Las Vegas Raiders

37 feliratkozó

több mint 3 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 623 — Rise My Nation!
Nem tudtam élőben nézni, de direkt nem olvastam reggel híreket, csak letorrenteztem, annyira tudtam, hogy mienk lesz az elso wtf pick...nem azt mondom hogy szar, csak wtf

Szerkesztette: Pari
több mint 3 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 631 — Raiders fan
A minap hallottam egy podcastben egy érdekes elméletet Mayock kapcsán. Azt mondta az emberke róla, illetve a rangsorairól, hogy szerinte minden évben megfigyelhető volt, hogy a legelső kiinduló rangsora elég fura volt és aztán, ahogy közeledett a draft szépen alakult és kerültek úgymond helyre benne a prospectek. Nem azt mondom, hogy tuti így van, de azért amióta nem TV-s megmondó ember, hanem GM minden draftjára jellemző a reach és ez persze lehet Gruden effect, de lehet az is, hogy Mayock nem annyira jó mégsem ebben a prosepct elemzős témában, hanem inkább korábban volt jó hallgató, voltak jó kapcsolatai sok csapattal és így szépen összerakta az információkból a rangsorait...

Alex Leatherwood egyértelműen reach volt, még Mayock is kvázi elismerte, de Ő volt végig a célpont és akár működhet is...

Tafur szerint:
Leatherwood was Tom Cable’s favorite player in the entire draft class.

There was a trade offer to move down but that team needed a tackle, Mayock said.

“We knew it would be controversial — completely understand that,” Mayock said in a video news conference. “But you’re talking about a guy that started 41 games at Alabama. … He can bend, he’s a power guy. He fits our offense. … We want to be a power football team. This guy’s going to help us do that.

“He’s going to start at right tackle for us Day 1 and we’re going to see if he can hold on to that job.”

Reagálva Tafur tweetjére miszerint Cable kedvence volt Brandon Thorn ezt írta:
Physical, strong, explosive, versatile. Makes sense.

Brandon Thorn elemzése Alex-ről:  bleacherreport.com/articles/2931241-alex-leatherwood-nfl-draft-2021-scouting-report-for-las-vegas-raiders-ot
Ez egy bővebb verzió video clippekkel, de előfizetést igényel (nekem nincs ide):  trenchwarfare.substack.com/p/the-inside-the-trenches-film-room-90d

Thorne szerint egy megfelelő erejű és atletikusságú játékos Alex, akiből high-end kezdő is lehet, de rendbe kell tennie bizonyos pass protection és run blocking technikai problémákat. Pass protection kapcsán azt emelte ki, hogy túlságosan hagyatkozik a külső kezére és emiatt kevés a hibázási lehetősége és komoly gondja lehet a jó cross chop technikások ellen. Joey Bosa pl, aki rendre érkezik majd ellene...
Thorn egy videóban, azt is mondja, hogy gap és zone rendszerben is megfelelő Alex.
Thorn rangsorában a 8. OT volt Alex. Bőven 2. körös...
Máshonnan is gyűjtögetve alapvetően a sebességgel lehet baja, így remélem az elején azért kap majd TE segítséget a gyors ED-k ellen.

Ilyen vélemény is van twitteren:

Levi Edwards
The Raiders have Josh Jacobs and Kenyan Drake on their team and just drafted arguably the best run blocker in the draft. What do you expect?

Mondjuk pl Thorn rangsorában nem Ő a legjobb run blocker, de van értelme a fenti tweetnek is azért és Gruden fejében is tuti ez a mozi forog.

Gondolom úgy van vele Gruden, hogy lesz egy erős futójáték Josh-al és Drake-el, aztán erre építünk. Cable előtt a nagy feladat, hogy ebből a megújult falból kihozza a jó futás blokkolást, ami pl tavaly nem volt meg. Miller és Incognito (amíg bírja) megoldja a bal oldalt. Good fog hozni egy megbízható szinten RG poszton, de ugye mellette komoly kérdőjelek lesznek, mert kvázi két újonc dolgozik majd OC és RT poszton is. Meglátjuk mit tudnak összerakni. Ha a run blocking és a futójáték működik, akkor fog menni a passz játék is, maximum megint kevesebb deep bomb lesz, ha Alex nem bírja tartani a jobb oldalt vagy majd sűrűbben lesz esetleg 6OL felállás Parkerral "TE poszton". Ezt anno Musgrave szerette nagyon...
Carr gyors release-e segít majd Alex-nek és James-nek is.

Mayock azt nyilatkozta, hogy Day 1 kezdő lesz RT poszton, így szerintem a draft következő szakaszában el lehet felejteni a Spencer Brown témát, de egy OG prospect szerintem még simán érkezhet. Ezzel kvázi meglenne az OL of the future és Incognito meg Good tarthatja még kicsit a stafétát Simpson és a rookie OG előtt.

Ha maradunk a need vonalon, márpedig Grudock erre enged következtetni jön az FS pick.
Ahogy írtam benn van még Trevon Moehrig, Richie Grant és Jeremiah Owusu-Koramoah is, aki lehet remek chess piece. Jevon Holland vagy Jamar Johnson lehet még itt képben vagy megint jöhet vmi komoly reach és Andre Cisco 😊

Szerintem Moehrig és JOK igen hamar kimegy a 2. körben, de Richie Grant-re lehet esélyünk és Ő amúgy szerintem remek fit lenne single high FS-nek ide. Én benne bízok egyenlőre.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 011
Amúgy Kolton feelingem van ezzel a pickkel, még akár el is sülhet jól Cable miatt.

Jobb, mint Arnette tavaly.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 011
😀😀😀

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 631 — Raiders fan
Nem érti Gruden ezt a draft dolgot...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 3 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 457 — Sic semper tyrannis!
Mondom én hogy menthetetlenek vagyunk.

Abban is biztos vagyok, hogy meg lesz magyarázva ez a pick is...
több mint 3 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 631 — Raiders fan
na akkor a tippem az első körös húzásra: hiányposztra (RT) fogunk húzni, top egyetemi fociprogramból fog jönni a játékos, de mégis agyfasz húzás lesz.

a tippem tehát az első körös pickre: Alex Leatherwood
deyell
..................................
deyell
Lottózz egyet reggel! 😁
Bruce
LOL

Benn volt még Darrisaw, benn volt még Jenkins, aki meglepő módon kihullott az első körből teljesen, lehet OG-ként tekintenek rá inkább a rövid karja miatt a csapatok...

Alex RG volt először, aztán LT. Mérete és atletikussága megvan, de valami hiányzik az igazán jó teljesítményhez. Technikában és hozzáállásban is kell fejleszteni.
El nem tudom képzelni miért vittük ki Darrisaw előtt...

Parker és Jones-Smith megkapta mindenesetre a versenytársat RT posztra. Ezzel papíron akár meg is van az OL, de ne lepődjünk meg, ha jön még OL pick vmikor.

Második körben jöhet a másik ordas needünk, az FS?

Benn van még minden S prospect és JOK is, aki szoba jöhet nekünk a Derwin James szerepre.
Moehrig, Grant, JOK, esetleg Holland...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 3 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 457 — Sic semper tyrannis!
na akkor a tippem az első körös húzásra: hiányposztra (RT) fogunk húzni, top egyetemi fociprogramból fog jönni a játékos, de mégis agyfasz húzás lesz.

a tippem tehát az első körös pickre: Alex Leatherwood
deyell
..................................
deyell
Lottózz egyet reggel! 😁
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 10 528

choose life
több mint 3 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 459 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
LoL

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 011
na akkor a tippem az első körös húzásra: hiányposztra (RT) fogunk húzni, top egyetemi fociprogramból fog jönni a játékos, de mégis agyfasz húzás lesz.

a tippem tehát az első körös pickre: Alex Leatherwood
deyell
mondasz valamit

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 011
draft day!

 larrybrownsports.com/wp-content/uploads/2019/04/raiders-fan-clelin-ferrell.jpg
deyell
itt ülök egyedül és röhögök az irodában

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 011
Amúgy nem a pénz itt a gond. A Mack és Cooper tradek után egy kompetens GM-HC páros komoly rostert húzhatott volna össze draftról is mostanra, illetve azért repkedtek itt az utóbbi években FA piacon is bőven a szerződések, csak ugye nem lett volna baj, ha megfelelő emberekre költik ezt is el.

Mark az én szememben azért probléma forrás, mert teljesen odadobta Grudennek a gyeplőt és hagyja vagdalkozni eszetlenül.
Nálam Mark még tud javítani, ha Gruden-t és Mayockot kibassza év végén, ha nincs valódi előrelépés, PO és hoz egy kompetens GM-HC párost.
Rolni
A Mayock fika indokolatlan.

Teljes hatalom = teljes felelősség.

Ha nincs PO idén, akkor tudjuk kinek a sara.
Amadeus
Mayock-ot nagyon nehéz megítélni Gruden hatalma miatt, de én azt gondolom, hogy ha repül Gruden, akkor teljes söprés kell, mert nem Mayock lesz az a GM, aki igazán jó edzőt fog tudni leszállítani. Neki azért sztem nincs akkora respectje ezzel a TV-s háttérrel.

Alapvetően szeretnék egy rendes mindenki által tisztelt, elfogadott GM-et látni a csapatnál és utána szeretném, ha Ő hozna egy olyan edzőt, akiben van fantázia.
Rolni
Akkor ehhez MD először adja el a csapatot. Aztán visszatérhetünk a többire.

Különben 1 év múlva agyalhatunk azon, hogy ha nem Gruden, akkor melyik ex-edző, ex-játékos, szurkoló, kommentelő, sógor koma jóbarát üljön le a padra.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 10 528
draft day!

choose life
több mint 3 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 631 — Raiders fan
Amúgy nem a pénz itt a gond. A Mack és Cooper tradek után egy kompetens GM-HC páros komoly rostert húzhatott volna össze draftról is mostanra, illetve azért repkedtek itt az utóbbi években FA piacon is bőven a szerződések, csak ugye nem lett volna baj, ha megfelelő emberekre költik ezt is el.

Mark az én szememben azért probléma forrás, mert teljesen odadobta Grudennek a gyeplőt és hagyja vagdalkozni eszetlenül.
Nálam Mark még tud javítani, ha Gruden-t és Mayockot kibassza év végén, ha nincs valódi előrelépés, PO és hoz egy kompetens GM-HC párost.
Rolni
A Mayock fika indokolatlan.

Teljes hatalom = teljes felelősség.

Ha nincs PO idén, akkor tudjuk kinek a sara.
Amadeus
Mayock-ot nagyon nehéz megítélni Gruden hatalma miatt, de én azt gondolom, hogy ha repül Gruden, akkor teljes söprés kell, mert nem Mayock lesz az a GM, aki igazán jó edzőt fog tudni leszállítani. Neki azért sztem nincs akkora respectje ezzel a TV-s háttérrel.

Alapvetően szeretnék egy rendes mindenki által tisztelt, elfogadott GM-et látni a csapatnál és utána szeretném, ha Ő hozna egy olyan edzőt, akiben van fantázia.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 3 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 623 — Rise My Nation!
a logikus egy S vagy RT lenne, de
szerintem DT/LB fog jonni, vagy egy csuszó WR
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 011
Qb draft.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 892 — we almost always almost win
Természetesen nem segít az, hogy úgy néz ki, hogy egy zseni irányító ... az egyik csoportellenfelünk
Bruce
Azért ennyire nem kell beszarni Bridgewatertől

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 10 528
na akkor a tippem az első körös húzásra: hiányposztra (RT) fogunk húzni, top egyetemi fociprogramból fog jönni a játékos, de mégis agyfasz húzás lesz.

a tippem tehát az első körös pickre: Alex Leatherwood

choose life
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 011
Amúgy nem a pénz itt a gond. A Mack és Cooper tradek után egy kompetens GM-HC páros komoly rostert húzhatott volna össze draftról is mostanra, illetve azért repkedtek itt az utóbbi években FA piacon is bőven a szerződések, csak ugye nem lett volna baj, ha megfelelő emberekre költik ezt is el.

Mark az én szememben azért probléma forrás, mert teljesen odadobta Grudennek a gyeplőt és hagyja vagdalkozni eszetlenül.
Nálam Mark még tud javítani, ha Gruden-t és Mayockot kibassza év végén, ha nincs valódi előrelépés, PO és hoz egy kompetens GM-HC párost.
Rolni
A Mayock fika indokolatlan.

Teljes hatalom = teljes felelősség.

Ha nincs PO idén, akkor tudjuk kinek a sara.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 272
Szerintem rendben leszünk
Mark stabilizálta a csapatot AL halála után.
LV story nagyon komoly, van stadionunk nem is akármilyen.
Gruden, csóri úgy jött, hogy van agy elit D és egy elit elkapója. Na ezt a puzzlet felrúgták úgy kb a hatodik emeletig. Következő éveben csak hogy kavarogjon a lószar jött az a drága AB történet és a költözés. Amit egyedüliként a nyakába basznék, az a PG út erőltetésé. Erre mentek FA és draft húzások. Amennyiben lehozunk egy viszonylag vihar mentes felkészülési időszakot, baszósok leszünk.
QB, elkapók TE-k futók rendben.
Az O-line.... kiderül
a D az átkozott D legyen közép szintnél jobb, döntsenek el a szezonban 2-3 meccset és a PO adott. KC- vel most is tartottuk, így vagy úgy lépést, ha egy W-t legombolnánk róluk elégedett leszek.
ÉS A NAGY PLUSSSSSZZZZ:
- most jöhet a közönség!!!!!!!!!!!!!!
ez szerintem fasza év lesz.
Ne parázzatok már!
és a Denvert oda vissza szárazon pls. 😀
több mint 3 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 631 — Raiders fan
Amúgy nem a pénz itt a gond. A Mack és Cooper tradek után egy kompetens GM-HC páros komoly rostert húzhatott volna össze draftról is mostanra, illetve azért repkedtek itt az utóbbi években FA piacon is bőven a szerződések, csak ugye nem lett volna baj, ha megfelelő emberekre költik ezt is el.

Mark az én szememben azért probléma forrás, mert teljesen odadobta Grudennek a gyeplőt és hagyja vagdalkozni eszetlenül.
Nálam Mark még tud javítani, ha Gruden-t és Mayockot kibassza év végén, ha nincs valódi előrelépés, PO és hoz egy kompetens GM-HC párost.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 3 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 457 — Sic semper tyrannis!
Ez a csapat menthetetlennek néz ki egyelőre.
Természetesen nem segít az, hogy úgy néz ki, hogy egy zseni irányító és egy ölég jó rozmár edző bácsi az egyik csoportellenfelünk, de ha ez nem lenne elég, akkor ott vannak a hülye pénztelenségről szóló hírek, ami miatt nehéz csapatot építeni egyébként is, de ezt megfejelve hülye döntésekkel már azért elég nagy bajok vannak és lesznek is.

Abban is biztos vagyok, hogy nem fogunk egy normális (értsd nagyjából előzetes várakozásoknak megfelelő) draftot lehozni, idén is kell majd egy pár érthetetlen húzás, amit majd jól meg lehet magyarázni és kb majd október-november tájékán ki lehet jelenteni, hogy kidobott pick volt.
Bruce
Amíg Mark Davis a tulaj addig ez így lesz.
Amadeus
Nem tudom, hogy vele van e összefüggésben, de én azért remélem, hogy meg fogom érni azt, hogy lesz egy olyan csapatunk, amire nem ez lesz jellemző (3-4 jó évet kívánok csak)