New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 14 éve
Bocs hogy ide írok, de lenne egy véleményem erről az egészről. Anno a kétezres évek elején lett itt a legtöbb patriots szurkoló, amikor a liga legjobb csapata volt. Innen lehet a legnagyobbat zuhanni és ezt a legnehezebb megemészteni, úgyhogy valamilyen szinten megértem a bajotokat. Viszont ez az nfl-ben a szép, hogy nem néhány csapatról szól, hanem bárki odaérhet a végén. Itt nincs, hogy a bajnokságot a real vagy a barca nyeri (legfeljebb néha becsusszan egy harmadik csapat bajnoknak). Szóval be kell látnotok, hogy közeleg egy franchise vége, habár ez a vég szerintem lényegesen messzebb van, mint ahogyan itt sokan beállítják. Anno itthon amikor a sport tv elkezdte közvetíteni az nfl-t sokan a könnyebb utat választották és a sztárcsapatoknak kezdtek el szurkolni; nekik hosszútávon sokkal kevesebb örömöt nyújt az nfl. Egy kisebb vagy aktuálisan gyengébb csapatot választó szurkoló már egy-egy győzelemnek is hihetetlenül tud örülni és nem természetesnek venni minden évben a playoffba jutást. Én annak idején packer és másodsorban raiders szurkoló lettem; a packers nekem most a katarzis, pedig volt néhány olyan év, amikor negatív lett a mutatónk. Tudom hogy a raidersszel is eljön majd az öröm ideje és majd akkor sokkal jobban fogok örülni egy playoffba jutásnak, mint egy colts, pats vagy éppen steelers drukker. Szóval szerintem próbáljátok meg pozitívabban felfogni ezt az 5-3-as mérlegetés örüljenek minden megtett yardnak, hisz erről szól az nfl!
több mint 14 éve
Egy szoros, számotokra nem is olyan hatalmas jelentőségű, sok pozitívumot is hozó meccs után az 5 oldalas sírás kicsit soknak tűnik. Amikor nyertek akkor meg mindig csak elkönyvelitek, h hoztátok a kötelezőt. Tényleg el vagytok kényeztetve 😊 Sztem egyébként sokkal többet érhet az, h a védelem nagyságrendekkel javult az utóbbi időben, mint amekkora gond h a támadójátékotok akadozik/kiismerhetővé vált. A PO-ban az eddigi védelemmel esélytelenek lennétek, viszont ha a védelem tovább javul akkor bármi lehet.
több mint 14 éve
Előre bocsátom, nem vagyok nagy amerikai foci szakértő, s leginkább csak readonly módban követem a topikot... Én valahogy úgy érzem, hogy BB-vel kicsit elszállt a ló... Nem kellennek neki koordinátorok, mert ő a tótumfaktum.
Én ebbe a 4-3-ra való átállásban is valami ilyet látok. Mostanában szerintem a trend a 3-4-re átállás lett, BB meg kényszeresen megy ez ellen, mert neki muszáj kitalálni valamit. NEm fogom ezt mantrázni, de én látok valami ilyet BB-ben, lehet tévesen...
A meccsről: Hova rohantunk a red zone-ban a végén? Miért kellett két TD passzt próbálni Gronkora, és ezzel időt hagyni Manningnek? Egy first down és utána mehetett volna ugyanaz a játék Gronkóra, mint 4&8-nál, és nem másfél perce lett volna Manningnek, hanem mondjuk 40 másodperc...
"So wasn't it a little shady when this quarterback named Brady,
Suddenly became a mega star,
Wasn't it a bit confusing when this coach who's used to losing,
Earned the reputation that he's smart
több mint 14 éve
Viccesen hangzott szövegkörnyezettől és mindenféle aktuális rangsortól, erőviszonytól függetlenül, szóval no offense 😉Egyrészt nem írtam, hogy jól van ez így, másrészt nem fogok minden fél mondat után mosoly jelet tenni, harmadrészt ha nem jött át az irónia az egészből, akkor nagyon elcsesztem.peterk,muhahakishaszi
a kriptahangulat alapvető oka, hogy a Pats szurkoló agyába két dolog égett be: a 3 SB győzelem és a 16-0 alapszakasz. Ellentétben a többi 31 csapat szurkolóival, nálunk a győztes szezon nem a pozitív alapszakaszmérleget jelenti, hanem a SB győzelmet.tomi-tomi
Vagy van még olyan szurkolói társaság, ahol csak a SB győzelem jelent győztes szezont?tomi-tomi
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
mostani vereség sem a világ vége, Jets-et kell verni nekünk nem egy Giants-et 😊 azért érdekes hogy minden szurkoló és még a szakik milyen kiemelkedő évet vártak 85-től és hát enyhén szólva eddig a bányászbéka hátsója alatt van a teljesítménye...nem értek ugyan hozzá de egy playbookot mi a francért nem lehet bemagolni, álmából felkelve is fújni kellene a playeket nemde?!
több mint 14 éve
Én nem tudom mi az oka az O visszaesésének, lehet néhány idegesítő apró sérülés, vagy rossz forma, magánéleti probléma, kiégés :p, vagy éppen BB hülye play hívása.De ha visszaolvasol egy pár hsz-t ( bár én inkább nem kívánok rosszat Neked) akkor látod, hogy a Jets elleni meccset már fel is adták néhányan és volt olyan aki szerint a PO is csücskös ( ez mondjuk addig így van, amíg be nem jutsz ugye...).
Az edzői kar frissítésében engem nem kell meggyőznod, írtam már ide is többször, hogy szerintem is szükség lenne megújulni ezen a téren, mert úgy érzem kicsit lemaradtunk mások mögött.
De ezek a tanácsok az Öreg felé, ezek számomra felfoghatatlanok és értelmezhetetlenek. Sírják sokan vissza Sanderst. Nem fér be a Falcons "brutál" secondaryjébe. Boddennek nincs még szerződése, Vödör színtelen, Butler detto. Amikro ezek a játékosok játszottak itt, akkor mindenki velük volt elégedetlen. Az Öreg biztos hibázott sok döntésben, de vicc információk nélkül a fejére olvasni ezeket...
Szerk.: Nem mellesleg hetekig azt olvastam itt, hogy ez a liga legjobb O-ja, bezzeg az a nyomorék D...
Do your job
több mint 14 éve
[Most komolyan, tavaly mire mentünk a 14-2-vel?!?! Semmire... nem is bánom túlságosan ezeket a pofonokat, legalább egyrészt nem bízzák el magukat, másrészt meg ezekből lehet tanulni, nem pedig a sima győzelmekből.DannaAkkor jó és reménykedjünk, hogy Brown vagy Barret vagy Ihedigbo a hibáikból tanulva megtanulnak játszani.
több mint 14 éve
Bár én ezek szerint egy hülye ( nemértem ) ember vagyok, de próbáljon már meg valaki felhomályosítani arról, hogy milyen elvárásai lehetnek az embernek a liga valaha volt egyik legjobb irányítójával és edzőjével felálló csapattal szemben? Hibátlan szezon, hibátlan játék, esetleg 10 SB győzelem zsinórban?+1.
Nem értem (hiába no hülye vagyok), hogy miért kell lassan kollektív harakirit elkövetni két elvesztett szoros mérkőzés miatt, amelyen nem mellesleg két elég jó játékerőt képviselő csapat ellen játszottunk. Ezt a meccset pont úgy buktuk el, ahogy megnyertük a Dallas ellenit. Mert ott ugye evidens a GW drive és Brady azisten, de ha mi szopjuk be, akkor takarodjon mindenki amerre lát.
Emberek. Nincs mindig hibátlan szezon, de még csak PO sincs mindig. SB meg aztán végképp nincsen... Ez van. Mások is akarnak nyerni, mások is készülnek, máshol is játszanak jó játékosok és kibaszott arrogáns dolog egy győzelmet elvenni, elvitatni másoktól azzal, hogy nekünk köszönhetik. Ennyi az én nemértem véleményem.
Arra meg végképp nem lehet mit mondani, amikor valaki innen üzen BB-nek, hogy mit vegyen már végre észre... Én sem szeretek veszíteni, így meg végképp, de ettől még nem fogok telesírni egy csomag százas papírzsepit...Boston
Soha nem értettem h 1-1 meccsből (legyen az elvesztett, vagy megnyert) miért kell messzemenő következtetéseket levonni. Én már a Steelers elleni meccs után is írtam, h évekig elég egyértelműen vertük őket, idén nekik jött ki jobban a lépés (jobban felkészültek, jobban játszottak), ennyi történt. Simán 50-50 % lenne az esély egy PO meccsen ellenük, de talán a GB kivételével mindenki ellen...
Most komolyan, tavaly mire mentünk a 14-2-vel?!?! Semmire... nem is bánom túlságosan ezeket a pofonokat, legalább egyrészt nem bízzák el magukat, másrészt meg ezekből lehet tanulni, nem pedig a sima győzelmekből.
több mint 14 éve
Bár én ezek szerint egy hülye ( nemértem ) ember vagyok, de próbáljon már meg valaki felhomályosítani arról, hogy milyen elvárásai lehetnek az embernek a liga valaha volt egyik legjobb irányítójával és edzőjével felálló csapattal szemben? Hibátlan szezon, hibátlan játék, esetleg 10 SB győzelem zsinórban?Előrebocsátva, hogy nem kell harakirit elkövetni, ettől az O-tól az előző három meccs szar teljesítmény. 20,17,20 pont a -ahogy te is írtad- a liga valaha volt egyik legjobb irányítójával és edzőjével felálló csapattól kevés. És Bradytől az előző három meccsen mutatott 6-4 td-int ratio is szar. Annak tükrében meg, hogy tartalékosan álltak fel ellenünk még rosszabb ez a mutató.
Nem értem (hiába no hülye vagyok), hogy miért kell lassan kollektív harakirit elkövetni két elvesztett szoros mérkőzés miatt, amelyen nem mellesleg két elég jó játékerőt képviselő csapat ellen játszottunk. Ezt a meccset pont úgy buktuk el, ahogy megnyertük a Dallas ellenit. Mert ott ugye evidens a GW drive és Brady azisten, de ha mi szopjuk be, akkor takarodjon mindenki amerre lát.
Emberek. Nincs mindig hibátlan szezon, de még csak PO sincs mindig. SB meg aztán végképp nincsen... Ez van. Mások is akarnak nyerni, mások is készülnek, máshol is játszanak jó játékosok és kibaszott arrogáns dolog egy győzelmet elvenni, elvitatni másoktól azzal, hogy nekünk köszönhetik. Ennyi az én nemértem véleményem.
Arra meg végképp nem lehet mit mondani, amikor valaki innen üzen BB-nek, hogy mit vegyen már végre észre... Én sem szeretek veszíteni, így meg végképp, de ettől még nem fogok telesírni egy csomag százas papírzsepit...Boston
Nem jegyeztem meg az összes kommentet, de nem hinném, hogy olyan sokan elzavarták vagy elzavarnák itt BB-t, csak láthatóan a játék több részén (FO, GM, DC, draft, scouting) segítségre lenne szüksége, a fent általam is többször leírtak miatt.
De ez csak egy vélemény.
több mint 14 éve
Bár én ezek szerint egy hülye ( nemértem ) ember vagyok, de próbáljon már meg valaki felhomályosítani arról, hogy milyen elvárásai lehetnek az embernek a liga valaha volt egyik legjobb irányítójával és edzőjével felálló csapattal szemben? Hibátlan szezon, hibátlan játék, esetleg 10 SB győzelem zsinórban?+sok
Nem értem (hiába no hülye vagyok), hogy miért kell lassan kollektív harakirit elkövetni két elvesztett szoros mérkőzés miatt, amelyen nem mellesleg két elég jó játékerőt képviselő csapat ellen játszottunk. Ezt a meccset pont úgy buktuk el, ahogy megnyertük a Dallas ellenit. Mert ott ugye evidens a GW drive és Brady azisten, de ha mi szopjuk be, akkor takarodjon mindenki amerre lát.
Emberek. Nincs mindig hibátlan szezon, de még csak PO sincs mindig. SB meg aztán végképp nincsen... Ez van. Mások is akarnak nyerni, mások is készülnek, máshol is játszanak jó játékosok és kibaszott arrogáns dolog egy győzelmet elvenni, elvitatni másoktól azzal, hogy nekünk köszönhetik. Ennyi az én nemértem véleményem.
Arra meg végképp nem lehet mit mondani, amikor valaki innen üzen BB-nek, hogy mit vegyen már végre észre... Én sem szeretek veszíteni, így meg végképp, de ettől még nem fogok telesírni egy csomag százas papírzsepit...Boston

http://insidehandoff.com/
több mint 14 éve
Bár én ezek szerint egy hülye ( nemértem ) ember vagyok, de próbáljon már meg valaki felhomályosítani arról, hogy milyen elvárásai lehetnek az embernek a liga valaha volt egyik legjobb irányítójával és edzőjével felálló csapattal szemben? Hibátlan szezon, hibátlan játék, esetleg 10 SB győzelem zsinórban?Nem értem (hiába no hülye vagyok), hogy miért kell lassan kollektív harakirit elkövetni két elvesztett szoros mérkőzés miatt, amelyen nem mellesleg két elég jó játékerőt képviselő csapat ellen játszottunk. Ezt a meccset pont úgy buktuk el, ahogy megnyertük a Dallas ellenit. Mert ott ugye evidens a GW drive és Brady azisten, de ha mi szopjuk be, akkor takarodjon mindenki amerre lát.
Emberek. Nincs mindig hibátlan szezon, de még csak PO sincs mindig. SB meg aztán végképp nincsen... Ez van. Mások is akarnak nyerni, mások is készülnek, máshol is játszanak jó játékosok és kibaszott arrogáns dolog egy győzelmet elvenni, elvitatni másoktól azzal, hogy nekünk köszönhetik. Ennyi az én nemértem véleményem.
Arra meg végképp nem lehet mit mondani, amikor valaki innen üzen BB-nek, hogy mit vegyen már végre észre... Én sem szeretek veszíteni, így meg végképp, de ettől még nem fogok telesírni egy csomag százas papírzsepit...
Do your job
több mint 14 éve
Kivel?!Ha a Jets elleni meccsen nem lesz meg a W, akkor a wildcard helyért is nagyon komoly versenyfutásba kell kezdenie a Pats-nek. Az utolsó két meccs pedig egyik részről se túl kecsegtető...Akkor ezt alapvetően máshogy látjuk jelenleg.zinedine5Ok, 2005 ota ez a legrosszabb merlegunk feltavnal Bradyvel, de azert sok csapat orulne ha 8 meccs utan vezethetne a csoportjat (habar valoszinuleg ezt mi is csak vasarnapig tesszuk meg)zolika26
(A következő két meccsen meg a WC-ért is lépéshátrányt lehet összeszedni. Bár azt bármikor össze lehet 😀)Gogo
Sztem régen volt ennyire egyértelmű a PO helyek sorsa... a négy csoportgyőztes és a Steelers/Ravens + a Jets/Patriots duó. épp amelyik nem nyeri meg a csoportját.
Tök szép h mindenki jön a Bengalsal, csak ezt felejtik el: Bengals 6-2 record is deceptive. 6 wins came against teams with COLLECTIVE 15 wins. Ave 2.5 wins per team.
Ráadásul ha megnézed, a maradék meccsek közül 2 még ami kemény: Jets, Eagles. A többit KÖTELEZŐ hozni fél lábon is...
több mint 14 éve
Ha a Jets elleni meccsen nem lesz meg a W, akkor a wildcard helyért is nagyon komoly versenyfutásba kell kezdenie a Pats-nek. Az utolsó két meccs pedig egyik részről se túl kecsegtető...Ok, 2005 ota ez a legrosszabb merlegunk feltavnal Bradyvel, de azert sok csapat orulne ha 8 meccs utan vezethetne a csoportjat (habar valoszinuleg ezt mi is csak vasarnapig tesszuk meg)zolika26Belichick és Brady most is ezen ügyködik, és én nem látom, hogy különösebben sikertelenül tennék. 😉peterk2005Akkor ezt alapvetően máshogy látjuk jelenleg.zinedine5
(A következő két meccsen meg a WC-ért is lépéshátrányt lehet összeszedni. Bár azt bármikor össze lehet 😀)
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
Csak erre az egyre, meg a sok nemértem embernek. Engedtessék meg, ha a liga történetének egyik, ha nem a legjobb QB-ja itt van, a liga történetének egyik legjobb edzőjével, akkor ne a mostani teszem azt Rams legyen a mércéje. Mert ők pl mennyire örülnének egy 5–3-nak. Hát én meg tegnap a falat tudtam volna ütni, hogy már megint így szoptunk ki. Nagyon nem azonosak az egyes csapatok célkitűzései, amíg egy huzamosabb ideje szopó franchise 5–3-nak is tud örülni (na jó, a Lions a 6–2-nek sem 😀), addig itt ez nem akkora hűdejó eredmény. De nem ez a fő baj, hanem a játék.Ok, 2005 ota ez a legrosszabb merlegunk feltavnal Bradyvel, de azert sok csapat orulne ha 8 meccs utan vezethetne a csoportjat (habar valoszinuleg ezt mi is csak vasarnapig tesszuk meg)zolika26Belichick és Brady most is ezen ügyködik, és én nem látom, hogy különösebben sikertelenül tennék. 😉peterk2005Akkor ezt alapvetően máshogy látjuk jelenleg.zinedine5
Jól van, közben már látom, hogy írták előttem is, így legalább talán tudatosul

több mint 14 éve
triangle
1 283
érdekes olvasmány pár jó meglátással Ron Borges-tól:http://bostonherald.com/sports/columnists/view.bg?articleid=1378964&position=0
több mint 14 éve
a Pats esetében is az a kérdés, hogy ha nem BB, és nem TB, akkor ki? peterk2005Szerintem itt a többség nem akarja BB-t vagy TB-t elküldeni, egyszerűen csak látja, érzi, hogy valami segítségre lenne szükség, egy kis vérfrissitésre az FO-ban. Nem BB mint edző, hanem mondjuk BB mint GM döntései hibásak.
több mint 14 éve
Személy szerint egyre több önmagáért való döntést látok. BB mintha Pygmalion lenne, egyre több jelét adja, hogy a művét olyan tulajdonságokkal ruházza fel, amelyekkel (abban a mértékben) nem rendelkezik. A döntő hiba szvsz, hogy nincs/nem maradt/fogyóban van a rendszerben, aki figyelmeztetne, információkat adna. Az egyszemélyi felelősség csak végletes esetben jelenti azt, hogy az adott személy dönt mindenben. S előbb-utóbb törvényszerűen bukáshoz vezet. A rendszer hibáit ideig-óráig leplezheti valamilyen zseniális tényező (edzői meglátás, játékos tehetsége stb.), de felszínre fog az kerülni. Nem ismerem a Colts belső viszonyait, de ez a helyzet akár ismerős is lehet Neked.tomi-tomiHa olvasnád a Colts fórumot (a "hivatalost"), akkor látnád, hogy ott is bőven akad aki Polian fejét követeli. Sőt, egyesek már Irsay-től is elvennék a franchise-t, hogy a lánya hadd csinálja, mert az öreg már "kiégett (ismerős a kifejezés? 😀 😀).
Én ezt nem tudom megítélni. Számomra egyaránt elfogadható az is, hogy BB öregszik, de az is, hogy ahogy a csapattal szembeni elvárás az egekben van, ugyanúgy BB-vel szemben is, aminek egyszerűen nem lehet megfelelni. Végülis ő sem varázsló, ő is gyarló ember, ahogy a Pats előtti időkben ez látszott is, csak arra már senki nem emlékszik. 😉 Mivel szakmailag megítélni nem tudom, ezért számomra a képlet egyszerű: ahogy Polian esetében is a Coltsnál, a Pats esetében is az a kérdés, hogy ha nem BB, és nem TB, akkor ki? Erre pedig nincs jó válaszom, ezért a kérdést se nagyon teszem fel. 😉


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 14 éve
Ha emellé bejön pár szerencsétlen draft év, akkor csinálhat az edző amit akar, nem fog tudni kivakaródni a helyzetből évekig.2006 10 pick-1 van most a keretben
peterk2005
2007 9 pick 0
2008 7 pick 2
Ez azt jelenti, hogy abban a három évben 26 pickből 3 darab játékos van jelenleg a keretben. Mayo, Slater és Gost. A három játékosból kettő ST játékos, ergo abból a forrásból ami az egyik, ha nem a legfontosabb a csapatépítés szempontjából összesen egy kezdőjátékost szereztünk.
Lehet, hogy ez néhány szerencsétlen év, de hacsak nem valami elképesztő balszerencsehullám vonult át Boston fellett, akkor ez az FO hibája.
több mint 14 éve
Most még viccesnek hangzik,de ha így építkezünk akkor 2 év múlva kb ott kellene tartanunk.Lions 😂tüsi91Egyrészt nem írtam, hogy jól van ez így, másrészt nem fogok minden fél mondat után mosoly jelet tenni, harmadrészt ha nem jött át az irónia az egészből, akkor nagyon elcsesztem.GB, Steelers?Bazzani
Vagy van még olyan szurkolói társaság, ahol csak a SB győzelem jelent győztes szezont?tomi-tomi
több mint 14 éve
Szegény Eli-nak miért akarsz komoly versenytársat?! 😛Gondoljatok csak arra, hogy Brady (és akkor még JMD) képes volt Casselből ilyen QB-t "nevelni", aki abban a támadósémában elég jó volt, akkor egy sokkal tehetségesebb Malettből mi sülhet ki. balu10Nosza, akkor vigyétek Casselt, a tiétek 😂ender1112
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
Évek óta alapelvárás? Szvsz nem, ott még nem olvastam ilyeneket.GB, Steelers?BazzanimuhahakishasziEgyrészt nem írtam, hogy jól van ez így, másrészt nem fogok minden fél mondat után mosoly jelet tenni, harmadrészt ha nem jött át az irónia az egészből, akkor nagyon elcsesztem.
Vagy van még olyan szurkolói társaság, ahol csak a SB győzelem jelent győztes szezont?tomi-tomi
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
Lions 😂GB, Steelers?BazzanimuhahakishasziEgyrészt nem írtam, hogy jól van ez így, másrészt nem fogok minden fél mondat után mosoly jelet tenni, harmadrészt ha nem jött át az irónia az egészből, akkor nagyon elcsesztem.
Vagy van még olyan szurkolói társaság, ahol csak a SB győzelem jelent győztes szezont?tomi-tomi
több mint 14 éve
Gondoljatok csak arra, hogy Brady (és akkor még JMD) képes volt Casselből ilyen QB-t "nevelni", aki abban a támadósémában elég jó volt, akkor egy sokkal tehetségesebb Malettből mi sülhet ki. balu10Nosza, akkor vigyétek Casselt, a tiétek 😂
több mint 14 éve
GB, Steelers?Egyrészt nem írtam, hogy jól van ez így, másrészt nem fogok minden fél mondat után mosoly jelet tenni, harmadrészt ha nem jött át az irónia az egészből, akkor nagyon elcsesztem.peterk,muhahakishaszi
a kriptahangulat alapvető oka, hogy a Pats szurkoló agyába két dolog égett be: a 3 SB győzelem és a 16-0 alapszakasz. Ellentétben a többi 31 csapat szurkolóival, nálunk a győztes szezon nem a pozitív alapszakaszmérleget jelenti, hanem a SB győzelmet.tomi-tomi
Vagy van még olyan szurkolói társaság, ahol csak a SB győzelem jelent győztes szezont?tomi-tomi
több mint 14 éve
Egyrészt nem írtam, hogy jól van ez így, másrészt nem fogok minden fél mondat után mosoly jelet tenni, harmadrészt ha nem jött át az irónia az egészből, akkor nagyon elcsesztem.peterk,muhahakishaszi
a kriptahangulat alapvető oka, hogy a Pats szurkoló agyába két dolog égett be: a 3 SB győzelem és a 16-0 alapszakasz. Ellentétben a többi 31 csapat szurkolóival, nálunk a győztes szezon nem a pozitív alapszakaszmérleget jelenti, hanem a SB győzelmet.tomi-tomi
Vagy van még olyan szurkolói társaság, ahol csak a SB győzelem jelent győztes szezont?
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)