New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 6 éve
Nem így kell írni. Egyiket semAndrews hogy lett kapitány, ha IR-en van?Toushé😁
A Pats szurkolók többsége - én is - inkább ambivalens, mint örül. A fickó játékosnak zseniális, embernek meg... Pedig nyilván igazad van, Brown tudja, hogy itt nincs irgalom, ha cirkuszol, repül mint korábban olyan sokan. Szerintem is be fog állni a sorba, Belichick és Brady tekintélye pedig nyilván hatni fog. (Ahogy Gordonra is hatott.) Ha lockerroom cancer lesz, akkor meg kiteszik a szűrét két perc alatt. (Kíváncsi vagyok, ezt a szerződése hogy szabályozza.)Komám, remekül lehoztad azt a Pats szurkolót aki miatt a többi csapat szimpatizánsai nem szeretik football golddigger választott népedet.Te nagyokos mikor írtam hogy tiltsák el?????A sok egybites haterből, hogy kihozta rögtön az állatot... már csak ezért megérte még ha 1 yardot se kap el egész szezonban 😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDBezzeg a sokbites Pats fan. Tegnap még még szidja az NFL-t, hogy miért nem tiltja el a *csába Brownt amiatt amit csinál. Ma meg tapsol. Magadra ismersz, vagy magadra ismersz? 😀 😀
ZERO_L
peterk2005
Ha már ennyire hatalmas pofával írogatsz ide, akkor tudhatnád, hogy mondjuk elsők között írtam Gordon megszerzésénél mennyire nem tetszik a nyolcanhatodik utolsó esély amit az a srác megkap. De nem játszom a naiv hulyegyereket aki egy ilyen eset után elvarja hogy a liga tartson össze mert morálisan ez lenne a helyes. Ez a liga sosem erről szólt szóval aki most ezen felhaborodik az nem tudom mi a szart követett az utóbbi években.
Bmeg bárhova ment volna senki egy kurva szót nem szólna max röhögne hatalmasat, hogy a lockerroom cancernek még fizetnek, de ahogy a pats a befutó rögtön az egész meg volt előre tervezve... Igen szerintem anno a FB liveot is igazából BB wifijerol nyomta.
Szánalmas egy vergődés, amit lenyomtok, annyira ki vagytok éhezve az utálatra, hogy minden szarba beletudtok kapaszkodni, és csak hergelitek egymást. 😂Kíváncsian várom hova fogjátok kifuttatni, az első világháború kirobbanásánál azért ne álljatok meg, szerintem volt jó pár pecces azok között is akik Jézust keresztre feszitettek, de ide bökőt hogy a kígyó is pecces volt az Édenben.
De legalább jól megmutatkozik az igazi énetek, aztán ha vki ravilagit mennyire csak a zsigeri gyűlölet vezérel benneteket akkor nyilván az az első reakció, hogy hülye gópecces... Absolutely love it
Btw sikerült már kimosni a szádat vagy még mindig van a hányásnak egy kis utóíze??? 😁
ZERO_L
Gyanítom hogy a sértett önérzeted végett választottad anno azt a csapatot aki éppen akkor a csúcson volt, ha épp akkortájt a Bills hasít, akkor most őket védenéd könnyes szemekkel.
Aki nagymenő csapatot választ, szíveskedjék számolni azzal hogy nem mindenki ért egyet majd a sértett gyermekkori azonnali kielégülés-kényszerével. Ez sajnos ilyen.
Kaptatok ingyen egy olyan elkapót, aki bár emberileg egy sapka szar szintjén áll, a siker érdekében valószínűleg be fog állni a sorba. Nagyon akarja a jó számokat és a gyűrűt. Nem mellesleg képességeit tekintve top3 wr.
Fanyalgás helyett, illetve a többi szurkoló véleménye feletti hiszti helyett inkább örülj.
Mint egy normális szurkoló.
challenge_it
Az viszont már engedtessék meg, hogy ne tetszen sokaknak, nekem sem, hogy rögtön iderohan a többi csapat szurkolója sírni és a pocskondiázni, ráadásul azoknak, akiknek azon túl, hogy szurkolók, se közük nincs a történtekhez, se felelősségük nincs érte. Ráadásul amúgy tényleg álszent a szöveg, ha másik csapathoz igazolt volna, ott örömködne minden ottani szurkoló, mert AB minden emberi hibája ellenére komoly fegyver egy offense-ben.
Nyilván én is siránkoznék, ha az Évezred Irányítója beszúrja a csapat hátába a tőrt a felkészülés végén és lelép, miközben rövid pályafutása alatt érdemi eredményt vagy maradandót nem sikerült produkálnia, a sikert sikerre halmozó nagy rivális pedig már amúgy is tovább erősödött a nyáron, ezzel a lépéssel pedig döntő fölénybe kerül elvileg. (Bár tudjuk, hogy Bernard Pollard bármikor megváltoztatja egy mozdulattal az esélyeket.) Nyilván valószínűleg bennem is meglenne az irigység, akkor is, ha látnám, hogy egy Lamar Jackson vezette reménytelen szezon vár rám mint szurkolóra és a Pats egyre nagyobb léptekkel masíroz a 2019-es szezon playoffja felé. Megértem, hogy siker általában csak irigységet és ellenségességet szül, különösen Magyarországon. De szerintem ezért nem kellene a másik csapatot meg a szurkolóit pocskondiázni. Én sem járok át a Chiefs topicba véleményt mondani Hill hosszabbításáról, pedig ezerszer inkább Brownt látom szívesebben a csapatomban mint azt, aki a gyerekét veri és a kezét töri, vagy szimplán egy gyilkos, mint a nagy Ray Lewis.
Amúgy pedig ha Rapistberger nem alakítja a primadonnát és megadják a srácnak amit kér, szerintem most is a Steelersben kapná el a TD-ket. Az volt az igazi művészet, azt a hármast - Bell a harmadik - szétverni.
Burkus
ParadSEC
Különben nem tudom, h a csapatom most hogy jön ide. Az ugye meg van, h Bell&Brown FA akart lenni, mi meg nem hagytuk, h ők válasszanak. A BB -hiszti a terv része volt
Más kérdés, hogy Rózsabogár mindkettőnél megtalálta a bugot a systemben (QB tag, cirkuszi cut), h a végeredmény az legyen, ami
több mint 6 éve
O.J. mondjuk végül ült a sitten, csak nem a legsúlyosabb dologért, amit (nagyon valószínűleg) tett.Mindket esetben ejtettek a vadat. Erdekes ha a ti jatekosotok lenne akkor meg menne a mosdatas. Kamerak be vannak estere keszitve?O.J. Simpson ellen is ejtették. Ray Lewis ellen is ejtették.
Blevi
Burkus
Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
O.J. Simpson ellen is ejtették. Ray Lewis ellen is ejtették.Mindket esetben ejtettek a vadat. Erdekes ha a ti jatekosotok lenne akkor meg menne a mosdatas. Kamerak be vannak estere keszitve?Én mondjuk nagyon örülök, hogy mennyi gerinces-becsületes ember van a fórumon, akik ha egy NFL csapatban GM, HC poziciót töltenének be és megszerezhetnék AB-t ők elutasítanák (amíg nincs bizonyíték addig ez történt). Én bizony tolnám elé a prove-it szerződést 😀
rokaur"Rólad meg a fajtádról"... Uramatyám, mennyi se..fej jár ide. Szerintem a saját topicban trollkodj inkább.Andrews hogy lett kapitány, ha IR-en van?Íme egy újabb áldozati bárány😊 Kikéri magának, siránkozik, majd teljes letámadás😊. Amúgy minek szólsz hozzá olyan dolgokhoz(AB , Steelers, Big Ben viszonya és a szakítás okai) ha fingod sincs róla és a hülyeségeid terjeszted ezzel kapcsolatban. mondjuk mindent elmond rólad és a fajtádról, hogy még a nevét sem vagy képes tisztességgel leírni.
A Pats szurkolók többsége - én is - inkább ambivalens, mint örül. A fickó játékosnak zseniális, embernek meg... Pedig nyilván igazad van, Brown tudja, hogy itt nincs irgalom, ha cirkuszol, repül mint korábban olyan sokan. Szerintem is be fog állni a sorba, Belichick és Brady tekintélye pedig nyilván hatni fog. (Ahogy Gordonra is hatott.) Ha lockerroom cancer lesz, akkor meg kiteszik a szűrét két perc alatt. (Kíváncsi vagyok, ezt a szerződése hogy szabályozza.)Komám, remekül lehoztad azt a Pats szurkolót aki miatt a többi csapat szimpatizánsai nem szeretik football golddigger választott népedet.Te nagyokos mikor írtam hogy tiltsák el?????A sok egybites haterből, hogy kihozta rögtön az állatot... már csak ezért megérte még ha 1 yardot se kap el egész szezonban 😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDBezzeg a sokbites Pats fan. Tegnap még még szidja az NFL-t, hogy miért nem tiltja el a *csába Brownt amiatt amit csinál. Ma meg tapsol. Magadra ismersz, vagy magadra ismersz? 😀 😀
ZERO_L
peterk2005
Ha már ennyire hatalmas pofával írogatsz ide, akkor tudhatnád, hogy mondjuk elsők között írtam Gordon megszerzésénél mennyire nem tetszik a nyolcanhatodik utolsó esély amit az a srác megkap. De nem játszom a naiv hulyegyereket aki egy ilyen eset után elvarja hogy a liga tartson össze mert morálisan ez lenne a helyes. Ez a liga sosem erről szólt szóval aki most ezen felhaborodik az nem tudom mi a szart követett az utóbbi években.
Bmeg bárhova ment volna senki egy kurva szót nem szólna max röhögne hatalmasat, hogy a lockerroom cancernek még fizetnek, de ahogy a pats a befutó rögtön az egész meg volt előre tervezve... Igen szerintem anno a FB liveot is igazából BB wifijerol nyomta.
Szánalmas egy vergődés, amit lenyomtok, annyira ki vagytok éhezve az utálatra, hogy minden szarba beletudtok kapaszkodni, és csak hergelitek egymást. 😂Kíváncsian várom hova fogjátok kifuttatni, az első világháború kirobbanásánál azért ne álljatok meg, szerintem volt jó pár pecces azok között is akik Jézust keresztre feszitettek, de ide bökőt hogy a kígyó is pecces volt az Édenben.
De legalább jól megmutatkozik az igazi énetek, aztán ha vki ravilagit mennyire csak a zsigeri gyűlölet vezérel benneteket akkor nyilván az az első reakció, hogy hülye gópecces... Absolutely love it
Btw sikerült már kimosni a szádat vagy még mindig van a hányásnak egy kis utóíze??? 😁
ZERO_L
Gyanítom hogy a sértett önérzeted végett választottad anno azt a csapatot aki éppen akkor a csúcson volt, ha épp akkortájt a Bills hasít, akkor most őket védenéd könnyes szemekkel.
Aki nagymenő csapatot választ, szíveskedjék számolni azzal hogy nem mindenki ért egyet majd a sértett gyermekkori azonnali kielégülés-kényszerével. Ez sajnos ilyen.
Kaptatok ingyen egy olyan elkapót, aki bár emberileg egy sapka szar szintjén áll, a siker érdekében valószínűleg be fog állni a sorba. Nagyon akarja a jó számokat és a gyűrűt. Nem mellesleg képességeit tekintve top3 wr.
Fanyalgás helyett, illetve a többi szurkoló véleménye feletti hiszti helyett inkább örülj.
Mint egy normális szurkoló.
challenge_it
Az viszont már engedtessék meg, hogy ne tetszen sokaknak, nekem sem, hogy rögtön iderohan a többi csapat szurkolója sírni és a pocskondiázni, ráadásul azoknak, akiknek azon túl, hogy szurkolók, se közük nincs a történtekhez, se felelősségük nincs érte. Ráadásul amúgy tényleg álszent a szöveg, ha másik csapathoz igazolt volna, ott örömködne minden ottani szurkoló, mert AB minden emberi hibája ellenére komoly fegyver egy offense-ben.
Nyilván én is siránkoznék, ha az Évezred Irányítója beszúrja a csapat hátába a tőrt a felkészülés végén és lelép, miközben rövid pályafutása alatt érdemi eredményt vagy maradandót nem sikerült produkálnia, a sikert sikerre halmozó nagy rivális pedig már amúgy is tovább erősödött a nyáron, ezzel a lépéssel pedig döntő fölénybe kerül elvileg. (Bár tudjuk, hogy Bernard Pollard bármikor megváltoztatja egy mozdulattal az esélyeket.) Nyilván valószínűleg bennem is meglenne az irigység, akkor is, ha látnám, hogy egy Lamar Jackson vezette reménytelen szezon vár rám mint szurkolóra és a Pats egyre nagyobb léptekkel masíroz a 2019-es szezon playoffja felé. Megértem, hogy siker általában csak irigységet és ellenségességet szül, különösen Magyarországon. De szerintem ezért nem kellene a másik csapatot meg a szurkolóit pocskondiázni. Én sem járok át a Chiefs topicba véleményt mondani Hill hosszabbításáról, pedig ezerszer inkább Brownt látom szívesebben a csapatomban mint azt, aki a gyerekét veri és a kezét töri, vagy szimplán egy gyilkos, mint a nagy Ray Lewis.
Amúgy pedig ha Rapistberger nem alakítja a primadonnát és megadják a srácnak amit kér, szerintem most is a Steelersben kapná el a TD-ket. Az volt az igazi művészet, azt a hármast - Bell a harmadik - szétverni.
Burkus
pfefe8
Amúgy én nem kértem ki magamnak, mindenkinek joga van hülyeségeket beszélni, csak uncsi az itt folyó rinyálás. Rapistberger pedig a Steelers QB közhasználatú neve a két nemi erőszak után, hibátlanul írtam le a nevét. 😊 Ha már Steelers fan vagy, legalább ennyit tudhatnál a saját házad tájáról.
Burkus
Blevi
több mint 6 éve
Mindket esetben ejtettek a vadat. Erdekes ha a ti jatekosotok lenne akkor meg menne a mosdatas. Kamerak be vannak estere keszitve?Én mondjuk nagyon örülök, hogy mennyi gerinces-becsületes ember van a fórumon, akik ha egy NFL csapatban GM, HC poziciót töltenének be és megszerezhetnék AB-t ők elutasítanák (amíg nincs bizonyíték addig ez történt). Én bizony tolnám elé a prove-it szerződést 😀

Na ezért utáltam már a gondolatát is hogy idejöjjön... Pár óra múlva szezonnyitó,egy nagy riválissal és kb 400 hozzászólás alatt sem esett egy szó sem erről!!! Ehhhh...
kolok1972
Szoros vereséggel már "elégedett" lennék. Idegenben, első forduló, ráadásul hozzátok nem nyerni járunk. Túl jó ez a csapat a labda mindkét oldalán talán nekünk, csak ne legyen sima. Ja és sérülés se legyen.
Steelers fan
több mint 6 éve
Maximum neked(intelligencia hiánya miatt) és egy két társadnak evidens az a "név" amit te leírsz. eszembe sem jutna például Bradyt gúnynevekkel illetni a fórumon és sehol máshol. Tudom ,hogy nem érted, már hogy is értenéd miről van szó. Boldogok a lelki szegények, de rátok is szükség van.Én mondjuk nagyon örülök, hogy mennyi gerinces-becsületes ember van a fórumon, akik ha egy NFL csapatban GM, HC poziciót töltenének be és megszerezhetnék AB-t ők elutasítanák (amíg nincs bizonyíték addig ez történt). Én bizony tolnám elé a prove-it szerződést 😀
rokaur"Rólad meg a fajtádról"... Uramatyám, mennyi se..fej jár ide. Szerintem a saját topicban trollkodj inkább.Andrews hogy lett kapitány, ha IR-en van?Íme egy újabb áldozati bárány😊 Kikéri magának, siránkozik, majd teljes letámadás😊. Amúgy minek szólsz hozzá olyan dolgokhoz(AB , Steelers, Big Ben viszonya és a szakítás okai) ha fingod sincs róla és a hülyeségeid terjeszted ezzel kapcsolatban. mondjuk mindent elmond rólad és a fajtádról, hogy még a nevét sem vagy képes tisztességgel leírni.
A Pats szurkolók többsége - én is - inkább ambivalens, mint örül. A fickó játékosnak zseniális, embernek meg... Pedig nyilván igazad van, Brown tudja, hogy itt nincs irgalom, ha cirkuszol, repül mint korábban olyan sokan. Szerintem is be fog állni a sorba, Belichick és Brady tekintélye pedig nyilván hatni fog. (Ahogy Gordonra is hatott.) Ha lockerroom cancer lesz, akkor meg kiteszik a szűrét két perc alatt. (Kíváncsi vagyok, ezt a szerződése hogy szabályozza.)Komám, remekül lehoztad azt a Pats szurkolót aki miatt a többi csapat szimpatizánsai nem szeretik football golddigger választott népedet.Te nagyokos mikor írtam hogy tiltsák el?????A sok egybites haterből, hogy kihozta rögtön az állatot... már csak ezért megérte még ha 1 yardot se kap el egész szezonban 😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDBezzeg a sokbites Pats fan. Tegnap még még szidja az NFL-t, hogy miért nem tiltja el a *csába Brownt amiatt amit csinál. Ma meg tapsol. Magadra ismersz, vagy magadra ismersz? 😀 😀
ZERO_L
peterk2005
Ha már ennyire hatalmas pofával írogatsz ide, akkor tudhatnád, hogy mondjuk elsők között írtam Gordon megszerzésénél mennyire nem tetszik a nyolcanhatodik utolsó esély amit az a srác megkap. De nem játszom a naiv hulyegyereket aki egy ilyen eset után elvarja hogy a liga tartson össze mert morálisan ez lenne a helyes. Ez a liga sosem erről szólt szóval aki most ezen felhaborodik az nem tudom mi a szart követett az utóbbi években.
Bmeg bárhova ment volna senki egy kurva szót nem szólna max röhögne hatalmasat, hogy a lockerroom cancernek még fizetnek, de ahogy a pats a befutó rögtön az egész meg volt előre tervezve... Igen szerintem anno a FB liveot is igazából BB wifijerol nyomta.
Szánalmas egy vergődés, amit lenyomtok, annyira ki vagytok éhezve az utálatra, hogy minden szarba beletudtok kapaszkodni, és csak hergelitek egymást. 😂Kíváncsian várom hova fogjátok kifuttatni, az első világháború kirobbanásánál azért ne álljatok meg, szerintem volt jó pár pecces azok között is akik Jézust keresztre feszitettek, de ide bökőt hogy a kígyó is pecces volt az Édenben.
De legalább jól megmutatkozik az igazi énetek, aztán ha vki ravilagit mennyire csak a zsigeri gyűlölet vezérel benneteket akkor nyilván az az első reakció, hogy hülye gópecces... Absolutely love it
Btw sikerült már kimosni a szádat vagy még mindig van a hányásnak egy kis utóíze??? 😁
ZERO_L
Gyanítom hogy a sértett önérzeted végett választottad anno azt a csapatot aki éppen akkor a csúcson volt, ha épp akkortájt a Bills hasít, akkor most őket védenéd könnyes szemekkel.
Aki nagymenő csapatot választ, szíveskedjék számolni azzal hogy nem mindenki ért egyet majd a sértett gyermekkori azonnali kielégülés-kényszerével. Ez sajnos ilyen.
Kaptatok ingyen egy olyan elkapót, aki bár emberileg egy sapka szar szintjén áll, a siker érdekében valószínűleg be fog állni a sorba. Nagyon akarja a jó számokat és a gyűrűt. Nem mellesleg képességeit tekintve top3 wr.
Fanyalgás helyett, illetve a többi szurkoló véleménye feletti hiszti helyett inkább örülj.
Mint egy normális szurkoló.
challenge_it
Az viszont már engedtessék meg, hogy ne tetszen sokaknak, nekem sem, hogy rögtön iderohan a többi csapat szurkolója sírni és a pocskondiázni, ráadásul azoknak, akiknek azon túl, hogy szurkolók, se közük nincs a történtekhez, se felelősségük nincs érte. Ráadásul amúgy tényleg álszent a szöveg, ha másik csapathoz igazolt volna, ott örömködne minden ottani szurkoló, mert AB minden emberi hibája ellenére komoly fegyver egy offense-ben.
Nyilván én is siránkoznék, ha az Évezred Irányítója beszúrja a csapat hátába a tőrt a felkészülés végén és lelép, miközben rövid pályafutása alatt érdemi eredményt vagy maradandót nem sikerült produkálnia, a sikert sikerre halmozó nagy rivális pedig már amúgy is tovább erősödött a nyáron, ezzel a lépéssel pedig döntő fölénybe kerül elvileg. (Bár tudjuk, hogy Bernard Pollard bármikor megváltoztatja egy mozdulattal az esélyeket.) Nyilván valószínűleg bennem is meglenne az irigység, akkor is, ha látnám, hogy egy Lamar Jackson vezette reménytelen szezon vár rám mint szurkolóra és a Pats egyre nagyobb léptekkel masíroz a 2019-es szezon playoffja felé. Megértem, hogy siker általában csak irigységet és ellenségességet szül, különösen Magyarországon. De szerintem ezért nem kellene a másik csapatot meg a szurkolóit pocskondiázni. Én sem járok át a Chiefs topicba véleményt mondani Hill hosszabbításáról, pedig ezerszer inkább Brownt látom szívesebben a csapatomban mint azt, aki a gyerekét veri és a kezét töri, vagy szimplán egy gyilkos, mint a nagy Ray Lewis.
Amúgy pedig ha Rapistberger nem alakítja a primadonnát és megadják a srácnak amit kér, szerintem most is a Steelersben kapná el a TD-ket. Az volt az igazi művészet, azt a hármast - Bell a harmadik - szétverni.
Burkus
pfefe8
Amúgy én nem kértem ki magamnak, mindenkinek joga van hülyeségeket beszélni, csak uncsi az itt folyó rinyálás. Rapistberger pedig a Steelers QB közhasználatú neve a két nemi erőszak után, hibátlanul írtam le a nevét. 😊 Ha már Steelers fan vagy, legalább ennyit tudhatnál a saját házad tájáról.
Burkus
Steelers fan
több mint 6 éve
Na ezért utáltam már a gondolatát is hogy idejöjjön... Pár óra múlva szezonnyitó,egy nagy riválissal és kb 400 hozzászólás alatt sem esett egy szó sem erről!!! Ehhhh...Dehogynem, nemrég igazoltátok le az egyik volt játékosukat. Ez megért pár hszt, nem? 😀
kolok1972
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 6 éve
Ha esetleg elfelejtettük volna, hajnalban meccs! LFG!!! www.instagram.com/p/B2JrBvlgiib/?igshid=1ovo9fw0jqsc0
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 6 éve
Na ezért utáltam már a gondolatát is hogy idejöjjön... Pár óra múlva szezonnyitó,egy nagy riválissal és kb 400 hozzászólás alatt sem esett egy szó sem erről!!! Ehhhh...
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 6 éve
Jelen esetben már régesrég nem játszik az intelligencia, azok az idők elmúltak most mehet a szabad trollkodás az elmúlt időszak feszkóját ebben a topikban le lehet vezetni. Köszi BrownÍrhatta volna azt is persze. Intelligencia kérdése az egész. Amikor elfogy vagy sosem volt ez a dolog, akkor jönnek az ilyen dolgok. Egyébként nincs ezzel sem nagy baj, szükség van erre is, csak akkor ne kérje ki magának😊Igaz írhatta volna hogy Ratyiburger de ennél szebben fogalmazott😀Andrews hogy lett kapitány, ha IR-en van?Íme egy újabb áldozati bárány😊 Kikéri magának, siránkozik, majd teljes letámadás😊. Amúgy minek szólsz hozzá olyan dolgokhoz(AB , Steelers, Big Ben viszonya és a szakítás okai) ha fingod sincs róla és a hülyeségeid terjeszted ezzel kapcsolatban. mondjuk mindent elmond rólad és a fajtádról, hogy még a nevét sem vagy képes tisztességgel leírni.
A Pats szurkolók többsége - én is - inkább ambivalens, mint örül. A fickó játékosnak zseniális, embernek meg... Pedig nyilván igazad van, Brown tudja, hogy itt nincs irgalom, ha cirkuszol, repül mint korábban olyan sokan. Szerintem is be fog állni a sorba, Belichick és Brady tekintélye pedig nyilván hatni fog. (Ahogy Gordonra is hatott.) Ha lockerroom cancer lesz, akkor meg kiteszik a szűrét két perc alatt. (Kíváncsi vagyok, ezt a szerződése hogy szabályozza.)Komám, remekül lehoztad azt a Pats szurkolót aki miatt a többi csapat szimpatizánsai nem szeretik football golddigger választott népedet.Te nagyokos mikor írtam hogy tiltsák el?????A sok egybites haterből, hogy kihozta rögtön az állatot... már csak ezért megérte még ha 1 yardot se kap el egész szezonban 😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDBezzeg a sokbites Pats fan. Tegnap még még szidja az NFL-t, hogy miért nem tiltja el a *csába Brownt amiatt amit csinál. Ma meg tapsol. Magadra ismersz, vagy magadra ismersz? 😀 😀
ZERO_L
peterk2005
Ha már ennyire hatalmas pofával írogatsz ide, akkor tudhatnád, hogy mondjuk elsők között írtam Gordon megszerzésénél mennyire nem tetszik a nyolcanhatodik utolsó esély amit az a srác megkap. De nem játszom a naiv hulyegyereket aki egy ilyen eset után elvarja hogy a liga tartson össze mert morálisan ez lenne a helyes. Ez a liga sosem erről szólt szóval aki most ezen felhaborodik az nem tudom mi a szart követett az utóbbi években.
Bmeg bárhova ment volna senki egy kurva szót nem szólna max röhögne hatalmasat, hogy a lockerroom cancernek még fizetnek, de ahogy a pats a befutó rögtön az egész meg volt előre tervezve... Igen szerintem anno a FB liveot is igazából BB wifijerol nyomta.
Szánalmas egy vergődés, amit lenyomtok, annyira ki vagytok éhezve az utálatra, hogy minden szarba beletudtok kapaszkodni, és csak hergelitek egymást. 😂Kíváncsian várom hova fogjátok kifuttatni, az első világháború kirobbanásánál azért ne álljatok meg, szerintem volt jó pár pecces azok között is akik Jézust keresztre feszitettek, de ide bökőt hogy a kígyó is pecces volt az Édenben.
De legalább jól megmutatkozik az igazi énetek, aztán ha vki ravilagit mennyire csak a zsigeri gyűlölet vezérel benneteket akkor nyilván az az első reakció, hogy hülye gópecces... Absolutely love it
Btw sikerült már kimosni a szádat vagy még mindig van a hányásnak egy kis utóíze??? 😁
ZERO_L
Gyanítom hogy a sértett önérzeted végett választottad anno azt a csapatot aki éppen akkor a csúcson volt, ha épp akkortájt a Bills hasít, akkor most őket védenéd könnyes szemekkel.
Aki nagymenő csapatot választ, szíveskedjék számolni azzal hogy nem mindenki ért egyet majd a sértett gyermekkori azonnali kielégülés-kényszerével. Ez sajnos ilyen.
Kaptatok ingyen egy olyan elkapót, aki bár emberileg egy sapka szar szintjén áll, a siker érdekében valószínűleg be fog állni a sorba. Nagyon akarja a jó számokat és a gyűrűt. Nem mellesleg képességeit tekintve top3 wr.
Fanyalgás helyett, illetve a többi szurkoló véleménye feletti hiszti helyett inkább örülj.
Mint egy normális szurkoló.
challenge_it
Az viszont már engedtessék meg, hogy ne tetszen sokaknak, nekem sem, hogy rögtön iderohan a többi csapat szurkolója sírni és a pocskondiázni, ráadásul azoknak, akiknek azon túl, hogy szurkolók, se közük nincs a történtekhez, se felelősségük nincs érte. Ráadásul amúgy tényleg álszent a szöveg, ha másik csapathoz igazolt volna, ott örömködne minden ottani szurkoló, mert AB minden emberi hibája ellenére komoly fegyver egy offense-ben.
Nyilván én is siránkoznék, ha az Évezred Irányítója beszúrja a csapat hátába a tőrt a felkészülés végén és lelép, miközben rövid pályafutása alatt érdemi eredményt vagy maradandót nem sikerült produkálnia, a sikert sikerre halmozó nagy rivális pedig már amúgy is tovább erősödött a nyáron, ezzel a lépéssel pedig döntő fölénybe kerül elvileg. (Bár tudjuk, hogy Bernard Pollard bármikor megváltoztatja egy mozdulattal az esélyeket.) Nyilván valószínűleg bennem is meglenne az irigység, akkor is, ha látnám, hogy egy Lamar Jackson vezette reménytelen szezon vár rám mint szurkolóra és a Pats egyre nagyobb léptekkel masíroz a 2019-es szezon playoffja felé. Megértem, hogy siker általában csak irigységet és ellenségességet szül, különösen Magyarországon. De szerintem ezért nem kellene a másik csapatot meg a szurkolóit pocskondiázni. Én sem járok át a Chiefs topicba véleményt mondani Hill hosszabbításáról, pedig ezerszer inkább Brownt látom szívesebben a csapatomban mint azt, aki a gyerekét veri és a kezét töri, vagy szimplán egy gyilkos, mint a nagy Ray Lewis.
Amúgy pedig ha Rapistberger nem alakítja a primadonnát és megadják a srácnak amit kér, szerintem most is a Steelersben kapná el a TD-ket. Az volt az igazi művészet, azt a hármast - Bell a harmadik - szétverni.
Burkus
pfefe8
ParadSEC
pfefe8
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 6 éve
Én mondjuk nagyon örülök, hogy mennyi gerinces-becsületes ember van a fórumon, akik ha egy NFL csapatban GM, HC poziciót töltenének be és megszerezhetnék AB-t ők elutasítanák (amíg nincs bizonyíték addig ez történt). Én bizony tolnám elé a prove-it szerződést 😀
rokaur
"Rólad meg a fajtádról"... Uramatyám, mennyi se..fej jár ide. Szerintem a saját topicban trollkodj inkább.Andrews hogy lett kapitány, ha IR-en van?Íme egy újabb áldozati bárány😊 Kikéri magának, siránkozik, majd teljes letámadás😊. Amúgy minek szólsz hozzá olyan dolgokhoz(AB , Steelers, Big Ben viszonya és a szakítás okai) ha fingod sincs róla és a hülyeségeid terjeszted ezzel kapcsolatban. mondjuk mindent elmond rólad és a fajtádról, hogy még a nevét sem vagy képes tisztességgel leírni.

Állítólag Vettel is azért idióta, mert lebeszélte Belichickkel.
több mint 6 éve
Tampering.A liga donti el. A Patset visszaesokent szvsz penzbuntetessel sujtanak, ami komolytalan, meg elvennek par pickjuket, ami egyebkent szerintem szinten nem egy oriasi buntetes egy folyamatosan 1/28 utan draftolo csapatnal.
Ha bebizonyosodna, mi lenne a büntetése?
Sobri Jóska
Ha a liga kicsit is korrekt lenne, akkor Brownt kicsinalna mondjuk a Mayock-balheert, aztan eltiltana egy evre, hogy megtorpedozza az egesz cirkuszt, aztan akkor boldog lehet az Oakland, a jatekos megkapta melto jussak, a Patriotsra meg lehet mutogatni, hogy nem tudta ugymond kihasznalni neveto felkent az egesz Brown-botranyt.
De ez az en szubjektiv meglatasom. En tamperingert a Patset nem vennem elo, hanem Brownra szallnek ra.
több mint 6 éve
Bedobnék egy új, tartalmas felvetést a hatereknek, ami tovább színesítheti és egyben új irányt is adhat a disputának.A kiemelt rész mindig minden körülmények között kijár a Pats-nek.
Brady ma este lesérül, season ending.
Mi az erkölcsös és egyben őszinte megközelítés?
- megérdemelték, csaló banda,
- úgy kell AB-nak, lófaszt nyer, nem gyűrűt,
- azért ez sajnálatos, de így kellett történnie,
- isteni igazságszolgáltatás,
- Bradyt sajnálom, de a Patsnek járt.
Haladóknak: ennek ellenére a Pats bajnokságot nyer.
- ilyen a világon nincs,
- nem érdemelték meg,
- ajókurvaédesanyjukatggggggrrrrrrrrrrrrr!!!!!
Sobri Jóska
Ha Brady megsérülne, akkor meg:
úgy kell AB-nak, lófaszt nyer, nem gyűrűt
De nem fog megsérülni Brady, úgyhogy marad a kiemelt rész...
több mint 6 éve
Írhatta volna azt is persze. Intelligencia kérdése az egész. Amikor elfogy vagy sosem volt ez a dolog, akkor jönnek az ilyen dolgok. Egyébként nincs ezzel sem nagy baj, szükség van erre is, csak akkor ne kérje ki magának😊Igaz írhatta volna hogy Ratyiburger de ennél szebben fogalmazott😀Andrews hogy lett kapitány, ha IR-en van?Íme egy újabb áldozati bárány😊 Kikéri magának, siránkozik, majd teljes letámadás😊. Amúgy minek szólsz hozzá olyan dolgokhoz(AB , Steelers, Big Ben viszonya és a szakítás okai) ha fingod sincs róla és a hülyeségeid terjeszted ezzel kapcsolatban. mondjuk mindent elmond rólad és a fajtádról, hogy még a nevét sem vagy képes tisztességgel leírni.
A Pats szurkolók többsége - én is - inkább ambivalens, mint örül. A fickó játékosnak zseniális, embernek meg... Pedig nyilván igazad van, Brown tudja, hogy itt nincs irgalom, ha cirkuszol, repül mint korábban olyan sokan. Szerintem is be fog állni a sorba, Belichick és Brady tekintélye pedig nyilván hatni fog. (Ahogy Gordonra is hatott.) Ha lockerroom cancer lesz, akkor meg kiteszik a szűrét két perc alatt. (Kíváncsi vagyok, ezt a szerződése hogy szabályozza.)Komám, remekül lehoztad azt a Pats szurkolót aki miatt a többi csapat szimpatizánsai nem szeretik football golddigger választott népedet.Te nagyokos mikor írtam hogy tiltsák el?????A sok egybites haterből, hogy kihozta rögtön az állatot... már csak ezért megérte még ha 1 yardot se kap el egész szezonban 😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDBezzeg a sokbites Pats fan. Tegnap még még szidja az NFL-t, hogy miért nem tiltja el a *csába Brownt amiatt amit csinál. Ma meg tapsol. Magadra ismersz, vagy magadra ismersz? 😀 😀
ZERO_L
peterk2005
Ha már ennyire hatalmas pofával írogatsz ide, akkor tudhatnád, hogy mondjuk elsők között írtam Gordon megszerzésénél mennyire nem tetszik a nyolcanhatodik utolsó esély amit az a srác megkap. De nem játszom a naiv hulyegyereket aki egy ilyen eset után elvarja hogy a liga tartson össze mert morálisan ez lenne a helyes. Ez a liga sosem erről szólt szóval aki most ezen felhaborodik az nem tudom mi a szart követett az utóbbi években.
Bmeg bárhova ment volna senki egy kurva szót nem szólna max röhögne hatalmasat, hogy a lockerroom cancernek még fizetnek, de ahogy a pats a befutó rögtön az egész meg volt előre tervezve... Igen szerintem anno a FB liveot is igazából BB wifijerol nyomta.
Szánalmas egy vergődés, amit lenyomtok, annyira ki vagytok éhezve az utálatra, hogy minden szarba beletudtok kapaszkodni, és csak hergelitek egymást. 😂Kíváncsian várom hova fogjátok kifuttatni, az első világháború kirobbanásánál azért ne álljatok meg, szerintem volt jó pár pecces azok között is akik Jézust keresztre feszitettek, de ide bökőt hogy a kígyó is pecces volt az Édenben.
De legalább jól megmutatkozik az igazi énetek, aztán ha vki ravilagit mennyire csak a zsigeri gyűlölet vezérel benneteket akkor nyilván az az első reakció, hogy hülye gópecces... Absolutely love it
Btw sikerült már kimosni a szádat vagy még mindig van a hányásnak egy kis utóíze??? 😁
ZERO_L
Gyanítom hogy a sértett önérzeted végett választottad anno azt a csapatot aki éppen akkor a csúcson volt, ha épp akkortájt a Bills hasít, akkor most őket védenéd könnyes szemekkel.
Aki nagymenő csapatot választ, szíveskedjék számolni azzal hogy nem mindenki ért egyet majd a sértett gyermekkori azonnali kielégülés-kényszerével. Ez sajnos ilyen.
Kaptatok ingyen egy olyan elkapót, aki bár emberileg egy sapka szar szintjén áll, a siker érdekében valószínűleg be fog állni a sorba. Nagyon akarja a jó számokat és a gyűrűt. Nem mellesleg képességeit tekintve top3 wr.
Fanyalgás helyett, illetve a többi szurkoló véleménye feletti hiszti helyett inkább örülj.
Mint egy normális szurkoló.
challenge_it
Az viszont már engedtessék meg, hogy ne tetszen sokaknak, nekem sem, hogy rögtön iderohan a többi csapat szurkolója sírni és a pocskondiázni, ráadásul azoknak, akiknek azon túl, hogy szurkolók, se közük nincs a történtekhez, se felelősségük nincs érte. Ráadásul amúgy tényleg álszent a szöveg, ha másik csapathoz igazolt volna, ott örömködne minden ottani szurkoló, mert AB minden emberi hibája ellenére komoly fegyver egy offense-ben.
Nyilván én is siránkoznék, ha az Évezred Irányítója beszúrja a csapat hátába a tőrt a felkészülés végén és lelép, miközben rövid pályafutása alatt érdemi eredményt vagy maradandót nem sikerült produkálnia, a sikert sikerre halmozó nagy rivális pedig már amúgy is tovább erősödött a nyáron, ezzel a lépéssel pedig döntő fölénybe kerül elvileg. (Bár tudjuk, hogy Bernard Pollard bármikor megváltoztatja egy mozdulattal az esélyeket.) Nyilván valószínűleg bennem is meglenne az irigység, akkor is, ha látnám, hogy egy Lamar Jackson vezette reménytelen szezon vár rám mint szurkolóra és a Pats egyre nagyobb léptekkel masíroz a 2019-es szezon playoffja felé. Megértem, hogy siker általában csak irigységet és ellenségességet szül, különösen Magyarországon. De szerintem ezért nem kellene a másik csapatot meg a szurkolóit pocskondiázni. Én sem járok át a Chiefs topicba véleményt mondani Hill hosszabbításáról, pedig ezerszer inkább Brownt látom szívesebben a csapatomban mint azt, aki a gyerekét veri és a kezét töri, vagy szimplán egy gyilkos, mint a nagy Ray Lewis.
Amúgy pedig ha Rapistberger nem alakítja a primadonnát és megadják a srácnak amit kér, szerintem most is a Steelersben kapná el a TD-ket. Az volt az igazi művészet, azt a hármast - Bell a harmadik - szétverni.
Burkus
pfefe8
ParadSEC
Steelers fan
több mint 6 éve
Igaz írhatta volna hogy Ratyiburger de ennél szebben fogalmazott😀Andrews hogy lett kapitány, ha IR-en van?Íme egy újabb áldozati bárány😊 Kikéri magának, siránkozik, majd teljes letámadás😊. Amúgy minek szólsz hozzá olyan dolgokhoz(AB , Steelers, Big Ben viszonya és a szakítás okai) ha fingod sincs róla és a hülyeségeid terjeszted ezzel kapcsolatban. mondjuk mindent elmond rólad és a fajtádról, hogy még a nevét sem vagy képes tisztességgel leírni.

876
Én mondjuk nagyon örülök, hogy mennyi gerinces-becsületes ember van a fórumon, akik ha egy NFL csapatban GM, HC poziciót töltenének be és megszerezhetnék AB-t ők elutasítanák (amíg nincs bizonyíték addig ez történt). Én bizony tolnám elé a prove-it szerződést 😀
több mint 6 éve
Andrews hogy lett kapitány, ha IR-en van?Toushé😁

Bedobnék egy új, tartalmas felvetést a hatereknek, ami tovább színesítheti és egyben új irányt is adhat a disputának.Én tegnap este mikor a hír után lefeküdtem, konkrétan felröhögtem, hogy mi lesz itt...
Brady ma este lesérül, season ending.
Mi az erkölcsös és egyben őszinte megközelítés?
- megérdemelték, csaló banda,
- úgy kell AB-nak, lófaszt nyer, nem gyűrűt,
- azért ez sajnálatos, de így kellett történnie,
- isteni igazságszolgáltatás,
- Bradyt sajnálom, de a Patsnek járt.
Haladóknak: ennek ellenére a Pats bajnokságot nyer.
- ilyen a világon nincs,
- nem érdemelték meg,
- ajókurvaédesanyjukatggggggrrrrrrrrrrrrr!!!!!
Sobri Jóska
Nem érdekel, hogy AB mennyire gerinces vagy nem, engem az érdekel, hogy mit ad a csapatnak. Nem egy Hill a faszi, szóval még utálni se utálom.
BB-t se nagyon érdeklik ezek a dolgok, hogy mi megy a social mediaban amíg az nem árt a csapatnak.
Egyébként meg:
twitter.com/espn/status/1169329687799242757
twitter.com/ZackCoxNESN/status/1169279577169903616
Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 6 éve
...Nem kellett, de ilyen tehetséget ki az a hülye, aki otthagy a piacon?
Wyatt
Lehet az én memóriám rossz, de ez az OP teambuilding(még ha ez a mostani nem is tűnik előre eltervezettnek) nagyon ritkán eredményes, most hirtelen a GSW+KD összeállást tudnám csak felhozni, mint hatalmas kivételt, de másra nem nagyon emlékszem. Soccerben volt hasonló érzésem mikor CR+Kaka-t összehozták Madridban, hát abból sem lett túl sok minden (ok egy bajnoki cím, de hát nem a csodaduó mágikus kémiájának köszönhetően)
Azért arra kíváncsi leszek, a szükséges 4-5-6 milliót miből fogja BB előteremteni. Ki lesz a "jó fej" játékos...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
Bedobnék egy új, tartalmas felvetést a hatereknek, ami tovább színesítheti és egyben új irányt is adhat a disputának.Brady ma este lesérül, season ending.
Mi az erkölcsös és egyben őszinte megközelítés?
- megérdemelték, csaló banda,
- úgy kell AB-nak, lófaszt nyer, nem gyűrűt,
- azért ez sajnálatos, de így kellett történnie,
- isteni igazságszolgáltatás,
- Bradyt sajnálom, de a Patsnek járt.
Haladóknak: ennek ellenére a Pats bajnokságot nyer.
- ilyen a világon nincs,
- nem érdemelték meg,
- ajókurvaédesanyjukatggggggrrrrrrrrrrrrr!!!!!
több mint 6 éve
ez mind szép és jó csak baromira nem ez történt...Schefter tweetjei szerint (amihez pontos időt is nyugodtan lehetne állítani) öt az az ÖT óra telt el a kirúgás "hivatalos" bejelentése és a leigazolása között...Megjegyzem nem az az egybites gondolkodású aki felveti, hogy volt-e és elmondja mondjuk, hogy ez neki ha bármelyik csapat csinálja se tetszik. Esetleg mondjuk a BB múltja miatt előveszi , hogy lehetett korábban is már valami.
Aki erre ELSŐ FELINDULÁSBÓL benyögi a temperinget, azzal tényleg felesleges bármilyen párbeszédet folytatni, egy egyszerű egybites hater, thats it
Coltos moralizálás defletgate után külön fel tudja dobni a napomat... A Broncos még sosem nyúlt le játékost, aki már megegyezett egy csoport rivális klubbal, ilyenkor valahogy elsikkadnak ezek a kib*szott morális értékek... bezzeg a csunya pecc mindenkivel kib*szott, brühühühühühühü
ekkora képmutató embert jesus fuck
ZERO_L
Hanem aki rögtön csak annyit tud felfogni hogy mindenki egy bites hater és csak rinyál.
Patsben nem az a legidegesitobb hogy nyernek hanem hogy az ilyen egy bites gondolkodásúak önigazolást nyernek benne, hogy mi vagyunk a királyak ti meg csak az irigy haterek.
Amúgy kiváncsi leszek Brown hogy bírja majd ha nem ő kapja a legtöbb passzt. Kétlem hogy bírni fogja. Amúgy meg eleg csicska hogy New Englandbe menekült.
Toca
ide jött a sok hater elkezdett fröcsögni és már kész tényként közölték a temperinget meg elkezdek megint a szájukba hányni, mert hát a csaló pecc megint szabályt szegett és egy személyben morális válságba taszította a ligát
ja igen BB meg a múltja, mert másnak nincsenek megkérdőjelezhető movejai ügye? Csak arról mindenki magasról tesz, hisz nem ők dominálják a ligát lassan 20 éve.
Nyilván az NFL történelmében csakis kizárólag a peccnek voltak a labdái a szabályban meghatározottól eltérő nyomású illetve csak ők voltak annyira szemetek, hogy meggyőzzenek valaki, aki már egy szóbeli megegyezést tett harmadik félnek.
És ha én felszólalok azért mert a sok elvakult gyűlölködő hülye (akinek nem inge) állandóan idejár fröcsögni ha történik a csapattal egy komolyabb esemény, akkor megint előveszitek a "hülye pecces bizonygatja, hogy ők a királyok a többi meg mind nulla" közkedvelt slágert, baromira unalmas már
Talán kicsit próbálj meg elvonatkoztatni a topic nevétől és próbáld ki mi lenne ha te csapatod topikját szemetelnék szarrá szánalmasabbnál szánalmasabb "érvekkel" . Te biztos szótlanul tűrnéd...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
Andrews hogy lett kapitány, ha IR-en van?Íme egy újabb áldozati bárány😊 Kikéri magának, siránkozik, majd teljes letámadás😊. Amúgy minek szólsz hozzá olyan dolgokhoz(AB , Steelers, Big Ben viszonya és a szakítás okai) ha fingod sincs róla és a hülyeségeid terjeszted ezzel kapcsolatban. mondjuk mindent elmond rólad és a fajtádról, hogy még a nevét sem vagy képes tisztességgel leírni.
A Pats szurkolók többsége - én is - inkább ambivalens, mint örül. A fickó játékosnak zseniális, embernek meg... Pedig nyilván igazad van, Brown tudja, hogy itt nincs irgalom, ha cirkuszol, repül mint korábban olyan sokan. Szerintem is be fog állni a sorba, Belichick és Brady tekintélye pedig nyilván hatni fog. (Ahogy Gordonra is hatott.) Ha lockerroom cancer lesz, akkor meg kiteszik a szűrét két perc alatt. (Kíváncsi vagyok, ezt a szerződése hogy szabályozza.)Komám, remekül lehoztad azt a Pats szurkolót aki miatt a többi csapat szimpatizánsai nem szeretik football golddigger választott népedet.Te nagyokos mikor írtam hogy tiltsák el?????A sok egybites haterből, hogy kihozta rögtön az állatot... már csak ezért megérte még ha 1 yardot se kap el egész szezonban 😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDBezzeg a sokbites Pats fan. Tegnap még még szidja az NFL-t, hogy miért nem tiltja el a *csába Brownt amiatt amit csinál. Ma meg tapsol. Magadra ismersz, vagy magadra ismersz? 😀 😀
ZERO_L
peterk2005
Ha már ennyire hatalmas pofával írogatsz ide, akkor tudhatnád, hogy mondjuk elsők között írtam Gordon megszerzésénél mennyire nem tetszik a nyolcanhatodik utolsó esély amit az a srác megkap. De nem játszom a naiv hulyegyereket aki egy ilyen eset után elvarja hogy a liga tartson össze mert morálisan ez lenne a helyes. Ez a liga sosem erről szólt szóval aki most ezen felhaborodik az nem tudom mi a szart követett az utóbbi években.
Bmeg bárhova ment volna senki egy kurva szót nem szólna max röhögne hatalmasat, hogy a lockerroom cancernek még fizetnek, de ahogy a pats a befutó rögtön az egész meg volt előre tervezve... Igen szerintem anno a FB liveot is igazából BB wifijerol nyomta.
Szánalmas egy vergődés, amit lenyomtok, annyira ki vagytok éhezve az utálatra, hogy minden szarba beletudtok kapaszkodni, és csak hergelitek egymást. 😂Kíváncsian várom hova fogjátok kifuttatni, az első világháború kirobbanásánál azért ne álljatok meg, szerintem volt jó pár pecces azok között is akik Jézust keresztre feszitettek, de ide bökőt hogy a kígyó is pecces volt az Édenben.
De legalább jól megmutatkozik az igazi énetek, aztán ha vki ravilagit mennyire csak a zsigeri gyűlölet vezérel benneteket akkor nyilván az az első reakció, hogy hülye gópecces... Absolutely love it
Btw sikerült már kimosni a szádat vagy még mindig van a hányásnak egy kis utóíze??? 😁
ZERO_L
Gyanítom hogy a sértett önérzeted végett választottad anno azt a csapatot aki éppen akkor a csúcson volt, ha épp akkortájt a Bills hasít, akkor most őket védenéd könnyes szemekkel.
Aki nagymenő csapatot választ, szíveskedjék számolni azzal hogy nem mindenki ért egyet majd a sértett gyermekkori azonnali kielégülés-kényszerével. Ez sajnos ilyen.
Kaptatok ingyen egy olyan elkapót, aki bár emberileg egy sapka szar szintjén áll, a siker érdekében valószínűleg be fog állni a sorba. Nagyon akarja a jó számokat és a gyűrűt. Nem mellesleg képességeit tekintve top3 wr.
Fanyalgás helyett, illetve a többi szurkoló véleménye feletti hiszti helyett inkább örülj.
Mint egy normális szurkoló.
challenge_it
Az viszont már engedtessék meg, hogy ne tetszen sokaknak, nekem sem, hogy rögtön iderohan a többi csapat szurkolója sírni és a pocskondiázni, ráadásul azoknak, akiknek azon túl, hogy szurkolók, se közük nincs a történtekhez, se felelősségük nincs érte. Ráadásul amúgy tényleg álszent a szöveg, ha másik csapathoz igazolt volna, ott örömködne minden ottani szurkoló, mert AB minden emberi hibája ellenére komoly fegyver egy offense-ben.
Nyilván én is siránkoznék, ha az Évezred Irányítója beszúrja a csapat hátába a tőrt a felkészülés végén és lelép, miközben rövid pályafutása alatt érdemi eredményt vagy maradandót nem sikerült produkálnia, a sikert sikerre halmozó nagy rivális pedig már amúgy is tovább erősödött a nyáron, ezzel a lépéssel pedig döntő fölénybe kerül elvileg. (Bár tudjuk, hogy Bernard Pollard bármikor megváltoztatja egy mozdulattal az esélyeket.) Nyilván valószínűleg bennem is meglenne az irigység, akkor is, ha látnám, hogy egy Lamar Jackson vezette reménytelen szezon vár rám mint szurkolóra és a Pats egyre nagyobb léptekkel masíroz a 2019-es szezon playoffja felé. Megértem, hogy siker általában csak irigységet és ellenségességet szül, különösen Magyarországon. De szerintem ezért nem kellene a másik csapatot meg a szurkolóit pocskondiázni. Én sem járok át a Chiefs topicba véleményt mondani Hill hosszabbításáról, pedig ezerszer inkább Brownt látom szívesebben a csapatomban mint azt, aki a gyerekét veri és a kezét töri, vagy szimplán egy gyilkos, mint a nagy Ray Lewis.
Amúgy pedig ha Rapistberger nem alakítja a primadonnát és megadják a srácnak amit kér, szerintem most is a Steelersben kapná el a TD-ket. Az volt az igazi művészet, azt a hármast - Bell a harmadik - szétverni.
Burkus
Steelers fan
több mint 6 éve
Andrews hogy lett kapitány, ha IR-en van? A Pats szurkolók többsége - én is - inkább ambivalens, mint örül. A fickó játékosnak zseniális, embernek meg... Pedig nyilván igazad van, Brown tudja, hogy itt nincs irgalom, ha cirkuszol, repül mint korábban olyan sokan. Szerintem is be fog állni a sorba, Belichick és Brady tekintélye pedig nyilván hatni fog. (Ahogy Gordonra is hatott.) Ha lockerroom cancer lesz, akkor meg kiteszik a szűrét két perc alatt. (Kíváncsi vagyok, ezt a szerződése hogy szabályozza.)Komám, remekül lehoztad azt a Pats szurkolót aki miatt a többi csapat szimpatizánsai nem szeretik football golddigger választott népedet.Te nagyokos mikor írtam hogy tiltsák el?????A sok egybites haterből, hogy kihozta rögtön az állatot... már csak ezért megérte még ha 1 yardot se kap el egész szezonban 😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDBezzeg a sokbites Pats fan. Tegnap még még szidja az NFL-t, hogy miért nem tiltja el a *csába Brownt amiatt amit csinál. Ma meg tapsol. Magadra ismersz, vagy magadra ismersz? 😀 😀
ZERO_L
peterk2005
Ha már ennyire hatalmas pofával írogatsz ide, akkor tudhatnád, hogy mondjuk elsők között írtam Gordon megszerzésénél mennyire nem tetszik a nyolcanhatodik utolsó esély amit az a srác megkap. De nem játszom a naiv hulyegyereket aki egy ilyen eset után elvarja hogy a liga tartson össze mert morálisan ez lenne a helyes. Ez a liga sosem erről szólt szóval aki most ezen felhaborodik az nem tudom mi a szart követett az utóbbi években.
Bmeg bárhova ment volna senki egy kurva szót nem szólna max röhögne hatalmasat, hogy a lockerroom cancernek még fizetnek, de ahogy a pats a befutó rögtön az egész meg volt előre tervezve... Igen szerintem anno a FB liveot is igazából BB wifijerol nyomta.
Szánalmas egy vergődés, amit lenyomtok, annyira ki vagytok éhezve az utálatra, hogy minden szarba beletudtok kapaszkodni, és csak hergelitek egymást. 😂Kíváncsian várom hova fogjátok kifuttatni, az első világháború kirobbanásánál azért ne álljatok meg, szerintem volt jó pár pecces azok között is akik Jézust keresztre feszitettek, de ide bökőt hogy a kígyó is pecces volt az Édenben.
De legalább jól megmutatkozik az igazi énetek, aztán ha vki ravilagit mennyire csak a zsigeri gyűlölet vezérel benneteket akkor nyilván az az első reakció, hogy hülye gópecces... Absolutely love it
Btw sikerült már kimosni a szádat vagy még mindig van a hányásnak egy kis utóíze??? 😁
ZERO_L
Gyanítom hogy a sértett önérzeted végett választottad anno azt a csapatot aki éppen akkor a csúcson volt, ha épp akkortájt a Bills hasít, akkor most őket védenéd könnyes szemekkel.
Aki nagymenő csapatot választ, szíveskedjék számolni azzal hogy nem mindenki ért egyet majd a sértett gyermekkori azonnali kielégülés-kényszerével. Ez sajnos ilyen.
Kaptatok ingyen egy olyan elkapót, aki bár emberileg egy sapka szar szintjén áll, a siker érdekében valószínűleg be fog állni a sorba. Nagyon akarja a jó számokat és a gyűrűt. Nem mellesleg képességeit tekintve top3 wr.
Fanyalgás helyett, illetve a többi szurkoló véleménye feletti hiszti helyett inkább örülj.
Mint egy normális szurkoló.
challenge_it
Az viszont már engedtessék meg, hogy ne tetszen sokaknak, nekem sem, hogy rögtön iderohan a többi csapat szurkolója sírni és a pocskondiázni, ráadásul azoknak, akiknek azon túl, hogy szurkolók, se közük nincs a történtekhez, se felelősségük nincs érte. Ráadásul amúgy tényleg álszent a szöveg, ha másik csapathoz igazolt volna, ott örömködne minden ottani szurkoló, mert AB minden emberi hibája ellenére komoly fegyver egy offense-ben.
Nyilván én is siránkoznék, ha az Évezred Irányítója beszúrja a csapat hátába a tőrt a felkészülés végén és lelép, miközben rövid pályafutása alatt érdemi eredményt vagy maradandót nem sikerült produkálnia, a sikert sikerre halmozó nagy rivális pedig már amúgy is tovább erősödött a nyáron, ezzel a lépéssel pedig döntő fölénybe kerül elvileg. (Bár tudjuk, hogy Bernard Pollard bármikor megváltoztatja egy mozdulattal az esélyeket.) Nyilván valószínűleg bennem is meglenne az irigység, akkor is, ha látnám, hogy egy Lamar Jackson vezette reménytelen szezon vár rám mint szurkolóra és a Pats egyre nagyobb léptekkel masíroz a 2019-es szezon playoffja felé. Megértem, hogy siker általában csak irigységet és ellenségességet szül, különösen Magyarországon. De szerintem ezért nem kellene a másik csapatot meg a szurkolóit pocskondiázni. Én sem járok át a Chiefs topicba véleményt mondani Hill hosszabbításáról, pedig ezerszer inkább Brownt látom szívesebben a csapatomban mint azt, aki a gyerekét veri és a kezét töri, vagy szimplán egy gyilkos, mint a nagy Ray Lewis.
Amúgy pedig ha Rapistberger nem alakítja a primadonnát és megadják a srácnak amit kér, szerintem most is a Steelersben kapná el a TD-ket. Az volt az igazi művészet, azt a hármast - Bell a harmadik - szétverni.
több mint 6 éve
Tampering.Ha bebizonyosodna, mi lenne a büntetése?