New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 9 éve
De értő olvasással azt is kikövetkeztetheted, hogy nem mi fogjuk eldönteni, hogy JG franchise QB matéria-e, hanem az edzői, akik minden edzésen látják. Mi arról beszéltünk, hogyha meglátják benne a lehetőséget, akkor érdemes-e gyorsan továbbadni jó értékkel és tovább próbálkozni, vagy akár egy komolyabb cap hit árán is ragaszkodni hozzá.Nem nem.
Kollega
Az edzői se látják meg senkiben azt, hogy franchise QB matéria e.
Mivel ezt nem lehet meglátni, amíg nem kerül olyan helyzetbe, hogy egy csapatot irányít kezdőként, jópár éven keresztül. Ha ezt sikerrel abszolválja, akkor franchise QB.
P.Manning vagy Luck valóban az lett, JaMarcus vagy RGIII meg nem.
Előre megállapíthatatlan.
Ahogy még Kaepernicknél se egyértelmű, és Bradfordnál (Rams) se volt az, mégha mindkettőre rá is mondták pár éven keresztül.
Ugyanis, ha létezne franchise QB matéria, akkor lenne szempontrendszer is, ami alapján ki lehetne választani, hogy ki van ilyen anyagból gyúrva, és ki nincs.
De nincs ilyen "franchise QB matéria mérés". Még úgy sincs, ha az illető már NFL csapatnál van évek óta.
Ha az edzői látták volna Bradyben annakidején, akkor nem Bledsoe sérülésénél kerül csak csapatba, Young se padozik, vagy a másik oldal, hogy Geno Smitht vagy Vince Youngot se eröltették volna, hiszen látták volna, hogy nem "franchise QB matéria" egyik sem, ha tehetséges is mindkettő.
El kell fogadni, hogy edzéseken nem látszódik a franchise QB-ság, mivel annak oly' sok és sokrétű összetevője van, ami steril körülmények között, vagy rövid időn keresztül egyszerűen nem térképezhető fel, a világ legjobb edzői által sem.
És azt is figyelmen kívül hagyod, hogy maguk a meccsek, az éles mérkőzések is kellenek ahhoz, hogy egy tehetésges, ügyes "matériából" valóban franchise QB váljon, lásd pl. BigBen, R.Wilson vagy Flacco, és pont a mérkőzések azok, melyek szépreményű "matériákat" be tudnak árazni, és bizonyítják, hogy nem létezik az általad vázolt kategória.
több mint 9 éve
Na, akkor pár napra becsukhatjuk a boltot. 😀Tebow time!!!
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Most abból, hogy annak idején Charlie Weiss meggyőzte Romeo Crennelt, hogy Brady Quinn jó lesz, sikerült levonnod a következtetést, hogy előre nem lehet megjósolni kiből lesz jó QB? Ez komoly következtetés ám. Lehet, hogy ezért hívják az ilyen játékost projectnek.De értő olvasással azt is kikövetkeztetheted, hogy nem mi fogjuk eldönteni, hogy JG franchise QB matéria-e, hanem az edzői, akik minden edzésen látják. Mi arról beszéltünk, hogyha meglátják benne a lehetőséget, akkor érdemes-e gyorsan továbbadni jó értékkel és tovább próbálkozni, vagy akár egy komolyabb cap hit árán is ragaszkodni hozzá.
De Bill Belichick biztosan nem fog még egyszer akkora hibát elkövetni, mint amikor annak idején nem draftolta a jövő nagy szakkommentátorát 😉
(Csak így zárójelesen kérdezem: Az nem okoz zavart az erőteredben, hogy kipróbáltuk Tebowt és elküldtük? Meg, hogy azután már másnak se kellett? Még TE-nek sem?)
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Nem létezik olyan, hogy "franchise QB matéria".Csak az elmúlt évtizedben rengeteg példa van arra, hogy az, hogy valaki ténylegesen franchise QB e, nem tud kiderülni, amíg nem úgy tekintenek rá, mint franchise QB-ra.
Csak a két Russel, JaMarcus és Wilson példái ékesen bizonyítják, hogy akire eleve úgy tekintenek és valóban annak tűnnek is tud terített betli lenni franchise QB tekintetében (és még ott van Brady Quinn, Vince Young, Leinart, RGIII, Gabbert, Manziel, Geno Smith, Weeden, Locker, Ponder, Clausen, Sanchez, lehet sorolni a végtelenségig), és akire nem, az is bejöhet, abból is lehet, mint Wilson, Carr vagy Cousins.
Ráadásul egy Kaepernick, Osweiler, Siemian hiába volt/van kikiáltva franchise QB-nak, egyikük megítélése se egyértelmű, hogy most akkor franchise QB, vagy sem.
És mivel nem létezik franchise QB matéria, így az se tudható, hogy Garoppolo lesz e bárhol (másik csapatnál vagy a Patsnél) franchise QB.
Két biztos szempont van, a játékosé és az aktuális csapatáé.
A játékos játszani akar, nyerni és sok pénzt keresni.
A csapat pedig az optimális megoldást keresi, mellyel a győzelmet (és mindazt, ami abból fakad) elérje. (És ebbe beletartozik a cap managementtől a draftcetliken keresztül a "franchise arca marketingértékéig" minden.)
Ez a két szempont nem feltétlenül esik egybe, olyan ez, mint egyfajta játék, ahol mindenki igyekszik elérni a win-win szituációt, ami lehet +10/+10, +100/+5 és +70/+70 egyaránt.
A fentiek és a rendelkezésünkre álló információk módfelett hiányos volta miatt teljesen prognosztizálhatatlan, hogy mi fog történni.
Az biztos, hogy mi egy győztes csapatot akarunk, és szerencsére ezt akarja a Pats stábja is, lényegesen informáltabban.
Én hajlamos vagyok azt gondolni, hogy BB pályafutásába 2 kolosszális hiba nem fér bele, és azt az egyet már akkor kilőtte, amikor nem draftolta Tebow-t wildcat QB/TE/FB/WR szerepkörbe, bebiztosítva még 4-5 SB győzelmet, így akármi is történjék a Brady-Garoppolo vonalon, biztosan azt fogom vélelmezni, hogy a Pats szempontjából az a lehető legprofitábilisabb ami történhet. (Montana-Young szerű csere, Garoppolo elcserélése, Brady visszavonulása, akármi.)
A tegnapi meccs (és az elmúlt 15 év) tanulsága pedig az, hogy az egész NFL-ben talán nálunk értik legjobban a csapatmatekot, ahol nem össze kell adni az egyes csapattagok értékét, és akié magasabb az fog nyerni, hanem működik a gyengébb képességekből történő csapatépítés, a csapatban gondolkodás, a csapatban működés. Az persze nem ennyire szembetűnő, ha az alapképletből 1 vagy 2 elem kerül csupán ki, de így, hogy technikailag az összes elem cserélve lett, és mégis működik, mégis megy a szekér, az már valóban a géniusz kezenyoma.
több mint 9 éve
Ezt most láttam eredménykövetőben, itt is elfér 😀Szerintem nem sírt, hanem úgy toporzékolt, mint C Ronaldo Dzsudzsák gólja után. 😊
Wyatt
Úgy megütlek, hogy még azt is begipszelik, akinek elmesélik!
több mint 9 éve
Hacsak közbe nem jön valami sérülés, Brady még 2020-ban is játszani fog, sőt.Ne felejtsük el, hogy mennyire fanatikus, mindent a futballnak rendel alá, ráadásul azt is látjuk, hogy teljesen más táplálkozási és orvoslási szokásai vannak amik segítenek neki, hogy karban tartsa a testét.
Ami lássuk be, igencsak megy neki.
Emellett ott van az ami a fejében van, érti a játékot és az egész rendszert amit itt futtatnak.
Az is igaz, hogy úgy van felépítve a rendszer, hogy bárki-bármikor pótolható legyen.
Remélem egyszer BB elmondja azt, hogy mi is teszi olyan naggyá TB-t és ő mit lát benne.
több mint 9 éve
Mi az helyes ellenértéke egy jó irányítónak?nálam egyértelmű: draft cetli
Kollega
aztán hogy azt kire használod az megint egy másik kérdés, ezért lenne jó egy első köröst kapni mert azok elég jó százalékban be szoktak válni (és ha szerencsénk van akkor top15-s is lehet) 😊
egyébként miért lenne itt QB helyzet?? Favre 40 évesen simán játszott NFC döntőt, azóta eltelt majdnem 10 év, nyilván fejlődött annyit a tudomány, hogy a Brady mögött lévő team fizikailag egyben tartsa még 2019-ig (nálam ezt jelenti a szerződés hosszabbítása is), arra meg hogy jön egy ACL, h2h cheap shot, nem lehet felkészül
vagy is lehet, ezért húztuk be idén Brissettet, hogy 2 év múlva hasonlóan magabiztosan lehessen beállítani mint idén Jimmy-t
és most őszintén, kiért érné meg egy kicsit kockáztatni ha nem GOAT-ért...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Szerintem várjuk meg a 4. meccs végét és utána még bőven ráérünk elmélkedni Jimmy G. sorsáról 😊
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 9 éve
Még egy megjegyzés a JG témához. Azt tételezzük fel, hogy lesz olyan csapat, ahol QB helyzet van és adnak ellenértéket egy kipróbált, kezdőnek használható, fiatal játékosért.Ébresztő! QB helyzet a Patriotsnál van (és még mennyire lesz 2 év múlva)! Majd hülye lesz BB a sajtónak kibeszélni, hogy mi a pálya, de attól még a starter QB 39 éves, mire Jimmy boy szerződése lejár, 41 lesz. Ezek előre meg vannak tervezve. Ezt a problémát sikerült megoldani, JG-nek épp elég ideig kitart a szerződése. Most nyissuk újra a kérdést, hogy kapjunk cserébe mondjuk egy harmadéves OT-t, aki a harmadik meccsen kiesik és vége? Vagy pro bowler OLB-t, aki pont a mi rendszerünkben nem válik be? Vagy draftcetlit, hogy hozzunk helyette egy rookie QB-t?
Mi az helyes ellenértéke egy jó irányítónak?
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
47 alatt mindent belőtt, a többinél 1/4 volt, ez volt neki a vízválasztó, szerencsére most mellé szúrta. Nem tudom, tényleg ezért vártunk-e az idővel, de igaza lett végül BB-nek 😊Ez felmerült bennem is, a jegelés. De azért ez "csak" egy 47 yardos volt, amit nem rugdos összevissza Catanzaro általában. Ezért talán optimálisabb lett volna 20másodperccel több időt hagyni magunknak.meccs végi óra menedzselésről mi a véleményetek? Szerintem ott volt megint homályzóna rendesen..Azt magyarázták, hogy akkor kérte ki, amikor a rúgó odaállt, mintegy jegelve őt. Lehet, hogy direkt így csináltuk, de úgy látszik, BB kockázatos döntései Arizonában bejönnek mostanában 😊
topin
Wyatt
topin

több mint 9 éve
az utolsó passznál, amikor előrébb ment az arizona és pörgött az óra a pálya közepén sikerült elkapás miatt, akkor volt náluk egy kis zavar, egy darabig még álldogált az offense a pályán, kissé tanácstalanul, majd hirtelen futott fel a spec team és le az offense, szerintem nem akarta BB segíteni őket az időkéréssel. aztán amikor mégis eléggé időben felmentek, kikérték az időt.Ez felmerült bennem is, a jegelés. De azért ez "csak" egy 47 yardos volt, amit nem rugdos összevissza Catanzaro általában. Ezért talán optimálisabb lett volna 20másodperccel több időt hagyni magunknak.meccs végi óra menedzselésről mi a véleményetek? Szerintem ott volt megint homályzóna rendesen..Azt magyarázták, hogy akkor kérte ki, amikor a rúgó odaállt, mintegy jegelve őt. Lehet, hogy direkt így csináltuk, de úgy látszik, BB kockázatos döntései Arizonában bejönnek mostanában 😊
topin
Wyatt
topin
több mint 9 éve
Ez felmerült bennem is, a jegelés. De azért ez "csak" egy 47 yardos volt, amit nem rugdos összevissza Catanzaro általában. Ezért talán optimálisabb lett volna 20másodperccel több időt hagyni magunknak.meccs végi óra menedzselésről mi a véleményetek? Szerintem ott volt megint homályzóna rendesen..Azt magyarázták, hogy akkor kérte ki, amikor a rúgó odaállt, mintegy jegelve őt. Lehet, hogy direkt így csináltuk, de úgy látszik, BB kockázatos döntései Arizonában bejönnek mostanában 😊
topin
Wyatt
több mint 9 éve
meccs végi óra menedzselésről mi a véleményetek? Szerintem ott volt megint homályzóna rendesen..Én is néztem, mert hogy ha kihagyják, olyan mindegy, mennyi van hátra, úgyis lepörgetjük, ha belőjük, akkor viszont nem ártana, ha lenne még időnk. Azt magyarázták, hogy akkor kérte ki, amikor a rúgó odaállt, mintegy jegelve őt. Lehet, hogy direkt így csináltuk, de úgy látszik, BB kockázatos döntései Arizonában bejönnek mostanában 😊
1.10nél jön a 3&23 és 1.05 van meg a 4&5 a Cardsnak. Innen lepörög 41ig mire kikérjük..Ez csak szerintem volt ordas nagy hiba megint ebben a műfajban? 0.59nél már elindul Palmer gőzerővel lefelé és pár másodperc múlva az ST-nk is a pályán van.
topin

több mint 9 éve
meccs végi óra menedzselésről mi a véleményetek? Szerintem ott volt megint homályzóna rendesen..1.10nél jön a 3&23 és 1.05 van meg a 4&5 a Cardsnak. Innen lepörög 41ig mire kikérjük..Ez csak szerintem volt ordas nagy hiba megint ebben a műfajban? 0.59nél már elindul Palmer gőzerővel lefelé és pár másodperc múlva az ST-nk is a pályán van.
több mint 9 éve
Kicsit visszakanyarodva a meccshez 😊Hogan elkapás utáni sebessége számomra döbbenetes volt!
több mint 9 éve
Éreztem én hogy valami nem kóser már amikor leírtam, de lusta voltam utánanézni... 😛Köszönöm! 😊
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 9 éve
Jóllehet nem hiszem hogy az öreg tud majd még egy Cassel-trükköt nyomni a szezon végén(tag + trade)... 😛Cassel-trükk nem kell, Jimmy-nek 2017 végéig szól a szerződése.
Castleai01
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Csak szólok, hogy Garoppolónak jövőre még van szerződése, így a szezon végén nem kell tagelni, hosszabbítani, semmit

több mint 9 éve
BB-re azt mondani hogy érzelmi lapon hozna meg egy ilyen volumenű döntést enyhén szólva is érdekes vélemény...Ő nem csak "mantrázza" azt hogy "Azt tesszük ami a csapatnak a legjobb...", ő hisz is ebben!
Jelen esetben ha Jimmy G.-ben látja hogy már most készen van (egyébként még messze nincsen) átvenni TB12 helyét, és anyagilag nem vágja vele agyon a cap-et (ha jól tudom 27 milla dead money lenne Brady után egy év végi trade/cut esetén, de biztos lesz valaki aki pontosan tudja ezt és kijavít ha tévednék) akkor év végén megfontolja majd ezt az opciót is, ehhez persze partner(ek) is kellenek a fogadó oldalról...
Azt pedig felejtsük el hogy J.G. nem akar majd nagy pénzt kapni és kezdő QB lenni... 😛
(Akár itt akár máshol!)
A fentiek tükrében (kiegészítve azzal hogy Brissett több mint biztató volt a preseason alatt!!!) én szinte biztosra veszem hogy elboltoljuk Garoppolót, bár kétlem hogy már év közben...
Jóllehet nem hiszem hogy az öreg tud majd még egy Cassel-trükköt nyomni a szezon végén(tag + trade)... 😛
Szerkesztette: Castleai01
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 9 éve
(és én vinném a gyufát hozzá).ÉN MEG A BENZINT!
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 9 éve
Azért a Rodgers eset óta a trendek is változtak kissé. Egy-egy szerződés nagyon be tudja lőni a piacot, Oswi esete akár kisebb hullámot is elindíthat, főleg ha valamilyen szinten be is válik Houstonban. Aztán persze emberfüggő is, lehet Garoppolo inkább padozik még 1-2 évet egy közepes szerződéssel, jövőbeli kezdő "ígérettel" BB-éktől, ahelyett hogy elmenne a Brownsba vagy 49ersbe pl. 2 első körös cetli, akármennyire is jól játszik azért elég irreális lenne bárkitől érte szerintem.
több mint 9 éve
...Nyilván van ellentmondás. Azért írtam, hogy ha nem megy, akkor nem megy, de sok pénzt megér, hogy megtartsunk egy QB-t, aki később nyerő ember lehet (mindegy, hogy hívják).
A logikád belső ellentmondására szerettem volna a figyelmedet felhívni. Ha Gerappa valóban franchise QB kaliber, akkor miért írna alá a Pats-hez backup szerződést? Még két évig padozzon TB mögött? Éppen a múlt héten nyilatkozta, hogy senki nem azért jön/van az NFL-ben, hogy csere legyen.
Két franchise QB nem lehet roster-en. Egyrészt nincs rá keret, másrészt meg kell ragadnia minden játékosnak az esélyt az ötös lottóra. (Oszi se genyaságból kért 18 millát évente.) Jimmyboy lenyom négy jó/kiváló meccset:
1. Bejelentkezik néhány csapat érte, néhány TB-ért.
2. Gerappa fizetési igénye az új szerződésére az egekbe fog emelkedni.
3. A két alfahím egymásnak esik. (Most se hívogatják egymást vasárnapi sütögetésre.)
Egyszerűen nem látom a lehetőségét, hogy mindketten roster-en legyenek 2017-ben (ha Jimmy jó lesz mind a négy meccsen). Az benne van, hogy TB.t elcserélik. De én megértem, hogy elsőként a többségnek az jut eszébe, hogy inkább Garoppolo-ért gyűjtsünk cetliket.
tomi-tomi
Rodgersnek valóban nem volt meccse kezdőként, viszont ő első körös volt, ez valamennyit kompenzál. Másrészről itt az ideje, hogy JG fejében felmerüljön, hogy most nyugdíjba küldöm az öreget. Nem mondom, hogy neki drukkolok, de ez a csapatnak valószínűleg jót tesz (vagy totál a padlóra küldi, de idáig nem fogunk jutni, azt BB nem engedi). De maradhat azért is, mert itt egy erős védelem mellett, azért messze nem rossz O fallal, állandó PO esélyes csapat arca lehet. Máshol meg rommá verik, mire összeáll egy olyan csapat, ahol lehet valami esély egy pozitív szezonra. Egy komolyabb csapat meg lófüttyöt se adna érte, azok inkább a saját backupjukban bíznak, minthogy tradeljenek, ha kiesik az első.
A trade szerintem akkor jöhet szóba, ha valaki eszetlenül sokat akar adni érte (mondjuk két első kör, vagy 1.+2. jó várhatóan jó helyen) egyébként túl nagy előny az itt tartása, mint amit valóban reálisan adnának érte.
Bradyt meg biztosan nem tradeljük el. Egyrészt k. drága mulatság lenne, másrészt felgyújtanák a Patriots Placet, meg a stadiont a szurkolók (és én vinném a gyufát hozzá).
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Rodgers akkor hosszabbított, amikor Favre már rég a Jets-ben dobált alapszakasz meccsen, nem?én nem látom az analógiát a két eset között, ráadásul a padon töltött első két évében "franchise QB"-nak titulálni AR-t eléggé barokkos túlzás

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
De csak úgy simán dobta, nem az ablakon ki, nem? 😊Azért Bradyt elcserélni neki olyan lenne, mintha az asszonyt dobná ki az ablakon...Ha jól emlékszem, egyszer már megtette. 😊
Burkus
tomi-tomi
több mint 9 éve
Azért Bradyt elcserélni neki olyan lenne, mintha az asszonyt dobná ki az ablakon...Ha jól emlékszem, egyszer már megtette. 😊
Burkus
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
