Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 213 — Cowboys fan
Tavaly év vége fele már 6-700 körül lehetett fürtös paradicsomot venni. Tegnap ezer forint volt a sparba. Meg is vettem volna, de hát szörnyen néztek ki. Ezelőtt legalább nagyok voltak és szépek. Vagy azokat most már drágábban tudnák kitenni és nincs képük hozza? A paprika is 999, abból már vettem de elég volt kihalászni a nem csoffadtakat. Arról nem is beszélve hogy egy rúd uborka 500. Kristálycukor majdnem háromszáz. Mondjuk majdnem beszivattak vele, mert ki volt rakva 199ért, de a polc is át volt alakítva, csak a csomag tetejét lehetett látni. Meg is lepődtem milyen könnyen ki tudtam szedni, hát nem fél kilós kiszereles volt? 😃 Kis szemetek.
samu09
jaja, én is ma voltam boltban, dobtam egy hátast az ötszáz forintos kígyóuborkától.két hete még 350 volt 😮
általában ha együtt mozognak az árak, akkor a paprika-paradicsom 1000-1200 körül tetőzött az elmúlt években, kígyó 360, és nagyjából arányosan változott. hát most elszabadult 😕
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 875
Tavaly év vége fele már 6-700 körül lehetett fürtös paradicsomot venni. Tegnap ezer forint volt a sparba. Meg is vettem volna, de hát szörnyen néztek ki. Ezelőtt legalább nagyok voltak és szépek. Vagy azokat most már drágábban tudnák kitenni és nincs képük hozza? A paprika is 999, abból már vettem de elég volt kihalászni a nem csoffadtakat. Arról nem is beszélve hogy egy rúd uborka 500. Kristálycukor majdnem háromszáz. Mondjuk majdnem beszivattak vele, mert ki volt rakva 199ért, de a polc is át volt alakítva, csak a csomag tetejét lehetett látni. Meg is lepődtem milyen könnyen ki tudtam szedni, hát nem fél kilós kiszereles volt? 😃 Kis szemetek.
samu09
Nincs mese, az erkélyen kell termeszteni..
több mint 4 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 536 — I like the Texans, I like who we are

Duff Seattle Seahawks 3 425
Figy, nálam ugyanez a helyzet, csak épp a prágai GNR koncerttel.
2020-ban lett volna, erre aztán eltolták, majd tavaly januárban mondták, hogy akkor márciusig lehet pénzt vagy kupont kapni. Aztán jött az, hogy nuku pénz, marad a beváltható kupon '21 végéig bármire, majd gyorsan pontosítottak, hogy akkor '22-ben lesz a koncert és arra érvényes lesz a jegy.
Solymi
Én ticketmaster.cz-n vettem jegyet rá. Amikor bejelentették, hogy cancelled, jött az e-mail, hogy levásárolható más ticketmasteres eseményekre. Ha nem élek ezzel 2021 októberéig, akkor utána visszaigényelhetem a zsét. 2 év után már majdnem elfelejtettem, de aztán eszembejutott és visszaigényeltem.
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 213 — Cowboys fan
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
És a másik? "Jól szituált, stabil anyagi háttérrel rendelkező családból származik"?
gyeek
Nem. Idén jött, egy kis felforgató hülyegyerek, pár hét alatt szétbaszta az osztály kialakult rendjét. Üvöltözik, kurvaanyázza a tanárokat, és persze közben előadja, hogy őt bántják. Az anyja meg semennyire sem együttműködő, hárít.
warr_b
De milyen színű a bőre?
gyeek
Annyira láttam jönni ezt a két kérdést…
clbass
Sanszos, hogy a fajok 1:1-re hozták ezt az aljasságot.
gyeek
Maradjunk annyiban, hogy általánosságban jelentősen torzul az arány az egyik oldalra. Erre ráépül az a probléma, hogy sok családi hátterét tekintve sérült gyermek az előbbi agresszív, domináns mintáját veszi alapul, igyekszik hasonulni, majd lassan eljutunk odáig, hogy tizenéves gyerekek késsel járnak iskolába, lányokat molesztálnak, tanárokat inzultálnak, és kötőszavuk lesz a more…
Sem A, sem B felelőssége nem elvitatható, de itt valami nagyon félresiklott!
clbass
Csak attól tartok, hogy viccből vagy komolyan gondolva, de nehogy eljusson a fórum a krcnfo színvonalára, ahol mindegy mi a hír, vagy a cigányok, vagy a zsidók a szemetek. Nekem amúgy barátnőm szó szerint rendes beás családból való, így szembesülök elég gyakran hogyan árt nekik az előítélet, másrészt öcsémet egy magyargyűlölő cigány gyerek szúrta 4szer hátba és egy hajszálon múlt az élete. Szóval én úgy érzem viszonylag közeli rálátásom van az efféle dolgokra, de amit mindig mondok legyen az cigány, magyar vagy külföldi diák, hogy a legfontosabb próba a tekintet, nem a bőrszín. Ha valakinek a szemében látom a "huncutságot", igyekszem minél jobban kizárni az életemből, ugyanakkor tisztelem a becsületes embereket, mert ritkábbak mint a fehér faj képviselői úgy is, hogy elég vegyes társaságról van szó.
gyeek
fociztam, dolgoztam, laktam együtt roma gyerekkel, semmi gond nem volt velük. a kollégiumi szobatársam mondjuk elég sokra vitte (nagyjából többre, mint az itteni közösség 95 százaléka), de ő rendezett békési családból is származott, okos is volt, és leginkább szorgalmas is.

nem velük van probléma, sőt. hanem a sunyi, ügyeskedő alakokkal, de velük meg bőrszínre való tekintet nélkül úgy általában mindegyikkel.

Szerkesztette: slowmotion
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 213 — Cowboys fan
Aerosimth - Budapest koncert:
„Mély sajnálattal kell bejelentenünk, hogy a 2022 júniusára és júliusára tervezett európai turnénkat le kell mondanunk. Figyelemmel kísérve a jelenlegi helyzetet, az utazási logisztikával kapcsolatos bizonytalanság, valamint a COVID-korlátozások és egyéb problémák fennállása miatt világossá vált, hogy a régióban nem tudjuk megtartani nyári koncertjeinket. Rajongóink egészsége, biztonsága és lelki jólléte az első számú prioritásunk. Hamarosan visszatérünk, addig is vigyázzanak magukra, és elnézést kérünk az esetleges kellemetlenségekért.”
2 év delay után nekem ez agyfelbaxós 😮
Én is szívesen ülnék egy európai turné bevételén két évet, majd offolom.
Idén nyáron mi lesz a nagyobb fenyegetettség mint korábban? Nyáron valszeg semmi.
Csak a budapesti elővásárlás kb. 1,2milliárd Ft pangó pénz volt 2 évig. Eu számokat már nem is számolok...
Lesz@rom, hogy valakik ezzel kimondottan jól jártak, nekem egy élménnyel kevesebb 😕
Legyen problémamentes a visszafizetés és legalább Nick Mason ne játssza el ugyanezt!
clbass
Figy, nálam ugyanez a helyzet, csak épp a prágai GNR koncerttel.
2020-ban lett volna, erre aztán eltolták, majd tavaly januárban mondták, hogy akkor márciusig lehet pénzt vagy kupont kapni. Aztán jött az, hogy nuku pénz, marad a beváltható kupon '21 végéig bármire, majd gyorsan pontosítottak, hogy akkor '22-ben lesz a koncert és arra érvényes lesz a jegy.

Most nemtom mi lesz, itt már nagyon pedzegetik, hogy márciusban, ha mindenkinek megvan a 2. oltása és a harmadik akár ezzel az újjal, akkor lehet visszaállnak a csehek normális életre és kb. úgy fogják kezelni az Omikront, amíg nem jön más, mint egy influenza szerű vírust vagy hasonló.
Pontos részleteket nem tudok, de próbálkoznak.

Nameg lenne Metallica koncert is, arra még nem néztem rá hogy mikor lenne, de arra is elmennék.
Solymi
hábaszki, én hülyét kapok ha a Bolháék nem jönnek nyáron, végre sikerült rábeszélniük a homeless gyereket, hogy csináljon úgy, mintha gitározna
több mint 4 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 022
Megint brutál baleset a Váci és a Dózsa György kereszteződésénél, természetesen több bmw is érintett, ezúton is gratulálok
r.baggio
Szimplán a véletlen műve, hogy BMW-sek érintettek, nem szép dolog az előítélet. 😊

- - -

 telex.hu/belfold/2022/02/01/rendorseg-csalas-autos-iskola-oktato-bekasmegyer-brfk

11 alkalomért 240 ezer, az igen. 😀 Valószínűleg a kiscsaj sem a legélesebb kés a fiókban.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 973
Aerosimth - Budapest koncert:
„Mély sajnálattal kell bejelentenünk, hogy a 2022 júniusára és júliusára tervezett európai turnénkat le kell mondanunk. Figyelemmel kísérve a jelenlegi helyzetet, az utazási logisztikával kapcsolatos bizonytalanság, valamint a COVID-korlátozások és egyéb problémák fennállása miatt világossá vált, hogy a régióban nem tudjuk megtartani nyári koncertjeinket. Rajongóink egészsége, biztonsága és lelki jólléte az első számú prioritásunk. Hamarosan visszatérünk, addig is vigyázzanak magukra, és elnézést kérünk az esetleges kellemetlenségekért.”
2 év delay után nekem ez agyfelbaxós 😮
Én is szívesen ülnék egy európai turné bevételén két évet, majd offolom.
Idén nyáron mi lesz a nagyobb fenyegetettség mint korábban? Nyáron valszeg semmi.
Csak a budapesti elővásárlás kb. 1,2milliárd Ft pangó pénz volt 2 évig. Eu számokat már nem is számolok...
Lesz@rom, hogy valakik ezzel kimondottan jól jártak, nekem egy élménnyel kevesebb 😕
Legyen problémamentes a visszafizetés és legalább Nick Mason ne játssza el ugyanezt!
clbass
Figy, nálam ugyanez a helyzet, csak épp a prágai GNR koncerttel.
2020-ban lett volna, erre aztán eltolták, majd tavaly januárban mondták, hogy akkor márciusig lehet pénzt vagy kupont kapni. Aztán jött az, hogy nuku pénz, marad a beváltható kupon '21 végéig bármire, majd gyorsan pontosítottak, hogy akkor '22-ben lesz a koncert és arra érvényes lesz a jegy.

Most nemtom mi lesz, itt már nagyon pedzegetik, hogy márciusban, ha mindenkinek megvan a 2. oltása és a harmadik akár ezzel az újjal, akkor lehet visszaállnak a csehek normális életre és kb. úgy fogják kezelni az Omikront, amíg nem jön más, mint egy influenza szerű vírust vagy hasonló.
Pontos részleteket nem tudok, de próbálkoznak.

Nameg lenne Metallica koncert is, arra még nem néztem rá hogy mikor lenne, de arra is elmennék.
több mint 4 éve
gyeek LSU Tigers 8 638 — Grady Judd fan
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
És a másik? "Jól szituált, stabil anyagi háttérrel rendelkező családból származik"?
gyeek
Nem. Idén jött, egy kis felforgató hülyegyerek, pár hét alatt szétbaszta az osztály kialakult rendjét. Üvöltözik, kurvaanyázza a tanárokat, és persze közben előadja, hogy őt bántják. Az anyja meg semennyire sem együttműködő, hárít.
warr_b
De milyen színű a bőre?
gyeek
Annyira láttam jönni ezt a két kérdést…
clbass
Sanszos, hogy a fajok 1:1-re hozták ezt az aljasságot.
gyeek
Maradjunk annyiban, hogy általánosságban jelentősen torzul az arány az egyik oldalra. Erre ráépül az a probléma, hogy sok családi hátterét tekintve sérült gyermek az előbbi agresszív, domináns mintáját veszi alapul, igyekszik hasonulni, majd lassan eljutunk odáig, hogy tizenéves gyerekek késsel járnak iskolába, lányokat molesztálnak, tanárokat inzultálnak, és kötőszavuk lesz a more…
Sem A, sem B felelőssége nem elvitatható, de itt valami nagyon félresiklott!
clbass
Csak attól tartok, hogy viccből vagy komolyan gondolva, de nehogy eljusson a fórum a krcnfo színvonalára, ahol mindegy mi a hír, vagy a cigányok, vagy a zsidók a szemetek. Nekem amúgy barátnőm szó szerint rendes beás családból való, így szembesülök elég gyakran hogyan árt nekik az előítélet, másrészt öcsémet egy magyargyűlölő cigány gyerek szúrta 4szer hátba és egy hajszálon múlt az élete. Szóval én úgy érzem viszonylag közeli rálátásom van az efféle dolgokra, de amit mindig mondok legyen az cigány, magyar vagy külföldi diák, hogy a legfontosabb próba a tekintet, nem a bőrszín. Ha valakinek a szemében látom a "huncutságot", igyekszem minél jobban kizárni az életemből, ugyanakkor tisztelem a becsületes embereket, mert ritkábbak mint a fehér faj képviselői úgy is, hogy elég vegyes társaságról van szó.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 792 — no es importante
Megint brutál baleset a Váci és a Dózsa György kereszteződésénél, természetesen több bmw is érintett, ezúton is gratulálok

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 166 — Saints fan
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
És a másik? "Jól szituált, stabil anyagi háttérrel rendelkező családból származik"?
gyeek
Nem. Idén jött, egy kis felforgató hülyegyerek, pár hét alatt szétbaszta az osztály kialakult rendjét. Üvöltözik, kurvaanyázza a tanárokat, és persze közben előadja, hogy őt bántják. Az anyja meg semennyire sem együttműködő, hárít.
warr_b
De milyen színű a bőre?
gyeek
Annyira láttam jönni ezt a két kérdést…
clbass
Sanszos, hogy a fajok 1:1-re hozták ezt az aljasságot.
gyeek
Maradjunk annyiban, hogy általánosságban jelentősen torzul az arány az egyik oldalra. Erre ráépül az a probléma, hogy sok családi hátterét tekintve sérült gyermek az előbbi agresszív, domináns mintáját veszi alapul, igyekszik hasonulni, majd lassan eljutunk odáig, hogy tizenéves gyerekek késsel járnak iskolába, lányokat molesztálnak, tanárokat inzultálnak, és kötőszavuk lesz a more…
Sem A, sem B felelőssége nem elvitatható, de itt valami nagyon félresiklott!
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 126
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
C típus?
csebi
Hyperpigmentált
nagir
A 15 éves negyedikesek már csak ilyenek
több mint 4 éve
gyeek LSU Tigers 8 638 — Grady Judd fan
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
És a másik? "Jól szituált, stabil anyagi háttérrel rendelkező családból származik"?
gyeek
Nem. Idén jött, egy kis felforgató hülyegyerek, pár hét alatt szétbaszta az osztály kialakult rendjét. Üvöltözik, kurvaanyázza a tanárokat, és persze közben előadja, hogy őt bántják. Az anyja meg semennyire sem együttműködő, hárít.
warr_b
De milyen színű a bőre?
gyeek
Annyira láttam jönni ezt a két kérdést…
clbass
Sanszos, hogy a fajok 1:1-re hozták ezt az aljasságot.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 166 — Saints fan
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
És a másik? "Jól szituált, stabil anyagi háttérrel rendelkező családból származik"?
gyeek
Nem. Idén jött, egy kis felforgató hülyegyerek, pár hét alatt szétbaszta az osztály kialakult rendjét. Üvöltözik, kurvaanyázza a tanárokat, és persze közben előadja, hogy őt bántják. Az anyja meg semennyire sem együttműködő, hárít.
warr_b
De milyen színű a bőre?
gyeek
Annyira láttam jönni ezt a két kérdést…
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 875
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
C típus?
csebi
Cuki.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 931 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
És a másik? "Jól szituált, stabil anyagi háttérrel rendelkező családból származik"?
gyeek
Nem. Idén jött, egy kis felforgató hülyegyerek, pár hét alatt szétbaszta az osztály kialakult rendjét. Üvöltözik, kurvaanyázza a tanárokat, és persze közben előadja, hogy őt bántják. Az anyja meg semennyire sem együttműködő, hárít.
warr_b
De milyen színű a bőre?
gyeek
Őszintén? Nem tudom 🙂

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 485 — Bla, bla, bla
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
C típus?
csebi
Hyperpigmentált

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
gyeek LSU Tigers 8 638 — Grady Judd fan
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
És a másik? "Jól szituált, stabil anyagi háttérrel rendelkező családból származik"?
gyeek
Nem. Idén jött, egy kis felforgató hülyegyerek, pár hét alatt szétbaszta az osztály kialakult rendjét. Üvöltözik, kurvaanyázza a tanárokat, és persze közben előadja, hogy őt bántják. Az anyja meg semennyire sem együttműködő, hárít.
warr_b
De milyen színű a bőre?

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 931 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
És a másik? "Jól szituált, stabil anyagi háttérrel rendelkező családból származik"?
gyeek
Nem. Idén jött, egy kis felforgató hülyegyerek, pár hét alatt szétbaszta az osztály kialakult rendjét. Üvöltözik, kurvaanyázza a tanárokat, és persze közben előadja, hogy őt bántják. Az anyja meg semennyire sem együttműködő, hárít.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
gyeek LSU Tigers 8 638 — Grady Judd fan
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
És a másik? "Jól szituált, stabil anyagi háttérrel rendelkező családból származik"?

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 536 — I like the Texans, I like who we are
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
C típus?
csebi
Cibbány
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 931 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
C típus?
csebi
Nem akartam hogy Sobri lenácizzon 😆

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 166 — Saints fan
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
C típus?
csebi
Huszonéves borsodi nagypapa?
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 599 — Lucas Scott
Online szülői.
Az aktuális téma: két gyerek megfenyegette a harmadikat szünetben, hogy ha nem viszi be az anyukája telefonját, megverik. Az egyik fenyegető C típusú. 8 éves gyerekekről beszélünk...
warr_b
C típus?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.