Politika
64 feliratkozó
több mint 11 éve
Baggio, mint a jogállam helyi tudora teljesen tisztában van vele, hogy nem egészen törvényes a Zállampolgárokat világnézet, pártpreferencia (+vallás, származás, de ez itt lényegtelen) alapján listázni. Se. Baggio nem érti, hogy min háborodik fel a Zember, ha egy jogállamban (hiszen itt az van), valami intézményesített módon működik törvényellenesen. Pedig mint szagember tisztában van vele, hogy egy olyan csodás jogàllamban mint a Magyar Köztársaság, pardon Magyarország, általában a törvények uralma van. Ettől még persze igaza van. Én már csak Polt tanár úr reakcióját várom, és azt, hogy a NAV kimegy-e megnézni, hogy volt-e számla.Igen, gondolom ez itt a fontos 😕Klaci79ahogy meg az átlag 444-es kommentelő rácsodálkozik a világra, az minden ilyen cikknél frenetikus 😊baggioHajmeresztő cikk:Hajmeresztően profinak tűnik, igen.
444.hu/2015/02/20/szecs/berger90
És bár leírva valóban eléggé szervezettnek és hatékonynak tűnhet, a valóságban azért ennyire nem működtek jól az aktivisták.
De ami becsülendő, hogy megpróbálták.
Ugyanis kevés olyan idegesítő és lehangoló dolog van, mint amikor valaki várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. És a baloldal évek óta ezt teszi. Ahelyett, hogy gondolkodna, cselekedne, dolgozna. Akár kreatívan, akár elszántan, akár céltudatosan.
Mert ha belegondolsz, nem tudsz az elmúlt 5 évből egy értelmes vagy hasznos megmozdulásukat se felidézni, pedig ahogy mondani szokták, "igény lenne rá."Sobri Jóska
több mint 11 éve
Igen, gondolom ez itt a fontos 😕ahogy meg az átlag 444-es kommentelő rácsodálkozik a világra, az minden ilyen cikknél frenetikus 😊baggioHajmeresztő cikk:Hajmeresztően profinak tűnik, igen.
444.hu/2015/02/20/szecs/berger90
És bár leírva valóban eléggé szervezettnek és hatékonynak tűnhet, a valóságban azért ennyire nem működtek jól az aktivisták.
De ami becsülendő, hogy megpróbálták.
Ugyanis kevés olyan idegesítő és lehangoló dolog van, mint amikor valaki várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. És a baloldal évek óta ezt teszi. Ahelyett, hogy gondolkodna, cselekedne, dolgozna. Akár kreatívan, akár elszántan, akár céltudatosan.
Mert ha belegondolsz, nem tudsz az elmúlt 5 évből egy értelmes vagy hasznos megmozdulásukat se felidézni, pedig ahogy mondani szokták, "igény lenne rá."Sobri Jóska
több mint 11 éve
a lengyelekkel viszont nem kellene rosszban lenni.gabtsimég szép, különben ki veszi meg a fodballistáinkat? 😀
több mint 11 éve
az igaz, de ott csak jó hírek vannak, bevándorlás meg hogy kész zoltánnak a kurva anyját. de ettől még történik más is 😊
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
a lengyelekkel viszont nem kellene rosszban lenni.gabtsiAz M1 híradóban én úgy láttam, hogy minden rendben a magyar-lengyel viszonnyal XD
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 11 éve
a lengyelekkel viszont nem kellene rosszban lenni.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
ahogy meg az átlag 444-es kommentelő rácsodálkozik a világra, az minden ilyen cikknél frenetikus 😊Hajmeresztő cikk:Hajmeresztően profinak tűnik, igen.
444.hu/2015/02/20/szecs/berger90
És bár leírva valóban eléggé szervezettnek és hatékonynak tűnhet, a valóságban azért ennyire nem működtek jól az aktivisták.
De ami becsülendő, hogy megpróbálták.
Ugyanis kevés olyan idegesítő és lehangoló dolog van, mint amikor valaki várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. És a baloldal évek óta ezt teszi. Ahelyett, hogy gondolkodna, cselekedne, dolgozna. Akár kreatívan, akár elszántan, akár céltudatosan.
Mert ha belegondolsz, nem tudsz az elmúlt 5 évből egy értelmes vagy hasznos megmozdulásukat se felidézni, pedig ahogy mondani szokták, "igény lenne rá."Sobri Jóska

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Hajmeresztő cikk:Hajmeresztően profinak tűnik, igen.
444.hu/2015/02/20/szecs/berger90
És bár leírva valóban eléggé szervezettnek és hatékonynak tűnhet, a valóságban azért ennyire nem működtek jól az aktivisták.
De ami becsülendő, hogy megpróbálták.
Ugyanis kevés olyan idegesítő és lehangoló dolog van, mint amikor valaki várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. És a baloldal évek óta ezt teszi. Ahelyett, hogy gondolkodna, cselekedne, dolgozna. Akár kreatívan, akár elszántan, akár céltudatosan.
Mert ha belegondolsz, nem tudsz az elmúlt 5 évből egy értelmes vagy hasznos megmozdulásukat se felidézni, pedig ahogy mondani szokták, "igény lenne rá."
több mint 11 éve
Tegnap volt szerencsém látni dajcstomi lelkendezését, hogy ő most hogy megkonzultálja majd...napok óta röhögök azon, hogy a twitter kimaradt a reklámból. Véletlenek nincsenek.
" Döntsük el együtt, milyen legyen a jövő magyar internete!"
No komment.Lecsó
Hajmeresztő cikk:
444.hu/2015/02/20/szecs/
Mindig jövőre
több mint 11 éve
Tegnap volt szerencsém látni dajcstomi lelkendezését, hogy ő most hogy megkonzultálja majd..." Döntsük el együtt, milyen legyen a jövő magyar internete!"
No komment.
több mint 11 éve
Németországban csak az NDK-ban volt évtizedekig kommunizmus (az NSZK-t bárminemű ilyen Magyarországgal való összevetésbe belevenni balgaság), ott pedig, ahogy a belinkelt térkép mutatja, jelentős tényezők, pláne december óta.baggioNem sokkal balgább, mint a Die Linke ostik közötti népszerűségét kádári (állampárti) reflexnek tartani és ebben párhuzamot vonni a köztünk közöttük. A Die Linke (ill. az elődje) jelentős részben egyszerűen azért olyan népszerű, mert "keleti gyökerű párt", az osti-westi ellentétet is reprezentálja. Hogy ismét egy párhuzammal kergesselek ki a világból: ha netán Erdély és Magyarország egyesülne, akkor Erdélyben az RMDSZ feltehetőleg még hosszú ideig népszerű lenne, miközben az anyaországban valószínűleg marginális lenne a támogatottsága - függetlenül attól, hogy az egyesülés után milyen politikai irányt vesz.
Az oroszokkal való barátkozás a kádári reflex, és nem kifejezetten Putyin körbenyalása.baggioMiért is az? Én a kádári rendszerben nőttem fel, és akkor is úgy utálta mindenki a ruszkikat, mint annak a rendje. Még a párttitkár is, aki napközben a szovjet elvársakkal tárgyalt, este meg hurkaanyázta őket.A kádári reflexbe a vezérelvűségtől a szociális demagógián át az atyáskodó állam képzetég sok minden beletartozik, de az oroszokkal való barátkozás (civil szinten) semmiképpen sem.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
444.hu/2015/02/18/8-azaz-nyolc-4-es-metronyi-penzt-tuntet-el-a-szemed-elol-a-kormanyMielőtt még Dr. Baggio alkotmányjogász lecsapná: leszarom, hogy milyen szabályozás van a franciáknál.
több mint 11 éve
Németországban csak az NDK-ban volt évtizedekig kommunizmus (az NSZK-t bárminemű ilyen Magyarországgal való összevetésbe belevenni balgaság), ott pedig, ahogy a belinkelt térkép mutatja, jelentős tényezők, pláne december óta: www.theguardian.com/world/2014/dec/05/germany-first-socialist-state-governor-thuringia-protestHogy mi? Te linkelted be őket, idézve egy Kádárra utaló mondatot. Ha valami, akkor ez eléggé erős kiinduló párhuzam volt indulásnak. Ráadásul valóban sántító párhuzam, mert Németországban ez egy kis párt, nálunk pedig mindkét oldalon, a legnagyobb pártok szavazótáboraiban is elég erősek a kádárista - vagy mondjuk úgy államszocialista - reflexek. (Ráadásul a példa szerintem azért is sántít, mert ezt a Putyin történetet pont nem egy kádári reflexnek gondolom. Még idehaza sem, nemhogy kint.)peterk2005Amúgy miért is kerültek szóba? Nem fogom az összefüggést...peterk2005Először is hagyjuk már, hogy külföldi pártoknál mindig az első reakció, hogy magyar párt keresünk hozzá, egyszerűen értelmezhetetlen butaság, pláne mikor a fidesz ennyire meghasonult régebbi önmagával. Másodszor: azért hoztam fel őket, mert az elméletileg német ügyekben jártas kolléga szomorúnak és érthetetlennek tartja, hogy itthon oly sokan még mindig kádár gyermekei, mikor még Németországban is (mily meglepetés, épp a régi NDK területén kivétel nélkül) komoly igény van a szélsőbaloldalra, akik pedig nem utasítják el csípőből Putyin politikáját.baggio
Az oroszokkal való barátkozás a kádári reflex, és nem kifejezetten Putyin körbenyalása.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
LOL, ez jó ... és tényleg. 😀Akkor ülne a hasonlatod, ha az egyszeri baloldali szavazó mondjuk az EU parlament idelátogató elnökét kifügyülné. Na, az lenne kb. hasonlóan skizofrén helyzet.peterk2005az egyszeri baloldali szavazó már jobbikosként teszi ezt meg 😉baggio


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Hogy mi? Te linkelted be őket, idézve egy Kádárra utaló mondatot. Ha valami, akkor ez eléggé erős kiinduló párhuzam volt indulásnak. Ráadásul valóban sántító párhuzam, mert Németországban ez egy kis párt, nálunk pedig mindkét oldalon, a legnagyobb pártok szavazótáboraiban is elég erősek a kádárista - vagy mondjuk úgy államszocialista - reflexek. (Ráadásul a példa szerintem azért is sántít, mert ezt a Putyin történetet pont nem egy kádári reflexnek gondolom. Még idehaza sem, nemhogy kint.)Amúgy miért is kerültek szóba? Nem fogom az összefüggést...peterk2005Először is hagyjuk már, hogy külföldi pártoknál mindig az első reakció, hogy magyar párt keresünk hozzá, egyszerűen értelmezhetetlen butaság, pláne mikor a fidesz ennyire meghasonult régebbi önmagával. Másodszor: azért hoztam fel őket, mert az elméletileg német ügyekben jártas kolléga szomorúnak és érthetetlennek tartja, hogy itthon oly sokan még mindig kádár gyermekei, mikor még Németországban is (mily meglepetés, épp a régi NDK területén kivétel nélkül) komoly igény van a szélsőbaloldalra, akik pedig nem utasítják el csípőből Putyin politikáját.baggio


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Naaa, azért ez a helyzet nem ilyen vice versa. A "liberó, antinacionalista" réteg - akármit is jelent, de felteszem az MSZP, DK, stb. szavazóira gondolsz - mindig is EU párti volt, sose volt népszerű a körükben a nacionalista felhang, amivel Putyin manapság operál.peterk2005Totál félreértesz. Nem a putyini nacionalizmusról beszélek, hanem azon magyarországi emberekről, akik már egy kokárda láttán összerántják a szemöldöküket, aktív szókincsük része a "magyarkodás", most meg személyesn érzik magukat sértve az emlékmű miatt.
Sokan nem tennék, ha jelenleg balos lenne a miniszterelnök.
Ráadásul - bár persze Gyurcsányék is leültek annak idején Putyinnal, de - jóval kisebb csinnadrattával tették, majdhogynem "sunyiban" egyezkedtek,peterk2005Miről beszélsz?
Annak is volt megfelelő médiavisszhangja, Ferink még az Apró-villában is vendégül látta elvtársát, a széles közvélemény még arról is értesült hogy Totó kutya mennyire barátságos volt az orosz vendéggel....
Annyi a különbség, hogy ma Putyin és találkái Ukrajna miatt jóval nagyobb világfigyelmet kapnak, mint anno, továbbá hírértéke van, hogy Orbánnak kellett egy kicsit hajlítania a gerincén, Gyurcsánynak simán "természetes" szövetségese volt az ex-KGB-s
több mint 11 éve
Akkor ülne a hasonlatod, ha az egyszeri baloldali szavazó mondjuk az EU parlament idelátogató elnökét kifügyülné. Na, az lenne kb. hasonlóan skizofrén helyzet.peterk2005az egyszeri baloldali szavazó már jobbikosként teszi ezt meg 😉

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Elnézve az emlékműre adott reakciókat meg most a 4K műsorát, egyszerre vicces és tragikus, hogy egy pillanat alatt lesz kőkonzi és antikomcsi tömegek számára a kommer Putyinból faszagyerek, és a liberó, antinacionalista rétegekből nemzeti érzésében sértett polgár.Naaa, azért ez a helyzet nem ilyen vice versa. A "liberó, antinacionalista" réteg - akármit is jelent, de felteszem az MSZP, DK, stb. szavazóira gondolsz - mindig is EU párti volt, sose volt népszerű a körükben a nacionalista felhang, amivel Putyin manapság operál. Ezért is címkézted őket antinacionalistának gondolom. Ráadásul - bár persze Gyurcsányék is leültek annak idején Putyinnal, de - jóval kisebb csinnadrattával tették, majdhogynem "sunyiban" egyezkedtek, nem csináltak belőle ilyen népi cirkuszt a választóik arcába tolva, mint Orbánék. Így pedig az irritáció szint se ugyanaz.
Fene tudja milyen gyakorisággal kell nem a politikusoknak, hanem az átlag szavazónak megerőszakolnia magát ilyesfajta csavarásokkal, hogy rájöjjön: az ország vezetői hülyének nézik. Teljes joggal.atapapa
Akkor ülne a hasonlatod, ha az egyszeri baloldali szavazó mondjuk az EU parlament idelátogató elnökét kifügyülné. Na, az lenne kb. hasonlóan skizofrén helyzet.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Amúgy miért is kerültek szóba? Nem fogom az összefüggést...peterk2005Először is hagyjuk már, hogy külföldi pártoknál mindig az első reakció, hogy magyar párt keresünk hozzá, egyszerűen értelmezhetetlen butaság, pláne mikor a fidesz ennyire meghasonult régebbi önmagával. Másodszor: azért hoztam fel őket, mert az elméletileg német ügyekben jártas kolléga szomorúnak és érthetetlennek tartja, hogy itthon oly sokan még mindig kádár gyermekei, mikor még Németországban is (mily meglepetés, épp a régi NDK területén kivétel nélkül) komoly igény van a szélsőbaloldalra, akik pedig nem utasítják el csípőből Putyin politikáját.
Elnézve az emlékműre adott reakciókat meg most a 4K műsorát, egyszerre vicces és tragikus, hogy egy pillanat alatt lesz kőkonzi és antikomcsi tömegek számára a kommer Putyinból faszagyerek, és a liberó, antinacionalista rétegekből nemzeti érzésében sértett polgár."magyarnak lenni kollektív neurózis" - korábban de nem értettem ezt 😊
Fene tudja milyen gyakorisággal kell nem a politikusoknak, hanem az átlag szavazónak megerőszakolnia magát ilyesfajta csavarásokkal, hogy rájöjjön: az ország vezetői hülyének nézik. Teljes joggal.atapapa

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Azért a Die Linke nem kommunista párt és erőteljesen próbál leválni a kommunista gyökerekről. Annyi közük van a komcsi gyökerekhez, hogy a párt létrejöttekor a két egyesül párt egyike a volt keletnémet NSZEP későbbi utódpártja (PDS). Kb. mintha nálunk a magyar MSZP lenne a "szélsőbal", és az egyesülne a - nálunk nem létező - mérsékelt szocdem pártból kilépők által alapított új párttal. Illetve ennél is kevesebb, mert a PDS ugye arrafelé nem tudta átmenteni a gazdasági és politikai pozícióit egyáltalán semennyire sem.Ha már kategóriát kéne rájuk húzni akkor radikális szoclibnek mondanám őket. Elveikben erősen liberálisok (meleg házasságtól bevándorlás pártiságon át női egyenjogúság, diszkrimináció és szegregáció ellenesség és a többi), gazdaságpolitikájukban meg erősen szocik (szociális háló, nagyobb állami szerepvállalás, stb.) Messze nem szeplőtelenek, de azért nem egy ultrabalos szélsőséges pártról van szó (mint amilyen pl. a magyar Munkáspárt). Nyugat-európai nézőpontból kb. annyival vannak eltolódva a mérsékelt centrumtól amennyire pl. a Fidesz, vagy a DK.
Amúgy miért is kerültek szóba? Nem fogom az összefüggést...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Elnézve az emlékműre adott reakciókat meg most a 4K műsorát, egyszerre vicces és tragikus, hogy egy pillanat alatt lesz kőkonzi és antikomcsi tömegek számára a kommer Putyinból faszagyerek, és a liberó, antinacionalista rétegekből nemzeti érzésében sértett polgár. Fene tudja milyen gyakorisággal kell nem a politikusoknak, hanem az átlag szavazónak megerőszakolnia magát ilyesfajta csavarásokkal, hogy rájöjjön: az ország vezetői hülyének nézik. Teljes joggal.
több mint 11 éve
Ezzel a párhuzammal egy rohadt nagy gond van. Egy nyíltan kommunista gyökereket valló (SED utódpárt), igencsak kisebbségi párt izolált állásfoglalásáról van szó, amit a többség elvet.diverdocHát persze hogy elvet, mikor a nyugatiak ott a bérek felzárkóztatásába tolták az igazán nagy pénzeket, nem kifejezetten csak azért hogy megpörgessék (kiaknázzák, kifosszák... kinek hogy fekszik) a gazdaságot. Nem mellesleg az ex-NDK még így is legalább annyira függ máig az ex-NSZK tőkéjétől, mint mi a németektől, csak előbbi belföldi, utóbbi külföldi befektetésként jelentkezik, ott helyben marad, itt átfolyik az országon.
Ha a jelenlegi kelet-németországi béreket keresnék meg a magyarok, hasonló lenne a Putyinhoz való hozzáállás és a Die Linke féle szocdem-kommunizmussal nem választást lehetne nyerni, hanem max. az 5%-os küszöbre lenne elég. Párhuzamot nem úgy vonok, ahogy vaktérképet rajzolok, hanem a folyamatokat és a reakció-ellenreakciókat kell nézni a KONTEXTUST nem elfelejtve, tehát az adott ország történelmi fejlődésének ismeretében és más tényezőkkel is számolva (tehát pl. pontosan annyi az esélye kormányt alakítani itthon a Munkáspártnak, mint a németeknél az NPD-nek, vajon miért).
Én azt nem értem, miért kell a hintapolitikán és OV-ék teljes hiteltelenségén meglepődni, mikor abszolút érthető (mondom, ha nem is megérthető) az oroszokkal való barátkozás, csak szokásosan két tűz között állunk, kis országként pedig megvalósíthatatlan az egyik irányba való elköteleződés, bármennyire is jól hangzik, hogy IRÁNY EURÓPA!

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Ez nem az SPD te okoska, hanem a tőlük még balra levő Die Linke, de véletlenül se zavarjon. Bár természetesen párhuzamokat csak akkor szabad vonni, ha azok a Németország (Mennyország) - Magyarország (Pokol) tengelyen helyezkednek el. Ha nem tudod értelmezni a térképet a komcsiromantika vonatkozásában, akkor mondjuk tényleg nincs miről beszélni.baggioA Linke attól, hogy kommancs utódpárt szegről végről, azért papíron elment a szocdem irányba, még akkor is, ha balra vannak az SPD-től.
Alkotmányjog fronton mizu? Berakjam még egyszer azt a bizonyos hozzászólásod, vagy végre válaszolsz magadtól?
több mint 11 éve
Ezzel a párhuzammal egy rohadt nagy gond van. Egy nyíltan kommunista gyökereket valló (SED utódpárt), igencsak kisebbségi párt izolált állásfoglalásáról van szó, amit a többség elvet. Ha a cikket végigolvasod a "Ich fände es sehr sinnvoll, wenn dort (Bundestag) jemand sprechen würde......sollte jemand sein, der glaubhaft das Völkerrecht achtet" (Putyin helyett) helyre teszi rögtön a dolgokat. És ez a teheráni születésű, árja, zöld külügyi szóvívő véleménye Putyinról és rendszeréről.Nem OV Kádár gyermeke ebben a történetben, hanem a választók egy nagyon jelentős hányada, ami valahol nagyon szomorú.Amadeus91
és egy újabb német link:
www.t-online.de/nachrichten/deutschland/parteien/id_72697954/die-linke-will-putin-in-bundestag-einladen.htmlbaggio
Ezzel szemben itt van Kétharmados Viktor királyunk, bayerzsótistúl, dajcstomistú és úgy egyébként cakk und pakkostúl. Terrabájtnyit tud bárki linkelni ezektől a faszoktól Putyin pincsijein, lassan mondom hogy Putyin is értse ruszkik haza-n át, a Putyin szeretet egyenlő gyurccsányizmusig. Antikommunista retorika volt az alapja az elmúlt 20 évüknek, forradalmár hőseikről zengedeztek (W.M). Nem katonasírokról, nem szerencsétlen kiskatonák emlékéről van itt szó. Szembeköpnek ezzel milliókat. Párhuzamba akkor állíthatnád a Linke véleményét, ha ők lennének Németország teljhatalmú urai, vagy fordítva, ha nálunk Türmer Gyuszi lenne a vezér.
A Linke a Sozialistische Einheitspartei Deutschland nyílt követőjeként az 53-as események kapcsán hálával tartozik a Vörös Hadseregnek. Az elmúlt hétig nem tudtam a Fidesz hasonló hálájáról és érzéseiről.
Abban jó a hasonlat, hogy az SED mellett más gyökerei is vannak a Linke pártnak, a szintén nem szélsőjobbosnak titulálható Arbeit und soziale Gerechtigkeit – Die Wahlalternative nevű formáció, kiknek a színe a narancssárga. De kb ennyi. A poszt NDK-s nosztalgia kommunizmust nem lehet magyar viszonyokra ültetni, mint ahogy a poszt NDK-s neonácikat sem (Sóbrinak igaza van egykutya mindkettő).
De erről csámcsog az ország, és közben nem tudatosul senkiben hogy az új "egészségügyi reformnak" hála 54%-al csökken az egészségügyre fordítható kiadás áprilistól bizonyos szegmensekben és a vidéki emberek egészségügyi ellátáshoz jutása mennyire csorbul.

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P