Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 12 éve
FearTomi, nem bántalak, de hazugságban élsz.szaba"nincs veszedelmesebb dolog, mint figyelmeztetni valakit, hogy hazugságban él."
több mint 12 éve
FearTomi, nem bántalak, de hazugságban élsz.szabaLátod, az én szemszögemből, meg te élsz abban😊 Ezért mondtam, hogy felesleges belemenni az egészbe, mert úgy sem tudjuk meggyőzni egymást, mondjuk nem is akartalak.
több mint 12 éve
FearTomi, nem bántalak, de hazugságban élsz.
több mint 12 éve
Lehet bárhány írás pro és kontra, azt nézd, ami történt.Pontosan. Akármelyik oldal érvelését fogadod el saját magadénak, vagy valahol a két oldal véleménye között van a tied, semmiképpen nem szolgált rá arra, hogy szobra legyen.
Horthy egy igazi kisstílű faszkalap volt, és az, hogy voltak nála rosszabbak, csak azt bizonyítja, hogy bizony nem egy szerencsés sors jutott nekünk osztályrészül az elmúlt évszázadban.
De azt, hogy egy ilyen fosnak szobra legyen nem igazolja, hogy voltak nála nagyobb fosok is.
Sobri Jóska
több mint 12 éve
a Szovjeteknek katonáknak ott áll a Szabadság téren az emlékmű! Na téma részemről off😊FearTomiA felszabadító szovjet katonának, valóban.
Hisz a szovjet katonák felszabadították ezt az országot.
Hisz a szovjet katonák vajmi keveset tehetnek arról, hogy közöttük is voltak szarháziak, erőszakoskodók, gyilkosok.
Hisz a szovjet katonák arról még annyit se tehetnek, hogy egy totalitárius diktatúra eszközei lettek a késöbbiekben pl. a mi elnyomásunkra.
Az az emlékmű egy jelkép.
Van aki számára a szabadságé, van akinek az elnyomatás kezdetéé.
De Horthy egy konkrét ember volt.
Egy buta, korlátolt, kártékony politikus.
Méltatlan mindenféle elismerésre amit az utókor osztogat.
De elnézve az ostoba agyhalottakat, akik elismerik, azt mondom: pont ezt érdemli.
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Azért egy Mikszáth - emlékmű jobban elfért volna ott és egy ellentüntető sem lett volna jelen. Az a baj, hogy erre a nyílt provokációra senki sem kapta fel a fejét. Komolyan mondom az az ősmagyar turul seggarc, aki a kutyáját a kebelében melengette, mint valami szilikonos műpicsa, úgy felhúzott, hogy fontolgattam felutazok Pestre és megagyalom. Botrány, hogy ilyen embereknek levegő jut. A videó végén is mi volt a palival, értette valaki mi a rákot mondd? És milyen jól csinálja a jobbik. Ennek a sok sötétnek a szavazataival kerülnek be a Parlamentbe. LOL
több mint 12 éve
Engem csak az zavar, hogy ne kétszínűsködjünk itt Horthy szobor ellenességgel, meg mindenféle felháborodással, amikor a Szovjeteknek katonáknak ott áll a Szabadság téren az emlékmű! Na téma részemről off😊Logika:És ha a 600ezer magyar miatt mentek, akinek deportálását elősegítette Horthy, az változtat valamin?szabaNa erről beszéltem, ott voltál? Honnan tudod, hogy elősegítette? Csak azért, mert legalább ugyan annyi írás szólt arról, hogy leállította a deportálásokat, mint arról, hogy elősegítette! Amúgy gondolom a Szovjet emlékmű nem zavar, elvégre ők csak alig pár 10 ezer nőt erőszakoltak meg és pár millió embert nyírtak ki...FearTomi
Ha leállította volna, akkor lettek volna deportálások? Hm?
Lehet bárhány írás pro és kontra, azt nézd, ami történt.
Horthy egy igazi kisstílű faszkalap volt, és az, hogy voltak nála rosszabbak, csak azt bizonyítja, hogy bizony nem egy szerencsés sors jutott nekünk osztályrészül az elmúlt évszázadban.
De azt, hogy egy ilyen fosnak szobra legyen nem igazolja, hogy voltak nála nagyobb fosok is.
Tessék, egy kép a szoborról.Sobri Jóska
több mint 12 éve
Logika:És ha a 600ezer magyar miatt mentek, akinek deportálását elősegítette Horthy, az változtat valamin?szabaNa erről beszéltem, ott voltál? Honnan tudod, hogy elősegítette? Csak azért, mert legalább ugyan annyi írás szólt arról, hogy leállította a deportálásokat, mint arról, hogy elősegítette! Amúgy gondolom a Szovjet emlékmű nem zavar, elvégre ők csak alig pár 10 ezer nőt erőszakoltak meg és pár millió embert nyírtak ki...FearTomi
Ha leállította volna, akkor lettek volna deportálások? Hm?
Lehet bárhány írás pro és kontra, azt nézd, ami történt.
Horthy egy igazi kisstílű faszkalap volt, és az, hogy voltak nála rosszabbak, csak azt bizonyítja, hogy bizony nem egy szerencsés sors jutott nekünk osztályrészül az elmúlt évszázadban.
De azt, hogy egy ilyen fosnak szobra legyen nem igazolja, hogy voltak nála nagyobb fosok is.

Tessék, egy kép a szoborról.
több mint 12 éve
És ha a 600ezer magyar miatt mentek, akinek deportálását elősegítette Horthy, az változtat valamin?szabaNa erről beszéltem, ott voltál? Honnan tudod, hogy elősegítette? Csak azért, mert legalább ugyan annyi írás szólt arról, hogy leállította a deportálásokat, mint arról, hogy elősegítette! Amúgy gondolom a Szovjet emlékmű nem zavar, elvégre ők csak alig pár 10 ezer nőt erőszakoltak meg és pár millió embert nyírtak ki...
több mint 12 éve
elégedett mosollyal várom Kádár János szobrát 😊Szobrot neki!szaba+1 egyáltalán nem biztos, hogy ő volt a legrosszabb magyar ember a történelemben.vandeminekHmm, hmm. Tényleg, ez a Horty milyen jó ember volt, senki sem tudja rábizonyítani, hogy ő küldte a halálba a 2. magyar hadsereget...JC6Meg még kb vagy 10 királyunk vesztett csatát törökökkel, mongolokkal stb. Horthy lehet, hogy nem volt a magyar történelem legelegánsabb alakja, de amit a libsik csinálnak az undorító!NB2
több mint 12 éve
És ha a 600ezer magyar miatt mentek, akinek deportálását elősegítette Horthy, az változtat valamin?
több mint 12 éve
Nem ezt írtam. Az is dilettáns, aki olyan blődségeket mondogatott róla a szobor avatásakor, mint ahogy olvasgattam itt-ott. De ezzel szemben azt sem hiszem, hogy ő tette volna tönkre az országot. Nem egy szent ember, de nem is az ördög.Szobrot neki!szaba+1 egyáltalán nem biztos, hogy ő volt a legrosszabb magyar ember a történelemben.vandeminekHmm, hmm. Tényleg, ez a Horty milyen jó ember volt, senki sem tudja rábizonyítani, hogy ő küldte a halálba a 2. magyar hadsereget...JC6Meg még kb vagy 10 királyunk vesztett csatát törökökkel, mongolokkal stb. Horthy lehet, hogy nem volt a magyar történelem legelegánsabb alakja, de amit a libsik csinálnak az undorító!NB2
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 12 éve
Jó, mondjuk ebben igazad van, de jól tudod, hogy az ellentüntetők a szoboravatásnál egyáltalán nem a szegény magyar katonák halálba küldése miatt tiltakoztak a szobor ellen...Ember, itt a Don kanyarról beszélünk. Biztos halálba mentek. Fegyver, ruha és élelem nélkül.szabaHmm, hmm. Tényleg, ez a Horty milyen jó ember volt, senki sem tudja rábizonyítani, hogy ő küldte a halálba a 2. magyar hadsereget...JC6Ne haragudj, de háborúban a katonák mit csinálnak? Elmennek wellnesszelni? Csak mert úgy gondolom, hogy az utolsó csepp vérükig harcolnak és nem igazán ismerek olyan hadvezért, vagy vezetőt aki a történelem során, azt mondta volna a hadseregének, hogy srácok, ne menjetek oda, mert lehet, hogy megsérültök...FearTomi
több mint 12 éve
Szobrot neki!+1 egyáltalán nem biztos, hogy ő volt a legrosszabb magyar ember a történelemben.vandeminekHmm, hmm. Tényleg, ez a Horty milyen jó ember volt, senki sem tudja rábizonyítani, hogy ő küldte a halálba a 2. magyar hadsereget...JC6Meg még kb vagy 10 királyunk vesztett csatát törökökkel, mongolokkal stb. Horthy lehet, hogy nem volt a magyar történelem legelegánsabb alakja, de amit a libsik csinálnak az undorító!NB2
több mint 12 éve
Ember, itt a Don kanyarról beszélünk. Biztos halálba mentek. Fegyver, ruha és élelem nélkül.Hmm, hmm. Tényleg, ez a Horty milyen jó ember volt, senki sem tudja rábizonyítani, hogy ő küldte a halálba a 2. magyar hadsereget...JC6Ne haragudj, de háborúban a katonák mit csinálnak? Elmennek wellnesszelni? Csak mert úgy gondolom, hogy az utolsó csepp vérükig harcolnak és nem igazán ismerek olyan hadvezért, vagy vezetőt aki a történelem során, azt mondta volna a hadseregének, hogy srácok, ne menjetek oda, mert lehet, hogy megsérültök...FearTomi
több mint 12 éve
Hmm, hmm. Tényleg, ez a Horty milyen jó ember volt, senki sem tudja rábizonyítani, hogy ő küldte a halálba a 2. magyar hadsereget...JC6Ne haragudj, de háborúban a katonák mit csinálnak? Elmennek wellnesszelni? Csak mert úgy gondolom, hogy az utolsó csepp vérükig harcolnak és nem igazán ismerek olyan hadvezért, vagy vezetőt aki a történelem során, azt mondta volna a hadseregének, hogy srácok, ne menjetek oda, mert lehet, hogy megsérültök...
több mint 12 éve
+1 egyáltalán nem biztos, hogy ő volt a legrosszabb magyar ember a történelemben.Hmm, hmm. Tényleg, ez a Horty milyen jó ember volt, senki sem tudja rábizonyítani, hogy ő küldte a halálba a 2. magyar hadsereget...JC6Meg még kb vagy 10 királyunk vesztett csatát törökökkel, mongolokkal stb. Horthy lehet, hogy nem volt a magyar történelem legelegánsabb alakja, de amit a libsik csinálnak az undorító!NB2
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 12 éve
Hmm, hmm. Tényleg, ez a Horty milyen jó ember volt, senki sem tudja rábizonyítani, hogy ő küldte a halálba a 2. magyar hadsereget...JC6Meg még kb vagy 10 királyunk vesztett csatát törökökkel, mongolokkal stb. Horthy lehet, hogy nem volt a magyar történelem legelegánsabb alakja, de amit a libsik csinálnak az undorító!
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Hmm, hmm. Tényleg, ez a Horty milyen jó ember volt, senki sem tudja rábizonyítani, hogy ő küldte a halálba a 2. magyar hadsereget...
több mint 12 éve
Ebbe szerintem ne menjünk bele, mert az ellenkezőjét sem tudja senki bebizonyítani😀FearTomiMinek az ellenkezőjét?
több mint 12 éve
Ebbe szerintem ne menjünk bele, mert az ellenkezőjét sem tudja senki bebizonyítani😀De mind a két oldalon! Az jobb oldalon az inyekciós ostoba gyökerek, a másikon, meg az ultraliberális szivárványt fosó segg hülye emberi jogvédők. Sajnos nem az értelmes réteg megy el ezekre a rendezvényekre, akár tüntetni, akár részt venni rajta.FearTomiSzerintem a tüntetések sose arról szólnak, hogy elmegy az összes képzett ember, és majd azt kiabálják be, ami a történelemkönyvekbe le van írva. Viszont az, hogy elmegy a szoboravatásra, és kiáll Horthy mellett ilyen demagóg hülyeségeket állítva, az szánalmas.szaba
több mint 12 éve
De mind a két oldalon! Az jobb oldalon az inyekciós ostoba gyökerek, a másikon, meg az ultraliberális szivárványt fosó segg hülye emberi jogvédők. Sajnos nem az értelmes réteg megy el ezekre a rendezvényekre, akár tüntetni, akár részt venni rajta.FearTomiSzerintem a tüntetések sose arról szólnak, hogy elmegy az összes képzett ember, és majd azt kiabálják be, ami a történelemkönyvekbe le van írva. Viszont az, hogy elmegy a szoboravatásra, és kiáll Horthy mellett ilyen demagóg hülyeségeket állítva, az szánalmas.
több mint 12 éve
De mind a két oldalon! Az jobb oldalon az inyekciós ostoba gyökerek, a másikon, meg az ultraliberális szivárványt fosó segg hülye emberi jogvédők. Sajnos nem az értelmes réteg megy el ezekre a rendezvényekre, akár tüntetni, akár részt venni rajta.Horthy szobrot minden új stadion elé! biztos örülne neki az a pár százer katona is, csak nem értek haza még a Don-kanyarbólpeteyMegnézve az index videóját ( index.indavideo.hu/video/Horthy_megmentette_a_zsidokat_ok_meg_igy_koszonik_meg_1 )... Elképesztő, milyen sötét emberek vannak ma Magyarországon.szaba
több mint 12 éve
Horthy szobrot minden új stadion elé! biztos örülne neki az a pár százer katona is, csak nem értek haza még a Don-kanyarbólpeteyMegnézve az index videóját ( index.indavideo.hu/video/Horthy_megmentette_a_zsidokat_ok_meg_igy_koszonik_meg_1 )... Elképesztő, milyen sötét emberek vannak ma Magyarországon.
több mint 12 éve
ebből kettő dolog láccik, hogy nállad a minőségbiztosítás csírája sem lelhető fel 😀 kettő, a folyadék-fizika bezony halálos mesterség. De ez nem mai sztori a papa mikor roszz boltja volt elszalasztotta apámat a zöld üvegér, az kupicázták ki, de lutri vót, az egyik pálesz a másik ecet 😉Az én konyhafiókom meg tele késekkel. Éles, veszélyes késekkel. Valami barom erre jár, játszik velük, forgatja, elesik, beledől, meghal, és gyilkossá avanzsálok.Most olvastam én is! Hülye a gazda, mert azt kellett volna nyilatkozni, hogy ráírta, hogy fagyálló, de lemosták. Abszurdisztán.NB2Pár éve az öreg papi is kiírta a kerítésre, hogy vigyázz, áram van benne, csak a tudatlan sáska nem tudott olvasni. Agyon is baszta az áram. Azt mondom ott még valahol megértem, hogy megrángatták az öreg bajszát kicsit. Mehetett volna arra egy kisgyerek is, aki nem tud olvasni, stb...
Na de itt? Nem a ház elé tette ki, hanem a saját zárt pincéjében volt. Ahol semmi keresnivalója rajta kívül senkinek. Most meg gyilkossággal gyanúsítják??? Nemár.....GRAFI
Most oké, egyenként leszigszalagozom mindnek az élét, de mi van ha azt meg leszedi?
Vagy kalapáccsal letompítom, használatkor kiélesítem, majd visszatompítom, de mi van ha nekifutásból ugrik rájuk egy hasast valamelyik hívatlan látogatóm?
És akkor nem is beszéltem arról, hogyha a tévémet húzza ki bénán a falból, és megcsapja az áram, vagy felzabálja a hűtőmet a jól végzett munka után, és bélcsavarodást kap, és elpatkol, ismét csak gyilkossá válok.
Asszem ideje átköltözni egy akváriumba.
De mi van ha a betörő nem tud úszni?!....Sobri Jóska

Aki nem hiszi, annak utánajárnak