New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 8 éve
Maniac84 New England Patriots 601
Egyébként az, hogy Butlerre ráraktuk az első körös tag-et nem jelenti azt, hogy nem akarunk még idén hosszútávút kötni vele. Mindössze javította a csapat a tárgyalási pozícióját, illetve növelte a flexibilitást, hogy a kínálkozó lehetőségekre le tudjon csapni. Miután rendeződött a piac és lementek a lényegi igazolások meg fogja ő kapni azt a szerződést ha a cap engedi még. Business as usual, okos csapatépítés ahogy megszokhattuk és elvárjuk.

több mint 8 éve
Attila Pál New England Patriots Ole Miss Rebels 112
Ok, igazad van, egyszerűen én mást látok bele, ezért is írtam, hogy idealizálom. De nyilván nem véletlen, hogy a 2. kedvenc csapatom a Green Bay, amely arról (is) híres, hogy draftolnak és nevelnek, és alig vásárolnak.
Tehát én örültem volna, ha leszerződünk Butlerrel (az egyik kedvenc karrierív az övé), HT-vel (nagyra tartom), vagy Dolával. Vagy LB-vel.
Tisztelem Bennettet, vagy Revis-t, de nincs mezem tőlük. JE11 van.
De ez csak az én világomban fontos (ott viszont nagyon, mert ott fontos szereplő vagyok😊, tudom, hogy BB meg az egész sportág nem így működik.
Azért izgat, hogy végül mire fogjuk eltapsolni azt a temérdek cap-et?
több mint 8 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Mondjuk erről a patriot wayről azért páran tudnának mesélni. Szerintem rosszul gondolod, hogy ez mit jelent, valóságban ezt jelenti: Azt a döntést hoztuk meg, ami abban a pillanatban a legjobb volt a csapat szempontjából."

Valóban van némi upside-ja azoknak, akik itt kezdték a pályafutásukat. Hiszen az ember kitart a döntései mellett, amíg be nem bizonyosodik, hogy rosszul döntött.

AP meg mitől lenne zsoldos? Egy csapatban játszott egész NFL pályafutása alatt. Most akkor hagyja abba, mert ott már nem fér a keretbe? Ő már mindent elért, amit egyénileg elérhetett. Nála tökéletesen érthető, ha hajlandó anyagi áldozatot hozni az egyetlen elismerésért, ami még nincs meg neki, de amit egyedül nem vívhat ki.

Csak azt ne felejtsétek el, hogy ide nem elég a nevét hozni. Hány sokszoros pro bowler bicskája tört ebbe bele! Itt pont annyit érsz a neveddel, mint a frissen hozott undrafted rookie, csak a béred több (meg annak esetleg elnéznek még egy-két hibát a pályán az elején). Pont ugyanúgy ki kell dolgoznod a beled, fel kell szaladnod a dombra, ahányszor kérik, mert azt fogod látni, hogy a valaha volt legnagyobb 40 évesen ott fut melletted.

Reggie Wayne már tudja mekkora móka a patriot way.

We are all PATRIOTS!
több mint 8 éve
Attila Pál New England Patriots Ole Miss Rebels 112
Ezért jó szurkolónak lenni, mert különbözőek vagyunk. Igazad van abban, hogy AP tud "fal nélkül" is futni, de össze is törik. Az elmúlt 3 évben 2x. Én talán az ár/érték arányt nem látom.
több mint 8 éve
Maniac84 New England Patriots 601
Nem fog jönni. De ha jönne, és nem tudnánk megoldani, hogy produktív legyen nálunk, akkor mondjon le mindenki 😀 AP egy HoF-futó, megérdemelne egy gyűrűt, és nagyon jó lenne, ha velünk szerezné meg. Ha playbook nélkül kellene beállnia, akkor is jobb, mint Blount valaha volt
Wyatt
Mondjuk kicsit köcsög lenne leigazolni ,meg mondjuk egy Brandon Marshallt WRnek ... 😀 Előre hoznák a 2017 Trófea átadást az első meccs elejére 😀😀
DeX
Nekem erről ez jut eszembe: http://www.thesportster.com/football/philadelphias-2011-dream-team-where-are-they-now/
Nem a nagy nevekkel kell megnyerni az offseasont, hanem a 'Hoganekkel'. Persze ettől függetlenül szurkolóként mindkettőt szívesen nézném Pats mezben idén.

AP-t meg LG-vel egy lapon emlegetni, hát khm... Minden tiszteletem LG felé de mintha lassított felvételt néznék élőben, nem hiszem hogy AP nálunk nem tudna többet letenni az asztalra mint ő.
Maniac84
Ne a felvételt nézd (mellesleg tavaly 72 yardot termelt, a többit ülte, ennél azért gyorsabb LB😊, karrierje legjobb évében futott ugyanannyi TD-t, mint LB. Volt 39 fumblija, ebből elvesztett 23-at úgy, hogy gyakorlatilag 2 szezont nem is játszott. Jobb futó, mint LB: igen. Többet ki tudnánk hozni belőle a jelenlegi támadósémáinkkal: szerintem nem, de legyen talán. Nagy rizikó van a szerződtetésében (sérülés, nagy pénz): igen. Megéri a hozzáadott értéket: ismét szerintem nem.
Attila Pál
Na igen most ha gonosz akarok lenni akkor erre azt mondom, hogy LG meg pont a legfontosabb meccseken fumblizik és hoz 2 yardos átlagot. Az hogy a Coltsot rendre szétfutja csöppet kevés, a komolyabb védelmek ellen rendre csődöt mond a játéka, ha a fal nem csinálja meg neki akkor magának nem tudja. AP erre lehetne jó, évi 5-6 millát simán megérne. Kockázat? Igen, de ha bejön lásd mire voltunk képesek Dillonnal.

több mint 8 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 942
Lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, de nekem ez nem tetszik. Tudom, hogy nem kell, hogy tessen, de én idealizálom egy kissé a Patriot Way-t, nemcsak egy gigantikus pénztermelő gépezetnek látom, hanem egy olyan közösségnek, ami alapelvekben egyezik, amely összetart (ld. SB LI), stb.
Így első körben az se tetszik, hogy Butlert tageltük. Mikor lett volna itt az ideje, ha nem most, hogy jó fizetéssel megegyezzünk vele. Ő itt nőtt fel, itt küzdötte be magát a keretbe, igazi patriota. Nekem hozhat bárki egy AP-t, csak egy zsoldos. Nem tartom többre. Azt se vágom, hogy hogy lenne jobb, mint LB. Aki tavaly és előtte is mindent megtett a csapatért, nem sérülékeny, és lehet rá építeni. AP meg mit tett le az elmúlt 2 évben? Nem előtte, hanem azóta! Megjegyzem LB karrierévében sem volt túlhasználva, TB kezébe raktuk a tojást, oszt oldja meg. El fogunk ettől térni? Amíg TB van, nem hiszem. Akkor AP, Elliot vagy bármelyik futószörny felesleges.
Én érzelmi alapon szurkolok, ha választanom kell Dola és Bennett között, akkor egyértelműen Dola. Remélem értitek, mit akarok mondani.

Develin-nek örülök, ő patriota. De LB szotyiért játszik, alázattal és mindig szolgálatra készen.

Tudom, tudom, az öteg kavarja, de most nem örülök ennek.
Attila Pál
Blount egy biztos munkásember, viszont 2 dolgot kell megjegyezni nála. Egyrészt igazából csak tavaly volt normális teljesítménye. A másik pedig, hogy rájátszásban mindig eltűnt. 2014-ben a Ravens ellen sem működött a futás és a Hawks ellen sem. (Colts ellen igen, de ott igazából bárki futhatott volna) és 2016-ban is totálisan eltűnt.

AP képes rosszabb volt fal mögött is hozni a yardokat és nála pusztán a jelenléte is veszélyt jelent a védelem számára. És Patriot Way ide vagy oda BB-nek csak a győzelem számít és, ha AP-vel nagyobb esélyt lát, mint Blounttal, akkor meg fogja próbálni elhozni.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 8 éve
Attila Pál New England Patriots Ole Miss Rebels 112
Nem fog jönni. De ha jönne, és nem tudnánk megoldani, hogy produktív legyen nálunk, akkor mondjon le mindenki 😀 AP egy HoF-futó, megérdemelne egy gyűrűt, és nagyon jó lenne, ha velünk szerezné meg. Ha playbook nélkül kellene beállnia, akkor is jobb, mint Blount valaha volt
Wyatt
Mondjuk kicsit köcsög lenne leigazolni ,meg mondjuk egy Brandon Marshallt WRnek ... 😀 Előre hoznák a 2017 Trófea átadást az első meccs elejére 😀😀
DeX
Nekem erről ez jut eszembe: http://www.thesportster.com/football/philadelphias-2011-dream-team-where-are-they-now/
Nem a nagy nevekkel kell megnyerni az offseasont, hanem a 'Hoganekkel'. Persze ettől függetlenül szurkolóként mindkettőt szívesen nézném Pats mezben idén.

AP-t meg LG-vel egy lapon emlegetni, hát khm... Minden tiszteletem LG felé de mintha lassított felvételt néznék élőben, nem hiszem hogy AP nálunk nem tudna többet letenni az asztalra mint ő.
Maniac84
Ne a felvételt nézd (mellesleg tavaly 72 yardot termelt, a többit ülte, ennél azért gyorsabb LB😊, karrierje legjobb évében futott ugyanannyi TD-t, mint LB. Volt 39 fumblija, ebből elvesztett 23-at úgy, hogy gyakorlatilag 2 szezont nem is játszott. Jobb futó, mint LB: igen. Többet ki tudnánk hozni belőle a jelenlegi támadósémáinkkal: szerintem nem, de legyen talán. Nagy rizikó van a szerződtetésében (sérülés, nagy pénz): igen. Megéri a hozzáadott értéket: ismét szerintem nem.
több mint 8 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 976
Pedig egy WR #1 nagyon kellene. Nem csak azért mert megnyújtja a pályát vertikálisan, de az ellenfél kénytelen lesz vele is kalkulálni. Hiába van Mitchell és Hogan, nincsenek azon a szinten, hogy komoly fenyegetést jelentsenek.
Egy ilyen játékos jelenléte már komoly mismatchet tud jelenti, mert nem tud az ellenfél mindenkire figyelni.

Nálam sokkal többen emlékeznek arra h mit jelentett egy Moss vagy Deion Branch a játékban.
Csak a játék kedvéért, hogyan lehetne ezt a felállást levédekezni, hogy ne legyen mismatch? 😊

Marshall/Cooks ; Gronk, Bennett, Edelman, Lewis/White

Annyi opciót lehetne megjátszani ugyanabból a felállásból vagy ugyanabból a personnelből, hogy az már borzasztó.
(Azt meg már csak halkan, a jövőre utalva teszem hozzá, hogyha még az irányító futásra is képes lesz...)

Pedzegetik, hogy LB elhagyhatja a csapatot, mert máshol több lóvét ajánlhatnak neki.
több mint 8 éve
Maniac84 New England Patriots 601
Nem fog jönni. De ha jönne, és nem tudnánk megoldani, hogy produktív legyen nálunk, akkor mondjon le mindenki 😀 AP egy HoF-futó, megérdemelne egy gyűrűt, és nagyon jó lenne, ha velünk szerezné meg. Ha playbook nélkül kellene beállnia, akkor is jobb, mint Blount valaha volt
Wyatt
Mondjuk kicsit köcsög lenne leigazolni ,meg mondjuk egy Brandon Marshallt WRnek ... 😀 Előre hoznák a 2017 Trófea átadást az első meccs elejére 😀😀
DeX
Nekem erről ez jut eszembe: http://www.thesportster.com/football/philadelphias-2011-dream-team-where-are-they-now/
Nem a nagy nevekkel kell megnyerni az offseasont, hanem a 'Hoganekkel'. Persze ettől függetlenül szurkolóként mindkettőt szívesen nézném Pats mezben idén.

AP-t meg LG-vel egy lapon emlegetni, hát khm... Minden tiszteletem LG felé de mintha lassított felvételt néznék élőben, nem hiszem hogy AP nálunk nem tudna többet letenni az asztalra mint ő.

több mint 8 éve
Attila Pál New England Patriots Ole Miss Rebels 112
Lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, de nekem ez nem tetszik. Tudom, hogy nem kell, hogy tessen, de én idealizálom egy kissé a Patriot Way-t, nemcsak egy gigantikus pénztermelő gépezetnek látom, hanem egy olyan közösségnek, ami alapelvekben egyezik, amely összetart (ld. SB LI), stb.
Így első körben az se tetszik, hogy Butlert tageltük. Mikor lett volna itt az ideje, ha nem most, hogy jó fizetéssel megegyezzünk vele. Ő itt nőtt fel, itt küzdötte be magát a keretbe, igazi patriota. Nekem hozhat bárki egy AP-t, csak egy zsoldos. Nem tartom többre. Azt se vágom, hogy hogy lenne jobb, mint LB. Aki tavaly és előtte is mindent megtett a csapatért, nem sérülékeny, és lehet rá építeni. AP meg mit tett le az elmúlt 2 évben? Nem előtte, hanem azóta! Megjegyzem LB karrierévében sem volt túlhasználva, TB kezébe raktuk a tojást, oszt oldja meg. El fogunk ettől térni? Amíg TB van, nem hiszem. Akkor AP, Elliot vagy bármelyik futószörny felesleges.
Én érzelmi alapon szurkolok, ha választanom kell Dola és Bennett között, akkor egyértelműen Dola. Remélem értitek, mit akarok mondani.

Develin-nek örülök, ő patriota. De LB szotyiért játszik, alázattal és mindig szolgálatra készen.

Tudom, tudom, az öteg kavarja, de most nem örülök ennek.
több mint 8 éve
polo62 New England Patriots 22
Nem fog jönni. De ha jönne, és nem tudnánk megoldani, hogy produktív legyen nálunk, akkor mondjon le mindenki 😀 AP egy HoF-futó, megérdemelne egy gyűrűt, és nagyon jó lenne, ha velünk szerezné meg. Ha playbook nélkül kellene beállnia, akkor is jobb, mint Blount valaha volt
Wyatt
Mondjuk kicsit köcsög lenne leigazolni ,meg mondjuk egy Brandon Marshallt WRnek ... 😀 Előre hoznák a 2017 Trófea átadást az első meccs elejére 😀😀
DeX
ha valahol akkor az NFL-ben nem lehet előre lefutottnak tekinteni bármit is. Nagyszerű nevek lennének a csapatban ha jönnének, de lehetne akár egy full All Pro csapat O és D oldalon is, a sérülések és a pillanatnyi forma mindent átírhat.
polo62
Persze, nyilván csak viccnek szántam 😊 Emlékezzünk a -Majdnem- Tökéletes szezonra... 😕
DeX
inkább ne 😊

Szerkesztette: polo62
több mint 8 éve
DeX New England Patriots 294 — WR

Végre lenne egy használható returner a keretben. És igen, ez a többiek kritikája, mínusz Edelman.

We are all PATRIOTS!
több mint 8 éve
DeX New England Patriots 294 — WR
Nem fog jönni. De ha jönne, és nem tudnánk megoldani, hogy produktív legyen nálunk, akkor mondjon le mindenki 😀 AP egy HoF-futó, megérdemelne egy gyűrűt, és nagyon jó lenne, ha velünk szerezné meg. Ha playbook nélkül kellene beállnia, akkor is jobb, mint Blount valaha volt
Wyatt
Mondjuk kicsit köcsög lenne leigazolni ,meg mondjuk egy Brandon Marshallt WRnek ... 😀 Előre hoznák a 2017 Trófea átadást az első meccs elejére 😀😀

több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nem fog jönni. De ha jönne, és nem tudnánk megoldani, hogy produktív legyen nálunk, akkor mondjon le mindenki 😀 AP egy HoF-futó, megérdemelne egy gyűrűt, és nagyon jó lenne, ha velünk szerezné meg. Ha playbook nélkül kellene beállnia, akkor is jobb, mint Blount valaha volt

több mint 8 éve
DeX New England Patriots 294 — WR
LG egész jó szezont futott, a közelieket szépen be is vitte. Na de na. LG és AP között akkora a különbség, hogy na
Wyatt
Én kicsit ódzkodom a korától...Lg is tudom, 30 éves, ő is öregszik, de ő ismeri a rendszert, illik bele, AP, meg totál homály eddig...bár kíváncsi lennék, de kicsit érdekes a szitu

több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
LG egész jó szezont futott, a közelieket szépen be is vitte. Na de na. LG és AP között akkora a különbség, hogy na

több mint 8 éve
polo62 New England Patriots 22
Develin még 2évig marad
több mint 8 éve
DeX New England Patriots 294 — WR
És ezek ellenére, ha van egy pici realitás, jöjjön azonnal 😊
Wyatt
Gondolod tudna hozzáadni az offense-hez? Viccen kívül kérdezem. Még ezt az évet megnézve se mondhatom hogy kifejezetten futó csapat lennénk, holott LG jól szuperált. Szerintem nála nagyon Peterson se tudna többet tenni ha futni akarunk.

több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
És ezek ellenére, ha van egy pici realitás, jöjjön azonnal 😊

több mint 8 éve
DeX New England Patriots 294 — WR
Ennek van valóság alapja? Nem láttam sehol hírt erről.
 nflhu.blog.hu/2017/03/06/adrian_peterson_kevesebb_fizetesert_is_a_patriots_jatekosa_lehet
DeX
engem meglepne ha jönne. szerintem az, amit ő kérne, még ha kevesebb is mint amit ér, túl sok ahhoz, amit BB egy futóra költene.
polo62
+ugye LG elvileg kijelentette hogy egy szaros pelenkáért is marad, és ő arra jó, amire nekünk kell egy RB....ráadásul Petersonnal is voltak fumblik...meg ugye a kora...

több mint 8 éve
polo62 New England Patriots 22
Ennek van valóság alapja? Nem láttam sehol hírt erről.
 nflhu.blog.hu/2017/03/06/adrian_peterson_kevesebb_fizetesert_is_a_patriots_jatekosa_lehet
DeX
engem meglepne ha jönne. szerintem az, amit ő kérne, még ha kevesebb is mint amit ér, túl sok ahhoz, amit BB egy futóra költene.
több mint 8 éve
DeX New England Patriots 294 — WR
Ennek van valóság alapja? Nem láttam sehol hírt erről.
 nflhu.blog.hu/2017/03/06/adrian_peterson_kevesebb_fizetesert_is_a_patriots_jatekosa_lehet

több mint 8 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Igaza van Wyatt-nek helyesbítek, Pats-es mércével mérve volt csak jó éve... 😛
Kb. az első draftolt rookie az elmúlt min. 10 évben aki bármi értékelhetőt fel tudott mutatni az első évében...

Amit még érdekesnek találok vele kapcsolatban hogy engedték neki a tévés szerepléseket a Super Bowl után (HT-vel, Ninko-val és Hogan-nal túráztak egyet a médiában, illetve voltak persze egyéni interjúi is) szóval én érzem felé a bizalmaz a vezetés részéről is...
Castleai01
Khm... Jerod Mayo? Rob Gronkowski?
Kollega
Lemaradt a WR a draftolt rookie után, jogos az észrevétel... 😛
(Annyira azért nem volt jó Mitchell...) 😀
Castleai01
Hehe. Sejtettem, hogy kell ott lenni még valaminek 😊 De természetesen tévedsz: 2009. 7. kör, 232. pick.
Igaz, hogy első évében inkább kiegészítő ember volt Welker mögött, de azt azért nem lehet mondani, hogy értékelhetetlen lett volna.

Amúgy szerintem ne kombináljátok túl! Tárgyalgatunk emberekkel, lehet, hogy lesz olyan közöttük, akivel le is szerződünk, de nem kell feltétlenül rosteren lenniük az idénynyitón. Ha meg valaki annyira összepasszol Bradyvel, hogy beverekszi magát a keretbe, az csak jó lehet. Hogy kit szorít ki, az meg majdnem mindegy.

We are all PATRIOTS!