Soccer
41 feliratkozó
több mint 6 éve
Igaza van Schmeichelnek, nullegynél meccsben voltak helyzet nélkül is, ha ők kapják a világkamuja tizenegyest a Liverpool helyett, máris iksz.Meccsben voltak úgy, hogy a félidő elején vt olyan 10-15 perc, amikor kép alapján egy felnőttcsapat játszott egy serdülővel. Érted, kibikázni nem tudták a labdát a saját térfélről. Egy darab kapu felé tartó lövéssel abszolválták a meccset, azt az egy lövést Gomez blokkolta, de Alisson odaért volna rá amúgy is. Na ez lófasz.
Pedig Oliver még a jobb bírók közé tartozik, ő azért ritkán nyúl így bele meccsbe.
A tizenegyessszabálynál nincs rosszabb szabály a sportban, elképesztő, milyen nulla szituációkért jár ingyengól.
Cubehor
Másrészt nem elegáns úgy bírózni, hogy a tizenegyesig amúgy Oliver teljesen korrektül megfújta nekik a hazai pályát, ott valami megtört nála is. A tizenegyes olyan volt amilyen, én nem adtam volna meg, de adtak már kevesebbért is büntetőt, ráadásul későn rántotta be a kezét a török csávó, és Mané mögötte már passzolta is volna be a labdát a kapuba, szóval ha úgy vesszük, akkor egész konkrét gólhelyzetet akadályozott meg még akaratlanul is.
Azt megnem is említem meg, hogy Maddison sárgájának nirmális fújásnál már a második sárgának kellett volna lennie, ráadásul a harmadik gól előtt valamelyik okos védő (valószínűleg Evans) olyat alápakolt valamelyik emberünknek teljesen feleslegesn a balszélen, ami átlagos bíriónál sárga, értelmes bírónál talán piros is.
több mint 6 éve
Mint maszkát sz@rni...
több mint 6 éve
Ha kiesnek a Real ellen és nem nyer semmi kupát Pep idén meginoghat alatta a pad?
több mint 6 éve
Sokkal stabilabb játékos, mint Alexander-Arnold. Előrefelé egy hangyafingnyit elmarad tőle, de védekezésben bőven jobb, és konzisztensebb is. Persze idősebb is pár évvel. A top3 még alábecslés volt, de azért írtam azt, mert abba talán senki nem köt bele. (Ezt alatriste-nek írom.) S ahogy írod, mivel nem angol, sőt skót, akiket mindenki lesajnál meg lenéz, így az életben soha nem lesz akkora hype körülötte, mint amekkora járna neki. Szerencsére azért sokan észreveszik, hogy mennyire jó.Robertson siman jobb TAAnal. Csak mivel az angoloknak kb. Neville ota nem volt normalis jobb bekjuk, masfel eve a csucsra van hyoe-olva TAA, Robertson meg ugye nem angol, igy ot nem koronazzak. Egyelore.Ne már hogy az LB poszt gyenge pont. Robertson kb. Top3 LB a világon.mivel "low key" így aki nem néz meccseket annak a szemében kuka
Mikey
Negritis
Stez
Salah helyén én simán elkezdeném Origit játszatni stabilan. Mert oké, vezeti a házi góllistát holtversenyben, de milliónyi helyzete van, és botrányos hatékonysággal használja ki őket. Nincs jó formában, Origi pedig megérdemelne egy esélyt, hogy beszállhasson huzamosabb időre, ne csak 10-20 percekre.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
Na, eddig bírta Bandibá.Ráadásul még rátett egy lapáttal instagramon.
Pedig ha Tőzsért kivágták volna, mint macskát szarni, biztos nem itt tartana a Loki...
#JC6
több mint 6 éve
Oké, hogy emberhátrány meg B-csapat, nem is erről akarok értekezni, hanem a Wolves-ról.ja, én is eléggé bírom őket, főleg, hogy a PL majdnem legvékonyabb keretével tolják. mondjuk kellett hozzá a kínai pénz, meg Nuno Espirito Santo, zseni az a pali 😀
Hitetlen hogy bírják a többfrontos “harcot”, nagyon össze vannak rakva pár éve..
#JC6

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 6 éve
Oké, hogy emberhátrány meg B-csapat, nem is erről akarok értekezni, hanem a Wolves-ról. Hitetlen hogy bírják a többfrontos “harcot”, nagyon össze vannak rakva pár éve..
több mint 6 éve
Most néztem fordított a wolves?😊Nah innen tényleg a Pool ifi is megnyerné a PL-t 😊
több mint 6 éve
Mendyt el kell felejteni.Meg Bravot. Meg úgy elég sok embert.
Nagyon remélem ha nem is Pep, de valami nagyobb fejes helyreteszi őket mert itt valami csapatszinten nagyon nincs rendben.
A Wolves meg elég sok csapatnak mumusa. Nem hiába vannak ennyire elől. MEGINT. 😊
Szerkesztette: Coolearie
több mint 6 éve
Azert tud Sterling focikazni is. Ha van egy De Bruyne mogotte.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 6 éve
A nincs balhátvédje a Poolnak a világ vicce. 😀Robertson siman jobb TAAnal. Csak mivel az angoloknak kb. Neville ota nem volt normalis jobb bekjuk, masfel eve a csucsra van hyoe-olva TAA, Robertson meg ugye nem angol, igy ot nem koronazzak. Egyelore.Ne már hogy az LB poszt gyenge pont. Robertson kb. Top3 LB a világon.mivel "low key" így aki nem néz meccseket annak a szemében kuka
Mikey
Negritis
Stez
Robertsonra a top3 is elég light jelző. De ok. Viszont a top3 az olyan alsó hangon van meg, minthogy Messi top3 playa a posztján.
TAA pedig a PL top3-as listáján van ha jól tudom kialakított helyzetekben. De Bruyne és társai mellett, miközben a srác egy JOBB HÁTVÉD! Gólpasszban tavaly 15öt osztott ki egész évben idén már most 10-nél jár.
TAA nem a világ legjobb jobbhátvédje, de kb legjobb (szigorúan vett) szélsője is. Ja és 21 éves, na ná hogy stárolják mert Kane mellett Anglia legjobb játékosa (nyilván kevésbé kulcs poszton így nem is fogják hozzá mérni kb sose).
A Pool kb 2 éve a játékának nagy részét arra támasztja, hogy a két back felszántja a pályát és fossák a labdákat középre - jól és eredményesen. A Salah hype na az lufi volt és látjuk, hogy nem tudja azt fent tartani, de TAA ha a támadásépítésben nyújtott teljesítményét levesszük is világklasszis.
Itt pedig a transfermarkt legértékesebb védő listája. Erre nyilván van aki ad, van aki nem, mindenesetre komoly:
Szerkesztette: alatriste

Liverpool Fc
több mint 6 éve
Harmadikra meglett.Annyira rossz játékos 😀XDAzon rohogunk, hogy kihagyta Sterling? Vagy, hogy masodszor is? 😀
Coolearie
ulpianus
Kenny
Nem, hanem Edersonon.
több mint 6 éve
Annyira rossz játékos 😀XDAzon rohogunk, hogy kihagyta Sterling? Vagy, hogy masodszor is? 😀
Coolearie
ulpianus
több mint 6 éve
XDAzon rohogunk, hogy kihagyta Sterling? Vagy, hogy masodszor is? 😀
Coolearie

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 6 éve
XD
több mint 6 éve
Robertson siman jobb TAAnal. Csak mivel az angoloknak kb. Neville ota nem volt normalis jobb bekjuk, masfel eve a csucsra van hyoe-olva TAA, Robertson meg ugye nem angol, igy ot nem koronazzak. Egyelore.Ne már hogy az LB poszt gyenge pont. Robertson kb. Top3 LB a világon.mivel "low key" így aki nem néz meccseket annak a szemében kuka
Mikey
Negritis
több mint 6 éve
Na, eddig bírta Bandibá.A magyar klubfutball sok rákfenéje közül csak kettő a nemtörődöm/hozzá nem értő tulajdonos és a játékosuralom.
Pedig ha Tőzsért kivágták volna, mint macskát szarni, biztos nem itt tartana a Loki...
#JC6
több mint 6 éve
Na, eddig bírta Bandibá.Pedig ha Tőzsért kivágták volna, mint macskát szarni, biztos nem itt tartana a Loki...
több mint 6 éve
Hát ez pont annyira volt kamutizenegyes, mint amennyire én vagyok Man Utd, Steelers és Red Sox fan. 😀
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
Igaza van Schmeichelnek, nullegynél meccsben voltak helyzet nélkül is, ha ők kapják a világkamuja tizenegyest a Liverpool helyett, máris iksz.Pedig Oliver még a jobb bírók közé tartozik, ő azért ritkán nyúl így bele meccsbe.
A tizenegyessszabálynál nincs rosszabb szabály a sportban, elképesztő, milyen nulla szituációkért jár ingyengól.
több mint 6 éve
Ne már hogy az LB poszt gyenge pont. Robertson kb. Top3 LB a világon.mivel "low key" így aki nem néz meccseket annak a szemében kuka
Mikey
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Ne már hogy az LB poszt gyenge pont. Robertson kb. Top3 LB a világon.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
Eléggé csúcsra van járatva ez a Pool idén is. Alexander-Arnold, Mané duó instant jöhetne a Real jobb szélét turbózni 😊
Nem túl telített az RB poszt klasszisokkal világszinten de előbbi simán TOP1 lett idén...
Durva azért, hogy az LB és a CB posztokon kívűl kb nincs gyenge pont (és azok sem kirívóan gyengék) a csapatban. Mondjuk én Salah-t addig adnám el amíg még nagyot lehet kaszálni vele, baromi nagy lufi az egész játékos....
több mint 6 éve
lejcseszter kapott egy akkora reality checket itt hat nap alatt, hogy nem is bírták férfiként elviselniSchmeichel mennyire rossz vesztes, elképesztő. Egy 0-4-es meccs után bírózni. Az első félidőben kapura lövési kísérletük sem volt. De ő bírózik, mert a tizenegyes kamu volt. 😀
slowmotion
Szerkesztette: Mikey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May