Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
45k elso oltas tegnap, meg van Pfizer ugy fest a szam alapjan. 😀
több mint 4 éve
Ha nem alszik be Jóska, akkor itt jött volna hogy "kötelezővé kell tenni!"Azért az se elhanyagolható szempont, ami más cikkekből kiderült azóta, hogy akik az oltás ellenére elkapták, azok csak egy adagot kaptak, illetve közvetlenül a második beadása után kapták el.Befeszülhetünk Jóska ebbe a vastagbetűzésbe, de ettől még nem lesz igazad. A nyájimmunitás elérése egy sorsfordító lépés lenne, mert onnantól a vírusnak elfogy a levegő. El fog tűnni, ki fog pusztulni, mert nem lesz elég kontakt. Az lesz az igazi védelem neked is, mert nem csak "nagy valószínűséggel" nem leszel súlyos beteg, hanem el se kaphatod, mert nem lesz kitől. Mert védeni fogja azt a barom 20%-ot is aki nem akar oltatni, és akik egyébként itt keringetnék közöttünk a vírust a végtelenségig. Plusz terhelnék az egészségügyet, lehetőséged adnának a vírusnak a mutációra, satöbbi.
Olyanok nem fertőződtek meg korházi kezelést igénylően, pláne nem haltak meg a Seychelle-szigeteken, akik legalább két héttel a második oltás után kapták el.
De bizonygathatod a hülyeséget, amivel igazolni akarod, hogy az egyikoltás jobb, a másik rosszabb, de már irreleváns, mert itthon is többfele elérhető, nem ezen múlik, hogy 2-3 millió hülye nem akar oltakozni.
Attól, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, még ezzel párhuzamosan az is igaz, hogy rengeteg ember viszont ugyanolyan hülye.
Az is, aki nem akar oltást, meg az is, aki azt hiszi pozitív antitestvizsgálat nélkül, vagy 10 nappal az első adag után, hogy ő már védett.
Sobri Jóska
Ha ennek a kínai vakcinázásnak az lesz a vége, hogy éppen az a néhány százalék fog esetleg hiányozni a nyájimmunitáshoz, akkor kollektíve feldughatjuk magunknak ezt a minden vakcinázást. Ez egy tény. Sajnos. Te is feldughatod, meg én is feldughatom majd, mert mindegy lesz, hogy mit pofázunk most, mindketten megszívjuk. Mert akkor itt fog ez a szar maradni. És akkor így vagy úgy oltva is kénytelen leszel foglalkozni vele, mert száz százalékban az oltás sem véd. Ha folyamatosan megvan a rizikója annak, hogy valakitől elkapd, akkor az 1% esélyre is előbb utóbb vissza fogod venni (vagy le se tenni) azt a szaros maszkot. És akkor állandósuló covid osztályok lesznek, és egy év múlva is úgy visznek majd műtétre, hogy előbb várnod kell, hogy leteszteljenek, egy év múlva is kínlódás lesz kórházban fekvő ismerőst, rokont meglátogatni ésatöbbi. A nyájimmunitással tud csak visszatérni az élet tényleg a régi kerékvágásba. Ha ez sehol nem jön össze, akkor így jártunk, de ha az lesz, hogy 25 országban igen, de nálunk nem, na az nem lesz jó. Nagyon-nagyon remélem, hogy erre nem fog sor kerülni.
peterk2005
több mint 4 éve
A legjobb barátom/edzőtársam/volt kollégám főnöknője 3héttel a második oltása után megcsináltatta a védettségi szint tesztet. Nagy kövér nulla lett neki.Lassan ki kéne jönni valami protokollnak, hogy ilyen esetekben mi van. Most jelenleg nincs mit tenni, mert papíron védett, nem regisztrálhat újra, magán úton a vakcina nem elérhető, nem lehet magán úton új oltást kérni. Bezárult a kör, így járt az illető.
Nulla. Várjál Sobri, kivastagítom. Nulla.
Nem tudom melyik fajta volt, de megkérdezem ha megyünk edzeni.
Bazzani
Viszont heteken belül hegyekben fog állni a beadható vakcina. Mindenféle gyártóé, úgyhogy beleférne akár a harmadik oltás is azoknál, akiknél valamiért az első kettő nem váltott ki megfelelő reakciót. Ki kéne találni ennek a módját. Ha egyelőre fizetni is kellene érte, az is legalább egy utat megnyitna. Mondjuk feltétel lenne egy "minőségi" (sejtes immunitást is tesztelni képes) "hivatalos" teszt ami ha negatív, akkor azzal újra be lehetne állni és kérni egy harmadik oltást is. Minden _valóban_ védett ember segít elérni a nyájimmunitási küszöböt, ezt az esélyt sem kellene kihagyni. Arról nem is beszélve, hogy azoknak az embereknek is fontos lenne, akiknél valamiért az első kettő adag nem alakított ki védettséget.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Csütörtökön kaptam meg a Modernát, péntekre totál kiütött. Tegnap már jobb volt, de csak estére múltak el a mellékhatások teljesen.Mondjuk én át is estem ezen a szaron márciusban és az sem volt túl jó.
több mint 4 éve
A legjobb barátom/edzőtársam/volt kollégám főnöknője 3héttel a második oltása után megcsináltatta a védettségi szint tesztet. Nagy kövér nulla lett neki.Nulla. Várjál Sobri, kivastagítom. Nulla.
Nem tudom melyik fajta volt, de megkérdezem ha megyünk edzeni.
több mint 4 éve
YoungZeeZee
9 496
felig ideAzért az se elhanyagolható szempont, ami más cikkekből kiderült azóta, hogy akik az oltás ellenére elkapták, azok csak egy adagot kaptak, illetve közvetlenül a második beadása után kapták el.Befeszülhetünk Jóska ebbe a vastagbetűzésbe, de ettől még nem lesz igazad. A nyájimmunitás elérése egy sorsfordító lépés lenne, mert onnantól a vírusnak elfogy a levegő. El fog tűnni, ki fog pusztulni, mert nem lesz elég kontakt. Az lesz az igazi védelem neked is, mert nem csak "nagy valószínűséggel" nem leszel súlyos beteg, hanem el se kaphatod, mert nem lesz kitől. Mert védeni fogja azt a barom 20%-ot is aki nem akar oltatni, és akik egyébként itt keringetnék közöttünk a vírust a végtelenségig. Plusz terhelnék az egészségügyet, lehetőséged adnának a vírusnak a mutációra, satöbbi.
Olyanok nem fertőződtek meg korházi kezelést igénylően, pláne nem haltak meg a Seychelle-szigeteken, akik legalább két héttel a második oltás után kapták el.
De bizonygathatod a hülyeséget, amivel igazolni akarod, hogy az egyikoltás jobb, a másik rosszabb, de már irreleváns, mert itthon is többfele elérhető, nem ezen múlik, hogy 2-3 millió hülye nem akar oltakozni.
Attól, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, még ezzel párhuzamosan az is igaz, hogy rengeteg ember viszont ugyanolyan hülye.
Az is, aki nem akar oltást, meg az is, aki azt hiszi pozitív antitestvizsgálat nélkül, vagy 10 nappal az első adag után, hogy ő már védett.
Sobri Jóska
Ha ennek a kínai vakcinázásnak az lesz a vége, hogy éppen az a néhány százalék fog esetleg hiányozni a nyájimmunitáshoz, akkor kollektíve feldughatjuk magunknak ezt a minden vakcinázást. Ez egy tény. Sajnos. Te is feldughatod, meg én is feldughatom majd, mert mindegy lesz, hogy mit pofázunk most, mindketten megszívjuk. Mert akkor itt fog ez a szar maradni. És akkor így vagy úgy oltva is kénytelen leszel foglalkozni vele, mert száz százalékban az oltás sem véd. Ha folyamatosan megvan a rizikója annak, hogy valakitől elkapd, akkor az 1% esélyre is előbb utóbb vissza fogod venni (vagy le se tenni) azt a szaros maszkot. És akkor állandósuló covid osztályok lesznek, és egy év múlva is úgy visznek majd műtétre, hogy előbb várnod kell, hogy leteszteljenek, egy év múlva is kínlódás lesz kórházban fekvő ismerőst, rokont meglátogatni ésatöbbi. A nyájimmunitással tud csak visszatérni az élet tényleg a régi kerékvágásba. Ha ez sehol nem jön össze, akkor így jártunk, de ha az lesz, hogy 25 országban igen, de nálunk nem, na az nem lesz jó. Nagyon-nagyon remélem, hogy erre nem fog sor kerülni.
peterk2005
Ahogy irtam korabban Gibraltaron minden nyitva, kb normalis elet van. vakcina kartyat nem hasznaljak mar.
sajna a magyar euronews-ra nem raktak fel a videot. fajzerrel oltottak csak, igaz 30k emberrol beszelunk es csak azok kaptak oltast akik akartak, de igy is elertek a kello %-ot
www.youtube.com/watch?v=3-wXZHge_mw
illetve azt se felejtsuk el, hogy lehet abban az iranyban mutalodik, hogy nem lesz mar artalmas.
Szerkesztette: YoungZeeZee
több mint 4 éve
Azért az se elhanyagolható szempont, ami más cikkekből kiderült azóta, hogy akik az oltás ellenére elkapták, azok csak egy adagot kaptak, illetve közvetlenül a második beadása után kapták el.Befeszülhetünk Jóska ebbe a vastagbetűzésbe, de ettől még nem lesz igazad. A nyájimmunitás elérése egy sorsfordító lépés lenne, mert onnantól a vírusnak elfogy a levegő. El fog tűnni, ki fog pusztulni, mert nem lesz elég kontakt. Az lesz az igazi védelem neked is, mert nem csak "nagy valószínűséggel" nem leszel súlyos beteg, hanem el se kaphatod, mert nem lesz kitől. Mert védeni fogja azt a barom 20%-ot is aki nem akar oltatni, és akik egyébként itt keringetnék közöttünk a vírust a végtelenségig. Plusz terhelnék az egészségügyet, lehetőséged adnának a vírusnak a mutációra, satöbbi.
Olyanok nem fertőződtek meg korházi kezelést igénylően, pláne nem haltak meg a Seychelle-szigeteken, akik legalább két héttel a második oltás után kapták el.
De bizonygathatod a hülyeséget, amivel igazolni akarod, hogy az egyikoltás jobb, a másik rosszabb, de már irreleváns, mert itthon is többfele elérhető, nem ezen múlik, hogy 2-3 millió hülye nem akar oltakozni.
Attól, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, még ezzel párhuzamosan az is igaz, hogy rengeteg ember viszont ugyanolyan hülye.
Az is, aki nem akar oltást, meg az is, aki azt hiszi pozitív antitestvizsgálat nélkül, vagy 10 nappal az első adag után, hogy ő már védett.
Sobri Jóska
Ha ennek a kínai vakcinázásnak az lesz a vége, hogy éppen az a néhány százalék fog esetleg hiányozni a nyájimmunitáshoz, akkor kollektíve feldughatjuk magunknak ezt a minden vakcinázást. Ez egy tény. Sajnos. Te is feldughatod, meg én is feldughatom majd, mert mindegy lesz, hogy mit pofázunk most, mindketten megszívjuk. Mert akkor itt fog ez a szar maradni. És akkor így vagy úgy oltva is kénytelen leszel foglalkozni vele, mert száz százalékban az oltás sem véd. Ha folyamatosan megvan a rizikója annak, hogy valakitől elkapd, akkor az 1% esélyre is előbb utóbb vissza fogod venni (vagy le se tenni) azt a szaros maszkot. És akkor állandósuló covid osztályok lesznek, és egy év múlva is úgy visznek majd műtétre, hogy előbb várnod kell, hogy leteszteljenek, egy év múlva is kínlódás lesz kórházban fekvő ismerőst, rokont meglátogatni ésatöbbi. A nyájimmunitással tud csak visszatérni az élet tényleg a régi kerékvágásba. Ha ez sehol nem jön össze, akkor így jártunk, de ha az lesz, hogy 25 országban igen, de nálunk nem, na az nem lesz jó. Nagyon-nagyon remélem, hogy erre nem fog sor kerülni.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Mert minden vakcina ugyanolyan jó:Azért az se elhanyagolható szempont, ami más cikkekből kiderült azóta, hogy akik az oltás ellenére elkapták, azok csak egy adagot kaptak, illetve közvetlenül a második beadása után kapták el.
24.hu/kulfold/2021/05/07/seychelle-szigetek-ujranyitas-koronavirus-atoltottsag-fertozottek/
"A helyzet abból a szempontból érdekes, hogy a szigetország körülbelül ott tart a vakcinák beadásában, mint Nagy-Britannia és Izrael, és utóbbi országok egyikében sem tapasztalták korábban hasonló jelenséget. Itt jön képbe az, hogy milyen típusú oltóanyagokat használtak."
"A nyájimmunitás eléréséhez körülbelül 70 százalékos védettség kell, de hiába van beoltva közel ennyi szigetlakó, gyakorlati szempontból úgy 50 százaléknál tarthatnak, ha belevesszük a számításba azt a 21-22 százalékot, akiket nem véd meg a fertőzéstől a vakcina. Ez az arány legfeljebb a fertőzöttek számának stagnálását indokolná, az viszont meglepő, hogy emelkedés állt be."
És ugye a variánsok esetén illetve a 60+ korosztályban ki tudja, hogy mennyi az a százalék.... Kb. egy hónapja írtam, hogy 1-2 hónap előnyért a hosszú távú esélyekkel rizikózunk. Remélem, hogy nem lesz belőle baj.
Azt számolgatom, hogy ha nálunk már nem nő a kínaival oltottak aránya, akkor csak az oltások kb. 20%-a lesz kínai - öt milliónál. hat milliónál pedig 16-17%. A hatékonyságokkal számolva, pfizer / moderna / sputniknál 5-7% az az érték, akik oltást kaptak és fertőzhetnek. Az AZ-nál picivel, de nem sokkal magasabb, 10-12%. Az a nagy kérdés, hogy a kínainál ez a szám mekkora? A súlyos megbetegedés ellen hetven valahány százalékkal véd, ezt tudjuk, de megfertőződés ellenre nincsenek adatok. De számoljunk úgy, hogy ugyanannyi. Akkor az első hármast kb 60% kapta eddig, az astra-t 20%. Ha mostantól döntően az első hármat szúrják majd, akkor teljes beoltott számra nézve nálunk "csak" 8-9 százalékot fog összességében jelenteni az a szám, ahányan be lesznek oltva, de nem védettek / fertőznek. Azaz 6 millióból olyan 500 ezer körüli lesz ez a szám. Seyshellen ugye mindenkit kínaival oltottak, ott arányaival jóval magasabb. Nálunk talán elég lehet ez a 9%, ha jól fölé tudunk menni a 6 millió oltásnak. És persze, ha tartja a kínai azt a 20%-ot, főleg a variánsokkal szemben is. (Meg a többi is a sajátját, de erre vannak bíztató adatok már.) Ha nem, akkor kemény lesz eljutni a nyájimmunitásig...
peterk2005
Olyanok nem fertőződtek meg korházi kezelést igénylően, pláne nem haltak meg a Seychelle-szigeteken, akik legalább két héttel a második oltás után kapták el.
De bizonygathatod a hülyeséget, amivel igazolni akarod, hogy az egyikoltás jobb, a másik rosszabb, de már irreleváns, mert itthon is többfele elérhető, nem ezen múlik, hogy 2-3 millió hülye nem akar oltakozni.
Attól, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, még ezzel párhuzamosan az is igaz, hogy rengeteg ember viszont ugyanolyan hülye.
Az is, aki nem akar oltást, meg az is, aki azt hiszi pozitív antitestvizsgálat nélkül, vagy 10 nappal az első adag után, hogy ő már védett.
több mint 4 éve
Mert minden vakcina ugyanolyan jó:24.hu/kulfold/2021/05/07/seychelle-szigetek-ujranyitas-koronavirus-atoltottsag-fertozottek/
"A helyzet abból a szempontból érdekes, hogy a szigetország körülbelül ott tart a vakcinák beadásában, mint Nagy-Britannia és Izrael, és utóbbi országok egyikében sem tapasztalták korábban hasonló jelenséget. Itt jön képbe az, hogy milyen típusú oltóanyagokat használtak."
"A nyájimmunitás eléréséhez körülbelül 70 százalékos védettség kell, de hiába van beoltva közel ennyi szigetlakó, gyakorlati szempontból úgy 50 százaléknál tarthatnak, ha belevesszük a számításba azt a 21-22 százalékot, akiket nem véd meg a fertőzéstől a vakcina. Ez az arány legfeljebb a fertőzöttek számának stagnálását indokolná, az viszont meglepő, hogy emelkedés állt be."
És ugye a variánsok esetén illetve a 60+ korosztályban ki tudja, hogy mennyi az a százalék.... Kb. egy hónapja írtam, hogy 1-2 hónap előnyért a hosszú távú esélyekkel rizikózunk. Remélem, hogy nem lesz belőle baj.
Azt számolgatom, hogy ha nálunk már nem nő a kínaival oltottak aránya, akkor csak az oltások kb. 20%-a lesz kínai - öt milliónál. hat milliónál pedig 16-17%. A hatékonyságokkal számolva, pfizer / moderna / sputniknál 5-7% az az érték, akik oltást kaptak és fertőzhetnek. Az AZ-nál picivel, de nem sokkal magasabb, 10-12%. Az a nagy kérdés, hogy a kínainál ez a szám mekkora? A súlyos megbetegedés ellen hetven valahány százalékkal véd, ezt tudjuk, de megfertőződés ellenre nincsenek adatok. De számoljunk úgy, hogy ugyanannyi. Akkor az első hármast kb 60% kapta eddig, az astra-t 20%. Ha mostantól döntően az első hármat szúrják majd, akkor teljes beoltott számra nézve nálunk "csak" 8-9 százalékot fog összességében jelenteni az a szám, ahányan be lesznek oltva, de nem védettek / fertőznek. Azaz 6 millióból olyan 500 ezer körüli lesz ez a szám. Seyshellen ugye mindenkit kínaival oltottak, ott arányaival jóval magasabb. Nálunk talán elég lehet ez a 9%, ha jól fölé tudunk menni a 6 millió oltásnak. És persze, ha tartja a kínai azt a 20%-ot, főleg a variánsokkal szemben is. (Meg a többi is a sajátját, de erre vannak bíztató adatok már.) Ha nem, akkor kemény lesz eljutni a nyájimmunitásig...
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Texasban mehetnek a szezon kezdete óta teltházzal a baseball meccsek.Ráadásul azt hiszem vhol teltház is lehet de ebben nem vagyok biztosAngolok meg lassan újra zárhatnak, mert Indiából a beutazást nem tiltották le.Az a kemény, hogy a hírhedten szarul védekező és oltó amerikaiaknál is már maszk nélkül, social distancing nélkül mehetsz sporteseményekre is egyre több államban, ha megkaptad a második oltásodat is. Ma csak North Carolináról és Illinois-ról olvastam/hallottam kedvenc sportcsapataim által.
Ők is ugyanolyan jól lavíroznak a járványvédekezés és a gazdasági érdekek között, mint máshol...
Sobri Jóska
Mennyire elterjedt és mondhatni elfogadott lett mégis a hónapok múlásával, hogy az oltás előnyökkel jár. Mennyire elképzelhetetlen volt ez még év elején...
Mikey
csebi
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Ráadásul azt hiszem vhol teltház is lehet de ebben nem vagyok biztosAngolok meg lassan újra zárhatnak, mert Indiából a beutazást nem tiltották le.Az a kemény, hogy a hírhedten szarul védekező és oltó amerikaiaknál is már maszk nélkül, social distancing nélkül mehetsz sporteseményekre is egyre több államban, ha megkaptad a második oltásodat is. Ma csak North Carolináról és Illinois-ról olvastam/hallottam kedvenc sportcsapataim által.
Ők is ugyanolyan jól lavíroznak a járványvédekezés és a gazdasági érdekek között, mint máshol...
Sobri Jóska
Mennyire elterjedt és mondhatni elfogadott lett mégis a hónapok múlásával, hogy az oltás előnyökkel jár. Mennyire elképzelhetetlen volt ez még év elején...
Mikey
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Angolok meg lassan újra zárhatnak, mert Indiából a beutazást nem tiltották le.Az a kemény, hogy a hírhedten szarul védekező és oltó amerikaiaknál is már maszk nélkül, social distancing nélkül mehetsz sporteseményekre is egyre több államban, ha megkaptad a második oltásodat is. Ma csak North Carolináról és Illinois-ról olvastam/hallottam kedvenc sportcsapataim által.
Ők is ugyanolyan jól lavíroznak a járványvédekezés és a gazdasági érdekek között, mint máshol...
Sobri Jóska
Mennyire elterjedt és mondhatni elfogadott lett mégis a hónapok múlásával, hogy az oltás előnyökkel jár. Mennyire elképzelhetetlen volt ez még év elején...
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Már 3.3 millió beérkezett az 5-ből. A tegnap linkelt EU-s adatbázis szerint (minden EU ország jelenti oda az összes oltását) a múlt hétig 930 ezer elsőt és 550 ezer másodikat adtak be. Szóval ha minden második be lesz adva, akkor nagyjából 2 millió fog elmenni itthon, 3 milliót majd elajándékozunk.1.8 millió körül érkezett be, amikor 1.1 millió volt, akkor 700.000-et oltottak el, tehát 400 k már akkor maradt, valszeg azóta nőtt a gap.Hány százezer kínai vakcina fog ránkrohadni szerintetek? Mert az egyre inkább nyilvánvaló, hogy akik még oltakozni akarnak, azoknak csak a moderna/pfizer jó innentől, semmi másHivatalosan amúgy most mennyink van belőle, amit el lehetne oltani?
r.baggio
Vrij6
Willie Parker
Sokkal jobb arány, mint a lélegeztetőgépeknél.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Angolok meg lassan újra zárhatnak, mert Indiából a beutazást nem tiltották le.Ők is ugyanolyan jól lavíroznak a járványvédekezés és a gazdasági érdekek között, mint máshol...
több mint 4 éve
Reggel 7.30 tájékán kaptam meg az 1. pfizert, bal karom kissé izomlázas, de lehet csak az egész napi betonozás nem tetszik neki.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 4 éve
mancika lassan pötyögMost este 7-kor kaptam a kormányzati sms-t, hogy foglalhatok időpontot Pfizerre 😆🙄Akkor napközben is valószínűleg ezért foglalhattál már. Ki voltál választva, csak az SMS-t nem küldték még el.
warr_b
peterk2005
több mint 4 éve
Majd kiderül, ha beoltanak.Írtam az oltópont email címére, hogy bekerült-e rendben az időpontok és oké-e minden.De most akkor maradsz WFT-szurkolo?
Piros pont, hogy így szombaton is kb fél órán belül válaszoltak. Ezt írták:
Mi talán hétfőn hajnalban kapjuk meg a hétfői névsort, hogy kiket kell aznap oltanunk a Kormányhivataltól, akiknek a háziorvosok küldik a betegeiket.
Szóval remélem minden fasza 😆
warr_b
Stez

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Írtam az oltópont email címére, hogy bekerült-e rendben az időpontok és oké-e minden.De most akkor maradsz WFT-szurkolo?
Piros pont, hogy így szombaton is kb fél órán belül válaszoltak. Ezt írták:
Mi talán hétfőn hajnalban kapjuk meg a hétfői névsort, hogy kiket kell aznap oltanunk a Kormányhivataltól, akiknek a háziorvosok küldik a betegeiket.
Szóval remélem minden fasza 😆
warr_b
Szerkesztette: Stez
több mint 4 éve
akkor igyekezz, mert lassan elfogyHány százezer kínai vakcina fog ránkrohadni szerintetek? Mert az egyre inkább nyilvánvaló, hogy akik még oltakozni akarnak, azoknak csak a moderna/pfizer jó innentől, semmi másNekem szputnyik kell 😊
r.baggio
bcsarli
több mint 4 éve
1.8 millió körül érkezett be, amikor 1.1 millió volt, akkor 700.000-et oltottak el, tehát 400 k már akkor maradt, valszeg azóta nőtt a gap.Hány százezer kínai vakcina fog ránkrohadni szerintetek? Mert az egyre inkább nyilvánvaló, hogy akik még oltakozni akarnak, azoknak csak a moderna/pfizer jó innentől, semmi másHivatalosan amúgy most mennyink van belőle, amit el lehetne oltani?
r.baggio
Vrij6
több mint 4 éve
Hány százezer kínai vakcina fog ránkrohadni szerintetek? Mert az egyre inkább nyilvánvaló, hogy akik még oltakozni akarnak, azoknak csak a moderna/pfizer jó innentől, semmi másNekem szputnyik kell 😊
r.baggio
több mint 4 éve
Hány százezer kínai vakcina fog ránkrohadni szerintetek? Mert az egyre inkább nyilvánvaló, hogy akik még oltakozni akarnak, azoknak csak a moderna/pfizer jó innentől, semmi másHivatalosan amúgy most mennyink van belőle, amit el lehetne oltani?
r.baggio
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Hány százezer kínai vakcina fog ránkrohadni szerintetek? Mert az egyre inkább nyilvánvaló, hogy akik még oltakozni akarnak, azoknak csak a moderna/pfizer jó innentől, semmi másMegy ajándékba a Türk Tanácsnak
r.baggio
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 4 éve
Hány százezer kínai vakcina fog ránkrohadni szerintetek? Mert az egyre inkább nyilvánvaló, hogy akik még oltakozni akarnak, azoknak csak a moderna/pfizer jó innentől, semmi más

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal