New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 5 éve
topin New England Patriots 2 265
Néhány gondolat a mai meccs előtt. Személy szerint azt várom a mai (és remélhetőleg a következő néhány) meccstől,hogy a csapat mutassa meg hogy konzisztensen is tud elfogadható teljesítményt felmutatni és nem csak egy kiszaladt eredmény volt a múltkori egy gyenge napot kifogó Ravens ellen. Ehhez úgy vélem a Texans ideális ellenfél,nem lebecsülve őket. Másokkal ellentétben én úgy gondolom hogy a Ravens ellen 3 negyedig a Def sem muzsikált vmi jól,ha stabilizálódna a run Def én már elégedett lennék. Én Michel kárára továbbra is Harrist erőltetném,kivéve ha van vmi nyavalyája. Jó lenne látni,hogy ha besül a futás akkor azért nem vagyunk teljesen meglőve.
kolok1972
Mitol stabilizalodna? Azon kivul persze, ha gyenge az ellenfel a futas teren.
topin
Pont Te magyaráztad idáig,hogy nem csoda hogy szarok voltunk,mert Guy is sérült volt,meg különben is COVID volt,nem tudtunk edzeni,pedig az nálunk milyen fontos stb.,stb. Most akkor döntsük már el,hogy csak a külső körülmények miatt volt szar a Def (és akkor ezek megszűntétől stabilizálódna pl.),vagy egyszerűen ennyit tud. Mert eddig erősen úgy tűnt az előbbi mellett érveltél hevesen...
Amúgy meg felhívnám a figyelmet a kiemelt részre is...
| Szerk :tényleg semmi értelme írogatni ide... Ha az ember leírja,hogy szerinte kurva gyenge a Def mert csak az nem fut át rajta aki nem akar,akkor mindjárt károgó,aki egyáltalán nem ért semmihez,ha meg azt írja le,hogy reméli hogy stabilizálódni fog a szezon hátralévő részére (ergo,próbál optimistább lenni),akkor meg azért oltják le rögtön hogy ugyan mitől állna össze... Füstszűrős sapka |
kolok1972

Ebbol is latszik hogy kb semmit nem sikerult befogadni abbol amit irtam akkor.

A vedelmunk futas ellen ev eleje ota sejtheto volt hogy gyengusz lehet. Itt en Beau Allen szinrelepesevel es jatekaval remeltem nemi javulast. Nem azt hogy jo lesz, hanem azt hogy nem fut at rajtunk mindenki vegig. Allen IR igy ez kilove, innentol a futas elleni vedekezesunk sulytalannak tunik nekunk laikusoknak es max BB elmeje hozhat ebben javulast, mert Terez Hall biztos nem.

Erre irtam, hogy amig Tashawn Bower, meg Hall van a D kezdoben, addig felesleges elvarasokat tamasztani. Szurkolni lehet, hogy minel kevesebbszer rajuk menjen a play es minel tobbszor oldjak meg toluk telhetoen legjobban a feladatukat. Ha ezt megteszik sem jelent semmire garanciat, mert erosen limitaltak a sracok. Kulonben nem a PS helyert lennenek versenyben.

A nem edzes nem csak a D-re vonatkozott, de sebaj. Az offense nagyjabol ugyanazt tudja minden meccsen mikor edzettek. Haladunk a foldon es nehol a levegoben is, ha az ellenfel D gyengecske passz ellen.

A mi vedelmunknel Guy szerepe nem azert fontos mert vele megallitunk minden futast, hanem mert nelkule kb nincs senki ott erdemben es Thurmondok kerulnek oda, mert hullunk ott is idolegesen rendesen. Most pl Butler esett ki, aki eddig sose hianyzott meccsrol miota a csapatnal van.

Szoval en sehol nem utaltam arra, hogy futas ellen mi barmikor is versenykepesek lennenk a jelenlegi garnituraval. Max ha Allen jott vokna, akkor lattam vokna szemelyi erkezes teren eselyt. Igy max BB megoldokepessegeben bizhatunk, hogy az ellenfelekhez igazitva valamennyire majd tudunk limitalni futojatekokat. De kizartnak tartom, hogy jo futo csapatok ellen a felidei korrigalasokig barmiben is felvennenk addig a versenyt. A 3.negyed masodik feletol vagy a negyedikben mar inkabb. Lasd Seahawks, Broncos, Bills meccs peldaul.

Ezert utaltam ra eddig ,hogy total nem arrol beszelsz amit irok. Most sem.

Leoltva nem vagy. Gondokodasra vagy sarkallva. A remenyhez indok sem art, kulonben csak ures dolog. A Texans futojateka gyenge, barmit is mutatunk ezen a teren az nem javulas lesz, hanem az ellenfelunk limitalt. Talan ebbol is latszik, nem meccsenkent kell valtoztatni a hozzaallast, mert minden meccs mas.

Raadasul mi iden kb senki ellen nem megyunk neki ugy, hogy az konnyu meccs lesz. Hiszen a jatekterv eleve nem kiutesekrol szol a rengeteg futassal es a gyengebb futas elleni vedelemmel. Minden meccs szoros lesz kb az utolso negyedig amit mi nyerunk, ha meg valahol a foldbe allunk, ott addigra nem marad eselyunk. Ez tisztan latszik az eddigi meccsekbol, azok felepitesebol is.
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Néhány gondolat a mai meccs előtt. Személy szerint azt várom a mai (és remélhetőleg a következő néhány) meccstől,hogy a csapat mutassa meg hogy konzisztensen is tud elfogadható teljesítményt felmutatni és nem csak egy kiszaladt eredmény volt a múltkori egy gyenge napot kifogó Ravens ellen. Ehhez úgy vélem a Texans ideális ellenfél,nem lebecsülve őket. Másokkal ellentétben én úgy gondolom hogy a Ravens ellen 3 negyedig a Def sem muzsikált vmi jól,ha stabilizálódna a run Def én már elégedett lennék. Én Michel kárára továbbra is Harrist erőltetném,kivéve ha van vmi nyavalyája. Jó lenne látni,hogy ha besül a futás akkor azért nem vagyunk teljesen meglőve.
kolok1972
Mitol stabilizalodna? Azon kivul persze, ha gyenge az ellenfel a futas teren.
topin
Pont Te magyaráztad idáig,hogy nem csoda hogy szarok voltunk,mert Guy is sérült volt,meg különben is COVID volt,nem tudtunk edzeni,pedig az nálunk milyen fontos stb.,stb. Most akkor döntsük már el,hogy csak a külső körülmények miatt volt szar a Def (és akkor ezek megszűntétől stabilizálódna pl.),vagy egyszerűen ennyit tud. Mert eddig erősen úgy tűnt az előbbi mellett érveltél hevesen...
Amúgy meg felhívnám a figyelmet a kiemelt részre is...
| Szerk :tényleg semmi értelme írogatni ide... Ha az ember leírja,hogy szerinte kurva gyenge a Def mert csak az nem fut át rajta aki nem akar,akkor mindjárt károgó,aki egyáltalán nem ért semmihez,ha meg azt írja le,hogy reméli hogy stabilizálódni fog a szezon hátralévő részére (ergo,próbál optimistább lenni),akkor meg azért oltják le rögtön hogy ugyan mitől állna össze... Füstszűrős sapka |

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
topin New England Patriots 2 265
Néhány gondolat a mai meccs előtt. Személy szerint azt várom a mai (és remélhetőleg a következő néhány) meccstől,hogy a csapat mutassa meg hogy konzisztensen is tud elfogadható teljesítményt felmutatni és nem csak egy kiszaladt eredmény volt a múltkori egy gyenge napot kifogó Ravens ellen. Ehhez úgy vélem a Texans ideális ellenfél,nem lebecsülve őket. Másokkal ellentétben én úgy gondolom hogy a Ravens ellen 3 negyedig a Def sem muzsikált vmi jól,ha stabilizálódna a run Def én már elégedett lennék. Én Michel kárára továbbra is Harrist erőltetném,kivéve ha van vmi nyavalyája. Jó lenne látni,hogy ha besül a futás akkor azért nem vagyunk teljesen meglőve.
kolok1972
Mitol stabilizalodna? Azon kivul persze, ha gyenge az ellenfel a futas teren.
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Gilmore ráadásul elvileg játszhat, az segíthet Watson ellen. De nekem amúgy pont a felvázolt kérdéssel van a problémám, mert nem látom, mitől lenne jó a futás elleni védekezés, így meg azért nehéz. De legyen így, most is csak ezt tudom mondani

 youtu.be/aSzsUyIJwWA?t=127

Szerkesztette: Wyatt

több mint 5 éve
daelaci 13
Néhány gondolat a mai meccs előtt. Személy szerint azt várom a mai (és remélhetőleg a következő néhány) meccstől,hogy a csapat mutassa meg hogy konzisztensen is tud elfogadható teljesítményt felmutatni és nem csak egy kiszaladt eredmény volt a múltkori egy gyenge napot kifogó Ravens ellen. Ehhez úgy vélem a Texans ideális ellenfél,nem lebecsülve őket. Másokkal ellentétben én úgy gondolom hogy a Ravens ellen 3 negyedig a Def sem muzsikált vmi jól,ha stabilizálódna a run Def én már elégedett lennék. Én Michel kárára továbbra is Harrist erőltetném,kivéve ha van vmi nyavalyája. Jó lenne látni,hogy ha besül a futás akkor azért nem vagyunk teljesen meglőve.
kolok1972
Ettől a meccstől valószínűleg nem leszünk sokkal okosabban az általad felvázolt problémákat illetően. A Houstonnak alig van futójátéka, szóval ha őket sikerül megállítani az nem jelent túl sokat a futás elleni védelmünket illetően. Az ő futás elleni védelmük az egyik legrosszabb a ligában, tehát szinte kötelező őket szétfutnunk. Meglepő lenne ha passzokra kéne váltani tartósan a meccs folyamán.
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Néhány gondolat a mai meccs előtt. Személy szerint azt várom a mai (és remélhetőleg a következő néhány) meccstől,hogy a csapat mutassa meg hogy konzisztensen is tud elfogadható teljesítményt felmutatni és nem csak egy kiszaladt eredmény volt a múltkori egy gyenge napot kifogó Ravens ellen. Ehhez úgy vélem a Texans ideális ellenfél,nem lebecsülve őket. Másokkal ellentétben én úgy gondolom hogy a Ravens ellen 3 negyedig a Def sem muzsikált vmi jól,ha stabilizálódna a run Def én már elégedett lennék. Én Michel kárára továbbra is Harrist erőltetném,kivéve ha van vmi nyavalyája. Jó lenne látni,hogy ha besül a futás akkor azért nem vagyunk teljesen meglőve.

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Várom már ezt a Texans mecset, mert úgy érzem egy jó erőfelmérő lesz újfent.
Mivel a futásvédelmük gyenge, így ezen a téren lesz keresnivalónk, Cammel mint opcióval is számolniuk kell, ráadásul visszatér Harry is, így őt is és Meyerst is le kell védekezni, harmadiknak maradhat Byrd és akár még Izzo is színre léphet mint elkapó.

Remélem Sony megfelelő snapszámot fog kapni és bizonyíthat ő is mint erőfutó.

A védelmünkre kíváncsi leszek, hogy kiket teszünk fel a pályára és hogyan fog szerepleni a Gilmore/J.C. Jackson páros DMC-vel kiegészülve.
A sec-nek nem kellene, hogy nehézséget okozzon az elkapók levétele, így elég időt tudnának adni Winoéknak, hogy odaérjenek Watsonra vagy hibára kényszerítsék.

Az biztos, hogy a Texans megpróbál majd sebességből megverni minket és 20+ yardos dobásokkal haladni.
Vagy esetleg a slotból/keresztbefutásokkal operálni.
Solymi
sztem már játszott a Ravens ellen is
kolok1972
Igaz, tényleg játszott.
De lehet, hogy akkor még nem volt az igazi.
Jó lenne, hogyha villantana valamit, ezen a meccsen lesz rá lehetősége és muszáj lenne, különben az ellenfelek se veszik majd annyira komolyan.
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Várom már ezt a Texans mecset, mert úgy érzem egy jó erőfelmérő lesz újfent.
Mivel a futásvédelmük gyenge, így ezen a téren lesz keresnivalónk, Cammel mint opcióval is számolniuk kell, ráadásul visszatér Harry is, így őt is és Meyerst is le kell védekezni, harmadiknak maradhat Byrd és akár még Izzo is színre léphet mint elkapó.

Remélem Sony megfelelő snapszámot fog kapni és bizonyíthat ő is mint erőfutó.

A védelmünkre kíváncsi leszek, hogy kiket teszünk fel a pályára és hogyan fog szerepleni a Gilmore/J.C. Jackson páros DMC-vel kiegészülve.
A sec-nek nem kellene, hogy nehézséget okozzon az elkapók levétele, így elég időt tudnának adni Winoéknak, hogy odaérjenek Watsonra vagy hibára kényszerítsék.

Az biztos, hogy a Texans megpróbál majd sebességből megverni minket és 20+ yardos dobásokkal haladni.
Vagy esetleg a slotból/keresztbefutásokkal operálni.
Solymi
sztem már játszott a Ravens ellen is

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Várom már ezt a Texans mecset, mert úgy érzem egy jó erőfelmérő lesz újfent.
Mivel a futásvédelmük gyenge, így ezen a téren lesz keresnivalónk, Cammel mint opcióval is számolniuk kell, ráadásul visszatér Harry is, így őt is és Meyerst is le kell védekezni, harmadiknak maradhat Byrd és akár még Izzo is színre léphet mint elkapó.

Remélem Sony megfelelő snapszámot fog kapni és bizonyíthat ő is mint erőfutó.

A védelmünkre kíváncsi leszek, hogy kiket teszünk fel a pályára és hogyan fog szerepleni a Gilmore/J.C. Jackson páros DMC-vel kiegészülve.
A sec-nek nem kellene, hogy nehézséget okozzon az elkapók levétele, így elég időt tudnának adni Winoéknak, hogy odaérjenek Watsonra vagy hibára kényszerítsék.

Az biztos, hogy a Texans megpróbál majd sebességből megverni minket és 20+ yardos dobásokkal haladni.
Vagy esetleg a slotból/keresztbefutásokkal operálni.
több mint 5 éve
topin New England Patriots 2 265

ZERO_L
Beneztem 😉
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 057 — situational football

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
topin New England Patriots 2 265
Sony aktiválva

Rivers és Froholdt kirakva

Újabb bizonyíték, hogy BB nem tud draftolni 😕
ZERO_L
Mashol is raknak ki ennel magasabb pickeket is. Szoval ez onmagaban nem sok negativumot rejt magaban.

Froholdt nagy stealnek tunt, nem jott be. Riversbe sztem sokan tobbet belelattunk a draftja es az elso edzotabora utan, aztan megserult (2x) es ezzel kb le is fott a kave neki.

Nalam jobban kevesen szerettek volna a szurkolok kozott, hogy o visszaterjen abba a formajaba, amiben az ujonc TC-ben volt, de keves esely volt ra. Most meg inkabb luxus itt tartani, ha ezzel mondjuk Hallnak jut egy hely az LB rotacioban.

Szoval ez a ket pelda pont az, ami a draft utan pont jora vab ertekelve a szakik altal is.

Sajnos nem jottek be. Van ez igy.
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 057 — situational football
Sony aktiválva

Rivers és Froholdt kirakva

Újabb bizonyíték, hogy BB nem tud draftolni 😕

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Arról valaki olvasott infot, hogy Uche miért játszik ilyen keveset? A szezon elején sérült volt, de mióta aktívan edz a snapek csak 21-9-31%-at kapja meg.
Pedig így szemtesztre mikor fent van a pályán hozza a nyomásgenerálást.
ZERO_L
Mert idén minden a próbálkozásról szól . Keresik azt a pozit ahol a legtöbbet tud hozzátenni illetve kipróbálunk mást is. Gilmore is tudna játszani ha nagyon kellene. Winovich is játszott ILB t a hétvégén.
gordon
Ez így rendben lenne de ilyen minimális snapszámmal, a kis minta miatt nem igen fog semmi kiderülni...

Winovich meg egyszer full terhelést kap aztán hirtelen két meccsre “jegelik”
ZERO_L
Szituációkat néznek , a snapszám csak a statisztikusoknak kell.
Pl.ellenfél támad, adott personel, rövid yardos szitu , 3. probálkozás. BB keresi a védelem válaszát, bármilyen eredmény születik védőoldalon 100szor ki lesz majd elemezve a videószobában. Ha olyat lát amire nem készültek gyorsan elő a cerka és írja be a noteszba.

Szerkesztette: gordon
több mint 5 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Arról valaki olvasott infot, hogy Uche miért játszik ilyen keveset? A szezon elején sérült volt, de mióta aktívan edz a snapek csak 21-9-31%-at kapja meg.
Pedig így szemtesztre mikor fent van a pályán hozza a nyomásgenerálást.
ZERO_L
Mert idén minden a próbálkozásról szól . Keresik azt a pozit ahol a legtöbbet tud hozzátenni illetve kipróbálunk mást is. Gilmore is tudna játszani ha nagyon kellene. Winovich is játszott ILB t a hétvégén.
gordon
Ez így rendben lenne de ilyen minimális snapszámmal, a kis minta miatt nem igen fog semmi kiderülni...

Winovich meg egyszer full terhelést kap aztán hirtelen két meccsre “jegelik”
ZERO_L
Ezért nem szabad okosnak lenni

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 283
Ugyanazt az utat járjátok mint mi az előző szezonban. Mindegy mi lesz a szezonotok vége(kis túlzással), de itt sem lesz elengedve nemhogy a szezon, vagy egy meccs, de egy play sem. Ez az egyetlen ésszerű lépés(nem is merülhetett fel itt sem hogy majd tankolás lesz) és ez kamatozni fog a következő és azutáni szezonokban. Hívhatjuk ezt akárhogy: kultúra, tulajdonosi garancia az elvárt hozzáállásra, főedzői és edzői hozzáállás.

Steelers fan
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 057 — situational football
Arról valaki olvasott infot, hogy Uche miért játszik ilyen keveset? A szezon elején sérült volt, de mióta aktívan edz a snapek csak 21-9-31%-at kapja meg.
Pedig így szemtesztre mikor fent van a pályán hozza a nyomásgenerálást.
ZERO_L
Mert idén minden a próbálkozásról szól . Keresik azt a pozit ahol a legtöbbet tud hozzátenni illetve kipróbálunk mást is. Gilmore is tudna játszani ha nagyon kellene. Winovich is játszott ILB t a hétvégén.
gordon
Ez így rendben lenne de ilyen minimális snapszámmal, a kis minta miatt nem igen fog semmi kiderülni...

Winovich meg egyszer full terhelést kap aztán hirtelen két meccsre “jegelik”

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 873 — Apu ökölbeszorított keze
BENTLEY mikor játszik ujra lehet valami infot elkapni róla ?
Janek
Jajj, az a nyamvadt fantasy 😆
gdavid
igen másként nem izgatna egy közepes csapat LB helyzete 😊

több mint 5 éve
gdavid New England Patriots 3 923 — Patriots fan
BENTLEY mikor játszik ujra lehet valami infot elkapni róla ?
Janek
Jajj, az a nyamvadt fantasy 😆

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 5 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 873 — Apu ökölbeszorított keze
BENTLEY mikor játszik ujra lehet valami infot elkapni róla ?

több mint 5 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
Nagyon csipem az Oreget ahogy kiall az Ormenyekert! Mindig is kedveltem de most aztan kimaxolta nalam a respectet! 👍

 sports.yahoo.com/amphtml/patriots-coach-bill-belichick-calls-for-us-to-take-action-against-turkey-and-azerbaijan-181331351.html

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Arról valaki olvasott infot, hogy Uche miért játszik ilyen keveset? A szezon elején sérült volt, de mióta aktívan edz a snapek csak 21-9-31%-at kapja meg.
Pedig így szemtesztre mikor fent van a pályán hozza a nyomásgenerálást.
ZERO_L
Mert azt mondta, hogy a magyar válogatott uccse jut fel az A-ligába. Aztán tessék!

Majd legközelebb lesz esze 😕

több mint 5 éve
Sinisa New England Patriots 3 168 — Gràcies Pep!
OFF

Ma vettem át a közös rendelést, sajnos az alábbi sapka nekem nagy lett:
 www.footballfanatics.com/nfl/new-england-patriots/new-england-patriots-new-era-black-on-black-low-profile-59fifty-fitted-hat/o-1316+t-47159263+p-02054710482+z-9-2968543136?_ref=p-OSLP:m-GRID:i-r0c1:po-1
“7 1/2” a mérete

Ha valakit érdekel dobjon egy PM-et.

ON

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 5 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Arról valaki olvasott infot, hogy Uche miért játszik ilyen keveset? A szezon elején sérült volt, de mióta aktívan edz a snapek csak 21-9-31%-at kapja meg.
Pedig így szemtesztre mikor fent van a pályán hozza a nyomásgenerálást.
ZERO_L
Mert idén minden a próbálkozásról szól . Keresik azt a pozit ahol a legtöbbet tud hozzátenni illetve kipróbálunk mást is. Gilmore is tudna játszani ha nagyon kellene. Winovich is játszott ILB t a hétvégén.
gordon
Borzalmasan akarjuk ezt a CMIII hasonlatot, kár, hogy kihagytuk az x éven át tartó elit edge rusher szerepkört 😀
Wyatt
A meccset nézve nekem is egyből ő jutott az eszembe 😊