Houston Texans
21 feliratkozó
több mint 14 éve
Mindegy merre csűrjük vagy csavarjuk a történetet. Volt amit az off, és volt amit def számlájára írhatunk. Én a magam részéről rendkívül csalódott vok, aki látta a meccset az tudja hogy miért. Ezt nem a Saints nyerte meg hanem mi buktuk el. Ettől függetlenül továbbra is úgy gondolom a csoport legjobb csapata a miénk. Csak tanulni kell az ilyen meccsekből. Mindenesetre nem tudok elmenni egy ember neve mellett szó nélkül: James Casey. Csak hogy 1 kis + is legyen.
több mint 14 éve
Egyébként eddig mindhárom meccsen elfáradt a defense a második félidőre, miközben az elsőben jó volt.
több mint 14 éve
tex
157
Egyetértek, a redzone offense sok pontot bent hagyott, de ettől még meglehetett volna a meccs. Az aggasztó inkább az, hogy az előző két meccsen is több példa volt erre, mint tavaly.Viszont a clock management továbbra sem erősségünk. 26-17-nél a 4. negyedben 11 percnél szerintem amíg lehet, futni kellett volna, de elejtett passzal kezdődött a drive, így 3. és hosszú lett, amit meg könnyebb volt levédekezni.
A következő dirve-nál, amikor még mindig 2 pont volt az előny, megint 3 passz hívás, amiből eladott labda is lett. Végül pedig az utolsó TD drive-nál kb. 2:30 alatt jött ki a csapat a saját térfélről, majd kb 30 mp lehetett a TD megszerzése - mindig passz, illetve pályáról kifutás, amikkel ugye áll az óra. Én azt hittem a drive indításakor, hogy egy 5-6 perces, sok futásos TD drive-val próbálkozunk, hogy utána Brees-nek minél kevesebb ideje maradjon pontot szerezni. Akkor a védelem is jobban rápihenhetett volna a végső ütközetre.
Engem az is aggaszt, hogy a tavalyi Redskins és Chiefs meccsen kívül nem nagyon emlékszem olyan meccsre, amikor a győztes drive-ot Schaub vezette volna... A jó csapatokra az is jellemző, hogy ezt meg tudják tenni.
több mint 14 éve
Egy kicsit bosszús vagyok, mert meglehetett volna ez a meccs. Azért még valóban nem tökéletes ez a D, de legalább már látszik valami.Az RD szituációkkal kéne kezdeni valamit, mert a 3-ból legalább egyet illett volna befejezni TD-vel.
több mint 14 éve
Mindig lesznek bent maradt pontok, ma többet hagytunk bent, de az embernek a negyedik negyedbe olyan érzése volt, hogy a Saints annyi TDt szerez amennyit akar, nem biztos, hogy döntő lett volna, ha még szerzünk 4-8 pontot az első félidőben. A Time of possesion közel megegyezett a két csapatnál, tehát a fáradásággal sem teljesen magyarázható a védelem gyenge szereplése. Egyébként, persze, ha az offense tökéletesen játszott volna valószínűleg nyerünk, de ez a tavalyi szituáció megint. Hogy igazán jó csapat legyünk a védelemnek is kellene hoznia néha egy két meccset. Mikor lesz olyan, hogy az offensenek rossz napja van és a védelem nyeri meg a meccset? Ennek még egyenlőre a közelébe se vagyunk.
több mint 14 éve
Nem értek teljesen egyet veletek. A második félidőben szinte alig volt nálunk a labda, nem csoda, hogy elkészült az erejével a védelem. Ráadásul a végén egy gyenge punt és Schaub eladott labdája miatt kétszer jött félpályáról az ellenfél... Az viszont teljesen igaz, hogy nem nagyon tudtuk Breest megközelíteni, nem csoda, hogy ennyi jardot hoztak össze passzból.De még mindig azt mondom, hogy ha az elején nem hagyjuk bent a pontokat a redzone-os FG-okkal, akkor másképp alakul.
több mint 14 éve
Szidnám a védelmet, de nem tudom, mivel nem létezik...adam8Pontosan. Beszélhetünk itt arról, hogy az offense nem volt hatékony a red zoneba, vagy hogy sokszor kapkodtunk, de ez a védelment el.
Ha komoly bajnokaspiráns csapat akarunk lenni, akkor nem engedhetünk 30+ pontot senkinek (nemhogy 40et), és főleg nem 23 pontot egy negyedik negyedbe. Amint a Saints magasabb sebességbe kapcsolt, semmi válasza nem volt rá a defensive egységnek, teljesen összeomlottak: secondary tavalyi formáját idézte, pass rush se volt az igazi, de igaz Brees nagyon hamar elengedte a lasztikat, nagyon kevés idejük volt odaérni, és ez a sec hibája (is, Brees zsenialitását azért el kell ismerni).
Mind1 ez volt az a meccs, amint szinte mindenki L-nek vett korábban, nincs ebbe semmi szégyelni való, de Phillipsnek tovább kell fejlesztenie a defenset, mert ez még kevés.
több mint 14 éve
Foster and/or Tate: In what has become a weekly game of wait-and-see, Arian Foster will be a game-time decision on Sunday. The 2010 rushing champ didn’t play in Week 1, the last time he was a game-time decision, but was able to practice on a limited basis this week on Thursday and Friday. The Texans will work him out Saturday and Sunday morning before determining his status.http://www.houstontexans.com/news/article-3/Five-things-to-watch-Texans-at-Saints/9be73e52-7ab3-4e9d-8b7b-617988f74171
(egyébként inkább a statisztikát kedvelőknek érdekes a cikk)
több mint 14 éve
Tate biztosan kezdő?nDRoValószínű ő kapja a legtöbb carryt. Hogy Foster mennyit fog játszani - vagy játszik e egyáltalán - azt nem igazán lehet tudni, nem bőbeszédüek erről (gondolom ezzel is pici bizonytalanságba próbálják tartani a Saintst).
több mint 14 éve
Tate biztosan kezdő?Joseph úgy tűnik, hogy rendben lesz. RB poszton viszont lehetnek gondok, ui. Foster továbbra sem 100%-os, teljes meccset tuti nem vállal. Ward továbbra is harcképtelen, Slatonban nem bízik Kubiak, így lehet, hogy Ogbonnayat aktiválják. Ő csinált tetszetős dolgokat a preseasonban, majd meglátjuk mire megy éles helyzetben.Fantasyban vajon hanyagoljam a Texans D-t?ThundersNFLEddig nem épp a legjobb offenssel rendelkező csapatokkal mérkőztünk meg. Azt hiszem a Saints elleni meccs jobb mérce lesz, mint a korábbiak. Mindenesetre most hétvégén ne minket válasz szerintem (bár nem tom hogy működik pontosan a fantasy). Ja és top cornerünk (Jospeh) is összeszedett valami kisebb sérülést előző meccsen, úgy tudom játszani fog, de soha nem lehet tudni...DC
Jacoby Jones játéka is kérdéses.
http://www.nola.com/saints/index.ssf/2011/09/arian_foster_jacoby_jones_list.html
http://www.houstontexans.com/news/article-3/Texans-could-be-down-to-two-RBs-against-Saints/6410235f-fec6-41eb-b77e-01f01235d175kalasnikov
több mint 14 éve
Egy rövid Saints beharangozó:http://www.nfl.com/videos/nfl-network-around-the-league/09000d5d82273406/Can-the-Texans-beat-the-Saints
Szerintük az lehet a kulcs, hogy megállítjuk-e a futójátékukat (ha csak DB passzol, az kevés lesz nekik).
több mint 14 éve
Joseph úgy tűnik, hogy rendben lesz. RB poszton viszont lehetnek gondok, ui. Foster továbbra sem 100%-os, teljes meccset tuti nem vállal. Ward továbbra is harcképtelen, Slatonban nem bízik Kubiak, így lehet, hogy Ogbonnayat aktiválják. Ő csinált tetszetős dolgokat a preseasonban, majd meglátjuk mire megy éles helyzetben.Fantasyban vajon hanyagoljam a Texans D-t?ThundersNFLEddig nem épp a legjobb offenssel rendelkező csapatokkal mérkőztünk meg. Azt hiszem a Saints elleni meccs jobb mérce lesz, mint a korábbiak. Mindenesetre most hétvégén ne minket válasz szerintem (bár nem tom hogy működik pontosan a fantasy). Ja és top cornerünk (Jospeh) is összeszedett valami kisebb sérülést előző meccsen, úgy tudom játszani fog, de soha nem lehet tudni...DC
Jacoby Jones játéka is kérdéses.
http://www.nola.com/saints/index.ssf/2011/09/arian_foster_jacoby_jones_list.html
http://www.houstontexans.com/news/article-3/Texans-could-be-down-to-two-RBs-against-Saints/6410235f-fec6-41eb-b77e-01f01235d175
több mint 14 éve
Köszike az infót sokat segített.Fantasyban vajon hanyagoljam a Texans D-t?ThundersNFLEddig nem épp a legjobb offenssel rendelkező csapatokkal mérkőztünk meg. Azt hiszem a Saints elleni meccs jobb mérce lesz, mint a korábbiak. Mindenesetre most hétvégén ne minket válasz szerintem (bár nem tom hogy működik pontosan a fantasy). Ja és top cornerünk (Jospeh) is összeszedett valami kisebb sérülést előző meccsen, úgy tudom játszani fog, de soha nem lehet tudni...DC
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 14 éve
Fantasyban vajon hanyagoljam a Texans D-t?ThundersNFLEddig nem épp a legjobb offenssel rendelkező csapatokkal mérkőztünk meg. Azt hiszem a Saints elleni meccs jobb mérce lesz, mint a korábbiak. Mindenesetre most hétvégén ne minket válasz szerintem (bár nem tom hogy működik pontosan a fantasy). Ja és top cornerünk (Jospeh) is összeszedett valami kisebb sérülést előző meccsen, úgy tudom játszani fog, de soha nem lehet tudni...
több mint 14 éve
Fantasyban vajon hanyagoljam a Texans D-t?
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 14 éve
Helyére Andrew Garnder jött PS-ből, oda meg Cody Wallace.
több mint 14 éve
Rashad Butler megsérült a szerdai edzésen és nem tud pályára lépni egész évben már.
több mint 14 éve
Nem a védelem tehet arról, hogy eladtátok a 20asotoknál a lasztit és kihagyott FGkről. És nem a yardok, hanem a pontok számítanak (hű de okosat mondam most 😛 ), és a védelmetek 3 szor is megállított minket a redzoneba (oké ha végét nem veszük, akkor 2 szer). A 4. negyedbe pedig már elfáradtak, az offensetek semmi időt nem hagyott nekik pihenni, és nekünk top 5 ös a futójátékunk (séma + fal + futók alapján), szóval azért sem lehet igazán hibáztatni őket.Kalasnikov elég jól összefoglalta. Küzdős meccs volt, de a Dolphins - én úgy éreztem - nagyon nyerni akart és a védelmük is elég jó volt, büszkék lehetünk a győzelemre.azaért megkérdőjelezem személy szerint, hogy jó lett volna a védelmünk. a patriots ellen is csak úgy szopkodtuk a yardokat. csak yard távolságban volt mindegy, hogy futás volt e vagy passz. a lényeg, hogy megvolt majdnem mindig az előrehaladás. az, hogy időnként becsúszott, hogy nem lett meg a first down, az mindig előfordul hisz nem igazán lehet minden driveból first downt, illetve pontokat szerezni.
DC
Ventura
Én mindenestre a helyetekben támadásnál Marshallt erőltettem volna - főleg amikor már JoJo lésérült - az az ember **** jó elkapó, nem igazán tudtuk fogni.
Más: Meg volt Kubiaknak az értékelése a meccsről és Schaubnak adta a player of the offense díjat, Cushingnak meg a player defensét. Nagyon egy húrra jár az agyunk 😛
több mint 14 éve
Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy két olyan offensszel találkoztatok nyitásként, amelyik a liga elitjébe tartozik. Azért ebből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni...Kalasnikov elég jól összefoglalta. Küzdős meccs volt, de a Dolphins - én úgy éreztem - nagyon nyerni akart és a védelmük is elég jó volt, büszkék lehetünk a győzelemre.azaért megkérdőjelezem személy szerint, hogy jó lett volna a védelmünk. a patriots ellen is csak úgy szopkodtuk a yardokat.Ventura
DC
több mint 14 éve
Kalasnikov elég jól összefoglalta. Küzdős meccs volt, de a Dolphins - én úgy éreztem - nagyon nyerni akart és a védelmük is elég jó volt, büszkék lehetünk a győzelemre.azaért megkérdőjelezem személy szerint, hogy jó lett volna a védelmünk. a patriots ellen is csak úgy szopkodtuk a yardokat. csak yard távolságban volt mindegy, hogy futás volt e vagy passz. a lényeg, hogy megvolt majdnem mindig az előrehaladás. az, hogy időnként becsúszott, hogy nem lett meg a first down, az mindig előfordul hisz nem igazán lehet minden driveból first downt, illetve pontokat szerezni.
DC
első negyedben lényegében lestünk, se védelem, se támadásunk nem volt. aztán feléledtünk szerencsére.
2 fg kihagyás, int, thomas fumle-ja. erősen befolyásolták a meccs kimenetelét...
tavaly jobb volt azért a védelem és úgy is tünt, hogy lassan összeáll. tavaly az offense miatt nem haladtunk. alig, hogy lejött a védelem pihenni, az offense (henne) eljátszották a labdát, és újból jöhetett a még nem kipihent defense...
mindenesetre a továbbiakban szorítok, a gyengébb csapatokkal egyetemben (detroit, st. louis, seahawks, kansas city, stb...)
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 14 éve
Összefoglaltatok mindent, az Offense falon javítani kell, a passzjátékban, szegény Schaub nem nagyon tudott nyugodtan dobni.Allen-en is néha szívbajt kaptam, sajnos volt egy két nagy homálya, bár voltak jó mozdulatai is.
több mint 14 éve
Kalasnikov elég jól összefoglalta. Küzdős meccs volt, de a Dolphins - én úgy éreztem - nagyon nyerni akart és a védelmük is elég jó volt, büszkék lehetünk a győzelemre.Akik szuperek voltak:
Schaub: nálam ő volt a meccs embere (tudom sokan Tatenak adnák),sok ütést kapott, a fal nem volt mindig a helyzet magaslatán, nagy volt rajta a nyomás, mégis szinte mindig jó döntést hozott, 118.5 rating ez ellen a miami defense ellen csúcsszuper.
Tate: igazán kitett magáért, hezitálás nélkül fut. Nagy szerencsénk, hogy itt van a keretbe és helyettesíti Fostert (Ward szerintem közel nem hozná ezt). A negyedik negyedbe mindenki tudta, hogy futni fogunk mégis hozta a yardokat és a 1st downokat, igaz a miami defense ekkor már nagyon fáradt volt.
Cushing: nálam ma ő volt a legjobb defensive játékos (igaz a legnagyobb play Marioé), mindig ott van a a laszti körül és Hennet nagyon megbüntette egy scramblenél egy kritikus 3rd downnál, onnan már nem tudott felállni az offensük. 10 szerelése volt
Akik nagyon jók voltak és dicséretet érdemelnek:
AJ (szép TD, viszont volt egy kritikus dropja), Mario (legnagyobb defensive play volt, amikor Henne kezét megütötte dobás közben, és az INTből - Jojo - könnyű TD szerezhetett az offense), Watt (FG block !, a meccsek végére azért láthatóan már el szokott fáradni), A. Smith, Quinn, Manning, JoJo (reméljük nincs komoly sérülése, mert nagyon fontos a csapatnak)
jók voltak, de:
Kareem: a forced fumbleje nagyon fontos volt és egyébként is nagyon jó szerel, kár, hogy a covering nem megy így neki, volt egy nagy PIje (igaz véleményes volt)
Barwin: sackkel nyitott Jake Long ellen, ami nagy dolog, utána viszont elég láthatatlan lett
Offensive fal: futásba blokkálsba hatékonyak voltak, de pass defense ma nem volt az igazi, néha zavar volt köztük
Gyengék voltak:
Winston: volt 2-3 holdingja, azok a driveok ezzel el is mentek, asszem sacket is kapotunk róla
Demeco: egy könnyű TFL nem tudott megcsinálni Thomason, egy könnyű sacket Hennen, amiből 20 yardos scramble lett és egész meccsen 1 azaz egy db szerelése volt. Volt egy passz amibe belenyúlt, de ezen kívűl nem tudok más pozitívumot róla mondani. Nem tudom lesz a valaha is az a játékos, aki az achilles sérülése előtt volt
Shaun Cody: a láthatatlan ember, egész offseasonba lehetett tudni, hogy gyenge lesz és láss csodát, az is
több mint 14 éve
Jól néz ki ez a csapat, igaz a 2. félidőben leeresztett az O, meg a futás elleni védelmen azért van még mit csiszolni. Meglesz a PO és jelentem felültem a bandwagonra (félig már tavaly is rajta voltam).
több mint 14 éve
A levegőben tavaly is és most is benne van/volt a PO... tavaly bent maradt, idén... majd meglátjuk, hosszú még az út és sokat kell még tenni érte, de idén bőven bennetek van a PO.

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!