Politika

69 feliratkozó

több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 385
Engem Tarjányi múlt csütörtöki eszmefuttatása (Egyenes beszéd) óta foglalkoztat az a gondolat, hogy ez az egész 1-2 éve tartó külgazdasági és külpolitikai ámokfutás (keleti nyitás, paks2, déli áramlat, köcsög amcsik, buzi EU, bezzeg az oroszok, stb) talán nem is egy ov fejében megszületett vízió eredménye? Tudni illik, hogy a nyugati demokráciáknak leáldozott, és az autokrácia a jövő.
Tudom, hogy ez összeesküvés elmélet, de azok közül egynek jó. Ha az ember egymás mellé rakja a történéseket a világban és itthon, Horváth Andrástól Vida Ildikóig, hogy miért is aggódik annyira az USA a mi kis korrupciós balhéink miatt, meg kinek jönne jól egy hátsó ajtó az EU-ba, akkor felvetődik a kérdés, hogy ov gyémánt hal, vagy nem gyémánt hal...
Valahogy azt érzem, hogy Frei Tamás ebből még könyvet fog írni... 😀
több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 28 557 — nabege2@yahoo.com
Ez pontosan így van.
A kormányközeli média folyamatosan azt hangoztatja, hogy vádolják valamivel, mert így fent lehet tartani azt a látszatot, hogy az amcsik térfelén pattog a labda. Közben meg lehet bréjnsztormingolni, hogy most mi a péniszt csináljanak... Addig is uszítják rezsiszilárdot, biztos ami biztos, meg rogántónit, aki szavahihetőségről prédikál a parlamentben... 😀Lecsó
Pénteken meg a híradó hozta a már megszokottat. 3-4 USA lejárató hír került a híradóba egymás után. Csökken Obama népszerűsége, meg ehhez hasonlók! Tisztára mint a választás előtt😊

azóta nem volt szerencsém híradóhoz, de nem lepődnék meg ha folyamatosan tolnák a lejáratást
több mint 11 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 918 — Steelers fan
Vida Ildikó nem tud angolul. Bazmeg, mintha a Veep-et nézném.

 www.atv.hu/belfold/20141110-ugy-tunik-vida-ildiko-nem-tud-angolulshawnka
Hogy nem tud angolul még hagyján. Nem ártana, jó lenne, kellene, de...
Viszont az, hogy akkora sötét a drága, hogy egy kib...tt tolmács nélkül megy tárgyalni, beszélni ha már ő nem tud???
Be se akart jutni, nem is akart ott semmit, csak szopóágra került, mert a jóember meg épp akkor indult a túloldalra kávézni. Mindezek után meg ahelyett, hogy elkönyvelték volna egy rosszul sikerült akciónak még égeti is magát a saját csatornájukon.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 385
Mondjuk az érdekes, hogy Vida bement a nagykövetségre, de ők nem mondtak neki semmi érdemlegeset.cartman023
Ez színjáték. Pontosan tudta ő is, hogy semmit nem fognak neki mondani, mert az amcsi törvények szerint nem is kell. Semmivel nem vádolják őt, ezt csak a magyar politikai kommunikáció szajkózza, egyszerűen nem mehet be az USA-ba, pont.Gyurma Pappa
Ez pontosan így van.
A kormányközeli média folyamatosan azt hangoztatja, hogy vádolják valamivel, mert így fent lehet tartani azt a látszatot, hogy az amcsik térfelén pattog a labda. Közben meg lehet bréjnsztormingolni, hogy most mi a péniszt csináljanak... Addig is uszítják rezsiszilárdot, biztos ami biztos, meg rogántónit, aki szavahihetőségről prédikál a parlamentben... 😀
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 748


neeeeeee 😀😀
több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 8 053
 coub.com/view/3yyl2
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 863 — zászló zászló szív
Mondjuk az érdekes, hogy Vida bement a nagykövetségre, de ők nem mondtak neki semmi érdemlegeset.cartman023
Ez színjáték. Pontosan tudta ő is, hogy semmit nem fognak neki mondani, mert az amcsi törvények szerint nem is kell. Semmivel nem vádolják őt, ezt csak a magyar politikai kommunikáció szajkózza, egyszerűen nem mehet be az USA-ba, pont.

több mint 11 éve
Nomac New England Patriots 4 446 — balazs.t85@gmail.com
Vida Ildikó nem tud angolul. Bazmeg, mintha a Veep-et nézném.

 www.atv.hu/belfold/20141110-ugy-tunik-vida-ildiko-nem-tud-angolulshawnka
Ilyenkor fog el a hányinger...egy két magas rangú tisztségviselőt, és politikust letesztelnék, beszélik e az "Európai nyelvet" ...
több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 010
Mondjuk az érdekes, hogy Vida bement a nagykövetségre, de ők nem mondtak neki semmi érdemlegeset.
több mint 11 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 687 — Tyrone Creek
Vida Ildikó nem tud angolul. Bazmeg, mintha a Veep-et nézném.

 www.atv.hu/belfold/20141110-ugy-tunik-vida-ildiko-nem-tud-angolul
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 229 — Axel Foley
Megnyerték a fiúk a választásokat, innentől nem számítanak az ígéretek.
255 forinton forintosítás.
Ugye ez volt amit Kósa kacsának Rogán meg kizártnak nevezett.
Magyarán szinte semmit nem segítettek, bármit is ígértek. Ezzel egyetlen nehéz helyzetben lévő devizahitelesnek sem lesz könnyebb.

több mint 11 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 665 — Steelers fan
A nagy sikerre való tekintettel nálunk az önkormányzati választásokat megismétlik. A Hír tv stábja ott volt a bejáratnál. Wow! 😊csi77
Hadházy azt mondta, (nem a Tolnatáj TV-n, mert ott meg sem merték szólaltatni 😊) hanem valami országoson: sok hatalom volt már, akik azt gondolták hogy örökké fog tartani. A mostani is kezdi azt hinni hogy sosem lesz vége, pedig egyszer vége lesz.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 385
Azt jól értem h pártunk és kormányunk arra készül h 255 forinton realizálja helyettem azt a veszteséget amit kuszaszem és gazdaságpolitikája okozott a deviza hitelemen?!?

Hogy mi a fasz??gabtsi
kb...
több mint 11 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Azt jól értem h pártunk és kormányunk arra készül h 255 forinton realizálja helyettem azt a veszteséget amit kuszaszem és gazdaságpolitikája okozott a deviza hitelemen?!?

Hogy mi a fasz??

ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 385
Újabb nonszensz:
 index.hu/gazdasag/2014/11/10/szamlazas/

Már nem is csodálkozom, hogy egy évre vállalja a szolgáltató a gáz bekötését...
több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 385
 comment.blog.hu/2014/11/09/az_mtv_hiradoja_kiakadt_hogy_valaki_elhallgatta_a_kormany_sikereit?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2014_11_10&utm_campaign=index

Ez MTV már tényleg kezd keményen északoreásodni. 😀
Ha ezt egybevetjük L. Simon "magyar adatot magyar szerveren" agymenésével, akkor tényleg nem lesz min csodálkozni, ha egyszer a lelki üdvünk megóvásának érdekében korlátozni fogják, hogy mit olvashatunk a neten, meg mit nem...
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 748
 hvg.hu/tudomany/20141108_l_simon_laszlo_nem_erti_az_internetet

Fényt! Fényt ennek a zseninek!cartman023
pont most akartam.... döbbenet.
több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 385
 hvg.hu/tudomany/20141108_l_simon_laszlo_nem_erti_az_internetet

Fényt! Fényt ennek a zseninek!cartman023
Már a héten kikacagtam rajta magam... 😊

Ez a mai gyöngyszem:
Havasi szerint ráadásul "a miniszterelnök álláspontja általánosságban az, hogy ha valaki valamit akar, az jöjjön Budapestre tárgyalni". 😀😀😀
több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 010
Az Együtt-PM időközben külön Együtt és PM lett.

Osztódnak ezek kérem szépen.
több mint 11 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 979
Ózdon majdnem meglett a kétharmadeaglesmcnabb
Nyugi, addig lesznek megismételt választások, amíg ők nem nyernek.cartman023
ne csodálkozz, ha a jobbik utaztatja a szavazókat.

Mindig jövőre
több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 010
Ózdon majdnem meglett a kétharmadeaglesmcnabb
Nyugi, addig lesznek megismételt választások, amíg ők nem nyernek.
több mint 11 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 359 — je suis poloska
Ózdon majdnem meglett a kétharmad

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 010
 hvg.hu/tudomany/20141108_l_simon_laszlo_nem_erti_az_internetet

Fényt! Fényt ennek a zseninek!
több mint 11 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 323 — Bears & Illinois fan
A nagy sikerre való tekintettel nálunk az önkormányzati választásokat megismétlik. A Hír tv stábja ott volt a bejáratnál. Wow! 😊

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 748
persze, ilyen kimutatás eddig még senkinek nem jutott eszébe xD

 tudatosvasarlo.hu/sites/tudatosvasarlo.hu/files/a_hipermarketek_hatasai.pdfbaggio
Azt írtam, hogy érdekes lenne egy ilyet látni, nem azt, hogy nem létezik. Nem tudom mire vélni így ezt a nagy vidulást...peach
én sem értem. Kérdezz tőle okosat, akkor szublimál. Tapasztalat.