OFF topik

31 feliratkozó

több mint 2 éve
YoungZeeZee 9 516
ez pl tipikusan felelőtlen balestnek tűnik mint Hencz G Tamás hibájának. Viszont a történet megint gyanús, senki nem volt a közelében, csak messziről látták. Lehet hogy itt ismét egy betanult mesét hallunk.

Egy valamit tudunk tenni, mindenkit figyelmeztetni hogy ne menjen vele. Bár ez sem sokat ér, általában azokat az embereket hálózza be akiknek a veszélyérzete egy más skálán mozog mint egy átlagos túrázóé.
Nomac
Igen, ez elsőre inkább hangzik balesetnek... más cég/vezető túrájáról is hallottam sztorikat, hogy valaki leesett a szurdokba/szikláról, mert fényképezkedtek a szélén... de ott túlélték, szóval az nem került a hírekbe.
(Alapból nem kéne nagyon a szélére kimenni, ezt soha nem fogom megérteni... meg azért is írtam a kiemelt részt, hogy ha azt megjegyzik az emberek, már azzal már beljebb vannak. Ha hátrafele veszíted el az egyensúlyod/kezdesz esni, akkor lehet hogy ígyis-úgyis mindegy..)

Szóval nem akarnám egyből ráhúzni ennél is a vizes lepedőt, de az biztos, hogy azok után amilyen képek/sztorik kijöttek róla, az Alpokba/"havas" hegyre biztos nem mennék vele.

Visszafelé a buszon, 3-4 csaj nemtetszését fejezte ki hogy miért nem próbálták meg legalább, addig mentek volna amíg nem lesz veszélyes. (Én már reggel a szállodában maradtam 😀 )
Persze előtte még soha nem voltak magashegyen, mint utána kiderült.
Nomac
Általában a kettő közt van összefüggés, azok szoktak hőbörögni akiknek nincs tapasztalatuk/nem látják át a veszélyt... ördögi kör. Bőven elég ha az embert egyszer elkapja az eső/a hideg, és utána jobban meggondolja az ilyet.
Igor
azt is neznem hogy a kibaszott social media meg okostelok miatt ilyen bevallalnak az emberek, egy selfiert...minel szebb es tokosebb kep legyen. ez rettento szomoru.
több mint 2 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 752 — All those moments will be lost in time, like tears in rain.
ez pl tipikusan felelőtlen balestnek tűnik mint Hencz G Tamás hibájának. Viszont a történet megint gyanús, senki nem volt a közelében, csak messziről látták. Lehet hogy itt ismét egy betanult mesét hallunk.

Egy valamit tudunk tenni, mindenkit figyelmeztetni hogy ne menjen vele. Bár ez sem sokat ér, általában azokat az embereket hálózza be akiknek a veszélyérzete egy más skálán mozog mint egy átlagos túrázóé.
Nomac
Igen, ez elsőre inkább hangzik balesetnek... más cég/vezető túrájáról is hallottam sztorikat, hogy valaki leesett a szurdokba/szikláról, mert fényképezkedtek a szélén... de ott túlélték, szóval az nem került a hírekbe.
(Alapból nem kéne nagyon a szélére kimenni, ezt soha nem fogom megérteni... meg azért is írtam a kiemelt részt, hogy ha azt megjegyzik az emberek, már azzal már beljebb vannak. Ha hátrafele veszíted el az egyensúlyod/kezdesz esni, akkor lehet hogy ígyis-úgyis mindegy..)

Szóval nem akarnám egyből ráhúzni ennél is a vizes lepedőt, de az biztos, hogy azok után amilyen képek/sztorik kijöttek róla, az Alpokba/"havas" hegyre biztos nem mennék vele.

Visszafelé a buszon, 3-4 csaj nemtetszését fejezte ki hogy miért nem próbálták meg legalább, addig mentek volna amíg nem lesz veszélyes. (Én már reggel a szállodában maradtam 😀 )
Persze előtte még soha nem voltak magashegyen, mint utána kiderült.
Nomac
Általában a kettő közt van összefüggés, azok szoktak hőbörögni akiknek nincs tapasztalatuk/nem látják át a veszélyt... ördögi kör. Bőven elég ha az embert egyszer elkapja az eső/a hideg, és utána jobban meggondolja az ilyet.

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 2 éve
Nomac New England Patriots 4 278 — balazs.t85@gmail.com
 24.hu/kulfold/2023/09/26/szelfizes-kozben-lezuhant-fitneszedzo-kozma-zsuzsanna-meghalt-jordania/
Amadeus von Dollárbaloldal
Gyűlölködőben írtam róla..bárcsak az első lett volna 😕
Nomac
Nem néztem a gyűlölködőt, jó hogy mindkét helyre beírtad... így most visszaolvastam picit. Jordániába annyira sokan mennek, hogy fel sem merült bennem ezúttal, hogy ez is a Hencz G Tamás volt. Mondjuk, ha az Alpokbeli dolgokért nem kapták el, kétlem hogy ezért bármit fog kapni.

És akármi is történt, a legfontosabb tanulság (azon kívül nyilván, hogy Hencz-cel senki ne menjen sehova), hogy magas helyen, sziklán/gerincen/ilyen helyeken az ember sose szelfizzen!

Szelfizés közben az egyensúlyvesztés még sokkal veszélyesebb (mert van valami a kezedben, és emiatt nem tudsz ugyanolyan gyors reflexből kapaszkodó után nyúlni, ha laikus ember vagy/nem vagy erre reflexszerűen kiképezve.. és a legtöbb turista ilyen sajnos) - mindig kérj meg valakit, hogy fényképezzen le, ilyen helyeken.
Igor
Az a csoda hogy eddig csak két ember halt meg mellette, és ez pl tipikusan felelőtlen balestnek tűnik mint Hencz G Tamás hibájának. Viszont a történet megint gyanús, senki nem volt a közelében, csak messziről látták. Lehet hogy itt ismét egy betanult mesét hallunk.

Egy valamit tudunk tenni, mindenkit figyelmeztetni hogy ne menjen vele. Bár ez sem sokat ér, általában azokat az embereket hálózza be akiknek a veszélyérzete egy más skálán mozog mint egy átlagos túrázóé.

Egy érdekes példa mennyire nem tudják az emberek helyén kezelni a veszélyt a hegyen. Hétvégén egy 40 fős csoporttal másztam volna meg a Rsys-t (2500-as Magas Tátrai csúcs, sima séta, és egy láncos és kitett részel a végén). Az előrejelzés szerint 20mm eső vasárnapra, és ez lehet hó is a hideg miatt. A látási viszonyok már a Csorba tónál is 20 méteresek voltak, fent még érdekesebb lett volna. A túravezető le is fújta a dolgot, nagyon helyesen. Két vezető ilyen ködben nem tud vigyázni 40 emberre, akkor ne is beszéljünk arról hogy mi történne ha a láncos részen kicsit lefagyna, nulla felszereléssel, vagy 10 cm hóval megspékelve.
Visszafelé a buszon, 3-4 csaj nemtetszését fejezte ki hogy miért nem próbálták meg legalább, addig mentek volna amíg nem lesz veszélyes. (Én már reggel a szállodában maradtam 😀 )
Persze előtte még soha nem voltak magashegyen, mint utána kiderült.
több mint 2 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 752 — All those moments will be lost in time, like tears in rain.
 24.hu/kulfold/2023/09/26/szelfizes-kozben-lezuhant-fitneszedzo-kozma-zsuzsanna-meghalt-jordania/
Amadeus von Dollárbaloldal
Gyűlölködőben írtam róla..bárcsak az első lett volna 😕
Nomac
Nem néztem a gyűlölködőt, jó hogy mindkét helyre beírtad... így most visszaolvastam picit. Jordániába annyira sokan mennek, hogy fel sem merült bennem ezúttal, hogy ez is a Hencz G Tamás volt. Mondjuk, ha az Alpokbeli dolgokért nem kapták el, kétlem hogy ezért bármit fog kapni.

És akármi is történt, a legfontosabb tanulság (azon kívül nyilván, hogy Hencz-cel senki ne menjen sehova), hogy magas helyen, sziklán/gerincen/ilyen helyeken az ember sose szelfizzen!

Szelfizés közben az egyensúlyvesztés még sokkal veszélyesebb (mert van valami a kezedben, és emiatt nem tudsz ugyanolyan gyors reflexből kapaszkodó után nyúlni, ha laikus ember vagy/nem vagy erre reflexszerűen kiképezve.. és a legtöbb turista ilyen sajnos) - mindig kérj meg valakit, hogy fényképezzen le, ilyen helyeken.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 2 éve
Nomac New England Patriots 4 278 — balazs.t85@gmail.com
 24.hu/kulfold/2023/09/26/szelfizes-kozben-lezuhant-fitneszedzo-kozma-zsuzsanna-meghalt-jordania/
Amadeus von Dollárbaloldal
Gyűlölködőben írtam róla..bárcsak az első lett volna 😕
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 551
 24.hu/kulfold/2023/09/26/szelfizes-kozben-lezuhant-fitneszedzo-kozma-zsuzsanna-meghalt-jordania/
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 339 — Saturday Night Lights
| Dunakeszi, kb. 44ezer ember. |
Őszentsége Sobri Jóska
egy utca, hogy a faszba?
Negritis, a vajda
Jó hosszú.
Őszentsége Sobri Jóska
annyira 😀
de érted saját tesconk sincs 😀
van a gödi meg a fóti 😀
Negritis, a vajda
A Tesco nem pont a Fót-Keszi határon van?

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 799 — The Mathematician
| Dunakeszi, kb. 44ezer ember. |
Őszentsége Sobri Jóska
egy utca, hogy a faszba?
Negritis, a vajda
Jó hosszú.
Őszentsége Sobri Jóska
annyira 😀
de érted saját tesconk sincs 😀
van a gödi meg a fóti 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 276 — #NoStress
| Dunakeszi, kb. 44ezer ember. |
Őszentsége Sobri Jóska
egy utca, hogy a faszba?
Negritis, a vajda
Jó hosszú.

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 799 — The Mathematician
| Dunakeszi, kb. 44ezer ember. |
Őszentsége Sobri Jóska
egy utca, hogy a faszba?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 412 — Sworn to the Dark
Az égvilágon nem kapcsolódik semmihez, csak nézegettem Magyarország legnépesebb városait, és meglepődve tapasztaltam, hogy melyik az a város, ahol a legtöbben élnek, és amelyik se nem megyeszékhely se nem megyei jogú város. Sose találtam volna ki. Aki tippel egyet magában és eltalálja, annak nagy gratuláció.
| Dunakeszi, kb. 44ezer ember. |
Őszentsége Sobri Jóska
Rögtön rávágtam Érdet, mielőtt megnéztem a spoilert.
Kampman
én Ózdot mondtam volna... néhány évtizede még stimmelt is volna

built for this shit

több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 276 — #NoStress
Az égvilágon nem kapcsolódik semmihez, csak nézegettem Magyarország legnépesebb városait, és meglepődve tapasztaltam, hogy melyik az a város, ahol a legtöbben élnek, és amelyik se nem megyeszékhely se nem megyei jogú város. Sose találtam volna ki. Aki tippel egyet magában és eltalálja, annak nagy gratuláció.
| Dunakeszi, kb. 44ezer ember. |
Őszentsége Sobri Jóska
Rögtön rávágtam Érdet, mielőtt megnéztem a spoilert.
Kampman
Én is azt mondtam volna, de az már egy ideje megyei jogú város.

több mint 2 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 716
Az égvilágon nem kapcsolódik semmihez, csak nézegettem Magyarország legnépesebb városait, és meglepődve tapasztaltam, hogy melyik az a város, ahol a legtöbben élnek, és amelyik se nem megyeszékhely se nem megyei jogú város. Sose találtam volna ki. Aki tippel egyet magában és eltalálja, annak nagy gratuláció.
| Dunakeszi, kb. 44ezer ember. |
Őszentsége Sobri Jóska
Rögtön rávágtam Érdet, mielőtt megnéztem a spoilert.

több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 276 — #NoStress
Az égvilágon nem kapcsolódik semmihez, csak nézegettem Magyarország legnépesebb városait, és meglepődve tapasztaltam, hogy melyik az a város, ahol a legtöbben élnek, és amelyik se nem megyeszékhely se nem megyei jogú város. Sose találtam volna ki. Aki tippel egyet magában és eltalálja, annak nagy gratuláció.
| Dunakeszi, kb. 44ezer ember. |

több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 21 034
Idióta picsa stewardess megmondta, hogy a szabály az szabály, nem értette a természet hívő szavát.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 835 — Lucas Scott
@csebi nem bírt magával már megint.

 utazomajom.hu/reszeg-utas-vizelt/
Hanni
megmondtam h hugyozni fogok, most ezen miert lepodtek meg ennyire ...
csebi
legalább nem fosta végig az egész repcsit mint nemrég vki más
Kúrfürst briareos
@Lofli szokott kijarni a wcre ugye, ha gol kell egy soccer meccsen?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
@csebi nem bírt magával már megint.

 utazomajom.hu/reszeg-utas-vizelt/
Hanni
megmondtam h hugyozni fogok, most ezen miert lepodtek meg ennyire ...
csebi
legalább nem fosta végig az egész repcsit mint nemrég vki más

több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 835 — Lucas Scott
@csebi nem bírt magával már megint.

 utazomajom.hu/reszeg-utas-vizelt/
Hanni
megmondtam h hugyozni fogok, most ezen miert lepodtek meg ennyire ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 654 — Poloska confirmed
@csebi nem bírt magával már megint.

 utazomajom.hu/reszeg-utas-vizelt/
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 799 — The Mathematician
egyébként vicces hogy musk a bolygó megmentője
Negritis, a vajda
Musk egy bohóc. És a gázerőmű a legkisebb gond most...

És tudom, hogy te tudod... de akkor legalább ne írdd le/ne így pls...
Igor
bocs
igazából a tesla és az elektromos autók viszonylatában írtam ezt, aszittem átmegy a szarkazmus
amúgy az egész CO2 kibocsátás meg környezet szennyezés téma rohadt nehéz és komplex

 www.youtube.com/c/ClimateTown/videos
az itteni videókat javaslom

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 752 — All those moments will be lost in time, like tears in rain.
egyébként vicces hogy musk a bolygó megmentője
Negritis, a vajda
Musk egy bohóc. És a gázerőmű a legkisebb gond most...

És tudom, hogy te tudod... de akkor legalább ne írdd le/ne így pls...

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 799 — The Mathematician
40-42 kg CO2 termelődik egy 2 méter magas műfenyő gyártásakor
vpi
Ez hogy?
Egy műfenyő mondjuk kb. 10 kg.
Minden 10 kilónyi műanyagtermék előállítása során négyszerannyi tömeg CO2 keletkezik?
Őszentsége Sobri Jóska
Így van, műanyagtipustól függően 2 és 6kg közötti CO2 keletkezik 1kg műanyag gyártásakor.

 8billiontrees.com/carbon-offsets-credits/carbon-ecological-footprint-calculators/plastic-carbon-footprint/
vpi
az elektromos autók ellenzői mindig ezt hozzák fel, hogy nem csak azt kéne nézni, hogy maga az autó ha már a forgalomban van, mennyire nem szennyez, de a gyártása során viszont igencsak nagyon
NB2
a gyártás egy dolog, mert az aksihoz a litium bányászat az borzalmas
viszont az elektromos áram előállítása a probléma

egyébként vicces hogy musk a bolygó megmentője úgy hogy gázerőmű kell a tesla és spacex gyárak működéséhez is

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 28 246 — nabege2@yahoo.com
40-42 kg CO2 termelődik egy 2 méter magas műfenyő gyártásakor
vpi
Ez hogy?
Egy műfenyő mondjuk kb. 10 kg.
Minden 10 kilónyi műanyagtermék előállítása során négyszerannyi tömeg CO2 keletkezik?
Őszentsége Sobri Jóska
Így van, műanyagtipustól függően 2 és 6kg közötti CO2 keletkezik 1kg műanyag gyártásakor.

 8billiontrees.com/carbon-offsets-credits/carbon-ecological-footprint-calculators/plastic-carbon-footprint/
vpi
az elektromos autók ellenzői mindig ezt hozzák fel, hogy nem csak azt kéne nézni, hogy maga az autó ha már a forgalomban van, mennyire nem szennyez, de a gyártása során viszont igencsak nagyon
több mint 2 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 551 — Patriot