Politika

52 feliratkozó

több mint 2 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 491 — Steelers fan
na ez hány ezer ember lehetett most Nyíregyházán?
deyell
Kicsit csalóka a kép: okosan a főtér arra a részére vitte a szinpadot, ahol egy kicsit beszűkűl a tér, így nagyobbnak tűnik a tömeg. Szerintem amúgy vagy 2 000 emberke lehetett, de én ebben nagyon rossz vagyok. Helyi viszonyokban ez tömeg volt. Magyar azonban számomra kicsit enervált volt, néha túl sok volt nekem a jobbos konteó, de nem volt rossz. A Szparika bajnoki címe azért nagyobbat ütött! 😀
több mint 2 éve
kittli Pittsburgh Steelers 3 027 — Steelers fan
Világi jog mellett egyházjog azért van, mert az államot és az egyházakat elválasztották annak idején. Ez azt jelenti, hogy mind szervezet, mind jogrend tekintetében a kettő egymástól élesen elkülönül. Önálló jogrend, önálló szervezet, a kettő között nincs átjárás jogorvoslat szinten sem. A kánonjog léte szükségképpeni.
Amadeus von Dollárbaloldal
tehát az egyház (mivel emberek alkotják) lényegében világ a világon belül.

"Megrontottam éveken keresztül sok ministránst..."
"Ez rettenetes! És megbántad?"
"Igen, nagyon!"
"Akkor: irgumburgum! De amúgy meg van bocsátva. De többet ne forduljon ám elő!"
slowmotion
Kicsit átírtam.

"Megrontottam éveken keresztül sok ministránst..."
"Ez rettenetes! És élvezted?"
"Igen, nagyon!"
"Akkor meg van bocsátva. De most én gyónok meg neked"

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 30 066 — nabege2@yahoo.com
A TISZA párt több ezer önkéntes önfeláldozó munkájának eredményeként pár nap alatt mind a tizenkilenc megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő induláshoz szükséges sok ezer aláírást. Köszönet a segítők munkájáért és a több tízezer támogató aláírásért!

A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.

Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat.

Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni.

Sajnáljuk, hogy ezzel sokaknak csalódást okozunk, de bízunk benne, hogy a nagyobb cél, hazánk mielőbbi visszavétele érdekében mindenki el tudja fogadni a döntésünket. Köszönjük a rengeteg, hazaszerető, becsületes jelölt jelentkezését! A közös munkát mindenképpen folytatjuk.

A TISZA Párt célja, hogy sok ezer jelentkezőből, a több tízezer támogatónk segítségével, a következő országgyűlési választásáig mind helyi mind országos szinten becsületes, a hazájukért dolgozni kívánó szakembereket találjunk és egy ütőképes és ütésálló csapatot hozzunk létre.

“A haza minden előtt.”
ozibozi
Akkor marad a f@sszal szavazás 🙁
Bruce
Komolyra fordítva azért ez nagyon meh. Vidéken nagyot tarol a Tisza, de most egyszerűen nincs kire szavazni.
Illetve kérdés az, hogy vajon kitart a lendület még 2 évig? Azért jó lett volna esetleg 1-2 önkormányzati várost is behúzni!
több mint 2 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 961 — Salus populi suprema lex esto
A TISZA párt több ezer önkéntes önfeláldozó munkájának eredményeként pár nap alatt mind a tizenkilenc megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő induláshoz szükséges sok ezer aláírást. Köszönet a segítők munkájáért és a több tízezer támogató aláírásért!

A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.

Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat.

Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni.

Sajnáljuk, hogy ezzel sokaknak csalódást okozunk, de bízunk benne, hogy a nagyobb cél, hazánk mielőbbi visszavétele érdekében mindenki el tudja fogadni a döntésünket. Köszönjük a rengeteg, hazaszerető, becsületes jelölt jelentkezését! A közös munkát mindenképpen folytatjuk.

A TISZA Párt célja, hogy sok ezer jelentkezőből, a több tízezer támogatónk segítségével, a következő országgyűlési választásáig mind helyi mind országos szinten becsületes, a hazájukért dolgozni kívánó szakembereket találjunk és egy ütőképes és ütésálló csapatot hozzunk létre.

“A haza minden előtt.”
ozibozi
Akkor marad a f@sszal szavazás 🙁
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 372 — The Mathematician
nyuggerek ott csücsörítenek az első sorban 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 126 — Sworn to the Dark
na ez hány ezer ember lehetett most Nyíregyházán?

gats we bust, backs we crush

több mint 2 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 691 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
 telex.hu/valasztas-2024/2024/05/07/gulyas-gergely-magyar-peter-meszaros-lorincs-valasztas

GG nagyon tipor, hogy fazék közelébe maradhasson.
Toca
Szánalmas az egész Fidesz kampány. Ma bedobtak a postaládába egy szórólapot nulla pozitív üzenet, csak a másik szapulása 14 év teljhatalom után, ennyi maradt.
Amikor meghallom már a háború szót is, csak kinomban nevetek. Mindenki háborúpárti, egész Európa is az, de valahogy csak-csak béke van minden háborúpárti eu-s országban. Nálunk meg lassan tíz éve folyamatos vészhelyzet.
Tényleg nehezen értem meg, hogy az aki nem funkcionális analfabéta, az hogyan tud a fideszre szavazni.
zinedine5
Jobb a krumplijuk 😊
Plusz túlsúlyban vannak a funkcionális analfabéták.

több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 134 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Huhh én vármegyei listán kire szavazzak?
Bruce
Én is most néztem meg az enyémet, és hát ....
Lehet csak azért fogok a Momentumra mert korrekt nők vannak a listán 😀😀
zacknorb
Úgy tűnik megtette a hatását, hogy láttad őket eleget itt a hsz-eimben a fórumon. 😀
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 649 — Ajmo Vatreni
 telex.hu/valasztas-2024/2024/05/07/gulyas-gergely-magyar-peter-meszaros-lorincs-valasztas

GG nagyon tipor, hogy fazék közelébe maradhasson.
Toca
Szánalmas az egész Fidesz kampány. Ma bedobtak a postaládába egy szórólapot nulla pozitív üzenet, csak a másik szapulása 14 év teljhatalom után, ennyi maradt.
Amikor meghallom már a háború szót is, csak kinomban nevetek. Mindenki háborúpárti, egész Európa is az, de valahogy csak-csak béke van minden háborúpárti eu-s országban. Nálunk meg lassan tíz éve folyamatos vészhelyzet.
Tényleg nehezen értem meg, hogy az aki nem funkcionális analfabéta, az hogyan tud a fideszre szavazni.
több mint 2 éve
Toca Minnesota Vikings 21 112 — Vikings fan
 telex.hu/valasztas-2024/2024/05/07/gulyas-gergely-magyar-peter-meszaros-lorincs-valasztas

GG nagyon tipor, hogy fazék közelébe maradhasson.

Szerkesztette: Toca
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 458 — zászló zászló szív
Megvan az emberem, egy szavazatom már biztos. Raiders helyett Packers gear még biztosabbá tette volna.
 vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/jelolo-szervezetek/jeloltek/6191270?maz=02&taz=217
Kampman
A mentorom fia.

több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 7 055
Már így is megégette magát MP 1-2 névvel, ez volt a logikus döntés. Ennyi embert ennyi idő alatt nem tud átvilágítani a kampány közben a jelenleg még nem nagy stábja. Azt meg nem vállalhatja, hogy hozzá kössenek olyan arcokat, akik teljesen vállalhatatlanok.

Jobb lett volna ezt hamarabb felmérni, de még így is épp időben.
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 505
A TISZA párt több ezer önkéntes önfeláldozó munkájának eredményeként pár nap alatt mind a tizenkilenc megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő induláshoz szükséges sok ezer aláírást. Köszönet a segítők munkájáért és a több tízezer támogató aláírásért!

A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.

Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat.

Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni.

Sajnáljuk, hogy ezzel sokaknak csalódást okozunk, de bízunk benne, hogy a nagyobb cél, hazánk mielőbbi visszavétele érdekében mindenki el tudja fogadni a döntésünket. Köszönjük a rengeteg, hazaszerető, becsületes jelölt jelentkezését! A közös munkát mindenképpen folytatjuk.

A TISZA Párt célja, hogy sok ezer jelentkezőből, a több tízezer támogatónk segítségével, a következő országgyűlési választásáig mind helyi mind országos szinten becsületes, a hazájukért dolgozni kívánó szakembereket találjunk és egy ütőképes és ütésálló csapatot hozzunk létre.

“A haza minden előtt.”
ozibozi
Ez kemény meló lesz.
És nem is a trójai falovak, hanem a jó ütemérzékű opportunisták miatt.
Dzsokijuing
Jó ütemérzékű oppurtunisták nélkül nincs kormányváltás.
MC12
Pozsgay, Horn stb.
Ezért vicces amikor azt mondja a kis csíra, hogy milyen gáz a belülről jött ember.
Neki hiteltelen.
Nekünk is hiteltelen volt a Jogászfórum és Pető Iván, Antall József, de kik is voltak a másik oldalon???
Fejti Gyuri bácsi? Hagyjuk már…
Fiataloknak csak akik ezt nem élték át👀
 merce.hu/2019/03/22/a-harmadik-koztarsasag-tervezoasztala-30-eve-alakult-meg-az-ellenzeki-kerekasztal/

Szerkesztette: ozibozi
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 30 066 — nabege2@yahoo.com
Mondjuk nem értem a TISZA-t. Simán lehet, hogy tényleg kiábrándult Fideszesek mennek át hozzájuk. Nem csak szavazók, hanem ex fideszes vagy jelenlegi képviselők. Simán lehet, hogy nekik is elegük van már.
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 863 — Saturday Night Lights
TISZA fővárosi lista: Porcher Áron Somervile.
A Communards fanok voksaira hajtanak.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 505
A TISZA párt több ezer önkéntes önfeláldozó munkájának eredményeként pár nap alatt mind a tizenkilenc megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő induláshoz szükséges sok ezer aláírást. Köszönet a segítők munkájáért és a több tízezer támogató aláírásért!

A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.

Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat.

Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni.

Sajnáljuk, hogy ezzel sokaknak csalódást okozunk, de bízunk benne, hogy a nagyobb cél, hazánk mielőbbi visszavétele érdekében mindenki el tudja fogadni a döntésünket. Köszönjük a rengeteg, hazaszerető, becsületes jelölt jelentkezését! A közös munkát mindenképpen folytatjuk.

A TISZA Párt célja, hogy sok ezer jelentkezőből, a több tízezer támogatónk segítségével, a következő országgyűlési választásáig mind helyi mind országos szinten becsületes, a hazájukért dolgozni kívánó szakembereket találjunk és egy ütőképes és ütésálló csapatot hozzunk létre.

“A haza minden előtt.”
ozibozi
Ez kemény meló lesz.
És nem is a trójai falovak, hanem a jó ütemérzékű opportunisták miatt.
Dzsokijuing
Jó ütemérzékű oppurtunisták nélkül nincs kormányváltás.
MC12
Köcsög fideszesek nélkül meg simán lehet.
Ja nem, mégis lehet.
Kellenek a patkányok, mint látványelemek, akik elhagyják a hajót.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 795
A TISZA párt több ezer önkéntes önfeláldozó munkájának eredményeként pár nap alatt mind a tizenkilenc megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő induláshoz szükséges sok ezer aláírást. Köszönet a segítők munkájáért és a több tízezer támogató aláírásért!

A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.

Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat.

Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni.

Sajnáljuk, hogy ezzel sokaknak csalódást okozunk, de bízunk benne, hogy a nagyobb cél, hazánk mielőbbi visszavétele érdekében mindenki el tudja fogadni a döntésünket. Köszönjük a rengeteg, hazaszerető, becsületes jelölt jelentkezését! A közös munkát mindenképpen folytatjuk.

A TISZA Párt célja, hogy sok ezer jelentkezőből, a több tízezer támogatónk segítségével, a következő országgyűlési választásáig mind helyi mind országos szinten becsületes, a hazájukért dolgozni kívánó szakembereket találjunk és egy ütőképes és ütésálló csapatot hozzunk létre.

“A haza minden előtt.”
ozibozi
Ez kemény meló lesz.
És nem is a trójai falovak, hanem a jó ütemérzékű opportunisták miatt.
Dzsokijuing
Jó ütemérzékű oppurtunisták nélkül nincs kormányváltás.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 505
Jó döntés
több mint 2 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 225
Megvan az emberem, egy szavazatom már biztos. Raiders helyett Packers gear még biztosabbá tette volna.
 vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/jelolo-szervezetek/jeloltek/6191270?maz=02&taz=217
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 863 — Saturday Night Lights
A TISZA párt több ezer önkéntes önfeláldozó munkájának eredményeként pár nap alatt mind a tizenkilenc megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő induláshoz szükséges sok ezer aláírást. Köszönet a segítők munkájáért és a több tízezer támogató aláírásért!

A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.

Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat.

Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni.

Sajnáljuk, hogy ezzel sokaknak csalódást okozunk, de bízunk benne, hogy a nagyobb cél, hazánk mielőbbi visszavétele érdekében mindenki el tudja fogadni a döntésünket. Köszönjük a rengeteg, hazaszerető, becsületes jelölt jelentkezését! A közös munkát mindenképpen folytatjuk.

A TISZA Párt célja, hogy sok ezer jelentkezőből, a több tízezer támogatónk segítségével, a következő országgyűlési választásáig mind helyi mind országos szinten becsületes, a hazájukért dolgozni kívánó szakembereket találjunk és egy ütőképes és ütésálló csapatot hozzunk létre.

“A haza minden előtt.”
ozibozi
Ez kemény meló lesz.
És nem is a trójai falovak, hanem a jó ütemérzékű opportunisták miatt.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 505
 telex.hu/belfold/2024/05/06/tisza-part-fovarosi-jeloltek-x-xi-xvii-xviii-budapest-magyar-peter-onkormanyzati-valasztas-keruletek
warr_b
Helyes.
A NeR az NeR mindegy a címke rajta.0
ozibozi
legalább a kubatov listája bővült

mondjuk ilyenek mellett ...
 168.hu/itthon/magyar-peter-barna-judit-tisza-part-277296
Negritis, a vajda
Változnak az évszakok /Horváth Attila ezt már évtizedekkel korábban papírra vetette😉
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 372 — The Mathematician
 telex.hu/belfold/2024/05/06/tisza-part-fovarosi-jeloltek-x-xi-xvii-xviii-budapest-magyar-peter-onkormanyzati-valasztas-keruletek
warr_b
Helyes.
A NeR az NeR mindegy a címke rajta.0
ozibozi
legalább a kubatov listája bővült

mondjuk ilyenek mellett ...
 168.hu/itthon/magyar-peter-barna-judit-tisza-part-277296

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 505
 telex.hu/belfold/2024/05/06/tisza-part-fovarosi-jeloltek-x-xi-xvii-xviii-budapest-magyar-peter-onkormanyzati-valasztas-keruletek
warr_b
Helyes.
A NeR az NeR mindegy a címke rajta.0
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 372 — The Mathematician
Világi jog mellett egyházjog azért van, mert az államot és az egyházakat elválasztották annak idején. Ez azt jelenti, hogy mind szervezet, mind jogrend tekintetében a kettő egymástól élesen elkülönül. Önálló jogrend, önálló szervezet, a kettő között nincs átjárás jogorvoslat szinten sem. A kánonjog léte szükségképpeni.
Amadeus von Dollárbaloldal
tehát az egyház lényegében világ a világon belül.

slowmotion
Lényegében.
Amadeus von Dollárbaloldal
Vatikán sztem szépen mutatja

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 161