Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Ehhez és a hasonló hsz-ekhez: ha én most emellé felsorolok ugyanennyi pozitív példát, kezdve a mindig segítőkész, mellesleg roma szomszédomtól a fiam volt óvodástársáig, akiktől ugyancsak sok jót kaptunk, akkor kihoztuk döntetlenre ezt a meccset? Nem lehetne egyénre szabva vizsgálni az ilyen eseteket? És nem csak amiatt, hogy szinte biztosan vannak roma olvasói ennek a fórumnak is, akik az ilyen beírások után jó messzire távoznak innét. Hanem úgy általában.

Mondom ezt úgy, hogy nekem is nyúlták le a tárcámat a négyeshatoson és volt bunyóm is.Dzsokijuing
dzsoki. nem érdekel. nekem megkeserítették az életemet. Ezek után nem leszek velük szemben befogadó. AZ ember a tapasztalatai alapján itél. Leszarom hogy általánosítás.
Ha neked csak pozitív tapasztalataid vannak akkor fogadd be őket, pátyolgasd és őrizd hogy ne jöjjön a közelembe. Ennyiharomt
Pont azt írtam a végén, hogy NEM csak pozitív tapasztalataim vannak. A franc akar pátyolgatni, mindenki tartsa be a törvényeket, roma vagy nem roma, nekem mindegy. De ha "a" cigányokról meg "cigánybűnözésről" beszélünk, az nem visz sehova.Dzsokijuing
ugyanezt gondolom. Ahogy a rásszista Viktátor mondta: sok tisztességes cigánynak a méltóságán kívül már semmije sincs, a cigánybűnőzés fogalmának erőltetésével pont ezt vennék el tőlük.

több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
dzsoki. nem érdekel. nekem megkeserítették az életemet. Ezek után nem leszek velük szemben befogadó. AZ ember a tapasztalatai alapján itél. Leszarom hogy általánosítás.
Ha neked csak pozitív tapasztalataid vannak akkor fogadd be őket, pátyolgasd és őrizd hogy ne jöjjön a közelembe. Ennyiharomt
Egyébként én rajtad ennek kapcsán csak azért lepődöm meg, mert itt most jól reagálod le, hogy amíg még az sem biztos, hogy késelés volt, nem cigányozol. Ellenben teljesen meg vagy győződve, hogy pl. a telefonodat ellopták a cigányok. Holott abban az esetben sem bizonyos, hogy lopás történt, lehet, hogy csak elhagytad, és ha lopás történt, sem biztos, hogy cigány volt.
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 126
Ehhez és a hasonló hsz-ekhez: ha én most emellé felsorolok ugyanennyi pozitív példát, kezdve a mindig segítőkész, mellesleg roma szomszédomtól a fiam volt óvodástársáig, akiktől ugyancsak sok jót kaptunk, akkor kihoztuk döntetlenre ezt a meccset? Nem lehetne egyénre szabva vizsgálni az ilyen eseteket? És nem csak amiatt, hogy szinte biztosan vannak roma olvasói ennek a fórumnak is, akik az ilyen beírások után jó messzire távoznak innét. Hanem úgy általában.

Mondom ezt úgy, hogy nekem is nyúlták le a tárcámat a négyeshatoson és volt bunyóm is.Dzsokijuing
dzsoki. nem érdekel. nekem megkeserítették az életemet. Ezek után nem leszek velük szemben befogadó. AZ ember a tapasztalatai alapján itél. Leszarom hogy általánosítás.
Ha neked csak pozitív tapasztalataid vannak akkor fogadd be őket, pátyolgasd és őrizd hogy ne jöjjön a közelembe. Ennyiharomt
Pont azt írtam a végén, hogy NEM csak pozitív tapasztalataim vannak. A franc akar pátyolgatni, mindenki tartsa be a törvényeket, roma vagy nem roma, nekem mindegy. De ha "a" cigányokról meg "cigánybűnözésről" beszélünk, az nem visz sehova.Dzsokijuing
Ha van olyan, hogy cigánybűnözés, akkor nem tudsz róla nem beszélni. Márpedig van.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
ha beszélünk róla az nem is visz előre.
Ha kitelepítjük őket szibériába akkor máris előrébb járunk.
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 039 — Saturday Night Lights
engem életem során asszem 8x találtak be. Már nem is emlékszem mindre. De volt billárdszalon ablakán kiugrás a 15 elől (2en voltunk), sima behúzás 3, csak úgy megverés 2, késselfenyegetőzés egy, meg most ez.
szerinted miért akarom mindet megölni már 10 éve?
mindamellett hogy kifejezetten liberálisnak vallom magam és 0 rasszizmus vagy előítélet van bennem négerekkel, kínaiakkal, buzikkal, zsidókkal vagy hupililákkal szemben.haromt
Ehhez és a hasonló hsz-ekhez: ha én most emellé felsorolok ugyanennyi pozitív példát, kezdve a mindig segítőkész, mellesleg roma szomszédomtól a fiam volt óvodástársáig, akiktől ugyancsak sok jót kaptunk, akkor kihoztuk döntetlenre ezt a meccset? Nem lehetne egyénre szabva vizsgálni az ilyen eseteket? És nem csak amiatt, hogy szinte biztosan vannak roma olvasói ennek a fórumnak is, akik az ilyen beírások után jó messzire távoznak innét. Hanem úgy általában.

Mondom ezt úgy, hogy nekem is nyúlták le a tárcámat a négyeshatoson és volt bunyóm is.Dzsokijuing
dzsoki. nem érdekel. nekem megkeserítették az életemet. Ezek után nem leszek velük szemben befogadó. AZ ember a tapasztalatai alapján itél. Leszarom hogy általánosítás.
Ha neked csak pozitív tapasztalataid vannak akkor fogadd be őket, pátyolgasd és őrizd hogy ne jöjjön a közelembe. Ennyiharomt
Pont azt írtam a végén, hogy NEM csak pozitív tapasztalataim vannak. A franc akar pátyolgatni, mindenki tartsa be a törvényeket, roma vagy nem roma, nekem mindegy. De ha "a" cigányokról meg "cigánybűnözésről" beszélünk, az nem visz sehova.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
engem életem során asszem 8x találtak be. Már nem is emlékszem mindre. De volt billárdszalon ablakán kiugrás a 15 elől (2en voltunk), sima behúzás 3, csak úgy megverés 2, késselfenyegetőzés egy, meg most ez.
szerinted miért akarom mindet megölni már 10 éve?
mindamellett hogy kifejezetten liberálisnak vallom magam és 0 rasszizmus vagy előítélet van bennem négerekkel, kínaiakkal, buzikkal, zsidókkal vagy hupililákkal szemben.haromt
Ehhez és a hasonló hsz-ekhez: ha én most emellé felsorolok ugyanennyi pozitív példát, kezdve a mindig segítőkész, mellesleg roma szomszédomtól a fiam volt óvodástársáig, akiktől ugyancsak sok jót kaptunk, akkor kihoztuk döntetlenre ezt a meccset? Nem lehetne egyénre szabva vizsgálni az ilyen eseteket? És nem csak amiatt, hogy szinte biztosan vannak roma olvasói ennek a fórumnak is, akik az ilyen beírások után jó messzire távoznak innét. Hanem úgy általában.

Mondom ezt úgy, hogy nekem is nyúlták le a tárcámat a négyeshatoson és volt bunyóm is.Dzsokijuing
dzsoki. nem érdekel. nekem megkeserítették az életemet. Ezek után nem leszek velük szemben befogadó. AZ ember a tapasztalatai alapján itél. Leszarom hogy általánosítás.
Ha neked csak pozitív tapasztalataid vannak akkor fogadd be őket, pátyolgasd és őrizd hogy ne jöjjön a közelembe. Ennyi
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
nem három lány halt meg ?gabtsi
hát igen, ott már kissé sántít a gyerek története.deny79
meg hogy amit belinkeltél, alúl írja a gyerek hogy nem tőle származik...haromt
igazából azért tök mindegy, mert ha valaki annyit írt be, hogy "Most írta barátnőm az oldalán...", akkor már rásütik az ismerősöm ismerőse szöveget, és már nem hiszi el senki.
Nem mintha egyébként bárki elhinne bármit is. Nem is fog éppen ezért sosem kiderülni az igazság, mert senkinek nem hisznek el semmit.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
nem három lány halt meg ?gabtsi
hát igen, ott már kissé sántít a gyerek története.deny79
meg hogy amit belinkeltél, alúl írja a gyerek hogy nem tőle származik...
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
én mondjuk annyira nem hiszem már el, hogy mi történt (késelés? taposás? cigányok? maffia? piramisjáték?), hogy komolyan várom mikor jelentik be, nem halt meg senki...JJ Tiller
jaja.
énis várom már tiboru posztját a konteo-n az ügyről.
sztem a moszad volt.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
http://www.napiszar.com/kepek/2011/01/16/facebook-durva-raj-uzi/

hmmm..Stez
ez szerintem még mindig féék..
több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 14 259 — "Grammar maci"
én mondjuk annyira nem hiszem már el, hogy mi történt (késelés? taposás? cigányok? maffia? piramisjáték?), hogy komolyan várom mikor jelentik be, nem halt meg senki...JJ Tiller
ha tényleg van valami a háttérben amit elhallgatnak akkor pont erre a zavartságra játszanak, hogy ne hidd el amit hallasz...

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Hanni Seattle Seahawks Army West Point Black Knights 7 556 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
http://www.napiszar.com/kepek/2011/01/16/facebook-durva-raj-uzi/

hmmm..Stez
Vóóótmáá. De attól még dögöljön meg.

http://www.napiszar.com/wp-content/uploads/2011/01/bunkoparaszt..jpg

Remélem norbit is megoldja az evolúció mondjuk a 2es metró alatt.
több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
http://www.napiszar.com/kepek/2011/01/16/facebook-durva-raj-uzi/

hmmm..

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 761 — No es importante
én mondjuk annyira nem hiszem már el, hogy mi történt (késelés? taposás? cigányok? maffia? piramisjáték?), hogy komolyan várom mikor jelentik be, nem halt meg senki...


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
nem három lány halt meg ?gabtsi
hát igen, ott már kissé sántít a gyerek története.deny79
nem feltétlen halt meg az, akit kézben hoztak ki, lehet, hogy az egyikük csak eszméletlen volt, amit mondjuk ő nem tudhat, hogy később pl. magához tért-e vagy sem.
szerk.: arról pedig már tegnap is írkáltak, hogy egyikük fiú volt, nem? legalábbis ez rémlik
több mint 13 éve
Hanni Seattle Seahawks Army West Point Black Knights 7 556 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
Valószínűleg azért pont az amcsik emlegetik mert tőlük vettük a mintát az "Óvodától az egyetemig" programmal.(ők nyomatták ezt Harlemben)
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Kissé más, de azért ide való: Feltörekvő cigányok miatt emlegeti Magyarországot egy amerikai lap.

A Los Angeles Times hétfői cikke Magyarországot említi példaként a feltörekvő európai romákról közölt cikkében, amelyben azt írja, hogy a cigányok egy kicsi, de egyre növekvő csoportja egyre inkább képes felemelkedni a tanult középosztályba. A lap szerint Európában a mintegy 8 millió roma többsége szélsőséges szegénységben él, de egyeseknek új lehetőségek nyílnak meg, új támogató programok segítségével, például Magyarországon.
Bővebben: http://www.origo.hu/nagyvilag/20110117-magyarok-hire-a-vilagban-diszkobaleset-vatikani-kemek-feltorekvo-ciganyok.htmldeny79
Hiba csúszhatott a gépezetbe, köztudott hogy nálunk rásszizmus és ántiszemitizmus van.

több mint 13 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Kissé más, de azért ide való: Feltörekvő cigányok miatt emlegeti Magyarországot egy amerikai lap.

A Los Angeles Times hétfői cikke Magyarországot említi példaként a feltörekvő európai romákról közölt cikkében, amelyben azt írja, hogy a cigányok egy kicsi, de egyre növekvő csoportja egyre inkább képes felemelkedni a tanult középosztályba. A lap szerint Európában a mintegy 8 millió roma többsége szélsőséges szegénységben él, de egyeseknek új lehetőségek nyílnak meg, új támogató programok segítségével, például Magyarországon.
Bővebben: http://www.origo.hu/nagyvilag/20110117-magyarok-hire-a-vilagban-diszkobaleset-vatikani-kemek-feltorekvo-ciganyok.html
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 126
nem három lány halt meg ?gabtsi
hát igen, ott már kissé sántít a gyerek története.deny79
Az mind1, de ő megírhatta facebookon...
több mint 13 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
nem három lány halt meg ?gabtsi
hát igen, ott már kissé sántít a gyerek története.
több mint 13 éve
Hanni Seattle Seahawks Army West Point Black Knights 7 556 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
személyes tapasztalataim szerint ezek mindig az első pofonig bátrakbriareos
Pooontosan.
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 126
http://www.facebook.com/?ref=home#!/note.php?note_id=182422221779754&id=1214221401

én most kaptamStez
5-10 cigány késekkel tört utat magának befelé és erről sem a rendőrség, sem a belügyminiszter nem beszél?Dzsokijuing
ezt mondjuk simán ki is nézem még ebből az országbólStez
Főleg hogy cigány a prime minister :rolleyes:
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
nem három lány halt meg ?

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
http://www.facebook.com/?ref=home#!/note.php?note_id=182422221779754&id=1214221401

én most kaptamStez
5-10 cigány késekkel tör utat magának befelé és erről sem a rendőrség, sem a belügyminiszter nem beszél?Dzsokijuing
Nincs facebookom, mit linkelt Stez?szaba
"Én nem az ismerősömet hozom fel példának hanem MAGAMAT!😕 Ott voltam, ismertem is Kingát és Emesét, velük voltak mikor történt a tragédia, pár méterre tőlük vergődtem a tömegben. 😕😕😕 LÁTTAM hogy késelés történt (csak Kingát szúrták hasba, Emesénél nem láttam mitörtént)Nagyon gyorsan letakarták a lányok holtestét, így körülbelül senkinek nem volt ideje arra, hogy lefényképezze, nem is engedték. kordonokat raktak ki köréjük, és ordibáltak a rendőrök is meg a biztonsági őrök is hogy húzzunk innen, semmi látni való. ott volt Kinga hasát a szúrás 😥
vallomást tettem, de senkit nem érdekel az igazság 😥

Nyugodj Békében Kinguci, Emese nagyon szeretlek benneteket! RIP 😕"

"Persze, szeretném ha minél többen tudnák a valóságot. Úgy kezdődött az egész, hogy már sorban állásnál feltűntek többeknek a kisebbségi emberek mögöttünk, hangosak voltak. A hely nagyon tele volt, tényleg szinte heringként éreztük magunkat, de annyi embert engedtek be egyszerre, hogy már meggondolni se lett volna időnk magunkat, áradtunk befele a tömeggel. Hátranéztem, egy idő után megállították a tömeget, aztán újraindult. mögöttem lökdösődtek az emberek, hallottam hogy be akartak jönni a cigányok, de a biztonságiak nem engedték be őket, túlzsúfoltságra hivatkozva. ekkorra Kingáék kicsit lemaradtak tőlem, de még láttuk egymást. A cigányok nagyon felháborodtak, hogy nem engedik be őket, és kést vettek elő. nem tudom mennyien lehettek, 5-10-et láttam belőlük. Bárki aki meglátta a késeket náluk sikitozni kezdett, ezzel törtek utat maguknak. Hadonásztak, láttam egy srácot, akinek megvágták a karját, mindenki menekült amerre tudott, ekkorra már közelebb került hozzám Kinga és Emese is, próbáltam mindkettőjüket magam felé húzni de nem értem el őket. Emese elesett, a másik pillanatban Kinga hangját hallottam odafordultam, a kés szúrás már ott volt, fogta a hasát, és összecsuklott, a cigányok elkezdtek kifele hömpölyögni, de az információ nagyon gyorsan előrejutott, hogy cigányok késelnek, és mindenki sirni, rodibálni kezdett, hogy menjetek már kifelé, hallod, húzzatok ki, siess máár, engedj ki, had menjek előre. mindenki lökdöste egymást, nagyon sok midnenkit a földre löktek, legalább 20 embert húztam fel a földről. Ekkorra elvesztettem szem elől Kingáékat, ugy vitt kifele a tömeg esélyem nem lett volna megállni hozzájuk, többször elestem közben, mindenki sirt, orditott. már a kijárat felé mentünk, amikor két pasi egy lányt vitt kifelé a kezeiben, nagyon megijedtem, mert láttam hogy Kinga van a kezükben, teljesen kétségbe estem, síró görcs jött rám, alig láttam valamit a könnyeimtől, fulladni kezdtem. Mikor végre kijutottunk, már rengetek rendőr autó és mentő állt a disco előtt. tele volt minden rendőrökkel mentőkkel, cigányoknak nyoma se volt sehol. a biztonsági őrök és a rendőrök ordibáltak mindenkivel, hogy húzzunk kifele, takarodjunk onnan, kérdezgettük hogy legalább a kabátjainkat had vegyünk ki..azt mondták meg lehet várni a helyszínelés végét, aztán bemehetünk. több százan fafgyoskodtunk topban, szoknyában, rövidujjőban. mindenki sírt, telefonált. és kihoztak még 2 lányt, és egy fiú is meghalt. nagyon sok mindenkihgez mentek oda mentők, volt akit lélegeztető palackra tettek. körbeállták a lányokat a mentők rendőrök hogy minél kevesebbet lássunk belőlük, az egyik lányt próbálták újraéleszteni, Kinga hasát ott volt a szúrás, de a rendőrök kordonokat hoztak, és ujfent ordibáltak velünk, hogy hőzzunk onnan, semmi látni való inncsen..olyan hamar letakarták a holtesteket, hogy esélye se lett volna senkinek lefotózni a szúrást kingán, de nem is engedték, akinál ilyen eszközt találtak,e gyből elkobozták. nagyon sokat felhívták a szüleiket és azok jöttek értük, a kabátkaunkat csak ma vihettük el. 😕😕😕😕😕😕"
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 126
http://www.facebook.com/?ref=home#!/note.php?note_id=182422221779754&id=1214221401

én most kaptamStez
5-10 cigány késekkel tör utat magának befelé és erről sem a rendőrség, sem a belügyminiszter nem beszél?Dzsokijuing
Nincs facebookom, mit linkelt Stez?