NFL csevegő

81 feliratkozó

több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Tudom sokan ezért utáltok/vagy szerettek amit most írni fogok,de szerintem jó példa lesz kinek mi és hogyan éri meg 😃

Egy barát barátnőm abból él (és teszem hozzá kurva jól ) hogy gazdag zömében cégvezetők járánk hozzá csizmát puszilgatni na jó meg olykor rá paskol a popsijukra😅😅 Számomra hihetetlen értelmes emberek hogy tudnak ezért fizetni.

A másik meg a volt barátnőm aki abból egészítette ki a fizuját hogy a használt bugyijait küldte utánvételbe a kedves "vásárlóknak"hiszitek vagy sem még törzs vásárlói is voltak kedvezménnyel😂 (beteg egy némber volt annyi szent a volt kedvesem)
Ja és még annyi mikor rákerdeztem te kicsim hova veszed állandóan ezt a rengeteg tangát simán elmondta úgy hogy a szempillája se rebbent.

Szóval ezzel csak arra akartam kilyukadni hogy nagyon szubjektiv kinek mi éri meg és szerintem mind a két oldal álláspontjában van ráció.

Sorry az Off kommentért
több mint 4 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 765 — No es importante
egy kis off, talán ezt a topicot többen nézik, mint a gépházat
https://bowl.hu/logo/bowl-hu-black-512.png
Fejlesztések a fórumon a holtszezonban | Bowl.hu
Pár napja elkezdtünk kampányolni a közösségi finanszírozásért, felajánlásokért, de bizonyítandó, hogy eddig sem voltunk restek, összeszedtük mi változott a bowl.hu-n és mik várhatóak még.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
YoungZeeZee 7 858
Felrement az "osszehasonlitasom".
nem akartam almat, kortevel.Nekem az athletics is uj volt h penzert kapod a cikkeket akkor mikor a net nekem kvazi ingyen kapok informaciot mindenrol.
ZoliMP
maj próbálj bebootlni komolyabb fantazi oldalakra, ingyé
sutianap
nem toltom ilyenekkel a draga idom.
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 074 — capitaine du château de Vienne 1487
Felrement az "osszehasonlitasom".
nem akartam almat, kortevel.Nekem az athletics is uj volt h penzert kapod a cikkeket akkor mikor a net nekem kvazi ingyen kapok informaciot mindenrol.
ZoliMP
maj próbálj bebootlni komolyabb fantazi oldalakra, ingyé

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 589
peterk2005
Na így tiszta, tulajdonképpen nincs is véleménykülönbségünk. 😀

Hazudnék ha azt mondanám hogy a szerzőjogi kérdések balkáni kezelése nekem nem zavarja a szememet, de a körülményekre való tekintettel el tudok efölött nézni. (Ha ugyanezt egy fizetett újságíró csinálja a népsportnál az már nekem is gáz.)
Persze az is megértem, ha neked ez már ez sem fér bele.

De most hogy éves szinten kb 40e magyar forinttal megtámogattam ezt a projektet, nyílván változnak majd az én elvárásaim is, méghozzá az általad felvázolt irányba, jóhogy.

Annyi a különbség, hogy tőlem előre megkapták a bizalmat, én hiszek abban hogy jó irányba változnak majd a dolgok.

Meg azt is gondolom hogy a hozzám hasonló törzsolvasóknak mind kutya kötelessége lenne megtenni ugyanezt, (mindenki a saját lehetőségeihez képest persze), bár ezzel lehet nem mindenki fog egyetérteni.

több mint 4 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Az Athleticsre megeri fizetni, ott tenyleg kimagaslo a minoseg. Akinek elegek a hirek es az altalanos dolgok, azoknak eleg barmelyik hirforras, akik viszont szakertoi, kulonlegesebb anyagokra varnak, azoknak egyertelmuen Athletics.

több mint 4 éve
YoungZeeZee 7 858
Felrement az "osszehasonlitasom".
nem akartam almat, kortevel.Nekem az athletics is uj volt h penzert kapod a cikkeket akkor mikor a net nekem kvazi ingyen kapok informaciot mindenrol.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Egyetértek a leírtakkal, HA pusztán a piaci szempontokat veszem alapul.
De attól még adja magát a kérdés: most tényleg az almát a körtével? Azaz most az atletic ár/érték arányát (ahol sok főállású profi újságíró meg szakmabeli edző/játékos írogat minden erőforrással megtámogatva, a saját hatalmas piacukra) akarjuk összemérni egy hazai sufnicsapatéval, akik minimális erőforrással+ ingyen csinálják munka mellett? Hát valóban nem ugyanaz lesz a végeredmény. 😀

És bár éreztem az írásodban a finom bújtatott iróniát, hogy aki pénzt ad erre az hülye, meg lehúzzák, én utaltam nekik, és nem érzem ezt.akdestroyer
Félreértettél, mert éppen az ellenkezője volt a szándékom. Pont az volt - lett volna - a mondandóm lényege, hogy ha valakinek a "hány cikket kapok egy forintért" a fontos - teljesen érthető, amerikai fociról, egy hobbiról, szórakozásról van szó, nem gyermekkórházról -, akkor fizessen elő egy profi szolgáltatásra és kész. Meg fogja kapni minden fillérjéért a jó cikket. De egy kis magyar blogtól ezt ne várja el, mert soha nem fogják tudni ezt teljesíteni. Az fizessen elő rájuk, aki tudomásul veszi, hogy forint/szó alapon nem kap annyit, a pénze másra megy, mást jelent. Ez lett volna a dolog egyik oldala.

A kritikám viszont egyáltalán nem volt bújtatott, csak már annyiszor előjött - mindannyiszor teljesen hatástalanul -, hogy már unom, és inkább iróniába csomagoltam. De az álláspontom egyértelmű: morális szempontból lesújtó a véleményem a blogról a szerzői jogokkal kapcsolatos balkáni hozzáállásuk miatt. És innentől engem aztán nem érdekelnek az indokok, hogy "ne piaci alapon nézd", meg "segítsük, mert magyar", meg a többi. Nálam ez fekete-fehér. Nem akarom és nem is fogom az "oké, de a mi kutyánk kölke, legyünk ezért is hálásak" játékot játszani. Nem akarom félre vinni a témát, de ebben az országban egy csomó minden azért megy szarul, mert így állunk hozzá. Szar a politikai vezetésünk, tudjuk is, hogy szar, de eltűrjük mert - ki erre, ki arra mondja, de azt mondja, hogy - "még ez is jobb". Szar a focink, tudjuk, hogy szar, de eltűrjük, mert "XY-t szerettyük, vagy Z legalább akar". Szar az egészségügyünk, de eltűrjük, és inkább becsusszan X tízezer Y zsebbe, hogy működjön valami. Még hálásak is vagyunk, hogy lúzerek vagyunk. Hát én nem szálazgatom, nem mérlegelgetek. Van egy kva egyszerű morális elvárásom. Ha sikerül megugrani, patrónus leszek, ha nem akkor nem. A hajléktalannak se adok pénzt, ha közben a sarki közértből lopja a pálinkát. Akár rászorul, akár nem, akár lehet találni indokot, hogy miért van szüksége a pénzre, akár nem.

U.i.: Baggio minapi NCAA cikke remek volt. Nem akarom személyessé tenni ezt az kérdést, mert egyáltalán nem az, de mivel pozitív a kiemelés, remélem Baggio nem bánja. Az ilyen munkát, ilyen cikkeket nagyon is van értelme támogatni (de nem is szeretem ezt a szót használni, mert a magyarban van egy "én adok te örülsz" zöngéje. Egyszerűen értékes, amiért joggal vár el ellenértéket, legyen bármilyen formája annak). Viszont lásd fenn: nem fogok mérlegelgetni, mert azzal csak szónyeg alá söpröm azt ami nem tetszik ... és úgy gondolom, hogy ez hiba.

(askdestroyer: remélem így világos a véleményem. Pont azzal az ég világon nem volt és nincs is semmi bajom - ha úgy tetszik, megvédtem -, hogy 2 ezret kérnek el pár cikkért. Vagy akármennyit. Ez az, amit tökéletesen értek, hogy miért van. Van viszont egy másik problémám, aminek semmi köze a patrónus - vagy előfizetői - rendszerhez. Ez a probléma egy olyan probléma, ami nem következik abból, hogy pici, hogy non-profit, hogy magyar, hogy hobbiból csinálják. Ez morális hozzáállás kérdése, és csak a szándékon múlik. Többlet munkába sem kerülne.)

A probléma azokkal van akik nem tudnak emberként viselkedni hanem visítanak mint a disznó amiért nincs valami ingyen, de nem eltakarodik máshová, hanem marad és napi 10+kommentben folyamatosan meg cinikusan fröcsög, mert agyhalott. akdestroyer
Hát igen. Erre írtam Daninak pár napja, hogy idővel dönteni kell, hogy kiknek írnak. Ezt az olvasót akiről írsz, nem érdekli, hogy mi honnan és hogyan van. Neki aztán becoby-paste-olhatod az espn napi headline cikkét is, az se érdekli. Mégcsak nem is érti. De egyúttal ő az, aki vinnyog, mert neki teherautóról leesve kell, úgy szereti. (Bár tisztában vagyok vele, hogy azért ennek a rétegnek is el lehet passzolni mittudomén egy almanachot jódrágán, ha ügyesen csomagolod. Pont azért, mert nem tudja mit miért vesz, ha vesz.)
Ki tudja, még az is lehet, hogy ez a patrónus dolog lesz a katalizátora a döntésnek, hogy merre mennek tovább. És a végén ez löki majd jó irányba a dolgokat. (A jó irányon az én elvárásaimat értem. Nem mindenki így érti nyilván.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 589
Tetszik az FK és Athetic összehasonlítása.
Kicsit olyan mint a sarki közértet ami azért van, hogy azt a kis számú vevőbázist / érdeklődőt kiszolgálja, úgy hogy mondjuk ne legyenek anyagi gondja, hasonlítanánk össze a Wallmarttal , ami minden szolgáltatásban kiemelkedőt próbál nyújtani egy akkora és olyan piacon, ahol hajlandóak kifizetni a prémium tartalmakat, sőt a nem prémiumot is.
Azt már le se írom, hogy Magyarországon egy 2000 ft-os előfizetési díj mit jelent, lehet mondani hogy a gyerek étkeztetésének hány %-át és a pöccre kiszámolt költségvetésbe nem fér bele, csak akkor nem rád szabták. De azért úgy, hogy a csövi is a 300 ft-os kannásbort vedeli napi 1-2 szinten, illetve ha egy családban mért alkohol / kidobott élelmiszer / feleslegesen megvásárolt dolgok értéke ennek nem éves hanem havi szinten nagyobb akkor közröhej.
Emellett meg valahol el kell kezdeni, most úgy gondolják 2000 / 12 lehet jövőre ez 48 lesz mert van kereslet rá és mondjuk lehet több időt tudnak rászánni, esetleg emiatt kevesebb időt kell mással foglalkaozniuk, akkor már megérte.

Ez a reflexből fikázás, hogy miért ennyi / a másik jobb / hülye vagy ha kifizeted dolgok kiakasztanak. Ha már bajod van írd meg értelmes kritikaként.
Toca
Szerintem nem volt baj peterk kritikájával, kultúrember módjára meg tudta írni a véleményét, őt szeretjük, nem bántjuk!

Gondolom nem FK fogyasztó így teljesen más szempontból közeliti meg a problémát mint pl én. Az ő nézőpontját is értem, és igaza is van, bármilyen más terméket én is hasonló módon választanék a netes kínálatból.

De ez itt más, 5 éve vagyok napi szintű FK fogyasztó, rengeteg élményt/infót szereztek nekem a cikkeikkel/podcastjeikkel így nálam meg kialakult egy egyfajta személyes kötődés az oldalhoz/gárdához, és hajlandó vagyok támogatni őket, még akkor is ha interkontinentális piacot mérceként felállítva, hát... bőven levernék a lécet.

De ilyen az emberi természet, általában csak addig ér az empátiánk ameddig ellátunk, a személyes kötődés pedig izomból lépes felrúgni a racionalitás szaros vödrét.
Az atletic vs FK hasonlítás meg pont annyit ér mint a 160 halottal járó kínai kompbalesetet összehasonlítani anyám halálával, és bizonygatni hogy előbbi mennyivel nagyobb tragédia. És mivel nem érintett, az ő nézőpontjából még igaza is van.

Szóval ki így, ki úgy ezzel nincs baj.

A probléma azokkal van akik nem tudnak emberként viselkedni hanem visítanak mint a disznó amiért nincs valami ingyen, de nem eltakarodik máshová, hanem marad és napi 10+kommentben folyamatosan meg cinikusan fröcsög, mert agyhalott.

Lesz még ilyen, de azokra már tartalékoltam muníciót, és már nagyon várom hogy itt is megjelenjenek. 😀

Azért remélem nem egyedül kell majd megvédenem a mundért. 😀

Szerkesztette: akdestroyer

több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 18 548 — Vikings fan
Tetszik az FK és Athetic összehasonlítása.
Kicsit olyan mint a sarki közértet ami azért van, hogy azt a kis számú vevőbázist / érdeklődőt kiszolgálja, úgy hogy mondjuk ne legyenek anyagi gondja, hasonlítanánk össze a Wallmarttal , ami minden szolgáltatásban kiemelkedőt próbál nyújtani egy akkora és olyan piacon, ahol hajlandóak kifizetni a prémium tartalmakat, sőt a nem prémiumot is.
Azt már le se írom, hogy Magyarországon egy 2000 ft-os előfizetési díj mit jelent, lehet mondani hogy a gyerek étkeztetésének hány %-át és a pöccre kiszámolt költségvetésbe nem fér bele, csak akkor nem rád szabták. De azért úgy, hogy a csövi is a 300 ft-os kannásbort vedeli napi 1-2 szinten, illetve ha egy családban mért alkohol / kidobott élelmiszer / feleslegesen megvásárolt dolgok értéke ennek nem éves hanem havi szinten nagyobb akkor közröhej.
Emellett meg valahol el kell kezdeni, most úgy gondolják 2000 / 12 lehet jövőre ez 48 lesz mert van kereslet rá és mondjuk lehet több időt tudnak rászánni, esetleg emiatt kevesebb időt kell mással foglalkaozniuk, akkor már megérte.

Ez a reflexből fikázás, hogy miért ennyi / a másik jobb / hülye vagy ha kifizeted dolgok kiakasztanak. Ha már bajod van írd meg értelmes kritikaként.
több mint 4 éve
Nemes samu09 Houston Texans 3 903 — I like the Texans, I like who we are
 fuzovelkifele.com/2019/08/a-dolphins-clowney-mellett-egy-elso-kort-es-meg-tobbet-ker-tunsilert/

Nagyon szépen lett belefűzve három (amiből kettő a miami herald de akkor is) forrás, de ettől még az fk cikke maradt. Aki akarja, megnézi, de rendesen össze van foglalva a lényeg magyarul. Ez így korrekt.
több mint 4 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 589
A 8 dollár havi minimum 12 extra nagycikkre szól. Ez kevesebb, mint 200 forint cikkenként.
katonadani
Azt hogy több cikkre szól, nem tudtam. Így már elfogadhatóbb. De td magazin 1500 és hány cikk van benne? Fillérekre jön ki ráadásul a nyomtatás költségeit is meg kell fizetni.samu09
Az athletic.com előfizetése ("előfizetésnek" hívják, nem "támogatásnak") 35 dollár egy évre. Ezért sokezer ekszkluzív, csak ott megjelenő, minőségi, tartalmas cikket, írást, elemzést olvashatsz el, nem csak NFL, de az összes major sport, futball, motor sportok, MMA, stb. sportággal kapcsolatban is. MInden sportágról az adott sportágban nevet szerzett, jól ismert újságírók, volt edzők, GM-ek, NFL játékosok írnak. Általában is, és csapat-specifikusan is, mert minden NFL csapatnak van legalább 3-4 speciálisan az adott csapattal foglalkozó írója. Utóbbiak általában vagy a csapatnál dolgoztak korábban, vagy a csapat helyi médiájában. Lényegében minden NFL csapat "média-sleppjéből" a krémet válogatták össze. Csak és kizárólag saját anyagokat készítenek, némelyik cikken hónapokig dolgozik az írója (egy játékossal kapcsolatban írt cikknél elmennek a középsulijába, fősulijába, szülővárosába, beszélnek a barátaival, stb., nagyon alapos munkák). A szakmai írások - védelmi séma, támadó séma satöbbi - ismert, a téma szakértőjének számító edzők, elemzők bevonásával születik. Időnként direktben a csapattól is ír cikket valaki (HC, GM, játékos, valamelyik vezető, stb.) A Coltstól pl. Ballard a GM írt legutóbb egy hosszú cikket ott. Az előfizetés még egyszer: 35 dollár. Böngészőben olvasgathatod, így ha nem tudsz angolul, ráereszted a google translatort, és máris magyar. Ha a fordítás olyan is amilyen, meg lehet érteni a cikkeket.

A Pff-nél az alap (edge) előfizetés ha jól tudom 20 dollár egy évre. Ezért megkapod az exclusive (nem publikus) cikket 99%-át, hozzáférsz a player grades-hez (minden játékos minden meccsének grade-jéhez és alap - snapszám, sack, tackle, levédekezett passz, satöbbi) számaihoz (tíz évre visszamenően). És kapsz egy 200+ oldalas NFL draft guide-ot, egy ugyanakkora fantasy guide-ot, egy fantasy toolt amivel követni tudod az NFL, ESPN ligádat és heti ajánlatot ad hogy kit vegyél fel, kit kezdess, stb. Az elite előfizetésük pedig évi 150 dollár, ezért "beköltözhetsz hozzájuk". Az NFL csapatok számára készülő speciális tartalmon kívül mindenhez hozzáférsz. Az advanced statokhoz (ez megy az NFL csapatoknak, csak te a nyers adatokat kapod, nem kapsz vele elemzéseket), az exclusive podcastokhoz, riportokhoz, stúdió beszélgetésekhez, stb.

Szóval fölösleges ezt az új patrónus rendszert szidni. Az FK azért kér pénzt, amiért akar. Te pedig választhatsz,, hogy kéred-e, vagy sem. Ha nem akarsz 100 dollárt fizetni annyi tartalomért amit ők adnak, akkor itt van feljebb 2 alternatíva. Olcsóbbban, sokkal többet kapsz (I mean a LOT-lot more). Nem igaz, hogy az angol nyelv nem ismerete gátol. Nem gátol, ha nem vagy lusta. Ha meg lusta vagy, ne csodálkozz, ha valaki levág a lustaságod miatt. 😊

(Az persze igaz, hogy sikerült picit sután bevezetni ezt is, mert valójában tényleg előfizetői rendszerről van szó, patronálás címszó alatt . De hogyis mondjam ... ha a szerzői kérdés körüli - egyébként rém egyszerű - problémát nem sikerül röndössen kezelni, akkor mit csodálkozunk azon, hogy az előfizetői rendszer vs támogatói rendszer kapcsán se sikerül megfarolás nélkül bevenni ezt a kis kanyart. 😊 De ez legyen a legnagyobb baj, nem mindegy végülis, hogy hogyan hívják, ha te tudod, hogy miről van szó? Tudod, hogy miről van szó. Akkó meg szabad világban élünk, a FK is szabadon dönt, hogy mit hogyan csinál. Meg Te is.)
peterk2005
Egyetértek a leírtakkal, HA pusztán a piaci szempontokat veszem alapul.

De attól még adja magát a kérdés: most tényleg az almát a körtével?
Azaz most az atletic ár/érték arányát (ahol sok főállású profi újságíró meg szakmabeli edző/játékos írogat minden erőforrással megtámogatva, a saját hatalmas piacukra) akarjuk összemérni egy hazai sufnicsapatéval, akik minimális erőforrással+ ingyen csinálják munka mellett?
Hát valóban nem ugyanaz lesz a végeredmény. 😀

És bár éreztem az írásodban a finom bújtatott iróniát, hogy aki pénzt ad erre az hülye, meg lehúzzák, én utaltam nekik, és nem érzem ezt.

Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor épp az őstermelő Tibi bácsitól veszem 200ftért a dinnyét mellettem meg pakolják be a bevásárlókocsiba a spanyol 40ftos Auchanos verziót és röhögnek, hogy milyen hülye vagyok. És lehet a spanyol tényleg sokkal finomabb is. Nem érdekel.

Nálam ez sokkal inkább támogatás, és a munkájuk elismerése/segítése mintsem az árhoz mért értékbecslés, pusztán utóbbi esetben nem is fizetnék.

De a 2 oldalról is jó dolognak tartom a támogatást.

1. Mint olvasó. Bundi részletesen leírta már, és én is egy cipőben vagyok vele. Soha nem tanítottak meg rendesen angolul, időm meg már nincs is rá, és arra sincs hogy a milliónyi amcsi tematikus oldal cikkei között bogarásszak naphosszat. Felmegyek FK-ra elolvasom mit gondoltak aznap fontosnak és ennyi, jövök ide csacsogni.
Nekem ez így pont megfelel.

Azt is értem hogy te pl más cipőben jársz, és neked jobban megéri az általad említett út, ez is egy lehetőség. Te nyílván nem fogsz erre pénzt áldozni.

A lustasággal résszel sem értek egyet. 😀 Teljesen autodidakta módon egész szépen megtanultam a nyelvet, simán értem miről szól egy ponyva cikk, de közben meg egy LoBról szóló expert playbook cikkről meg úgy lepattantam mint a borsó. Ez már nem lesz jobb 😀

2.Mint szerző. Azért tudok együttérezni, mert a megye3-as focicsapatomnak anno vittem a weboldalát vagy 3 évig. Napi átlag 3 óra munkával (havi 9 nap!) teljesen ingyen, és tudom milyen besokalni. És ott még haterek sem voltak. Lehet nem hagyom abba ha összedobnak némi lóvét, de ingyen nem ment tovább.
És akkor ugyanez lett volna a szitu. Most ha a csapat (kb 40fő) mindegyike összedob havi egy 1000-est, ami kb 40e forint, hát azzal se lettem volna beljebb...

És akkor mondta volna valamelyik csapattársam a többieknek hogy a fourfourtwo-n ugyanennyiért előfizetve sokkal minőségibb és több kontentet kaptok gyerekek? Hát biztos azonnal lelőttem volna az egész oldalt a k.annyába...

Szóval én az emberi oldalt nézem, és ezért támogatom őket, (mert én előfizetésnek ezt nem nevezném), nem pedig a piaci oldalt.

Onnan is néztem, értem is a problémádat. Engem nem zavar. 😊
Basszus, 2 cigi ára... Arra meg nem sajnálom?...

több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
A 8 dollár havi minimum 12 extra nagycikkre szól. Ez kevesebb, mint 200 forint cikkenként.
katonadani
Azt hogy több cikkre szól, nem tudtam. Így már elfogadhatóbb. De td magazin 1500 és hány cikk van benne? Fillérekre jön ki ráadásul a nyomtatás költségeit is meg kell fizetni.samu09
Az athletic.com előfizetése ("előfizetésnek" hívják, nem "támogatásnak") 35 dollár egy évre. Ezért sokezer ekszkluzív, csak ott megjelenő, minőségi, tartalmas cikket, írást, elemzést olvashatsz el, nem csak NFL, de az összes major sport, futball, motor sportok, MMA, stb. sportággal kapcsolatban is. MInden sportágról az adott sportágban nevet szerzett, jól ismert újságírók, volt edzők, GM-ek, NFL játékosok írnak. Általában is, és csapat-specifikusan is, mert minden NFL csapatnak van legalább 3-4 speciálisan az adott csapattal foglalkozó írója. Utóbbiak általában vagy a csapatnál dolgoztak korábban, vagy a csapat helyi médiájában. Lényegében minden NFL csapat "média-sleppjéből" a krémet válogatták össze. Csak és kizárólag saját anyagokat készítenek, némelyik cikken hónapokig dolgozik az írója (egy játékossal kapcsolatban írt cikknél elmennek a középsulijába, fősulijába, szülővárosába, beszélnek a barátaival, stb., nagyon alapos munkák). A szakmai írások - védelmi séma, támadó séma satöbbi - ismert, a téma szakértőjének számító edzők, elemzők bevonásával születik. Időnként direktben a csapattól is ír cikket valaki (HC, GM, játékos, valamelyik vezető, stb.) A Coltstól pl. Ballard a GM írt legutóbb egy hosszú cikket ott. Az előfizetés még egyszer: 35 dollár. Böngészőben olvasgathatod, így ha nem tudsz angolul, ráereszted a google translatort, és máris magyar. Ha a fordítás olyan is amilyen, meg lehet érteni a cikkeket.

A Pff-nél az alap (edge) előfizetés ha jól tudom 20 dollár egy évre. Ezért megkapod az exclusive (nem publikus) cikket 99%-át, hozzáférsz a player grades-hez (minden játékos minden meccsének grade-jéhez és alap - snapszám, sack, tackle, levédekezett passz, satöbbi) számaihoz (tíz évre visszamenően). És kapsz egy 200+ oldalas NFL draft guide-ot, egy ugyanakkora fantasy guide-ot, egy fantasy toolt amivel követni tudod az NFL, ESPN ligádat és heti ajánlatot ad hogy kit vegyél fel, kit kezdess, stb. Az elite előfizetésük pedig évi 150 dollár, ezért "beköltözhetsz hozzájuk". Az NFL csapatok számára készülő speciális tartalmon kívül mindenhez hozzáférsz. Az advanced statokhoz (ez megy az NFL csapatoknak, csak te a nyers adatokat kapod, nem kapsz vele elemzéseket), az exclusive podcastokhoz, riportokhoz, stúdió beszélgetésekhez, stb.

Szóval fölösleges ezt az új patrónus rendszert szidni. Az FK azért kér pénzt, amiért akar. Te pedig választhatsz,, hogy kéred-e, vagy sem. Ha nem akarsz 100 dollárt fizetni annyi tartalomért amit ők adnak, akkor itt van feljebb 2 alternatíva. Olcsóbbban, sokkal többet kapsz (I mean a LOT-lot more). Nem igaz, hogy az angol nyelv nem ismerete gátol. Nem gátol, ha nem vagy lusta. Ha meg lusta vagy, ne csodálkozz, ha valaki levág a lustaságod miatt. 😊

(Az persze igaz, hogy sikerült picit sután bevezetni ezt is, mert valójában tényleg előfizetői rendszerről van szó, patronálás címszó alatt . De hogyis mondjam ... ha a szerzői kérdés körüli - egyébként rém egyszerű - problémát nem sikerül röndössen kezelni, akkor mit csodálkozunk azon, hogy az előfizetői rendszer vs támogatói rendszer kapcsán se sikerül megfarolás nélkül bevenni ezt a kis kanyart. 😊 De ez legyen a legnagyobb baj, nem mindegy végülis, hogy hogyan hívják, ha te tudod, hogy miről van szó? Tudod, hogy miről van szó. Akkó meg szabad világban élünk, a FK is szabadon dönt, hogy mit hogyan csinál. Meg Te is.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Na ki is kereset egy igazi Trollt ???😃😃😃😃😃😃😃

Mert akkor itt lenne szerény szemèlyem ☝☝☝☝☝

Allias Rózsa Sándor hivatásos Troll !!!
Kérném az etetést (kommentek formájában értendő) Samu,AK,Dani jöhetnek a bejegyzések 😜😜😜
Rózsa Sándor (betyár)
Ezentúl fizetni kell ha magyarul akarsz amerikai foci híreket olvasni. Merész próbálkozás magyar emberektől ilyet várni 😃
Aki nem akar fizetni keressen meg egy külföldi amfocis oldalt, a chrome felajánlja hogy lefordítsa oszt ugyanazt kapod csak ingyé 😃
samu09
En tovabbra sem latom, hogy fizetni kell, vagyis csak egy anyagnal, most, ahogy rakattintottam. Az osszeset fizetosse akarjak tenni?

Nem mintha engem zavarna, az a munkam, hogy hamarabb megtalaljam a hireket masoknal. xD

Csak kivancsi vagyok, hogy most ezert megy-e a cirkusz, mert a fuzovel kifele ezt akarja csinalni.
Stez

Én őszinte leszek nem értem mi a probléma 🤔
Èn személy szerint szeretem az FK cikkeit és kicsit sem érdekel hogy abban mennyi a saját munka és mennyi a koppintás. (Igaz alig beszélek angolul)
Azzal sincsen bajom hogy vannak vagy lesznek fizetős extra tartalmak.
De annyit megjegyeznék hogy nagyon jó hogy van az FK és van hír szekciója mert pl.én az amerikai focis hírek 90% onnan szerzem.
Google fordítóval szinte alig lehet érteni mi van a cikkben a külföldi oldalakon).Szóval számomra igen is hasznos hogy az FK leforditja és számomra elérhetővé teszi.

+ plusz akinek ez nem tetszik már mint az hogy fizetős tartalom van az FK.Annak nem kötelező megnézni azt.Én sem nézek meg sok dolgot amiért fizetni kell.Ez mindenkinek a saját döntése mire áldoz a pénzéből szerintem.
(Mit néznék meg amiért fizetni kell ??pl.luxus prosti😅Stez ne nevess 😜)
több mint 4 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 765 — No es importante
Na ki is kereset egy igazi Trollt ???😃😃😃😃😃😃😃

Mert akkor itt lenne szerény szemèlyem ☝☝☝☝☝

Allias Rózsa Sándor hivatásos Troll !!!
Kérném az etetést (kommentek formájában értendő) Samu,AK,Dani jöhetnek a bejegyzések 😜😜😜
Rózsa Sándor (betyár)
Ezentúl fizetni kell ha magyarul akarsz amerikai foci híreket olvasni. Merész próbálkozás magyar emberektől ilyet várni 😃
Aki nem akar fizetni keressen meg egy külföldi amfocis oldalt, a chrome felajánlja hogy lefordítsa oszt ugyanazt kapod csak ingyé 😃
samu09
En tovabbra sem latom, hogy fizetni kell, vagyis csak egy anyagnal, most, ahogy rakattintottam. Az osszeset fizetosse akarjak tenni?

Nem mintha engem zavarna, az a munkam, hogy hamarabb megtalaljam a hireket masoknal. xD

Csak kivancsi vagyok, hogy most ezert megy-e a cirkusz, mert a fuzovel kifele ezt akarja csinalni.
Stez
Azért megy a cirkusz, mert a szokásos ingyenes tartalmon felül ezentúl lesz néhány cikk, amiért fizetni kell, vagyis igazából a havi előfizetést vásárolod meg, amiért elolvashatsz x db plusz irományt. Hogy ez miért zavar valakit ennyire, azt nehéz felfogni, de tessék, ez a nyilván percek alatt összedobott 2000 szavas cikk ugyanúgy csak egy kattintásba kerül
 fuzovelkifele.com/2019/08/college-football-beharangozo-2019/

A fórumos fejlesztésekhez is azért kérünk felajánlásokat, mert maga az oldal fenntartása is pénzbe kerül, az új funkciók megoldása pedig rengeteg munkaórába

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Na ki is kereset egy igazi Trollt ???😃😃😃😃😃😃😃

Mert akkor itt lenne szerény szemèlyem ☝☝☝☝☝

Allias Rózsa Sándor hivatásos Troll !!!
Kérném az etetést (kommentek formájában értendő) Samu,AK,Dani jöhetnek a bejegyzések 😜😜😜
Rózsa Sándor (betyár)
Ezentúl fizetni kell ha magyarul akarsz amerikai foci híreket olvasni. Merész próbálkozás magyar emberektől ilyet várni 😃
Aki nem akar fizetni keressen meg egy külföldi amfocis oldalt, a chrome felajánlja hogy lefordítsa oszt ugyanazt kapod csak ingyé 😃
samu09
En tovabbra sem latom, hogy fizetni kell, vagyis csak egy anyagnal, most, ahogy rakattintottam. Az osszeset fizetosse akarjak tenni?

Nem mintha engem zavarna, az a munkam, hogy hamarabb megtalaljam a hireket masoknal. xD

Csak kivancsi vagyok, hogy most ezert megy-e a cirkusz, mert a fuzovel kifele ezt akarja csinalni.

több mint 4 éve
Nemes samu09 Houston Texans 3 903 — I like the Texans, I like who we are
Na ki is kereset egy igazi Trollt ???😃😃😃😃😃😃😃

Mert akkor itt lenne szerény szemèlyem ☝☝☝☝☝

Allias Rózsa Sándor hivatásos Troll !!!
Kérném az etetést (kommentek formájában értendő) Samu,AK,Dani jöhetnek a bejegyzések 😜😜😜
Rózsa Sándor (betyár)
Ezentúl fizetni kell ha magyarul akarsz amerikai foci híreket olvasni. Merész próbálkozás magyar emberektől ilyet várni 😃
Aki nem akar fizetni keressen meg egy külföldi amfocis oldalt, a chrome felajánlja hogy lefordítsa oszt ugyanazt kapod csak ingyé 😃

Szerkesztette: Nemes samu09
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Na ki is kereset egy igazi Trollt ???😃😃😃😃😃😃😃

Mert akkor itt lenne szerény szemèlyem ☝☝☝☝☝

Allias Rózsa Sándor hivatásos Troll !!!
Kérném az etetést (kommentek formájában értendő) Samu,AK,Dani jöhetnek a bejegyzések 😜😜😜
több mint 4 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 521 — JAFL Tampa GM
Igazabol nem tudom, mi tortent es mirol van szo, de ajanlom szives figyelmetekbe, hogy az en cikkeimet is elolvashatjatok az NSO-n, es birnam, ha kuldenetek penzt. Ingyen olvashatoak, a penzt csak azert kerem, mert jo arc vagyok, a baratsagos es kozkedvelt pokemb… ize, akarom mondani, Stez.

Ugyhogy kuggyetek pizt!
Stez
Teljesen mást tészta, kérj a pogácsazabálótól Erzsébet utalványt 😊
Az eredetmegjelölés szerintem is alap de ezt már leirták itt.
De gyerekek azért ha fordítás ha nem azért tesznek bele munkát rendesen azt legalább tisztelni kellene..Egyszerű, ha nem tetszik akkor nem kell olvasni...

Szerkesztette: gordon
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 20 507 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Igazabol nem tudom, mi tortent es mirol van szo, de ajanlom szives figyelmetekbe, hogy az en cikkeimet is elolvashatjatok az NSO-n, es birnam, ha kuldenetek penzt. Ingyen olvashatoak, a penzt csak azert kerem, mert jo arc vagyok, a baratsagos es kozkedvelt pokemb… ize, akarom mondani, Stez.

Ugyhogy kuggyetek pizt!
Stez
Neked vagy az NSO-nak?

Ha Neked, akkor kéne a bankkártya számod, a CVC kódja, a lejárati dátum és a kártyára írt név.
Black_Adder
Mindjart szolok raadaskent Favre bacsinak, o meg a rengeteg adat melle egy pluszfutot becsusztat a brerol is.
Stez
Most lehet én vagyok buta, de szerintem elég egy bankszámlaszám névvel, hogy neki tudjál utalni. No mindegy. Lehet nem jött át a poén.
kristóf17
Név se kell. Illetve be lehet írni kamut is.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 403 — Colts fan
Igazabol nem tudom, mi tortent es mirol van szo, de ajanlom szives figyelmetekbe, hogy az en cikkeimet is elolvashatjatok az NSO-n, es birnam, ha kuldenetek penzt. Ingyen olvashatoak, a penzt csak azert kerem, mert jo arc vagyok, a baratsagos es kozkedvelt pokemb… ize, akarom mondani, Stez.

Ugyhogy kuggyetek pizt!
Stez
Neked vagy az NSO-nak?

Ha Neked, akkor kéne a bankkártya számod, a CVC kódja, a lejárati dátum és a kártyára írt név.
Black_Adder
Mindjart szolok raadaskent Favre bacsinak, o meg a rengeteg adat melle egy pluszfutot becsusztat a brerol is.
Stez
Most lehet én vagyok buta, de szerintem elég egy bankszámlaszám névvel, hogy neki tudjál utalni. No mindegy. Lehet nem jött át a poén.

Szerkesztette: kristóf17
több mint 4 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Igazabol nem tudom, mi tortent es mirol van szo, de ajanlom szives figyelmetekbe, hogy az en cikkeimet is elolvashatjatok az NSO-n, es birnam, ha kuldenetek penzt. Ingyen olvashatoak, a penzt csak azert kerem, mert jo arc vagyok, a baratsagos es kozkedvelt pokemb… ize, akarom mondani, Stez.

Ugyhogy kuggyetek pizt!
Stez
Neked vagy az NSO-nak?

Ha Neked, akkor kéne a bankkártya számod, a CVC kódja, a lejárati dátum és a kártyára írt név.
Black_Adder
Mindjart szolok raadaskent Favre bacsinak, o meg a rengeteg adat melle egy pluszfutot becsusztat a brerol is.

több mint 4 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 610 — Raiders fan
Nyilván ezért lett törölve...
Velem nem csesztek ki. Leírom mégegyszer.
Aki fizetett az fk-n a Luck-os (külföldi oldalról átmásolt de saját munkának beállított és ezért pofátlanul pénzt elkérő) cikkért az NE! küldje el nekem privátban.
Kristóf a pláne ha saját munkáról van szó résznél hangosan felröhögtem 😃
samu09
 fuzovelkifele.com/2019/08/igy-parancsol-megalljt-sajat-csapatanak-mike-zimmer-es-matt-patricia/
Warren Sharp cikkének fordítása némi saját? (vagy csak a Vikings cikket nem olvastam eredetiben 😊)

 fuzovelkifele.com/2019/08/aki-a-packersben-megeg-sok-jora-ne-szamitson/
Ez meg egy sima tweet fordítása volt...

Nincs ezzel baj, még pénzt is lehet kérni érte, hiszen sokan nem tudnak akarnak angolul ezeknek utána olvasni, nekem csak az fura miért nincs feltüntetve az eredeti szerző vagy nevezzük öltet gazdának vagy vminek...

Szerkesztette: Rolni

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 4 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 877 — we almost always almost win
Igazabol nem tudom, mi tortent es mirol van szo, de ajanlom szives figyelmetekbe, hogy az en cikkeimet is elolvashatjatok az NSO-n, es birnam, ha kuldenetek penzt. Ingyen olvashatoak, a penzt csak azert kerem, mert jo arc vagyok, a baratsagos es kozkedvelt pokemb… ize, akarom mondani, Stez.

Ugyhogy kuggyetek pizt!
Stez
Neked vagy az NSO-nak?

Ha Neked, akkor kéne a bankkártya számod, a CVC kódja, a lejárati dátum és a kártyára írt név.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear