New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 14 éve
egy megynyert meccsen, pár perccel a vége előtt, miért küldjük a csapat legértékesebb játékosát QB sneakre? Kétszer egymás után. Ez számomra teljesen érthetetlen döntés, főleg annak fényében, hogy Bradynél kb 40 kilóval nehezebb védőjátékos le is sérült egy ilyen kicsi-rakás jelen után.LordTamasEzt én is eléggé sérelmeztem. Nem hiszem h csak húzni akartuk az időt ahogy Sanyi mondta (ha igen akkor sem Brady-vel kéne). Kicsit nekem olyan érzésem volt hogy "ha Tebow tud td-t futni akkor Brady is tud 1 meccsen 2 TD-t futni",bár lehet rosszul gondolom.
Mindenesetre felelőtlen döntésnek tartottam...
több mint 14 éve
Na egy újabb pürroszi győzelem. Pozitív, hogy a támadók, miután bemelegedtek, eszméletlen hatékonyak voltak. Végre volt futás is (bár egyértelműen a passz alapozta meg), Hernandez megmutatta, hogy nem két emberes a passz játék, Brady meg Brady. Ráadásul egy kifejezetten jó D ellen játszottunk, ami, ha nem is Steelers/Ravens szint, de nem sokkal marad el tőlük jelenleg.Viszont a védelem kritikán aluli. Megint rá lehet fogni, hogy elég ponton tartották az ellenfelet, de ez kizárólag a Denver bakijainak volt köszönhető, illetve a támadóknak, akik egy kedvező mezőnypozíciót sem ajándékoztak a Broncosnak. A rájátszás meg a mentálisan összeszedett, kevés hiábal játszó ellenfelekről szól. Carter kiesése, bár a meccsen nem látszott meg, szerintem talán a legrosszabb dolog, ami történhetet védelmi szempontból.
Én az egyetlen esélyt a rájátszásban abban látom, hogy Brady és az offense magához képest is erőn felül teljesít, és állandó TD kényszerben tartja az ellenfelet a meccs kezdetétől. Ekkor van esély, hogy hibába kényszerítsük az ellenfelet, mert huzamosabban megállítani senkit nem fogunk tudni. Csakhát egy Ravens/Steelers/Houston védelem ellen nem olyan egyszerű ez...
Más: egy megynyert meccsen, pár perccel a vége előtt, miért küldjük a csapat legértékesebb játékosát QB sneakre? Kétszer egymás után. Ez számomra teljesen érthetetlen döntés, főleg annak fényében, hogy Bradynél kb 40 kilóval nehezebb védőjátékos le is sérült egy ilyen kicsi-rakás jelen után.
több mint 14 éve
Bár minden tiszteletem gsn-é, de a capet nem az NFL határozza meg?Hogyne, de a formula publikus, és a cap növelés erősen függ a bevétel növekedéstől. Az pedig most jelentős lett. gsn többször írt már a témáról, csak még nem volt ideje kiszámolni pontosan. Valószínűleg a FO megtette.
De legyen igazad és tényleg látták előre, hogy ez nem lesz olyan vészes.zinedine5
Tévedtem, gsn is megtette:
Ha a többi tételből való játékosoldali részesedést állandó szinten tartjuk (nem lesz így, valószínűleg valamilyen mértékben csökkenni fog a részarányuk más téren), akkor az 1,1 milliárdos emelkedés a capet közel 18,9 millió dollárral emeli. Az ESPN szerződés hatása pedig 13,75 millió dolláros lenne ebben az esetben. Együtt tehát a TV-s szerződések kb. 32,65 millió dollárnyi cap emelkedést eredményezhetnének. Ezt még emelheti a DirecTV szerződés is a következő évtől, amely 2014-et követően jár le, és várhatóan jövőre azt is meghosszabbítják.gsn
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
Bár minden tiszteletem gsn-é, de a capet nem az NFL határozza meg?Ne felejtsd el, hogy a cap ugrásszerűen/jelentősen nőni fog az új TV szerződéseknek is köszönhetően. Szvsz nem véletlen, hogy ezek után és ismeretében írták alá Mayo-val a hosszabbítást. gsn-t kérjük meg, hogy számolja ki, mennyivel nő a cap. Én kb. 20-30%-ra saccolom; ennyivel kisebb értékű a szerződés a cap-ből elfoglalt hely szempontjából.Mayo abszolút nem kapott vészes szerződést. Évi öt misi garantált nem eget rengető, a bónuszokat meg ha eléri, akkor kurva jó lesz, és pont leszarja mindenki 😊WyattSzerintem nem is a garantált kifizetés a sok, hanem, hogy mennyi helyet foglal a capben. Az meg sajnos akár 10 is lehet. És Vince-szel együtt akár 18/év. Az meg két védőre, egy ilyen D-ben kurva sok.zinedine5
Btw még így is tisztességes szerződés. Egyrészt Mayo-t tekinti a FO ezek szerint a másik/második alapembernek a D-ben, másrészt - az "üzengetős FO-nk van"-mániám alapján - jelzés a fiataloknak, hogy van értelme a Pats-nél hajtani pénz szempontjából is.tomi-tomi
De legyen igazad és tényleg látták előre, hogy ez nem lesz olyan vészes.
több mint 14 éve
Ne felejtsd el, hogy a cap ugrásszerűen/jelentősen nőni fog az új TV szerződéseknek is köszönhetően. Szvsz nem véletlen, hogy ezek után és ismeretében írták alá Mayo-val a hosszabbítást. gsn-t kérjük meg, hogy számolja ki, mennyivel nő a cap. Én kb. 20-30%-ra saccolom; ennyivel kisebb értékű a szerződés a cap-ből elfoglalt hely szempontjából.Mayo abszolút nem kapott vészes szerződést. Évi öt misi garantált nem eget rengető, a bónuszokat meg ha eléri, akkor kurva jó lesz, és pont leszarja mindenki 😊WyattSzerintem nem is a garantált kifizetés a sok, hanem, hogy mennyi helyet foglal a capben. Az meg sajnos akár 10 is lehet. És Vince-szel együtt akár 18/év. Az meg két védőre, egy ilyen D-ben kurva sok.zinedine5
Btw még így is tisztességes szerződés. Egyrészt Mayo-t tekinti a FO ezek szerint a másik/második alapembernek a D-ben, másrészt - az "üzengetős FO-nk van"-mániám alapján - jelzés a fiataloknak, hogy van értelme a Pats-nél hajtani pénz szempontjából is.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
Mayo abszolút nem kapott vészes szerződést. Évi öt misi garantált nem eget rengető, a bónuszokat meg ha eléri, akkor kurva jó lesz, és pont leszarja mindenki 😊WyattSzerintem nem is a garantált kifizetés a sok, hanem, hogy mennyi helyet foglal a capben. Az meg sajnos akár 10 is lehet. És Vince-szel együtt akár 18/év. Az meg két védőre, egy ilyen D-ben kurva sok.
több mint 14 éve
Div Champ1Div Champ2
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
Kikapott a Houston, szóval ha megnyerjük az esti meccset, akkor nagyon közel kerül a 2. seed.Ez aztán nem geciség, én már hetek óta minden ellenfelüknek elképesztő módon szurkoltam, ráadásul a a Chiefs külön jó, hogy nyert, és Hali villogott 😊 A Miami játékosokat sem tartottam spermáknak, csak mert ünneplik a veretlen szezont, jól is teszik, ők az egyedüliek, mi meg az egyedüli 16-sok 😊
És egy kis geciség tőlem, de kikapott a Packers is. Mi vagyunk továbbra is az egyetlen 16-0-ás csapat 😛FViktor93
Mayo abszolút nem kapott vészes szerződést. Évi öt misi garantált nem eget rengető, a bónuszokat meg ha eléri, akkor kurva jó lesz, és pont leszarja mindenki 😊

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Nah most értem haza, hát hatalmas hangulatban néztük ezt a meccset elég nagy társasággal, nagy élmény volt látni 😊 Örülök a győzelemnek, de van azért egy kicsi keserűség is, Carter és Arrington...remélem nem komoly bajok vannak, mert ha még ők ketten is kiesnek, kb keresztet vethetünk az esélyeinkre, vagy kezdhetünk mi is imádkozni mint arra Denver felé elég sokan manapság 😊 Na de ma bebizonyosodott hogy az sem mindig segit, és hogy minden csodának vége szakad egyszer, de egyébként a Broncos és Tebow szempontjából is egy kicsit jó hogy ez igy történt mert most majd picit vissza lehet térni a kemény munkával teli valóságba a csodavilágból😊Sajnálom hogy Ochocinco ma sem tudott nagy semmi érdemlegeset mutatni, bár megvan neki az első Pats TD-je, de után megint eltűnt... A meccs embere nállam egyértelműen Hernandez, hatalmasat játszott 😊
Nah reméljük még a Chargers győz, és akkor nagyon pozitiv helyzetben várhatjuk az utolsó két fordulót 😊
több mint 14 éve
Akkor a kiégett jobb mint a verhetetlen?BazzaniHa tőlem kérdezed akkor szívesen válaszolok.
Ha pusztán a tehetséget, technikai tudást veszed alapul, akkor természetesen sokkal jobb.
Ezt ugye mindenkinek el kell fogadnia, aki nem teljesen analfabéta ehhez a sporthoz.
Viszont ugye ott van a lelki tényező, a győznitudás és hát ebben sajnos Brady már sehol nincs (a PO-ban), míg Tebow csillaga felfelé ível, bár még nem sok lehetősége volt ezt bebizonyítani, el kell ismerni, hiszen nem vezette PO-ba csapatát, de majd januárban ez is kiderül.
Ha érdekelnek ezen tények részletes magyarázatai, akkor keresd vissza az ebben a tárgykörben megejtett hsz-eimet, Bradyről itt, Tebow-ról a Denver topicban.
De persze igény esetén, kérésre szívesen összefoglalom ismét.
több mint 14 éve
@JosinaAnderson: Breaking: Agent Carl Poston told me "looks like Andre (Carter) has a quad-related injury that will require surgery."😕
több mint 14 éve
Gratulálok a győzelemhez, könyörtelenül kihasználtátok a hibáinkat!Köszönjük, nektek is sok sikert!
Viszont jó volt látni BB arcát az első negyed után.
További sok sikert!JC6
Csak egy kérdés, milyen volt BB arca az első negyed után? Mert szerintem te vagy az első aki látott az arcán változást bármikor.. 😀

http://insidehandoff.com/
több mint 14 éve
AFC EAST trónja és a biztos rájátszás is meg van a győzelem mellett. 11-3-as mérleg :cool:Ez a legfontosabb.
Teljesen megérdemelten nyertünk, mert a védelmünk Carter kiesése után jelentősen feljavult és az O# gépezet ellen nem volt a Broncosnak ellenszere. A 2. félidőben el is döntöttük a meccset, mert kihasználtuk a buta hibáikat.
Jó lenne ha a sérültek felépülnének a rájátszásra, mert minden héten kiesik valaki most Carter, meg Arrington az amúgy is nem túl acélos D#-ből.
Tom jobb volt, mint Tebow, de ez nem is volt kérdéses meccs előtt sem, inkább a Broncos D#-t szedtük teljesen szét, és nőttünk föléjük mindenben. De ez a Pats D# továbbra is gyenge főleg a hátsó sorban Slater mint safety még viccnek is rossz, de még mindig képes labdát szerezni és ez ma is döntő volt.
Tetszett Hörni játéka bár nagyon sajnáltam, hogy nem kapott piros zászlót arra kérdéses TD elkapásra, de nehéz döntés lett volna és BB-ék tudták, hogy nincs rá perdöntő bizonyíték, végre elővettük Ochót is és persze a futó trió is hozzátett. A védelemben pedig Anderson a védelem legjobbja kiválóan pótolta Cartert. Ninkót és Bracet is meg kell említenem.
Összességében rendben volt a meccs, bár előzetesen nagyobb volt a hírverése és a hájpja.
Most már el kellene érni az AFC 2. helyet, ha már a Texans is kikapott, a Jetsről meg nem is érdemes beszélni 😀
A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!


A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Gratulálok a győzelemhez, könyörtelenül kihasználtátok a hibáinkat!Viszont jó volt látni BB arcát az első negyed után.
További sok sikert!
több mint 14 éve
Grt, minden tekintetben sokkal jobbak voltatok...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 14 éve
Azzal szórakozni,hogy idevonzol olyan felhasználót, aki lángba borítja a topicot oldalakon keresztül, és ezzel elveszi a teret az értelmes hozzászólásoktól nem a legszerencsésebb dolog.sajnos a legjobb védőnk továbbra is Brady, tényleg nagyon kíváncsi vagyok, ez mire lesz elég a PO-ban :/triangleJó kérdés, de a válasz egyszerű. A PO-ban nem igen lesznek nagy különbségű győzelmek ahol a 20+ pontos vezetésből le lehetne adni 10-14 pontot az utolsó 5-6 percben. Ez a védelem nem alkalmas szvsz egy PO győzelemre sem.
több mint 14 éve
triangle
1 283
sajnos a legjobb védőnk továbbra is Brady, tényleg nagyon kíváncsi vagyok, ez mire lesz elég a PO-ban :/
több mint 14 éve
Tényleg nem.nem volt benne semmi offense ebben biztos vagyok 😛HabiAkkor a kiégett jobb mint a verhetetlen?Bazzanihuhu mi lesz itt 😀Amadeus91
Tényfeltárás végett kérdeztem.
több mint 14 éve
nem volt benne semmi offense ebben biztos vagyok 😛Akkor a kiégett jobb mint a verhetetlen?Bazzanihuhu mi lesz itt 😀Amadeus91


JT Daniels fan
több mint 14 éve
Akkor a kiégett jobb mint a verhetetlen?Bazzanihuhu mi lesz itt 😀
több mint 14 éve
Akkor a kiégett jobb mint a verhetetlen?Bazzaniaz Ördög (BB) blokkolta TT energiáit így tudtunk nyerni


JT Daniels fan
több mint 14 éve
Ehhez mérten méginkább kiugró ez az összeg. Én a magam részéről nem tettem volna elé ilyen feltételeket.Ez OK.Ami hiányzik Nála azok a big play-ek. Tudom, hogy most az utolsó két meccsén volt 2 INT-je...A régi rendszerben azért csinált szép dolgokat. Ott volt mindenhol, és kritikus 3rd downoknál rendre csinálta a tacklet.undisputedly
DE: az eddigi 56 meccse alapján a 3,5 sack és 4 FF szerintem kevés.
Ebben kéne fejlődnie, mert arra, hogy a LoS mögött gyártsa a tackle-ket kissé sok ez a fizu.Sinisa
Én csak az előző meccsen szerezett INT-hez hasonló dolgokat hiányoltam.
Nem tudom ez mennyire jó adat, ill. Mayo-nál hogy alakulnak a pontos számok, de érdekes:
http://content.usatoday.com/sportsdata/football/nfl/salaries/player/Tedy-Bruschi
Remélem GSN a blogján majd ír Mayo szerződéséről is! 😊Sinisa
Pusztán az idei formáját próbáltam menteni, de amúgy igazat adok,hogy nem lesz egy P. Willis kaliber.
@ Bazzani: Kell ez neked?
több mint 14 éve
Az első negyed valóban kiábrándító volt.A második negyedben Carter kidőlésével áttértünk 3-4re, rögtön stabilizálódott a futás elleni védelem (valamennyire).
Tény, hogy kellene egy D-talentum guru a csapatba, mert jövőre iszonyat szükség lesz 2 DE-re a 3-4be és egy ROLB-ra.
Ja és mégegyszer meglátom S. Brownt a pályán...kardomba dőlök.