San Francisco 49ers
Pulvis et umbra sumus.
Mi az a derpegés? 😀Persze mindent be lehet így találomra nyögni, de most kifejezetten egy meccsről volt szó, amin Mayfieldnek annyi esélye volt, mint hóembernek a pokolban. Mégis sikerült nyerni, miközben Purdy már az év eleje óta veletek van, a scouting teamet erősíti tudtommal. Nem értem miért fáj nektek elismerni valakit és inkább feleslegesen derpegni.annyi értelmes meccse volt karrierje során mint lassan Purdynak, majd letérdelek előtte 🙃Azt az apróságot azért kedvesen elhallgatod, hogy Mayfield a Rams-nél töltött harmadik napján hozta vissza a meccset. Lehet bohócozni, de a szimpátia hiánya miatt nem kell elvitatni valaki érdemeit.nincs sértődés, de azért ne nyomjunk már ovit, és beidézünk hsz-eket, hogy ezzel vindikáld hogy mekkora ász Mayfield.Ne mar, ne sertodjunk mar meg egy ilyenen 😀 Ikonikus Baker pillanat, ami tokeletesen illeszkedett ide reakciokent, de sorry, ha maskent csapodott le, mint szandekaimban allt.a stílusodhoz tökéletesen illik ez.Mayfield, lulz. Nemá. Úgyis elviszi vki, mi a sor végén vagyunk.
peteymehet a Jetsbe ez a bohóc
playmaker90
dankodavid
petey
dankodavid
logikád szerint: Garoppoló nyer valaki ellen aki szerinted gyenge. szar.
Mayfield nyer a Raiders ellen. istenkirály. 😀
de így is többet foglalkoztam ezzel a bohóccal mint kellene. off.
petey
Fontos_Vidra
playmaker90
Fontos_Vidra
Szerintem nagy szó, hogy Mayfield győzelemre tudta vezetni a Rams-t. Az persze totál más kérdés, hogy ezután tud-e konstans jó teljesítményt nyújtani, vagy sem. Mindenesetre remélem, hogy ha nem is LA-ben, de valahol máshol majd megtalálja majd a számításait.
Persze mindent be lehet így találomra nyögni, de most kifejezetten egy meccsről volt szó, amin Mayfieldnek annyi esélye volt, mint hóembernek a pokolban. Mégis sikerült nyerni, miközben Purdy már az év eleje óta veletek van, a scouting teamet erősíti tudtommal. Nem értem miért fáj nektek elismerni valakit és inkább feleslegesen derpegni.annyi értelmes meccse volt karrierje során mint lassan Purdynak, majd letérdelek előtte 🙃Azt az apróságot azért kedvesen elhallgatod, hogy Mayfield a Rams-nél töltött harmadik napján hozta vissza a meccset. Lehet bohócozni, de a szimpátia hiánya miatt nem kell elvitatni valaki érdemeit.nincs sértődés, de azért ne nyomjunk már ovit, és beidézünk hsz-eket, hogy ezzel vindikáld hogy mekkora ász Mayfield.Ne mar, ne sertodjunk mar meg egy ilyenen 😀 Ikonikus Baker pillanat, ami tokeletesen illeszkedett ide reakciokent, de sorry, ha maskent csapodott le, mint szandekaimban allt.a stílusodhoz tökéletesen illik ez.Mayfield, lulz. Nemá. Úgyis elviszi vki, mi a sor végén vagyunk.
peteymehet a Jetsbe ez a bohóc
playmaker90
dankodavid
petey
dankodavid
logikád szerint: Garoppoló nyer valaki ellen aki szerinted gyenge. szar.
Mayfield nyer a Raiders ellen. istenkirály. 😀
de így is többet foglalkoztam ezzel a bohóccal mint kellene. off.
petey
Fontos_Vidra
playmaker90
annyi értelmes meccse volt karrierje során mint lassan Purdynak, majd letérdelek előtte 🙃Azt az apróságot azért kedvesen elhallgatod, hogy Mayfield a Rams-nél töltött harmadik napján hozta vissza a meccset. Lehet bohócozni, de a szimpátia hiánya miatt nem kell elvitatni valaki érdemeit.nincs sértődés, de azért ne nyomjunk már ovit, és beidézünk hsz-eket, hogy ezzel vindikáld hogy mekkora ász Mayfield.Ne mar, ne sertodjunk mar meg egy ilyenen 😀 Ikonikus Baker pillanat, ami tokeletesen illeszkedett ide reakciokent, de sorry, ha maskent csapodott le, mint szandekaimban allt.a stílusodhoz tökéletesen illik ez.Mayfield, lulz. Nemá. Úgyis elviszi vki, mi a sor végén vagyunk.
peteymehet a Jetsbe ez a bohóc
playmaker90
dankodavid
petey
dankodavid
logikád szerint: Garoppoló nyer valaki ellen aki szerinted gyenge. szar.
Mayfield nyer a Raiders ellen. istenkirály. 😀
de így is többet foglalkoztam ezzel a bohóccal mint kellene. off.
petey
Fontos_Vidra
Azt az apróságot azért kedvesen elhallgatod, hogy Mayfield a Rams-nél töltött harmadik napján hozta vissza a meccset. Lehet bohócozni, de a szimpátia hiánya miatt nem kell elvitatni valaki érdemeit.nincs sértődés, de azért ne nyomjunk már ovit, és beidézünk hsz-eket, hogy ezzel vindikáld hogy mekkora ász Mayfield.Ne mar, ne sertodjunk mar meg egy ilyenen 😀 Ikonikus Baker pillanat, ami tokeletesen illeszkedett ide reakciokent, de sorry, ha maskent csapodott le, mint szandekaimban allt.a stílusodhoz tökéletesen illik ez.Mayfield, lulz. Nemá. Úgyis elviszi vki, mi a sor végén vagyunk.
peteymehet a Jetsbe ez a bohóc
playmaker90
dankodavid
petey
dankodavid
logikád szerint: Garoppoló nyer valaki ellen aki szerinted gyenge. szar.
Mayfield nyer a Raiders ellen. istenkirály. 😀
de így is többet foglalkoztam ezzel a bohóccal mint kellene. off.
petey
➤ Spencer Burford: 97.9
➤ Tyler Linderbaum: 97.5
➤ Ikem Ekwonu: 97.4
➤ Luke Fortner: 97.4
➤ Cole Strange: 97.1
Burford is the only starting lineman in his class who has yet to allow a sack
nincs sértődés, de azért ne nyomjunk már ovit, és beidézünk hsz-eket, hogy ezzel vindikáld hogy mekkora ász Mayfield.Ne mar, ne sertodjunk mar meg egy ilyenen 😀 Ikonikus Baker pillanat, ami tokeletesen illeszkedett ide reakciokent, de sorry, ha maskent csapodott le, mint szandekaimban allt.a stílusodhoz tökéletesen illik ez.Mayfield, lulz. Nemá. Úgyis elviszi vki, mi a sor végén vagyunk.
peteymehet a Jetsbe ez a bohóc
playmaker90
dankodavid
petey
dankodavid
logikád szerint: Garoppoló nyer valaki ellen aki szerinted gyenge. szar.
Mayfield nyer a Raiders ellen. istenkirály. 😀
de így is többet foglalkoztam ezzel a bohóccal mint kellene. off.
Szerkesztette: petey
Ne mar, ne sertodjunk mar meg egy ilyenen 😀 Ikonikus Baker pillanat, ami tokeletesen illeszkedett ide reakciokent, de sorry, ha maskent csapodott le, mint szandekaimban allt.a stílusodhoz tökéletesen illik ez.Mayfield, lulz. Nemá. Úgyis elviszi vki, mi a sor végén vagyunk.
peteymehet a Jetsbe ez a bohóc
playmaker90
dankodavid
petey
Pulvis et umbra sumus.
a stílusodhoz tökéletesen illik ez.Mayfield, lulz. Nemá. Úgyis elviszi vki, mi a sor végén vagyunk.
peteymehet a Jetsbe ez a bohóc
playmaker90
dankodavid
Mayfield, lulz. Nemá. Úgyis elviszi vki, mi a sor végén vagyunk.
petey
mehet a Jetsbe ez a bohóc
playmaker90
Pulvis et umbra sumus.
vagy maradhatsz a BCB-nél amit Kittle aggatott rá. Big C..lock Brock XDNincs ezzel baj, jogos volt a kiigazítás. Lehet inkább maradok az Arizona elleni meccsen elhangzott Baby-Bosa-nál, azt kisebb eséllyel rontom el.Nincs itt nácizás, az elgépelések sosem zavartak.Mondjuk a csapat nem is adott be kérelmet Mayfieldre, szóval Shannyék szerint is inkább PrudyPurdy lesz az.
Platypus
Helyesen tanuljuk meg a jövőnk nagy reménységének a nevét. 😀
Niner Empire
és Lacne?
petey
De ha valaki egymás után 3-4x írja le egy játékos nevét rosszul (jelen esetben az irányítónkét), akkor nyilvánvaló, hogy nem tudja, hogyan hívják az adott játékost. Vagy végülis az is elképzelhető, hogy csak valami, általam nem ismert szóviccet ismételget. 😀
Niner Empire
Platypus
Nincs ezzel baj, jogos volt a kiigazítás. Lehet inkább maradok az Arizona elleni meccsen elhangzott Baby-Bosa-nál, azt kisebb eséllyel rontom el.Nincs itt nácizás, az elgépelések sosem zavartak.Mondjuk a csapat nem is adott be kérelmet Mayfieldre, szóval Shannyék szerint is inkább PrudyPurdy lesz az.
Platypus
Helyesen tanuljuk meg a jövőnk nagy reménységének a nevét. 😀
Niner Empire
és Lacne?
petey
De ha valaki egymás után 3-4x írja le egy játékos nevét rosszul (jelen esetben az irányítónkét), akkor nyilvánvaló, hogy nem tudja, hogyan hívják az adott játékost. Vagy végülis az is elképzelhető, hogy csak valami, általam nem ismert szóviccet ismételget. 😀
Niner Empire
Nincs itt nácizás, az elgépelések sosem zavartak.Mondjuk a csapat nem is adott be kérelmet Mayfieldre, szóval Shannyék szerint is inkább PrudyPurdy lesz az.
Platypus
Helyesen tanuljuk meg a jövőnk nagy reménységének a nevét. 😀
Niner Empire
és Lacne?
petey
De ha valaki egymás után 3-4x írja le egy játékos nevét rosszul (jelen esetben az irányítónkét), akkor nyilvánvaló, hogy nem tudja, hogyan hívják az adott játékost. Vagy végülis az is elképzelhető, hogy csak valami, általam nem ismert szóviccet ismételget. 😀
😊 nincs új a nap alatt. Sherm meg késhegyre megy Emmanuel Achoval Bosa v Parsons vitában hogy ki a jobb 😊 Sherm amióta 9ers lett nagyon odavan a csapatért meg az ex társdaiért.
Mondjuk a csapat nem is adott be kérelmet Mayfieldre, szóval Shannyék szerint is inkább PrudyPurdy lesz az.
Platypus
Helyesen tanuljuk meg a jövőnk nagy reménységének a nevét. 😀
Niner Empire
és Lacne?
Mondjuk a csapat nem is adott be kérelmet Mayfieldre, szóval Shannyék szerint is inkább PrudyPurdy lesz az.
Platypus
Helyesen tanuljuk meg a jövőnk nagy reménységének a nevét. 😀
Aha, és ennek a Seahawks fanok, hogy örülnek..... a nyomik egymás elől lopkodják a játékosokat ha kell ha nem, csakhogy a 9.-ers ne tudjo lépni. Ilyenkor azon gondolkodom, hogy nemcsak minőség, de mélység is van a csapatban látva, olvasva a többiek sirámait a topicokban .... remélem a divisio meglesz a többi.......remélem 1 győzelme lesz idén a Ramsnak, az is a vizicsirkék ellen 😀 😀
Tapsi Hapsi
amúgy szerintem Sanyiék tudták, hogy Jimmy visszajön, csak ment a ködösítés, hogy á nekünk nem kell Baker, pfff lolhagyjukmárbro 😀
Purdy lenyomja a kis csicskát amúgy is 😀
Szerkesztette: petey
Aha, és ennek a Seahawks fanok, hogy örülnek..... a nyomik egymás elől lopkodják a játékosokat ha kell ha nem, csakhogy a 9.-ers ne tudjo lépni. Ilyenkor azon gondolkodom, hogy nemcsak minőség, de mélység is van a csapatban látva, olvasva a többiek sirámait a topicokban .... remélem a divisio meglesz a többi.......Mondjuk a csapat nem is adott be kérelmet Mayfieldre, szóval Shannyék szerint is inkább Prudy
Tapsi Hapsi
Szóval optimális esetben a 2. playoff-körre visszatérhet.Sources: Doctors concluded today that 49ers' QB Jimmy Garoppolo does not need foot surgery, it is not a Lisfranc injury, and if rehab goes smoothly, he could have a chance to return in 7-8 weeks, making him a potential playoff contributor. pic.twitter.com/beYu1Pa9KU
— Adam Schefter (@AdamSchefter) December 6, 2022
yessir
petey
Hát, ha Prudy addig elvisz minket vállalható játékkal, érdekes kérdés lesz.
Sources: Doctors concluded today that 49ers' QB Jimmy Garoppolo does not need foot surgery, it is not a Lisfranc injury, and if rehab goes smoothly, he could have a chance to return in 7-8 weeks, making him a potential playoff contributor. pic.twitter.com/beYu1Pa9KU
— Adam Schefter (@AdamSchefter) December 6, 2022
yessir
Actor Jenna Ortega just revealed in an interview that her favorite NFL team is the San Francisco 49ers
— Josh (Bay Area Sports, Musician & Celeb Stan) (@JoshGninersguy5) December 6, 2022
“I love watching the 9ers play they’re one of my favorite NFL teams & so much to watch especially George Kittle he’s the best tight ends in the game.” #FTTB #JennaOrtega pic.twitter.com/oZqmdG8Vwq
🥰
Szerkesztette: petey
meg talán 2x fordult bele sackbe amikor kicsit bepánikolt, de ha fellép a zsebben vagy kimegy jobbra senki nem volt ott. dehát rookie és látszik hogy csak scout teamben van. ahhoz képest kurva jól nyomta. nem lepődnék meg, ha hozna még 3 W-t ezzel a védelemmel.
tipikus zsebirányító, aki tud futni is és meghosszabbítani a játékot.
ezen kívül nem fél center alól játszani, és háttal lenni a védelemnek, amivel így lehet nyomni a PA-t, rollout-ot, bootleget és amit Sanyi szeret.
kicsi még a minta de nem látszott elveszettnek a srác. meglátjuk a Bucs horzsolós D-je ellen mit nyom.
ami tetszett, hogy a Finz is keményen megküldte 6-7 emberrel de hozta a passzokat úgy is. Kittle-nek a passz tűpontos védővel az arcában. Orlovsky jól megelemzi:
SF with this version will be just fine
— Dan Orlovsky (@danorlovsky7) December 5, 2022
-plan for pressure
-what’s the coverage?#NFLLIVE pic.twitter.com/ft1kVjxwrA
és egy hosszabb:
még egyszer, nem tudom mi lesz vele, de ha már mindkét QB rottyon van(és ezzel örömet okoztunk pár embernek), dőljünk hátra és élvezzük amíg van szezon. ki tudja mit találtunk utolsó pickkel 😀
persze Lance 1000x jobb, nem is kérdés viszont ha lesz egy megbízható QB tarsolyban az nagy plusz jövőre.
Szerkesztette: petey