New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 6 éve
A Patriots meg ismét hozta magát. Nekem már sok az utóbbi pár év "különlegességeiből". A Patsnek sikerült az utóbbi időkben jól kibasznia a Coltssal, Texanssal, most a Raiderssel. Nem érdekel, hogy nem tiszták az edzőkeringő szabályai, hogy nem egyértelmű mi a tampering és mi nem. Az eredmény az, hogy két csapat megszopta. Most meg az van, hogy egy olyan játékost öleltek keblükre, aki éppen ordas módon átverte a volt csapatát. Nem egy közveszélyes hülyét, nem egy narkóst, nem egy leszálló ágba került vén veteránt. Hanem egy gennyes faszkalapot, aki direkt baszott ki a csapatával. Legalább ilyenkor lehetne egy pici összezárás a ligában. És igen, zavar, hogy megint pont a Pats az aki "olyan jól van vezetve", hogy nem zár össze a többivel. Ez nekem sok így együtt most már. És az vesse rám az első követ a Pats fanok közül, akinek könnyen sikerül lekattannia a deflategate-ről. Mert ugye, hogy tud fájni, ha a szopóroller rosszabbik vége jut? Hát bizony tud. És nem fogadom el, hogy ez a normális, lapozzunk.gondolom 100%ig biztos forrásból tudod hogy a többi 30 csapat nem igazolta volna le AB-t csak a New England volt a rossz, csúnya, szemét csapat ami jól kiszúrt a többiekkel, remélem ezt azért te sem hiszed el
peterk2005
ettől függetlenül még mindig nem tetszik ez a húzás
U.i: egyébként igen jó lenne ha lenne olyan összezárás amit említettél, de nem hiszem hogy a Patriots miatt nincs
Szerkesztette: Cuchulain82
több mint 6 éve
rokaur
876
Azthiszem az elv ami Krafttól származik, hogy családon belüli erőszak nem fér bele meg ugye az ennél durvábbak. Az, hogy Gordon egy függő és visszaesik még azért a rendszernek nem árt.Ezzel szemben Collins meg repült mert nem tartotta be az edzői utasításokat. Amíg a pályán teszed a dolgod BBnél biztonságban vagy. SZERINTEM.Én nagyon örülök AB érkezésének, top3 elkapó szinte ingyen. Ha ezt BB tudta és igy akarta (és nem tudják bizonyítani, mondjuk az nem is mindig szükséges) akkor ez megint egy all time move volt tőle.A balhé részre reagálva:nem hiszem. BB erőskezű meg szigorú, de van az az érték, amiért hajlandó beáldozni az elveit. Pl Gordon.
Ha folytatja az ámokfutást ki lesz rakva és kész, nem lesz itt ilyen Gruden, Mayock (Tomlin) féle tétovázás ki fog jönni pár insider info, hogy valami történt reggelre már olvassuk, hogy el lett küldve. Itt ha facebook liveozik repül ez kérdés ne legyen.
Nélküle is jó a csapat vele viszont lehet jobb. Nincs itt nagy BB féle nevelés, vagy beállsz a sorba vagy kivül tágasabb. Amit ő ad hozzá az az amit kevés edző tud, hogy simán kitesz mert megoldja, hogy nyerjen a csapat nélküled is.
Csinálhatsz szimpatikus csapatot, akik 15 évente egyszer eljutnak super bowlig és majd akkor mindenki nekik fog szurkolni, nem igazolod le ABt mert majd árt a megitélésnek, garantálom, hogy az összes nagy csapat ajánlata ott volt az asztalán.
Ha meg eltiltanak az mégjobb, az megint egy "revenge tour" lesz 😀 Kell a motivació na.
Itt van a helyzet szépen elmagyarázva: www.youtube.com/watch?v=WY_jPlY-mXw
rokaur
PEEtör
A Patriots meg ismét hozta magát. Nekem már sok az utóbbi pár év "különlegességeiből". A Patsnek sikerült az utóbbi időkben jól kibasznia a Coltssal, Texanssal, most a Raiderssel. Nem érdekel, hogy nem tiszták az edzőkeringő szabályai, hogy nem egyértelmű mi a tampering és mi nem. Az eredmény az, hogy két csapat megszopta. Most meg az van, hogy egy olyan játékost öleltek keblükre, aki éppen ordas módon átverte a volt csapatát. Nem egy közveszélyes hülyét, nem egy narkóst, nem egy leszálló ágba került vén veteránt. Hanem egy gennyes faszkalapot, aki direkt baszott ki a csapatával. Legalább ilyenkor lehetne egy pici összezárás a ligában. És igen, zavar, hogy megint pont a Pats az aki "olyan jól van vezetve", hogy nem zár össze a többivel. Ez nekem sok így együtt most már. És az vesse rám az első követ a Pats fanok közül, akinek könnyen sikerül lekattannia a deflategate-ről. Mert ugye, hogy tud fájni, ha a szopóroller rosszabbik vége jut? Hát bizony tud. És nem fogadom el, hogy ez a normális, lapozzunk.Hát vagy mindent megteszel a győzelemért vagy nem. Látjuk melyik a sikeresebb, mondom ezt úgy, hogy van ami nekem se tetszik. Majd ha kiderül, hogy a Pats és AB eltervezte az egészet akkor szörnyülködök meg csalózok addig örülök, hogy egy top3 WR nálunk van és ezzel egy másik csapat (kettő is) gyengült.
peterk2005
Még annyit tennék hozzá, hogy az NFLnek ez szerintem jól jön. Lehet pár régi arc kiábrándul de ugye minden csapból AB és közvetve az NFL folyik, kellett ez már nagyon. Ez hiányzik az F1ből szerintem, fel kell zavarni az állóvizet és lehetőleg ne azzal, hogy valaki megölt pár embert ugye... Új szurkolók akik leülnek meccset nézni mondjuk azért h vesszen ez az atkozott pats, minden csapat szurkolója le fog ülni a pats elleni meccsre, hogy hátha majd ők jól megmutatják, generálni fogja a nézettséget az tuti.
Szerkesztette: rokaur
több mint 6 éve
A dolognak az egész gyökérségtől, tampering gyanútól eltekintve sincs vége feltétlenül. Gruden simán pert akaszthat Brown nyakába az illegálisan felett és nyilvánosan közölt irodai videó miatt, ha egy percet is gondolkoznak. Sok jogszabályt megsértett azzal. Ez már nálunk is bűntett, ott meg pláne.Plusz az NFL még mindig eltilthatja azért, amit a Raidersnél tett. Jobban mondva elvileg eltiltást kellene kapnia. De Kraft ezt biztos nagyon nem szeretné 😊
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
Pláne hogy nála a futball szó szerint élet és halál kérdése... Nélküle lehet már túladagolta volna magát valamilyen keményebb cuccal.A balhé részre reagálva:nem hiszem. BB erőskezű meg szigorú, de van az az érték, amiért hajlandó beáldozni az elveit. Pl Gordon.PEEtörGordont ebbe ne keverjük bele, az teljesen más ügy. Ő nem baszott ki senkivel, nem játszotta ki a szerződését, hanem egyszerűen egy szerencsétlen junkie. Aki már senkinek sem kellett. Ha belőle játékost tudnak csinálni és ki tudják rántani a gödörből, akkor az éppenséggel jó pont.
peterk2005
több mint 6 éve
Lehet hogy Nyom egy dezbryantos sérülést így az elején, ami az öreg 3X feletti WR- eknél nem ritka, és mindenki megnyugszik.
több mint 6 éve
A balhé részre reagálva:nem hiszem. BB erőskezű meg szigorú, de van az az érték, amiért hajlandó beáldozni az elveit. Pl Gordon.PEEtörGordont ebbe ne keverjük bele, az teljesen más ügy. Ő nem baszott ki senkivel, nem játszotta ki a szerződését, hanem egyszerűen egy szerencsétlen junkie. Aki már senkinek sem kellett. Ha belőle játékost tudnak csinálni és ki tudják rántani a gödörből, akkor az éppenséggel jó pont.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Én nagyon örülök AB érkezésének, top3 elkapó szinte ingyen. Ha ezt BB tudta és igy akarta (és nem tudják bizonyítani, mondjuk az nem is mindig szükséges) akkor ez megint egy all time move volt tőle.A balhé részre reagálva:nem hiszem. BB erőskezű meg szigorú, de van az az érték, amiért hajlandó beáldozni az elveit. Pl Gordon.
Ha folytatja az ámokfutást ki lesz rakva és kész, nem lesz itt ilyen Gruden, Mayock (Tomlin) féle tétovázás ki fog jönni pár insider info, hogy valami történt reggelre már olvassuk, hogy el lett küldve. Itt ha facebook liveozik repül ez kérdés ne legyen.
Nélküle is jó a csapat vele viszont lehet jobb. Nincs itt nagy BB féle nevelés, vagy beállsz a sorba vagy kivül tágasabb. Amit ő ad hozzá az az amit kevés edző tud, hogy simán kitesz mert megoldja, hogy nyerjen a csapat nélküled is.
Csinálhatsz szimpatikus csapatot, akik 15 évente egyszer eljutnak super bowlig és majd akkor mindenki nekik fog szurkolni, nem igazolod le ABt mert majd árt a megitélésnek, garantálom, hogy az összes nagy csapat ajánlata ott volt az asztalán.
Ha meg eltiltanak az mégjobb, az megint egy "revenge tour" lesz 😀 Kell a motivació na.
Itt van a helyzet szépen elmagyarázva: www.youtube.com/watch?v=WY_jPlY-mXw
rokaur
több mint 6 éve
Csak egy-két kérdés a sok konteo gyártónak, hívőnek:Mert mondjuk áprilisban még nem volt megkötve a hallgatólagos alku? Mert mondjuk múlt héten még nem volt megkötve a hallgatólagos alku? Az nem elég, ha három napja egyeztek meg, és Brown az utolsó három napot tolta le a Raidersnél úgy, hogy tudta, hogy el van simítva a helye? Egy játékos úgy néz ki tudatosan manipulálhat egy franchise-t, elérheti hogy kirúgják, majd nyilvánosan öröm köröket futhat, és az NFL-nek úgy néz ki ehhez egy szava nincs. Ez a sztori nem néz ki jól.
Ha mindez előre el volt tervezve, már úgy igazolt a Raidersbe, hogy tudta ő is és BB is, hogy úgyis Patsben kezdi a szezont, akkor:
- Miért adtunk 1. kört idén egy elkapóért?
- Miért hoztunk annyi elkapót az offseason során?
- Miért igazoltuk vissza DT-t?
FunHun
Komám, remekül lehoztad azt a Pats szurkolót aki miatt a többi csapat szimpatizánsai nem szeretik football golddigger választott népedet.A szurkolót és csapatot ne keverjük össze. Abból szintén elegem van - a Pats fan haverjaim nevében is kikérem -, hogy amikor egy ilyen történik, akkor folyton előjön ez a nyavajgó Pats tábor duma. Nem. A Pats tábor pontosan ugyanolyan mint bármelyik tábor. Rengeteg jó arccal és néhány húgyaggyal. Mivel a legnagyobb tábor, a legtöbb húgyagy itt van, de akkor se általánosítsunk a húgyagyakból. A legtöbb jó arc is itt van.
Gyanítom hogy a sértett önérzeted végett választottad anno azt a csapatot aki éppen akkor a csúcson volt, ha épp akkortájt a Bills hasít, akkor most őket védenéd könnyes szemekkel. Aki nagymenő csapatot választ, szíveskedjék számolni azzal hogy nem mindenki ért egyet majd a sértett gyermekkori azonnali kielégülés-kényszerével. Ez sajnos ilyen.challenge_it
Az egyetlen kérdés, hogy a Patriots-al egyeztettek-e a utóbbi pár napban bármilyen módon arról, hogy lesz-e itt hely a cirkusz után -mert azért lássuk be elég tampering szaga van a dolognak.akdestroyerEngem ez már csak abból a szempontból érdekel, hogy lehetőleg ebből ne legyen rendszer. Eléggé betenne a többi játékos transzfer lehetőségeinek, ha ezek után a csapatok elkezdenének hasonló esetektől tartani.
A Patriots meg ismét hozta magát. Nekem már sok az utóbbi pár év "különlegességeiből". A Patsnek sikerült az utóbbi időkben jól kibasznia a Coltssal, Texanssal, most a Raiderssel. Nem érdekel, hogy nem tiszták az edzőkeringő szabályai, hogy nem egyértelmű mi a tampering és mi nem. Az eredmény az, hogy két csapat megszopta. Most meg az van, hogy egy olyan játékost öleltek keblükre, aki éppen ordas módon átverte a volt csapatát. Nem egy közveszélyes hülyét, nem egy narkóst, nem egy leszálló ágba került vén veteránt. Hanem egy gennyes faszkalapot, aki direkt baszott ki a csapatával. Legalább ilyenkor lehetne egy pici összezárás a ligában. És igen, zavar, hogy megint pont a Pats az aki "olyan jól van vezetve", hogy nem zár össze a többivel. Ez nekem sok így együtt most már. És az vesse rám az első követ a Pats fanok közül, akinek könnyen sikerül lekattannia a deflategate-ről. Mert ugye, hogy tud fájni, ha a szopóroller rosszabbik vége jut? Hát bizony tud. És nem fogadom el, hogy ez a normális, lapozzunk.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
rokaur
876
Én nagyon örülök AB érkezésének, top3 elkapó szinte ingyen. Ha ezt BB tudta és igy akarta (és nem tudják bizonyítani, mondjuk az nem is mindig szükséges) akkor ez megint egy all time move volt tőle.Ha folytatja az ámokfutást ki lesz rakva és kész, nem lesz itt ilyen Gruden, Mayock (Tomlin) féle tétovázás ki fog jönni pár insider info, hogy valami történt reggelre már olvassuk, hogy el lett küldve. Itt ha facebook liveozik repül ez kérdés ne legyen.
Nélküle is jó a csapat vele viszont lehet jobb. Nincs itt nagy BB féle nevelés, vagy beállsz a sorba vagy kivül tágasabb. Amit ő ad hozzá az az amit kevés edző tud, hogy simán kitesz mert megoldja, hogy nyerjen a csapat nélküled is.
Csinálhatsz szimpatikus csapatot, akik 15 évente egyszer eljutnak super bowlig és majd akkor mindenki nekik fog szurkolni, nem igazolod le ABt mert majd árt a megitélésnek, garantálom, hogy az összes nagy csapat ajánlata ott volt az asztalán.
Ha meg eltiltanak az mégjobb, az megint egy "revenge tour" lesz 😀 Kell a motivació na.
Itt van a helyzet szépen elmagyarázva: www.youtube.com/watch?v=WY_jPlY-mXw
Szerkesztette: rokaur
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Hat igen, lesz 1 hete h megtanulja a playbookot. Papiron elit, ideje lesz h goreny viselkedese utan palyan is bizonyitson.Ha már ez a takony itt rontja a levegőt,sokkal jobban örülnék,ha legalább arról beszélnétek ,hogy szerkezetileg hogy építhető be Voldemort (én ki nem mondom a nevét) a csapatba,milyen szerepet kaphat? Nekem ez kicsit sok dudás egy csárdában dolognak tűnik,főleg hogy úgy tűnt,hogy a futójáték,RB passzok továbbra is nagy szerepet játszanak majd.Hogyan építesz be egy Top3 WRt a csapatba? Mondjuk simán kezdeted és ennyi. Egy kicseszett elit. A többit megoldja.
kolok1972
Chargers LT
több mint 6 éve
szerintem még márciusban érdeklődött utána BB, de a Steelers neki nem adta volna még első körért sem, valószínűleg akkor egyeztettek hogy kb mennyi pénzt áldozna rá a csapat, miután elkerült Oaklandbe /szerintem nem véletlenül akart oda kerülni, Grudenben bízhatott hogy előbb vagy utóbb kivágják/ elkezdte csinálni a nyári cirkuszait, mikor végre elengedték az ügynöke egyből hívta BB-t hogy helyzet vanBrown még Steelersként....Mondjuk nem tudom, miért nehéz azt elképzelni, hogy valamikor az offseason folyamán AB megkereste a NE FO-t. Brown láthatólag van ekkora farok, Billék meg simán lehettek úgy, h figyu, ezt meg ezt tudjuk ajánlani, tetszik, tetszik, nem nem, ha FA leszel felveszünk.
Halló Bill játszanék nálatok, de a Raidersbe fognak cserélni, hozzátok nem engednek...
Bill old meg, hogy FA legyél...
A többit tudjuk....
ThundersNFL
PEEtör
hiába aludtam egyet a dologra továbbra sem tetszik 😕
több mint 6 éve
Ha már ez a takony itt rontja a levegőt,sokkal jobban örülnék,ha legalább arról beszélnétek ,hogy szerkezetileg hogy építhető be Voldemort (én ki nem mondom a nevét) a csapatba,milyen szerepet kaphat? Nekem ez kicsit sok dudás egy csárdában dolognak tűnik,főleg hogy úgy tűnt,hogy a futójáték,RB passzok továbbra is nagy szerepet játszanak majd.Hogyan építesz be egy Top3 WRt a csapatba? Mondjuk simán kezdeted és ennyi. Egy kicseszett elit. A többit megoldja.
kolok1972
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
Ennyit nem futott meg egész eloszezonban 😂twitter.com/richeisenshow/status/1170450189636665344?s=21
több mint 6 éve
Végre jól látod magad 😊hagyjad, úgyis elcsapják az egész dolog élét trollkodással, mint a többi genyóságnál. a pecc nem csalógeci, ügyeskedő, piszkos csapat, csak a többiek irigyek a gyűrűk miatt.Brown még Steelersként....Mondjuk nem tudom, miért nehéz azt elképzelni, hogy valamikor az offseason folyamán AB megkereste a NE FO-t. Brown láthatólag van ekkora farok, Billék meg simán lehettek úgy, h figyu, ezt meg ezt tudjuk ajánlani, tetszik, tetszik, nem nem, ha FA leszel felveszünk.
Halló Bill játszanék nálatok, de a Raidersbe fognak cserélni, hozzátok nem engednek...
Bill old meg, hogy FA legyél...
A többit tudjuk....
ThundersNFL
PEEtör
gedam
több mint 6 éve
Kezdődik.Azért ezt a genyót 😁 valami oaklandi tényleg lelövi a végén.
Kiváncsi vagyok BB meddig tolerálja
www.instagram.com/p/B2IZx5XB8Sg/?igshid=1g8efg5yi6da1
vpi
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
gedam
6 476
hagyjad, úgyis elcsapják az egész dolog élét trollkodással, mint a többi genyóságnál. a pecc nem csalógeci, ügyeskedő, piszkos csapat, csak a többiek irigyek a gyűrűk miatt.Brown még Steelersként....Mondjuk nem tudom, miért nehéz azt elképzelni, hogy valamikor az offseason folyamán AB megkereste a NE FO-t. Brown láthatólag van ekkora farok, Billék meg simán lehettek úgy, h figyu, ezt meg ezt tudjuk ajánlani, tetszik, tetszik, nem nem, ha FA leszel felveszünk.
Halló Bill játszanék nálatok, de a Raidersbe fognak cserélni, hozzátok nem engednek...
Bill old meg, hogy FA legyél...
A többit tudjuk....
ThundersNFL
PEEtör
több mint 6 éve
Brown még Steelersként....
Halló Bill játszanék nálatok, de a Raidersbe fognak cserélni, hozzátok nem engednek...
Bill old meg, hogy FA legyél...
A többit tudjuk....
ThundersNFL

BB és Kraft műholdakról, ipszilon sugarak segítségével irányítják a zembereket!
több mint 6 éve
Brown még Steelersként....Mondjuk nem tudom, miért nehéz azt elképzelni, hogy valamikor az offseason folyamán AB megkereste a NE FO-t. Brown láthatólag van ekkora farok, Billék meg simán lehettek úgy, h figyu, ezt meg ezt tudjuk ajánlani, tetszik, tetszik, nem nem, ha FA leszel felveszünk.
Halló Bill játszanék nálatok, de a Raidersbe fognak cserélni, hozzátok nem engednek...
Bill old meg, hogy FA legyél...
A többit tudjuk....
ThundersNFL
több mint 6 éve
Brown még Steelersként....Halló Bill játszanék nálatok, de a Raidersbe fognak cserélni, hozzátok nem engednek...
Bill old meg, hogy FA legyél...
A többit tudjuk....
Szerkesztette: ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Mi lettünk Thanos a többiek meg a Bosszúállók...Na ja, majd a csettintés után jön a history revision, meg az aszteriszk a győzelem mellé...
ThundersNFL

több mint 6 éve
Kezdődik.Azért ezek az instára kirakott Pats-es képei és hozzáfűzött szövegek bőven adnak táptalajt a konteóhívőknek.
Kiváncsi vagyok BB meddig tolerálja
www.instagram.com/p/B2IZx5XB8Sg/?igshid=1g8efg5yi6da1
vpi
Nekem pl az a release kérelmes szövege teljesen wtf volt ("gonna piss off a lot of people when you start doing whats the best for you...prove them wrong...release me"), de így simán lehet értelmezni úgy, hogy ez volt a terve, h a Patsbe kerüljön és gyűrűért harcoljon. Gyanúsan gyors volt ez a megegyezés meg a maga a release kérelem, fű alatt mehettek az egyezkedések.
több mint 6 éve
Mi lettünk Thanos a többiek meg a Bosszúállók...
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Komám, remekül lehoztad azt a Pats szurkolót aki miatt a többi csapat szimpatizánsai nem szeretik football golddigger választott népedet.Te nagyokos mikor írtam hogy tiltsák el?????A sok egybites haterből, hogy kihozta rögtön az állatot... már csak ezért megérte még ha 1 yardot se kap el egész szezonban 😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDBezzeg a sokbites Pats fan. Tegnap még még szidja az NFL-t, hogy miért nem tiltja el a *csába Brownt amiatt amit csinál. Ma meg tapsol. Magadra ismersz, vagy magadra ismersz? 😀 😀
ZERO_L
peterk2005
Ha már ennyire hatalmas pofával írogatsz ide, akkor tudhatnád, hogy mondjuk elsők között írtam Gordon megszerzésénél mennyire nem tetszik a nyolcanhatodik utolsó esély amit az a srác megkap. De nem játszom a naiv hulyegyereket aki egy ilyen eset után elvarja hogy a liga tartson össze mert morálisan ez lenne a helyes. Ez a liga sosem erről szólt szóval aki most ezen felhaborodik az nem tudom mi a szart követett az utóbbi években.
Bmeg bárhova ment volna senki egy kurva szót nem szólna max röhögne hatalmasat, hogy a lockerroom cancernek még fizetnek, de ahogy a pats a befutó rögtön az egész meg volt előre tervezve... Igen szerintem anno a FB liveot is igazából BB wifijerol nyomta.
Szánalmas egy vergődés, amit lenyomtok, annyira ki vagytok éhezve az utálatra, hogy minden szarba beletudtok kapaszkodni, és csak hergelitek egymást. 😂Kíváncsian várom hova fogjátok kifuttatni, az első világháború kirobbanásánál azért ne álljatok meg, szerintem volt jó pár pecces azok között is akik Jézust keresztre feszitettek, de ide bökőt hogy a kígyó is pecces volt az Édenben.
De legalább jól megmutatkozik az igazi énetek, aztán ha vki ravilagit mennyire csak a zsigeri gyűlölet vezérel benneteket akkor nyilván az az első reakció, hogy hülye gópecces... Absolutely love it
Btw sikerült már kimosni a szádat vagy még mindig van a hányásnak egy kis utóíze??? 😁
ZERO_L
Gyanítom hogy a sértett önérzeted végett választottad anno azt a csapatot aki éppen akkor a csúcson volt, ha épp akkortájt a Bills hasít, akkor most őket védenéd könnyes szemekkel.
Aki nagymenő csapatot választ, szíveskedjék számolni azzal hogy nem mindenki ért egyet majd a sértett gyermekkori azonnali kielégülés-kényszerével. Ez sajnos ilyen.
Kaptatok ingyen egy olyan elkapót, aki bár emberileg egy sapka szar szintjén áll, a siker érdekében valószínűleg be fog állni a sorba. Nagyon akarja a jó számokat és a gyűrűt. Nem mellesleg képességeit tekintve top3 wr.
Fanyalgás helyett, illetve a többi szurkoló véleménye feletti hiszti helyett inkább örülj.
Mint egy normális szurkoló.
"Győzni szerényen, veszíteni emelt fővel illik."
több mint 6 éve
A cél szentesíti az eszközt...
több mint 6 éve
Na végignyálazva összes kommentet...Browngate az MÁR van. Az biztos hogy mind az ember, mind az ügynöke eltakarodhat a picsába, ennél nagyobb gusztustalanságot az NFLben még nem láttam.
Tuti BrownGate lesz belőle 4 meccsel és 2 évnyi első kör elvétele...
ThundersNFL
Az egyetlen kérdés, hogy a Patriots-al egyeztettek-e a utóbbi pár napban bármilyen módon arról, hogy lesz-e itt hely a cirkusz után -mert azért lássuk be elég tampering szaga van a dolognak.
Szerintem -a klasszikust idézve- inkább valószínű hogy tudtatok róla mint hogy nem. 😀
De...! Mivel jó pár embert kedvelek ebből a topicból is, én őszintén kívánom nektek, hogy ne ez derüljön ki, mert akkor megint elszabadul a pokol, azt meg egyikőtök sem érdemli meg.