Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 1 éve
Hogy ne kelljen találgatni meg valószínűsíthetni:A törvényi rendelkezés határozza meg az elévülési időt, illetve azokat a bűncselekményeket, amelyeknél a büntethetőség nem évül el, illetve az elévülés érvényesüléséhez szükséges egyéb szabályokat. A büntethetőség elévülési ideje minden esetben a büntetési tétel felső határához igazodik, de minimum öt év. Az elévülés mindenkor az adott cselekmény anyagi jogszabályoknak megfelelő törvényes minősítéséhez igazodik, akkor is, ha a vádirat a cselekményt nem ekként minősíti, illetve a törvényes minősítést az eljáró bíróság sem ismeri fel (BH2012. 86., BH2018. 324.).
Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények (kábítószer kereskedelem, emberölés minősített esetei, stb.) nem évülnek el.
több mint 1 éve
De az nem anno volt a gyilkosságnál, hanem az elmúlt hónapokban, ergo ez fix nem évült el.Az kisebb súlyú cselekmény, nyilván annak a büntethetősége is elévült."F. János személye azért vált gyanússá a rendőrök számára, mert a tanúvallomásokból megtudták, hogy többeket is befolyásolni próbált a kihallgatások előtt." és ezért is csak egy ejnye-bejnyét kapott?Ez már egy fokkal jobb kérdés.
törölt kristof
zacknorb
Őszentsége Sobri Jóska
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
De nem azért, mert fiatalság bolondság, hanem azért, mert fiatalkorú nem büntethető életfogytiglani szabadságvesztés büntetéssel.Sok idő múltán A háborúsnál sem, mégis.A bizonyíthatóság x év után már nem egzakt, nem tud egyértelmű vagy precíz lenni.Értem, hogy ez a jogszabály, de miért? Mi a jogelmélet mögötte? Ezen gondolkodtam, de nem találok racionális magyarázatot, miért évül el a gyilkosság? A lopást tudnám magyarázni, a rablást is, meg egy csomó mást, de a gyilkosság…nem értem.Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Kevés nagyobb marhaság van 2024-ben, mint az elévülés jogintézménye akár büntetőjogról, akár polgári jogról beszélünk, de sajnos ez van.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
(Oké ez mondjuk 2000-es ügy, de szerintem már akkor is igaz volt ez az állítás).
Jughead
MC12
Őszentsége Sobri Jóska
Itt a fiatalság-bolondság /16 éves volt/mentette meg mintha
ozibozi
Ugyanis az emberölés minősített esetei nagykorú elkövető esetén életfogytiglannal vannak fenyegetve. És ami életdogytiglannal (is) fenygetett bűncselekmény, az soha nem évül el.
Ezért szerintem itt nagy valószínűséggel azon múlik az elévülés lehetősége, hogy 16 évesen követte el.
Szerkesztette: Assurbanapli
több mint 1 éve
És mire gyanakszol?Sok ember lesz úgy öngyilkos, hogy előtte nem volt bűnrészes gyilkosságban.Oké, de háromból kettő ember is öngyilkos lett, az azért elég gyanús. Ráadásul az öreg asszem ilyen 80 körül volt amikor megtette.
Őszentsége Sobri Jóska
dugo93
Márai 89 évesen lett öngyilkos. Ebből milyen általános érvényű következtetésed van?
több mint 1 éve
Sok ember lesz úgy öngyilkos, hogy előtte nem volt bűnrészes gyilkosságban.Oké, de háromból kettő ember is öngyilkos lett, az azért elég gyanús. Ráadásul az öreg asszem ilyen 80 körül volt amikor megtette.
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 1 éve
Az kisebb súlyú cselekmény, nyilván annak a büntethetősége is elévült."F. János személye azért vált gyanússá a rendőrök számára, mert a tanúvallomásokból megtudták, hogy többeket is befolyásolni próbált a kihallgatások előtt." és ezért is csak egy ejnye-bejnyét kapott?Ez már egy fokkal jobb kérdés.
törölt kristof
zacknorb
több mint 1 éve
Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Ez valószínűleg nem évült volna el, ha az elkövető felnőtt lett volna. Itt azért évült el, mert 16 évesen követte el.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
több mint 1 éve
"F. János személye azért vált gyanússá a rendőrök számára, mert a tanúvallomásokból megtudták, hogy többeket is befolyásolni próbált a kihallgatások előtt." és ezért is csak egy ejnye-bejnyét kapott?Ez már egy fokkal jobb kérdés.
törölt kristof
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Akkor szerinted mi a jogelmélet mögötte, ha nem ez?És ha tud? Akkor ennyi, így járt az áldozat meg a család? Ráadásul ez azért nem az ősidőkben volt, Gyárfást régebbi ügy miatt ítélik el éppen.A bizonyíthatóság x év után már nem egzakt, nem tud egyértelmű vagy precíz lenni.Értem, hogy ez a jogszabály, de miért? Mi a jogelmélet mögötte? Ezen gondolkodtam, de nem találok racionális magyarázatot, miért évül el a gyilkosság? A lopást tudnám magyarázni, a rablást is, meg egy csomó mást, de a gyilkosság…nem értem.Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Kevés nagyobb marhaság van 2024-ben, mint az elévülés jogintézménye akár büntetőjogról, akár polgári jogról beszélünk, de sajnos ez van.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
(Oké ez mondjuk 2000-es ügy, de szerintem már akkor is igaz volt ez az állítás).
Jughead
MC12
Őszentsége Sobri Jóska
Szerk: ráadásul itt az elkövető beismerte amit tett - nyilván mert tudta, hogy nem büntethető - és részletes beismerő vallomást tett.
MC12
Mi a racionális magyarázat, miért évül el a gyilkosság (büntethetősége)?
(A jogalkotóval vitatkozz, én arra adtam magyarázatot, amit kérdeztél, nem arról írtam, hogy ez számodra érthető vagy sem.)
több mint 1 éve
"F. János személye azért vált gyanússá a rendőrök számára, mert a tanúvallomásokból megtudták, hogy többeket is befolyásolni próbált a kihallgatások előtt." és ezért is csak egy ejnye-bejnyét kapott?
The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
több mint 1 éve
Sok idő múltán A háborúsnál sem, mégis.A bizonyíthatóság x év után már nem egzakt, nem tud egyértelmű vagy precíz lenni.Értem, hogy ez a jogszabály, de miért? Mi a jogelmélet mögötte? Ezen gondolkodtam, de nem találok racionális magyarázatot, miért évül el a gyilkosság? A lopást tudnám magyarázni, a rablást is, meg egy csomó mást, de a gyilkosság…nem értem.Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Kevés nagyobb marhaság van 2024-ben, mint az elévülés jogintézménye akár büntetőjogról, akár polgári jogról beszélünk, de sajnos ez van.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
(Oké ez mondjuk 2000-es ügy, de szerintem már akkor is igaz volt ez az állítás).
Jughead
MC12
Őszentsége Sobri Jóska
Itt a fiatalság-bolondság /16 éves volt/mentette meg mintha
Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
És ha tud? Akkor ennyi, így járt az áldozat meg a család? Ráadásul ez azért nem az ősidőkben volt, Gyárfást régebbi ügy miatt ítélik el éppen.A bizonyíthatóság x év után már nem egzakt, nem tud egyértelmű vagy precíz lenni.Értem, hogy ez a jogszabály, de miért? Mi a jogelmélet mögötte? Ezen gondolkodtam, de nem találok racionális magyarázatot, miért évül el a gyilkosság? A lopást tudnám magyarázni, a rablást is, meg egy csomó mást, de a gyilkosság…nem értem.Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Kevés nagyobb marhaság van 2024-ben, mint az elévülés jogintézménye akár büntetőjogról, akár polgári jogról beszélünk, de sajnos ez van.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
(Oké ez mondjuk 2000-es ügy, de szerintem már akkor is igaz volt ez az állítás).
Jughead
MC12
Őszentsége Sobri Jóska
Szerk: ráadásul itt az elkövető beismerte amit tett - nyilván mert tudta, hogy nem büntethető - és részletes beismerő vallomást tett.
Szerkesztette: MC12
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Ne röhögtess már. Amikor 50-60 éves döglött aktákat is megoldanak?A bizonyíthatóság x év után már nem egzakt, nem tud egyértelmű vagy precíz lenni.Értem, hogy ez a jogszabály, de miért? Mi a jogelmélet mögötte? Ezen gondolkodtam, de nem találok racionális magyarázatot, miért évül el a gyilkosság? A lopást tudnám magyarázni, a rablást is, meg egy csomó mást, de a gyilkosság…nem értem.Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Kevés nagyobb marhaság van 2024-ben, mint az elévülés jogintézménye akár büntetőjogról, akár polgári jogról beszélünk, de sajnos ez van.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
(Oké ez mondjuk 2000-es ügy, de szerintem már akkor is igaz volt ez az állítás).
Jughead
MC12
Őszentsége Sobri Jóska

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
A bizonyíthatóság x év után már nem egzakt, nem tud egyértelmű vagy precíz lenni.Értem, hogy ez a jogszabály, de miért? Mi a jogelmélet mögötte? Ezen gondolkodtam, de nem találok racionális magyarázatot, miért évül el a gyilkosság? A lopást tudnám magyarázni, a rablást is, meg egy csomó mást, de a gyilkosság…nem értem.Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Kevés nagyobb marhaság van 2024-ben, mint az elévülés jogintézménye akár büntetőjogról, akár polgári jogról beszélünk, de sajnos ez van.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
(Oké ez mondjuk 2000-es ügy, de szerintem már akkor is igaz volt ez az állítás).
Jughead
MC12
több mint 1 éve
Értem, hogy ez a jogszabály, de miért? Mi a jogelmélet mögötte? Ezen gondolkodtam, de nem találok racionális magyarázatot, miért évül el a gyilkosság? A lopást tudnám magyarázni, a rablást is, meg egy csomó mást, de a gyilkosság…nem értem.Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Kevés nagyobb marhaság van 2024-ben, mint az elévülés jogintézménye akár büntetőjogról, akár polgári jogról beszélünk, de sajnos ez van.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
(Oké ez mondjuk 2000-es ügy, de szerintem már akkor is igaz volt ez az állítás).
Jughead
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Sok ember lesz úgy öngyilkos, hogy előtte nem volt bűnrészes gyilkosságban.Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Nekem ez kicsit fura. Ugye amikor nemrég előkerültek a maradványok, akkor azt mondták, hogy valószínűleg az öreg ütötte el, ásta el, majd betonozta be a másik fiatallal, ami miatt később öngyilkosok is lettek. Na már most, ha nekik valóban nem volt ehhez közük, akkor kicsit furcsállom, hogy mindketten végeztek magukkal. A mimimumnak tűnik, hogy tudtak a holttestetről.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
dugo93
Szerinted az elévülés alapvetően egy marhaság, egy felesleges dolog?Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Kevés nagyobb marhaság van 2024-ben, mint az elévülés jogintézménye akár büntetőjogról, akár polgári jogról beszélünk, de sajnos ez van.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
(Oké ez mondjuk 2000-es ügy, de szerintem már akkor is igaz volt ez az állítás).
Jughead
Miért?
több mint 1 éve
Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Nekem ez kicsit fura. Ugye amikor nemrég előkerültek a maradványok, akkor azt mondták, hogy valószínűleg az öreg ütötte el, ásta el, majd betonozta be a másik fiatallal, ami miatt később öngyilkosok is lettek. Na már most, ha nekik valóban nem volt ehhez közük, akkor kicsit furcsállom, hogy mindketten végeztek magukkal. A mimimumnak tűnik, hogy tudtak a holttestetről.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
több mint 1 éve
Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?Kevés nagyobb marhaság van 2024-ben, mint az elévülés jogintézménye akár büntetőjogról, akár polgári jogról beszélünk, de sajnos ez van.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
(Oké ez mondjuk 2000-es ügy, de szerintem már akkor is igaz volt ez az állítás).
Szerkesztette: Jughead
több mint 1 éve
Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?A büntethetősége évült el, mert eképp van a törvényben.
m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia
r.baggio
Valóban fura, de valahány évnél csak kell húzni egy határt, elkövetőre, eltelt időre egyaránt.
több mint 1 éve
Kedves jogászok, hogy a viharba tud egy gyilkosság elévülni?m.hvg.hu/itthon/20241210_Megvan-Till-Tamas-gyilkosa-ebx
Tragikomédia

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Az fix. Nyári sztori még, de kibaszott bicskanyitogató módon szopatják az embert. Tényleg rohadt aljas férgek minden lépésnél.Aljas NAV-os patkányok, égjen rátok a karácsonyfátok!De legalább ízlett nekik a kaja?
gyeek
kittli
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
Aljas NAV-os patkányok, égjen rátok a karácsonyfátok!De legalább ízlett nekik a kaja?
gyeek
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
Aljas NAV-os patkányok, égjen rátok a karácsonyfátok!
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
Hogy a kedves édesanyját az összesnek.Mikor 2 embernél kérdezel vissza, hogy biztos így szeretné a vevő?
Biztos, hogy el tudja vinni?
Erre az a válasz, hogy biztos, majd a vevő az utolsó "simításokat" végignézi és közli, hogy nem ezért jött, és csak azt fizeti ki és viszi el ami már amúgy is a kocsijában van ..
Na most kellene felállni és hazamenni.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
Honnan vesszük, hogy ezek a sportolók?Lehet én vagyok ortodox, de lenne itt egy olyan, hogy "példakép-szerep" megy egyéb múlt századi faszságok, amire a sràcoknak azért figyelni kéne vagy valakinek...telex.hu/belfold/2024/12/04/szeged-cukraszda-szabalytalan-tilosban-parkolas-pick-szeged-kezilabdacsapatna most itt a kattintáson kívül miért fontos, hogy random jóska vagy mario sostaric a paraszt?
nagir
peach
Vitézlő Titoknok tomz