Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 4 éve
Gerichill Denver Broncos 548
hoztatok Wilsont mikozben sztem vele sem fogtok bejutni a POba. legalabb a Hawksnak jo lesz a jovo evi elso kor is ...
csebi
Mivel minden csoportmeccs élet-halál párharc lesz elit vagy elit közeli QB-kal így simán lehet olyan korbeveres majd. De reálisan a KC, Bills nyilván a top, a 3 wild cardot meg a West és a North csapatai között osztják szét. Bár azt sem lenne meglepő ha az egész West bejutna jövőre, de az nem tudom kijohet e matekban
FLZOLI
ok tegyuk fel WCn bementek vele. szerinted meg tudjatok verni a Bills es/vagy KCt? Sztem egyiket sem, nem hogy mindkettot, marpedig konnyen lehet, hogy mindketton keresztul vezet az ut az SB-be. sztem nem egy Wilson hianyzott nektek, es ehhez kepest nagyon sokat adtatok.
csebi
Gondolom azt is megtippelted, hogy a bengals sb-t játszik.
Semmi értelme az ilyen összehasonlítgatásoknak, kc kikapott otthon a konf döntőben az megvan?
gordon
Igen, meg a leicester is bajnok volt a pl-ben, erre azonban nem lehet kalkulálni hogy majd ellenetek is leadják akkora előnyről.

Ez persze nem a józan mérlegelés időszaka, ezt elhiszem de ahogy Bradynél és Staffordnál is egyértelműen ki lehetett jelenteni a sb runt mindkét csapatnál, én ezt most ebben a broncosban annyira nem érzem kb. Lesznek jó meccsek, jó időszakok, izgalmas lesz de ez nekem nem ugyanaz mint az előző 2 évi trade.
davemayer
en is igy latom. ugy latszik gordon nem ertette meg a lenyeget
ha itt WC csapat lesz akkor eleg nagy esellyel kell megverni a Bills ES KC parost is. ehhez megvan itt a szemelyi allomany Wilsonnal? sztem nem. arra meg nem lehet alapozni, hogy majd felulnek egy olyan hullamra, mint a Bengals iden.
csebi
No de akkor Broncos részről mi lett volna a "biztos recept a sikerhez"?
Nyilván ezt senki nem tudja megmondani, meg ilyen nem létezik, de ők ezt az utat választották és én nem tudom hibáztatni őket. Szerintem ennél jobb rövid távon nem lett volna. Hány éve az a mantra, hogy jó QB hiányzik a csapatból?
A legnagyobb hiányposzt lett szerintem betöltve. Wilson nélkül én tuti nem látnám esélyét a KC és Bills páros megverésének, vele inkább. Építkezni nagy trade nélkül évek óta próbálunk, látjuk, hogy mit értünk el vele.
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 803 — farkas.l.zoltan@gmail.com
PM utáni hitványkodásos évek után nekünk minden pénzt megér, hogy ne egy nyomorult dobálgasson. Ennyi 🙂

Elit QB mindig drága, mivel nevelni nem tudunk muszáj hozni. A wr állomány szépen fel van építve, a fal se liga alja, nem értem mit kellett volna hozni QB helyett. Egy prémium pass rusher elég lutri, Chubb, Clowney Ferrell is inkább bust.

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 117 — Lucas Scott
hoztatok Wilsont mikozben sztem vele sem fogtok bejutni a POba. legalabb a Hawksnak jo lesz a jovo evi elso kor is ...
csebi
Mivel minden csoportmeccs élet-halál párharc lesz elit vagy elit közeli QB-kal így simán lehet olyan korbeveres majd. De reálisan a KC, Bills nyilván a top, a 3 wild cardot meg a West és a North csapatai között osztják szét. Bár azt sem lenne meglepő ha az egész West bejutna jövőre, de az nem tudom kijohet e matekban
FLZOLI
ok tegyuk fel WCn bementek vele. szerinted meg tudjatok verni a Bills es/vagy KCt? Sztem egyiket sem, nem hogy mindkettot, marpedig konnyen lehet, hogy mindketton keresztul vezet az ut az SB-be. sztem nem egy Wilson hianyzott nektek, es ehhez kepest nagyon sokat adtatok.
csebi
Gondolom azt is megtippelted, hogy a bengals sb-t játszik.
Semmi értelme az ilyen összehasonlítgatásoknak, kc kikapott otthon a konf döntőben az megvan?
gordon
Igen, meg a leicester is bajnok volt a pl-ben, erre azonban nem lehet kalkulálni hogy majd ellenetek is leadják akkora előnyről.

Ez persze nem a józan mérlegelés időszaka, ezt elhiszem de ahogy Bradynél és Staffordnál is egyértelműen ki lehetett jelenteni a sb runt mindkét csapatnál, én ezt most ebben a broncosban annyira nem érzem kb. Lesznek jó meccsek, jó időszakok, izgalmas lesz de ez nekem nem ugyanaz mint az előző 2 évi trade.
davemayer
en is igy latom. ugy latszik gordon nem ertette meg a lenyeget
ha itt WC csapat lesz akkor eleg nagy esellyel kell megverni a Bills ES KC parost is. ehhez megvan itt a szemelyi allomany Wilsonnal? sztem nem. arra meg nem lehet alapozni, hogy majd felulnek egy olyan hullamra, mint a Bengals iden.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 818 — "Grammar maci"
hoztatok Wilsont mikozben sztem vele sem fogtok bejutni a POba. legalabb a Hawksnak jo lesz a jovo evi elso kor is ...
csebi
Mivel minden csoportmeccs élet-halál párharc lesz elit vagy elit közeli QB-kal így simán lehet olyan korbeveres majd. De reálisan a KC, Bills nyilván a top, a 3 wild cardot meg a West és a North csapatai között osztják szét. Bár azt sem lenne meglepő ha az egész West bejutna jövőre, de az nem tudom kijohet e matekban
FLZOLI
ok tegyuk fel WCn bementek vele. szerinted meg tudjatok verni a Bills es/vagy KCt? Sztem egyiket sem, nem hogy mindkettot, marpedig konnyen lehet, hogy mindketton keresztul vezet az ut az SB-be. sztem nem egy Wilson hianyzott nektek, es ehhez kepest nagyon sokat adtatok.
csebi
Gondolom azt is megtippelted, hogy a bengals sb-t játszik.
Semmi értelme az ilyen összehasonlítgatásoknak, kc kikapott otthon a konf döntőben az megvan?
gordon
Igen, meg a leicester is bajnok volt a pl-ben, erre azonban nem lehet kalkulálni hogy majd ellenetek is leadják akkora előnyről.

Ez persze nem a józan mérlegelés időszaka, ezt elhiszem de ahogy Bradynél és Staffordnál is egyértelműen ki lehetett jelenteni a sb runt mindkét csapatnál, én ezt most ebben a broncosban annyira nem érzem kb. Lesznek jó meccsek, jó időszakok, izgalmas lesz de ez nekem nem ugyanaz mint az előző 2 évi trade.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 818 — "Grammar maci"
hoztatok Wilsont mikozben sztem vele sem fogtok bejutni a POba. legalabb a Hawksnak jo lesz a jovo evi elso kor is ...
csebi
Mivel minden csoportmeccs élet-halál párharc lesz elit vagy elit közeli QB-kal így simán lehet olyan korbeveres majd. De reálisan a KC, Bills nyilván a top, a 3 wild cardot meg a West és a North csapatai között osztják szét. Bár azt sem lenne meglepő ha az egész West bejutna jövőre, de az nem tudom kijohet e matekban
FLZOLI
ok tegyuk fel WCn bementek vele. szerinted meg tudjatok verni a Bills es/vagy KCt? Sztem egyiket sem, nem hogy mindkettot, marpedig konnyen lehet, hogy mindketton keresztul vezet az ut az SB-be. sztem nem egy Wilson hianyzott nektek, es ehhez kepest nagyon sokat adtatok.
csebi
Én úgy mondanám hogy hiányzott egy Wilson, de nem úgy hogy kvázi feladom a draftot érte hanem ki kellett volna húzni. Ha nem idén akkor jövőre, de készre összerakott csapat nélkül nem lehet Wilsonnal sem felvenni a versenyt stabilan ebben az afc-ben, pláne ebben a csoportban. Véletlen lenne hogy az előző 2 ilyen "tündérmese" az nfc-ben született? Aligha. És mindkét esetben a "fogadó" csapat sokkal inkább kész volt a sb runra mint ez a broncos. Persze sok sikert, de nekem ez érthetetlen (pláne a tavalyi draft függvényében ahol ehhez képest ingyen kaptatok volna egy akár ilyen szintre felhúzható qbt).

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 599 — JAFL Tampa GM
hoztatok Wilsont mikozben sztem vele sem fogtok bejutni a POba. legalabb a Hawksnak jo lesz a jovo evi elso kor is ...
csebi
Mivel minden csoportmeccs élet-halál párharc lesz elit vagy elit közeli QB-kal így simán lehet olyan korbeveres majd. De reálisan a KC, Bills nyilván a top, a 3 wild cardot meg a West és a North csapatai között osztják szét. Bár azt sem lenne meglepő ha az egész West bejutna jövőre, de az nem tudom kijohet e matekban
FLZOLI
ok tegyuk fel WCn bementek vele. szerinted meg tudjatok verni a Bills es/vagy KCt? Sztem egyiket sem, nem hogy mindkettot, marpedig konnyen lehet, hogy mindketton keresztul vezet az ut az SB-be. sztem nem egy Wilson hianyzott nektek, es ehhez kepest nagyon sokat adtatok.
csebi
Gondolom azt is megtippelted, hogy a bengals sb-t játszik.
Semmi értelme az ilyen összehasonlítgatásoknak, kc kikapott otthon a konf döntőben az megvan?
több mint 4 éve
Vonster Denver Broncos 1 264
Közben Bobby Wagner is lapát, nagy need az ILB, ez nekem no brainer
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 117 — Lucas Scott
ok tegyuk fel WCn bementek vele. szerinted meg tudjatok verni a Bills es/vagy KCt? Sztem egyiket sem, nem hogy mindkettot, marpedig konnyen lehet, hogy mindketton keresztul vezet az ut az SB-be. sztem nem egy Wilson hianyzott nektek, es ehhez kepest nagyon sokat adtatok.
csebi
Egyrészt Wilson 33 éves és alá fog írni egy hosszútávú szerződést a napokban. Másrészt a Chiefst idén a Bengals verte meg egy közepes teljesítménnyel, a Bills vedelem pedig előtte betlizett hatalmasat. Nyilvánvalóan ezek nagyon jó csapatok, de messze nem annyira verhetetlenek, hogy kitaláljuk hogy nekünk nem is kell QB. Az ellenérték pedig egyáltalán nem volt drága, meg lehet nézni más cserékben hulladék játékosokért milyen értékeket adnak fel csapatok.
Cruyffista
azt a hosszu tavu szerzodest fogjatok ti meg itt atkozni sztem.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071

Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 423
Persze most így lehetett csak szerezni egy értelmes qbt, de ehhez képest érthetetlen hogy a tavalyi draftról ennek töredékéért miért nem hoztatok egyet.
davemayer
Patonnak Lance és Zach tetszett. Fields és Jones nem. A 3 első és egy harmadik sok volt a nyers Lance-ért. Megkerestük a Jetset is, de hamar világossá tették, hogy no way hogy kicseréljenek. Így BPA alapon jött Surtain. Szerintem redraft esetén csak rosszabbul járhatnánk, mert PS2 4. vagy 5. picken menne ki.
Cruyffista
Nekem ez azért fura, mert számomra Fields és Wilson attribútumai takkra ugyanott vannak, ugyanazt tudják játszani.

Bolles-nak mindenesetre nem lesz egyszerű dolga a scramblingnél, ezt már most így látom.

A WR-ek meg statpumpálnak majd.
Willie Parker
De akkor még vedoguru kókler volt a padon nálunk. Fingja nem volt hogyan épül föl egy értelmes csapat
FLZOLI
Patonra gondoltam és a QB kiválasztásra.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 117 — Lucas Scott
hoztatok Wilsont mikozben sztem vele sem fogtok bejutni a POba. legalabb a Hawksnak jo lesz a jovo evi elso kor is ...
csebi
Mivel minden csoportmeccs élet-halál párharc lesz elit vagy elit közeli QB-kal így simán lehet olyan korbeveres majd. De reálisan a KC, Bills nyilván a top, a 3 wild cardot meg a West és a North csapatai között osztják szét. Bár azt sem lenne meglepő ha az egész West bejutna jövőre, de az nem tudom kijohet e matekban
FLZOLI
ok tegyuk fel WCn bementek vele. szerinted meg tudjatok verni a Bills es/vagy KCt? Sztem egyiket sem, nem hogy mindkettot, marpedig konnyen lehet, hogy mindketton keresztul vezet az ut az SB-be. sztem nem egy Wilson hianyzott nektek, es ehhez kepest nagyon sokat adtatok.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 803 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Persze most így lehetett csak szerezni egy értelmes qbt, de ehhez képest érthetetlen hogy a tavalyi draftról ennek töredékéért miért nem hoztatok egyet.
davemayer
Patonnak Lance és Zach tetszett. Fields és Jones nem. A 3 első és egy harmadik sok volt a nyers Lance-ért. Megkerestük a Jetset is, de hamar világossá tették, hogy no way hogy kicseréljenek. Így BPA alapon jött Surtain. Szerintem redraft esetén csak rosszabbul járhatnánk, mert PS2 4. vagy 5. picken menne ki.
Cruyffista
Nekem ez azért fura, mert számomra Fields és Wilson attribútumai takkra ugyanott vannak, ugyanazt tudják játszani.

Bolles-nak mindenesetre nem lesz egyszerű dolga a scramblingnél, ezt már most így látom.

A WR-ek meg statpumpálnak majd.
Willie Parker
De akkor még vedoguru kókler volt a padon nálunk. Fingja nem volt hogyan épül föl egy értelmes csapat

több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 803 — farkas.l.zoltan@gmail.com
hoztatok Wilsont mikozben sztem vele sem fogtok bejutni a POba. legalabb a Hawksnak jo lesz a jovo evi elso kor is ...
csebi
Mivel minden csoportmeccs élet-halál párharc lesz elit vagy elit közeli QB-kal így simán lehet olyan korbeveres majd. De reálisan a KC, Bills nyilván a top, a 3 wild cardot meg a West és a North csapatai között osztják szét. Bár azt sem lenne meglepő ha az egész West bejutna jövőre, de az nem tudom kijohet e matekban

több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 423
Persze most így lehetett csak szerezni egy értelmes qbt, de ehhez képest érthetetlen hogy a tavalyi draftról ennek töredékéért miért nem hoztatok egyet.
davemayer
Patonnak Lance és Zach tetszett. Fields és Jones nem. A 3 első és egy harmadik sok volt a nyers Lance-ért. Megkerestük a Jetset is, de hamar világossá tették, hogy no way hogy kicseréljenek. Így BPA alapon jött Surtain. Szerintem redraft esetén csak rosszabbul járhatnánk, mert PS2 4. vagy 5. picken menne ki.
Cruyffista
Nekem ez azért fura, mert számomra Fields és Wilson attribútumai takkra ugyanott vannak, ugyanazt tudják játszani.

Bolles-nak mindenesetre nem lesz egyszerű dolga a scramblingnél, ezt már most így látom.

A WR-ek meg statpumpálnak majd.
több mint 4 éve
Blacky Betty Denver Broncos 63
Jó tesztje lesz az edzői gárdának ez az év. Elit QB van, tessék egy működő rendszert összerakni hozzá. PO a minimum, én azt mondom.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 117 — Lucas Scott
hoztatok Wilsont mikozben sztem vele sem fogtok bejutni a POba. legalabb a Hawksnak jo lesz a jovo evi elso kor is ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 400 — The only discipline that lasts, is self discipline
Na, legalább támadó falra már nem lesz szükségünk. Wilson meg is sértődne, ha kapna egyet, annyira megszokta már, hogy nincs. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Persze most így lehetett csak szerezni egy értelmes qbt, de ehhez képest érthetetlen hogy a tavalyi draftról ennek töredékéért miért nem hoztatok egyet.
davemayer
Patonnak Lance és Zach tetszett. Fields és Jones nem. A 3 első és egy harmadik sok volt a nyers Lance-ért. Megkerestük a Jetset is, de hamar világossá tették, hogy no way hogy kicseréljenek. Így BPA alapon jött Surtain. Szerintem redraft esetén csak rosszabbul járhatnánk, mert PS2 4. vagy 5. picken menne ki.
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
LEEEETTSSSS FUCKINGGG GOOÓOOOOOOOOOOOOIII

Gyerekek, a Commanders és Wilson kapcsán 4 elsőről pusmogtak. 2 első, 2 második, ez kb semmi, Carr, Matt Ryan kapcsán volt szó hasonló ellenértékről. Így is lesz egy izgalmas draftunk. Fantet én többször írtam, hogy szerintem el fogjuk cserélni, nem gondolnám hogy meglepő lenne. Shelby érthetetlen, lett volna más szerződés szerintem. Az ő bekerülése nagyon random. Ezek szerint ő egy értékes picket érő játékos.

Viszont így a belső DL hatalmas need lett. Fant helyére ott van Okwuegbunam.

Szerkesztette: Cruyffista
több mint 4 éve
Assurbanapli Denver Broncos 2 200
Ezek után szinte biztos vagyok benne, hogy meg fogunk egyezni Vonnal. A gyűrűkirándulás jól sikerült, de ha egy mód van rá, ő is meg akar egyezni velünk.
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 818 — "Grammar maci"
Persze most így lehetett csak szerezni egy értelmes qbt, de ehhez képest érthetetlen hogy a tavalyi draftról ennek töredékéért miért nem hoztatok egyet.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 919

Sok sikert Denverben Kapitány!

több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 803 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Szerintem Wilson ócska formában is top10 QB, ami az elmúlt évek fogalmatlanjai után ég és föld.

Van jó futó, elkapó sor rendben, te játék is létezik, jó esély van rá hogy működjön. Remélem Harrist kivagja a Seattle teljes rebuild jegyében és visszajon Von apóval együtt. Remélhetőleg az öreg Jacksonnak is lesz hely a DB rotacioban. És akkor sokadik opciónak Chris Harris a Chargers kaland után jön nosztalgiázni 🙂

több mint 4 éve
esanders10 Denver Broncos 1 154
Én egyébként pont úgy akarnék labdába rúgni, ahogy az a 2 másik csapat is tette a csoportban, akiknek az a 2 top5-6-os QB-je van, nem a világot dobták rájuk 30 felett, hanem egy magas pick-et és a bizalmat...
StormST
Most kukacoskodok. Mert nem ez a lenyeg abban amit irsz, tudom. Es ertem amit mondasz. De a Chiefs is ketto elso kort adott Mahomesert (a felcsereert + egyet). Kockaztattak? Nezd, Reid hitte, hogy kepes egy spread QBt futtattni az NFLben, hiaba sokan buktak bele elotte. Kockaztattak ezzel is.

Mikor PM jott ide, kabe rokkant volt. Kockaztattak? Ha jol mondom, kapott egy 4 vagy 5 eves szerzodest, kezdo QB fizuval. Kockaztattak. Ha nem tud jatszani, sokba kerul. De ha bejon, senkit nem erdekel. Bejott.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

En ugy latom ezt, hogy 4 dolog kell a SB komoly eselyhez. Elit QB, jo rencer, elfogadhato (vagy jobb) roster, es jo edzo. Ha csak egyik van, vagy ketto, akkor nagyon nehez. A legnehezebb az elit QB. Jo edzo van, tobb mint elit QB. A rencer nem kell vilagmegvalto legyen, a roster sem. Ha xar, az nem jo.

Sztem Wilson nem hitt mar a Seahawksban. Az edzokben, a tervben. Ha nyernek jo, ha nem, neki az is jo. El akart menni. Ezert xart az edzesekbe is szvsz. Ami viszont meglatszott. Nemtom mi lesz ,ha nem latja itt fenyesen par meccs utan a dolgokat. mindenesetre en hiszem, hogy neki van visszaut. Csak az sok munkat jelent itt. Keptlen vagyok ezt teljesen atlatni. Azt se tudom, millyen rendszerben akarnak vele mit kezdeni. Pedig, ha vmi, ez fontos.
ulpianus
Az én szememben egy olyan feltrade, mint a Mahomes-féle, még ha nem is olcsó, kisebb kockázat, mint ez a mostani, anyagilag is, meg hát ha Reid odaáll valaki mögé, hogy nekem ő kell, azért az nem egy Paton-Hackett szint... 😀

PM annyiban volt más, hogy egyrészt neki 5x1 év volt a szerződése, ha nem egészséges, akkor 1 év után felbomlott volna a szerződés és csak az első év 20 millióját buktuk, az egy elég jól kitalált szerződés volt, PM többet kockáztatott igazából, mint mi...

Kb én is úgy látom, ahogy te, mármint hogy mi kell egy SB-hoz, a gondot abban látom jelen pillanatban, hogy
- Wilson lehet elit, de lutri
- a rendszerről semmit nem tudunk, Hackett, amennyire tudom, ilyen stílusú QB-val még nem dolgozott, a DC-ről meg még kevesebbet lehet tudni, hogy mit is hoz
- elfogadható rostert nem látok, ahhoz nálam túl sok a lyuk
- jó edző lehet van, ez is kiderül
StormST
-Ha Wilsont lutrira írod hogy elit, akkor én azt mondom hogy Lock tuti nem elit 😀
- 2-es pont ugyanaz
-ha eddig elfogadható is volt a roster, az elit qb nélkül nagyon maximum playoffba becsúszás. De mindenekelőtt FA és draft után nézzük meg h elfogadható e a roster. Cap miatt a Saintset látva, és most a Packers helyzetét, nem aggódnék.
-4-es pont ugyanaz.

Ergo ha ez alapján végig veszed, szerintem finoman szólva sem romlottak az esélyeink 😀 Viszont van remény. És nem az a fajta ami az elmúlt 5-6 évben.
több mint 4 éve
Vonster Denver Broncos 1 264
Amúgy nem azért, de anno Jamal Adams 2 első körért ment a Hawksba, nyilván az nem volt reális, de azért van némi különbség egy S meg egy QB között...