Soccer
41 feliratkozó
több mint 1 éve
az osztályozót játszó Drogheda nyerte az ír kupát, és indulhat jövőre a konfettiben, remélem másodosztályúként 😀egyébként ez Deutsch Tamás kedvenc külföldi csapata
Szerkesztette: Löfli

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 1 éve
A kupa kiesés után, most elkaptuk a Fehérvárt.🙂
több mint 1 éve
AS Roma-nál nagyon bejött az edzőcsere idén
több mint 1 éve
Más érdekes szitu is volt kapus vs Miami játékosok között (csak instán jött szembe pár reel)....vagyis ezen kívül még egy Suarez műesés szitut is láttam, ott is forrtak az indulatok rendesen..Ez így van ezt èn se èrtem sokszor. De itt ettől mèg nem lett volna muszáj a hálóba lökni meg 20 centiről az arcába kiabálni előtte mutogatni. Ez lehet nem is ebből a videóból derül ki de máshol láttam. Mondom ezt úgy hogy Messinek drukkoltam hogy ezt a címet is behúzza. De Blank papa meghatódottasága a másik oldalon nagy pillanat volt 😊Egyébként ezt világ életemben nem értettem, hogy ilyenkor a kapus miért rohan a labdáért rögtön, hogy az ellen ne tudja vinni a középkezdéshez?Volt ott bunyótól kezdve lökdösődés meg minden cirkusz.Nagy meccs volt a 3. Is Miamiban.Azèrt èrdekes volt a 3. Atlanta gól egy Miami játèkos jó ideje ott feküdt a 16-oson belül a bírónak simán meg kellett volna állítania a játèkot......mondjuk a 2 Miami gól után viszont Miami játèkosok elèg undorítóan viselkedtek z Atlanta kapussal szóval valahol karma is the bitch 😏
youtu.be/DkEJaUQ7jco
ozibozi
dande2
ozibozi
ad1. bíró látja, majd hosszabít ennyivel..
ad2. csak feszkót szül mást nem, de bíró ismételten látja, fogja, azt kioszt pár lapot
ad3. esetek többségében (amelyik nem harapódzik el) némi kéremszépen után úgyis odaadja a labdát
....mit érnek el ezzel? mert sztem max hátrány születik belőle számára, nem előny...🤷♂️
bogjosi
dande2
Itt meg kijött a vérmérséklet..
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
Ez így van ezt èn se èrtem sokszor. De itt ettől mèg nem lett volna muszáj a hálóba lökni meg 20 centiről az arcába kiabálni előtte mutogatni. Ez lehet nem is ebből a videóból derül ki de máshol láttam. Mondom ezt úgy hogy Messinek drukkoltam hogy ezt a címet is behúzza. De Blank papa meghatódottasága a másik oldalon nagy pillanat volt 😊Egyébként ezt világ életemben nem értettem, hogy ilyenkor a kapus miért rohan a labdáért rögtön, hogy az ellen ne tudja vinni a középkezdéshez?Volt ott bunyótól kezdve lökdösődés meg minden cirkusz.Nagy meccs volt a 3. Is Miamiban.Azèrt èrdekes volt a 3. Atlanta gól egy Miami játèkos jó ideje ott feküdt a 16-oson belül a bírónak simán meg kellett volna állítania a játèkot......mondjuk a 2 Miami gól után viszont Miami játèkosok elèg undorítóan viselkedtek z Atlanta kapussal szóval valahol karma is the bitch 😏
youtu.be/DkEJaUQ7jco
ozibozi
dande2
ozibozi
ad1. bíró látja, majd hosszabít ennyivel..
ad2. csak feszkót szül mást nem, de bíró ismételten látja, fogja, azt kioszt pár lapot
ad3. esetek többségében (amelyik nem harapódzik el) némi kéremszépen után úgyis odaadja a labdát
....mit érnek el ezzel? mert sztem max hátrány születik belőle számára, nem előny...🤷♂️
bogjosi
Szerkesztette: dande2
több mint 1 éve
Egyébként ezt világ életemben nem értettem, hogy ilyenkor a kapus miért rohan a labdáért rögtön, hogy az ellen ne tudja vinni a középkezdéshez?Volt ott bunyótól kezdve lökdösődés meg minden cirkusz.Nagy meccs volt a 3. Is Miamiban.Azèrt èrdekes volt a 3. Atlanta gól egy Miami játèkos jó ideje ott feküdt a 16-oson belül a bírónak simán meg kellett volna állítania a játèkot......mondjuk a 2 Miami gól után viszont Miami játèkosok elèg undorítóan viselkedtek z Atlanta kapussal szóval valahol karma is the bitch 😏
youtu.be/DkEJaUQ7jco
ozibozi
dande2
ozibozi
ad1. bíró látja, majd hosszabít ennyivel..
ad2. csak feszkót szül mást nem, de bíró ismételten látja, fogja, azt kioszt pár lapot
ad3. esetek többségében (amelyik nem harapódzik el) némi kéremszépen után úgyis odaadja a labdát
....mit érnek el ezzel? mert sztem max hátrány születik belőle számára, nem előny...🤷♂️
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
Volt ott bunyótól kezdve lökdösődés meg minden cirkusz.Nagy meccs volt a 3. Is Miamiban.Azèrt èrdekes volt a 3. Atlanta gól egy Miami játèkos jó ideje ott feküdt a 16-oson belül a bírónak simán meg kellett volna állítania a játèkot......mondjuk a 2 Miami gól után viszont Miami játèkosok elèg undorítóan viselkedtek z Atlanta kapussal szóval valahol karma is the bitch 😏
youtu.be/DkEJaUQ7jco
ozibozi
dande2
Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
Nagy meccs volt a 3. Is Miamiban.Azèrt èrdekes volt a 3. Atlanta gól egy Miami játèkos jó ideje ott feküdt a 16-oson belül a bírónak simán meg kellett volna állítania a játèkot......mondjuk a 2 Miami gól után viszont Miami játèkosok elèg undorítóan viselkedtek z Atlanta kapussal szóval valahol karma is the bitch 😏
youtu.be/DkEJaUQ7jco
ozibozi
Szerkesztette: dande2
több mint 1 éve
Sok a törpe fejjel vernek folyamatosanSajna, ez kb. mindegyik csapatnak recept lehet ellenünk.
ozibozi
több mint 1 éve
Sok a törpe fejjel vernek folyamatosan
több mint 1 éve
Azért az nem jó, hogy ez a Csaba képes másfél percen belül három helyzetet is kialakítani.
több mint 1 éve
És a Laci is vezet, úton az 5ös veretlen sorozat
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Doktorics az előbb hibázott hátul, de elképesztően sokat dolgozik, rengeteget fut föl. Megnéztem az összeállítást, hogy egyáltalán még védőként szerepel-e. Igen.
több mint 1 éve
Plusz Urblik Józsi pár napja hosszabbított, őt meg Milánt alap lenne az NB1-ben látni.
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Jó lenne Budafok után másodjára is hozni egy CS-et
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Ennyit számít hogy a mókamiki kitakarodott napi szinten az öltözőből.
több mint 1 éve
A második félidő elején két dolgot akartam írni: 1. Tóth Milán azért hiányzik a csapatból, 2. most már jó lenne gólokat lőni.
több mint 1 éve
Tíz perc alatt fordított a Szentlőrinc, biztos a Szivacski magic :/
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Na, kezd alakulgatni a papírforma, tavasszal fel kell jutni!
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Ettől függetlenül egész jó arányban ott vannak a kerettagokezt csak mi meg pár másik szerencsétlen kele európai ország fogja fel rangot jelentő tétmérkőzéseknek, a top 15 ugyanúgy szarik bele mint a barátságos meccsekbesenkinek se hiányzott a Nemzetek Ligája...én jobban örülnék több barátságos meccsnek, ahol tesztelni lehetne több formációt és fiataltKorábbi probléma kiújult, elővigyázatosság.És Kerkez megint off a válogatottból, hivatalosan a térde miatt.Két hetes sérülés?
zacknorb
slowmotion
Ez lesz amúgy az általános mostmár válogatott turnusoknál.
zacknorb
Toto21
peach
több mint 1 éve
Ki ez a Gyenti, ő még hajnalban a Boise Stateben oktatott? 😅
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Milánnal is mIndig ezt csinálják, meg a komplett kettővel.A bíró is warrb haverja lehet, mert agyon is rúghatják Radót akkor is továbbít int.Eljutottam arra a pontra, hogy nem engedem Radót bántani.🙂Átmész ördög ügyvédjébe? 😄
nagylaza, főpohárnok
Közben a Honvéd 10 perc alatt kapott kettőt Barcikán...
warr_b
ozibozi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Ha nincs NL ki sem jut a magyar csapat az út elejénezt csak mi meg pár másik szerencsétlen kele európai ország fogja fel rangot jelentő tétmérkőzéseknek, a top 15 ugyanúgy szarik bele mint a barátságos meccsekbesenkinek se hiányzott a Nemzetek Ligája...én jobban örülnék több barátságos meccsnek, ahol tesztelni lehetne több formációt és fiataltKorábbi probléma kiújult, elővigyázatosság.És Kerkez megint off a válogatottból, hivatalosan a térde miatt.Két hetes sérülés?
zacknorb
slowmotion
Ez lesz amúgy az általános mostmár válogatott turnusoknál.
zacknorb
Toto21
peach
Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
ezt csak mi meg pár másik szerencsétlen kele európai ország fogja fel rangot jelentő tétmérkőzéseknek, a top 15 ugyanúgy szarik bele mint a barátságos meccsekbesenkinek se hiányzott a Nemzetek Ligája...én jobban örülnék több barátságos meccsnek, ahol tesztelni lehetne több formációt és fiataltKorábbi probléma kiújult, elővigyázatosság.És Kerkez megint off a válogatottból, hivatalosan a térde miatt.Két hetes sérülés?
zacknorb
slowmotion
Ez lesz amúgy az általános mostmár válogatott turnusoknál.
zacknorb
Toto21
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...