Soccer
41 feliratkozó
több mint 11 éve
Nem túlzok, csak próbálok nem úgy beszélni, hogy mindennek és mindenkinek két oldala van, meg lehet fekete és fehér is. Ebből jönnek a végletesen álszent, unalmas és langyos "viták", ahol mindenkinek igaza van, és mindenki okosakat mond a másiknak.Az első az igaz.Csertői ugyan ezt megcsinálta volna a Bayernnel idén, hisz régebben lenyilatkozta....Mert gecimenő szidni Guardiolát azért mert spanyol. Az eredményeket tavaly hozta ő is. Majd ha visszaesik Bayern, akkor jogosak lesznek a kritikák.Asbeemikor idén Neuer és Starke is sérült volt, aztán Raeder védett, már mki gyorsan elfelejtette...www.fcbayern.de/de/news/news/2014/fcb-erzielt-einigung-mit-pepe-reina.phpAz, hogy nem a Liverpool fizet neki heti cirka 90 ezer fontot azért, hogy melegítse a padot. 😛Mikey
na ennek mi a fasz értelme van?Amadeus91
Reina nem lesz első számú, de biztosítéknak teljesen tökéletes, nem tudom, mit kell megint a falra festeni a Pepet vagyis az ördögöt ...csebi
Nem menőzésből van elővéve Guardiola, hanem mert képtelen kilépni a saját mániájából, és szépen szisztematikusan szétver egy jól működő csapatot. Bár igaz a Real elleni hazai 0:4-el, okafogyottá vált a további érvelés, az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.flzoli
Viszont a másodiknál megint annyira túlzol mint ahogy szoktál. Értem, hogy sokaknak nem tetszik az új játékrendszer értem, hogy mindenki utálja a tiki-takát és igen csúnyán kikapott egy olyan csapattól ami kvázi ellene lett felépítve, DE megnyerte a két hazai kupát és BL elődöntős volt, úgy hogy volt 1-2 sérültje is és emellett mindenki elmegy.
Nem szoktak 2 BL-t nyerni egymás után, illetve Pep nem árult zsákbamacskát nem is értem mit vártatok...Toca
Megint nem a lényegre tapintottál, csak a mondandóm egy részére ugrottál rá.
Guardiola kitalált valamit, ami brutálisan hatékony volt kezdetben a Barcában és a spanyol válogatottnál. Aztán az ellenfelek kezdték kiismerni, és aztán egyre hatékonyabban kezdtek el ellene játszani. Amennyire istenítve volt sok helyen Guardiola, már észre kellett volna vegye, hogy ez a taktika ebben a formában már nem továbbvihető. Pihen egy évet, gondolkodhat, beül megint a "tutiba", egy triplázó, pénzügyileg nagyon rendben lévő klubhoz. Adottak a játékosok egy új játékrendszer bevezetéséhez, vagy az ultra hatékony német technikás erőfoci továbbfejlesztésére, erre mit csinál? 1az1-ben (lehet vannak apró finomítások, annyira nem látok bele) átveszi a katalánoknál használt, már döglődő taktikát, és juszt is azt erőlteti. Ráerőlteti egy olyan keretre, amely nem alkalmas rá. A világ legjobb szélső hátvédjét berakja a középpályára, mondván nagy a footballintelligenciája, így jó lesz ott is. Kiöli a csatárjátékot, és állandóan visszavont anyámkínjával próbálkozik. Telepakolja vagy 6 emberrel a pálya közepét, és ezzel mindenkit betol középre, hogy még véletlen se jöjjön ki a Ribery-Robben duó klasszisa.
Szerintem egy ilyen kerettel a bajnokság és a kupa majdhogynem kötelező feladat (főleg hogy a legfőbb rivális fél csapata a kórházi ágyat nyomta). A BL már lutri, abban igazad van, de azért ekkora veréseket nem szoktak benyelni csapatok véletlenül, úgy hogy már a tiszteletbeli elnöknek is kritizálnia kelljen a szezon közben nyilvánosan..
több mint 11 éve
Volt?Szerintem nyomja még megye3 ban😛Bácsi Sanyi?o_ogordon(Y)
Hátpersze. A világ legjobb játékosa volt.Bazzani
több mint 11 éve
Az első az igaz.Csertői ugyan ezt megcsinálta volna a Bayernnel idén, hisz régebben lenyilatkozta....Mert gecimenő szidni Guardiolát azért mert spanyol. Az eredményeket tavaly hozta ő is. Majd ha visszaesik Bayern, akkor jogosak lesznek a kritikák.Asbeemikor idén Neuer és Starke is sérült volt, aztán Raeder védett, már mki gyorsan elfelejtette...www.fcbayern.de/de/news/news/2014/fcb-erzielt-einigung-mit-pepe-reina.phpAz, hogy nem a Liverpool fizet neki heti cirka 90 ezer fontot azért, hogy melegítse a padot. 😛Mikey
na ennek mi a fasz értelme van?Amadeus91
Reina nem lesz első számú, de biztosítéknak teljesen tökéletes, nem tudom, mit kell megint a falra festeni a Pepet vagyis az ördögöt ...csebi
Nem menőzésből van elővéve Guardiola, hanem mert képtelen kilépni a saját mániájából, és szépen szisztematikusan szétver egy jól működő csapatot. Bár igaz a Real elleni hazai 0:4-el, okafogyottá vált a további érvelés, az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.flzoli
Viszont a másodiknál megint annyira túlzol mint ahogy szoktál. Értem, hogy sokaknak nem tetszik az új játékrendszer értem, hogy mindenki utálja a tiki-takát és igen csúnyán kikapott egy olyan csapattól ami kvázi ellene lett felépítve, DE megnyerte a két hazai kupát és BL elődöntős volt, úgy hogy volt 1-2 sérültje is és emellett mindenki elmegy.
Nem szoktak 2 BL-t nyerni egymás után, illetve Pep nem árult zsákbamacskát nem is értem mit vártatok...
több mint 11 éve
Seydiből kiindulva ez még mindig áll xDNagyon jó a cikk! Új szabályt tanultam. Egy belső védőt akkor sem lehet lehozni az utolsó percekben, ha lesérül. Végül is minden csapatnak szüksége van egy mozgásképtelen emberre.Schleckultrasliberi.hu/ha-ez-nem-volt-bunda-akkor-semmi/ZoliZoltánBaromság.Bazzani

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Csertői ugyan ezt megcsinálta volna a Bayernnel idén, hisz régebben lenyilatkozta....Mert gecimenő szidni Guardiolát azért mert spanyol. Az eredményeket tavaly hozta ő is. Majd ha visszaesik Bayern, akkor jogosak lesznek a kritikák.Asbeemikor idén Neuer és Starke is sérült volt, aztán Raeder védett, már mki gyorsan elfelejtette...www.fcbayern.de/de/news/news/2014/fcb-erzielt-einigung-mit-pepe-reina.phpAz, hogy nem a Liverpool fizet neki heti cirka 90 ezer fontot azért, hogy melegítse a padot. 😛Mikey
na ennek mi a fasz értelme van?Amadeus91
Reina nem lesz első számú, de biztosítéknak teljesen tökéletes, nem tudom, mit kell megint a falra festeni a Pepet vagyis az ördögöt ...csebi
Nem menőzésből van elővéve Guardiola, hanem mert képtelen kilépni a saját mániájából, és szépen szisztematikusan szétver egy jól működő csapatot. Bár igaz a Real elleni hazai 0:4-el, okafogyottá vált a további érvelés, az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.
több mint 11 éve
ultrasliberi.hu/ha-ez-nem-volt-bunda-akkor-semmi/ZoliZoltánNovakovicsból simán kinézek egy Polekszics 2.0-át bunda ügyben.
Mondjuk azt is megkérdezném a túlképzett magyar "szakemberektől", hogy ha a kúper futáson kívűl mást nem bírnak nyomni felkészülés gyanánt, akkor mért nem bírnak futni az aranyifjak a 60. perc után? Jó nem dinamikusak, gyengék fejben, képzetlenek és botlábúak, de hogy állóképességük ne legyen....
Pedig micsoda magasztos riportfilm készült a Lokiról, mikor szépen nyűtték a kilométereket a Nagyerdőben, mert nincs pénz külföldi edzőtáborra 😀
több mint 11 éve
Bácsi Sanyi?o_ogordon(Y)
Hátpersze. A világ legjobb játékosa volt.
több mint 11 éve
Nagyon jó a cikk! Új szabályt tanultam. Egy belső védőt akkor sem lehet lehozni az utolsó percekben, ha lesérül. Végül is minden csapatnak szüksége van egy mozgásképtelen emberre.ultrasliberi.hu/ha-ez-nem-volt-bunda-akkor-semmi/ZoliZoltánBaromság.Bazzani
több mint 11 éve
Bácsi Sanyi?o_o
Egy kis tippjáték.
Kit láthatunk a kép bal oldalán Szanyó Károly szuperszakkommentátor mellett? A kép a Fradi-Újpest öregfiúk meccsen készült az új Fradi stadionban.
A megfejtők között drogot sorsolunk ki.Bazzani
több mint 11 éve
mert szvsz, ilyen szintű kapus van német is. A bayernnek meg az egyik profilja pont az volt - eddig - hogy ahol lehet németeket hoznak, hogy ez a klub legyen a válogatott alapja.mikor idén Neuer és Starke is sérült volt, aztán Raeder védett, már mki gyorsan elfelejtette...www.fcbayern.de/de/news/news/2014/fcb-erzielt-einigung-mit-pepe-reina.phpAz, hogy nem a Liverpool fizet neki heti cirka 90 ezer fontot azért, hogy melegítse a padot. 😛Mikey
na ennek mi a fasz értelme van?Amadeus91
Reina nem lesz első számú, de biztosítéknak teljesen tökéletes, nem tudom, mit kell megint a falra festeni a Pepet vagyis az ördögöt ...csebi
több mint 11 éve
Jesszus, ez még él?
Egy kis tippjáték.
Kit láthatunk a kép bal oldalán Szanyó Károly szuperszakkommentátor mellett? A kép a Fradi-Újpest öregfiúk meccsen készült az új Fradi stadionban.
A megfejtők között drogot sorsolunk ki.Bazzani
Mindig jövőre
több mint 11 éve

Egy kis tippjáték.
Kit láthatunk a kép bal oldalán Szanyó Károly szuperszakkommentátor mellett? A kép a Fradi-Újpest öregfiúk meccsen készült az új Fradi stadionban.
A megfejtők között drogot sorsolunk ki.
több mint 11 éve
Reinának ennyire nem menne, hogy már padozni is megéri neki elmenni, ahelyett, hogy engedne egy kicsit a fizetéséből és játszana máshol, egy kisebb csapatban? Nem értem én ezt. Nem azért focista valaki, hogy élvezze azt? Értem én, hogy 35 év alatt keresi meg mindenét, és ezért nem jár nyugdíj, de ne mondjátok nekem, hogy mínusz 20 ezer euró ne férne bele, és ne lenne el ugyan olyan jól nagypapa koráig...
több mint 11 éve
Mert gecimenő szidni Guardiolát azért mert spanyol. Az eredményeket tavaly hozta ő is. Majd ha visszaesik Bayern, akkor jogosak lesznek a kritikák.mikor idén Neuer és Starke is sérült volt, aztán Raeder védett, már mki gyorsan elfelejtette...www.fcbayern.de/de/news/news/2014/fcb-erzielt-einigung-mit-pepe-reina.phpAz, hogy nem a Liverpool fizet neki heti cirka 90 ezer fontot azért, hogy melegítse a padot. 😛Mikey
na ennek mi a fasz értelme van?Amadeus91
Reina nem lesz első számú, de biztosítéknak teljesen tökéletes, nem tudom, mit kell megint a falra festeni a Pepet vagyis az ördögöt ...csebi
több mint 11 éve
(pedig hülye a Loki, mert előbb utóbb kikerül a "jó" sorsolásnál, aztán majd ő is kezdhet játszani az elején és már akkor kieshet, ld a Fradi)NB2ráadásul jövőre már kiesik a BL csoportkörös +4,550 koefficiens pontjuk is már, és csak az idei (eddig) 1,900 jön be helyette, szóval a még kiemelésük is szarabb lesz, ha nem villantanak most EL csoportkörben valamit... de hát oda meg be is kéne még jutni.
több mint 11 éve
Szvsz ebben a buliban kondás van a legvastagabban benne, egy értelmes hozzáadása nem volt a meccshez...seydi a 60. prrcben már lépni nem bírt, be nem hozott vna vkit aki futni tud gyorsan, hátha találunk még egy kontrát, ez a libánszky is egy vicc azt se tudon kicsoda, lassú, gondolkodása szegényes. a végén meg az a belső védő csere is abszolút wtf. novakovicot meg sose tartottam sokra, megint igazolta h miért...peachMészáros megsérült, ágyékhúzodás
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
mikor idén Neuer és Starke is sérült volt, aztán Raeder védett, már mki gyorsan elfelejtette...www.fcbayern.de/de/news/news/2014/fcb-erzielt-einigung-mit-pepe-reina.phpAz, hogy nem a Liverpool fizet neki heti cirka 90 ezer fontot azért, hogy melegítse a padot. 😛Mikey
na ennek mi a fasz értelme van?Amadeus91
Reina nem lesz első számú, de biztosítéknak teljesen tökéletes, nem tudom, mit kell megint a falra festeni a Pepet vagyis az ördögöt ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
De ha az a retardált nem állíttatja ki magát, akkor sok minden más lett volna. De ha már megtörtént Kondás nem tudott rá normálisan reagálni. Az a röhej, hogy a BATE nem volt jobb, röhögve nyerni kellett volna, oda-vissza.Lehet tényleg mégis bunda volt?😊
(pedig hülye a Loki, mert előbb utóbb kikerül a "jó" sorsolásnál, aztán majd ő is kezdhet játszani az elején és már akkor kieshet, ld a Fradi)
több mint 11 éve
Szvsz ebben a buliban kondás van a legvastagabban benne, egy értelmes hozzáadása nem volt a meccshez...seydi a 60. prrcben már lépni nem bírt, be nem hozott vna vkit aki futni tud gyorsan, hátha találunk még egy kontrát, ez a libánszky is egy vicc azt se tudon kicsoda, lassú, gondolkodása szegényes. a végén meg az a belső védő csere is abszolút wtf. novakovicot meg sose tartottam sokra, megint igazolta h miért...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
ha a futsal lenne a világ legnépszerűbb sportja, nem a soccer, még meg is érteném a labdarúgás iránti rajongást
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Toca hékás! A fejlődés megkérdőjelezhetetlen.Egy újabb bukta. Egy újabb kör ahol egy szarabb csapatot juttatunk tovább. Ezt a Batet ki kellett volna ejteni, ahogy a Göteborgot a Győrnek. A többi kiesés papírforma sőt a Liteszk ellen a Diósgyőr win az még erőn felüli is volt. De az a baj, hogy megint egy HA mondatra alapozzuk a fejlődést...Mi lenne benne az irónia mindenki szerint egy buta hibán múlik, hogy nincs meg az EL csoportkör, mi ez ha nem eredmény? Vagy csak azok érnek valamit, akik továbbjutnak a csoportkörből a BL-ben?Áhh, de szar ez így most majd az EL PO-ban is kiszopunk, de az MB1-ben is mert ugye pihenünk az EL PO-ra. Mindegy Boudla hibáján ment el a meccs, kár érte, de legalább bebizonyosodott, hogy igen is érünk valamit a nemzetközi mezőnyben. 😉Azért remélem ezt nagy iróniával írtad 😀Toca
Szerk: Ráadásul a 88. percre értem haza, akkor legalább maradtam volna le az egészről... :-/Jughead
Idén eljutottunk odáig, hogy egyik nemzetközi szintéren lévő csapatunknak sincs miért szégyenkeznie, sajnos ez előrelépés, de valahol el kell kezdeni, jövőre már lehet menni a csoportkörért valamelyik versenysorozatban, pl. a Videoton elég masszívnak tűnik idén, de mi se lennénk rosszak, főleg ha (kvázi) hazacsábítanánk mondjuk a Koman-Németh párost (kár, hogy még csak pletyka sincs erről). 😉Jughead
Megint ott tartunk, hogy Augusztus 7. és az az egy csapatunk áll amelyik továbbvergődött egy Észak Ír amatőr csapat ellen nehezen és az is csak a vesztes ágon.
Szerintem továbbra is ugyanabban a posványban vagyunk.Toca
több mint 11 éve
Na várjunk. Most a Debrecen bent van az EL-ben? Nem csak akkor lett volna ott, ha továbbjut a Bate ellen és utána kiesik a BL selejtező utolsó körében??tüsi91akkor már a csoportkörbe jutott volna, így a play-off körbe került
www.uefa.com/uefaeuropaleague/news/newsid=2115094.html

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
www.fcbayern.de/de/news/news/2014/fcb-erzielt-einigung-mit-pepe-reina.phpAz, hogy nem a Liverpool fizet neki heti cirka 90 ezer fontot azért, hogy melegítse a padot. 😛
na ennek mi a fasz értelme van?Amadeus91
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May

