Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Azt megadom, hogy te már tavaly ilyenkor is nagyon sokaltad, de az általános vélekedés az volt, hogy ezt meg kellett már húzni annyi év sokadmegoldásai után 😀
Cruyffista
Azért nem volt az annyira általános már akkor se... 😀

Minden megoldás előtte ugyanez volt, hogy "ezt meg kellett húzni", csak ez nem csak 1 szezonra volt drága és/vagy nem csak anyagilag, mint a korábbiak, hanem 2(-3-4) szezonra és anyagilag IS...

Mellesleg ez is sokadmegoldás volt, mert ja, lett QB (aki lehetett volna jó), csak mellette másik posztokon nem tudunk építkezni évekig, így a trágyát átlapátoltuk a kerítés másik oldalára, de a szaga megmaradt, csak a kert lett szebb...
StormST
Igazaból jelen állás szerint barkivel buktunk volna jó eséllyel. Nekünk ugye a Surtaines drafton Zach Wilson tetszett, érte egy felcsere wilsoni ellenértéknél drágább lett volna ugye, mert a 49ersnek három elsőért sem adta oda a Jets az 1/2-öt. Lance aki szintén tetszett állítólag Patonnak nagyon sokat sérült, érte 3 elsőt kellett volna adni. Fields semmiképp nem jobb játékos mint Surtain, és nem is néz ki úgy hogy az lesz. PS2 jelenleg a média és a játékos pollok szerint is a liga legjobb cornere.

Tavalyi draftot meg hagyjuk is. Bárkit húzunk a helyünkön hatalmas reach. Corral, Malik már most megy kifele a ligából, Pickettet lehetett volna talán megpróbálni, de ő is kb Fields polca, tehát kell még szintet lépnie hogy lehessen miről beszélni.

Watsonnal ahogy írod nagyobbat buktunk volna.

Talán Hurtsért kellett volna cserélni idejekorán, vagy várni Lamarra, de mindkettő elég feltételes, mert a Ravens nem cseréli el Lamart a trade request ellenére, és az Eagles anno több trade-et offolt Hurts kapcsán..
több mint 2 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 444
Tegyük hozzá, hogy Rodgers esetében tavaly is olcsóbb árat rebesgettek mint ami Wilsoné lett végül, csak a GM benyalt neki amit megevett és maradt. Most meg kényszerhelyzetbe hozta a Packest rivális licitálók nélkül, miután minden esélyt eljátszott a GM. + Látszik a dealen, hogy Rodgersnél nagyon nagyon közel a visszavonulás, ez a 65%-os clause arra utal, hogy a Jetsnél bukó, ha nincs első szezonos siker.

Illetve tavalyi viszonyokban Wilsont korrekt ellenértékért szereztük meg végül, elég csak megnézni a Watson trade-et, vagy a februári pletykákat Wilson potenciális ellenértéke kapcsán (3 első).

Szóval ezt így nincs értelme visszahelyettesíteni.
Cruyffista
Szerintem az az ellenérték sehogyse korrekt, de ezt a vitát azt hiszem már lejátszottuk párszor. A Watson-tradet meg hagyjuk, az talán még a miénknél is nagyobb baromság volt, de hát az a Browns...
StormST
Watson még fiatalabb, lehetséges, ha valószínűtlen is, hogy talpra áll. Wilson öreg, már a trade előtt is hanyatló ívben, első év kuka, ha az kiugró rossz évnek bizonyul is, messze már a zenittől, és most kezdtünk rebuildbe a liga két liga 2 objektívan legrosszabb koordinátorával érdemi draftpickek nélkül. Mire kimászunk a gödörből Wilson számára az lesz az egyetlen kérdés, hogy honnan vonuljon vissza, kap-e 1 napos szerződsét a seattle-től vagy elmegy a padra egy városba, ahol a felesége jól érzi magát.
Kétlem hogy jobban sül el a Watson trade, és emberileg inkább Wilsonnal ne menjen a csapatnak mint vele, de pragmatikusan tudnék a mellett érvelni, hogy az idő egyelőre a mi tradeünkkel volt a legkegyetlenebb...

btw, minden szakmaiságot nélkülöző vélemény, de meglepne ha egy nagyon jó eredmény kifutnak a Jetsnek Rodgers-szel, ami azt fogja eredményezni, hogy miután visszavonul semmivel nem lesznek előrébb, mint msot, esetleg hátrébb.

Mindenesetre érdekesnek érdekes a többi csapat nagyszabású hadműveletének a sorsa, de azon semmit nem változtat, hogy mi nagy drafttőkéért cserébe, hoztunk valakit, aki nagyon rossz volt az első évében és a liga legjobb GM-je adott neki láttatlanba egy szerződést, amiből egy darabig még nincs menekvés és mindennek egyedüli következménye a HC-ra nézve volt, akik ezt a helyzetet kialakították - beleértve az inkompetens HC kinevezését is - minde itt vannak még velünk és tőlük várjuk a csodát sokkal rosszabb helyzetből, mint tavaly ilyenkor. Akkor mondjuk sokan PO-ba vártuk a csapatot, LOL.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 12 697 — SB 50 Champion @ Grund
Azt megadom, hogy te már tavaly ilyenkor is nagyon sokaltad, de az általános vélekedés az volt, hogy ezt meg kellett már húzni annyi év sokadmegoldásai után 😀
Cruyffista
Azért nem volt az annyira általános már akkor se... 😀

Minden megoldás előtte ugyanez volt, hogy "ezt meg kellett húzni", csak ez nem csak 1 szezonra volt drága és/vagy nem csak anyagilag, mint a korábbiak, hanem 2(-3-4) szezonra és anyagilag IS...

Mellesleg ez is sokadmegoldás volt, mert ja, lett QB (aki lehetett volna jó), csak mellette másik posztokon nem tudunk építkezni évekig, így a trágyát átlapátoltuk a kerítés másik oldalára, de a szaga megmaradt, csak a kert lett szebb...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Azt megadom, hogy te már tavaly ilyenkor is nagyon sokaltad, de az általános vélekedés az volt, hogy ezt meg kellett már húzni annyi év sokadmegoldásai után 😀
több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 12 697 — SB 50 Champion @ Grund
Tegyük hozzá, hogy Rodgers esetében tavaly is olcsóbb árat rebesgettek mint ami Wilsoné lett végül, csak a GM benyalt neki amit megevett és maradt. Most meg kényszerhelyzetbe hozta a Packest rivális licitálók nélkül, miután minden esélyt eljátszott a GM. + Látszik a dealen, hogy Rodgersnél nagyon nagyon közel a visszavonulás, ez a 65%-os clause arra utal, hogy a Jetsnél bukó, ha nincs első szezonos siker.

Illetve tavalyi viszonyokban Wilsont korrekt ellenértékért szereztük meg végül, elég csak megnézni a Watson trade-et, vagy a februári pletykákat Wilson potenciális ellenértéke kapcsán (3 első).

Szóval ezt így nincs értelme visszahelyettesíteni.
Cruyffista
Szerintem az az ellenérték sehogyse korrekt, de ezt a vitát azt hiszem már lejátszottuk párszor. A Watson-tradet meg hagyjuk, az talán még a miénknél is nagyobb baromság volt, de hát az a Browns...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Egyébként érdekes, hogy mindjárt draft, de valahogy egyáltalán nem izgat idén. Az a kemény 5 pickunk, ami van amúgy se sok vizet zavar. Bár legalább nem kell majd éjszakázni, hogy vajon kit húzunk. 😀
roberto23
Paton ugye kijelentette hogy neki 10 pick/draft a célja amit eddig tartott is, úgyhogy én azért biztos lennék benne (hacsak fel nem cserélünk a két harmadik elejivel), hogy nagy kukázások lesznek harmadik napon, és 5-nél több játékos jön.
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 895
Egyébként érdekes, hogy mindjárt draft, de valahogy egyáltalán nem izgat idén. Az a kemény 5 pickunk, ami van amúgy se sok vizet zavar. Bár legalább nem kell majd éjszakázni, hogy vajon kit húzunk. 😀

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Tegyük hozzá, hogy Rodgers esetében tavaly is olcsóbb árat rebesgettek mint ami Wilsoné lett végül, csak a GM benyalt neki amit megevett és maradt. Most meg kényszerhelyzetbe hozta a Packest rivális licitálók nélkül, miután minden esélyt eljátszott a GM. + Látszik a dealen, hogy Rodgersnél nagyon nagyon közel a visszavonulás, ez a 65%-os clause arra utal, hogy a Jetsnél bukó, ha nincs első szezonos siker.

Illetve tavalyi viszonyokban Wilsont korrekt ellenértékért szereztük meg végül, elég csak megnézni a Watson trade-et, vagy a februári pletykákat Wilson potenciális ellenértéke kapcsán (3 első).

Szóval ezt így nincs értelme visszahelyettesíteni.
több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 12 697 — SB 50 Champion @ Grund
Na a Jetsnek sikerült megcsinálnia ami tavaly nekünk nem jött össze. Kíváncsi leszek mi sül ki belőle
Vonster
Ráadásul ők kb ingyen szerezték meg Rodgers-t, mit meg ugye...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 2 éve
Vonster Denver Broncos 1 205
Na a Jetsnek sikerült megcsinálnia ami tavaly nekünk nem jött össze. Kíváncsi leszek mi sül ki belőle
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 665 — "Montoya por favor!"
White mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...
FLZOLI
Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még
Zalán
Először azt hittem hogy Ben White-ra gondoltok 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 154 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér

Negritis, a vajda
Ez jobban fáj, mint bármi az elmúlt pár évben. Azon kevesek egyike volt aki értett is hozzá, amelett h dög volt.

All time kedvenc pillanat tőle: Broncos country, let's slide!

Szerkesztette: Általános Doktor

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 442 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 4 907 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
White mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...
FLZOLI
Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még
Zalán
Szerintem ultra vékony az a poszt és az egész minősége attól függ Jewel ropi teste kibírja-e a szezont
FLZOLI
A poszt lényegtelen. Mostantól háromszor annyi pontot tesz fel minden meccsen a Wilson/Payton O, mint amennyit a D kap. Ezt már megbeszélték. És még ott van a tackle-factory Singly is. 😊 Már csak a sityakon megy a huzavona. Készen állunk, az offseasont máris utcahosszal megnyertük. 😋

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
White mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...
FLZOLI
Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még
Zalán
Szerintem ultra vékony az a poszt és az egész minősége attól függ Jewel ropi teste kibírja-e a szezont

több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 4 907 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
White mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...
FLZOLI
Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 4 907 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
White mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...
FLZOLI
Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
White mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...

több mint 2 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 881
Ennek csak szimbolikus jelentősége van. Ő gyakorlatilag 2020-ban lemondott, hogy megkímélje magát és a csapatot attól a kellemetlen szituációtól, hogy hogyan kéne őt kirúgni. Mindenkinek jobb így hogy a hátsó kapun önszántából távozott

elvitathatatlan érdeme van egy domináns csapat felépítésében, ami 2 konf és 1 SB győzelmet eredményezett
És kétségbevonhatatlan felelőssége abban, hogy azóta egy stabil 5-7 győzelmes csapat és nevetség tárgya vagyunk

Összességében nagyjából mindent sikerült lerombolnia, amit felépített, ami persze sokkal jobb, mintha nem lett volna semmi amit le lehetett volna rombolni, de nekem az a tremendousjob nyilatkozat semmivé oszlatta minden tiszteletem iránta és örökre megváltoztatta, hogy hogyan tekintek rá... Ha ugyanakkor azt mondja, hogy ez a szint nem méltó a Denver Broncoshoz és ez az ő felelőssége és ezért lemond, és minden más pontosan ugyanígy történik beleértve hogy sajátkezűleg választja ki "one of the best gms" Patont, akkor most tán ünnepelném a siekreit és hogy később mint előbb, de belátta, hogy nem megy ez már neki. Így ma ő az aki feltette a lécet 5-11-re a jövő HC-jainak, QB-jainak... Attól hogy ezt Hackettnek sikerült elsőre levernie, még nem lett helyreállítva a csapat büszkesége, ennél fogva nehéz is elfeledkezni arról az ámokfutásról, amit QB, és HC fronton művelt Manning és Kubiak után.
Black_Adder
Engem Tebow-nál el is veszített a csávó 😀

Ha magától ment az becsülendő és nagy dolog, ha látta, hogy ő mint GM ebből már nem tud kiutat.
Megpróbálta még egyszer a szupercsapat után, nem jött össze, van ilyen, de legalább nem szorította a karfát kényszeresen sokáig

több mint 2 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 444
Ennek csak szimbolikus jelentősége van. Ő gyakorlatilag 2020-ban lemondott, hogy megkímélje magát és a csapatot attól a kellemetlen szituációtól, hogy hogyan kéne őt kirúgni. Mindenkinek jobb így hogy a hátsó kapun önszántából távozott

elvitathatatlan érdeme van egy domináns csapat felépítésében, ami 2 konf és 1 SB győzelmet eredményezett
És kétségbevonhatatlan felelőssége abban, hogy azóta egy stabil 5-7 győzelmes csapat és nevetség tárgya vagyunk

Összességében nagyjából mindent sikerült lerombolnia, amit felépített, ami persze sokkal jobb, mintha nem lett volna semmi amit le lehetett volna rombolni, de nekem az a tremendousjob nyilatkozat semmivé oszlatta minden tiszteletem iránta és örökre megváltoztatta, hogy hogyan tekintek rá... Ha ugyanakkor azt mondja, hogy ez a szint nem méltó a Denver Broncoshoz és ez az ő felelőssége és ezért lemond, és minden más pontosan ugyanígy történik beleértve hogy sajátkezűleg választja ki "one of the best gms" Patont, akkor most tán ünnepelném a siekreit és hogy később mint előbb, de belátta, hogy nem megy ez már neki. Így ma ő az aki feltette a lécet 5-11-re a jövő HC-jainak, QB-jainak... Attól hogy ezt Hackettnek sikerült elsőre levernie, még nem lett helyreállítva a csapat büszkesége, ennél fogva nehéz is elfeledkezni arról az ámokfutásról, amit QB, és HC fronton művelt Manning és Kubiak után.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 154 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Elwaynek lejárt a szerződése (mint consultant) és nem hosszabbítottunk vele.

A csapat körül marad de már nem "teljes állásban".

 www.nfl.com/news/john-elway-no-longer-with-broncos-after-consultant-contract-expires
Általános Doktor
Mindennel egyutt szerintem sikeres volt a tenykedese.
undisputedly
Sztem egy hibája volt, azpedig VJ KisShanny helyett, függetlenül attól h ez is inkább Ellis ráhatása volt. A többi már ebből következett. All time no1 O# hozzá köthető, valamint az all time top5 D# is, 2 SB részvét, 1 gyűrű GM-ként és akkor a játékos karriert nem is néztem.

Aranyból fogják mindenét kiönteni Denverben, kérdés nélkül.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Elwaynek lejárt a szerződése (mint consultant) és nem hosszabbítottunk vele.

A csapat körül marad de már nem "teljes állásban".

 www.nfl.com/news/john-elway-no-longer-with-broncos-after-consultant-contract-expires
Általános Doktor
Mindennel egyutt szerintem sikeres volt a tenykedese.
több mint 2 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 444
Színekben nekem a royalblue jobban illik a narancshoz, mint a navyblue, de a csapat identitását a narancs adja, mégha 97-ben el is tüntették egy időre, hiba lenne belenyúlni. Az hogy hogyan néz ki szubjektív, az hogy mit jelentenek a színek a csapat számára, mennyire kapcsolódott össze a kettő, az teljesen más. Elő lehet állni a legszebb mezzel, ha annak nincs köze a csapat hagyományaihoz, akkor utálni fogom. Amúgy itt istenkáromlás, de szerintem a raiders a top1

logó terén amcsiban ez a népszerű:

Egyébként szerintem is fasza logó volt, de most nagyon retró hatása lenne a többi mellett. Szerintem marad a mostani, legfeljebb távolról észrevehetetlen apró módosításokra számítok.

Persze a mostani szereplésünkhöz ez a logo illene:

Az ocsmány barna-sárga mezekkel. Egyrészt pont úgy játszunk ahogy azok kinéztek, másrészt utoljára akkor voltunk iylen szarok, amikor azokban a mezekben játszottunk, de talán inkább a játék minőségét igazítsuk a logóhoz, mint fordítva.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 154 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Elwaynek lejárt a szerződése (mint consultant) és nem hosszabbítottunk vele.

A csapat körül marad de már nem "teljes állásban".

https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/rus3vpoduvxlaowrf9yj
John Elway no longer with Broncos after consultant contract expires
John Elway’s consulting contract with the Broncos ended at the conclusion of the last league year and the club will not be renewing it.