Politika
64 feliratkozó
több mint 11 éve
"Ezek a fiúk vulgarista káoszelmélet-hívők, szerintük a világban minden kiszámíthatatlanul kavarog, és ahol érdek van, oda gyorsan le kell csapni. Ez tökéletesen idegen az elemzésen és tervezésen alapuló külügyi munkától és a diplomácia világától"Asszem nem csak a külügyben csinálják így, hanem mindenütt.
Elképzelem, anno Mádl Ferenc Orbánnal való találkozójukon rákérdezett, hogy "Viktor, készen állsz a kormányzásra?", OV belenyúlt a táskájába, elővett egy beenyvezett kesztyűt, akkurátusan felhúzta, majd megszólalt: "Oké! Mehet!"
Semmilyen hosszútávú koncepciót nem látok, csak ad-hoc jellegű pénzharácsoló ötletelést.
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 11 éve
A csodálatos miniszterelnökünk éppen azért veszi körül magát szervilis, hülye arcokkal, mert zsigerileg nem bírja az ellentmondást. Az ilyen embertípus, ha hatalomba kerül, akkor minden kontrollt csak felesleges akadálynak lát ami a céljai elérésében gátolja. Ez volt az ideológiai töltete az eddigi alkotmányos módosításoknak is. (Megjegyzem ez is egy ugyanolyan ideológiai megközelítés, mint a "pesti értelmiségi nyavajgás", csak éppen más motiválja.)peterk2005Egyébként, hogy ez mostanra mennyire beépült a mostani rezsim gondolkodásmódjába, azt fényesen jelzik azok a "kiszólások" amik szinte mindennaposak manapság. Öt éve kormányoznak kétharmaddal, lényegében mindent saját szájuk ízére faragtak. Annyira, hogy 1-2 éve már nem is "független", vagy baloldali befolyású vezetőket váltogatnak le vagy intézmények befolyását csorbítják, hanem már a saját maguk által évekkel korábban odatett/létrehozott embereket és intézményeket rostálnak ki.
És mindezek után is úgy vélik, még most is, hogy a 2/3-nélkül "nincs hatalom". A belügyminiszter pár napja nyilatkozta, hogy ha nem marad meg a 2/3-ad, akkor a belügyminisztérium működésképtelenné válhat. Nonszensz. És ezt nem választási propagandaként nyilatkozta, hanem egy belsőnek szánt vitában hangzott el. Azaz feltehetően valóban így gondolja, így érzi. Orbán meg nemrégiben is az "államgépezet és a kormányzás hatékony működése elengedhetetlen feltételének" nevezte a 2/3-ot. Annyira zsigerivé vált a kontrollok elutasítása, hogy már frászt kapnak tőle, ha csak a lehetősége felmerül, hogy valahol megjelenhet valami kontroll.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
És szerinted a "fékek és egyensúlyok" hogyan akadályozták volna meg azt, hogy az oroszok felé közeledjünk? Alkotmányellenessé nyilvánítják Putyin látogatását? Itt inkább azzal van a gond, hogy a csodálatos miniszterelnökünk önjáróbb, de értelmesebb arcok helyett szervilisebb, de hülyébb arcokkal vette körül magát.SchleckA második mondatod maga "fékek és egyensúlyok" rendszere. A csodálatos miniszterelnökünk éppen azért veszi körül magát szervilis, hülye arcokkal, mert zsigerileg nem bírja az ellentmondást. Az ilyen embertípus, ha hatalomba kerül, akkor minden kontrollt csak felesleges akadálynak lát ami a céljai elérésében gátolja. Ez volt az ideológiai töltete az eddigi alkotmányos módosításoknak is. (Megjegyzem ez is egy ugyanolyan ideológiai megközelítés, mint a "pesti értelmiségi nyavajgás", csak éppen más motiválja.)
Az első kérdésedre válaszolva: Ha lett volna megfelelő kontroll, akkor valószínűleg nem is lett volna mit megakadályozni, mert nem is lett volna Putyin látogatás (most). Egyébként nem önmagában az oroszok felé közeledés - vagy mondjuk úgy a gazdasági racionalitások figyelembevétele - a probléma, hanem az, hogy közben nem vesszük észre, hogy éppen milyen szelek fújnak. Orbán megy előre mint a bika, a többi meg némán, szervilisen, ellentmondás nélkül követi. Sőt, sokszor nem is Orbán megy előre, hanem - mivel a tanácsadói ill. lobby rendszer is teljesen átláthatatlan, szubjektív, személyektől függő, eltűnt minden intézményessége, ezért a háttérlobby érdekei is úgy jelennek meg, hogy már senki nem tudja, hogy egy akarat milyen szintről is jön, ki mit is akar. Elég "felsőbb akaratnak" nyilvánítani valamit és a szervilis tömeg mukk nélkül követi.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
És szerinted a "fékek és egyensúlyok" hogyan akadályozták volna meg azt, hogy az oroszok felé közeledjünk? Alkotmányellenessé nyilvánítják Putyin látogatását?„Amikor lebukott, a Fidesz kiadott egy közleményt, hogy nem is tagja a srác a pártnak. Mindenki megtámadott minket, hogy hazudunk. A helyzet rosszabb. Nem hazudtunk, pedig az bizonyos szempontból jobb lett volna, hiszen egy tudatos lépésre utalt volna. Az az óriási gond, hogy kiürült a párt, a szervezetek fantomizálódtak. Nincs gazdája semminek. A Fidesz honlapján található tagozatok nem is léteznek. Aki tehette, az a kormányban, vagy a frakcióban, illetve az önkormányzatokban felelős állásokban dolgozik, azon kívül pedig nincs semmi”Amadeus91Én ennek sokkal egyszerűbb magyarázatát látom. Itt egy másik, érdekes cikk, a külpolitikánk alakulásáról: index.hu/belfold/2015/02/23/orban_megertette_az_oroszbarat_magyarorszag_elszigetelodott/
"Egyértelmű, hogy az ukrán válság idején fordulni kellett volna. Martonyiék, miközben hiába győzködték erről a kormányfőt, a kármentést tekintették feladatuknak. Úgy eladni a Nyugat felé Orbán külpolitikáját, mintha az nem menne szembe az atlantizmussal – mondja egy volt diplomata, aki szerint a kármentési kísérletük már egy valójában folyamatos vita volt Orbánnal, aki egyre kevésbé szerette a külügy akadékoskodását. A kormányfő már azzal sem értett egyet, hogy új geopolitikai helyzet állt elő az ukrán válsággal, végül pedig a külpolitikája helyett inkább az akadékoskodó külpolitikusait váltotta le, amit az apparátus megrostálása követett."
Ilyen a leépített, "fékek és ellensúlyok" nélküli rendszer. Itt mutatkozik meg, hogy a demokratikus intézményrendszer nem finnyás pesti értelmiségi körök nyavajgása miatt fontos, hanem igenis kulcsszerepe van abban, hogy egy választási demokrácia ne fusson nagyon tévútra. Önmagában a szabad választás ezt nem garantálja. Éppen attól tűnik nehézkesnek és nem hatékonynak ez az intézményrendszer, ami a célja is: a megválasztott vezetőknek folyamatosan akadálypályán kelljen futniuk. Azért kelljen futniuk, hogy folyamatos visszajelzéseket és kontrollt kapjanak. Kb. 1-2 napja olvastam a varsói látogatással kapcsolatban, hogy már a külügy környékén is mindenki ellenezte a dolgot, jobbnak tartották volna 2-3 hónap múlva, amikorra lecsendesednek a hullámok. De senki nem mert kiállni és elmondani ezt Orbánnak. Így aztán Orbán szépen belesétált egy hatalmas tasliba - amit éppen azért kaphatott, mert az a rendszer amit maga köré épített (vagy maga körül leépített, nézőpont kérdése), képtelen volt ettől megvédeni. Hasonló pofon volt a Putyin látogatás is - Putyin lényegében pincsikutyát csinált Orbánból, semmit nem adva és maximálisan kihasználva a helyzetet -, stb. Még a Merkel látogatást se sikerült kiaknázni, mert ahelyett, hogy a rendeződő viszonyokról beszéltek volna, mindenki Orbán illiberális nünüjéről beszélt.peterk2005
Itt inkább azzal van a gond, hogy a csodálatos miniszterelnökünk önjáróbb, de értelmesebb arcok helyett szervilisebb, de hülyébb arcokkal vette körül magát.
több mint 11 éve
„Amikor lebukott, a Fidesz kiadott egy közleményt, hogy nem is tagja a srác a pártnak. Mindenki megtámadott minket, hogy hazudunk. A helyzet rosszabb. Nem hazudtunk, pedig az bizonyos szempontból jobb lett volna, hiszen egy tudatos lépésre utalt volna. Az az óriási gond, hogy kiürült a párt, a szervezetek fantomizálódtak. Nincs gazdája semminek. A Fidesz honlapján található tagozatok nem is léteznek. Aki tehette, az a kormányban, vagy a frakcióban, illetve az önkormányzatokban felelős állásokban dolgozik, azon kívül pedig nincs semmi”Amadeus91Én ennek sokkal egyszerűbb magyarázatát látom. Itt egy másik, érdekes cikk, a külpolitikánk alakulásáról: index.hu/belfold/2015/02/23/orban_megertette_az_oroszbarat_magyarorszag_elszigetelodott/
"Egyértelmű, hogy az ukrán válság idején fordulni kellett volna. Martonyiék, miközben hiába győzködték erről a kormányfőt, a kármentést tekintették feladatuknak. Úgy eladni a Nyugat felé Orbán külpolitikáját, mintha az nem menne szembe az atlantizmussal – mondja egy volt diplomata, aki szerint a kármentési kísérletük már egy valójában folyamatos vita volt Orbánnal, aki egyre kevésbé szerette a külügy akadékoskodását. A kormányfő már azzal sem értett egyet, hogy új geopolitikai helyzet állt elő az ukrán válsággal, végül pedig a külpolitikája helyett inkább az akadékoskodó külpolitikusait váltotta le, amit az apparátus megrostálása követett."
Ilyen a leépített, "fékek és ellensúlyok" nélküli rendszer. Itt mutatkozik meg, hogy a demokratikus intézményrendszer nem finnyás pesti értelmiségi körök nyavajgása miatt fontos, hanem igenis kulcsszerepe van abban, hogy egy választási demokrácia ne fusson nagyon tévútra. Önmagában a szabad választás ezt nem garantálja. Éppen attól tűnik nehézkesnek és nem hatékonynak ez az intézményrendszer, ami a célja is: a megválasztott vezetőknek folyamatosan akadálypályán kelljen futniuk. Azért kelljen futniuk, hogy folyamatos visszajelzéseket és kontrollt kapjanak. Kb. 1-2 napja olvastam a varsói látogatással kapcsolatban, hogy már a külügy környékén is mindenki ellenezte a dolgot, jobbnak tartották volna 2-3 hónap múlva, amikorra lecsendesednek a hullámok. De senki nem mert kiállni és elmondani ezt Orbánnak. Így aztán Orbán szépen belesétált egy hatalmas tasliba - amit éppen azért kaphatott, mert az a rendszer amit maga köré épített (vagy maga körül leépített, nézőpont kérdése), képtelen volt ettől megvédeni. Hasonló pofon volt a Putyin látogatás is - Putyin lényegében pincsikutyát csinált Orbánból, semmit nem adva és maximálisan kihasználva a helyzetet -, stb. Még a Merkel látogatást se sikerült kiaknázni, mert ahelyett, hogy a rendeződő viszonyokról beszéltek volna, mindenki Orbán illiberális nünüjéről beszélt.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
www.atv.hu/belfold/20150220-szarszo-1993-hetfoA legendás kabala ing már itt megjelent...
több mint 11 éve
"A másik magyarázat szerint a Fidesz az utóbbi időszakban kiüresedett, amit Veress Áron ügye mutat meg egyértelműen. Az évekig magát a Fidesz ifjúsági tagozata elnökeként aposztrofáló fiatalembert a Keleti Pályaudvarnál hamis eurók értékesítése közben kapták el a rendőrök. Veress korábban tagja volt a Fidesznek, de tagdíjfizetés hiánya miatt néhány éve kizárták, ám senki sem foglakozott azzal, hogy ennek ellenére az angolul és németül kiválóan beszélő, baleknak tartott fiatalember Fidesz tagozatvezetőként haknizik, pártrendezvényeken tűnik fel, noha a tagozatok már megszűntek.„Amikor lebukott, a Fidesz kiadott egy közleményt, hogy nem is tagja a srác a pártnak. Mindenki megtámadott minket, hogy hazudunk. A helyzet rosszabb. Nem hazudtunk, pedig az bizonyos szempontból jobb lett volna, hiszen egy tudatos lépésre utalt volna. Az az óriási gond, hogy kiürült a párt, a szervezetek fantomizálódtak. Nincs gazdája semminek. A Fidesz honlapján található tagozatok nem is léteznek. Aki tehette, az a kormányban, vagy a frakcióban, illetve az önkormányzatokban felelős állásokban dolgozik, azon kívül pedig nincs semmi” – magyarázta lapunknak egy ismert fideszes politikus, hogy az országos és a helyi szervezetek működése miért „sekélyesedett” el. Ez pedig azt jelenti, hogy ma már nincsenek igazi aktivisták a Fideszben, akik egy választási helyzetben az apatikus és passzív szimpatizáns tábort fel tudnának rázni."
igaz, hogy atv, de érdekes.
több mint 11 éve
hát ha ezt az eredményt is úgy óvják meg, mint a mnyp-pénzt, akkor...A fidesz, ha minden igaz óvni fog.Amadeus91nem újdonság, 5 éve óvnak mindent, nyugdíjszámlát, rezsicsökkentést... jól megy nekik 😊JSanyo
több mint 11 éve
A fidesz, ha minden igaz óvni fog.Amadeus91nem újdonság, 5 éve óvnak mindent, nyugdíjszámlát, rezsicsökkentést... jól megy nekik 😊
több mint 11 éve
A fidesz, ha minden igaz óvni fog.Amadeus91még szép....ezt el is várom tőlük 😉
több mint 11 éve
Na, kíváncsi leszek, hogy reagálják le ezt a különböző oldalak. A 2/3-ad megszűnésének lehetséges következményein kívül (ezentúl nehéz lesz babrálni a választási rendszerrel, ha a felmérések alapján nem tetszik valami, stb.), azért ez a választás többről is szólhat középtávon, mint egyetlen mandátumról. Ebben a körzetben a Fidesz kevesebb, mint 1 éve még 20% előnnyel, lényegében agyonnyerte a választásokat. Most meg egy eléggé ellentmondásos - és szerintem kifejezetten nem egy szimpatikus - jelölt is képes 10%-ot rájuk verni - úgy, hogy közben még a Jobbik és az LMP is szintén indult, és elvitték a számukra várható százalékokat. Emögött azért már komoly folyamatok is lehetnek. Úgy tűnik, hogy a pártpalettán kialakult egy méretes politikai vákuum a Fidesz volt szavazóiból, akik mára kiábrándultak belőlük (is).Leginkább az az érdekes, hogy ezt a vákuumot egy balos, sőt liberális színezetű jelölttel meg lehetett szólítani. Elég volt, hogy nem a nyakában hordta a pártlogókat, hanem csak a háttérben voltak felfestve. És ugyanúgy érdekes, hogy ezt a vákuumot a Jobbik viszont már nem tudta, tudja megszólítani. Legalábbis Veszprémben nem. Majd kiderül, hogy ebbe a vákuumba be tud-e törni egy új formáció, vagy valamelyik jelenlegi formáció tudja-e azt később visszahódítani.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
A fidesz, ha minden igaz óvni fog.
több mint 11 éve
Repedezik az a kétharmad, Kész ezer szavazattal viszi a kerületet Veszprémben. Félóra múlva elvileg már lesz unofficial result.berger9010%-kal megy, 85%-os feldolgozottságnál. Jelképes győzelem lényegében, de több mint a semmi.
több mint 11 éve
Repedezik az a kétharmad, Kész ezer szavazattal viszi a kerületet Veszprémben. Félóra múlva elvileg már lesz unofficial result.
Mindig jövőre
több mint 11 éve
Mindeközben Tolnában:www.teol.hu/tolna/kek-hirek-bulvar/a-volt-foigazgato-es-a-ferje-benzinkuton-bantalmazta-a-kormanymegbizottat-596742
Mi lehet szebb annál, mint amikor a keresztény-nemzeti oldal két zászlóvivője, a megyei közigazgatás két prominense összeverekszik egy benzinkúton? 😊
Persze van valami kis sorszerűség is a dologban, mert L-V Zsuzsanna főigazgatóként pont egyike volt azoknak a bizalmi embereknek, akik kiépítették ezt a rendszert amelyben a jogszerűséget teljesen figyelmen kívül hagyva lehet embereket kinevezni/kirúgni.
több mint 11 éve
a lengyelekkel viszont nem kellene rosszban lenni.gabtsiegy pár kollégával szóba került a dolog, abszolút nem értik, hogy mitől ilyen ovis OV, de tudják, hogy simlis az egész banda, nyilván nem reprezentatív, de a lengyelek miatt nem kell aggódni 😊
több mint 11 éve
"Amerikai focis Vonnegut-rajongó pincér"baggioKösz a spoilert...
több mint 11 éve
Csak nem elte-btk?Amadeus91"Amerikai focis Vonnegut-rajongó pincér"

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Csak nem elte-btk?Mint egy korábbi listázásban személyesen is érintett, nyugodtan tehetem fel a kérdést..ahogy meg az átlag 444-es kommentelő rácsodálkozik a világra, az minden ilyen cikknél frenetikus 😊baggioIgen, gondolom ez itt a fontos 😕Klaci79
baggio
több mint 11 éve
Mint egy korábbi listázásban személyesen is érintett, nyugodtan tehetem fel a kérdést, hogy komolyan meglep valakit, hogy ez így működik? Idézem az Encyclopedia of American Political Parties and Elections könyvből a targeting részt (különösen a kiemelt részre hívnám fel a figyelmet):ahogy meg az átlag 444-es kommentelő rácsodálkozik a világra, az minden ilyen cikknél frenetikus 😊baggioIgen, gondolom ez itt a fontos 😕Klaci79
Modern demokrácia a gyakorlatban, hello

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Irónia. Polt tanár úr sem fogja ez ügyben kezét lábát összetörni a csütörtöki szeminárium után.Én sobrival értek egyet, de a cikk nem a baloldalról szól. Arról szól, amit Amadeus leírt, hogy elmegy a büdös picsába mindenki, aki kitalálta (Kubatov és Endrődi), aki ilyeneket leírt emberekről.Baggio, mint a jogállam helyi tudora teljesen tisztában van vele, hogy nem egészen törvényes a Zállampolgárokat világnézet, pártpreferencia (+vallás, származás, de ez itt lényegtelen) alapján listázni. Se. Baggio nem érti, hogy min háborodik fel a Zember, ha egy jogállamban (hiszen itt az van), valami intézményesített módon működik törvényellenesen. Pedig mint szagember tisztában van vele, hogy egy olyan csodás jogàllamban mint a Magyar Köztársaság, pardon Magyarország, általában a törvények uralma van. Ettől még persze igaza van. Én már csak Polt tanár úr reakcióját várom, és azt, hogy a NAV kimegy-e megnézni, hogy volt-e számla.Amadeus91Igen, gondolom ez itt a fontos 😕Klaci79ahogy meg az átlag 444-es kommentelő rácsodálkozik a világra, az minden ilyen cikknél frenetikus 😊baggioHajmeresztő cikk:Hajmeresztően profinak tűnik, igen.
444.hu/2015/02/20/szecs/berger90
És bár leírva valóban eléggé szervezettnek és hatékonynak tűnhet, a valóságban azért ennyire nem működtek jól az aktivisták.
De ami becsülendő, hogy megpróbálták.
Ugyanis kevés olyan idegesítő és lehangoló dolog van, mint amikor valaki várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. És a baloldal évek óta ezt teszi. Ahelyett, hogy gondolkodna, cselekedne, dolgozna. Akár kreatívan, akár elszántan, akár céltudatosan.
Mert ha belegondolsz, nem tudsz az elmúlt 5 évből egy értelmes vagy hasznos megmozdulásukat se felidézni, pedig ahogy mondani szokták, "igény lenne rá."Sobri Jóska
Azt meg, hogy a NAV-kimegy-e oda számlát ellenőrizni, remélem, nem gondoltad komolyan.berger90
Más: m.hvg.hu/ingatlan/20150220_Fold_alatti_folyosot_epithetnek_a_Parlame
De ari, tudnak majd a föld alatt menekülni a honatya bácsik, 2 hetente.
több mint 11 éve
Én sobrival értek egyet, de a cikk nem a baloldalról szól. Arról szól, amit Amadeus leírt, hogy elmegy a büdös picsába mindenki, aki kitalálta (Kubatov és Endrődi), aki ilyeneket leírt emberekről.Baggio, mint a jogállam helyi tudora teljesen tisztában van vele, hogy nem egészen törvényes a Zállampolgárokat világnézet, pártpreferencia (+vallás, származás, de ez itt lényegtelen) alapján listázni. Se. Baggio nem érti, hogy min háborodik fel a Zember, ha egy jogállamban (hiszen itt az van), valami intézményesített módon működik törvényellenesen. Pedig mint szagember tisztában van vele, hogy egy olyan csodás jogàllamban mint a Magyar Köztársaság, pardon Magyarország, általában a törvények uralma van. Ettől még persze igaza van. Én már csak Polt tanár úr reakcióját várom, és azt, hogy a NAV kimegy-e megnézni, hogy volt-e számla.Amadeus91Igen, gondolom ez itt a fontos 😕Klaci79ahogy meg az átlag 444-es kommentelő rácsodálkozik a világra, az minden ilyen cikknél frenetikus 😊baggioHajmeresztő cikk:Hajmeresztően profinak tűnik, igen.
444.hu/2015/02/20/szecs/berger90
És bár leírva valóban eléggé szervezettnek és hatékonynak tűnhet, a valóságban azért ennyire nem működtek jól az aktivisták.
De ami becsülendő, hogy megpróbálták.
Ugyanis kevés olyan idegesítő és lehangoló dolog van, mint amikor valaki várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. És a baloldal évek óta ezt teszi. Ahelyett, hogy gondolkodna, cselekedne, dolgozna. Akár kreatívan, akár elszántan, akár céltudatosan.
Mert ha belegondolsz, nem tudsz az elmúlt 5 évből egy értelmes vagy hasznos megmozdulásukat se felidézni, pedig ahogy mondani szokták, "igény lenne rá."Sobri Jóska
Azt meg, hogy a NAV-kimegy-e oda számlát ellenőrizni, remélem, nem gondoltad komolyan.
Mindig jövőre
több mint 11 éve
Baggio, mint a jogállam helyi tudora teljesen tisztában van vele, hogy nem egészen törvényes a Zállampolgárokat világnézet, pártpreferencia (+vallás, származás, de ez itt lényegtelen) alapján listázni. Se. Baggio nem érti, hogy min háborodik fel a Zember, ha egy jogállamban (hiszen itt az van), valami intézményesített módon működik törvényellenesen. Pedig mint szagember tisztában van vele, hogy egy olyan csodás jogàllamban mint a Magyar Köztársaság, pardon Magyarország, általában a törvények uralma van. Ettől még persze igaza van. Én már csak Polt tanár úr reakcióját várom, és azt, hogy a NAV kimegy-e megnézni, hogy volt-e számla.Igen, gondolom ez itt a fontos 😕Klaci79ahogy meg az átlag 444-es kommentelő rácsodálkozik a világra, az minden ilyen cikknél frenetikus 😊baggioHajmeresztő cikk:Hajmeresztően profinak tűnik, igen.
444.hu/2015/02/20/szecs/berger90
És bár leírva valóban eléggé szervezettnek és hatékonynak tűnhet, a valóságban azért ennyire nem működtek jól az aktivisták.
De ami becsülendő, hogy megpróbálták.
Ugyanis kevés olyan idegesítő és lehangoló dolog van, mint amikor valaki várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. És a baloldal évek óta ezt teszi. Ahelyett, hogy gondolkodna, cselekedne, dolgozna. Akár kreatívan, akár elszántan, akár céltudatosan.
Mert ha belegondolsz, nem tudsz az elmúlt 5 évből egy értelmes vagy hasznos megmozdulásukat se felidézni, pedig ahogy mondani szokták, "igény lenne rá."Sobri Jóska

