Politika
64 feliratkozó
több mint 10 éve
www.atv.hu/belfold/20150312-hagyo-per-visszavontak-a-nokias-dobozos-vallomastRégen hallottam az ügyről...érdekes fordulat, hogy mégse volt nokiás doboz...
több mint 10 éve
Az megvan, hogy Rogán szerint stabil és biztonságos az ország pénzügyi rendszere?www.napigazdasag.hu/cikk/38288/#.VQErl0s5bZw.gmail
Mindig jövőre
több mint 10 éve
"A politikus úgy vélekedett, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) is komoly kár fogja érni, mert a Quaestor Csoportnak nyújtott 17 milliárd forintos hitel mögé állított vagyoni garanciák vélhetően nem fogják fedezni a kölcsön összegét."Ez már hanyadik jól sikerült tranzakciója az államnak, mint tulajdonosnak?
Beszarás, hogy még ők sírnak-rínak, hogy jaj kár érte az államot, mert nem jó bankba szálltunk be az adófizetők lóvéjával.
Ez jobb helyeken már legalább egy alapos gyanú lenne a hűtlen kezelésre. Tóni, a közgazdász meg inkább sír, hogy átbaszták.
Két dolog lehetséges Tóni:
1. hülye vagy hozzá, takarodj a politikából
2. tudtál róla, irány a böri.
harmadik nincs.
több mint 10 éve
Érdekesebb kérdés, hogy kik voltak a hitelfelveők, és milyen hitelbírálati "könnyítések" voltak?peterk2005Hát igen, az sem utolsó kérdés
Ez az egész MNB PSZÁF összevonás arra volt jó, hogy senki ne lásson át semmit. Gyuribácsi meg halászhat a zavarosban kedvére.
több mint 10 éve
Miért, már eldőlt volna?!Azon röhögök, hogyha Simicskának igaza van, akkor a tippjátékot mi nyertük Amadeusszal.Fogadnunk kellett volna Józsival.Amadeus91
Viszont Boross Péternek el tudom hinni, hogy ő látta az aktát, és Simicska hazudik. Akkor meg nem mi nyertünk.berger90
Fogadhatunk.
több mint 10 éve
Érdekesebb kérdés, hogy kik voltak a hitelfelveők, és milyen hitelbírálati "könnyítések" voltak?


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Szerintem is erről lehet szó. Én legalább is ezt csinálnám.Faszán túlkonszolidálnám.
Amúgy a pl Széchenyi banknak kik voltak a betétesei, akiket most közpénzből kártalanítani kell? Mert hogy nem a nyugdíjasok mentek át az OTP-ből oda betétet elhelyezni, az is biztos. És akkor már az is kérdés, hogy ha a felügyelet ilyen faszán átlát mindent, akkor tényleg mennyi is volt a betét?
több mint 10 éve
Szóval ha jól értem volt közöttük olyan is amelyik normál (piaci tisztességnek megfelelő) működés közben került nehéz helyzetbe. Ami időnként minden piaci szegmensben előfordul. Viszont másik három meg nem. Nem nyugtattál meg. 😊 Sőt, inkább megerősítette a gyanúmat, hogy bizonyos körök bizony a Postabank történetet adják elő másodszor....


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
| Az egyik legjobb barátom édesanyja a DRB-exSiklósésvidéke ügyvezetője és én is dolgoztam egy keveset náluk szakmai gyakorlaton, szóval személyesen ismerem a helyzetet meg a résztvevők nagy részét | A tisztánlátás végett: a DRB csoport 4 tagjából kettő (ex Nagybajom és Vidéke illetve ex Siklós és vidéke) kiváló minősítésű hitelportfólióval rendelkezik, sokkal jobbal mint a legtöbb bank. Ezekkel a hitelekkel semmi gond nem volt. A probléma ott van, hogy a DRB csoport finanszírozottsága alacsony volt, mivel annyira jó minőségű volt a hitelállomány, hogy nem volt szükség az elvárt tőkemegfelelési mutató (ami ugye szavatoló tőke/kockázattal súlyozott eszközök) eléréséhez nagy mennyiségű likvid eszköz tartására, mert az alacsony kockázatú volt a nevező.
Így ugye fennállt az a helyzet, hogy nem volt megoldható a gyors kártalanítás, így maradt az OBA-ra a feladat. Arról minden keveset fogunk hallani minden bizonnyal, hogy ha sikerül az összes betétest kártalanítani, már csak azért is, mert ez nem fog megtörténni. A hitelportfóliót olyan könnyedén fogják eladni féláron, hogy csak repül, és innentől kezdve pedig nem lesz elegendő már az eszköz arra, hogy fedezzék a kifizetéseket.
(Most a BC ügyből mennyi jelenik meg a bankoknál az kérdéses, ellentmondásosak a sajtóértesülések arról, hogy miként indult meg a nyomozás, és nyilván erről itt "vidéken" mi semmit nem tudunk.)
A Széchenyi bank esetében más volt a helyzet: ott trükköztek a tőkemegfelelési mutatóval, egyszerűen hamis kockázati tényezőket használtak, ezzel kb. csaltak. Az volt a helyzet az Orgovány és Vidéke takszövnél is. A DRB csoport esetében ez nem áll fenn, mi sem bizonyítja jobban, hogy az összes ügyvezető és kb. az összes dolgozó még a helyén van, míg az előző két esetben azonnal kirúgtak mindenkit, illetve nem engedtek be senkit dolgozni.
| (Ma is együtt ebédeltem a DRB-s könyvelőkkel, köszönik szépen még dolgoznak, csak persze pár MNB-s ül a nyakukon.) |

több mint 10 éve
És visszatérünk arra a pontra, hogy miért nem igaz, amit mondasz: ma már nem dőlne az összes bank, ha mindenki egyszerre kérné a pénzét, mindössze szabályozni kéne, hogy ki, mikor kaphatja azt meg, ugyanis ma a pénz végtelen mennyiségben áll rendelkezésre, mivel nincs semmihez kötve. Ja, hogy beborulna a gazdaság? Persze, de magában a bankok csak a betétek felvételétől nem dőlnének meg, de az inflációs spirál természetesen elvinne mindent. Ez a "bedőlne minden" teória stabilan tartja magát a 70-es évek óta, de elfelejti közben az emberiség, hogy a pénz régen leállt arról hogy anyagi fedezet legyen mögötte, így értelmetlen arról beszélni, hogy egyszer elfogyhat a pénz. Persze eleve elméleti a fejtegetést. mert eléggé irreális ilyen mértékű roham, még helyi szinten is ritka, 2008-ban is elmaradt...Gyurma PappaTechnikailag igazad van, de szerintem a bedőlést nyugodtan értelmezhetjük úgy is, hogy olyan következmények és károk történnének, ami dominószerűen rengeteg embert ill. vállalkozást is magával rántana. Én ezt legalábbis bedőlésnek élném meg, hiába élne esetleg a bank még túl is egy ilyen történetet.
Más. Nekem kezd ez a takarékszövetkezetes átalakítás nagyon-nagyon gyanús lenni. Már akkor amikor csinálták az volt a véleményem, hogy az egészet egy trafik történethet hasonló piaclenyúlás miatt csinálják, De arra nem gondoltam, hogy még egy csúnya pénzügyi leszivattyúzás is lesz, lehet majd a háttérben. Márpedig kezd így kinézni. Most olvastam, hogy míg a takarékszövetkezetes átalakítás előtt évi néhány milliárdot kellett a betétbiztosítási alapból kifizetni, tavaly ez az összeg már kb. 120 milliárd volt!!! Egy évben sokszorosa annak, mint a megelőző jópár évben összesen. Kb. 10 bankká alakult takarékszövetkezet ment csődbe igen hamar, fejenként 5-40 milliárdnyi kártérítési igényt maga után hagyva. Postabank féle pénzszivattyú szaga van a dolognak (adják ki korlátlanul a hiteleket haver vállalkozásoknak, amikből kiveszik a pénzt majd csődbe viszik őket. Így a hitelt nincs aki visszafizesse és a bank is becsődöl.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Hopp, ez most meglepő, főleg az evidens Fidesz kapcsolat miatt...A nagyobb baj, hogy ez most megint a Globex idők előtti időre lövi vissza a magyar pénzügyi kultúrát... Hajrá.

több mint 10 éve
A világ összes bankja "dőlne", ha az összes betétes egyszerre kikérné készpénzben a betétjét.Ez hangzatos, de
Tehát ha a Baumag-ügyben repkedtek a letöltendő 5-6 évek, akkor pl. az OTP-nél is megannyi potenciális bűnelkövető vezeti a céget, és csak attól függ a státuszuk, hogy mikor kezdik el az emberek azt gondolni, hogy jobb ha a kezükben, zsebükben, készpénzben van a pénzük, mint egy bankban?Sobri Jóska
1) egészében nem igaz
2) részeiben is csúsztatsz
Most arról beszéltem, hogy a Buda-Cash bedöntése olyan pánikot indított el a piacon, ami veszélyezteti a normális működést egyes pénzintézetek esetében is az MNB-nek vannak eszközei, hogy ezt a dőléshullámot megakadályozza, méghozzá azzal, hogy pénzt tol a rendszerbe. Jelenleg nem az a gond a Questornál, hogy az ügyfelek kifizetése akadozik, hanem hogy a refinanszírozási hiteleket nem tudja törleszteni a cég és ezért csődvédelmet kértek, mivel így az állam részben vagy egészben ki tudja pótolni a szükséges pénzt, illetve tud juttatni elegendő jegybankpénzt, amivel ki lehet fizetni a befektetőket. Az, hogy "hirtelen" szabálytalanságokat is találtak, nyilván már kb. elkerülhetetlen jelen helyzetben, mert szabálytalanságok mindenhol vannak szvsz.
És visszatérünk arra a pontra, hogy miért nem igaz, amit mondasz: ma már nem dőlne az összes bank, ha mindenki egyszerre kérné a pénzét, mindössze szabályozni kéne, hogy ki, mikor kaphatja azt meg, ugyanis ma a pénz végtelen mennyiségben áll rendelkezésre, mivel nincs semmihez kötve. Ja, hogy beborulna a gazdaság? Persze, de magában a bankok csak a betétek felvételétől nem dőlnének meg, de az inflációs spirál természetesen elvinne mindent. Ez a "bedőlne minden" teória stabilan tartja magát a 70-es évek óta, de elfelejti közben az emberiség, hogy a pénz régen leállt arról hogy anyagi fedezet legyen mögötte, így értelmetlen arról beszélni, hogy egyszer elfogyhat a pénz. Persze eleve elméleti a fejtegetést. mert eléggé irreális ilyen mértékű roham, még helyi szinten is ritka, 2008-ban is elmaradt...
A Baumag-OTP párhuzamot meg nem is szeretném kommentálni, mert nincs értelme.

több mint 10 éve
Nem, rájöttem, hogy a mikró egyetemi szinten untat.és közgarázda?slowmotionLeszek majd.Amadeus91de ő nem közgazdász, hanem jogász, értedslowmotion444.hu/2015/03/09/csod-a-queastornal/Ez korántsem annyira vicces, mint elsőre tűnik, bár kispógárék most mondhatják, hogy "bezzeg ezek a is csalnak/lopnak/köcsög bankok". Ha a trend folytatódik, két-három évig lemondhatunk a stabilitásról. Bízom benne, hogy előbb-utóbb belátják a MNB-ben is, hogy kurva gyorsan be kell avatkozni. Van módszer a közvetlen támogatáson kívül is (pl. kötvényvásárlás), de persze az meg felhajtja az inflációt, ami meg nem lenne akkor gond, mert az energiahordozók ára továbbra is csökken.
dőlünk, dőlünk?Amadeus91
De viccesnek közel sem vicces a helyzet, na.Gyurma Pappa
Persze never say never.
Azon röhögök, hogyha Simicskának igaza van, akkor a tippjátékot mi nyertük Amadeusszal.Fogadnunk kellett volna Józsival.
Viszont Boross Péternek el tudom hinni, hogy ő látta az aktát, és Simicska hazudik. Akkor meg nem mi nyertünk.berger90
több mint 10 éve
és közgarázda?Leszek majd.Amadeus91de ő nem közgazdász, hanem jogász, értedslowmotion444.hu/2015/03/09/csod-a-queastornal/Ez korántsem annyira vicces, mint elsőre tűnik, bár kispógárék most mondhatják, hogy "bezzeg ezek a is csalnak/lopnak/köcsög bankok". Ha a trend folytatódik, két-három évig lemondhatunk a stabilitásról. Bízom benne, hogy előbb-utóbb belátják a MNB-ben is, hogy kurva gyorsan be kell avatkozni. Van módszer a közvetlen támogatáson kívül is (pl. kötvényvásárlás), de persze az meg felhajtja az inflációt, ami meg nem lenne akkor gond, mert az energiahordozók ára továbbra is csökken.
dőlünk, dőlünk?Amadeus91
De viccesnek közel sem vicces a helyzet, na.Gyurma Pappa
több mint 10 éve
Azon röhögök, hogyha Simicskának igaza van, akkor a tippjátékot mi nyertük Amadeusszal.Viszont Boross Péternek el tudom hinni, hogy ő látta az aktát, és Simicska hazudik. Akkor meg nem mi nyertünk.
Mindig jövőre
több mint 10 éve
Leszek majd.de ő nem közgazdász, hanem jogász, értedslowmotion444.hu/2015/03/09/csod-a-queastornal/Ez korántsem annyira vicces, mint elsőre tűnik, bár kispógárék most mondhatják, hogy "bezzeg ezek a is csalnak/lopnak/köcsög bankok". Ha a trend folytatódik, két-három évig lemondhatunk a stabilitásról. Bízom benne, hogy előbb-utóbb belátják a MNB-ben is, hogy kurva gyorsan be kell avatkozni. Van módszer a közvetlen támogatáson kívül is (pl. kötvényvásárlás), de persze az meg felhajtja az inflációt, ami meg nem lenne akkor gond, mert az energiahordozók ára továbbra is csökken.
dőlünk, dőlünk?Amadeus91
De viccesnek közel sem vicces a helyzet, na.Gyurma Pappa
több mint 10 éve
A világ összes bankja "dőlne", ha az összes betétes egyszerre kikérné készpénzben a betétjét.444.hu/2015/03/09/csod-a-queastornal/Ez korántsem annyira vicces, mint elsőre tűnik, bár kispógárék most mondhatják, hogy "bezzeg ezek a is csalnak/lopnak/köcsög bankok". Ha a trend folytatódik, két-három évig lemondhatunk a stabilitásról. Bízom benne, hogy előbb-utóbb belátják a MNB-ben is, hogy kurva gyorsan be kell avatkozni. Van módszer a közvetlen támogatáson kívül is (pl. kötvényvásárlás), de persze az meg felhajtja az inflációt, ami meg nem lenne akkor gond, mert az energiahordozók ára továbbra is csökken.
dőlünk, dőlünk?Amadeus91
De viccesnek közel sem vicces a helyzet, na.Gyurma Pappa
Tehát ha a Baumag-ügyben repkedtek a letöltendő 5-6 évek, akkor pl. az OTP-nél is megannyi potenciális bűnelkövető vezeti a céget, és csak attól függ a státuszuk, hogy mikor kezdik el az emberek azt gondolni, hogy jobb ha a kezükben, zsebükben, készpénzben van a pénzük, mint egy bankban?
több mint 10 éve
A mai MNB-ről nem feltételezhetünk ilyet sajnos. 😕444.hu/2015/03/09/csod-a-queastornal/Bízom benne, hogy előbb-utóbb belátják a MNB-ben isGyurma Pappa
dőlünk, dőlünk?Amadeus91
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 10 éve
de ő nem közgazdász, hanem jogász, érted444.hu/2015/03/09/csod-a-queastornal/Ez korántsem annyira vicces, mint elsőre tűnik, bár kispógárék most mondhatják, hogy "bezzeg ezek a is csalnak/lopnak/köcsög bankok". Ha a trend folytatódik, két-három évig lemondhatunk a stabilitásról. Bízom benne, hogy előbb-utóbb belátják a MNB-ben is, hogy kurva gyorsan be kell avatkozni. Van módszer a közvetlen támogatáson kívül is (pl. kötvényvásárlás), de persze az meg felhajtja az inflációt, ami meg nem lenne akkor gond, mert az energiahordozók ára továbbra is csökken.
dőlünk, dőlünk?Amadeus91
De viccesnek közel sem vicces a helyzet, na.Gyurma Pappa
több mint 10 éve
444.hu/2015/03/09/csod-a-queastornal/Ez korántsem annyira vicces, mint elsőre tűnik, bár kispógárék most mondhatják, hogy "bezzeg ezek a is csalnak/lopnak/köcsög bankok". Ha a trend folytatódik, két-három évig lemondhatunk a stabilitásról. Bízom benne, hogy előbb-utóbb belátják a MNB-ben is, hogy kurva gyorsan be kell avatkozni. Van módszer a közvetlen támogatáson kívül is (pl. kötvényvásárlás), de persze az meg felhajtja az inflációt, ami meg nem lenne akkor gond, mert az energiahordozók ára továbbra is csökken.
dőlünk, dőlünk?Amadeus91
De viccesnek közel sem vicces a helyzet, na.

