USA és a világ
31 feliratkozó
több mint 3 éve
twitter.com/realDonaldTrump/status/1324353932022480896?s=09Valaki szólna neki H akkor bukott?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Számolás után mintha lenne még valami supervising lépés is, bár nem tudom, hogy éppen melyik államban. De tegnap valaki arról beszélt, hogy egyik helyen bontják, másik helyen számolják, aztán egy harmadik helyen a megszámolt, csomagokba szedett szavazatokat még jóvá is hagyja egy dem+rep supervisor páros , és csak utána jelentik. Lehet, hogy a két supervisor ment el aludni. 😊100k még nincs jelentvemost a helyi szóvivő azt mondta, hogy még 50.000t kell megszámolni Georgiában, ezzel sztem behúzta Trump az államot.Georgiaban helyi idő szerint reggel végeznek.
csebiMa 16:30-kor magyar idő szerint Georgia (16 elektor) egyik tisztviselője sajtótájékoztatót tart. Az államban 33 ezer szavazattal vezet Trump, 90 ezer szavazatot kell még megszámolni. Bármi lehet. A sajtótájékoztatón remélhetőleg bejelenti, hogy befejezték a szavazatszámlálást.Negritis
Ma 18:00-kor Nevadából (6), Clark megyéből (Las Vegas) érkezik egy frissítés. Nagyon izgalmas a verseny az államban. Biden vezet 0,6%-ponttal, 8000 szavazattal.
Péntek hajnali 3:00-kor Arizona (11 elektor) államból Maricopa megye közöl adatokat. 275 ezer szavazat hiányzik, Biden előnye 2,5%-pont.
csebi
engem is megzavartak, hogy ATL-ból hiányzik 17k szavazat, de az sehogy sem akart kijönni, aztán rájöttem, hogy a maradék xx ezret sem jelentették még. gondolom van más bajuk egész éjszaka, mint az, hogy mi itt KK-EU-ban nyomkodjuk az F5-öt
hupsz, frissült. 99%-nál 18k közte, ezzel ott vége
Gyurma Pappa
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
én is gondoltam h vszeg megszámolták de nem jelentették még le. mondjuk ezt nem értem h mire jó.semmire...
csebi
csak arra gondolj, hogy ott éjszaka van
több mint 3 éve
én is gondoltam h vszeg megszámolták de nem jelentették még le. mondjuk ezt nem értem h mire jó.100k még nincs jelentvemost a helyi szóvivő azt mondta, hogy még 50.000t kell megszámolni Georgiában, ezzel sztem behúzta Trump az államot.Georgiaban helyi idő szerint reggel végeznek.
csebiMa 16:30-kor magyar idő szerint Georgia (16 elektor) egyik tisztviselője sajtótájékoztatót tart. Az államban 33 ezer szavazattal vezet Trump, 90 ezer szavazatot kell még megszámolni. Bármi lehet. A sajtótájékoztatón remélhetőleg bejelenti, hogy befejezték a szavazatszámlálást.Negritis
Ma 18:00-kor Nevadából (6), Clark megyéből (Las Vegas) érkezik egy frissítés. Nagyon izgalmas a verseny az államban. Biden vezet 0,6%-ponttal, 8000 szavazattal.
Péntek hajnali 3:00-kor Arizona (11 elektor) államból Maricopa megye közöl adatokat. 275 ezer szavazat hiányzik, Biden előnye 2,5%-pont.
csebi
engem is megzavartak, hogy ATL-ból hiányzik 17k szavazat, de az sehogy sem akart kijönni, aztán rájöttem, hogy a maradék xx ezret sem jelentették még. gondolom van más bajuk egész éjszaka, mint az, hogy mi itt KK-EU-ban nyomkodjuk az F5-öt
hupsz, frissült. 99%-nál 18k közte, ezzel ott vége
Gyurma Pappa
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
100k még nincs jelentvemost a helyi szóvivő azt mondta, hogy még 50.000t kell megszámolni Georgiában, ezzel sztem behúzta Trump az államot.Georgiaban helyi idő szerint reggel végeznek.
csebiMa 16:30-kor magyar idő szerint Georgia (16 elektor) egyik tisztviselője sajtótájékoztatót tart. Az államban 33 ezer szavazattal vezet Trump, 90 ezer szavazatot kell még megszámolni. Bármi lehet. A sajtótájékoztatón remélhetőleg bejelenti, hogy befejezték a szavazatszámlálást.Negritis
Ma 18:00-kor Nevadából (6), Clark megyéből (Las Vegas) érkezik egy frissítés. Nagyon izgalmas a verseny az államban. Biden vezet 0,6%-ponttal, 8000 szavazattal.
Péntek hajnali 3:00-kor Arizona (11 elektor) államból Maricopa megye közöl adatokat. 275 ezer szavazat hiányzik, Biden előnye 2,5%-pont.
csebi
engem is megzavartak, hogy ATL-ból hiányzik 17k szavazat, de az sehogy sem akart kijönni, aztán rájöttem, hogy a maradék xx ezret sem jelentették még. gondolom van más bajuk egész éjszaka, mint az, hogy mi itt KK-EU-ban nyomkodjuk az F5-öt
hupsz, frissült. 99%-nál 18k közte, ezzel ott vége
Szerkesztette: Gyurma Pappa
több mint 3 éve
elvileg most 19k-val megy trumpmost a helyi szóvivő azt mondta, hogy még 50.000t kell megszámolni Georgiában, ezzel sztem behúzta Trump az államot.Georgiaban helyi idő szerint reggel végeznek.
csebiMa 16:30-kor magyar idő szerint Georgia (16 elektor) egyik tisztviselője sajtótájékoztatót tart. Az államban 33 ezer szavazattal vezet Trump, 90 ezer szavazatot kell még megszámolni. Bármi lehet. A sajtótájékoztatón remélhetőleg bejelenti, hogy befejezték a szavazatszámlálást.Negritis
Ma 18:00-kor Nevadából (6), Clark megyéből (Las Vegas) érkezik egy frissítés. Nagyon izgalmas a verseny az államban. Biden vezet 0,6%-ponttal, 8000 szavazattal.
Péntek hajnali 3:00-kor Arizona (11 elektor) államból Maricopa megye közöl adatokat. 275 ezer szavazat hiányzik, Biden előnye 2,5%-pont.
csebi
az azt jelentené hogy a maradék 50k az 35-15re oszlik meg
lehet h 1k-n belül lesz a különbség
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Minden fontosabb live oldalon meg kb. 4% szavazathiányt írnak, ami bőven 100 ezer fölötti. Nem teljesen világos, hogy mi ez az eltérés, azért ezek a nagyobb news site-ok megkapják az adatokat. Lehet, hogy 50 ezret kell még megszámolni, de esetleg vannak olyan szavazatok is amiket már megszámoltak de még nem jelentettek le?most a helyi szóvivő azt mondta, hogy még 50.000t kell megszámolni Georgiában, ezzel sztem behúzta Trump az államot.Georgiaban helyi idő szerint reggel végeznek.
csebiMa 16:30-kor magyar idő szerint Georgia (16 elektor) egyik tisztviselője sajtótájékoztatót tart. Az államban 33 ezer szavazattal vezet Trump, 90 ezer szavazatot kell még megszámolni. Bármi lehet. A sajtótájékoztatón remélhetőleg bejelenti, hogy befejezték a szavazatszámlálást.Negritis
Ma 18:00-kor Nevadából (6), Clark megyéből (Las Vegas) érkezik egy frissítés. Nagyon izgalmas a verseny az államban. Biden vezet 0,6%-ponttal, 8000 szavazattal.
Péntek hajnali 3:00-kor Arizona (11 elektor) államból Maricopa megye közöl adatokat. 275 ezer szavazat hiányzik, Biden előnye 2,5%-pont.
csebi
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
most a helyi szóvivő azt mondta, hogy még 50.000t kell megszámolni Georgiában, ezzel sztem behúzta Trump az államot.Georgiaban helyi idő szerint reggel végeznek.
csebiMa 16:30-kor magyar idő szerint Georgia (16 elektor) egyik tisztviselője sajtótájékoztatót tart. Az államban 33 ezer szavazattal vezet Trump, 90 ezer szavazatot kell még megszámolni. Bármi lehet. A sajtótájékoztatón remélhetőleg bejelenti, hogy befejezték a szavazatszámlálást.Negritis
Ma 18:00-kor Nevadából (6), Clark megyéből (Las Vegas) érkezik egy frissítés. Nagyon izgalmas a verseny az államban. Biden vezet 0,6%-ponttal, 8000 szavazattal.
Péntek hajnali 3:00-kor Arizona (11 elektor) államból Maricopa megye közöl adatokat. 275 ezer szavazat hiányzik, Biden előnye 2,5%-pont.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
Érdekességként megemlítem, hogy az MTI ma reggeli (4:51-kor kiadott) hírében Joe Biden az Egyesült Államok várható következő elnökeként szerepel. A szerző Járai Judit, az MTI - baloldalisággal véletlenül sem vádolható - washingtoni tudósítója.Lehet, hogy abban a korai órában még aludtak a cenzorok.
több mint 3 éve
Ez amugy egy 2017 dec video - ennek mi köze a mostani electionhöz btw?I do like this guy though...
"Incidentally, one can swear on just about anything to be sworn into office in the US. In 2017, 32-year-old San Jose Councilman Lan Diep chose the shield of the fictional Marvel superhero Captain America while being sworn in."
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 3 éve
Georgiaban helyi idő szerint reggel végeznek.
csebi
Ma 16:30-kor magyar idő szerint Georgia (16 elektor) egyik tisztviselője sajtótájékoztatót tart. Az államban 33 ezer szavazattal vezet Trump, 90 ezer szavazatot kell még megszámolni. Bármi lehet. A sajtótájékoztatón remélhetőleg bejelenti, hogy befejezték a szavazatszámlálást.
Ma 18:00-kor Nevadából (6), Clark megyéből (Las Vegas) érkezik egy frissítés. Nagyon izgalmas a verseny az államban. Biden vezet 0,6%-ponttal, 8000 szavazattal.
Péntek hajnali 3:00-kor Arizona (11 elektor) államból Maricopa megye közöl adatokat. 275 ezer szavazat hiányzik, Biden előnye 2,5%-pont.
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
de itt tényleg igazi black friday van egész hónapban. nem ez az alzás kamu.Az Alzánál egész évben Black Friday van 😊ez volt már? 😀Mikor megtudod h black friday égesz novemberben tart a scanmaltaban.
I can’t fucking breathe 😂😂😂😂😂 pic.twitter.com/se5cWBa8RT
— SistahSquirt (@GorillaMamaWho) November 5, 2020
shawnka
csebi
bcsarli
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
Georgiaban helyi idő szerint reggel végeznek.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
Na jó most kiesett az ebéd a számból. Mekkora brainfreezet kapott a forma 😁És ez egy 3-szor megválasztott képviselő, most az egyik jelölt kampányának a szóvivője. Papíron az okos politikus, aki el tudja adni magát az egyszerű választónak.
Hanni
Hát lehet, hogy érdemesebb politikusként próbálkozni, mert ennél még egy műkörmös youtube influenszerkedéshez is valószínűleg alacsonyabb lécet kell megugrani, 😊
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Az Alzánál egész évben Black Friday van 😊ez volt már? 😀Mikor megtudod h black friday égesz novemberben tart a scanmaltaban.
I can’t fucking breathe 😂😂😂😂😂 pic.twitter.com/se5cWBa8RT
— SistahSquirt (@GorillaMamaWho) November 5, 2020
shawnka
csebi
több mint 3 éve
ez volt már? 😀Na jó most kiesett az ebéd a számból. Mekkora brainfreezet kapott a forma 😁
I can’t fucking breathe 😂😂😂😂😂 pic.twitter.com/se5cWBa8RT
— SistahSquirt (@GorillaMamaWho) November 5, 2020
shawnka
több mint 3 éve
Az a problema, hogy senki sem keszitette fel az amerikaiakat arra, hogy a legtobb allamban teljesen mas lesz a dinamikaja a valasztasoknak, mint az USA tortenelme soran eddig barmikor. A mail in szavazatok megbolonditottak teljesen a rendszert, igy lehet, hogy sok allamban Trump orulten nagy elonnyel allt kb 65-70%-os feldolgozottsagig, aztan hirtelen bumm es bukta oket.This.
undisputedly
Az hogy melyik sajtotermek mennyire hallgatta el / mennyire tolt, azon megint vitatkoznánk szerintem...
A baloldaliak említették hogy ez így lesz, de valszeg nem sulykolták eleget.
A jobboldaliak (nagyreszt, egy-két kivételtől eltekintve) meg inkabb toltak az osszeeskuveselmeleteket es a full kretént.
Ez sokkal inkabb az ő felelősségük.. pláne ha az amerikaiak fele Tucker Carlsonnak jobban hisz - mint mondjuk 27 különböző bírónak, szavazatszámláló-bizottsági elnöknek, etc.
PS: A bíróságok viszont szerintem 1-2 apró kivételtől eltekintve full korrektek voltak végig.
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 3 éve
ez volt már? 😀Mikor megtudod h black friday égesz novemberben tart a scanmaltaban.
I can’t fucking breathe 😂😂😂😂😂 pic.twitter.com/se5cWBa8RT
— SistahSquirt (@GorillaMamaWho) November 5, 2020
shawnka
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
Na jó, az echo tv-t se lehetett komolyan venni, de az nem a köztelevízió volt... viszont bármikor az m1 kapcsolok, ugyan tudom mire számíthatok, mégis megdöbbenek mennyire meg se próbálják még a pártatlanság látszatát se fenntartaniAzt tudta űberelni a prosti tévé amit az M1 leművelt. Pont elkaptam azt a részt reggel amikor a jeszenszky Zsuzsi, mint USA szakértő ilyen önelégült képpel magyarázta, hogy miért nyert trampli, és hogy aki nem rá szavaz az konkrétan egy hülye, de szerencsére megmenekült a világ, mert újra ő nyert, és a normálisakat nem tudták legyőzni.Ha láttad volna mi ment az m1-en kedden... all-in trumpraAmugy szerintetek Orban (es a vilag) mit von le majd ebbol a valasztasbol es Trump veresegebol?Szerintem már pont magasról tesz rá...
Szerintem leginkabb azt, hogy a teljes mediat uralniuk kell, nem engedhetnek negativ kommentart.
undisputedly
Én azon mosolygok, hogy mindenki lehozta kb, hogy jajj Lesz Vikinek, ha Biden lesz az elnök... Mert lesz dádá, vagy mi? Pont leszarja ez, ki az amcsi elnök és mi a véleménye
Chargers LT
Amúgy biden maga tiltott ki 2012-ben fideszeseket az usa-ból, szóval hidd el, nagyon nem mindegy számukra, hogy a világ egyik vezető hatalmát a haver irányítja vagy épp ellenkezőleg (persze sok dolog ebből csak színjáték, lásd pl a Kínával való viszonyt)
r.baggio
Szegény apja, jobban szenvedhet, mint a Vidnyánszky...
ozibozi
Az is durva, hogy csak bedarálták teljesen az indexet is, mintha bárkinek szüksége lett volna egy újabb origóra
Szóval orbánnak a média legyalulásából leckét már nem kell adni
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
több mint 3 éve
én kész vagyok tőle 😀ez volt már? 😀Tippeljek? Szerintem újraválasztották a faszit. 😀
shawnka
peterk2005
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
ez volt már? 😀Tippeljek? Szerintem újraválasztották a faszit. 😀
shawnka
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
ozibozi
16 549
Azt tudta űberelni a prosti tévé amit az M1 leművelt. Pont elkaptam azt a részt reggel amikor a jeszenszky Zsuzsi, mint USA szakértő ilyen önelégült képpel magyarázta, hogy miért nyert trampli, és hogy aki nem rá szavaz az konkrétan egy hülye, de szerencsére megmenekült a világ, mert újra ő nyert, és a normálisakat nem tudták legyőzni.Ha láttad volna mi ment az m1-en kedden... all-in trumpraAmugy szerintetek Orban (es a vilag) mit von le majd ebbol a valasztasbol es Trump veresegebol?Szerintem már pont magasról tesz rá...
Szerintem leginkabb azt, hogy a teljes mediat uralniuk kell, nem engedhetnek negativ kommentart.
undisputedly
Én azon mosolygok, hogy mindenki lehozta kb, hogy jajj Lesz Vikinek, ha Biden lesz az elnök... Mert lesz dádá, vagy mi? Pont leszarja ez, ki az amcsi elnök és mi a véleménye
Chargers LT
Amúgy biden maga tiltott ki 2012-ben fideszeseket az usa-ból, szóval hidd el, nagyon nem mindegy számukra, hogy a világ egyik vezető hatalmát a haver irányítja vagy épp ellenkezőleg (persze sok dolog ebből csak színjáték, lásd pl a Kínával való viszonyt)
r.baggio
Szegény apja, jobban szenvedhet, mint a Vidnyánszky...
több mint 3 éve
Trump jobban kommunikálható / eladható verzió itthon a Fidesznek, de kiszámíthatatlanabb. Biden meg kevésbé kommunikálható, de kiszámíthatóbb. Szerintem nagyjából ennyi a különbség.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
ez volt már? 😀I can’t fucking breathe 😂😂😂😂😂 pic.twitter.com/se5cWBa8RT