Soccer

41 feliratkozó

több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 059
nem arról van szó, hogy én ismerem e, mert VV miatt (is) mert sportfogadás miatt is ismerem a svájci bajnokságot, hanem arról, hogy mennyire jegyzett csapat európai szinten
és nyilván nem a mi biszem-baszom ligánkhoz képest akik közül svájci első osztályban kevesen érnének el eredményt
inkább az a bajom, hogy itt van egy fiatal játékos, aki még a felnőttek között MO-on se bizonyított és rögtön azt gondolja, hogy az a helyes út, ha kimegy svájcba vagy akárhova (említhetném itt angliát vagy olaszo-t is) és ott "keményen edz", mert majd ettől fog bekerülni
látható, hogy ezek a játékosok, akik lényegében fillérekért igazolnak külföldre nem kapnak igazán megbecsülést...nem tudom miért van ez, de nyilván azért mert valaki az U-19-ben valamit letesz nálunk az asztalra, még nem lesz megváltó Svájcban sem.Klaci79
persze. de az MTK megszerezte, majd pár hónapon belül befigyelt egy ajánlat keményvalutáért. nulla munka, rengeteg haszon. az nagyon csábító.
szerinted onnantól, hogy azt mondja a klub vezetősége, hogy "megállapodtunk, eladtunk", melyiket érdemes választani:
a, elfogadod a külföldi szerződést, még ha nem is jelent közvetlen játéklehetőséget;
b, nem fogadod el a szerződést, és inkább lemész önként a tarcsiba büntetésből, ahol megint nem látsz játéklehetőséget, de legalább a korszerűtélen magyar edzéseket csökkentett színvonalon kapod.

szerinted?
slowmotion
amikor az MTK leigazolta, már azokkal a feltételekkel tette, hogy külföldi ajánlat esetén azonnal mehet...ez a klubbra nézve is persze nevetséges, de a játékost is csak az érdekelte, hogy bármi áron külföldre kerüljön...persze az egy szerencsétlen eset, hogy az ETO-val ez történt, de ha a játéklehetőséget nézte volna, akkor szerintem bármelyik mb1-es csapatba igazolhatott volna...
most viszont hónapok óta nem játszott tétmeccset, persze a kapitány így is behívja (amúgy se lenne jobb dolga)
szerintem mindenki jobban járt volna, ha itthon meccseket játszik, lő egy tucat gólt egy idényben és utána megy el külföldre, válogatott és játékos szempontból is
gyakorlatilag az U vb óta nem játszott tétmeccset és kérdés, hogy az amúgy most jól hasító és éppen ezért mindig a lehető legjobbakkal felálló Sionban mennyi játéklehetőséget fog kapni, mondjuk akár az EB előtt (na nem mintha persze tőle várnám a csodát az EB-n, de azért csatárokkal | sem | állunk túl jól, de így gyakorlatilag az edzésekkel elmegy egy éve, amikor pedig nagy szüksége lenne a tétmeccsekre
több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 613 — Cowboys fan
nem arról van szó, hogy én ismerem e, mert VV miatt (is) mert sportfogadás miatt is ismerem a svájci bajnokságot, hanem arról, hogy mennyire jegyzett csapat európai szinten
és nyilván nem a mi biszem-baszom ligánkhoz képest akik közül svájci első osztályban kevesen érnének el eredményt
inkább az a bajom, hogy itt van egy fiatal játékos, aki még a felnőttek között MO-on se bizonyított és rögtön azt gondolja, hogy az a helyes út, ha kimegy svájcba vagy akárhova (említhetném itt angliát vagy olaszo-t is) és ott "keményen edz", mert majd ettől fog bekerülni
látható, hogy ezek a játékosok, akik lényegében fillérekért igazolnak külföldre nem kapnak igazán megbecsülést...nem tudom miért van ez, de nyilván azért mert valaki az U-19-ben valamit letesz nálunk az asztalra, még nem lesz megváltó Svájcban sem.Klaci79
persze. de az MTK megszerezte, majd pár hónapon belül befigyelt egy ajánlat keményvalutáért. nulla munka, rengeteg haszon. az nagyon csábító.
szerinted onnantól, hogy azt mondja a klub vezetősége, hogy "megállapodtunk, eladtunk", melyiket érdemes választani:
a, elfogadod a külföldi szerződést, még ha nem is jelent közvetlen játéklehetőséget;
b, nem fogadod el a szerződést, és inkább lemész önként a tarcsiba büntetésből, ahol megint nem látsz játéklehetőséget, de legalább a korszerűtélen magyar edzéseket csökkentett színvonalon kapod.

szerinted?
több mint 10 éve
YoungZeeZee 9 594
kell a meccs rutin..neha jobb egy meccs mint egy edzes.DE aki azon parazik ha odakerul meg tudja- e csinalni...Ne menjen elsportolonak.
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 059
Szvsz minél tovább marad vki Magyarországon, annál kevésbé esélyes nemzetközi karrierre.
empty taxi
vagyis azt mondod a Sion-ban napi két edzésen részt venni jobb lehetőség, mint magyar bajnokikon rendszeres játéklehetőséget kapni...szomorú
Klaci79
Igen, ugyanis a svájci edzéseken nagyobb tempóban dolgozik, mint a magyar bajnokin.
empty taxi
én mondjuk elég sokáig fociztam egyesületben, de a tapasztalatom az volt, hogy a kemény edzés meccsek nélkül nem sokat ér...a meccs se persze edzés nélkül, de a kettőnek együtt kellene lennie...különben jönnek a Bogdán féle esetek és amit edzésen 100-ból 100-szor meg tudsz csinálni, azt a meccsen rögtön elrontod, mert azon fogsz görcsölni ha végre odakerülsz, hogy nehogy hibázzál
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 059
 www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-nem-adom-fel-mervo-kulonedzesekkel-harcol-2484449
kurvára nem értem ezeket a magyar fiatalokat...nem mondom, hogy nagy szint, de ahelyett, hogy mondjuk egy MTK-ban bajnokikat játszana és mellette edzhetne amennyit csak akar, inkább kimegy svájcba egy európai szinten nevesincs csapathoz különedzéseket végezni...tényleg ez lenne az üdvözítő? nem látnak elég példát maguk körül ezek a srácok? egy-két jó év után ha mindenképpen menni akar ott lenne Lengyelország, ahol még mindig könnyebben beférne, mint svájci első osztályba, de nem...hát így sikerül elveszni a süllyesztőben?!
Klaci79
nézd, azért, mert nem ismered a Siont, attól még nem lesz európai szinten ismeretlen.
egyrészt ott játszik Európa egyik legjobb védője, Vanczák Vili.
másrészt többszörös EL-résztvevők (ma pl. a legjobb 32 között fognak játszani), a svájci kupában elődöntősök, és ha azt nem sikerülne megnyerniük, még mindig könnyen kvalifikálhatnak európai kupába a bajnokságból (egy pont hátrányuk van a kvalis helyekhez képest, de egy meccsel kevesebbet is játszottak).
és abban is biztos vagyok, hogy itthon egy olyan klub sincs (incl. Fagyika), ahol olyan feltételek mellett tudna készülni, mint ott. játszani meg úgysem játszatnák itthon többet.
slowmotion
nem arról van szó, hogy én ismerem e, mert VV miatt (is) mert sportfogadás miatt is ismerem a svájci bajnokságot, hanem arról, hogy mennyire jegyzett csapat európai szinten
és nyilván nem a mi biszem-baszom ligánkhoz képest akik közül svájci első osztályban kevesen érnének el eredményt
inkább az a bajom, hogy itt van egy fiatal játékos, aki még a felnőttek között MO-on se bizonyított és rögtön azt gondolja, hogy az a helyes út, ha kimegy svájcba vagy akárhova (említhetném itt angliát vagy olaszo-t is) és ott "keményen edz", mert majd ettől fog bekerülni
látható, hogy ezek a játékosok, akik lényegében fillérekért igazolnak külföldre nem kapnak igazán megbecsülést...nem tudom miért van ez, de nyilván azért mert valaki az U-19-ben valamit letesz nálunk az asztalra, még nem lesz megváltó Svájcban sem.
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 290 — NFL bracket champion '26
Szvsz minél tovább marad vki Magyarországon, annál kevésbé esélyes nemzetközi karrierre.
empty taxi
vagyis azt mondod a Sion-ban napi két edzésen részt venni jobb lehetőség, mint magyar bajnokikon rendszeres játéklehetőséget kapni...szomorú
Klaci79
Igen, ugyanis a svájci edzéseken nagyobb tempóban dolgozik, mint a magyar bajnokin.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 613 — Cowboys fan
 www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-nem-adom-fel-mervo-kulonedzesekkel-harcol-2484449
kurvára nem értem ezeket a magyar fiatalokat...nem mondom, hogy nagy szint, de ahelyett, hogy mondjuk egy MTK-ban bajnokikat játszana és mellette edzhetne amennyit csak akar, inkább kimegy svájcba egy európai szinten nevesincs csapathoz különedzéseket végezni...tényleg ez lenne az üdvözítő? nem látnak elég példát maguk körül ezek a srácok? egy-két jó év után ha mindenképpen menni akar ott lenne Lengyelország, ahol még mindig könnyebben beférne, mint svájci első osztályba, de nem...hát így sikerül elveszni a süllyesztőben?!
Klaci79
nézd, azért, mert nem ismered a Siont, attól még nem lesz európai szinten ismeretlen.
egyrészt ott játszik Európa egyik legjobb védője, Vanczák Vili.
másrészt többszörös EL-résztvevők (ma pl. a legjobb 32 között fognak játszani), a svájci kupában elődöntősök, és ha azt nem sikerülne megnyerniük, még mindig könnyen kvalifikálhatnak európai kupába a bajnokságból (egy pont hátrányuk van a kvalis helyekhez képest, de egy meccsel kevesebbet is játszottak).
és abban is biztos vagyok, hogy itthon egy olyan klub sincs (incl. Fagyika), ahol olyan feltételek mellett tudna készülni, mint ott. játszani meg úgysem játszatnák itthon többet.
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 059
Szvsz minél tovább marad vki Magyarországon, annál kevésbé esélyes nemzetközi karrierre.
empty taxi
vagyis azt mondod a Sion-ban napi két edzésen részt venni jobb lehetőség, mint magyar bajnokikon rendszeres játéklehetőséget kapni...szomorú
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 290 — NFL bracket champion '26
Szvsz minél tovább marad vki Magyarországon, annál kevésbé esélyes nemzetközi karrierre.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 059
 www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-nem-adom-fel-mervo-kulonedzesekkel-harcol-2484449
kurvára nem értem ezeket a magyar fiatalokat...nem mondom, hogy nagy szint, de ahelyett, hogy mondjuk egy MTK-ban bajnokikat játszana és mellette edzhetne amennyit csak akar, inkább kimegy svájcba egy európai szinten nevesincs csapathoz különedzéseket végezni...tényleg ez lenne az üdvözítő? nem látnak elég példát maguk körül ezek a srácok? egy-két jó év után ha mindenképpen menni akar ott lenne Lengyelország, ahol még mindig könnyebben beférne, mint svájci első osztályba, de nem...hát így sikerül elveszni a süllyesztőben?!
több mint 10 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 185 — situational football
SAF majdnem kirúgása már lassan 30 éve történt, azóta csak 14szer változott meg az európai labdarúgás... semmi relevanciája nincs a Pep-City házassággal kapcsolatban (ami egyébként megint nem csak úgy hasra ütésre köttetett)

bizalmat messzemenőkig meg fogja kapni, de manapság már nem x évekre neveznek ki edzőt, hanem addig amíg hozza az eredményeket, Guardiolanak a BL-ben maradandót kell alkotnia az első három évben, ha ez meglesz akkor lesz szerződéshosszabbítás, ha marad a legjobb16-os helyezés, akkor kevés rá az esély, hogy marasztalják



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 10 éve
davemayer Chicago Bears 15 546 — "Grammar maci"
A Guardiola Man City hazassag sem lesz hossutavu. 2-3 evig marad majd viszlat.
ZoliMP
Fergusonnál is így indult...😊
Coolearie
kíváncsi lennék hogy pl ezt a kijelentést mire alapozod.
davemayer
Úgy értettem, hogy pl a United, Sir Alex Ferguson kinevezésekor 2-3 évet jósoltak neki, de aztán meddig is maradt? Több mint 20+ évet. Erre mondtam hogy nem biztos hogy csak ennyit fog maradni. De aztán lehet hogy égni fog és elküldik hamarabb.
Coolearie
Igen, ezt értettem, csak azt nem hogy ezt a kijelentést (mármint hogy 2-3 évet jósoltak neki) mire alapozod. Elég sok mindent elolvastam a Uniteddel kapcsolatban, angol életrajzokat is de egy ilyen kijelentésre sem emlékszem. Szerintem te ezt azzal kevered hogy 3. évében közel került a menesztéshez, de ha alá tudod ezt támasztani akkor sorry.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 10 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 469 — . . .
A Guardiola Man City hazassag sem lesz hossutavu. 2-3 evig marad majd viszlat.
ZoliMP
Fergusonnál is így indult...😊
Coolearie
kíváncsi lennék hogy pl ezt a kijelentést mire alapozod.
davemayer
Úgy értettem, hogy pl a United, Sir Alex Ferguson kinevezésekor 2-3 évet jósoltak neki, de aztán meddig is maradt? Több mint 20+ évet. Erre mondtam hogy nem biztos hogy csak ennyit fog maradni. De aztán lehet hogy égni fog és elküldik hamarabb.
több mint 10 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Zomborit se hitte volna senki, hogy lehetséges eltüntetni, aztán mégis...
peach
Pedig a mai médiában közismert, hogy ha "csókos" vagy, egyetlen dolgot nem szabad tenned: valami nagyon nem píszí dolgot mondanod. Itt hibázott Zombori, ezt követte el anno Mészöly, Bognárnál is valami hasonló dologban kell reménykedni.

Szerkesztette: r.baggio


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
davemayer Chicago Bears 15 546 — "Grammar maci"
A Guardiola Man City hazassag sem lesz hossutavu. 2-3 evig marad majd viszlat.
ZoliMP
Fergusonnál is így indult...😊
Coolearie
kíváncsi lennék hogy pl ezt a kijelentést mire alapozod.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 10 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 469 — . . .
A Guardiola Man City hazassag sem lesz hossutavu. 2-3 evig marad majd viszlat.
ZoliMP
Nem lehet tudni. Fergusonnál is így indult...😊
több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 613 — Cowboys fan
A Guardiola Man City hazassag sem lesz hossutavu. 2-3 evig marad majd viszlat.
ZoliMP
valószínűleg így lesz, mert 3-4 évnél tovább nem marad egy helyen, nem akar belerozsdásodni egy környezetbe.
több mint 10 éve
YoungZeeZee 9 594
A Guardiola Man City hazassag sem lesz hossutavu. 2-3 evig marad majd viszlat.
több mint 10 éve
peach Atlanta Falcons 15 876 — a new hope (again)
Zomborit se hitte volna senki, hogy lehetséges eltüntetni, aztán mégis...



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 10 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 23 930 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
Vajon ki az a Sporttv-nél, aki egy BL-meccsre a magyar futballban megtalálható ezernyi behívható "szakértő" közül éppen egy Bognár Györgyre teszi a voksát? 😀 Lennének még sokan, akik baromságot beszélnek, de nekik az kell, aki emellé még egy elítélt bűnöző is 😊
Kampman
kaszinós szerintem még 20 év múlva is ott fog szagérteni, lehetetlen kirobbantani azt az embert 😀 mondjuk a Nyilasi - Puhl vegyespáros is legalább 10 éve ott van


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 10 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 113
Vajon ki az a Sporttv-nél, aki egy BL-meccsre a magyar futballban megtalálható ezernyi behívható "szakértő" közül éppen egy Bognár Györgyre teszi a voksát? 😀 Lennének még sokan, akik baromságot beszélnek, de nekik az kell, aki emellé még egy elítélt bűnöző is 😊

több mint 10 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 833 — "Montoya por favor!"
Dzudzsákot eladná a Bursaspor, ez záros határidőn belül csak Kínába lehetséges.
empty taxi
Dzsudzsák karrierjének Európában érdemileg vége.
Viszont Nikolictól tetszik ez a hozzáállás, hogy nem megy el Kínába. A lengyel ligából sok játékos ment a Bundesligába - mint azt tudjuk - remélem Nemanja is erre az útra lép

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 071 — The Mathematician
ha a Legia úgy dönt, nem hiszem hogy sok beleszólása lesz a dolgokba
és amik mennek kínában most sztem lassan jön egy 10+s ajánlat amit röhögve fogadnak majd el

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
peach Atlanta Falcons 15 876 — a new hope (again)
Nyílván azért nyilatkozta többször is a médiában, ill. közölte a legia vezetőveil, hogy maradni akar, mert így gondolkodik, ez a célja...



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 10 éve
ozibozi New York Giants 21 435
Dzudzsákot eladná a Bursaspor, ez záros határidőn belül csak Kínába lehetséges.
empty taxi
Szegény nikoliccsal is úgy néz ki kibasznak a lengyelek...
peach
Mert, hogy élete végéig meglesz a komoly pénze, ahelyett hogy egy komoly csapatnál (bajnokságban) "gombokért" padozna fél év után... Pont jól jár. Lassan 30.

Szerkesztette: ozibozi