Politika

65 feliratkozó

több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 126 — The Mathematician
A pszichopata rossz, el kéne zárni a társadalomtól. Ehelyett a legtöbb vezető a gzadaságban és a politikában az. Ennek látjuk az eredményét. Az itt jelenlévők között is van persze, csak az itt jelenlévők - nagy valószínűséggel - nem akarnak országot vezetni. Nagy különbség.
MC12
Dobálózik itt mindenki össze-vissza a pszichológiai szakkifejezésekkel, kórképekkel, tünetegyüttesekkel, betegségekkel, mintha azok megítélése fehér-fekete, egzakt dolog lenne.
Az oké, hogy propagandisták pszichopatáznak, de azok sorosoznak, zsidóznak, hazaárulóznak is, lófaszt se érdekel, semmi közük a valósághoz.
Na de aki nem agyhalott, az minek tesz ilyet?....
Őszentsége Sobri Jóska
De mi az állításod? Hogy MP nem tűnik annak, vagy annak tűnik? És OV? Vagy Trump? Szerintem az összes felsorolt rendelkezik többé-kevésbé pszichopatákra és nárcisztikusokra jellemző személyiségjegyekkel. Azt pedig már elég sokan megkutatták, hogy a céges felsővezetők és az élvonalbeli politikusok között messze felüleprezentáltak azok, akik ilyen személyiségjegyeket mutatnak.

Másrészről ez egy fórum, ami szükségszerűen egyszerűsít. Ez olyan, mintha számonkérne téged valaki, hogy miért agyhalottazod folyton a társadalom nagy részét? Hát működik az agyuk, vesznek levegőt, nem is halottak, esznek, szexelnek, dolgoznak, termelik a gdp-t, te meg jössz és azt mondod: agyhalottak. Pedig ugye, ez se fekete meg fehér, és főleg nem egzakt. 😊
MC12
Az az állításom, hogy nem vagy pszichiáter, és elmekórtani vagy mentálhigéniás kérdésekben szakember.
Meg az is, hogy se Orbánról, se Magyarról nem tudható, nem állitható, hogy pszichopata, még ha a köznyelvben ezt sokan így is mondanák.
Az, hogy bizonyos helyzetben bizonyos pszichopátiás jegyeket mutat valaki, az még nem pszichopata.
És még az is, hogy ha valaki nárcisztikus vagy pszichopata, az egy betegség, ami nem gyógyítható, és az ezzel való megbélyegzés kábé olyan, mint a cigányozás, zsidózás, buzizás.
Őszentsége Sobri Jóska
Akkor ahogy javasolták is innentől ne agyhalottazz mert nem vagy agysebész
Negritis, a vajda
Elég jól megállapítható egy ember kommunikációjából, annak tartalmából, koherenciájából, reakcióiból, döntéseiből, hogy az agya működésképtelen, diszfunkcionális, haszontalan, vagyis agyhalott.
Ez egy pszichiátriai/pszichológiai kórkép esetén nincs így.
Őszentsége Sobri Jóska
szerinted, más szerint meg a pszichopátia is könnyen megállapítható
megint más szerint a lábon kihordott agyhalál sem

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 349 — no es importante
😕

 telex.hu/belfold/2024/04/18/felmondas-hvg-hu-media-sajto

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress

ozibozi New York Giants 20 244
Az ilyen Mc félék nem értik, ha az érték az a jobboldal, meg nemzet/ország/ meg/és mellè egy rakás bolsevik hazugság ami nemzeti pántlikát kapott az agyhalottak miatt,

de milyen amikor ez hirtelen most pl visszaköszön. Szembe jön egy ugyanilyen köcsög aki ugyanazt, ugyanúgy mondja.
Ezt hogyan kellene kezelni pl.
Nincs meg a kiadott narratíva, azon kívül mint az M1. Nyom. Ezért mekeg-makog a tökéletes szakemberek’ által irányított Patyomkin falu.
Kb Ugyanazt rója fel hibának, amit előtte istenített.
Ebből is látszik, hogy nincs valódi tartalma a hagymázas nemzetieskedő büdös bolsiknak, csak a pénz/ és a ‘fortélyos félelem’tartja össze újra a rendszert. Tudjuk mi lett a vége anno.
Van akinek ez tetszik, van akinek nem.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 319
A pszichopata rossz, el kéne zárni a társadalomtól. Ehelyett a legtöbb vezető a gzadaságban és a politikában az. Ennek látjuk az eredményét. Az itt jelenlévők között is van persze, csak az itt jelenlévők - nagy valószínűséggel - nem akarnak országot vezetni. Nagy különbség.
MC12
Dobálózik itt mindenki össze-vissza a pszichológiai szakkifejezésekkel, kórképekkel, tünetegyüttesekkel, betegségekkel, mintha azok megítélése fehér-fekete, egzakt dolog lenne.
Az oké, hogy propagandisták pszichopatáznak, de azok sorosoznak, zsidóznak, hazaárulóznak is, lófaszt se érdekel, semmi közük a valósághoz.
Na de aki nem agyhalott, az minek tesz ilyet?....
Őszentsége Sobri Jóska
De mi az állításod? Hogy MP nem tűnik annak, vagy annak tűnik? És OV? Vagy Trump? Szerintem az összes felsorolt rendelkezik többé-kevésbé pszichopatákra és nárcisztikusokra jellemző személyiségjegyekkel. Azt pedig már elég sokan megkutatták, hogy a céges felsővezetők és az élvonalbeli politikusok között messze felüleprezentáltak azok, akik ilyen személyiségjegyeket mutatnak.

Másrészről ez egy fórum, ami szükségszerűen egyszerűsít. Ez olyan, mintha számonkérne téged valaki, hogy miért agyhalottazod folyton a társadalom nagy részét? Hát működik az agyuk, vesznek levegőt, nem is halottak, esznek, szexelnek, dolgoznak, termelik a gdp-t, te meg jössz és azt mondod: agyhalottak. Pedig ugye, ez se fekete meg fehér, és főleg nem egzakt. 😊

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 884
Hát, nem tudom mi ez a nagy MP-cumi, de én egy hozzá elég közel álló embertől tudom, hogy a csávó nárcisztikus hatalom mániás és tényleg verte meg zsarolta az asszonyt…
- JC6
Akkor ez az ismerős nagy esélyes felült az M1 vagonra. Szerintem, amíg ezt kézelfogható bizonyítókkal nem tudják bizonyítani (és ide Jucus arany málna díjas alakítása nem tartozik), addig az ellenkezője igaz.
És ha még igaz is lenne, akkor mi van? Mutass már egy olyan politikust, akinek nincs valamilyen defektje?
KB23
Illetve szomorú, nem szomorú, Magyarországon a néplélek része, hogy pénz számolva, asszony verve jó...
gabokocka
Igen, ez szomorú. 😕 Bár én örülnék, ha politikába ne nárcisztikus, hímsoviniszta férfiak kerüljenek és nem egy reality, bulvár show lenne. Bár az igaz, hogy a hatalom és a pénz az emberek nagy többségét megváltoztatja, és nem feltétlenül pozitív irányba. 😕
Én azért adok MP-nek egy esélyt, mert eddig (legalábbis nekem) nem adott az ellenkezőjére okot.
KB23
Hát, hogy mp milyen ember, azt már tudjuk a belépőjéből: szar. Az aki titokban felveszi a feleségével folytatott magánbeszélgetést, hogy később azt a saját politikai céljaira használja, az egy szar ember. Azt is látjuk a fellépéséből, kommunikációjából, megnyilvánulásaiból, hogy erősen nárcisztikus és finoman szólva pszichopata jelleget mutat (ez nem jelenti, hogy VJ ne lehetne ugyanez, sőt)............De éppen ezért lehet benne potenciál, lehet belőle akár OV kihívója is hosszútávon. A kortárs politika tetszik - nem tetszik az ilyen karakterű embereknek áll.

Hajlok egyetérteni Jóskával abban, hogy ne azért adjon, aki akar, mp-nek egy esélyt, mert ő jobb mint a ner (nem az, őt a ner teremtette) vagy mert jobb ember mint a magyar politikában bárki (nem az, sőt) vagy mert olyan remek poltikai programmal állt elő (nem állt) és ezeket a felesleges mázokat ne is kenegesse rá senki, mert értelmelten. Aki akar, azért adjon neki, mert az OV-Feri tandemnek a kurvaanyja. Klasszikussal élve: ennyi.
MC12
Muhaha...
Kérdés, hogyha még Gulyás Geri is azt mondja, hogy ez egy rossz házasság volt, akkor mikortól is szűnt meg a feleség/férj társ lenni és mikortól váltak bérlőtársakká?
Az is felmerül, hogy ezek alapján ők parancsra dughattak, mert kiadta a pocakharcos?

Gondolom itt nem az egész házasság során, hanem a legvégén vette fel a hanganyagot egy elég komoly üggyel kapcsolatban.
Máskor az ilyenekből bestsellereket írnak és filmet csinálnak, hogy micsoda drámán és lelki vívódáson mehetett keresztül a főszereplő amikor döntenie kellett arról, hogy mint felesküdött politikus, a közjó érdekét szolgálja vagy azt az embert védje akitől elhidegült, de mégiscsak a gyermekei anyja...

A pszichopata jelzőt meg úgy használjátok itt másra mintha az valami rossz dolog lenne (az is), miközben a vállalatvezetők, felsőbb menedzsment tagjai többnyire azok, így az itt jelenlevők között többen is mutathatnak ilyen jeleket...
Lúdas Solymi
1. Teljesen mindegy és lényegtelen, hogy mikortól romlott meg a kapcsolat, vagy mikortól váltak bérelttársá, vagy máshogymondva, az albérlőtársadat lehallgathatod, és aztán azt a személyes politikai haszonszerzésed miatt felhasználhatod (nem elfelejtve, hogy ez nem egy sima albérlet, van mögötte X év házasság meg 3 gyerek)? Persze, sőt. Ettől lesz valaki ügyes politikus. De az emberi minősége ettől még szar lesz. És ez a kettő, a politikus és az ember nem szükségszerűen korrelál egymással. Kifejezetten hasznos ha elválik. Lásd a politikai nagyvadjai itthon és külföldön, szinte mindről ki lehet jelenteni, hogy emberileg egy szar alak, de remek politikusok.

Ahogy Varga politikai indíttatásból tette közzé az ő magánéleti sztoriját Hajdunál, úgy MP is politikai indíttatásból csinálta és tette közzé a hangfelvételét. Miért nem akkor tette közzé, amikor készült, ha megszűntek akkor már férj és feleség lenni, miért csak bő egy évvel később? Politikai okból, ilyen egyszerű. És ez egy politikai értelemben okos húzás volt. De ne akarjuk már valami erkölcsi fárosznak beállítani a szar emberséget.

2. A pszichopata rossz, el kéne zárni a társadalomtól. Ehelyett a legtöbb vezető a gzadaságban és a politikában az. Ennek látjuk az eredményét. Az itt jelenlévők között is van persze, csak az itt jelenlévők - nagy valószínűséggel - nem akarnak országot vezetni. Nagy különbség.
MC12
Ilyen alapon dobjunk ki szinte minden hasonló drámát, mert a benne szereplő emberek szar alakok.
Úgy látszik most nagyon könnyen ítélkezel, máskor meg csűröd-csavarod a dolgokat.
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
A pszichopata rossz, el kéne zárni a társadalomtól. Ehelyett a legtöbb vezető a gzadaságban és a politikában az. Ennek látjuk az eredményét. Az itt jelenlévők között is van persze, csak az itt jelenlévők - nagy valószínűséggel - nem akarnak országot vezetni. Nagy különbség.
MC12
Dobálózik itt mindenki össze-vissza a pszichológiai szakkifejezésekkel, kórképekkel, tünetegyüttesekkel, betegségekkel, mintha azok megítélése fehér-fekete, egzakt dolog lenne.
Holott a jelen tudományos álláspont szerint szinte minden ember személyiségszerkezete kevert, nincsenek, vagy nagyon kevesen vannak olyanok, akiknél csak egyfajta személyiségjegy azonosítható.
Mindnyájunk mutathat kis pszichopátiás jegyeket, élet- és érzelmi helyzettől függően.
Plusz ott vannak még a traumák, neurózisok, amik szintén okozhatnak olyan viselkedést, ami tűnhet mondjuk pszichopátiásnak.
Az orvosilag diagnosztizált pszichopata az nem képes szeretni, tanulni, szorongani.
De lehet olyan ember, aki sokszor hasonlóan érez, mégse pszichopata, és olyan pszichopata is, aki atipikus, és néha szorong, máskor tanul, elvétve szeret.
Ezért annak megállapítása ki pszichopata, ki nem, az kurvára szakemberek dolga.

Annyiból, amennyit bármelyik ember, politikus magából megmutat a nyilvánosságban, nem lehet hitelt érdemlően vagy egyértelműen diagnosztizálni semmiféle mentális betegséget még egy szakembernek sem, nemhogy nekünk.
Plusz mindenkinek lehet némi pszichopátiás személyiségjegye, mivel kevert személyiségszerkezetünknek az is része lehet, csak legtöbbünknél nem ez a domináns, és belesimul egy integráns, kiforrott személyiségszerkezetbe, amelyik nem szenved pszihózistól. (A neurózis, a neurotikus viselkedés az más lapra tartozik, de az most pszichopata témában irreleváns.)

Elég gáz, hogy értelmesnek tűnő, tanult emberek úgy dobálóznak rendkívül összetett pszichológiai, pszichiátriai kórképekkel, mintha halvány fingjuk nem lenne arról amiről beszélnek. Mondjuk lehet tényleg nincs. (Erre jó példa, hogy pl. nárcisztikus személyiségszerkezetnek alapeleme, minden esetben része az áldozatpóz felvétele és az ezzel történő manipuláció, a tükörként használt környezet figyelmének megszerzése mártíromkodással, közben olyan emberekre mondják rá a "nárcisztikus" jelzőt, akik messze nem ezeket a tüneteket mutatják, csak önző, tapló egoisták.)

Az oké, hogy propagandisták pszichopatáznak, de azok sorosoznak, zsidóznak, hazaárulóznak is, lófaszt se érdekel, semmi közük a valósághoz.
Na de aki nem agyhalott, az minek tesz ilyet?....

több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 27 930 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Hát, nem tudom mi ez a nagy MP-cumi, de én egy hozzá elég közel álló embertől tudom, hogy a csávó nárcisztikus hatalom mániás és tényleg verte meg zsarolta az asszonyt…
- JC6
Akkor ez az ismerős nagy esélyes felült az M1 vagonra. Szerintem, amíg ezt kézelfogható bizonyítókkal nem tudják bizonyítani (és ide Jucus arany málna díjas alakítása nem tartozik), addig az ellenkezője igaz.
És ha még igaz is lenne, akkor mi van? Mutass már egy olyan politikust, akinek nincs valamilyen defektje?
KB23
Illetve szomorú, nem szomorú, Magyarországon a néplélek része, hogy pénz számolva, asszony verve jó...
gabokocka
Igen, ez szomorú. 😕 Bár én örülnék, ha politikába ne nárcisztikus, hímsoviniszta férfiak kerüljenek és nem egy reality, bulvár show lenne. Bár az igaz, hogy a hatalom és a pénz az emberek nagy többségét megváltoztatja, és nem feltétlenül pozitív irányba. 😕
Én azért adok MP-nek egy esélyt, mert eddig (legalábbis nekem) nem adott az ellenkezőjére okot.
KB23
Hát, hogy mp milyen ember, azt már tudjuk a belépőjéből: szar. Az aki titokban felveszi a feleségével folytatott magánbeszélgetést, hogy később azt a saját politikai céljaira használja, az egy szar ember. Azt is látjuk a fellépéséből, kommunikációjából, megnyilvánulásaiból, hogy erősen nárcisztikus és finoman szólva pszichopata jelleget mutat (ez nem jelenti, hogy VJ ne lehetne ugyanez, sőt)............De éppen ezért lehet benne potenciál, lehet belőle akár OV kihívója is hosszútávon. A kortárs politika tetszik - nem tetszik az ilyen karakterű embereknek áll.

Hajlok egyetérteni Jóskával abban, hogy ne azért adjon, aki akar, mp-nek egy esélyt, mert ő jobb mint a ner (nem az, őt a ner teremtette) vagy mert jobb ember mint a magyar politikában bárki (nem az, sőt) vagy mert olyan remek poltikai programmal állt elő (nem állt) és ezeket a felesleges mázokat ne is kenegesse rá senki, mert értelmelten. Aki akar, azért adjon neki, mert az OV-Feri tandemnek a kurvaanyja. Klasszikussal élve: ennyi.
MC12
Muhaha...
Kérdés, hogyha még Gulyás Geri is azt mondja, hogy ez egy rossz házasság volt, akkor mikortól is szűnt meg a feleség/férj társ lenni és mikortól váltak bérlőtársakká?
Az is felmerül, hogy ezek alapján ők parancsra dughattak, mert kiadta a pocakharcos?

Gondolom itt nem az egész házasság során, hanem a legvégén vette fel a hanganyagot egy elég komoly üggyel kapcsolatban.
Máskor az ilyenekből bestsellereket írnak és filmet csinálnak, hogy micsoda drámán és lelki vívódáson mehetett keresztül a főszereplő amikor döntenie kellett arról, hogy mint felesküdött politikus, a közjó érdekét szolgálja vagy azt az embert védje akitől elhidegült, de mégiscsak a gyermekei anyja...

A pszichopata jelzőt meg úgy használjátok itt másra mintha az valami rossz dolog lenne (az is), miközben a vállalatvezetők, felsőbb menedzsment tagjai többnyire azok, így az itt jelenlevők között többen is mutathatnak ilyen jeleket...
Lúdas Solymi
1. Teljesen mindegy és lényegtelen, hogy mikortól romlott meg a kapcsolat, vagy mikortól váltak bérelttársá, vagy máshogymondva, az albérlőtársadat lehallgathatod, és aztán azt a személyes politikai haszonszerzésed miatt felhasználhatod (nem elfelejtve, hogy ez nem egy sima albérlet, van mögötte X év házasság meg 3 gyerek)? Persze, sőt. Ettől lesz valaki ügyes politikus. De az emberi minősége ettől még szar lesz. És ez a kettő, a politikus és az ember nem szükségszerűen korrelál egymással. Kifejezetten hasznos ha elválik. Lásd a politikai nagyvadjai itthon és külföldön, szinte mindről ki lehet jelenteni, hogy emberileg egy szar alak, de remek politikusok.

Ahogy Varga politikai indíttatásból tette közzé az ő magánéleti sztoriját Hajdunál, úgy MP is politikai indíttatásból csinálta és tette közzé a hangfelvételét. Miért nem akkor tette közzé, amikor készült, ha megszűntek akkor már férj és feleség lenni, miért csak bő egy évvel később? Politikai okból, ilyen egyszerű. És ez egy politikai értelemben okos húzás volt. De ne akarjuk már valami erkölcsi fárosznak beállítani a szar emberséget.

2. A pszichopata rossz, el kéne zárni a társadalomtól. Ehelyett a legtöbb vezető a gzadaságban és a politikában az. Ennek látjuk az eredményét. Az itt jelenlévők között is van persze, csak az itt jelenlévők - nagy valószínűséggel - nem akarnak országot vezetni. Nagy különbség.
MC12
Pont akartam kérdezni, hogy melyik politikus nem egy szar alak, úgy világszerte? 😀

(Gyurma majd minnyá jön Sanna Marinnal)

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta

Hát szerintem más politikus ennél sokkal ocsmányabb dolgot is csinált a hatalom megtartása érdekében. (Putyin, Netanjáhú) Ezzel nem azt mondom, hogy erkölcsileg nem kétes, amit csinált, de erre mondják háborúban és szerelemben bármi megengedett. Ez bizonyítja az is, hogy a Pegasus-sal hány olyan embert hallgattak le, akikről azt magyarázták, hogy kockázatos személy? Azért ez olyan, hogy más szemében a szálkát...
KB23
És ha más politikus csinált ocsmányabbat akkor mi van? Az emberi minőség megítélésében lényegtelen, hogy te, én vagy Putyin csinált-e ocsmányabbat.

Ha szerelemben és háborúban minden szabad (ez egyébként egy borzasztóan káros és hazug állítás) akkor remélem semmi bajod Orbánékkal, hiszen ők is csak ezt az elvet követik 😊 hát háború van szerintük, úgyhogy mindent szabad.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 861 — Kinek mit intézett a kormánya
 telex.hu/belfold/2024/04/17/molnar-aron-noar-mozgalom-szunet-bejelentes?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR3H8GL3SuVHnp577v756d-Bmj32K1qVeZ_DHg3JE5lKXqmj9wbGIK0FdJw_aem_AcSepG1gWtWujzAGEoHtkggwwVpq-065C4M41TJn3dkwdi8u9cmvcQJIRXx0nY8eSGbj1qmzrx77FyFbWL7-Wtsx

BIG LIKE

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 20 244
 24.hu/belfold/2024/04/17/hazai-ivan-andras-rozsa-laszlo-peter-obuda-demokratikus-koalicio/

Jelen: mindenét elvesztette Óbuda volt DK-s alpolgármestere, akit volt párttársa hálózott be…
most
nyugdíjasként egy budapesti McDonalds-ban dolgozik kisegítőként.

És a háttérben egy látható Kubatov szál.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 126 — The Mathematician
Ez is szép történet, de a cím kicsit clickbait
 rtl.hu/belfold/2024/04/17/iskolasokat-vezenyelnek-ki-a-nemzetkozi-jobboldali-talalkozora

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 126 — The Mathematician
Eger ...
 youtu.be/eTgNf8DNcWs?si=a6_y3KAcSaFCk0yC

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 232
 hvg.hu/kkv/20240417_az-ngm-lebuktatta-magat-mikozben-azt-bizonygatta-hogy-nincs-is-sok-vendegmunkas

buhloone mindstate

több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 368 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Nem lehet h MP azért verte Jutkát, mert a tudta nélkül csinálta azt az ollózós videót? 🙃
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 931 — Cowboys fan
Láthatóan Pottyondi sem tudott mit kezdeni a nőveréses dologgal, mert nyilván egyik oldala örül, hogy végre lehet igazi kihívója Orbánnak, de mint nő, ha tényleg ilyen nőverő, akkor viszont azonnal kihátrálna mögüle.
NB2
Itt jön az ártatlanság vélelme. Ahogy mondtam, amíg nincs bizonyíték, én nem ítélkezem, viszont ahogy az kiderült Jucus bántalmazó.
Edinát tisztelem, imádom a tartalmait és nagyon meghatott a beszéde a tűntetésen, DE az hogy ő is egyből már minimálisan előítéleteket fogalmazz meg egy nem bizonyított állításról, kicsit furcsa számomra. Ahogy az is, hogy egy Baranyi vagy egy Donáth is véleményt formál egy olyan állításról, amit egy olyan közösség fogalmazott meg, amit elvileg le akarnak cserélni.
KB23
nem is igazán tehetnek mást.

i, hagyniuk kell egy menekülőutat arra az esetre, ha végül lenne kézzelfogható bizonyíték arra, hogy mégiscsak van igazságtartalma a vádaknak.

ii, ugye folyamatosan hangoztatták, hogy a kormány családi erőszak elleni fellépése még a vicc kategóriát sem éri el, és igenis kell valami komolyabb. ha most egy akár csak potenciális áldozatot az út szélén hagynak, akkor az ellene megy az eddigi pozicionálódásukkal

iii, abban a pillanatban, hogy száz százalékig beleállnak a "Varga Judit hazudik" vonalba, onnantól jön az m1-en a karaktergyilkosság a ii-es pontra visszavezetve, utána meg a szarcunami.

Szerkesztette: slowmotion
több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 371 — Patriot
Koccints Máté

deyell
Újabb elmélyült, szakpolitikai kérdésekről szóló kampányra készülhetünk.
Dzsokijuing
A Fidesz hozzászoktatott minket a szakpolitikához, és ez valóban nem hasonlít pl. a 2022-es kampányban a túlzott részletekig kidolgozott politikai programhoz, szakpolitikákra bontva, társadalmi vitára bocsájtva 😀

| Piros volt a paradicsom, nem sárga |
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 884
Hát, nem tudom mi ez a nagy MP-cumi, de én egy hozzá elég közel álló embertől tudom, hogy a csávó nárcisztikus hatalom mániás és tényleg verte meg zsarolta az asszonyt…
- JC6
Akkor ez az ismerős nagy esélyes felült az M1 vagonra. Szerintem, amíg ezt kézelfogható bizonyítókkal nem tudják bizonyítani (és ide Jucus arany málna díjas alakítása nem tartozik), addig az ellenkezője igaz.
És ha még igaz is lenne, akkor mi van? Mutass már egy olyan politikust, akinek nincs valamilyen defektje?
KB23
Illetve szomorú, nem szomorú, Magyarországon a néplélek része, hogy pénz számolva, asszony verve jó...
gabokocka
Igen, ez szomorú. 😕 Bár én örülnék, ha politikába ne nárcisztikus, hímsoviniszta férfiak kerüljenek és nem egy reality, bulvár show lenne. Bár az igaz, hogy a hatalom és a pénz az emberek nagy többségét megváltoztatja, és nem feltétlenül pozitív irányba. 😕
Én azért adok MP-nek egy esélyt, mert eddig (legalábbis nekem) nem adott az ellenkezőjére okot.
KB23
Hát, hogy mp milyen ember, azt már tudjuk a belépőjéből: szar. Az aki titokban felveszi a feleségével folytatott magánbeszélgetést, hogy később azt a saját politikai céljaira használja, az egy szar ember. Azt is látjuk a fellépéséből, kommunikációjából, megnyilvánulásaiból, hogy erősen nárcisztikus és finoman szólva pszichopata jelleget mutat (ez nem jelenti, hogy VJ ne lehetne ugyanez, sőt)............De éppen ezért lehet benne potenciál, lehet belőle akár OV kihívója is hosszútávon. A kortárs politika tetszik - nem tetszik az ilyen karakterű embereknek áll.

Hajlok egyetérteni Jóskával abban, hogy ne azért adjon, aki akar, mp-nek egy esélyt, mert ő jobb mint a ner (nem az, őt a ner teremtette) vagy mert jobb ember mint a magyar politikában bárki (nem az, sőt) vagy mert olyan remek poltikai programmal állt elő (nem állt) és ezeket a felesleges mázokat ne is kenegesse rá senki, mert értelmelten. Aki akar, azért adjon neki, mert az OV-Feri tandemnek a kurvaanyja. Klasszikussal élve: ennyi.
MC12
Muhaha...
Kérdés, hogyha még Gulyás Geri is azt mondja, hogy ez egy rossz házasság volt, akkor mikortól is szűnt meg a feleség/férj társ lenni és mikortól váltak bérlőtársakká?
Az is felmerül, hogy ezek alapján ők parancsra dughattak, mert kiadta a pocakharcos?

Gondolom itt nem az egész házasság során, hanem a legvégén vette fel a hanganyagot egy elég komoly üggyel kapcsolatban.
Máskor az ilyenekből bestsellereket írnak és filmet csinálnak, hogy micsoda drámán és lelki vívódáson mehetett keresztül a főszereplő amikor döntenie kellett arról, hogy mint felesküdött politikus, a közjó érdekét szolgálja vagy azt az embert védje akitől elhidegült, de mégiscsak a gyermekei anyja...

A pszichopata jelzőt meg úgy használjátok itt másra mintha az valami rossz dolog lenne (az is), miközben a vállalatvezetők, felsőbb menedzsment tagjai többnyire azok, így az itt jelenlevők között többen is mutathatnak ilyen jeleket...
több mint 1 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 290
Koccints Máté

deyell
Újabb elmélyült, szakpolitikai kérdésekről szóló kampányra készülhetünk.
Dzsokijuing
Hát igen, és erre még a független újságírók rásegítenek, sajnos. 😕 Bőven elég lenne a megafossból és a kormány médiából hallgatni ezt a szart.
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 561 — Saturday Night Lights
Koccints Máté

deyell
Újabb elmélyült, szakpolitikai kérdésekről szóló kampányra készülhetünk.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 219
Hát, nem tudom mi ez a nagy MP-cumi, de én egy hozzá elég közel álló embertől tudom, hogy a csávó nárcisztikus hatalom mániás és tényleg verte meg zsarolta az asszonyt…
- JC6
Biztos nem Fideszes vagy erős Fidesz szimpatizáns az ismerősöd 😊
Toca
Nem. Németh Sándor erős, független, megbízható ember. Ő a világért se adna egy báránykája szájába olyat, amivel a híveket számára kedvező irányba állítaná.
dawyd728
már várom az újabb Hack Péter interjút. Már az elsőben is szépen mosdatta az ügyészséget.