Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 868 — Patriot
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
ThundersNFL a Jobbágy
"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."

Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
zacknorb
Kíváncsi lettem már, megnéztem ezt az ominózus feladatsort. Ez az utolsó tényleg faszul volt megfogalmazva és igazából azt se értette hamarjában az ember hogy mégis mire kíváncsiak. A másik 9 viszont rettentő egyszerű volt. Az utolsó feladatot skippelve 30 perc alatt bármi készülés nélkül és mindent fejben számolva 41 pont lett, és azt a maradék kettőt is csak elfigyelmetlenkedtem.
warr_b
Ez félrevezető. Az agyad nem egy 6.-os szintjén van, illetve a plusz X év amit matekkal töltöttél, óriási segítség a rutinról nem is beszélve. Nem lehet ennyivel letudni, hogy “nem készültem rá mégis 41 pont”.
Én is megszoktam oldani az emelt szintű matek érettségit, mégsem gondolom, hogy emiatt könnyű lenne 18 vesen full stresszben megírni. Ahogy az sem lenne igazságos, ha 50 évesen Cooper teszten hasonlítanának össze a 20 évesekkel.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 117 — Lucas Scott
A magyar jogász képzés pontosan ugyanolyan tévúton van mint az ország.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
VanillaSky 1 776
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
ThundersNFL a Jobbágy
"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."

Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
zacknorb
Kíváncsi lettem már, megnéztem ezt az ominózus feladatsort. Ez az utolsó tényleg faszul volt megfogalmazva és igazából azt se értette hamarjában az ember hogy mégis mire kíváncsiak. A másik 9 viszont rettentő egyszerű volt. Az utolsó feladatot skippelve 30 perc alatt bármi készülés nélkül és mindent fejben számolva 41 pont lett, és azt a maradék kettőt is csak elfigyelmetlenkedtem.
warr_b
No offense de azért az örömteli, hogy 30-40-es fejjel nem az átlagot (20-30 pont között) hozod egy középiskolai felvételire!

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 22 716
Mert ők az életre nevelnek. Aszongyák 🥸
több mint 3 éve
r.baggio Cleveland Browns UCLA Bruins 65 679 — hotty f*cking toddy
Próbált nem stresszelni , de nem sikerült...volt egy lány aki meglátta a matekot és végigbőgte....
ThundersNFL a Jobbágy
Hogy a jó édes anyját mindenkinek, aki ehhez asszisztál

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 678 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
ThundersNFL a Jobbágy
"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."

Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
zacknorb
Kíváncsi lettem már, megnéztem ezt az ominózus feladatsort. Ez az utolsó tényleg faszul volt megfogalmazva és igazából azt se értette hamarjában az ember hogy mégis mire kíváncsiak. A másik 9 viszont rettentő egyszerű volt. Az utolsó feladatot skippelve 30 perc alatt bármi készülés nélkül és mindent fejben számolva 41 pont lett, és azt a maradék kettőt is csak elfigyelmetlenkedtem.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 580 — beers & Packers
A tema kapcsan azert eleg erosen feltortek korabbi traumak, szoval rantjellegu lesz, elore is bocs erte.

De az egesz kibaszott magyar iskola-es szamonkeresi rendszer az egyen megtoresere, igazsagtalansagra es indokolatlan szemetkedesre epul. Nem csak kozepiskolaban, de egyetemi szinten is. Azt hiszed, bekerulsz egy neves egyetemre, es onnantol megszunik a gyermeki sorban tartas vagy az a fajta szivatas, ami kifejezetten az adott kurzust tarto fofasz komplexusainak kielesere ad lehetoseget, mikozben a feneket. Ket kezemen nem tudom megszamolni azokat az embereket, akik csak a sajat kornyezetemben pszichesen belerokkantak az egyik jogi egyetem kepzesi rendszerebe. Szamolatlanul lattam 18-19-20 eves lanyokat bogve kijonni eletuk elso romai jogi vizsgajarol. Nem egyszer volt az, hoyg egy pp vagy penzugy szigo elotti este zokogva hivott fel szaktarsam, hogy o ezt nem birja. Hany embert vagtak ki azert vizsgarol, mert adott ember valamilyen indokolatlan reszletszabalyi becsipodeset nem tudta megfeleloen kielegiteni a vizsgazo es buktattak meg annak ellenere, hogy pontosan tudtam, nem lehetett a performansza bukasra erdemes. Hany bugyuta, szexista megjegyzest kaptak lany barataim vizsgan, vagy pl engem vagtak ki azzal a megjegyzessel, hogy hat talan tobbet kene tanulni es kevesebbet edzeni, aztan menne. Megbuktatni valakit oke. Szandekosan szivatni es szemelyeben alazni nem oke, de nyilvanvaloan jo oka van annak, hogy szobeli vizsgakat, allamvizsgakat nem vesznek videora es nem hozzaferheto utana azoknak, akik kerik, bizonyitando a visszaeleseket. Dobbenetes dolgok mennek, es ez nagyon nem oke. Nem oke, hogy 22-23-24 eves lanyok konkretan beleoszulnek egy-ket targyba, mindezert cserebe pedig azt kapod, hogy bekerulsz egy irodahoz es egy kibaszott adasvetelit nem tudsz megszerkeszteni. Egy beadvanyt nem tudsz megirni. Oriasi egyetemi teljesitmeny, igazan nem ertrm, miert mennek egyre fiatalabban kulfoldre az emberek.

De ez az egesz kurvara nem uti at a tarsadalom ingerkuszobet. Meggyozodesem, hogy a kollektiv stockholm szindroma es a neplelekbol fakado “en szoptam oszt megis ember lett belolem” mentalitas a legfobb gatja annak, hogy olyan iranyba induljanak el folyamatok, amiknek a vegen mentalisan egeszseges ertelmisegunk es tarsadalmunk lenne, ahol nem tarsul a buktatas melle megalazas. Nyilvan van, aki semmi tudassal megy be bullshitelni egy vizsgara, de a negativ kovetkezmenyeknek meg kellene allnia ott, hogy az adott enber megbukik es ujrazhat. Nem kell megsemmisiteni emberi minosegeben. Nem kell 12-14 eves gyerekeket a napi 7-8 ora mellett meg hazival es kulonoraklal szanaszet stresszeltetni, mert annak folymaatnak a vegen garantaltan kiegett es frusztralt emberek vannak, viszont ezt tovabbra sem sikerul felfogni. Mert dogoljon meg a szomszed tehene is. Engem is vert apam, megis ember lett belolem. Megszuntettek a sorkatonasagot es ilyen puhanyak lettek a fiatalok. Hiszen semmi sem erosebb jellemformalo, mint wc-t pucolni fogkefevel egy nyolc altalanost vegzett, alkolista troger parancsaira. A mentalis egeszseg csak egy buzi libsi kamu. Eleg csak ranezni a magyar emberek altalanos mentalis allapotara, es latjuk, milyen mely bolcsesseg van ezekben a mantrakban. Rohadjon meg mindenki, aki ezt a rendszert mukodteti es hozzajarul a fennmaradasahoz.
dankodavid
Nagyon igazad van...
Ehhez csak annyit, hogy szociológusnak tanuló lányom Erasmussal kint volt fél évig Ljubljanában, ahol egyetemista létére az idősebb profok is kollégának szólították, vendégkutatónak kijáró tisztelettel bántak vele. Azt hitte, teljesen másik bolygóra csöppent, pedig csak egy szomszédos (volt szocialista) országban járt.
több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 270 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
ThundersNFL a Jobbágy
"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."

Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 270 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
 telex.hu/belfold/2023/01/22/felreertheto-matekpelda-borzolta-a-nyolcadikosok-idegeit

Gratulálok
több mint 3 éve
dankodavid San Francisco 49ers 2 667
A tema kapcsan azert eleg erosen feltortek korabbi traumak, szoval rantjellegu lesz, elore is bocs erte.

De az egesz kibaszott magyar iskola-es szamonkeresi rendszer az egyen megtoresere, igazsagtalansagra es indokolatlan szemetkedesre epul. Nem csak kozepiskolaban, de egyetemi szinten is. Azt hiszed, bekerulsz egy neves egyetemre, es onnantol megszunik a gyermeki sorban tartas vagy az a fajta szivatas, ami kifejezetten az adott kurzust tarto fofasz komplexusainak kielesere ad lehetoseget, mikozben a feneket. Ket kezemen nem tudom megszamolni azokat az embereket, akik csak a sajat kornyezetemben pszichesen belerokkantak az egyik jogi egyetem kepzesi rendszerebe. Szamolatlanul lattam 18-19-20 eves lanyokat bogve kijonni eletuk elso romai jogi vizsgajarol. Nem egyszer volt az, hoyg egy pp vagy penzugy szigo elotti este zokogva hivott fel szaktarsam, hogy o ezt nem birja. Hany embert vagtak ki azert vizsgarol, mert adott ember valamilyen indokolatlan reszletszabalyi becsipodeset nem tudta megfeleloen kielegiteni a vizsgazo es buktattak meg annak ellenere, hogy pontosan tudtam, nem lehetett a performansza bukasra erdemes. Hany bugyuta, szexista megjegyzest kaptak lany barataim vizsgan, vagy pl engem vagtak ki azzal a megjegyzessel, hogy hat talan tobbet kene tanulni es kevesebbet edzeni, aztan menne. Megbuktatni valakit oke. Szandekosan szivatni es szemelyeben alazni nem oke, de nyilvanvaloan jo oka van annak, hogy szobeli vizsgakat, allamvizsgakat nem vesznek videora es nem hozzaferheto utana azoknak, akik kerik, bizonyitando a visszaeleseket. Dobbenetes dolgok mennek, es ez nagyon nem oke. Nem oke, hogy 22-23-24 eves lanyok konkretan beleoszulnek egy-ket targyba, mindezert cserebe pedig azt kapod, hogy bekerulsz egy irodahoz es egy kibaszott adasvetelit nem tudsz megszerkeszteni. Egy beadvanyt nem tudsz megirni. Oriasi egyetemi teljesitmeny, igazan nem ertrm, miert mennek egyre fiatalabban kulfoldre az emberek.

De ez az egesz kurvara nem uti at a tarsadalom ingerkuszobet. Meggyozodesem, hogy a kollektiv stockholm szindroma es a neplelekbol fakado “en szoptam oszt megis ember lett belolem” mentalitas a legfobb gatja annak, hogy olyan iranyba induljanak el folyamatok, amiknek a vegen mentalisan egeszseges ertelmisegunk es tarsadalmunk lenne, ahol nem tarsul a buktatas melle megalazas. Nyilvan van, aki semmi tudassal megy be bullshitelni egy vizsgara, de a negativ kovetkezmenyeknek meg kellene allnia ott, hogy az adott enber megbukik es ujrazhat. Nem kell megsemmisiteni emberi minosegeben. Nem kell 12-14 eves gyerekeket a napi 7-8 ora mellett meg hazival es kulonoraklal szanaszet stresszeltetni, mert annak folymaatnak a vegen garantaltan kiegett es frusztralt emberek vannak, viszont ezt tovabbra sem sikerul felfogni. Mert dogoljon meg a szomszed tehene is. Engem is vert apam, megis ember lett belolem. Megszuntettek a sorkatonasagot es ilyen puhanyak lettek a fiatalok. Hiszen semmi sem erosebb jellemformalo, mint wc-t pucolni fogkefevel egy nyolc altalanost vegzett, alkolista troger parancsaira. A mentalis egeszseg csak egy buzi libsi kamu. Eleg csak ranezni a magyar emberek altalanos mentalis allapotara, es latjuk, milyen mely bolcsesseg van ezekben a mantrakban. Rohadjon meg mindenki, aki ezt a rendszert mukodteti es hozzajarul a fennmaradasahoz.

Szerkesztette: dankodavid

Pulvis et umbra sumus.
több mint 3 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 404 — Axel Foley
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
ThundersNFL a Jobbágy
"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."

Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Azért ezt rohadtul nem így kell nézni.
Ezeket a feladatsorokat (legalábbis egy részét) direkt rohadt nehézre csinálják.
A lányoméknál a legjobb matekosokat is megfogott 1-2 feladat.
Matekból egy 30pontos már igen jónak szokott számítani. Magyarból azért könnyebb a helyzet.
(A lányom 6.ból megy 13 osztályos gimibe ha sikerül.)

több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 852 — Steelers fan
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
ThundersNFL a Jobbágy
"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."

Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Kezdjük azzal,hogy az utolsó 3 feladat 17 pontot ért és még a matek tanárokat is meglepte....
Nagyobbik fiam most írta....a magyar nem volt tényleg gáz ott kb 40 pont környékén lesz a matek meg olyanokat is elrontott amit tudott pl 3*3 az 6 lett neki....
Próbált nem stresszelni , de nem sikerült...volt egy lány aki meglátta a matekot és végigbőgte....
ThundersNFL a Jobbágy
Kisebbik lányomat vártam az ajtóban, még ki sem ért már tudtam gáz lehet. Olyan lesápadt meg kivörösödött szemű gyerekek jöttek ki, hogy biztos voltam a matek kemény volt.
Próbáltam viditani, hogy ha mindenkinek nehéz volt, akkor a felvételi pontok is csúsznak lefelé és annál többet ér a hozott pont.
Na mindegy, ezen túl vagyunk, majd lesz valahogy.
kittli
Fiam is most írta. Járt felvételi előkészítőre, plusz egész héten minden este az előző pár évi felvételiket gyakoroltuk, ment is neki elég jól, szóval viszonylag nyugodtan vágott neki. Próbáltam a terhet is levenni róla, szóval nem mondhatni hogy agyon izgulta magát, és leblokkolt, de a matek saját bevallása szerint "nem lett túl jó" a magyarral nem volt gond.
több mint 3 éve
kittli Pittsburgh Steelers 3 053 — Steelers fan
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
ThundersNFL a Jobbágy
"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."

Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Kezdjük azzal,hogy az utolsó 3 feladat 17 pontot ért és még a matek tanárokat is meglepte....
Nagyobbik fiam most írta....a magyar nem volt tényleg gáz ott kb 40 pont környékén lesz a matek meg olyanokat is elrontott amit tudott pl 3*3 az 6 lett neki....
Próbált nem stresszelni , de nem sikerült...volt egy lány aki meglátta a matekot és végigbőgte....
ThundersNFL a Jobbágy
Kisebbik lányomat vártam az ajtóban, még ki sem ért már tudtam gáz lehet. Olyan lesápadt meg kivörösödött szemű gyerekek jöttek ki, hogy biztos voltam a matek kemény volt.
Próbáltam viditani, hogy ha mindenkinek nehéz volt, akkor a felvételi pontok is csúsznak lefelé és annál többet ér a hozott pont.
Na mindegy, ezen túl vagyunk, majd lesz valahogy.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 360 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
ThundersNFL a Jobbágy
"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."

Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Kezdjük azzal,hogy az utolsó 3 feladat 17 pontot ért és még a matek tanárokat is meglepte....
Nagyobbik fiam most írta....a magyar nem volt tényleg gáz ott kb 40 pont környékén lesz a matek meg olyanokat is elrontott amit tudott pl 3*3 az 6 lett neki....
Próbált nem stresszelni , de nem sikerült...volt egy lány aki meglátta a matekot és végigbőgte....

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 678 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
ThundersNFL a Jobbágy
"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."

Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 360 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
kittli Pittsburgh Steelers 3 053 — Steelers fan
Jut eszembe, ugyanez a nő a múltkor nagyobb mennyiségű kutyakaját rendelt, és az egyik szemben lakót kérte meg, hogy vegye át, mert ő nem akar borravalót adni. Az illető nem volt hajlandó rá. Azóta haragosai egymásnak.
Vannak arcok a házunkban, na. Hitgyülisről nem tudok, de olyanról igen, aki mélyen hisz abban, hogy a kiválasztott magyarok a Szíriuszról jöttek, közöttük ő is.
nagylaza, főpohárnok
Miért, nem?
MC12
És a nem kiválasztott magyarok honnan? 😁
warr_b
Fene tudja, ebben a szubkultúrában korlátosan merültem el anno (a “Jézus pártus herceg - nyíl - tehát magyar” résznél megköszöntem a lehetőséget) Én még úgy tudtam egyébként, hogy minden magyar - aki nem zsidó, cigány, meleg vagy liberális, aki ezek közül valamelyik az nyilván nem magyar - a Szíriuszról származik.
MC12
Grespik László tanítása nyomán én is úgy tudtam... A mi elmeroggyantunk szerint azonban az egész házból csak ő származik a Szíriuszról. Ennek megfelelően kifejlett felsőbbrendűségi tudattal rendelkezik, mindnyájunkat hülyének tart, saját magát viszont rendkívül okosnak képzeli.

nagylaza, főpohárnok
Ismered a viccet.
"Édes fiam lehet, hogy Te a majomtól származol, de én nem"

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 423
Jut eszembe, ugyanez a nő a múltkor nagyobb mennyiségű kutyakaját rendelt, és az egyik szemben lakót kérte meg, hogy vegye át, mert ő nem akar borravalót adni. Az illető nem volt hajlandó rá. Azóta haragosai egymásnak.
Vannak arcok a házunkban, na. Hitgyülisről nem tudok, de olyanról igen, aki mélyen hisz abban, hogy a kiválasztott magyarok a Szíriuszról jöttek, közöttük ő is.
nagylaza, főpohárnok
Miért, nem?
MC12
És a nem kiválasztott magyarok honnan? 😁
warr_b
Fene tudja, ebben a szubkultúrában korlátosan merültem el anno (a “Jézus pártus herceg - nyíl - tehát magyar” résznél megköszöntem a lehetőséget) Én még úgy tudtam egyébként, hogy minden magyar - aki nem zsidó, cigány, meleg vagy liberális, aki ezek közül valamelyik az nyilván nem magyar - a Szíriuszról származik.
MC12
Grespik László tanítása nyomán én is úgy tudtam... A mi elmeroggyantunk szerint azonban az egész házból csak ő származik a Szíriuszról. Ennek megfelelően kifejlett felsőbbrendűségi tudattal rendelkezik, mindnyájunkat hülyének tart, saját magát viszont rendkívül okosnak képzeli.
Amúgy egy nőről beszélünk. Az értelmi képességeiről csak annyit, hogy amikor a fürdőszobánkban beázott a plafon, nem lehetett meggyőzni arról (ő volt a közös képviselő), hogy a beázás a fölöttünk lévő lakásból jön. Küldött egy faszit, aki se szó, se beszéd, nekiállt, hogy szétverje a zuhanyzót. Elzavartam. Aztán kiderült, hogy az egyik földszinti lakásban pontosan ugyanez lejátszódott, azzal a különbséggel, hogy ott valóban szétverte a zuhanyzót - teljesen értelmetlenül.
Nálunk végül műszeres vizsgálatot kellett rendelni a társasház költségén, jó drágán. A szaki megállapította, hogy az ún. gravitáció hatására a víz nem alulról felfelé, hanem felülről lefelé folyik, a beázás tehát nem tőlünk, hanem a fölöttünk lévő lakásból ered. Műszer nélkül is pontosan megtalálta, honnan.
Tudnék még bőven mesélni szíriuszos lakótársunkról, de inkább befejezem, már így is felpöccintettem az agyamat.
nagylaza, főpohárnok
Kérdezd meg tőle, hogy ARE YOU SIRIUS?
Willie Parker

Negritis, a vajda
Egyszer csak Zordo-vá változik

Kicsit lehetnél vele toleránsabb. Lehetséges, h egy sziriuszi teljesen más gravitációs szabályoknak engedelmeskedik.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 962 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

gyeek LSU Tigers 8 826 — KEY-Y8AJ-DYND-4XYW-3P8Y

Pedig most kezdett érdekesre fordulni a sztori! Én nem állatkertbe járok, hanem ilyen sztorikat látok, hallok, élek meg.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 580 — beers & Packers
Jut eszembe, ugyanez a nő a múltkor nagyobb mennyiségű kutyakaját rendelt, és az egyik szemben lakót kérte meg, hogy vegye át, mert ő nem akar borravalót adni. Az illető nem volt hajlandó rá. Azóta haragosai egymásnak.
Vannak arcok a házunkban, na. Hitgyülisről nem tudok, de olyanról igen, aki mélyen hisz abban, hogy a kiválasztott magyarok a Szíriuszról jöttek, közöttük ő is.
nagylaza, főpohárnok
Miért, nem?
MC12
És a nem kiválasztott magyarok honnan? 😁
warr_b
Fene tudja, ebben a szubkultúrában korlátosan merültem el anno (a “Jézus pártus herceg - nyíl - tehát magyar” résznél megköszöntem a lehetőséget) Én még úgy tudtam egyébként, hogy minden magyar - aki nem zsidó, cigány, meleg vagy liberális, aki ezek közül valamelyik az nyilván nem magyar - a Szíriuszról származik.
MC12
Grespik László tanítása nyomán én is úgy tudtam... A mi elmeroggyantunk szerint azonban az egész házból csak ő származik a Szíriuszról. Ennek megfelelően kifejlett felsőbbrendűségi tudattal rendelkezik, mindnyájunkat hülyének tart, saját magát viszont rendkívül okosnak képzeli.
Amúgy egy nőről beszélünk. Az értelmi képességeiről csak annyit, hogy amikor a fürdőszobánkban beázott a plafon, nem lehetett meggyőzni arról (ő volt a közös képviselő), hogy a beázás a fölöttünk lévő lakásból jön. Küldött egy faszit, aki se szó, se beszéd, nekiállt, hogy szétverje a zuhanyzót. Elzavartam. Aztán kiderült, hogy az egyik földszinti lakásban pontosan ugyanez lejátszódott, azzal a különbséggel, hogy ott valóban szétverte a zuhanyzót - teljesen értelmetlenül.
Nálunk végül műszeres vizsgálatot kellett rendelni a társasház költségén, jó drágán. A szaki megállapította, hogy az ún. gravitáció hatására a víz nem alulról felfelé, hanem felülről lefelé folyik, a beázás tehát nem tőlünk, hanem a fölöttünk lévő lakásból ered. Műszer nélkül is pontosan megtalálta, honnan.
Tudnék még bőven mesélni szíriuszos lakótársunkról, de inkább befejezem, már így is felpöccintettem az agyamat.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 117 — Lucas Scott
Jut eszembe, ugyanez a nő a múltkor nagyobb mennyiségű kutyakaját rendelt, és az egyik szemben lakót kérte meg, hogy vegye át, mert ő nem akar borravalót adni. Az illető nem volt hajlandó rá. Azóta haragosai egymásnak.
Vannak arcok a házunkban, na. Hitgyülisről nem tudok, de olyanról igen, aki mélyen hisz abban, hogy a kiválasztott magyarok a Szíriuszról jöttek, közöttük ő is.
nagylaza, főpohárnok
Miért, nem?
MC12
És a nem kiválasztott magyarok honnan? 😁
warr_b
Fene tudja, ebben a szubkultúrában korlátosan merültem el anno (a “Jézus pártus herceg - nyíl - tehát magyar” résznél megköszöntem a lehetőséget) Én még úgy tudtam egyébként, hogy minden magyar - aki nem zsidó, cigány, meleg vagy liberális, aki ezek közül valamelyik az nyilván nem magyar - a Szíriuszról származik.
MC12
A nem kiválasztottak az Apró villából természetesen.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 867
Jut eszembe, ugyanez a nő a múltkor nagyobb mennyiségű kutyakaját rendelt, és az egyik szemben lakót kérte meg, hogy vegye át, mert ő nem akar borravalót adni. Az illető nem volt hajlandó rá. Azóta haragosai egymásnak.
Vannak arcok a házunkban, na. Hitgyülisről nem tudok, de olyanról igen, aki mélyen hisz abban, hogy a kiválasztott magyarok a Szíriuszról jöttek, közöttük ő is.
nagylaza, főpohárnok
Miért, nem?
MC12
És a nem kiválasztott magyarok honnan? 😁
warr_b
Fene tudja, ebben a szubkultúrában korlátosan merültem el anno (a “Jézus pártus herceg - nyíl - tehát magyar” résznél megköszöntem a lehetőséget) Én még úgy tudtam egyébként, hogy minden magyar - aki nem zsidó, cigány, meleg vagy liberális, aki ezek közül valamelyik az nyilván nem magyar - a Szíriuszról származik.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”