Politika

69 feliratkozó

több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 862
jobban teljesít (2009-ben még 10 magyar cég volt a listán és ezzel élen álltak)

 i.ibb.co/cFBVp1f/431070059-901063268688486-8784705126733950638-n.jpg
deyell
És ez csak a felszín. 8 éve vagyok a szcénában, dolgoztam startupnál, alapítottam 3-t, eltemettem 2-t, dolgoztam akcelerátornál, talent scouting területen, voltam mentor egy uniós finanszírozású programban.

Röviden: egy dolog a bizonytalan jogi környezet, egy dolog a forráshiány, de az igazi gond a tehetséges vállakozó fiatalok totális hiánya. Egyszerűen annyira sok múlik a családi hátteren, mert a közoktatás és az egyetemek nem termelnek ki elég megfelelő embert.

Lehetne ezen változtatni, de az nem lenne látványos. Látványosságok meg semmit nem érnek. A századik meetup, az évi 5 felmérés, a havi két cikk a Forbesban jó szándékú, de pótcselekvés. Az a szomorúság, hogy pont ennyi erőfeszítés lenne csinálni is valamit.
Gyurma Pappa
Az még nem lehet a háttéreben, hogy sok fiatal vállalkozó fél MO-on céget alapítani, mert valaki úgyis ráteszi a kezét és beolvasztja egy nagyobb konzorciumba (OPUS, 4iG) és egyszerűen kiviszi inkább az ötletét külföldre? Nekem van ismerős, aki Dániában alapított egy startup céget és azóta terjeszkedik országon belül és az állam ahelyett, hogy rátette volna a kezét támogatja.
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 913 — zászló zászló szív
jobban teljesít (2009-ben még 10 magyar cég volt a listán és ezzel élen álltak)

 i.ibb.co/cFBVp1f/431070059-901063268688486-8784705126733950638-n.jpg
deyell
És ez csak a felszín. 8 éve vagyok a szcénában, dolgoztam startupnál, alapítottam 3-t, eltemettem 2-t, dolgoztam akcelerátornál, talent scouting területen, voltam mentor egy uniós finanszírozású programban.

Röviden: egy dolog a bizonytalan jogi környezet, egy dolog a forráshiány, de az igazi gond a tehetséges vállakozó fiatalok totális hiánya. Egyszerűen annyira sok múlik a családi hátteren, mert a közoktatás és az egyetemek nem termelnek ki elég megfelelő embert.

Lehetne ezen változtatni, de az nem lenne látványos. Látványosságok meg semmit nem érnek. A századik meetup, az évi 5 felmérés, a havi két cikk a Forbesban jó szándékú, de pótcselekvés. Az a szomorúság, hogy pont ennyi erőfeszítés lenne csinálni is valamit.

több mint 2 éve
Lecsó Denver Broncos 3 393
Ps: a Reagen és Thatcher kultusz analóg a Bajnai-kultusszal 😊 😊 😊
MC12
De hát azok legalább "szakértők" voltak... 😀
több mint 2 éve
Lecsó Denver Broncos 3 393
 www.youtube.com/watch?v=NRPq9liT1HU
NB2
Mondjuk ez a srác ritka tenyérbemászó módon csinálja ugyan azt mint amit a megafonosok csinálnak, csak a másik oldallal.
Tarsi
Próbálj meg arra figyelni, amit kérdez.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 378 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=NRPq9liT1HU
NB2
Mondjuk ez a srác ritka tenyérbemászó módon csinálja ugyan azt mint amit a megafonosok csinálnak, csak a másik oldallal.
Tarsi
Pont ez a lényeg

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 754
 www.youtube.com/watch?v=NRPq9liT1HU
NB2
Mondjuk ez a srác ritka tenyérbemászó módon csinálja ugyan azt mint amit a megafonosok csinálnak, csak a másik oldallal.
több mint 2 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 660 — Sworn to the Dark
jobban teljesít (2009-ben még 10 magyar cég volt a listán és ezzel élen álltak)

built for this shit

több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 926 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
 m.hvg.hu/gazdasag/20240305_reszletesen-megmutatta-a-ksh-hogyan-omlott-ossze-a-kormany-novekedesi-alma

ahogy Thatcher megmondta.
Amadeus von Dollárbaloldal
Könyörgöm, ne. Thatcher teljesen rosszul használ "mások pénze" idézetre gondolsz, annak semmi értelme önmagában sem, főleg ahogy ő használta.

A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Ahogyan Assur-ban-apli bukasa is i.e. cirka 600-ban is jelentos hatast gyakorolt ra, hogy most itt van Macron, Scholz, Trump stb.

Viccet felreteve, sokkal kozelebb is talalsz legalabb akkora, ha nem nagyobb hatassal biro aktorokat akiknek koszonhetjuk: mindenkori FED, Obama, Merkel, Bush/Cheney, Clinton, Tony Blair stb. Meg akkor is, ha midnen mas dimenziot (pl: kulpolitika, haborupartisag, bankmentesek, illegalis migracio promotalasa stb) folyamatot kizarsz (ami szerintem eleg hibas nezopont) es pusztan a vagyonelosztast nezed.
undisputedly
Akiket felsoroltál mind következmények, nem okok. A nyugati világban az 1950-70 közötti időszakban rekordalacsony volt a társadalmi osztályok közötti vagyoni különbség, rugalmas volt az átjárhatóság a csoportokban stb. Ez a 70es évek olajvàlságában már romlott, de közel sem radikálisan, és a vagyoni különbségek szignifikáns szétszakadása sem történt meg.

Csodálkozom, hogy Margaret van Gyurma céltábláján, holott van aki sokkal bűnösebb nála: Reagen és a körülötte levő gazdasàgi körök extrém szélsőségesen piacpárti narratívája. Nem véletlen, hogy akkora barátok voltak Thatcherrel ugye…

Az a mértékű dereguláción és a nagy állami elosztórendszerek leépítésén (elsősorban uk, de az USA-ban is vágták rendesen a drogrehab-keretet mindjuk) keresztüli gazdaságélénkítés, ami kizárólag a nagyvállatoknak és a felső 1%-nak volt jó, (“majd lecsorog a többieknek is” aha..) és kihasználható, példátlan a modern gazdaságtörténetben. Reagen és T. után minden USA és nyugati vezető az ő gazdpolitikájukat követi, és önti le a saját, általában igen vékony ideológiai màzával.

Clinton, Bush, Obama, Blair, Orbán stb. mind ide nyúl vissza, tőlük szerezték, rájuk alapozták a gazdaságpolitikájukat. Ezért teljesen jogos rájuk hivatkozni Trump vagy Putyin kapcsán.

Ps: a Reagen és Thatcher kultusz analóg a Bajnai-kultusszal 😊 😊 😊
MC12
A kulonbseg ott van, hogy azt mondjatok, pusztan a neoliberalizmus 70-es es 80-as evekbeli ternyere miatt van most Putyin es Trump pl. Ez mar onmagaban nem lehet igaz, kizarolag egy behatast megtenni a jelen kor tarsadalmi igenyeinek -ezaltal politikai palettajanak- eredojekent.

Tudtommal eleg eros hangok vannak arra vonatkozoan is, hogy a neoliberalizmus eljovetelenek onjaro elofeltetele a szocialis eloszto/intervencionalista gazdasagi modell idejetmultta valasa volt, nem Thatcher es Reagen talalta ki, hogy a jojjon ismet a szabad kapitalizmus, mint ahogyan pl Trump sem maga hozta letre az illegalis bevandorlas-ellenesseget, hanem a status quo-val szemben organikusan kifejlodott tarsadalmi igenyt lovagolta meg. Ugyanugy igaz ez a neoliberalizmusra is. Azert kerultek ok oda, mert a hasonlo gondolkodasu politikusokra volt igeny, nem az tortent, hogy mindenki boldog volt a megelozo gazdasagfilozofiai aramlattal.

Raadasul az orosz tarsadalmi helyrerendezodesnek -hiszen nekik a diktatura a termeszetes hatalomgyakorlasi mod- es VP felemelkedesenek, revizionista politikajanak semmi koze a neoliberalizmushoz. Ha nincs neoliberalizmus, Nemetorszagnak akkor is ugyanugy kell a foldgaz es az olaj. Szoval ha mar ott tartunk, nem a gazdasagi, hanem a diplomaciai dimenzio a hibas, amely be akarta olvasztani az oroszokat a nemzetkozi vilagrendbe/gazdasagba, mondvan, akkor kevesbe lesznek agresszivek. Ugyanez volt a baj a kina-strategiaval is btw.
Tortenetesen pedig ugyanaz a szemely, aki kiszolgaltatta a aNemet gazdasagot az orosz eroforrasoknak, felel meg a migracios valsagert is europaban, amely megintcsak a gazdasagi berendezkedestol teljesen fuggetlenul szolgalt felhajtoerokent szamos politikai ero szamara akik aztan hatalmast szereztek/hatalmat szilarditottak meg.

Es ez csak europa. A haboruparti, egypolusu vilagrendben operalo amerikai kulpolitika (Irak, Afganisztan, Libia stb.), az ebbol eredo kiabrandultsag vezetett oda, hogy most pl ismet igeny lett az izolacionalizmusra az orszagban.

Vagy mondom akkor a 2008-as penzugyu valsagot. Ti ertetek hozza. Neoliberalis, piaci szabadelvu avgy intervencionalista megoldas volt az, hogy az allam nem hagyta a bankokat bedolni, hanem kimentette a sokszor haverok vezette/tulajdonolt bankokat es barmilyen felelossegrevonas nelkul finanszirozta tovabb oket? Az ekkor keletkezo kiabrandultsag szintugy hatalmas eredoje az amerikai es europai politikai atrendezodesnek is.

A legnagyobb kozos nevezot, a globalizmus szelsoseges tamogatasat nem is emlitem. Akkor ertenek egyet nagyreszt a neoliberalizmus kritikatokkal, ha az lenne a hipotezis, hogy abbol eredt a szelsoseges globalizacio, ami viszont rendkivul nagy politikai hajtoerot biztositott embereknek, a Thatcher-re valo kihegyezest mosndjuk akkor is helytelennek tartanam a fentiek szerint.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 494
 m.hvg.hu/gazdasag/20240305_reszletesen-megmutatta-a-ksh-hogyan-omlott-ossze-a-kormany-novekedesi-alma

ahogy Thatcher megmondta.
Amadeus von Dollárbaloldal
Könyörgöm, ne. Thatcher teljesen rosszul használ "mások pénze" idézetre gondolsz, annak semmi értelme önmagában sem, főleg ahogy ő használta.

A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Ahogyan Assur-ban-apli bukasa is i.e. cirka 600-ban is jelentos hatast gyakorolt ra, hogy most itt van Macron, Scholz, Trump stb.

Viccet felreteve, sokkal kozelebb is talalsz legalabb akkora, ha nem nagyobb hatassal biro aktorokat akiknek koszonhetjuk: mindenkori FED, Obama, Merkel, Bush/Cheney, Clinton, Tony Blair stb. Meg akkor is, ha midnen mas dimenziot (pl: kulpolitika, haborupartisag, bankmentesek, illegalis migracio promotalasa stb) folyamatot kizarsz (ami szerintem eleg hibas nezopont) es pusztan a vagyonelosztast nezed.
undisputedly
Akiket felsoroltál mind következmények, nem okok. A nyugati világban az 1950-70 közötti időszakban rekordalacsony volt a társadalmi osztályok közötti vagyoni különbség, rugalmas volt az átjárhatóság a csoportokban stb. Ez a 70es évek olajvàlságában már romlott, de közel sem radikálisan, és a vagyoni különbségek szignifikáns szétszakadása sem történt meg.

Csodálkozom, hogy Margaret van Gyurma céltábláján, holott van aki sokkal bűnösebb nála: Reagen és a körülötte levő gazdasàgi körök extrém szélsőségesen piacpárti narratívája. Nem véletlen, hogy akkora barátok voltak Thatcherrel ugye…

Az a mértékű dereguláción és a nagy állami elosztórendszerek leépítésén (elsősorban uk, de az USA-ban is vágták rendesen a drogrehab-keretet mindjuk) keresztüli gazdaságélénkítés, ami kizárólag a nagyvállatoknak és a felső 1%-nak volt jó, (“majd lecsorog a többieknek is” aha..) és kihasználható, példátlan a modern gazdaságtörténetben. Reagen és T. után minden USA és nyugati vezető az ő gazdpolitikájukat követi, és önti le a saját, általában igen vékony ideológiai màzával.

Clinton, Bush, Obama, Blair, Orbán stb. mind ide nyúl vissza, tőlük szerezték, rájuk alapozták a gazdaságpolitikájukat. Ezért teljesen jogos rájuk hivatkozni Trump vagy Putyin kapcsán.

Ps: a Reagen és Thatcher kultusz analóg a Bajnai-kultusszal 😊 😊 😊

Szerkesztette: MC12

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 28 612 — nabege2@yahoo.com
 www.youtube.com/watch?v=NRPq9liT1HU
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 913 — zászló zászló szív
 m.hvg.hu/gazdasag/20240305_reszletesen-megmutatta-a-ksh-hogyan-omlott-ossze-a-kormany-novekedesi-alma

ahogy Thatcher megmondta.
Amadeus von Dollárbaloldal
Könyörgöm, ne. Thatcher teljesen rosszul használ "mások pénze" idézetre gondolsz, annak semmi értelme önmagában sem, főleg ahogy ő használta.

A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Ahogyan Assur-ban-apli bukasa is i.e. cirka 600-ban is jelentos hatast gyakorolt ra, hogy most itt van Macron, Scholz, Trump stb.

Viccet felreteve, sokkal kozelebb is talalsz legalabb akkora, ha nem nagyobb hatassal biro aktorokat akiknek koszonhetjuk: mindenkori FED, Obama, Merkel, Bush/Cheney, Clinton, Tony Blair stb. Meg akkor is, ha midnen mas dimenziot (pl: kulpolitika, haborupartisag, bankmentesek, illegalis migracio promotalasa stb) folyamatot kizarsz (ami szerintem eleg hibas nezopont) es pusztan a vagyonelosztast nezed.
undisputedly
Thatcher neolib gazdasági felfogása tönkre tette a vágyó eloszlását, de ennél sokkal károsabb, hogy normalizálta, hogy vállalatokra szabják a jogszabályokat. Az állam elvesztette csendőr szerepét, és gazdaságinak hazudott pusztán üzlet érdekek mentén puhította fel magát.

De mindenki úgy csinál, mintha 100 éve lett volna 1990, de 2008-ig 2,5 amerikai elnök volt hivatalban (akik közül az egyik nyíltan, a másik burkoltan de 100%ban neolib volt, plusz utóbbi adta el a demokratákat a corporate tőkének), Tony Blair rángatta át a Munkáspártot neolib irányba (harmadik út a tököm). 1990 és 2008 között 18 év telt el, 2008 és 2024 között meg már 16, de abban senki nem kételkedik, hogy a mai helyzet egyenes következménye 2008-nak, de Thatcher regnálása meg túl régen volt.

Persze hogy nem lineáris, de egyértelmű a hatása, és roppant idegesítő a kultusz, ami Mari körül van, aki elég egyértelműen kártékony politikusa a XX. századnak.

És a vagyoni különbségek kinyílása egyértelműen összefüggésben van pl. a migrációval. De ez egy hosszabb téma

több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 798 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Ezt csak úgy itt hagyom, nem tudom van e szerv a társaságban:

 telex.hu/belfold/2024/03/06/kinai-rendorok-magyarorszagon-belugyminiszterium
KB23
A kínai rendőrök is védik a magyar szuverenitást...
StormST
Magyarország új neve Első Szuverén Kínai Tartomány
KB23
Most miért, Újpest - Fradi meccsen kínai rendőrsorfal, ha ilyet látsz, már nem éltél hiába!!
Go Vikings!
Idővel talán jön majd az iráni erkölcsrendőrség is 😊
több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 926 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
 m.hvg.hu/gazdasag/20240305_reszletesen-megmutatta-a-ksh-hogyan-omlott-ossze-a-kormany-novekedesi-alma

ahogy Thatcher megmondta.
Amadeus von Dollárbaloldal
Könyörgöm, ne. Thatcher teljesen rosszul használ "mások pénze" idézetre gondolsz, annak semmi értelme önmagában sem, főleg ahogy ő használta.

A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Ahogyan Assur-ban-apli bukasa is i.e. cirka 600-ban is jelentos hatast gyakorolt ra, hogy most itt van Macron, Scholz, Trump stb.

Viccet felreteve, sokkal kozelebb is talalsz legalabb akkora, ha nem nagyobb hatassal biro aktorokat akiknek koszonhetjuk: mindenkori FED, Obama, Merkel, Bush/Cheney, Clinton, Tony Blair stb. Meg akkor is, ha midnen mas dimenziot (pl: kulpolitika, haborupartisag, bankmentesek, illegalis migracio promotalasa stb) folyamatot kizarsz (ami szerintem eleg hibas nezopont) es pusztan a vagyonelosztast nezed.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 765
A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Putyint leginkább Jelcinnek szerintem.
Thatchernek inkább volt hatása pl. a kilencvenes-kétezres évek hazai ballib gazdaságpolitikájára, mintsem azt sokan gondolnák.
Kampman
Thatcher alkotta meg az alapjait annak a világrendnek, aminek a bukása előre kódolt volt, és a 2008-as válság egyértelműen az ő szellemi örökségének a terméke. A 2008-as válság szülte elégedetlenség és társadalmi bomlás vezetett oda, hogy a mai autoriter kapitalizmusok, mint a kínai, az orosz, a török és részben a magyar működni tud. A magyar "baloldal" halálát is Thatcher okozta, ebben teljesen egyetértünk. A túltolt neolib gazd pol vezetett oda, hogy a magyar gazdaság és társadalom volt az egyik legsérülékenyebb 2008-2009-ben.

Köszi Mari
Gyurma Pappa
Minden világrend bukása előre kódolt, semelyik se örök.
A thatcheri legalább ott és akkor hasznos és hatékony volt.
Ez a logikád most olyan, mintha mondjuk a polgári reformokat, a monarchiák köztársaságokká alakulását okolnád a második világháborúért, és annak borzalmaiért, mert egy fejedelemségben, királyságban, császárságban sose lesz egy csóri osztrák festőcske birodalomvezető.
Őszentsége Sobri Jóska
Pont ezzel vitatkozom.
A neolib világrend hatékony volt, de nem volt hasznos a társadalom széles rétegei számára.

Az USA-ban a 80-as évek végén robbant be a neolib gazdaságpolitika, és tökéletesen látszik, hogy mikor kezd el zuhanni a középosztály és eszméletlenül gazdag lenni a felső 10/1% (egyébként mára már 50% felett van a felső 10% vagyoni részesedése).

Azt állítom, hogy a klasszikus liberális világrend nem vezetett volna ide, de a jólét ezen szintje a régi rendben is elérhető lett volna. Nem is én állítom, hanem igazából Piketty 😀

Szóval a thatcheri rendszer már a 0. percben is káros volt, de a politika eladta magát a nagy tőkének, és a korai populizmus (igen, Thatcher populista volt) meg eladta a népnek (szocialisták meg mások pénze típusú kibaszott nagy bullshitek)
Gyurma Pappa
Én meg azzal, hogy mindezeket a kesőbbi következményeket Thatcher nyakába varrod, mintha lineárisan rajta múlt volna a dolog, mintha nem lett volna még rengeteg aktor akkoriban, és azóta is, mintha egyértelmű és ennyire egyszerű lenne az ok-okozatiság, mint ahogy írod, hogy Thatchernek köszönhető Putyin és Trump. Ez nem ennyire fonalas, se a világrend alapjainak megalkotása, se az, hogy ezek az anomáliák ő szellemi örökségének lennének a termékei.
Thatcher meghatározó politikus volt, így nyilván a tevékenysége kihat későbbi eseményekre, de nem lehet ennyire rátolni, hogy később sokminden elbaszódott, -ez ennél sokkal rétegzettebb, összetettebb-, mintha ez szándék lett volna nála, vagy mintha 5-10-20-30 éve (90-ig volt PM), nem lehetett volna más folyást adni a történeteknek, és minden ami történik, az Thatcher szellemi örökségének terméke lenne. Ez kb. olyan leegyszerűsítés, mint a trianonozás, kádározás, gyurcsányozás, hogy az minden bajunk forrása. Minden bajnak rengeteg forrása van.
Őszentsége Sobri Jóska
Mint a viccben, mikor a vonat elől megmentik adolf hitlerkét.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 994 — #NoStress

slowmotion Dallas Cowboys 27 804 — Cowboys fan

most vagy én nem tudok számolni, vagy a grafikon lett brutálisan elbaszva. száz százalékról indul, de már 1990-ben is gyanúsan a száz százalékból száztizenöt körül oszt fel, és a végén is ránézésre százhúsz százalék körül mozog a végösszeg.
slowmotion
A felső 1% része a top 10%-nak is, szóval a zöld vonalat ne nézd és úgy kijön.
Jughead
jahogy már az 1980-at sem sikerült amúgy összeadnom 😮
na jó, akkor mára inkább eltolom a bringát.
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 605

Az első 1% benne van a top 10-ben is, az csak a szemléltetés miatt van ott, tehát a zöldet ne nézd

1980:piros 45%, kék 35%, sárga 20%; 1990: piros:42%,kék40,sárga18, nálam az 100. Vége: 40+48+12

Itt az adattábla a grafikonhoz, a forrásadat meg  ourworldindata.org/ -ról van (saját gyűjtés ugyebár):  docs.google.com/spreadsheets/d/1gbYvMBZHliQIWJLlaKDoKVH3ijYKGgbybtCsW0mtMec/edit?usp=sharing

több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 804 — Cowboys fan
Pont ezzel vitatkozom.
A neolib világrend hatékony volt, de nem volt hasznos a társadalom széles rétegei számára.

Az USA-ban a 80-as évek végén robbant be a neolib gazdaságpolitika, és tökéletesen látszik, hogy mikor kezd el zuhanni a középosztály és eszméletlenül gazdag lenni a felső 10/1% (egyébként mára már 50% felett van a felső 10% vagyoni részesedése).

Azt állítom, hogy a klasszikus liberális világrend nem vezetett volna ide, de a jólét ezen szintje a régi rendben is elérhető lett volna. Nem is én állítom, hanem igazából Piketty 😀

Szóval a thatcheri rendszer már a 0. percben is káros volt, de a politika eladta magát a nagy tőkének, és a korai populizmus (igen, Thatcher populista volt) meg eladta a népnek (szocialisták meg mások pénze típusú kibaszott nagy bullshitek)
Gyurma Pappa
most vagy én nem tudok számolni, vagy a grafikon lett brutálisan elbaszva. száz százalékról indul, de már 1990-ben is gyanúsan a száz százalékból száztizenöt körül oszt fel, és a végén is ránézésre százhúsz százalék körül mozog a végösszeg.
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 913 — zászló zászló szív
A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Putyint leginkább Jelcinnek szerintem.
Thatchernek inkább volt hatása pl. a kilencvenes-kétezres évek hazai ballib gazdaságpolitikájára, mintsem azt sokan gondolnák.
Kampman
Thatcher alkotta meg az alapjait annak a világrendnek, aminek a bukása előre kódolt volt, és a 2008-as válság egyértelműen az ő szellemi örökségének a terméke. A 2008-as válság szülte elégedetlenség és társadalmi bomlás vezetett oda, hogy a mai autoriter kapitalizmusok, mint a kínai, az orosz, a török és részben a magyar működni tud. A magyar "baloldal" halálát is Thatcher okozta, ebben teljesen egyetértünk. A túltolt neolib gazd pol vezetett oda, hogy a magyar gazdaság és társadalom volt az egyik legsérülékenyebb 2008-2009-ben.

Köszi Mari
Gyurma Pappa
Minden világrend bukása előre kódolt, semelyik se örök.
A thatcheri legalább ott és akkor hasznos és hatékony volt.
Ez a logikád most olyan, mintha mondjuk a polgári reformokat, a monarchiák köztársaságokká alakulását okolnád a második világháborúért, és annak borzalmaiért, mert egy fejedelemségben, királyságban, császárságban sose lesz egy csóri osztrák festőcske birodalomvezető.
Őszentsége Sobri Jóska
Pont ezzel vitatkozom.
A neolib világrend hatékony volt, de nem volt hasznos a társadalom széles rétegei számára.

Az USA-ban a 80-as évek végén robbant be a neolib gazdaságpolitika, és tökéletesen látszik, hogy mikor kezd el zuhanni a középosztály és eszméletlenül gazdag lenni a felső 10/1% (egyébként mára már 50% felett van a felső 10% vagyoni részesedése).

Azt állítom, hogy a klasszikus liberális világrend nem vezetett volna ide, de a jólét ezen szintje a régi rendben is elérhető lett volna. Nem is én állítom, hanem igazából Piketty 😀

Szóval a thatcheri rendszer már a 0. percben is káros volt, de a politika eladta magát a nagy tőkének, és a korai populizmus (igen, Thatcher populista volt) meg eladta a népnek (szocialisták meg mások pénze típusú kibaszott nagy bullshitek)

több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 862
A Minielnök a Nemzeti előtt fog beszédet mondani 15.-én. Na az érdekes lesz. Mekkora kordonokat fognak felhúzni vajon? Most vajon szlovákokat fognak buszoztatni, mert a lengyelek nem hiszem, hogy kaposak lennének.

 nepszava.hu/3227724_orban-viktor-marcius-15-nemzeti-muzem-beszed
KB23
gondolom jól megszűrik a közönséget, hogy csakis tapsoló birkák mehessenek be
NB2
Nem tudom, mennyire lesz ez olyan egyszerű. Elég merész, hogy most nem Pesten beszél és nem menekül el valahova. Bár ez még változhat.
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 28 612 — nabege2@yahoo.com
A Minielnök a Nemzeti előtt fog beszédet mondani 15.-én. Na az érdekes lesz. Mekkora kordonokat fognak felhúzni vajon? Most vajon szlovákokat fognak buszoztatni, mert a lengyelek nem hiszem, hogy kaposak lennének.

 nepszava.hu/3227724_orban-viktor-marcius-15-nemzeti-muzem-beszed
KB23
gondolom jól megszűrik a közönséget, hogy csakis tapsoló birkák mehessenek be
több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 862
A Minielnök a Nemzeti előtt fog beszédet mondani 15.-én. Na az érdekes lesz. Mekkora kordonokat fognak felhúzni vajon? Most vajon szlovákokat fognak buszoztatni, mert a lengyelek nem hiszem, hogy kaposak lennének.

 nepszava.hu/3227724_orban-viktor-marcius-15-nemzeti-muzem-beszed

Szerkesztette: KB23
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 994 — #NoStress
A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Putyint leginkább Jelcinnek szerintem.
Thatchernek inkább volt hatása pl. a kilencvenes-kétezres évek hazai ballib gazdaságpolitikájára, mintsem azt sokan gondolnák.
Kampman
Thatcher alkotta meg az alapjait annak a világrendnek, aminek a bukása előre kódolt volt, és a 2008-as válság egyértelműen az ő szellemi örökségének a terméke. A 2008-as válság szülte elégedetlenség és társadalmi bomlás vezetett oda, hogy a mai autoriter kapitalizmusok, mint a kínai, az orosz, a török és részben a magyar működni tud. A magyar "baloldal" halálát is Thatcher okozta, ebben teljesen egyetértünk. A túltolt neolib gazd pol vezetett oda, hogy a magyar gazdaság és társadalom volt az egyik legsérülékenyebb 2008-2009-ben.

Köszi Mari
Gyurma Pappa
Minden világrend bukása előre kódolt, semelyik se örök.
A thatcheri legalább ott és akkor hasznos és hatékony volt.
Ez a logikád most olyan, mintha mondjuk a polgári reformokat, a monarchiák köztársaságokká alakulását okolnád a második világháborúért, és annak borzalmaiért, mert egy fejedelemségben, királyságban, császárságban sose lesz egy csóri osztrák festőcske birodalomvezető.

több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 862
 telex.hu/belfold/2024/02/29/orban-viktor-talalkozo-donald-trump-florida-mar-a-lago-birtok

Nídamá! Összefújja a szemetet a floridai szél. Kicsit megtolja Orbán Trump szekerét pár tíz milliárddal, mint Le Pen-nek.
KB23
Na a végén beigazolódik, amit írtam.