NBA

33 feliratkozó

több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
de hát tudjuk jól, hogy nem fog maradni, a keleti döntőbe jutás is hatalmas teljesítmény lenne ettől a csapattól, teljesen felesleges itt végső sikerről beszélni

és ahogy mondod ebben a Toronto projektben nincs több 1 max 2 év, miért kötelezné el magát, mikor LA-ben ott a hely számára (mind2 csapat ki tudja fizeti neki a maxot)

én se tartom reálisnak az egész szezonos kiülést, de hogy nem fogja odatenni magát, hogy véletlenül se sérüljön meg arra szinte a nyakamat rá tudnám tenni, és még így sem tudom elképzelni, hogy kiessenek a top 10-ből, főleg ezen a keleten pont a bucks és az pacers előtt/között lesznek

ha mákjuk van akkor éppen kiesnek a top10-ből és nem buknak akkorát az üzleten, de a nyugat megint erősödött (Lakers, plusz a Suns, Mavs se lesz bottom3), keleten meg kiesik egy Cavs és egyik tankoló csapat sem húzott be olyan játékost akitől hanyatt kell vágódni, egyszerűen nem látom hol buknak 15 meccset a tavalyihoz képest

UI.: arról már ne is beszéljünk, hogy egy olyan cserét illetően sikerült hatalmas vesztesnek lenniük, ahol már tudvalevő volt, azzal hogy felveszik a telefont ők tesznek szívességet a másik csapatnak
ZERO_L
DeRozan vagy Leonarddal van nagyobb esély keleti bajnoki címre 18/19-ben? Szerintem utóbbi. Innentől 19-re lapot húztak. Senki az ég világon nem tenne jelenleg egy fillért se, h marad, de George esetén se tett volna senki, mondjuk 10 forintnál többet. 😀 Szerintem se fog maradni. Az érték, amit kapott a Spurs éppen ennek megfelelő. Egy late 1st pick az ára, meg ami Green és Pöltl között van. Ennyi rizikó simán belefér. Mondjuk DeRozan szerződése a mutatott játék függvényében nem is vagyok benne biztos, h érték. Ha Lowry idén kelleténél is jobban visszaesik, akkor egyébként is újjá kellett volna épülni jövő nyáron. DeRozan szerződése meg lehet gát lett volna, főleg egy olyan szezon után, ahol már vélhetőleg neki kellett volna lenni a vezérbikának.

Összességében nem tartom egy rossz próbálkozásnak. Boston és a Philly ellenében most se tennék rájuk, még egy 100%-on játszó Leonarddal sem, de most a lassú vég vagy az all-in a jobb, akkor én utóbbi pártján vagyok.
dawyd728
Ez a kerdes nem jo. A helyes: DeRozannal vagy egy sertodott, onmagat nem 100 szazalekig odarako Leonarddal van nagyobb eselyuk a gyozelemre?

Szerintem elobbi.

De itt most a lenyeg nem csak ez, hanem az, hogy Leonard kizart, hogy Torontoban maradjon jovore is, innentol pedig hoztal egy szezonra valakit, aki nem is akar itt jatszani, ezaltal kerdes, mennyit ad bele, cserebe pedig odaadtal egy huzojatekost.

Es itt jovore fog ez beutni, a Raptors ugyanis ket szek kozott a padlon talalja magat, amikor Leonard nem marad, de mellette mar nincs egy DeRozan-szintu jatekos sem. Es meg csak pickekbol sem tankoltak meg magukat. Szoval szamomra ez a csere eleg wtf. Nonsense.

több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 339 — Invisible man
A kedvenc:

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
dawyd728 3 707
de hát tudjuk jól, hogy nem fog maradni, a keleti döntőbe jutás is hatalmas teljesítmény lenne ettől a csapattól, teljesen felesleges itt végső sikerről beszélni

és ahogy mondod ebben a Toronto projektben nincs több 1 max 2 év, miért kötelezné el magát, mikor LA-ben ott a hely számára (mind2 csapat ki tudja fizeti neki a maxot)

én se tartom reálisnak az egész szezonos kiülést, de hogy nem fogja odatenni magát, hogy véletlenül se sérüljön meg arra szinte a nyakamat rá tudnám tenni, és még így sem tudom elképzelni, hogy kiessenek a top 10-ből, főleg ezen a keleten pont a bucks és az pacers előtt/között lesznek

ha mákjuk van akkor éppen kiesnek a top10-ből és nem buknak akkorát az üzleten, de a nyugat megint erősödött (Lakers, plusz a Suns, Mavs se lesz bottom3), keleten meg kiesik egy Cavs és egyik tankoló csapat sem húzott be olyan játékost akitől hanyatt kell vágódni, egyszerűen nem látom hol buknak 15 meccset a tavalyihoz képest

UI.: arról már ne is beszéljünk, hogy egy olyan cserét illetően sikerült hatalmas vesztesnek lenniük, ahol már tudvalevő volt, azzal hogy felveszik a telefont ők tesznek szívességet a másik csapatnak
ZERO_L
DeRozan vagy Leonarddal van nagyobb esély keleti bajnoki címre 18/19-ben? Szerintem utóbbi. Innentől 19-re lapot húztak. Senki az ég világon nem tenne jelenleg egy fillért se, h marad, de George esetén se tett volna senki, mondjuk 10 forintnál többet. 😀 Szerintem se fog maradni. Az érték, amit kapott a Spurs éppen ennek megfelelő. Egy late 1st pick az ára, meg ami Green és Pöltl között van. Ennyi rizikó simán belefér. Mondjuk DeRozan szerződése a mutatott játék függvényében nem is vagyok benne biztos, h érték. Ha Lowry idén kelleténél is jobban visszaesik, akkor egyébként is újjá kellett volna épülni jövő nyáron. DeRozan szerződése meg lehet gát lett volna, főleg egy olyan szezon után, ahol már vélhetőleg neki kellett volna lenni a vezérbikának.

Összességében nem tartom egy rossz próbálkozásnak. Boston és a Philly ellenében most se tennék rájuk, még egy 100%-on játszó Leonarddal sem, de most a lassú vég vagy az all-in a jobb, akkor én utóbbi pártján vagyok.
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots 4 374 — situational football
de hát tudjuk jól, hogy nem fog maradni, a keleti döntőbe jutás is hatalmas teljesítmény lenne ettől a csapattól, teljesen felesleges itt végső sikerről beszélni

és ahogy mondod ebben a Toronto projektben nincs több 1 max 2 év, miért kötelezné el magát, mikor LA-ben ott a hely számára (mind2 csapat ki tudja fizeti neki a maxot)

én se tartom reálisnak az egész szezonos kiülést, de hogy nem fogja odatenni magát, hogy véletlenül se sérüljön meg arra szinte a nyakamat rá tudnám tenni, és még így sem tudom elképzelni, hogy kiessenek a top 10-ből, főleg ezen a keleten pont a bucks és az pacers előtt/között lesznek

ha mákjuk van akkor éppen kiesnek a top10-ből és nem buknak akkorát az üzleten, de a nyugat megint erősödött (Lakers, plusz a Suns, Mavs se lesz bottom3), keleten meg kiesik egy Cavs és egyik tankoló csapat sem húzott be olyan játékost akitől hanyatt kell vágódni, egyszerűen nem látom hol buknak 15 meccset a tavalyihoz képest

UI.: arról már ne is beszéljünk, hogy egy olyan cserét illetően sikerült hatalmas vesztesnek lenniük, ahol már tudvalevő volt, azzal hogy felveszik a telefont ők tesznek szívességet a másik csapatnak

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
dawyd728 3 707
már csak azt nem értem ez a Raptorsnak miért éri meg?

ZERO_L
Lowry öregedésével zárul az ablakuk. Egy utolsó futást akar szerintem Ujiri. Ha bejön, hátha marad Leonard, ha nem, akkor 45 győzelemes szezonok helyett inkább újjáépítés '19 nyarától.

Az meg, h a Kawhi slepp tervei között nincs Toronto, az szerintem abban nem számít, h 2 évet nagyon nem szívesen hagyna ki Leonard, és míg a Spurs esetén el lehet játszani, h félrekezelték, addig azt egy random trade partner esetén elég vicces lenne. Szerintem lejátszaná a szezont, és nem csinálná a feszkót maga körül, az más kérdés mennyire akarna a jövő nyáron is maradni.
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots 4 374 — situational football
már csak azt nem értem ez a Raptorsnak miért éri meg?

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 850 — farkas.l.zoltan@gmail.com
A Raptors allitolag kozel van Leonard megszerzesehez, DeRozant is elpasszolja a Spurshoz cserebe.
Stez
Hivatalos:

Kawhi Leonard + Danny Green
<>
DeMar DeRozan + Jakob Poeltl + Top20 védett 2019 első kör (2020-ban pedig két második körössé változik)

Szerkesztette: FLZOLI

több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
A Raptors allitolag kozel van Leonard megszerzesehez, DeRozant is elpasszolja a Spurshoz cserebe.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 285 — The Mathematician
Én egyébként végre eldöntöttem, hogy a Suns-nak fogok szurkolni 😀
Tetszik a Warriors, de eh.. bandwagon. Celtics, Spurs, 76ers, Lakers valahogy nem, jöjjön a szimpatikus szar csapat, akiben van potenciál 😀
tenorx
Szeretettel várunk! Csak szólok, hogy lassan tíz éve, hogy szimpatikus szar csapat vagyunk, potenciállal 😀
Cowboykarcsi90
fixed 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Cowboykarcsi90 Dallas Cowboys 3 079 — …the quickest draw, the toughest motherfucker in these lands
Én egyébként végre eldöntöttem, hogy a Suns-nak fogok szurkolni 😀
Tetszik a Warriors, de eh.. bandwagon. Celtics, Spurs, 76ers, Lakers valahogy nem, jöjjön a szimpatikus szar csapat, akiben van potenciál 😀
tenorx
Szeretettel várunk! Csak szólok, hogy lassan tíz éve, hogy szimpatikus szar csapat vagyunk, potenciállal 😀

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 5 éve
dawyd728 3 707
IT->Nuggets
2 millió egy évre.

Ezen felül Faried, Arthur és egy '19-es első körös top12 védett, valamint egy ismeretlen 2. körös pick társaságában elköltöztek Atlantába egy filléres játékosért, aki már most ki lett vásárolva. Ezzel luxusadó elkerülve.

KB kész is a keret:
Murray/IT/Morris
Harris/Beasley
Barton/Craig/Hernangomez/Porter
Millsap/Lyles/Lydon/Vanderbilt
Jokic/Plumlee/Welsh(2-way)

Ezen kívül DeVaughn Akoon-Purcell lehet még 2-way szerződést kap.
több mint 5 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Én egyébként végre eldöntöttem, hogy a Suns-nak fogok szurkolni 😀
Tetszik a Warriors, de eh.. bandwagon. Celtics, Spurs, 76ers, Lakers valahogy nem, jöjjön a szimpatikus szar csapat, akiben van potenciál 😀
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 113 — Lucas Scott
igazából egy dolgot felejtünk el a csapat GM-k szemszögéből: mikor azt látják, hogy Cousins is hova ír alá innentől érthetően félnek attól, hogy a saját csikójuk is inkább elmegy vmi nagyobb csapatba másod-harmad hegedűsnek a gyűrűért. az olyan csapatok mint a Suns, Wolves stb nem reménykedhetnek abban, hogy FA-t igazolnak, mert oda saját magától nem megy senki. ezért kell nekik túl fizetniük mkit ráadásul a CBA is a játékosoknak kedvez ebből a szempontból. sztem a Sunsnak sem volt más lehetősége, ahogy a Wolvesnak Wigginsszel vagy a Bullsnak LaVine-nal. épp emiatt rohadt nehéz csupán draftról építkezni ma, mikor a nagyok összeállnak úgy, hogy egy szezonon belül játszik kb 3 Dream Team.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
dawyd728 3 707
Booker 5 év 158 millió.

Oké 21 éves, de ér ennyit? Persze, ha nem a Suns, akkor más beajánlott volna neki jövőre egy 4 év maxot, szóval a Suns valahol kényszerpályán mozgott. Valami azt súgja lehet még ebből egy rossz szerződés is, ha nem fejlődik elég dinamikusan. Én 3 év játék után kevesebb red flag mellett adnék csak max szerződést. 60-148-as mérleg, az 56%-os TS, a negatív RPM vagy a csapatából sem kiemelkedő netrtg valahol mind elbizonytalanítanak. Idén már csapat is lesz körülötte, akikkel 35 győzelem körül kell lennie. Nagyon kíváncsi vagyok mire viszi idén.
dawyd728
Devin Booker's career is off to a strong start:

- Youngest with 60- or 70-point game in NBA history (20 yrs, 145 days)

- 3rd-youngest to reach 4,000 career points (LeBron & Durant)

- Averaged 2nd-most PPG (24.9) by a guard 21 or younger last season (Michael Jordan - 28.2)

És igen, 21 éves, fiatalabb, mint Donovan Mitchell. 😊 Nyilván a good guy, bad team statisztikák érvényesek rá, de összességében nagyon nagy hiányossága nincsen (védekezése is fejlődő), cserébe órákig lehetne sorolni, hogy miben teszi jobbá a csapatot.

A nyugati konferencia legjobb young core-ját építette ki a Suns, kell nekik 2 év, hogy beérjenek, ezt pedig nem lehet aláaknázni azzal, hogy elkezdenek zsidóskodni (ahogy tették azt anno Joe Johnsonnal).
Maka
Míg Klay 60 pontos 3 negyedétől letettem a hajamat, addig Booker 70 pontja nekem inkább volt kellemetlen. Nagy dolog ettől eltekintve is, de nálam az inkább volt cirkuszi produkció, mint értékes támadójáték. A 4000 pont is szép dolog magában, de ma már szinte senki nem kezdi a karrierjét ilyen fiatalon. Kicsi a konkurencia listája. Plusz tét nélküli 200 meccsen azért nem olyan nagy szám ilyen számokat elérni. Ha ehhez párosulna egy átlag 56%-os TS, ahol a 3. éve már 60-at karcolja, arra azt mondom oké kapja meg 3 év után a maxot. Ezt a pénzt, amit kapott Booker én Thompsonnak sem adnám oda jövőre, pedig ő érzésem szerint jövő nyáron is előtte lesz az SG sorban.

Én csak azt nem értem miért kellett idén hosszabbítani. Jövőre nem lett volna elég? Sunst nem hajtja a tatár, mint pl a Denvert Jokic és a 2. körös szerződése, ahol 4 év után nincs RFA státusz így ott vagy idén 3 év után kellett lemondania a csapatnak a 4. évi olcsó újonc csapatopcióról, h ezzel idén váljon RFA-é és ezzel garantáltan magukhoz tudják lancolni, vagy bízni jövőre a jószerencsében, h Jokic sima FA-ként is Denvert választja.

Nem mondom azt, h rossz szerződés, sőt idei társakkal egy MIP szezonnal a háta mögött lehet totál idiótának fogok tűnni ezekkel a gondolatokkal. Viszont, ha a hatékonysága, advanced statjai nem fejlődnek, még lehet belőle túlfizetés.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 285 — The Mathematician
papiron max, de a losing culture-t még ki kell nőni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Maka Jacksonville Jaguars Boise State Broncos 2 746
Booker 5 év 158 millió.

Oké 21 éves, de ér ennyit? Persze, ha nem a Suns, akkor más beajánlott volna neki jövőre egy 4 év maxot, szóval a Suns valahol kényszerpályán mozgott. Valami azt súgja lehet még ebből egy rossz szerződés is, ha nem fejlődik elég dinamikusan. Én 3 év játék után kevesebb red flag mellett adnék csak max szerződést. 60-148-as mérleg, az 56%-os TS, a negatív RPM vagy a csapatából sem kiemelkedő netrtg valahol mind elbizonytalanítanak. Idén már csapat is lesz körülötte, akikkel 35 győzelem körül kell lennie. Nagyon kíváncsi vagyok mire viszi idén.
dawyd728
Devin Booker's career is off to a strong start:

- Youngest with 60- or 70-point game in NBA history (20 yrs, 145 days)

- 3rd-youngest to reach 4,000 career points (LeBron & Durant)

- Averaged 2nd-most PPG (24.9) by a guard 21 or younger last season (Michael Jordan - 28.2)

És igen, 21 éves, fiatalabb, mint Donovan Mitchell. 😊 Nyilván a good guy, bad team statisztikák érvényesek rá, de összességében nagyon nagy hiányossága nincsen (védekezése is fejlődő), cserébe órákig lehetne sorolni, hogy miben teszi jobbá a csapatot.

A nyugati konferencia legjobb young core-ját építette ki a Suns, kell nekik 2 év, hogy beérjenek, ezt pedig nem lehet aláaknázni azzal, hogy elkezdenek zsidóskodni (ahogy tették azt anno Joe Johnsonnal).

https://www.facebook.com/makamazsom/
https://twitter.com/makamazsom
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 285 — The Mathematician
eyébként a Booker, Wiggins és a többi fiatal sztárjelölt túlfizetése kb a legutóbbi CBA "hozadéka"
így tudják magukhoz láncolni őket, és mivel ők nagyobb és hosszabb szerződést tudnak adni a csikók ki is könyörgik ezt

aztán jönnek a Kawhi, Irving féle esetek h az sem elég

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 285 — The Mathematician
próbálkoztak ők nash után is, be is sültek általában

volt ott Dragic is, Bledsoe, Isiah Thomas még ott van B Knight
persze egyik se vált ott be igazán

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 033 — Ajmo Vatreni
Booker 5 év 158 millió.

Oké 21 éves, de ér ennyit? Persze, ha nem a Suns, akkor más beajánlott volna neki jövőre egy 4 év maxot, szóval a Suns valahol kényszerpályán mozgott. Valami azt súgja lehet még ebből egy rossz szerződés is, ha nem fejlődik elég dinamikusan. Én 3 év játék után kevesebb red flag mellett adnék csak max szerződést. 60-148-as mérleg, az 56%-os TS, a negatív RPM vagy a csapatából sem kiemelkedő netrtg valahol mind elbizonytalanítanak. Idén már csapat is lesz körülötte, akikkel 35 győzelem körül kell lennie. Nagyon kíváncsi vagyok mire viszi idén.
dawyd728
Azért az 56% TS-t ne írjuk már be nettó negatívumnak egy scorernél. Ez az Oladipo, Beal, DeRozan régió. Egy fos csapatban duplázva, triplázva, sztem nem rossz számok ezek 25/4/5 stat mellé. Az biztos, hogy a jövőnek is szól ez, mert védekezésben és hatékonyságban is lépni kell pár szintet, de egy ilyen rosszul teljesítő csapatnak nem nagyon volt más opciója. Megbánni szerintem nem fogja a Suns, mert egy 21 éves játékosról beszélünk, aki az 5 év végére is csak 27 körül lesz.

Amúgy azzal totálisan egyetértek, hogy brutálisan szar irányba megy a liga. Ilyen pénzeket, régen csak a krém krémje kapott, most meg minden átlag fölötti fiatal megkapja ezeket a szerződéseket, néha még kiemelkedőnek lenni se kell hozzá(Lásd: Wiggins). Annak se vagyok rajongója, hogy 3. év után oda lehet adni ezt. A csapatok kb falhoz vannak állítva, hogy fizessék az 4-5*ösét a 4. éves pénznek, miközben pont ez lenne a kritikus szakasz, ahol a ledraftolt franchise player köré felépíted a csapatot.
andree
Második bekezdés +1.

Annyiban vitatkoznék, h egy védekezésben gyenge scorertől ilyen szerződéssel 60%-ot várnék el. Oké sok világtalan mellett gyengébb a hatékonyság, de erre szerintem térjünk vissza a szezon végén, mert idén szerintem már nem lehet kifogás a 60% alatti TS-re a csapattársai. Ha védekezésben posztján csak átlagos szintre javulna, de a támadó hatékonyságán ilyen usg%, mellet nem javítana, már az is elfogadható javulás lenne szerintem tőle, de javulni kell, mert ezt a szerződést szerintem nem a jelenre kapta, hanem a potenciálra. Ha pedig nem nő bele abba a szerepbe, amire képesnek gondolják, akkor gondba lehet a Suns.
dawyd728
Ennél nagyobb bajban, hogy lehetne a Suns? 2009-ben voltak utoljára PO-ban. Volt egy pozitiv szezonjuk 2014-ben.
Találtak a sokévi draft során egy jó játékost (ok, lehet nem ér ennyit), muszáj volt megtartaniuk. Nemcsak sportszakmailag, hanem üzletileg is. Kell egy arc a franchisenak. Nash óta nincs senki. Most, hogy ő alkalmas-e, az majd kiderül, de akkor sem volt más lehetőség.
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 578 — Így remélem megfelelek nektek.....
Minden idők legszimpatikusabb, és egyben legjobb játékosa, Tony Parker 2 évre aláírt a Hornetshez 10 miskáért,

SENKI SEM ÍR RÓLA???
eaglesmcnabb
Hopp elmegy még más csapathoz.....persze ha játszani akar érthető, de amennyit ott tud, annyit a Spurnek is tudott volna.....
több mint 5 éve
dawyd728 3 707
Booker 5 év 158 millió.

Oké 21 éves, de ér ennyit? Persze, ha nem a Suns, akkor más beajánlott volna neki jövőre egy 4 év maxot, szóval a Suns valahol kényszerpályán mozgott. Valami azt súgja lehet még ebből egy rossz szerződés is, ha nem fejlődik elég dinamikusan. Én 3 év játék után kevesebb red flag mellett adnék csak max szerződést. 60-148-as mérleg, az 56%-os TS, a negatív RPM vagy a csapatából sem kiemelkedő netrtg valahol mind elbizonytalanítanak. Idén már csapat is lesz körülötte, akikkel 35 győzelem körül kell lennie. Nagyon kíváncsi vagyok mire viszi idén.
dawyd728
Azért az 56% TS-t ne írjuk már be nettó negatívumnak egy scorernél. Ez az Oladipo, Beal, DeRozan régió. Egy fos csapatban duplázva, triplázva, sztem nem rossz számok ezek 25/4/5 stat mellé. Az biztos, hogy a jövőnek is szól ez, mert védekezésben és hatékonyságban is lépni kell pár szintet, de egy ilyen rosszul teljesítő csapatnak nem nagyon volt más opciója. Megbánni szerintem nem fogja a Suns, mert egy 21 éves játékosról beszélünk, aki az 5 év végére is csak 27 körül lesz.

Amúgy azzal totálisan egyetértek, hogy brutálisan szar irányba megy a liga. Ilyen pénzeket, régen csak a krém krémje kapott, most meg minden átlag fölötti fiatal megkapja ezeket a szerződéseket, néha még kiemelkedőnek lenni se kell hozzá(Lásd: Wiggins). Annak se vagyok rajongója, hogy 3. év után oda lehet adni ezt. A csapatok kb falhoz vannak állítva, hogy fizessék az 4-5*ösét a 4. éves pénznek, miközben pont ez lenne a kritikus szakasz, ahol a ledraftolt franchise player köré felépíted a csapatot.
andree
Második bekezdés +1.

Annyiban vitatkoznék, h egy védekezésben gyenge scorertől ilyen szerződéssel 60%-ot várnék el. Oké sok világtalan mellett gyengébb a hatékonyság, de erre szerintem térjünk vissza a szezon végén, mert idén szerintem már nem lehet kifogás a 60% alatti TS-re a csapattársai. Ha védekezésben posztján csak átlagos szintre javulna, de a támadó hatékonyságán ilyen usg%, mellet nem javítana, már az is elfogadható javulás lenne szerintem tőle, de javulni kell, mert ezt a szerződést szerintem nem a jelenre kapta, hanem a potenciálra. Ha pedig nem nő bele abba a szerepbe, amire képesnek gondolják, akkor gondba lehet a Suns.
több mint 5 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 446 — TODDHERREMANS79
Minden idők legszimpatikusabb, és egyben legjobb játékosa, Tony Parker 2 évre aláírt a Hornetshez 10 miskáért,

SENKI SEM ÍR RÓLA???

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
andree Arizona Cardinals 1 667
Booker 5 év 158 millió.

Oké 21 éves, de ér ennyit? Persze, ha nem a Suns, akkor más beajánlott volna neki jövőre egy 4 év maxot, szóval a Suns valahol kényszerpályán mozgott. Valami azt súgja lehet még ebből egy rossz szerződés is, ha nem fejlődik elég dinamikusan. Én 3 év játék után kevesebb red flag mellett adnék csak max szerződést. 60-148-as mérleg, az 56%-os TS, a negatív RPM vagy a csapatából sem kiemelkedő netrtg valahol mind elbizonytalanítanak. Idén már csapat is lesz körülötte, akikkel 35 győzelem körül kell lennie. Nagyon kíváncsi vagyok mire viszi idén.
dawyd728
Azért az 56% TS-t ne írjuk már be nettó negatívumnak egy scorernél. Ez az Oladipo, Beal, DeRozan régió. Egy fos csapatban duplázva, triplázva, sztem nem rossz számok ezek 25/4/5 stat mellé. Az biztos, hogy a jövőnek is szól ez, mert védekezésben és hatékonyságban is lépni kell pár szintet, de egy ilyen rosszul teljesítő csapatnak nem nagyon volt más opciója. Megbánni szerintem nem fogja a Suns, mert egy 21 éves játékosról beszélünk, aki az 5 év végére is csak 27 körül lesz.

Amúgy azzal totálisan egyetértek, hogy brutálisan szar irányba megy a liga. Ilyen pénzeket, régen csak a krém krémje kapott, most meg minden átlag fölötti fiatal megkapja ezeket a szerződéseket, néha még kiemelkedőnek lenni se kell hozzá(Lásd: Wiggins). Annak se vagyok rajongója, hogy 3. év után oda lehet adni ezt. A csapatok kb falhoz vannak állítva, hogy fizessék az 4-5*ösét a 4. éves pénznek, miközben pont ez lenne a kritikus szakasz, ahol a ledraftolt franchise player köré felépíted a csapatot.
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 113 — Lucas Scott
azért ez a Kings offer sheet LaVine-nak nem semmi ...