Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
telex.hu/belfold/2021/03/09/ujra-itt-vannak-az-egy-eve-kiutasitott-irani-diakok-a-helsinki-szerint-konstrualt-eljaras-voltsajnos lemaradtam erről az infóról, gondolom te is az m1en láttad vagy az origon 😊Végül egy kivételével visszajött az összes és folytatta a tanulmányait asszem.amúgy ez nagyon szomorú történet, hogyan törjük derékbe pár egyetemista tanulmányait ...Ééés tényleg, ezt már el is felejtettem. 😊No, jól van, nem lesz itt baj. A vakcina program és a migránsozás simán kompatibilisek lesznek egymással a FIdesz PR-ban. 😀Ezzel kezdődött tavaly - iráni
koronavirus.gov.hu/cikkek/bakondi-jelentos-veszelyt-jelentenek-beoltatlan-migransok
peterk2005diákokmigránsok hozták be a fertőzést. Teljesen logikus, hogy a nem beoltott migránsok veszélye óriási 😊
MC12
peterk2005
ráadásul az a körülmény, hogy büntetőeljárás indult velük szemben, amire tekintettel kifogást emelnek és amit még a bíróság sem tud felülvizsgálni, ezért kitoloncolják őket, majd ezt a büntetőeljárást utólag hónapokkal később megszüntetik, hogy nem történt semmi, na ez a vérlázító. csupán azért, hogy lehessen migránsozni.
csebi
warr_b
csebi
több mint 4 éve
Az oltas szkeptikusokat a nyitas lehetosege atlendithette volna. Azzal hogy nyitottunk es tombolhatnak maszk nelkul, mar nem lesz mivel ravenni. Mert augusztusig a jo idovel elvannak a teraszon is, azutan meg nem kell a kartya majd. Bar lehet elobb beadja a derekat a kormany.ha tényleg beköszönt itt a hosszútávú jó idő, meg az egyre több program, amiket csak kártyával lehet látogatni, az sztem inkább olaj lesz a tűzre, és nem oltani fognak elmenni, hanem tüntetni az "emberiségi jogaik mellett meg diszkrimináció ellen".
Ervekkel az ilyen gondolkodasuakat soha nem fogjak ravenni.
topin
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
sajnos lemaradtam erről az infóról, gondolom te is az m1en láttad vagy az origon 😊Végül egy kivételével visszajött az összes és folytatta a tanulmányait asszem.amúgy ez nagyon szomorú történet, hogyan törjük derékbe pár egyetemista tanulmányait ...Ééés tényleg, ezt már el is felejtettem. 😊No, jól van, nem lesz itt baj. A vakcina program és a migránsozás simán kompatibilisek lesznek egymással a FIdesz PR-ban. 😀Ezzel kezdődött tavaly - iráni
koronavirus.gov.hu/cikkek/bakondi-jelentos-veszelyt-jelentenek-beoltatlan-migransok
peterk2005diákokmigránsok hozták be a fertőzést. Teljesen logikus, hogy a nem beoltott migránsok veszélye óriási 😊
MC12
peterk2005
ráadásul az a körülmény, hogy büntetőeljárás indult velük szemben, amire tekintettel kifogást emelnek és amit még a bíróság sem tud felülvizsgálni, ezért kitoloncolják őket, majd ezt a büntetőeljárást utólag hónapokkal később megszüntetik, hogy nem történt semmi, na ez a vérlázító. csupán azért, hogy lehessen migránsozni.
csebi
warr_b
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Az oltas szkeptikusokat a nyitas lehetosege atlendithette volna. Azzal hogy nyitottunk es tombolhatnak maszk nelkul, mar nem lesz mivel ravenni. Mert augusztusig a jo idovel elvannak a teraszon is, azutan meg nem kell a kartya majd. Bar lehet elobb beadja a derekat a kormany. Ervekkel az ilyen gondolkodasuakat soha nem fogjak ravenni.
több mint 4 éve
Végül egy kivételével visszajött az összes és folytatta a tanulmányait asszem.amúgy ez nagyon szomorú történet, hogyan törjük derékbe pár egyetemista tanulmányait ...Ééés tényleg, ezt már el is felejtettem. 😊No, jól van, nem lesz itt baj. A vakcina program és a migránsozás simán kompatibilisek lesznek egymással a FIdesz PR-ban. 😀Ezzel kezdődött tavaly - iráni
koronavirus.gov.hu/cikkek/bakondi-jelentos-veszelyt-jelentenek-beoltatlan-migransok
peterk2005diákokmigránsok hozták be a fertőzést. Teljesen logikus, hogy a nem beoltott migránsok veszélye óriási 😊
MC12
peterk2005
ráadásul az a körülmény, hogy büntetőeljárás indult velük szemben, amire tekintettel kifogást emelnek és amit még a bíróság sem tud felülvizsgálni, ezért kitoloncolják őket, majd ezt a büntetőeljárást utólag hónapokkal később megszüntetik, hogy nem történt semmi, na ez a vérlázító. csupán azért, hogy lehessen migránsozni.
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Most már azokat kellene meggyőzni, akik szerint módosítja a dns-t a vakcina" és "ha elkapom, hát vagy leküzdi a szervezetem vagy nem" (mindkettőt ma hallottam). De "az ellenzék oltásellenes kampány" majd biztos átfordítja őket a helyes oldalrategnapi komment ősfideszes fb ismerősömtől (szombaton ünnepelte 60. születésnapját, isten éltesse!) mandiner poszt alatt:
r.baggio
"Ha ezek a baloldali oltásellenes libernyákok nem veszik fel az oltást, akkor kivel csesznek ki? Nem mi fogunk elpatkolni! Érdemes elgondolkodni ezen........"
Túl jókat kringézek rajta, nincs szívem némítani az arcot.
több mint 4 éve
No, jól van, nem lesz itt baj. A vakcina program és a migránsozás simán kompatibilisek lesznek egymással a FIdesz PR-ban. 😀Most őszintén, a faszi "békeidőben" (pre-Covid) hetente legalább 20-szor nyilatkozott stúdióban, sajtótájékoztatókon, vidéki turnéelőadásokon stb. és egy ilyen képet sikerült a neve alá tenni ? 😀 😀
koronavirus.gov.hu/cikkek/bakondi-jelentos-veszelyt-jelentenek-beoltatlan-migransok
peterk2005
több mint 4 éve
Most már azokat kellene meggyőzni, akik szerint módosítja a dns-t a vakcina" és "ha elkapom, hát vagy leküzdi a szervezetem vagy nem" (mindkettőt ma hallottam). De "az ellenzék oltásellenes kampány" majd biztos átfordítja őket a helyes oldalraaz a baj hogy elindult az a vonal hogy ha be vagy oltva akkor lefertőzöd az egészségeseket
r.baggio
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Tegnap megkaptuk a 2. fájzert. Én úgy ahogy elvagyok, de a feleségem teljesen kiütötte.
több mint 4 éve
Most már azokat kellene meggyőzni, akik szerint módosítja a dns-t a vakcina" és "ha elkapom, hát vagy leküzdi a szervezetem vagy nem" (mindkettőt ma hallottam). De "az ellenzék oltásellenes kampány" majd biztos átfordítja őket a helyes oldalra

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
amúgy ez nagyon szomorú történet, hogyan törjük derékbe pár egyetemista tanulmányait ...Ééés tényleg, ezt már el is felejtettem. 😊No, jól van, nem lesz itt baj. A vakcina program és a migránsozás simán kompatibilisek lesznek egymással a FIdesz PR-ban. 😀Ezzel kezdődött tavaly - iráni
koronavirus.gov.hu/cikkek/bakondi-jelentos-veszelyt-jelentenek-beoltatlan-migransok
peterk2005diákokmigránsok hozták be a fertőzést. Teljesen logikus, hogy a nem beoltott migránsok veszélye óriási 😊
MC12
peterk2005
ráadásul az a körülmény, hogy büntetőeljárás indult velük szemben, amire tekintettel kifogást emelnek és amit még a bíróság sem tud felülvizsgálni, ezért kitoloncolják őket, majd ezt a büntetőeljárást utólag hónapokkal később megszüntetik, hogy nem történt semmi, na ez a vérlázító. csupán azért, hogy lehessen migránsozni.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Ééés tényleg, ezt már el is felejtettem. 😊No, jól van, nem lesz itt baj. A vakcina program és a migránsozás simán kompatibilisek lesznek egymással a FIdesz PR-ban. 😀Ezzel kezdődött tavaly - iráni
koronavirus.gov.hu/cikkek/bakondi-jelentos-veszelyt-jelentenek-beoltatlan-migransok
peterk2005diákokmigránsok hozták be a fertőzést. Teljesen logikus, hogy a nem beoltott migránsok veszélye óriási 😊
MC12


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Már US-ben sem tudnak beadni napi 2 millió adagot, ami elég aggasztó, mert még 50% sem kapta meg az első oltást, de eljutottak oda, hogy az emberek nem akarnak "oltakozni". Baromi nehéz lesz ez innen és ha valamiben egyetértek a who-val, akkor az az, hogy talán nem a gyerekeket kellene oltani, hanem a szegényebb országokba juttatni vakcinát, mert egyébként a fejlett országokban gyönyörűen szorul vissza a vírus. USA-ban 2020 júliusa óta nem volt ennyire "kevés" 17.800, Anglia 2000 alatt és lényegében mindenhol csökkenő a tendencia. Az érdekes, hogy Oroszországban nem tu a napi esetszám ez alá a 8-9ezer alá csökkenni tavaly szeptember óta, amikor elindult a 3. hullám.Valószínűleg Putyinék még nem állították át az "esetszám" kalkuláló algoritmust. 😊 Szerintem rövidesen sor kerül rá.
Klaci79
(Az USA tényleg egy érdekes állatorvosi ló lesz, hogy mire megy a politika a korábbi idióta vírus kommunikáció miatti magas szkeptikus / ellenző számmal.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
No, jól van, nem lesz itt baj. A vakcina program és a migránsozás simán kompatibilisek lesznek egymással a FIdesz PR-ban. 😀Ezzel kezdődött tavaly - iráni
koronavirus.gov.hu/cikkek/bakondi-jelentos-veszelyt-jelentenek-beoltatlan-migransok
peterk2005
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Már US-ben sem tudnak beadni napi 2 millió adagot, ami elég aggasztó, mert még 50% sem kapta meg az első oltást, de eljutottak oda, hogy az emberek nem akarnak "oltakozni". Baromi nehéz lesz ez innen és ha valamiben egyetértek a who-val, akkor az az, hogy talán nem a gyerekeket kellene oltani, hanem a szegényebb országokba juttatni vakcinát, mert egyébként a fejlett országokban gyönyörűen szorul vissza a vírus. USA-ban 2020 júliusa óta nem volt ennyire "kevés" 17.800, Anglia 2000 alatt és lényegében mindenhol csökkenő a tendencia. Az érdekes, hogy Oroszországban nem tu a napi esetszám ez alá a 8-9ezer alá csökkenni tavaly szeptember óta, amikor elindult a 3. hullám.
több mint 4 éve
No, jól van, nem lesz itt baj. A vakcina program és a migránsozás simán kompatibilisek lesznek egymással a FIdesz PR-ban. 😀koronavirus.gov.hu/cikkek/bakondi-jelentos-veszelyt-jelentenek-beoltatlan-migransok


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Ja, világos. Persze, arra gondoltam, igen. Hát akkor az lett volna, hogy lett volna 2010-2014 között egy harmadik ciklusát lehúzó, a második ciklusánál is jóval szarabbul teljesítő MSZP-s négy évünk. Nekem ugyan nem kell bizonyítanod, hogy ez mennyire nem lett volna jó, hetek óta azon vitázunk a poltopicban, hogy igazam van-e, hogy a politikai rezsimek képesek-e hatalmon, idővel megújulni vagy sem. Tudod, hogy szerintem nem, hogy szerintem egyre lejjebb mennek a lejtőn. Szóval ja. Tényleg tejóég, mi lett volna, ha. 😊Azt írtad, hogy nem mentette meg az MSZP-t, hogy kivágták Gyurcsányt és támogatták a Bajnait. Nem fejezted be, hogy mitől nem mentette meg és én feltételeztem, hogy valamiféle összeomlás, jelentéktelenné válástól nem mentette meg ez a lépés. Erre írtam némi iróniával, hogy mi lett volna, ha meg is menti őket az a lépés a fentebbi felosorolás mellet. Ha nem erre gondoltál, akkor my fault.Nagy valószínűséggel ők adják a miniszterlenök-jelöltet az ellenzéki oldalon, és várhatóan a 2. -3. legnagyobb frakciójuk lesz. Tejóég mi lett volna ha megmentették volna őket 😊?
MC12
peterk2005
MC12
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
majd megmondjak, hogy nyugaton sok az indiai migrancs es eleve nem is volt cel veluk kolcsonos megallapodast kotni. mer behurcoljak a virustsztem neki naprakész PCR tesztje van szóval tök mind1Petya be se tud menni nyugati országokba a keleti oltásával😃Ez mind addig jó, amíg nem a repülőtéren derül ki, vagy az országhatárnál, hogy kellett volna még valami. Van ismerős aki ki is dobta az oltáskor kapott papírt, mert nem mondták, hogy kelleni fog, ha már van védettségi kártya. Na akkor az nem lesz olcsó mulatság, de az egyszerű fideszes úgyis azt mondja, hogy nem baj, megérte, legalább nem a Gyurcsány miatt buktam a repülőjegy árát.Ugyan...Petya kitűnő munkát végez. Most h itt-ott lemarad 1-1 hírmorzsa h pl vinned kell az oltási igazolást vagy h 10 nappal oltás után mehetsz csak...ezek apróságok. Kitűnő munka, zseniális kommunikáció.Ausztria csak az EU gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinákat fogadja el, náluk is hivatalos.Érdekes hogy Petya hogy beharangozza hogy milyen jó szerződéseket kötöttek más országokkal, hogy elfogadják egymás védettségi igazolványát, aztán valahogy mégsem úgy van ahogy azt elmondja. Simán a plasztik kártya szinte sehol nem elég, hiába lobogtatom. Meg mintha azt mondta volna hogy nem fognak különbséget tenni az egyes országok, hogy melyik vakcinát fogadják el. Hát most a németek után az osztrákok sem fogadják el a keleti vakcinákat.
Csak az kap zöld kártyát (amolyan ottani oltottsági kártya), aki nem keletivel van oltva.
Dehát a Viki meg a Gulyás nem ezt ígérte a népnek 😎
Komolyan kíváncsi lennék, hány magyar munkavállaló, kint elő, és rokon szívta meg.
Chargers LT
kapitnono
Beki
Klaci79
Amúgy azért nem is tárgyal EU-s vagy nyugati országokkal mert nyilván nem tudna megegyezni velük. Ami a szerbekkel, törökökkel működik, hogy beengedtek minket, cserébe jut nektek is egy jelentősebb összeg a következő mutyiból és ha valami számotokra hátrányos intézkedést tervezne prüsszel majd jól megvétózzuk. Olyan meg nem történhet a Fidesszel hogy visszajön valahonnan és azt mondja nem győztünk.
samu09
Negritis
😀
több mint 4 éve
2. Egyrészt, ha jól tudom a mechanizmus még nem zárult le, tehát akár kijöhet az is, hogy semmiféle sérülés nem történt 😊 másrészt ha valamit az alapján ítélnénk meg, hogy indul-e EU-s eljárás az ügyében, hát túl sok rendes országot nem találnánk.hány ország ellen indult jogállami mechanizmus? 2. nem több, nem kevesebb. szóval lehet találni azért pár "rendes" országot.
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Korlátozott mennyiségben lehet még foglalni Szputnyik és AstraZeneca oltásokat az időpontfoglalóban, és keddig még kevés Pfizert is annak, akik SMS-t kapott. A Sinopharm-oltásokat továbbra is folyamatosan hirdetik a kórházak köszönhetően a hazánkba érkezett bőséges szállítmányoknak😊
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
sztem neki naprakész PCR tesztje van szóval tök mind1Petya be se tud menni nyugati országokba a keleti oltásával😃Ez mind addig jó, amíg nem a repülőtéren derül ki, vagy az országhatárnál, hogy kellett volna még valami. Van ismerős aki ki is dobta az oltáskor kapott papírt, mert nem mondták, hogy kelleni fog, ha már van védettségi kártya. Na akkor az nem lesz olcsó mulatság, de az egyszerű fideszes úgyis azt mondja, hogy nem baj, megérte, legalább nem a Gyurcsány miatt buktam a repülőjegy árát.Ugyan...Petya kitűnő munkát végez. Most h itt-ott lemarad 1-1 hírmorzsa h pl vinned kell az oltási igazolást vagy h 10 nappal oltás után mehetsz csak...ezek apróságok. Kitűnő munka, zseniális kommunikáció.Ausztria csak az EU gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinákat fogadja el, náluk is hivatalos.Érdekes hogy Petya hogy beharangozza hogy milyen jó szerződéseket kötöttek más országokkal, hogy elfogadják egymás védettségi igazolványát, aztán valahogy mégsem úgy van ahogy azt elmondja. Simán a plasztik kártya szinte sehol nem elég, hiába lobogtatom. Meg mintha azt mondta volna hogy nem fognak különbséget tenni az egyes országok, hogy melyik vakcinát fogadják el. Hát most a németek után az osztrákok sem fogadják el a keleti vakcinákat.
Csak az kap zöld kártyát (amolyan ottani oltottsági kártya), aki nem keletivel van oltva.
Dehát a Viki meg a Gulyás nem ezt ígérte a népnek 😎
Komolyan kíváncsi lennék, hány magyar munkavállaló, kint elő, és rokon szívta meg.
Chargers LT
kapitnono
Beki
Klaci79
Amúgy azért nem is tárgyal EU-s vagy nyugati országokkal mert nyilván nem tudna megegyezni velük. Ami a szerbekkel, törökökkel működik, hogy beengedtek minket, cserébe jut nektek is egy jelentősebb összeg a következő mutyiból és ha valami számotokra hátrányos intézkedést tervezne prüsszel majd jól megvétózzuk. Olyan meg nem történhet a Fidesszel hogy visszajön valahonnan és azt mondja nem győztünk.
samu09
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Azt írtad, hogy nem mentette meg az MSZP-t, hogy kivágták Gyurcsányt és támogatták a Bajnait. Nem fejezted be, hogy mitől nem mentette meg és én feltételeztem, hogy valamiféle összeomlás, jelentéktelenné válástól nem mentette meg ez a lépés. Erre írtam némi iróniával, hogy mi lett volna, ha meg is menti őket az a lépés a fentebbi felosorolás mellet. Ha nem erre gondoltál, akkor my fault.Nagy valószínűséggel ők adják a miniszterlenök-jelöltet az ellenzéki oldalon, és várhatóan a 2. -3. legnagyobb frakciójuk lesz. Tejóég mi lett volna ha megmentették volna őket 😊?
MC12
peterk2005
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Petya be se tud menni nyugati országokba a keleti oltásával😃Ez mind addig jó, amíg nem a repülőtéren derül ki, vagy az országhatárnál, hogy kellett volna még valami. Van ismerős aki ki is dobta az oltáskor kapott papírt, mert nem mondták, hogy kelleni fog, ha már van védettségi kártya. Na akkor az nem lesz olcsó mulatság, de az egyszerű fideszes úgyis azt mondja, hogy nem baj, megérte, legalább nem a Gyurcsány miatt buktam a repülőjegy árát.Ugyan...Petya kitűnő munkát végez. Most h itt-ott lemarad 1-1 hírmorzsa h pl vinned kell az oltási igazolást vagy h 10 nappal oltás után mehetsz csak...ezek apróságok. Kitűnő munka, zseniális kommunikáció.Ausztria csak az EU gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinákat fogadja el, náluk is hivatalos.Érdekes hogy Petya hogy beharangozza hogy milyen jó szerződéseket kötöttek más országokkal, hogy elfogadják egymás védettségi igazolványát, aztán valahogy mégsem úgy van ahogy azt elmondja. Simán a plasztik kártya szinte sehol nem elég, hiába lobogtatom. Meg mintha azt mondta volna hogy nem fognak különbséget tenni az egyes országok, hogy melyik vakcinát fogadják el. Hát most a németek után az osztrákok sem fogadják el a keleti vakcinákat.
Csak az kap zöld kártyát (amolyan ottani oltottsági kártya), aki nem keletivel van oltva.
Dehát a Viki meg a Gulyás nem ezt ígérte a népnek 😎
Komolyan kíváncsi lennék, hány magyar munkavállaló, kint elő, és rokon szívta meg.
Chargers LT
kapitnono
Beki
Klaci79
Amúgy azért nem is tárgyal EU-s vagy nyugati országokkal mert nyilván nem tudna megegyezni velük. Ami a szerbekkel, törökökkel működik, hogy beengedtek minket, cserébe jut nektek is egy jelentősebb összeg a következő mutyiból és ha valami számotokra hátrányos intézkedést tervezne prüsszel majd jól megvétózzuk. Olyan meg nem történhet a Fidesszel hogy visszajön valahonnan és azt mondja nem győztünk.
több mint 4 éve
1. Én nem kérem számon az ellenzéken a program hiányát, mert értelmetlen lenne, csupán elmondom a véleményemet arról, hogy szerintem gáz, hogy nincs nekik, ahhoz képest, hogy ők aztán sokkal jobbak - állításuk szerint - mint az a Fidesz akinek sintén nincs programja. Aztán ezt hol hosszabban, hol rövidebben teszem, de ez egy szemantikai vita, ha te úgy akarod érteni, értsed, nekem nem fáj.1. ez nem igaz. az ellenzéktől nem egyszer számon kérted a program hiányát. mondatod úgy lenne igaz, hogy OV-n nem kérsz számon semmit.1. Én már régen nem kérek számon semmit a politikától megelőzve a felesleges stressz-szint emelkedést. Véleményem van mindegyikről de az más tészta.1. rendben, de akkor remélem egy esetleg 2022es ellenzéki győzelem esetén sem fogod számon kérni, ha nem szakmai döntéseket hoznak.1. Nem.A többi részével egyébként nagyjából egyet tudok érteni, habár azt nem értem, miért emeled ki, hogy politikai döntést hoztak. Politikusok, milyen döntést hozzanak? Orvos szakmait nem hozhatnak, mert választást akarnak nyerni (ezért nem volt full lezárás) gazdaságit sem hozhatnak, mert választást akarnak nyerni (ezért nem volt full nyitás) így politikai döntésket hoztak, ami ennek megfelelően kicsit ilyen, kicsit olyan, kicsit (nagyon) korrupt, kicsit jó, kicsit rossz, politikai."dehátőklegalábbtudnakkormányozni" narratíva nem azt jelentené, hogy ők szakmai döntéseket hoznak? Fletó, Jakab Peti v bki képes politikusként politikai döntéseket hozni, nem? csak akkor elképzelhető, hogy a jogállamiság nem sérülne legalább.
MC12
csebi
2. 😀😀😀DDDDDD
MC12
2. jó tudni, hogy akkor egyetértünk.
csebi
2. Félreérted, azt próbáltam jelezni, hogy nem tudtam még abba hagyni a röhögést amikor Fletót és a jogállamot egy mondtaban említetted 😊 hiszen nyilván vicceltél.
MC12
2. Fletó nyilván barokkos túlzás volt, bár ugye ellene sosem indítottak jogállamisági mechanizmust btw.
csebi
2. Egyrészt, ha jól tudom a mechanizmus még nem zárult le, tehát akár kijöhet az is, hogy semmiféle sérülés nem történt 😊 másrészt ha valamit az alapján ítélnénk meg, hogy indul-e EU-s eljárás az ügyében, hát túl sok rendes országot nem találnánk.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Nagy valószínűséggel ők adják a miniszterlenök-jelöltet az ellenzéki oldalon, és várhatóan a 2. -3. legnagyobb frakciójuk lesz. Tejóég mi lett volna ha megmentették volna őket 😊?
MC12


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)