New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 414 — Ajmo Vatreni
Amúgy _ez_ a szintű szenvedés engem azért meglep. A linebacker sortól vártam a határozott visszaesést, de a frontot azért Belichick ki szokta trükközgetni elfogadhatóra - nyomással együtt is -, még olyan években is, amikor szintén tehetség deficit volt. Most már úgy látszik ennyit nem sikerül. (Biztos számít az is, hogy a linebacker hiány miatt blitzelni sem lehet úgy, mint korábban.) Viszont én nem hiszem, hogy ez 1 év, 1 cap helyzet miatt kínlódós offseason eredménye. Én az utolsó SB győzelem idényében mondogattam már, hogy ez lehet a vége a dolognak rövidesen, és nem hiszem, hogy én lettem volna jövőbelátó. Sima fotelszakértőként is látszott, hogy a secondaryn és a támadó falon kívül minden poszt öregszik és ürül, olyan mértékben, hogy azt csak több, átllagosnál is jobb draft egymás utánja tudja nagyobb zökkenők nélkül pótolni. Kivéve persze, ha valami ordas mázlival egyből sikerülne beesnie Brady utódjának, mert az nyilván el tudná maszkolni a gondokat, ahogy Brady és corp is megtette sok-sok éven keresztül.

....

Lényeg a lényeg, hogy a Colts átlagon felül draftolt az elmúlt években, és nagyjából ez kellett volna ide is, hogy ennyi eltávozót zökkenő nélkül sikerüljön pótolni a labda mindkét oldalán. És még akkor is ott lenne a feladat, hogy majd meg kell találni Brady utódját is. (Ahogy nálunk is ez még hátra van.) A SB év 2 éve volt, akkortól számolva (önzően akkortól számolok, mert nekem akkortól tűnt fel, hogy minőségi utánpótlásra lesz szükség) még csak 2 offseason telt el, nem 3, így kevés volt a draft ekkora darabszámú cseréhez, de azért már 2 draft után is látni kéne tudni azt az 5-6, jövő kezdőjében is produkáló, mögöttük további 5-6 kiegészítő embernek hasznos játékost. De nincs ennyi, még úgy se, ha felteszem, hogy Belichick majd azért elővarázsol 1-2 UDFA-t 2-3 év tanítgatás után, ahogy szokott. Ezzel a tempóval el fog húzódni a csapat újraépítés, fel kéne gyorsulni, elsősorban draft teljesítményben.
peterk2005
Erről pofázok egy ideje itt. Csak láthatóan van egy tábor aki szerint minden fasza, ez csak kisiklás, meg egy másik tábor aki a te (és az én) véleményedet osztja.
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
peterk2005
Ezeket a problémákat korábban is leírtuk már, meg összeszedtük, hogy mi vezetett ide, de egy a lényeg, hogy ezek a problémák nem vagy csak kevésbé sikeresen lettek megoldva.

- Szakmai stáb kiürülése: - Itt úgy-ahogy volt pótlás, meg balszerencse is, most nem nézek utána, hogy éppen ki volt, de ugye ott volt a Rutgerses edző, akinek pont akkor bukott ki a megcsalásos sztorija, aztán jött helyette más (Bielema?), aki miatt ki kellett rakni Bennettet meg Pennelt, mert nem tudta használni őket.
DEF koordinátorunk kvázi nincs is, szét van dobva az egész.
De összességében megfelelő pótlás nem volt, mert vagy az adott illető unta meg az itteni viszonyokat vagy nem tudtunk olyat találni aki ide jönne.

Defense:
Covid nélkül ez lenne a legjobb csapatrészünk, de így kvázi csak a secondary ami jó, csak épp az első sor hiánya miatt szétszopatják őket is.

Offense:
Itt évek óta megy a folyamatos próbálgatás, majd összeáll egyszer módszerrel, miközben tudni lehetett, hogy Brady hosszútávú szerződtetése a kulcspont, különben bukó az egész cap ügyileg is.
Az AB igazolás befuccsolása, a sérülések (Sanu), a kérdőjeles draft (Harry) mind-mind megtette a hatását.
TE-k igazolása, majd most az, hogy nem tudjuk használni őket... nem is értem...

Covid/Edzések/Előszezon:
A Covid az szépen betette a kaput az összes csapatrésznél, kvázi a kezdő emberkék ültek ki, így a cserepadnak kellett beszállnia.
Az edzések és előszezon elmaradása miatt még a játékosokat se lehetett rendesen kiértékelni és így elmaradt az a lehetőség, hogy BB tradel vagy szerez egy megfelelő embert a piacról.

QB:
Cam idehozatala szerintem jó ötlet volt, nagyobb potenciál volt/van benne mint Stidhamben, viszont az is látszik, hogy dolgozni kell vele elég sokat.
Ami még nem tesz jót neki, hogy próbálják erőltetni a quick-release rendszert és nem próbálnak a futására építeni.

Ez az év több sebből is vérzik, a bosszantó inkább az, hogy nem látni konzisztenciát.
Próbálják a srácok erőből megoldani, de látszik, hogy nem tart ott ez a csapat, mert a fentebbi dolgok mind hiányoznak.

Ettől még én is látom azt, hogy ez nem lesz tendencia és következő évben megint tényezők leszünk/lehetünk, de ahhoz az kell, hogy a jelenlegi hibákat kijavítsuk, mégha fájdalmas vagy költséges is.
Jövőre látni kell, hogy Sony és Harry tud-e maradni, ha nem akkor még akár apróért is, de eltradelni és hozni minimum egy megfelelő elkapót és 2 TE-t, plusz a slotba valakit.
QB kérdéssel nem foglalkoznék, megtartanám Camet, rá lehet 2-5 évre építeni és hiába mondják, hogy a rossz beidegződéseket nem tudja már levetkőzni, de én úgy gondolom, hogy kemény munkával, de lehet.

Látszik a meccseken is, hogy hiába iramodhatna meg, akár 3-4 biztos yardért, akkor is végigmegy az elkapóin, már amikor tud, mert azért a fal elég sokáig kitartott.
De az tény, hogy hiányzik egy slot elkapó vagy egy biztonsági célpont a rendszerből.
Solymi
Tight endet minek mikor meg az ujoncokat se lattuk?

A tight endek integralasa az egyik legnehezebben megy vegbe. Gesicki, Hockenson draft classuk legjobbjai voltak es elso evukben semmire se jutottak. Kmet, Trautmann iden?

Raadasul az ujoncok nalunk, ha van elottuk veteran, akkor ritkan kapnak kulcs szerepet. 1 evet varnak a sorukra.

Szoval hagyjuk egyelore ezt a 2 tight endet hozzunk jovore projektet 😉
topin
Oke, viszont a 2 TE-bol eddig semmit se lattunk, csak a bennuk levo potencialt.

Nem azt mondom h vagjuk ki oket kapasbol, de a draftig el kellene tudni donteni h alkalmasak-e vagy sem, kulonben megint ugy megyunk neki a szezonnak h nincs TE.
Izzot folyamatosan elnyomjak, nem tud blokkolni, pedig en szoritok neki h kikupalodjon.

Az meg most is latszik, h megfelelo blokkolo vagy elkapo TE nelkul nem leszunk sikeresek.

En nem mondom h a mostaniak nem lehetnek jok, de megint ugy vagni neki a szezonnak h nincs veteran TE a csapatban, az rizikos.

Mindegy, szezon vegere okosabbak leszunk, de a TE posztot meg kell oldani.
több mint 5 éve
topin New England Patriots 2 265
peterk2005
Ezeket a problémákat korábban is leírtuk már, meg összeszedtük, hogy mi vezetett ide, de egy a lényeg, hogy ezek a problémák nem vagy csak kevésbé sikeresen lettek megoldva.

- Szakmai stáb kiürülése: - Itt úgy-ahogy volt pótlás, meg balszerencse is, most nem nézek utána, hogy éppen ki volt, de ugye ott volt a Rutgerses edző, akinek pont akkor bukott ki a megcsalásos sztorija, aztán jött helyette más (Bielema?), aki miatt ki kellett rakni Bennettet meg Pennelt, mert nem tudta használni őket.
DEF koordinátorunk kvázi nincs is, szét van dobva az egész.
De összességében megfelelő pótlás nem volt, mert vagy az adott illető unta meg az itteni viszonyokat vagy nem tudtunk olyat találni aki ide jönne.

Defense:
Covid nélkül ez lenne a legjobb csapatrészünk, de így kvázi csak a secondary ami jó, csak épp az első sor hiánya miatt szétszopatják őket is.

Offense:
Itt évek óta megy a folyamatos próbálgatás, majd összeáll egyszer módszerrel, miközben tudni lehetett, hogy Brady hosszútávú szerződtetése a kulcspont, különben bukó az egész cap ügyileg is.
Az AB igazolás befuccsolása, a sérülések (Sanu), a kérdőjeles draft (Harry) mind-mind megtette a hatását.
TE-k igazolása, majd most az, hogy nem tudjuk használni őket... nem is értem...

Covid/Edzések/Előszezon:
A Covid az szépen betette a kaput az összes csapatrésznél, kvázi a kezdő emberkék ültek ki, így a cserepadnak kellett beszállnia.
Az edzések és előszezon elmaradása miatt még a játékosokat se lehetett rendesen kiértékelni és így elmaradt az a lehetőség, hogy BB tradel vagy szerez egy megfelelő embert a piacról.

QB:
Cam idehozatala szerintem jó ötlet volt, nagyobb potenciál volt/van benne mint Stidhamben, viszont az is látszik, hogy dolgozni kell vele elég sokat.
Ami még nem tesz jót neki, hogy próbálják erőltetni a quick-release rendszert és nem próbálnak a futására építeni.

Ez az év több sebből is vérzik, a bosszantó inkább az, hogy nem látni konzisztenciát.
Próbálják a srácok erőből megoldani, de látszik, hogy nem tart ott ez a csapat, mert a fentebbi dolgok mind hiányoznak.

Ettől még én is látom azt, hogy ez nem lesz tendencia és következő évben megint tényezők leszünk/lehetünk, de ahhoz az kell, hogy a jelenlegi hibákat kijavítsuk, mégha fájdalmas vagy költséges is.
Jövőre látni kell, hogy Sony és Harry tud-e maradni, ha nem akkor még akár apróért is, de eltradelni és hozni minimum egy megfelelő elkapót és 2 TE-t, plusz a slotba valakit.
QB kérdéssel nem foglalkoznék, megtartanám Camet, rá lehet 2-5 évre építeni és hiába mondják, hogy a rossz beidegződéseket nem tudja már levetkőzni, de én úgy gondolom, hogy kemény munkával, de lehet.

Látszik a meccseken is, hogy hiába iramodhatna meg, akár 3-4 biztos yardért, akkor is végigmegy az elkapóin, már amikor tud, mert azért a fal elég sokáig kitartott.
De az tény, hogy hiányzik egy slot elkapó vagy egy biztonsági célpont a rendszerből.
Solymi
Tight endet minek mikor meg az ujoncokat se lattuk?

A tight endek integralasa az egyik legnehezebben megy vegbe. Gesicki, Hockenson draft classuk legjobbjai voltak es elso evukben semmire se jutottak. Kmet, Trautmann iden?

Raadasul az ujoncok nalunk, ha van elottuk veteran, akkor ritkan kapnak kulcs szerepet. 1 evet varnak a sorukra.

Szoval hagyjuk egyelore ezt a 2 tight endet hozzunk jovore projektet 😉
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
peterk2005
Ezeket a problémákat korábban is leírtuk már, meg összeszedtük, hogy mi vezetett ide, de egy a lényeg, hogy ezek a problémák nem vagy csak kevésbé sikeresen lettek megoldva.

- Szakmai stáb kiürülése: - Itt úgy-ahogy volt pótlás, meg balszerencse is, most nem nézek utána, hogy éppen ki volt, de ugye ott volt a Rutgerses edző, akinek pont akkor bukott ki a megcsalásos sztorija, aztán jött helyette más (Bielema?), aki miatt ki kellett rakni Bennettet meg Pennelt, mert nem tudta használni őket.
DEF koordinátorunk kvázi nincs is, szét van dobva az egész.
De összességében megfelelő pótlás nem volt, mert vagy az adott illető unta meg az itteni viszonyokat vagy nem tudtunk olyat találni aki ide jönne.

Defense:
Covid nélkül ez lenne a legjobb csapatrészünk, de így kvázi csak a secondary ami jó, csak épp az első sor hiánya miatt szétszopatják őket is.

Offense:
Itt évek óta megy a folyamatos próbálgatás, majd összeáll egyszer módszerrel, miközben tudni lehetett, hogy Brady hosszútávú szerződtetése a kulcspont, különben bukó az egész cap ügyileg is.
Az AB igazolás befuccsolása, a sérülések (Sanu), a kérdőjeles draft (Harry) mind-mind megtette a hatását.
TE-k igazolása, majd most az, hogy nem tudjuk használni őket... nem is értem...

Covid/Edzések/Előszezon:
A Covid az szépen betette a kaput az összes csapatrésznél, kvázi a kezdő emberkék ültek ki, így a cserepadnak kellett beszállnia.
Az edzések és előszezon elmaradása miatt még a játékosokat se lehetett rendesen kiértékelni és így elmaradt az a lehetőség, hogy BB tradel vagy szerez egy megfelelő embert a piacról.

QB:
Cam idehozatala szerintem jó ötlet volt, nagyobb potenciál volt/van benne mint Stidhamben, viszont az is látszik, hogy dolgozni kell vele elég sokat.
Ami még nem tesz jót neki, hogy próbálják erőltetni a quick-release rendszert és nem próbálnak a futására építeni.

Ez az év több sebből is vérzik, a bosszantó inkább az, hogy nem látni konzisztenciát.
Próbálják a srácok erőből megoldani, de látszik, hogy nem tart ott ez a csapat, mert a fentebbi dolgok mind hiányoznak.

Ettől még én is látom azt, hogy ez nem lesz tendencia és következő évben megint tényezők leszünk/lehetünk, de ahhoz az kell, hogy a jelenlegi hibákat kijavítsuk, mégha fájdalmas vagy költséges is.
Jövőre látni kell, hogy Sony és Harry tud-e maradni, ha nem akkor még akár apróért is, de eltradelni és hozni minimum egy megfelelő elkapót és 2 TE-t, plusz a slotba valakit.
QB kérdéssel nem foglalkoznék, megtartanám Camet, rá lehet 2-5 évre építeni és hiába mondják, hogy a rossz beidegződéseket nem tudja már levetkőzni, de én úgy gondolom, hogy kemény munkával, de lehet.

Látszik a meccseken is, hogy hiába iramodhatna meg, akár 3-4 biztos yardért, akkor is végigmegy az elkapóin, már amikor tud, mert azért a fal elég sokáig kitartott.
De az tény, hogy hiányzik egy slot elkapó vagy egy biztonsági célpont a rendszerből.
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 228 — NFL bracket champion '26

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ez a front7,6,5,4 a liga legalja, szegény Guy küzdhet, mint malac a jégen, mert kábé az egyetlen olyan játékosunk, akivel máshol is kezdőként számolnának. Tehetsz barmilyen secondaryt mögéjük, 0 passrush, 0 runstop. Sajnos ez akkor is talenthianyos, igazi vezéregyéniségek nélküli csapat. Ahogy én látom. Pont olyan, mint azok, akikkel egy helyen állunk a tabellán. És az Öreg 20 éven át varázsolt, de ez a cap helyzet, a szakmai stáb szétszedése és a GOAT valamint a fél D elvándorlása most úgy fest rajta is kifogott.Boston

Tulajdonképpen az a meglepetés, hogy csak 27 pontot kapott a defense, Watson úgy ficánkolhatott, mint hal a vízben. Csak azért állt meg ennyinél, mert a Pats secondary azért még mindig jó és jó játékosállománnal is áll. És a Texans elkapói sem remekeltek szeparálódásban, Watsonnak nem egyszer tű lyukán kellett befűznie a labdát, hogy célba érjen. De nyomás nélkül képes rá.

Amúgy _ez_ a szintű szenvedés engem azért meglep. A linebacker sortól vártam a határozott visszaesést, de a frontot azért Belichick ki szokta trükközgetni elfogadhatóra - nyomással együtt is -, még olyan években is, amikor szintén tehetség deficit volt. Most már úgy látszik ennyit nem sikerül. (Biztos számít az is, hogy a linebacker hiány miatt blitzelni sem lehet úgy, mint korábban.) Viszont én nem hiszem, hogy ez 1 év, 1 cap helyzet miatt kínlódós offseason eredménye. Én az utolsó SB győzelem idényében mondogattam már, hogy ez lehet a vége a dolognak rövidesen, és nem hiszem, hogy én lettem volna jövőbelátó. Sima fotelszakértőként is látszott, hogy a secondaryn és a támadó falon kívül minden poszt öregszik és ürül, olyan mértékben, hogy azt csak több, átllagosnál is jobb draft egymás utánja tudja nagyobb zökkenők nélkül pótolni. Kivéve persze, ha valami ordas mázlival egyből sikerülne beesnie Brady utódjának, mert az nyilván el tudná maszkolni a gondokat, ahogy Brady és corp is megtette sok-sok éven keresztül.

Nem szívesen példálózom a Colts-al itt nektek, mert tudom, hogy vörös posztó sokaknak, de őket ismerem, más csapatot kevésbé. 😊 Lényeg a lényeg, hogy a Colts topicban éppen tegnap írtam egy postot arról, hogy az idénre minőségi játékot produkáló defense-ben a kezdő 11 Buckner, Houston és a vetminért elhozott, "bustolódott" Rhodes kivételével mindenki az elmúlt 3 évben draftolt vagy UDFA-n kukázott, saját nevelésű játékos. Minőségi játékosok. És mögöttük a depth-et / rotációt alkotó további 12 játékosból is 8 szintén az elmúlt 3 évben draftolt, és 1 waiverről kukázott játékos van. Chris Ballard három év alatt 2 értékesebb FA hozzáadásával depth-estül összerakta a védelmet.

Szerintem ENNYIT nem is irreális elvárni, ezt meg is kell, meg is lehet csinálni, mert ennyit LEHET is draftolni, ha a draftok átlagosan jók. Ballard draftjai (homer szemüveg nélkül is) jobbak voltak az átlagnál, de nem ezért, hanem azért, mert emellé még 4-5 ember - Hilton, Doyle, és a két első körös falember - kivételével a teljes offense-t is lecserélte, szintén az elmúlt 3 évben húzott játékosokra. És az eredmény az elkapó soron kívül nem is lett rosz, az OL kimondottan jó, a TE-ben is megvagyunk, és RB poszton is úgy tudunk csak saját nevelésűekkel kommittiben futkározni 3 futóval, hogy az első számú Mack - szintén az elmúlt 3 év terméke - sérült listás. És még a WR sor is olyan, hogy inkább sérülések miatt csalódás eddig, nem azért, mert beállt az újonc aztán kiderült, hogy sz*r.

Lényeg a lényeg, hogy a Colts átlagon felül draftolt az elmúlt években, és nagyjából ez kellett volna ide is, hogy ennyi eltávozót zökkenő nélkül sikerüljön pótolni a labda mindkét oldalán. És még akkor is ott lenne a feladat, hogy majd meg kell találni Brady utódját is. (Ahogy nálunk is ez még hátra van.) A SB év 2 éve volt, akkortól számolva (önzően akkortól számolok, mert nekem akkortól tűnt fel, hogy minőségi utánpótlásra lesz szükség) még csak 2 offseason telt el, nem 3, így kevés volt a draft ekkora darabszámú cseréhez, de azért már 2 draft után is látni kéne tudni azt az 5-6, jövő kezdőjében is produkáló, mögöttük további 5-6 kiegészítő embernek hasznos játékost. De nincs ennyi, még úgy se, ha felteszem, hogy Belichick majd azért elővarázsol 1-2 UDFA-t 2-3 év tanítgatás után, ahogy szokott. Ezzel a tempóval el fog húzódni a csapat újraépítés, fel kéne gyorsulni, elsősorban draft teljesítményben.

(Newton egyébként szerintem _annyira_ nem sz*r, mint amilyen sz*rnak ki van kiáltva. 😊 Nem gondoltam volna, hogy ilyent le fogok írni, de úgy érzem a covid óta JMD se találja, hogy mit is kéne Cammel kezdeni. Igen, pontatlanok a rövid passzai. Igen, általában véve se egy pontos irányító. De soha nem is volt az, mégis tudott jó és veszélyes lenni. De most nem az, és szerintem nem elsősorban belőle ment ki a mojo, nincs elég kreatívan, az erősségeire építve használva. Jó kérdés, hogy JMD-nek lefőtt-e a szakmai kávé, vagy csak van neki is 1 rossz éve, mert ha utóbbi, akkor azt se zárnám ki lehetőségként, hogy EZT a Newtont is érdemes lenne itt tartani. Legalábbis addig - 1-2 évig max -, amíg ki nem húzza az öreg az új irányítót, de úgy, hogy nem ráerőlködik valakire azonnal, mert muszáj, hanem van 1-2 draftnyi ideje rá.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Nem lenne egyszerűbb belátni,hogy egyszerűen ez a roster egy tehetség hiányos ,középszerű szint,amiben ennyi van,kicsi szerencsével egy-két meccsel több,de mindenképpen negatív mérlegű csapat? Amivel nincs is semmi baj,mert nem lehet mindig nyerni,aki reálisan gondolkodott az vmi ilyesmit várt.
kolok1972
Akkor csak én találom viccesnek megint ezt az érvet olvasni egy ilyen romokban heverő Texans elleni meccs után, akik eddig összesen két győzelmet tudtak felmutatni és mindkettőt az offseason óta tankoló Jags ellen???

Hasonlítsuk már össze a két keretet, tényleg olyan hatalmas különbség van a kettő között ami magyarázná a tegnapi teljesítményt? Az oldalvonal melletti (várható!!!) hozzáadott értékről már ne is beszéljünk.

Elfogadnám ezt az érvelés, ha tényleg minden mérkőzésünkön az ellenfeleink a gyengeségeinket kihasználnák és rendszeresen abban a játékelemben vernének meg. De ez nagyon nincs így. Tegnap az a secondary mondott csődöt, ami a csapat erősségének kéne lennie, vagy a gameplan volt totálisan szar... nem tudom melyik a jobbik eset.

Tegnapi vereséggel sem lett volna semmi probléma önmagában, ha a Texans nem tükörsimán azt hozza, amire lehetett tőlük számítani.

Tudhattuk előre, hogy a futásuk szar és leginkább passzokban és Watson zsenijében bízhatnak. Nekünk alapból a passzvédekezésnek kellene az erősségünknek lennie és emellett bent kellett volna tartani a zsebben az irányítót. Egyiket se tudtunk végrehajtani. A elrontott szereléskísérletek meg egyszerűen nevetségesek és elfogadhatatlanok voltak.
Ilyenkor tényleg csak az a kérdése maradt az egyszeri szurkolónak, hogy mégis mi a búbánatos jófaszomra készültünk egész héten? 6 falemberes power futások elleni védekezésre?

Támadójátékot szintén elő lehetne venni, mert azért a texans D#-ben sem rohangálnak fel s alá a playmakerek, akkor miért is nem lehet elvárás, hogy haladjunk?
két párharcot emelnék ki:
Az ő erősségük (passzjáték) a mi erősségünk ellen (passzvédekezés) - ALUL MARADTUNK
A mi erősségünk (futójáték) az ő gyengeségük ellen (futás védekezés) - ALUL MARADTUNK

Szóval mi olyan akceptálható abban, hogy a jelenlegi keret erősségét semmilyen mértékben sem tudjuk érvényesíteni a pályán????

hab a tortán az volt mikor Izzo-t odaállították, hogy akkor blokkold meg Watt-ot szépöcsém... el is nyomta mint egy szaros kis alsóst
kérdezem én ez mégis kinek a fejéből pattant ki?

Második félidőben azért feljavult a védelem, ezt meg kell adni nekik, de sajnos ha nincs labdaszerzés akkor ez a támadójáték (főleg a tegnapi, ami képtelen volt az erősségeire építeni) nem fogja visszahozni a meccsbe a csapatot 1x pontról.
Ezért sem értem mi volt ez a gameplan, amit az első félidőben feltettünk a pályára.
És ez már rendszeres, hogy pl a támadójáték totálisan homály az első negyedben/félidőben.

Azért ezt az évet annyival elintézni pl védő oldalon, hogy "hát fontos emberek estek ki", "nem volt minőség, mit lehet tenni", szerintem komoly félremagyarázása a problémáknak
ZERO_L
Félreértettél,nem a tegnapi meccsre értettem,hogy vmi ilyesmire lehetett számítani,hanem az egész szezonra. A tegnapi meccsel kapcsolatban pont hogy teljesen egyetértek veled,pont ezt magyaráztam már hetek óta,hogy ne keressünk már állandóan kifogásokat.Ne velem pörölj,nem én vagyok a rózsaszín szemüveg klub képviselője.
kolok1972
Én az egész évet sem magyaráznám ezzel, mert oké hogy visszaesünk, ezt lehetett sejteni (főleg a kovidos kimaradók miatt), de szerintem az lenne a minimum elvárás, hogy a velünk egyszinten álló illetve gyengébb ellenfeleket megverjük(elég nagy százalékban). Na már most ezt idén 3+1 alkalommal nem sikerült véghezvinni (számomra az akkori SF elleni meccs is ilyen kategória volt), kompenzálásként meg csak egy upset-et hoztunk.

És mondom, amíg azok az egységek sem tudnak konzisztensen jó teljesítményt letenni hétről hétre, akiknek húzniuk kellene a csapatot, addig felesleges azzal takarózni, hogy “de hát milyen a TE/LB minőség”...
ZERO_L
Ez a front7,6,5,4 a liga legalja, szegény Guy küzdhet, mint malac a jégen, mert kábé az egyetlen olyan játékosunk, akivel máshol is kezdőként számolnának.
Tehetsz barmilyen secondaryt mögéjük, 0 passrush, 0 runstop.
Sajnos ez akkor is talenthianyos, igazi vezéregyéniségek nélküli csapat. Ahogy én látom. Pont olyan, mint azok, akikkel egy helyen állunk a tabellán.
És az Öreg 20 éven át varázsolt, de ez a cap helyzet, a szakmai stáb szétszedése és a GOAT valamint a fél D elvándorlása most úgy fest rajta is kifogott.
Ettől függetlenül nyugodt vagyok a jövőt illetően addig, amíg ő irányít, mert jövőre már lényegesen jobb cap helyzetben leszünk és megszabadulunk ettől a must win életérzéstől is talán.

Szerkesztette: Boston

Do your job
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 057 — situational football
Nem lenne egyszerűbb belátni,hogy egyszerűen ez a roster egy tehetség hiányos ,középszerű szint,amiben ennyi van,kicsi szerencsével egy-két meccsel több,de mindenképpen negatív mérlegű csapat? Amivel nincs is semmi baj,mert nem lehet mindig nyerni,aki reálisan gondolkodott az vmi ilyesmit várt.
kolok1972
Akkor csak én találom viccesnek megint ezt az érvet olvasni egy ilyen romokban heverő Texans elleni meccs után, akik eddig összesen két győzelmet tudtak felmutatni és mindkettőt az offseason óta tankoló Jags ellen???

Hasonlítsuk már össze a két keretet, tényleg olyan hatalmas különbség van a kettő között ami magyarázná a tegnapi teljesítményt? Az oldalvonal melletti (várható!!!) hozzáadott értékről már ne is beszéljünk.

Elfogadnám ezt az érvelés, ha tényleg minden mérkőzésünkön az ellenfeleink a gyengeségeinket kihasználnák és rendszeresen abban a játékelemben vernének meg. De ez nagyon nincs így. Tegnap az a secondary mondott csődöt, ami a csapat erősségének kéne lennie, vagy a gameplan volt totálisan szar... nem tudom melyik a jobbik eset.

Tegnapi vereséggel sem lett volna semmi probléma önmagában, ha a Texans nem tükörsimán azt hozza, amire lehetett tőlük számítani.

Tudhattuk előre, hogy a futásuk szar és leginkább passzokban és Watson zsenijében bízhatnak. Nekünk alapból a passzvédekezésnek kellene az erősségünknek lennie és emellett bent kellett volna tartani a zsebben az irányítót. Egyiket se tudtunk végrehajtani. A elrontott szereléskísérletek meg egyszerűen nevetségesek és elfogadhatatlanok voltak.
Ilyenkor tényleg csak az a kérdése maradt az egyszeri szurkolónak, hogy mégis mi a búbánatos jófaszomra készültünk egész héten? 6 falemberes power futások elleni védekezésre?

Támadójátékot szintén elő lehetne venni, mert azért a texans D#-ben sem rohangálnak fel s alá a playmakerek, akkor miért is nem lehet elvárás, hogy haladjunk?
két párharcot emelnék ki:
Az ő erősségük (passzjáték) a mi erősségünk ellen (passzvédekezés) - ALUL MARADTUNK
A mi erősségünk (futójáték) az ő gyengeségük ellen (futás védekezés) - ALUL MARADTUNK

Szóval mi olyan akceptálható abban, hogy a jelenlegi keret erősségét semmilyen mértékben sem tudjuk érvényesíteni a pályán????

hab a tortán az volt mikor Izzo-t odaállították, hogy akkor blokkold meg Watt-ot szépöcsém... el is nyomta mint egy szaros kis alsóst
kérdezem én ez mégis kinek a fejéből pattant ki?

Második félidőben azért feljavult a védelem, ezt meg kell adni nekik, de sajnos ha nincs labdaszerzés akkor ez a támadójáték (főleg a tegnapi, ami képtelen volt az erősségeire építeni) nem fogja visszahozni a meccsbe a csapatot 1x pontról.
Ezért sem értem mi volt ez a gameplan, amit az első félidőben feltettünk a pályára.
És ez már rendszeres, hogy pl a támadójáték totálisan homály az első negyedben/félidőben.

Azért ezt az évet annyival elintézni pl védő oldalon, hogy "hát fontos emberek estek ki", "nem volt minőség, mit lehet tenni", szerintem komoly félremagyarázása a problémáknak
ZERO_L
Félreértettél,nem a tegnapi meccsre értettem,hogy vmi ilyesmire lehetett számítani,hanem az egész szezonra. A tegnapi meccsel kapcsolatban pont hogy teljesen egyetértek veled,pont ezt magyaráztam már hetek óta,hogy ne keressünk már állandóan kifogásokat.Ne velem pörölj,nem én vagyok a rózsaszín szemüveg klub képviselője.
kolok1972
Én az egész évet sem magyaráznám ezzel, mert oké hogy visszaesünk, ezt lehetett sejteni (főleg a kovidos kimaradók miatt), de szerintem az lenne a minimum elvárás, hogy a velünk egyszinten álló illetve gyengébb ellenfeleket megverjük(elég nagy százalékban). Na már most ezt idén 3+1 alkalommal nem sikerült véghezvinni (számomra az akkori SF elleni meccs is ilyen kategória volt), kompenzálásként meg csak egy upset-et hoztunk.

És mondom, amíg azok az egységek sem tudnak konzisztensen jó teljesítményt letenni hétről hétre, akiknek húzniuk kellene a csapatot, addig felesleges azzal takarózni, hogy “de hát milyen a TE/LB minőség”...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 414 — Ajmo Vatreni
Azért ezt az évet annyival elintézni pl védő oldalon, hogy "hát fontos emberek estek ki", "nem volt minőség, mit lehet tenni", szerintem komoly félremagyarázása a problémáknak
ZERO_L
Így van. És itt valakinek, valakiknek felelőssége van. Egyrészt a gameplanek kialakításában. Ahogy többször írtam, hajlok arra, hogy olyan agyelszívás volt itt az előző pár évben, hogy senki sem maradt itt.
Másrészt viszont a keret kialakításában.
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Nem lenne egyszerűbb belátni,hogy egyszerűen ez a roster egy tehetség hiányos ,középszerű szint,amiben ennyi van,kicsi szerencsével egy-két meccsel több,de mindenképpen negatív mérlegű csapat? Amivel nincs is semmi baj,mert nem lehet mindig nyerni,aki reálisan gondolkodott az vmi ilyesmit várt.
kolok1972
Akkor csak én találom viccesnek megint ezt az érvet olvasni egy ilyen romokban heverő Texans elleni meccs után, akik eddig összesen két győzelmet tudtak felmutatni és mindkettőt az offseason óta tankoló Jags ellen???

Hasonlítsuk már össze a két keretet, tényleg olyan hatalmas különbség van a kettő között ami magyarázná a tegnapi teljesítményt? Az oldalvonal melletti (várható!!!) hozzáadott értékről már ne is beszéljünk.

Elfogadnám ezt az érvelés, ha tényleg minden mérkőzésünkön az ellenfeleink a gyengeségeinket kihasználnák és rendszeresen abban a játékelemben vernének meg. De ez nagyon nincs így. Tegnap az a secondary mondott csődöt, ami a csapat erősségének kéne lennie, vagy a gameplan volt totálisan szar... nem tudom melyik a jobbik eset.

Tegnapi vereséggel sem lett volna semmi probléma önmagában, ha a Texans nem tükörsimán azt hozza, amire lehetett tőlük számítani.

Tudhattuk előre, hogy a futásuk szar és leginkább passzokban és Watson zsenijében bízhatnak. Nekünk alapból a passzvédekezésnek kellene az erősségünknek lennie és emellett bent kellett volna tartani a zsebben az irányítót. Egyiket se tudtunk végrehajtani. A elrontott szereléskísérletek meg egyszerűen nevetségesek és elfogadhatatlanok voltak.
Ilyenkor tényleg csak az a kérdése maradt az egyszeri szurkolónak, hogy mégis mi a búbánatos jófaszomra készültünk egész héten? 6 falemberes power futások elleni védekezésre?

Támadójátékot szintén elő lehetne venni, mert azért a texans D#-ben sem rohangálnak fel s alá a playmakerek, akkor miért is nem lehet elvárás, hogy haladjunk?
két párharcot emelnék ki:
Az ő erősségük (passzjáték) a mi erősségünk ellen (passzvédekezés) - ALUL MARADTUNK
A mi erősségünk (futójáték) az ő gyengeségük ellen (futás védekezés) - ALUL MARADTUNK

Szóval mi olyan akceptálható abban, hogy a jelenlegi keret erősségét semmilyen mértékben sem tudjuk érvényesíteni a pályán????

hab a tortán az volt mikor Izzo-t odaállították, hogy akkor blokkold meg Watt-ot szépöcsém... el is nyomta mint egy szaros kis alsóst
kérdezem én ez mégis kinek a fejéből pattant ki?

Második félidőben azért feljavult a védelem, ezt meg kell adni nekik, de sajnos ha nincs labdaszerzés akkor ez a támadójáték (főleg a tegnapi, ami képtelen volt az erősségeire építeni) nem fogja visszahozni a meccsbe a csapatot 1x pontról.
Ezért sem értem mi volt ez a gameplan, amit az első félidőben feltettünk a pályára.
És ez már rendszeres, hogy pl a támadójáték totálisan homály az első negyedben/félidőben.

Azért ezt az évet annyival elintézni pl védő oldalon, hogy "hát fontos emberek estek ki", "nem volt minőség, mit lehet tenni", szerintem komoly félremagyarázása a problémáknak
ZERO_L
Félreértettél,nem a tegnapi meccsre értettem,hogy vmi ilyesmire lehetett számítani,hanem az egész szezonra. A tegnapi meccsel kapcsolatban pont hogy teljesen egyetértek veled,pont ezt magyaráztam már hetek óta,hogy ne keressünk már állandóan kifogásokat.Ne velem pörölj,nem én vagyok a rózsaszín szemüveg klub képviselője.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Nem lenne egyszerűbb belátni,hogy egyszerűen ez a roster egy tehetség hiányos ,középszerű szint,amiben ennyi van,kicsi szerencsével egy-két meccsel több,de mindenképpen negatív mérlegű csapat? Amivel nincs is semmi baj,mert nem lehet mindig nyerni,aki reálisan gondolkodott az vmi ilyesmit várt.
kolok1972
Akkor csak én találom viccesnek megint ezt az érvet olvasni egy ilyen romokban heverő Texans elleni meccs után, akik eddig összesen két győzelmet tudtak felmutatni és mindkettőt az offseason óta tankoló Jags ellen???

Hasonlítsuk már össze a két keretet, tényleg olyan hatalmas különbség van a kettő között ami magyarázná a tegnapi teljesítményt? Az oldalvonal melletti (várható!!!) hozzáadott értékről már ne is beszéljünk.

Elfogadnám ezt az érvelés, ha tényleg minden mérkőzésünkön az ellenfeleink a gyengeségeinket kihasználnák és rendszeresen abban a játékelemben vernének meg. De ez nagyon nincs így. Tegnap az a secondary mondott csődöt, ami a csapat erősségének kéne lennie, vagy a gameplan volt totálisan szar... nem tudom melyik a jobbik eset.

Tegnapi vereséggel sem lett volna semmi probléma önmagában, ha a Texans nem tükörsimán azt hozza, amire lehetett tőlük számítani.

Tudhattuk előre, hogy a futásuk szar és leginkább passzokban és Watson zsenijében bízhatnak. Nekünk alapból a passzvédekezésnek kellene az erősségünknek lennie és emellett bent kellett volna tartani a zsebben az irányítót. Egyiket se tudtunk végrehajtani. A elrontott szereléskísérletek meg egyszerűen nevetségesek és elfogadhatatlanok voltak.
Ilyenkor tényleg csak az a kérdése maradt az egyszeri szurkolónak, hogy mégis mi a búbánatos jófaszomra készültünk egész héten? 6 falemberes power futások elleni védekezésre?

Támadójátékot szintén elő lehetne venni, mert azért a texans D#-ben sem rohangálnak fel s alá a playmakerek, akkor miért is nem lehet elvárás, hogy haladjunk?
két párharcot emelnék ki:
Az ő erősségük (passzjáték) a mi erősségünk ellen (passzvédekezés) - ALUL MARADTUNK
A mi erősségünk (futójáték) az ő gyengeségük ellen (futás védekezés) - ALUL MARADTUNK

Szóval mi olyan akceptálható abban, hogy a jelenlegi keret erősségét semmilyen mértékben sem tudjuk érvényesíteni a pályán????

hab a tortán az volt mikor Izzo-t odaállították, hogy akkor blokkold meg Watt-ot szépöcsém... el is nyomta mint egy szaros kis alsóst
kérdezem én ez mégis kinek a fejéből pattant ki?

Második félidőben azért feljavult a védelem, ezt meg kell adni nekik, de sajnos ha nincs labdaszerzés akkor ez a támadójáték (főleg a tegnapi, ami képtelen volt az erősségeire építeni) nem fogja visszahozni a meccsbe a csapatot 1x pontról.
Ezért sem értem mi volt ez a gameplan, amit az első félidőben feltettünk a pályára.
És ez már rendszeres, hogy pl a támadójáték totálisan homály az első negyedben/félidőben.

Azért ezt az évet annyival elintézni pl védő oldalon, hogy "hát fontos emberek estek ki", "nem volt minőség, mit lehet tenni", szerintem komoly félremagyarázása a problémáknak
ZERO_L
Ezen gondolkodtam én is, hogy mégis mi volt a terv, oldja meg Watson dobásból meg futásból? Rendben, végülis sikerült neki.
Az első félidőben látványosan nem tudtunk a TE játékokkal mit kezdeni, haladtak is előre, át kellett állni.
Passrush nem volt, a zsebet nem tudták benyomni, ha meg igen, akkor meg Watson szaladgált, mintha egy Spy se lett volna rajta, végülis minek.

OFF oldalon ugyanez...nem működött a középre futás, próbáltuk szélről, nem megy.
Fizikális játékosok a texasiak, rendben, de akkor találjunk ki mást.
Ha tömik a boxot, haladjunk dobálással, ha emiatt elvonnak embereket a boxból, haladjunk futással.
Gondolom ezért nyomtuk annyira White-ot, csak erre is készültek.

Annyit még megjegyeznék, hogy azért fikázni a Texanst, hogy folyamatosan kikapnak...végülis mi is ugyanezt szenvedtük el, de egyébként verni kellett volna őket.

Konklúzióként azt tudom levonni, hogy vagy a game-planünk ment alapból félre olyan szinten, hogy belenyúlással se változott nagyon vagy a Texans tett össze egy olyat, ami outcoacholt minket.

Meg azt nem értem, hogy miért így dobálunk Watt irányába?
Látszott az, hogyha elkezdjük eltolni oldalra a játékot, akkor megverhető, erre várjuk, hogy helyből legyenek a játékok megoldva.

Ami még látványos volt az a sok negatív yardos szerelés a futókon, akár középről, akár oldalról próbálkoztál...

Nem mondom, hogy fiestát vártam ettől a meccstől, de ez...
Remélhetőleg valaki majd kielemzi, hogy mi történt, mert ez így szenvedős szezon lesz, felesleges bármilyen konzisztens játékban reménykedni.
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 057 — situational football
Nem lenne egyszerűbb belátni,hogy egyszerűen ez a roster egy tehetség hiányos ,középszerű szint,amiben ennyi van,kicsi szerencsével egy-két meccsel több,de mindenképpen negatív mérlegű csapat? Amivel nincs is semmi baj,mert nem lehet mindig nyerni,aki reálisan gondolkodott az vmi ilyesmit várt.
kolok1972
Akkor csak én találom viccesnek megint ezt az érvet olvasni egy ilyen romokban heverő Texans elleni meccs után, akik eddig összesen két győzelmet tudtak felmutatni és mindkettőt az offseason óta tankoló Jags ellen???

Hasonlítsuk már össze a két keretet, tényleg olyan hatalmas különbség van a kettő között ami magyarázná a tegnapi teljesítményt? Az oldalvonal melletti (várható!!!) hozzáadott értékről már ne is beszéljünk.

Elfogadnám ezt az érvelés, ha tényleg minden mérkőzésünkön az ellenfeleink a gyengeségeinket kihasználnák és rendszeresen abban a játékelemben vernének meg. De ez nagyon nincs így. Tegnap az a secondary mondott csődöt, ami a csapat erősségének kéne lennie, vagy a gameplan volt totálisan szar... nem tudom melyik a jobbik eset.

Tegnapi vereséggel sem lett volna semmi probléma önmagában, ha a Texans nem tükörsimán azt hozza, amire lehetett tőlük számítani.

Tudhattuk előre, hogy a futásuk szar és leginkább passzokban és Watson zsenijében bízhatnak. Nekünk alapból a passzvédekezésnek kellene az erősségünknek lennie és emellett bent kellett volna tartani a zsebben az irányítót. Egyiket se tudtunk végrehajtani. A elrontott szereléskísérletek meg egyszerűen nevetségesek és elfogadhatatlanok voltak.
Ilyenkor tényleg csak az a kérdése maradt az egyszeri szurkolónak, hogy mégis mi a búbánatos jófaszomra készültünk egész héten? 6 falemberes power futások elleni védekezésre?

Támadójátékot szintén elő lehetne venni, mert azért a texans D#-ben sem rohangálnak fel s alá a playmakerek, akkor miért is nem lehet elvárás, hogy haladjunk?
két párharcot emelnék ki:
Az ő erősségük (passzjáték) a mi erősségünk ellen (passzvédekezés) - ALUL MARADTUNK
A mi erősségünk (futójáték) az ő gyengeségük ellen (futás védekezés) - ALUL MARADTUNK

Szóval mi olyan akceptálható abban, hogy a jelenlegi keret erősségét semmilyen mértékben sem tudjuk érvényesíteni a pályán????

hab a tortán az volt mikor Izzo-t odaállították, hogy akkor blokkold meg Watt-ot szépöcsém... el is nyomta mint egy szaros kis alsóst
kérdezem én ez mégis kinek a fejéből pattant ki?

Második félidőben azért feljavult a védelem, ezt meg kell adni nekik, de sajnos ha nincs labdaszerzés akkor ez a támadójáték (főleg a tegnapi, ami képtelen volt az erősségeire építeni) nem fogja visszahozni a meccsbe a csapatot 1x pontról.
Ezért sem értem mi volt ez a gameplan, amit az első félidőben feltettünk a pályára.
És ez már rendszeres, hogy pl a támadójáték totálisan homály az első negyedben/félidőben.

Azért ezt az évet annyival elintézni pl védő oldalon, hogy "hát fontos emberek estek ki", "nem volt minőség, mit lehet tenni", szerintem komoly félremagyarázása a problémáknak

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Kapd be Josh. Payton éppen Taysom Hillel szopatja szét a Falconst.
zinedine5
Persze mert rákészültek Winstonra
ThundersNFL
Azt a Falconst még anyám is elverné oda vissza annyira szét vannak csùszva, jobban mint miszóval nem mérvadó😁😁😁
ParadSEC
Bár látom, hogy poénból írtad, csak annyiban hasonló a helyzet, hogy egy futni tudó, viszont passzolni kevésbé tudó - félve írom le - QB-ra is lehet gameplant írni. Nem muszáj a csodagyereknek, mindenáron a hülyeségéhez ragaszkodni.
zinedine5
Ezért csalódás számomra hogy nem tudunk Newtonnal mit kezdeni. Holt sötét az ember csak az ösztön semmi más. Bakker még Brisettel, Gerappával is tudtunk haladni annó és nem egy bonyolult gameplannel... Cam oké hogy akarja neg küzd de egyszerüen ez neki magas, pedig ennél egyszerübb alap gameplanet nem láttam még a Patstől ès ez sem megy igazán neki. A védelem meg 2 DT ,700 fontra van attól hogy közepes vagy jó D legyen ,de addig eltakarìtják őket mint a szart. Egy normális D-lineal a Cb-k is jók lesznek, sőt csak kellene egy kis segìtség ami most abszolute nincs
ParadSEC
Brissett és Gerappa mellett teljesen más volt a kiszolgáló személyzet, plusz velük mentünk 4 meccsett összesen, azért nem ugyanaz.

Newtonnál nemtom eldönteni mi van, mert ösztönből ennyi ideig nem tudott volna elélni.
Meg többen azt emelték ki, hogy a Pats és Panthers rendszere mennyire hasonló, ezért is lenne jó Newton bele. Aminek a nyomait, megvillanásait láttuk is, de ezen a meccsen...

Szerintem amit lehetett megoldott, persze voltak hibái neki is.
Az meg, hogy nem tudja olvasni a védelmet...hááát, nemtom valóban így van-e és nem a fal volt az ami nem tartott ki elég ideig ill. az elkapók nem tudtak elszakadni.

Várnék valami elemzést a mai meccsről, hogy lássuk, hogy mi történt OFF oldalon.
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Lesz még kb 2-3 győzelmünk kb egy olyan 1/10-15-dik draft hellyel visszatérnek a Covid kiülők lesz egy valag capsace egy csomó lejáró szerződéses játékossal...ebből mi lesz more?
ThundersNFL
Szerintem 1 lesz még

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Lesz még kb 2-3 győzelmünk kb egy olyan 1/10-15-dik draft hellyel visszatérnek a Covid kiülők lesz egy valag capsace egy csomó lejáró szerződéses játékossal...ebből mi lesz more?

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 5 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Kapd be Josh. Payton éppen Taysom Hillel szopatja szét a Falconst.
zinedine5
Persze mert rákészültek Winstonra
ThundersNFL
Azt a Falconst még anyám is elverné oda vissza annyira szét vannak csùszva, jobban mint miszóval nem mérvadó😁😁😁
ParadSEC
Bár látom, hogy poénból írtad, csak annyiban hasonló a helyzet, hogy egy futni tudó, viszont passzolni kevésbé tudó - félve írom le - QB-ra is lehet gameplant írni. Nem muszáj a csodagyereknek, mindenáron a hülyeségéhez ragaszkodni.
zinedine5
Ezért csalódás számomra hogy nem tudunk Newtonnal mit kezdeni. Holt sötét az ember csak az ösztön semmi más. Bakker még Brisettel, Gerappával is tudtunk haladni annó és nem egy bonyolult gameplannel... Cam oké hogy akarja neg küzd de egyszerüen ez neki magas, pedig ennél egyszerübb alap gameplanet nem láttam még a Patstől ès ez sem megy igazán neki. A védelem meg 2 DT ,700 fontra van attól hogy közepes vagy jó D legyen ,de addig eltakarìtják őket mint a szart. Egy normális D-lineal a Cb-k is jók lesznek, sőt csak kellene egy kis segìtség ami most abszolute nincs

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 414 — Ajmo Vatreni
Kapd be Josh. Payton éppen Taysom Hillel szopatja szét a Falconst.
zinedine5
Persze mert rákészültek Winstonra
ThundersNFL
Azt a Falconst még anyám is elverné oda vissza annyira szét vannak csùszva, jobban mint miszóval nem mérvadó😁😁😁
ParadSEC
Bár látom, hogy poénból írtad, csak annyiban hasonló a helyzet, hogy egy futni tudó, viszont passzolni kevésbé tudó - félve írom le - QB-ra is lehet gameplant írni. Nem muszáj a csodagyereknek, mindenáron a hülyeségéhez ragaszkodni.
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 414 — Ajmo Vatreni
Sziasztok !
...
O oldalon JMD-t mikor vesszük elő? számomra úgy tűnik, egy pancser, aki mindenhol megbukott eddig, kivéve itt, ahol a valaha volt legjobb irányítóval dolgozhatott együtt, ami azért jókora szerencse faktor.
Nagyon kíváncsi vagyok, mikor lesz QB csere, mert ideje megnézni mit tud Stidham.Newton-t egész egyszerűen nem tudja használni JMD, vagy Newton valóban ennyire nem egy faktor mint QB már..
vhsboxer
Szia!

Én már elővettem.
több mint 5 éve
vhsboxer 104
Sziasztok !
Elmulasztottam a beköszönést .
Jó régóta olvasom a fórumot , 2012 volt az első meccs amit megnéztem, a vesztes SB döntő, azóta drukkolok a Patriots csapatának.
Szóval, az idei vergődés D oldalon még csak csak "érthető" sok fontos láncszem esett ki, vagy nem sikerül pótolni.
O oldalon JMD-t mikor vesszük elő? számomra úgy tűnik, egy pancser, aki mindenhol megbukott eddig, kivéve itt, ahol a valaha volt legjobb irányítóval dolgozhatott együtt, ami azért jókora szerencse faktor.
Nagyon kíváncsi vagyok, mikor lesz QB csere, mert ideje megnézni mit tud Stidham.Newton-t egész egyszerűen nem tudja használni JMD, vagy Newton valóban ennyire nem egy faktor mint QB már..
több mint 5 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Kapd be Josh. Payton éppen Taysom Hillel szopatja szét a Falconst.
zinedine5
Persze mert rákészültek Winstonra
ThundersNFL
Azt a Falconst még anyám is elverné oda vissza annyira szét vannak csùszva, jobban mint miszóval nem mérvadó😁😁😁

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 5 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Nekem úgy tűnik, mintha nem tudná olvasni a védelmeket (azon a szinten ami elvárható lenne). Nyugodtan javítson ki bárki ha nem így lenne.

Már többször megfigyeltem, hogy ilyen kulcs szituknál a védelmi edzők hívnak egy extra blitzet és minket totálisan letolt gatyával ér.

Mintha a döntéshozatala is lassú lenne, nem szabadul gyorsan a labdától, túl sokat vár még akkor is mikor teljesen üresen van az elkapója.
ZERO_L
Igen. Néha leugrik a képernyőről, hogy mi fog történni, ő meg véletlenül sem hív át valamit, vagy figyelmezteti a falat az eytra emberre.

És mellette a kivitelezés is ergya.

Olyan mintha fejben,elméletben és gyakorlatban is ennyi lett volna neki.

(Ami egyébként nem lenne fura, mivel csak nekünk kellett, veterán minimumért, jüniusban.)
zinedine5
Jogos. Nagyjából kiderült, hogy miért nem kellett senkinek. És nem abban a korban van, amikor meg tud újulni.

Azt azért be kell látnom, hogy TB12 a saját karrierje szempontjából jól döntött, amikor nem akart idén itt játszani.
Burkus
Azért a TB12 által futtatott rendszer hatékonyságát meg a Cam által futtatottat ne hasonlítsuk már össze.
Legtöbbször ezek ellen a védelmek ellen Brady rutinja és védelmi olvasása mentett meg minket, itt meg Cam valszeg szét lett szopatva Crennel által.

Az előző meccseken a rövid passzai többnyire ültek, itt meg folyamatosan leütötték, alulra dobott, stb.
A hosszúak meg mentek.

Másik, hogy egyáltalán nem tudtunk futni, se középre, se szélre, blokkolás mint olyan nem tudott létezni.

Azért ez a Texans korábban PO csapat volt, gyengült egy kicsit BoB alatt, de úgy látszik kezdenek összeállni.

A védelmünk meg pehelykönnyű és Jonest látni bent a pályán...háááát...

Én Camben még bízom, viszont ahhoz, hogy jó legyen, neki is fejlődni kell védelmek olvasása terén és az elkapóknak is.
Solymi
Ha eddig nem tanultaeg olvasni a védelmet az már régen rossz...
ThundersNFL
Farve elég sokáig tolta ìgy🤪

Öööö... DeAndre Hopkins? Meccs közben meg kiszállt a Stills,Cobb és a kezdő LT...
Nálunk uakkor a védelemben nincs lényeges kieső sérült,talán az állandó kezdők közül egyedül Copeland aki hiányzik. Off oldalon pedig egyedül a 35 éves Jules hiányzik ...
Így a szezon 2/3-a után a még ez nem állt össze,azt nem sikerült megszoknia érveléseket sem érzem megalapozottnak...
Nem lenne egyszerűbb belátni,hogy egyszerűen ez a roster egy tehetség hiányos ,középszerű szint,amiben ennyi van,kicsi szerencsével egy-két meccsel több,de mindenképpen negatív mérlegű csapat? Amivel nincs is semmi baj,mert nem lehet mindig nyerni,aki reálisan gondolkodott az vmi ilyesmit várt. Csak nem kéne mindig mindent megmagyarázni,mert már nem vagyunk az a TB12 által vezetett contender csapat,hanem egy 12 egy tucat középcsapat egy átlag alatti védelemmel. Ettől még nem dől össze a világ és szilárd meggyőződésem szerint BB a legjobb HC és amíg Ő itt van,nem aggódok,de most egy ennyire képes rostert rakott össze. Van ilyen...
| És talán akinek ez a véleménye azt nem kellene ilyen álszakmai arroganciával leszólni (ez nem Neked szól )de ez már ízlés kérdése |
kolok1972
Felrertetted, mert en arra utaltam h Hopkinson kivul van ott meg eleg playmaker aki ha kell elorelep, tobb vagy jobb mint most jelenleg a Patsnel, hiaba muxik Meyers meg Byrd.

Az h nalunk Harry jelenleg eletkeptelen es nincs TE jatek az megol mindent.

Lathato volt h a Texans ezekkel kezdett el operalni, a vedelmunk meg pehelykonnyu volt a meccsen, meg is lett az eredmenye.

Meg arra utaltam h TB ezeket a gyors checkdown passzokat gyorsan megoldotta, Cam meg...nem is ertettem h nem tud eltalani egy uresen allo embert.

Latszott h probalunk mast csinalni mint amit eddig kertunk tole, de azzal egyet ertek h azert egy ilyen kaliberu iranyitonak ezekkel nem kellene gondban lennie.

De azert azt is lattuk mar h TB-t is hoztak olyan helyzetbe a vedelmek (Rams SB, Titans meccsek) h azt se tudta merre van.

Egyaltalan nem vedem ezt a csapatot, latszik h jelenleg ennyi van bennuk, inkabb bosszanto h erre se lehet epiteni, mert nem megy.

Es ezen nem nagyon fog segiteni Jules visszaterese sem. De ha igen, akkor is ott van h nulla a TE jatekunk es Harry se mutat eddig sokat.
Kovetkezo meccsekre ossze kellene mar kapnia magat, mert ez igy mar tenyleg vicc lesz.
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Nekem úgy tűnik, mintha nem tudná olvasni a védelmeket (azon a szinten ami elvárható lenne). Nyugodtan javítson ki bárki ha nem így lenne.

Már többször megfigyeltem, hogy ilyen kulcs szituknál a védelmi edzők hívnak egy extra blitzet és minket totálisan letolt gatyával ér.

Mintha a döntéshozatala is lassú lenne, nem szabadul gyorsan a labdától, túl sokat vár még akkor is mikor teljesen üresen van az elkapója.
ZERO_L
Igen. Néha leugrik a képernyőről, hogy mi fog történni, ő meg véletlenül sem hív át valamit, vagy figyelmezteti a falat az eytra emberre.

És mellette a kivitelezés is ergya.

Olyan mintha fejben,elméletben és gyakorlatban is ennyi lett volna neki.

(Ami egyébként nem lenne fura, mivel csak nekünk kellett, veterán minimumért, jüniusban.)
zinedine5
Jogos. Nagyjából kiderült, hogy miért nem kellett senkinek. És nem abban a korban van, amikor meg tud újulni.

Azt azért be kell látnom, hogy TB12 a saját karrierje szempontjából jól döntött, amikor nem akart idén itt játszani.
Burkus
Azért a TB12 által futtatott rendszer hatékonyságát meg a Cam által futtatottat ne hasonlítsuk már össze.
Legtöbbször ezek ellen a védelmek ellen Brady rutinja és védelmi olvasása mentett meg minket, itt meg Cam valszeg szét lett szopatva Crennel által.

Az előző meccseken a rövid passzai többnyire ültek, itt meg folyamatosan leütötték, alulra dobott, stb.
A hosszúak meg mentek.

Másik, hogy egyáltalán nem tudtunk futni, se középre, se szélre, blokkolás mint olyan nem tudott létezni.

Azért ez a Texans korábban PO csapat volt, gyengült egy kicsit BoB alatt, de úgy látszik kezdenek összeállni.

A védelmünk meg pehelykönnyű és Jonest látni bent a pályán...háááát...

Én Camben még bízom, viszont ahhoz, hogy jó legyen, neki is fejlődni kell védelmek olvasása terén és az elkapóknak is.
Solymi
Öööö... DeAndre Hopkins? Meccs közben meg kiszállt a Stills,Cobb és a kezdő LT...
Nálunk uakkor a védelemben nincs lényeges kieső sérült,talán az állandó kezdők közül egyedül Copeland aki hiányzik. Off oldalon pedig egyedül a 35 éves Jules hiányzik ...
Így a szezon 2/3-a után a még ez nem állt össze,azt nem sikerült megszoknia érveléseket sem érzem megalapozottnak...
Nem lenne egyszerűbb belátni,hogy egyszerűen ez a roster egy tehetség hiányos ,középszerű szint,amiben ennyi van,kicsi szerencsével egy-két meccsel több,de mindenképpen negatív mérlegű csapat? Amivel nincs is semmi baj,mert nem lehet mindig nyerni,aki reálisan gondolkodott az vmi ilyesmit várt. Csak nem kéne mindig mindent megmagyarázni,mert már nem vagyunk az a TB12 által vezetett contender csapat,hanem egy 12 egy tucat középcsapat egy átlag alatti védelemmel. Ettől még nem dől össze a világ és szilárd meggyőződésem szerint BB a legjobb HC és amíg Ő itt van,nem aggódok,de most egy ennyire képes rostert rakott össze. Van ilyen...
| És talán akinek ez a véleménye azt nem kellene ilyen álszakmai arroganciával leszólni (ez nem Neked szól )de ez már ízlés kérdése |

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 246 — Invisible man
Matthew99
Tényleg, a menetrendes háttérképeket hol lehet találni?
Tudom, hogy a neten lehet kismilliót találni, de szokott itt a bowl.hu-n minden évbe posztolva lenni a csapatoknak, szeretném azt kitenni.
Solymi
 hu.pinterest.com/tgercojones/nfl-schedule-wallpapers-central-european-time/
Matthew99
Köszi.
Ahogy nézem, Pats-es nincsen még, lehet jobb is 😀
Solymi
Rosszul nézted:
 hu.pinterest.com/pin/122371314863928795/

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.