Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?cartman023
Semmilyen érdemi segítséget nem kaptak.Dzsokijuing
Ingyen tankönyv, ingyen étkezés, beiskolázási segély ingyenminden nem elég segítség?laccoo74
Ezek akkor ÉRDEMI segítségek, ha hasznosítani is tudják azokat a munkaerőpiacon, a gyerekekkel felkészült pedagógusok foglalkoznak, miközben a felmenők munkaerőpiaci hiányszakmákat tanulnak. Mindez egymásra építve.
Egyből semmi, kettőből semmi, háromból semmi. Így telt el 20-100 év. Ha a 90-es évek elején mindez beindul, mára meglennének az első eredmények. De a politikának mindez nem érdeke.
Egyéni cigány karrierek léteznek és példamutatóak, de közösségi felemelés nem történt. Az átlagcigányok legnagyobb felelősségét abban látom, hogy hagyták a vajdarendszer szétesését és megélhetési díszcigányok állami élősködését.Dzsokijuing
Valaki mondja nekik, hogy ne tanuljanak olyan szakmákat, amik piacképesek?
Érdemi segítséget igenis kapnak, csak le kellene ülni tanulni, nem pedig a segélyt várni.

Én is ugyanazt tanultam, mint a cigányok, mégis lett diplomám. Ugyanonnan indultam, mint sok cigány, csak én tettem is érte.cartman023
hagyjuk már ezt a "piacképes szakma" bullshitet. Ki fog nekik megrendeléseket adni? Te a minimálbéredből?Amadeus91
De azért írni, olvasni, és emberien viselkedni megtanulhatnának.cartman023
Nekik kellene alkalmazkodni a többségi társadalom jogosan elvárt normáihoz.Nem fordítva!laccoo74
rabláncot a nyakukba esetleg még?
több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 024
 nol.hu/mozaik/baltaval_es_meszelovel_bantalmaztak_aldozatukat

Valaki mondja meg nekem, hogy egy idős embert miért kell agyonverni?
Szerintem olyan idősen nem tudnak nagy ellenállást kifejteni, de akkor miért kell agyba-főbe verni?
És persze ilyenkor sem lehet előhozakodni a cigánybűnözéssel, habár az ilyen esetek 80-90 %-át ők követik el.
több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?cartman023
Semmilyen érdemi segítséget nem kaptak.Dzsokijuing
Ingyen tankönyv, ingyen étkezés, beiskolázási segély ingyenminden nem elég segítség?laccoo74
Ezek akkor ÉRDEMI segítségek, ha hasznosítani is tudják azokat a munkaerőpiacon, a gyerekekkel felkészült pedagógusok foglalkoznak, miközben a felmenők munkaerőpiaci hiányszakmákat tanulnak. Mindez egymásra építve.
Egyből semmi, kettőből semmi, háromból semmi. Így telt el 20-100 év. Ha a 90-es évek elején mindez beindul, mára meglennének az első eredmények. De a politikának mindez nem érdeke.
Egyéni cigány karrierek léteznek és példamutatóak, de közösségi felemelés nem történt. Az átlagcigányok legnagyobb felelősségét abban látom, hogy hagyták a vajdarendszer szétesését és megélhetési díszcigányok állami élősködését.Dzsokijuing
Valaki mondja nekik, hogy ne tanuljanak olyan szakmákat, amik piacképesek?
Érdemi segítséget igenis kapnak, csak le kellene ülni tanulni, nem pedig a segélyt várni.

Én is ugyanazt tanultam, mint a cigányok, mégis lett diplomám. Ugyanonnan indultam, mint sok cigány, csak én tettem is érte.cartman023
hagyjuk már ezt a "piacképes szakma" bullshitet. Ki fog nekik megrendeléseket adni? Te a minimálbéredből?Amadeus91
De azért írni, olvasni, és emberien viselkedni megtanulhatnának.cartman023
Nekik kellene alkalmazkodni a többségi társadalom jogosan elvárt normáihoz.Nem fordítva!
több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 024
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?cartman023
Semmilyen érdemi segítséget nem kaptak.Dzsokijuing
Ingyen tankönyv, ingyen étkezés, beiskolázási segély ingyenminden nem elég segítség?laccoo74
Ezek akkor ÉRDEMI segítségek, ha hasznosítani is tudják azokat a munkaerőpiacon, a gyerekekkel felkészült pedagógusok foglalkoznak, miközben a felmenők munkaerőpiaci hiányszakmákat tanulnak. Mindez egymásra építve.
Egyből semmi, kettőből semmi, háromból semmi. Így telt el 20-100 év. Ha a 90-es évek elején mindez beindul, mára meglennének az első eredmények. De a politikának mindez nem érdeke.
Egyéni cigány karrierek léteznek és példamutatóak, de közösségi felemelés nem történt. Az átlagcigányok legnagyobb felelősségét abban látom, hogy hagyták a vajdarendszer szétesését és megélhetési díszcigányok állami élősködését.Dzsokijuing
Valaki mondja nekik, hogy ne tanuljanak olyan szakmákat, amik piacképesek?
Érdemi segítséget igenis kapnak, csak le kellene ülni tanulni, nem pedig a segélyt várni.

Én is ugyanazt tanultam, mint a cigányok, mégis lett diplomám. Ugyanonnan indultam, mint sok cigány, csak én tettem is érte.cartman023
hagyjuk már ezt a "piacképes szakma" bullshitet. Ki fog nekik megrendeléseket adni? Te a minimálbéredből?Amadeus91
De azért írni, olvasni, és emberien viselkedni megtanulhatnának.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?cartman023
Semmilyen érdemi segítséget nem kaptak.Dzsokijuing
Ingyen tankönyv, ingyen étkezés, beiskolázási segély ingyenminden nem elég segítség?laccoo74
Ezek akkor ÉRDEMI segítségek, ha hasznosítani is tudják azokat a munkaerőpiacon, a gyerekekkel felkészült pedagógusok foglalkoznak, miközben a felmenők munkaerőpiaci hiányszakmákat tanulnak. Mindez egymásra építve.
Egyből semmi, kettőből semmi, háromból semmi. Így telt el 20-100 év. Ha a 90-es évek elején mindez beindul, mára meglennének az első eredmények. De a politikának mindez nem érdeke.
Egyéni cigány karrierek léteznek és példamutatóak, de közösségi felemelés nem történt. Az átlagcigányok legnagyobb felelősségét abban látom, hogy hagyták a vajdarendszer szétesését és megélhetési díszcigányok állami élősködését.Dzsokijuing
Valaki mondja nekik, hogy ne tanuljanak olyan szakmákat, amik piacképesek?
Érdemi segítséget igenis kapnak, csak le kellene ülni tanulni, nem pedig a segélyt várni.

Én is ugyanazt tanultam, mint a cigányok, mégis lett diplomám. Ugyanonnan indultam, mint sok cigány, csak én tettem is érte.cartman023
hagyjuk már ezt a "piacképes szakma" bullshitet. Ki fog nekik megrendeléseket adni? Te a minimálbéredből?
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 538 — Saturday Night Lights
Fogalmilag nem kizárt, csak nem életszerű.Dzsokijuing
Nem életszerű, hogy egy heccből verekedni akaró cigány 100 cigánnyal teli utcán az egyetlen magyart találja meg erejének fitogtatására?
Nem életszerű, hogy a bűncselekmény elkövetése közben az áldozat származását ordítja a kisebbségi elkövető? (Öld meg a magyart!)
Ezt szerintem te se gondoltad át.atapapa
A Tavaszmező utcában a főiskolás srác ellen a rasszista motívum megvalósult. A videós esetnél három szkinhed a romagyilkosságok közepette beautózik a gettóba, finoman szólva is véleményes.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 024
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?cartman023
Semmilyen érdemi segítséget nem kaptak.Dzsokijuing
Ingyen tankönyv, ingyen étkezés, beiskolázási segély ingyenminden nem elég segítség?laccoo74
Ezek akkor ÉRDEMI segítségek, ha hasznosítani is tudják azokat a munkaerőpiacon, a gyerekekkel felkészült pedagógusok foglalkoznak, miközben a felmenők munkaerőpiaci hiányszakmákat tanulnak. Mindez egymásra építve.
Egyből semmi, kettőből semmi, háromból semmi. Így telt el 20-100 év. Ha a 90-es évek elején mindez beindul, mára meglennének az első eredmények. De a politikának mindez nem érdeke.
Egyéni cigány karrierek léteznek és példamutatóak, de közösségi felemelés nem történt. Az átlagcigányok legnagyobb felelősségét abban látom, hogy hagyták a vajdarendszer szétesését és megélhetési díszcigányok állami élősködését.Dzsokijuing
Valaki mondja nekik, hogy ne tanuljanak olyan szakmákat, amik piacképesek?
Érdemi segítséget igenis kapnak, csak le kellene ülni tanulni, nem pedig a segélyt várni.

Én is ugyanazt tanultam, mint a cigányok, mégis lett diplomám. Ugyanonnan indultam, mint sok cigány, csak én tettem is érte.
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
Fogalmilag nem kizárt, csak nem életszerű.Dzsokijuing
Nem életszerű, hogy egy heccből verekedni akaró cigány 100 cigánnyal teli utcán az egyetlen magyart találja meg erejének fitogtatására?
Nem életszerű, hogy a bűncselekmény elkövetése közben az áldozat származását ordítja a kisebbségi elkövető? (Öld meg a magyart!)
Ezt szerintem te se gondoltad át.

több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?cartman023
Semmilyen érdemi segítséget nem kaptak.Dzsokijuing
Ingyen tankönyv, ingyen étkezés, beiskolázási segély ingyenminden nem elég segítség?laccoo74
Ezek akkor ÉRDEMI segítségek, ha hasznosítani is tudják azokat a munkaerőpiacon, a gyerekekkel felkészült pedagógusok foglalkoznak, miközben a felmenők munkaerőpiaci hiányszakmákat tanulnak. Mindez egymásra építve.
Egyből semmi, kettőből semmi, háromból semmi. Így telt el 20-100 év. Ha a 90-es évek elején mindez beindul, mára meglennének az első eredmények. De a politikának mindez nem érdeke.
Egyéni cigány karrierek léteznek és példamutatóak, de közösségi felemelés nem történt. Az átlagcigányok legnagyobb felelősségét abban látom, hogy hagyták a vajdarendszer szétesését és megélhetési díszcigányok állami élősködését.Dzsokijuing
Minden tiszteletem Lakatos Attila miskolci cigányvajdáé, mert ő tényleg próbál valamit tenni a népéért.Ha minden cigány úgy gondolkodna mint ő, okafogyott lenne a roma- magyar ellentét.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
A harmadik bekezdésed nem igaz, az amerikai és a francia sportrendszer pont ezekre a srácokra van kihegyezve, nálunk elvétve akad fenn egy-egy kisebbségi tehetség a rostán. Mondjuk ebben én sem vagyok biztos, meg kéne nézni a fociakadémiák etnikai összetételétDzsokijuing
Bakker! Nem mondod, hogy egy eu-s demokráciában valahol faji megkülönöztető jegyek alapján tartanak nyilván embereket?! Ki az az anti#&@#&##? 😀

Neked most ki a kisebbség? A bevándorló aki vállalja eltérő származását vagy a natív eltérő bőrszínnel?toxique
pl. én. (bár előnyom még nem származott belőle soha sem, nem is azért van ez így)

találós kérdés, ki mondta? (google nem ér)

"A legjobb érv a demokrácia ellen, 5 perc beszélgetés egy átlag szavazóval"Amadeus91
szegény Churchill, egy újabb mondás amit tévesen neki tulajdonítanak


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 538 — Saturday Night Lights
ha egy magyar öl cigányt, csak azért, mert az cigány, az legyen minősített eset, de ha a cigány vadássza le a magyart a bőrszíne miatt, ott a rasszista indítékot ne bíráljuk.atapapa
A bíróság állapított meg már rasszista indítékot kisebbségi oldalon is, ld. a bírójelmezbe öltözött szőke nő indoklását:  index.hu/video/2011/12/03/szabadlabon_a_rasszizmussal_vadolt_ciganyok/Dzsokijuing
Ezt nem is vitattam, sőt, a bíróság jellemzően csak kisebbségi oldalon állapította meg eddig a rasszista indítékot, ezért is háborodott fel a TASZ, azt akarják, hogy a rasszista motívumot csak akkor vegyék figyelembe, ha többségi követi el a bűncselekményt kisebbségi ellen. Mintha a kisebbségi rasszizmusa fogalmilag kizárt lenne.atapapa
Fogalmilag nem kizárt, csak nem életszerű. Az adott esetben kiderült a szándékos provokáció. A budapesti Tavaszmező utcai incidensnél már ráhúzható a kisebbségi rasszista motívum.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 538 — Saturday Night Lights
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?cartman023
Semmilyen érdemi segítséget nem kaptak.Dzsokijuing
Ingyen tankönyv, ingyen étkezés, beiskolázási segély ingyenminden nem elég segítség?laccoo74
Ezek akkor ÉRDEMI segítségek, ha hasznosítani is tudják azokat a munkaerőpiacon, a gyerekekkel felkészült pedagógusok foglalkoznak, miközben a felmenők munkaerőpiaci hiányszakmákat tanulnak. Mindez egymásra építve.
Egyből semmi, kettőből semmi, háromból semmi. Így telt el 20-100 év. Ha a 90-es évek elején mindez beindul, mára meglennének az első eredmények. De a politikának mindez nem érdeke.
Egyéni cigány karrierek léteznek és példamutatóak, de közösségi felemelés nem történt. Az átlagcigányok legnagyobb felelősségét abban látom, hogy hagyták a vajdarendszer szétesését és megélhetési díszcigányok állami élősködését.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
ha egy magyar öl cigányt, csak azért, mert az cigány, az legyen minősített eset, de ha a cigány vadássza le a magyart a bőrszíne miatt, ott a rasszista indítékot ne bíráljuk.atapapa
A bíróság állapított meg már rasszista indítékot kisebbségi oldalon is, ld. a bírójelmezbe öltözött szőke nő indoklását:  index.hu/video/2011/12/03/szabadlabon_a_rasszizmussal_vadolt_ciganyok/Dzsokijuing
Ezt nem is vitattam, sőt, a bíróság jellemzően csak kisebbségi oldalon állapította meg eddig a rasszista indítékot, ezért is háborodott fel a TASZ, azt akarják, hogy a rasszista motívumot csak akkor vegyék figyelembe, ha többségi követi el a bűncselekményt kisebbségi ellen. Mintha a kisebbségi rasszizmusa fogalmilag kizárt lenne.

több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?cartman023
Semmilyen érdemi segítséget nem kaptak.Dzsokijuing
Ingyen tankönyv, ingyen étkezés, beiskolázási segély ingyenminden nem elég segítség?
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 538 — Saturday Night Lights
ha egy magyar öl cigányt, csak azért, mert az cigány, az legyen minősített eset, de ha a cigány vadássza le a magyart a bőrszíne miatt, ott a rasszista indítékot ne bíráljuk.atapapa
A bíróság állapított meg már rasszista indítékot kisebbségi oldalon is, ld. a bírójelmezbe öltözött szőke nő indoklását:  index.hu/video/2011/12/03/szabadlabon_a_rasszizmussal_vadolt_ciganyok/

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 538 — Saturday Night Lights
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?cartman023
Semmilyen érdemi segítséget nem kaptak.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 024
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.Dzsokijuing
És az én hibám, hogy minden segítség ellenére nem tudnak írni?
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
A harmadik bekezdésed nem igaz, az amerikai és a francia sportrendszer pont ezekre a srácokra van kihegyezve, nálunk elvétve akad fenn egy-egy kisebbségi tehetség a rostán. Mondjuk ebben én sem vagyok biztos, meg kéne nézni a fociakadémiák etnikai összetételétDzsokijuing
Bakker! Nem mondod, hogy egy eu-s demokráciában valahol faji megkülönöztető jegyek alapján tartanak nyilván embereket?! Ki az az anti#&@#&##? 😀

Neked most ki a kisebbség? A bevándorló aki vállalja eltérő származását vagy a natív eltérő bőrszínnel?toxique
pl. én. (bár előnyom még nem származott belőle soha sem, nem is azért van ez így)

találós kérdés, ki mondta? (google nem ér)

"A legjobb érv a demokrácia ellen, 5 perc beszélgetés egy átlag szavazóval"
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
A harmadik bekezdésed nem igaz, az amerikai és a francia sportrendszer pont ezekre a srácokra van kihegyezve, nálunk elvétve akad fenn egy-egy kisebbségi tehetség a rostán. Mondjuk ebben én sem vagyok biztos, meg kéne nézni a fociakadémiák etnikai összetételét.
A negyedik megjegyzésed: lehet itt EU-romastratégia, ha a vezető pártok csak azokért a rétegekért politizálnak, akik elmennek szavazni és ezáltal ki kell nyalni a seggüket (nyugdíjasok, vállalkozók, közszféra stb.) A cigányok nem ilyenek. Nem is történt érdemi változás az életükben az utóbbi 20-100 évben. Hogy ezért ki a hibás? A leginkább pont a díszcigányok, akik elvileg ezért ülnek ott, csak a jó pénzért semmit sem csinálnak.Dzsokijuing
60 éve nem hiszem, hogy feketékre kihegyezett kiválasztási rendszer volt az USA-ban. Egyszerűen a sport volt az egyik kitörési pont a kevés közül, és ezzel sokan éltek. Nálunk nem, aminek szerintem elsősorban az ambícióhiány az oka.
A romák és a politika kapcsolatán nem akarok sokat időzni, de egy romastratégia mindenképpen előrelépés ahhoz képest, ami korábban volt: a nagy semmi. Függetlenül a cigány politikus pártállásától, egy olyan közegben, ahol a cigányságra szociális és közbiztonsági problémaként tekintenek elsősorban, 1-2 fecske nem fog nyarat csinálni.
Nekem semmivel sincs több bajom a cigány politikusokkal, mint a többivel, leszámítva azokat, akik a kisebbségek bűncselekményeit szinte kizárólag a többség magatartásával magyarázzák, mentegetik. De ehhez cigánynak se kell lenni, lásd TASZ, akik szerint rasszista motívumú bűncselekményt csak a többséghez tartozó elkövetőnek a kisebbség rovására elkövetett tette esetén szabadna megállapítani, kisebbségi által a többséghez tartozó kárára elkövetett tett során ezt a motívumot nem szabadna értékelni.
Vagyis ha egy magyar öl cigányt, csak azért, mert az cigány, az legyen minősített eset, de ha a cigány vadássza le a magyart a bőrszíne miatt, ott a rasszista indítékot ne bíráljuk.

több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 538 — Saturday Night Lights
szerintem ne húzd fel magad ezen, mert nem érdemes: a nácik 60 éve halottak, a zsidók nagy része meg ugyanolyan csóró, mint mi és ugyanúgy próbál megélni, mint mi (nagyon kevesen kaptak a kártérítésekből és ha megfigyeled, ma is csak egy szűk körnek biznisz a kártérítésipar / támogatásipar). Ez az emberke is csak azért nyivákol így, mert még senki sem verte be érte a képét. Beszélni nem érdemes az ilyennel, mert nem lehet; de erre van kitalálva a jó öreg erőszak.

Azt gondolom, ha van lehetősége elhagyni az országot és máshol boldogulni (ergo van lehetősége megválasztani az életét), akkor nincs igazán bajban és azt tesz amit akar. Bajban azok vannak akiknek úgy nyomja víz alá a fejét az élet, hogy esze ágában sincs lélegzethez engedni...toxique
Igazából engem sem érdekel , hogy mit csinál, csak egyszerűen felbasz ez a folyamatos nácizás.

Ha annyira nagy fasizmus van itt, akkor vajon miért Magyarországon, ebben a nagyon fasiszta náci országban lesz a következő Zsidó Világkongresszus?
Úgy vélem ,hogy az elmúlt időkben semmit olyat tett nem volt, ami indokolná ezt a fene nagy nácizást.cartman023
Romagyilkosságok, zsidólista...

Ugye az a baj, hogy a nálunk szerencsésebb helyzetben lévő országokban ugyanezek a jelenségek, problémák megvannak (arabok, törökök stb.) csak nem mindegy, hogy a közbeszédben mindez hogyan csapódik le és az adott ország mit tesz a probléma kezeléséért. Arrafelé sem mindent, de hogy nálunk többet, az biztos. Mert hogy itthon konkrétan semmit.Dzsokijuing
A romagyilkosságokat szerintem hanyagoljuk, ott nagyon sok, és furcsa kérdés van.
Az egyik elkövető Izraeli kibucban volt egy ideig, szóval nem hiszem, hogy náci lenne.
A másik az NBH beépített embere volt, és folyamatosan jelentett nekik.
A 3. emberkét megfigyelte az NBH. A megfigyelés meghosszabbítása előtt a csávóról kiderült, hogy fegyvert akart venni, erre leállították a megfigyelését.
Vajon miért?

A zsidó-listázással mi a bajod?
Azt eléggé szépen elferdítette a sajtó, de nem is meglepő.
Irzaelben és az Usában is tudomásom szerint a képviselőknek össze van írva a származása, vallása, akkor itt miért nem lehetne?

A romák meg maguknak köszönhetik a sorsukat.
Ingyen járnak nekik a tankönyvek, tanszerek, étkezés, eléggé szép összegű ösztöndíjakat is kaphatnak, ha tanulnak. Míg az én szüleimnek fizetniük kellett mindenért, és még ösztöndíjakat sem kaptam, max 1-2x az egyetemen tanulmányit.
Szóval minden lehetséges támogatást megkapnak, csak le kellene ülniük tanulni, de erre is lusták.
És ez persze, hogy a magyarok problémája.

Talán nekem kellene helyettük leülni tanulni?cartman023
Többgenerációs munkanélküli és írástudatlan családokkal összevetni a saját "nyomorodat" nem túl elegáns. Még a végén megsajnállak.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 538 — Saturday Night Lights
A harmadik bekezdésed nem igaz, az amerikai és a francia sportrendszer pont ezekre a srácokra van kihegyezve, nálunk elvétve akad fenn egy-egy kisebbségi tehetség a rostán. Mondjuk ebben én sem vagyok biztos, meg kéne nézni a fociakadémiák etnikai összetételétDzsokijuing
Bakker! Nem mondod, hogy egy eu-s demokráciában valahol faji megkülönöztető jegyek alapján tartanak nyilván embereket?! Ki az az anti#&@#&##? 😀

Neked most ki a kisebbség? A bevándorló aki vállalja eltérő származását vagy a natív eltérő bőrszínnel?toxique
A kisebbség az, aki akár bevándorlóként, akár származás, bőrszín alapján őslakosként hátrányos helyzetben van a többséggel szemben. A nyilvántartás adott, hiszen másképpen nem létezne pl. pozitív diszkrimináció és egyéb segítség.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 024
szerintem ne húzd fel magad ezen, mert nem érdemes: a nácik 60 éve halottak, a zsidók nagy része meg ugyanolyan csóró, mint mi és ugyanúgy próbál megélni, mint mi (nagyon kevesen kaptak a kártérítésekből és ha megfigyeled, ma is csak egy szűk körnek biznisz a kártérítésipar / támogatásipar). Ez az emberke is csak azért nyivákol így, mert még senki sem verte be érte a képét. Beszélni nem érdemes az ilyennel, mert nem lehet; de erre van kitalálva a jó öreg erőszak.

Azt gondolom, ha van lehetősége elhagyni az országot és máshol boldogulni (ergo van lehetősége megválasztani az életét), akkor nincs igazán bajban és azt tesz amit akar. Bajban azok vannak akiknek úgy nyomja víz alá a fejét az élet, hogy esze ágában sincs lélegzethez engedni...toxique
Igazából engem sem érdekel , hogy mit csinál, csak egyszerűen felbasz ez a folyamatos nácizás.

Ha annyira nagy fasizmus van itt, akkor vajon miért Magyarországon, ebben a nagyon fasiszta náci országban lesz a következő Zsidó Világkongresszus?
Úgy vélem ,hogy az elmúlt időkben semmit olyat tett nem volt, ami indokolná ezt a fene nagy nácizást.cartman023
Romagyilkosságok, zsidólista...

Ugye az a baj, hogy a nálunk szerencsésebb helyzetben lévő országokban ugyanezek a jelenségek, problémák megvannak (arabok, törökök stb.) csak nem mindegy, hogy a közbeszédben mindez hogyan csapódik le és az adott ország mit tesz a probléma kezeléséért. Arrafelé sem mindent, de hogy nálunk többet, az biztos. Mert hogy itthon konkrétan semmit.Dzsokijuing
A romagyilkosságokat szerintem hanyagoljuk, ott nagyon sok, és furcsa kérdés van.
Az egyik elkövető Izraeli kibucban volt egy ideig, szóval nem hiszem, hogy náci lenne.
A másik az NBH beépített embere volt, és folyamatosan jelentett nekik.
A 3. emberkét megfigyelte az NBH. A megfigyelés meghosszabbítása előtt a csávóról kiderült, hogy fegyvert akart venni, erre leállították a megfigyelését.
Vajon miért?

A zsidó-listázással mi a bajod?
Azt eléggé szépen elferdítette a sajtó, de nem is meglepő.
Irzaelben és az Usában is tudomásom szerint a képviselőknek össze van írva a származása, vallása, akkor itt miért nem lehetne?

A romák meg maguknak köszönhetik a sorsukat.
Ingyen járnak nekik a tankönyvek, tanszerek, étkezés, eléggé szép összegű ösztöndíjakat is kaphatnak, ha tanulnak. Míg az én szüleimnek fizetniük kellett mindenért, és még ösztöndíjakat sem kaptam, max 1-2x az egyetemen tanulmányit.
Szóval minden lehetséges támogatást megkapnak, csak le kellene ülniük tanulni, de erre is lusták.
És ez persze, hogy a magyarok problémája.

Talán nekem kellene helyettük leülni tanulni?
több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
A harmadik bekezdésed nem igaz, az amerikai és a francia sportrendszer pont ezekre a srácokra van kihegyezve, nálunk elvétve akad fenn egy-egy kisebbségi tehetség a rostán. Mondjuk ebben én sem vagyok biztos, meg kéne nézni a fociakadémiák etnikai összetételétDzsokijuing
Bakker! Nem mondod, hogy egy eu-s demokráciában valahol faji megkülönöztető jegyek alapján tartanak nyilván embereket?! Ki az az anti#&@#&##? 😀

Neked most ki a kisebbség? A bevándorló aki vállalja eltérő származását vagy a natív eltérő bőrszínnel?
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 538 — Saturday Night Lights
Schleck és Ata: csak arra próbáltam utalni, hogy honnan hová tud eljutni Franciaországban egy arab és itthon egy cigány. Pisont és kisebbségi társai közel sem kapják meg azt az esélyt, mint Zidane és társai és ez nem csak pénz, hanem többségi mentalitás kérdése is.
Nem mondtam, hogy nálunk erősebb a rasszizmus, mint máshol és azt sem írtam, hogy Franciaországban gyengébb lenne a szélsőjobb, mint nálunk, sőt.
Ata: a parlamentben ülő díszcigányok a politika játékszerei, így volt az MSZP-kormányok idején és így van ma is. Vagy Farkas Flóri vagy Horváth Aladár elért bármit is a sajátjai érdekében?Dzsokijuing
A kisebbség mentalitását miért hagyod ki?
Nagyon távol áll tőlem a rasszizmus, tudom hogy mennyivel nehezebben boldogul egy becsületes és tisztességes cigány a hasonló jellemzőkkel rendelkező magyar társánál, de sajnos a hazai kisebbség egy részére jellemző az ambíció teljes hiánya a becsületes boldogulásért.
De ezért elsősorban nem őket hibáztatom, hanem a szociális rendszert, amely például gyerekvállalásra ösztönzött munkavállalás helyett.
Szerintem pont a sport az a terület, ahol ha valaki tehetséges és szorgalmas, akkor kevésbé számít a bőrszín. Ma Magyarországon semmivel se nehezebb a romák helyzete, mint volt mondjuk 60 éve a feketéké az USA-ban, mégse lehet összehasonlítani az akkori sikeres fekete sportolók arányát a ma sikeres cigány sportolók arányával.

Hívhatod a fidesz cigányait díszcigánynak, ettől még a fidesz vezette kormány EU-elnöksége idején lett elfogadva a romastratégia is, de ami ennél is fontosabb: a fidesz ugyanannyira rasszista, mint az MSZP (semennyire).atapapa
Az első bekezdésed az arabokra és a feketékre is igaz.
A második bekezdésed igaz.
A harmadik bekezdésed nem igaz, az amerikai és a francia sportrendszer pont ezekre a srácokra van kihegyezve, nálunk elvétve akad fenn egy-egy kisebbségi tehetség a rostán. Mondjuk ebben én sem vagyok biztos, meg kéne nézni a fociakadémiák etnikai összetételét.
A negyedik megjegyzésed: lehet itt EU-romastratégia, ha a vezető pártok csak azokért a rétegekért politizálnak, akik elmennek szavazni és ezáltal ki kell nyalni a seggüket (nyugdíjasok, vállalkozók, közszféra stb.) A cigányok nem ilyenek. Nem is történt érdemi változás az életükben az utóbbi 20-100 évben. Hogy ezért ki a hibás? A leginkább pont a díszcigányok, akik elvileg ezért ülnek ott, csak a jó pénzért semmit sem csinálnak.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
Schleck és Ata: csak arra próbáltam utalni, hogy honnan hová tud eljutni Franciaországban egy arab és itthon egy cigány. Pisont és kisebbségi társai közel sem kapják meg azt az esélyt, mint Zidane és társai és ez nem csak pénz, hanem többségi mentalitás kérdése is.
Nem mondtam, hogy nálunk erősebb a rasszizmus, mint máshol és azt sem írtam, hogy Franciaországban gyengébb lenne a szélsőjobb, mint nálunk, sőt.
Ata: a parlamentben ülő díszcigányok a politika játékszerei, így volt az MSZP-kormányok idején és így van ma is. Vagy Farkas Flóri vagy Horváth Aladár elért bármit is a sajátjai érdekében?Dzsokijuing
A kisebbség mentalitását miért hagyod ki?
Nagyon távol áll tőlem a rasszizmus, tudom hogy mennyivel nehezebben boldogul egy becsületes és tisztességes cigány a hasonló jellemzőkkel rendelkező magyar társánál, de sajnos a hazai kisebbség egy részére jellemző az ambíció teljes hiánya a becsületes boldogulásért.
De ezért elsősorban nem őket hibáztatom, hanem a szociális rendszert, amely például gyerekvállalásra ösztönzött munkavállalás helyett.
Szerintem pont a sport az a terület, ahol ha valaki tehetséges és szorgalmas, akkor kevésbé számít a bőrszín. Ma Magyarországon semmivel se nehezebb a romák helyzete, mint volt mondjuk 60 éve a feketéké az USA-ban, mégse lehet összehasonlítani az akkori sikeres fekete sportolók arányát a ma sikeres cigány sportolók arányával.

Hívhatod a fidesz cigányait díszcigánynak, ettől még a fidesz vezette kormány EU-elnöksége idején lett elfogadva a romastratégia is, de ami ennél is fontosabb: a fidesz ugyanannyira rasszista, mint az MSZP (semennyire).