Politika

65 feliratkozó

több mint 3 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
"A Fővárosi Törvényszék szerint a kormánypárti adó valótlanul terjesztette, hogy az ellenzék miniszterelnökjelöltje sürgősségi osztályokat és szülészeteket zárna be. A Hír TV azzal védekezett, hogy ők a hírműsoraikban nem tényeket, hanem politikai véleményt közölnek. Ez mondjuk tény, de a bíróság szerint ebben az esetben erre nem volt joguk."

Csodálatos...ilyenkor repülhetne azért egy 20 milliós bírság is.
több mint 3 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 126 — Axel Foley
Azért erre a Mi Hazánk kampányzáróra bármelyik konteós FB csoport csak csettintene. Fú baszdmeg de nagy ott a sötétség.

több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
áttanulmányoztam az összes egyéni választókerületet, tippem szerint 52 mandátumot szerez az ellenzék egyéniben. kérdés: ilyen eredmény esetén van esély arra, hogy megnyerjék a választást? gondolok itt arra, ha emellett listán több szavazatot kapnának mint a fidesz, és esetleg a győzteskompenzáció is nekik kedvezne, ha mondjuk Budapesten, Pest megye többségében, és több vidéki megyeszékhelyen fölényesen vernék a fideszt egyéniben, ahol kikapnának ott pedig csak néhány százalékkal maradnának alul.
deyell
Akárhogy néztem, nekem 52vel csak akkor jön ki ellenzéki többség, ha a kutyák is bemennek és a mi hazánk nem.
Listán négy éve is kevesebb szavazatot kapott az ellenzék mai 6 pártja összesen - pár ezerrel - mint a Fidesz a levèlszavazatok miatt. Idén több levelszavazat jön be minimum 100 ezerrel, tehát listán olyan 2-300 ezerrel kéne többet kapniuk, mint legutóbb hogy nyerésről beszéljünk, ez pedig azt jelentenè, hogy 3 millió fölé mennek leadott szavazatban, amire soha egyetlen párt sem volt képes 90 óta. Ehhez a Fidesz mozogosításával együtt kb. 80%os részvétel kell. (Fidesz is 3 millió körül lesz, ha az ellenzék is a kutyákkal az 6 millió meg a mi hazánk és resztli az 2-300 ezer, 6,2-6,3 millió)

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
áttanulmányoztam az összes egyéni választókerületet, tippem szerint 52 mandátumot szerez az ellenzék egyéniben. kérdés: ilyen eredmény esetén van esély arra, hogy megnyerjék a választást? gondolok itt arra, ha emellett listán több szavazatot kapnának mint a fidesz, és esetleg a győzteskompenzáció is nekik kedvezne, ha mondjuk Budapesten, Pest megye többségében, és több vidéki megyeszékhelyen fölényesen vernék a fideszt egyéniben, ahol kikapnának ott pedig csak néhány százalékkal maradnának alul.
deyell
Ennek csak matematikai esélyét látom, realitását nem.
nagylaza
szerintem az nem esélytelen, hogy listán több szavazatot kapjon az összefogás. más kérdés, hogy legalább 3 százalékkal kell többet kapniuk ezen forgatókönyv szerint, ami a levélszavazatok miatt eléggé kilátástalan.
deyell
És ott van még a német nemzetiségi képviselő (Ritter Imre), akit nyugodtan hozzáadhatunk a Fideszhez. Számomra még a kutyapárt kérdés. Egyik pillanatban azt gondolom, hogy nincs esélyük bejutni, a másikban azt, hogy esetleg mégis van. Ha nem jutnak be, hány százalék megy a levesbe? Ha viszont bejutnak - ennek persze jóval kisebb a valószínűsége -, akkor királycsinálók is lehetnek. (Nagyon remélem, hogy a Mi Hazánk nem lesz tényező.)
nagylaza
én Ritter miatt szedettem le magam a német szavazói névjegyzékből.
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers

A
MC12
Az elejével egyetértek, annyit hadd tegyek hozzá, hogy az adók jövedelem kiegyenlítő szerepét nem Marx találta ki, már a francia forradalom idején is ez volt az egyik alapja az adóreform terveknek. Mivel Marx elképzelése a teljes munkás tulajdon volt, így az adók az ő gazdaság filozófiai gondolkodásában kisebb szerepet kaptak. De mellékszál.

A magyar állam alkalmatlan, de ha úgy nézzük akkor semmilyen adót ne fizessünk, hiszen teljesen alkalmatlan. Ezzel a logikával ide lyukadunk ki. Ezzel viszont nem értek egyet.

A másik dolog, hogy az egykulcsos adó pont ugyanakkora blöff. A NER elmúlt 12 évének fő gazdasági tevékenysége a tudatos pénzrontás volt. Ez együtt járt azzal, hogy még az alacsony infláció is 4% felett volt, miközben a világ jelentős része deflációban volt. Ez pedig azzal járt együtt, hogy adóbevételek elinflálásával pont ugyanott volt az állam, mintha progresszíven adóztatott volna, és te is ott voltál, mert a pénzromlás elvitte az egykulcsos előnyét.

Nem a progresszív adó mellett kardoskodom, csak felhívnám rá a figyelmet, hogy ugyanakkora blöff az egy kulcs is, mint a több sáv. A szocik fő baja az volt, hogy a progresszív adó mellé ugyanúgy inflálták a jövedelemek az adóbevételek növelése végett, és ezért volt egyre szegényebb a középosztály.

Ez gazdaság filozófia, nem alkalmas-alkalmatlan tengely. A Fidesz ezen politikai tevékenysége tudatos, mert jobb az optikája. Végeredményben ugyanoda vezet, mint a szocik politikája, mert a pénzromlás miatt a kínálati oldal egyre drágább lesz.

Az adórendszer populista átalakítása már az adómentes minimálbér témánál kezdődött, nem a Fidesz álmodta ezt meg...
Gyurma Pappa
Igaz, a franciáknál is volt valóban. Az okosabb marxisták alapvetően marketing célokból hírdették a progresszív adózást, népszerűbb volt azt mondani, hogy "fizessenek a gazdagok többet - amit adjunk a szegényeknek" mint annak a deklarálása, hogy el akarjuk venni a tőkés tőkéjét és munkáshatalom.

De én olyat nem mondtam, hogy teljesen alkalmatlan a magyar állam. Azt jeleztem, hogy kifejeztten arra a célra amire a progadó kapcsán hívatkoznak itthon is a hívei és nyugaton is - társdalmi szolidaritás, felzárkóztatás - arra valóban alkalmatlan mint azt a progadó magyarországi története mutatja. Mondják azt, hogy több pénz kell audira, hivatalokra meg karibi diplomáciai utakra, amire valóban elmegy és akkor már kevésbé lenne ezzel problémám 😊 😉 A magyar állam már csak olyan fajta, hogy ha plussz lóvéhoz jut bármilyen jogcímen, azt szereti elverni.

Igazad van abban, hogy optikai blöff volt itthon az egy kulcs, de az önmagában nem érv az egy kulcs ellen, hogy itthon egyébként hogyan használják. Nekem annyi az állításom, hogy egyszerűen nem érett meg a magyar gazdaság, társadalom és államhatalom arra a fejlettségi szintre, ahol ez értelmesen és hasznosa bevezethető lenne. Bassza meg, megint egy platformra keveredtem a Simorral.
Addig pedig valóban fizessünk minél kevesebb adót! Le az adók 75%-val 😊

Szerkesztette: MC12

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 418 — Sworn to the Dark
áttanulmányoztam az összes egyéni választókerületet, tippem szerint 52 mandátumot szerez az ellenzék egyéniben. kérdés: ilyen eredmény esetén van esély arra, hogy megnyerjék a választást? gondolok itt arra, ha emellett listán több szavazatot kapnának mint a fidesz, és esetleg a győzteskompenzáció is nekik kedvezne, ha mondjuk Budapesten, Pest megye többségében, és több vidéki megyeszékhelyen fölényesen vernék a fideszt egyéniben, ahol kikapnának ott pedig csak néhány százalékkal maradnának alul.
deyell
Ennek csak matematikai esélyét látom, realitását nem.
nagylaza
szerintem az nem esélytelen, hogy listán több szavazatot kapjon az összefogás. más kérdés, hogy legalább 3 százalékkal kell többet kapniuk ezen forgatókönyv szerint, ami a levélszavazatok miatt eléggé kilátástalan.

built for this shit

több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 295 — Csodabogár
 444.hu/2022/04/01/maradjon-az-orban-meg-tiz-evig-legalabb-vagy-husz-evig?fbclid=IwAR1oIrGXF19rdhGO75nUlfte1MhmCkoLQTqsG9b5ntJWLo4BUyNCLOxshQY

😀 legszebb a Szerencs meg Bodrog táblák..ezek képesek voltak idáig jönni egy 20 perces hakniért? 😀 mondjuk ingyébusz gondolom.

több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
biztos.MC12
1. Azért van becsípődve, mert nem tetszik, hogy a 200 ezret keresők fizetik a 600 ezret keresők támogatását. Meg mondjuk én, aki az átlagnál nem kevéssel több adót fizetek és nem kapok semmilyen támogatást. Nem is kérek, sőt, szívesen finanszírozom is az adómból mások támogatását. De akármennyire is bírlak, nem a tiédet 😊 Te síelni mész belőle, vagy veszel egy szép új órát, mert nálad ez a pénz nem az alap megélhetésre megy. Ezt vedd meg magadnak. 😊 A minimálbéres egyszerű embert viszont, akinek a gyerek étkeztetése is gond, őt szívesen támogatom az adómból.

2. Nincsenek sokan a 600 ezret keresők, de a támogatásoknak a számosságuknál jóval nagyobb arányát viszik el, mint ahányan vannak. A családi adókedvezménnyel kapcsolatban éppen nincsenek konkrét számaim, de minden a jövedelemmel arányosan növekvő támogatásnál ez van. Biztos vagyok benne, hogy a családi adókedvezménynek is sok-sok-sokszorosát viszi el az az 5% aki ki tudja maxolni. Miközben az a 30% aki meg legalul van, vagy semmit, vagy csak egészen keveset kap.

Még a legelső Fidesz kormány idején készült egy utólagos felmérés, hogy az akkori kamattámogatásos hitelkonstukciónál az állami támogatás több, mint 70%-át azok vitték el, akik a kimaxolt 30 miilliós összegre vettek fel hiteleket. Ez kétezer környékén volt, akkoriban a 30 millióért olyan házat lehetett venni, amit ma 120-ért körülbelül. Nincs semmi bajom azokkal az emberekkel, akik ennyiért tudnak maguknak otthont építeni, sőt, azt kívánom, hogy minél többen legyenek, mert akkor épül, szépül az ország. De ezek építsék / vegyék meg saját erőből a házukat, nem szorulnak rá, hogy az átlag ember adójából az ő lakáshoz jutásukat támogassuk.
peterk2005
1. Ha jók a rémképeim, 40 ezer forintot kapok családi adókedvezményben - havonta. És ha jól rémlik ennek a többszörösét fizetem ki adókban, járulékokban, illetékekben stb. - havonta. De ebben van igazságod, nekem tényleg nincs szükségem erre a 40 ezerre, de a 600 ezret keresőnek ez még mindig a fizetése 7%-a. Szóval egy reális sávnál - tartom, hogy a nettó 1 millió vagy másfél nagy szép kerek számok erre - ezt valóban meg lehetne szünteni, de nem 600k-nál.

2. Nyilván aki magas béren van - kimaxolja. De a költségvetésben ez lényegtelen tétel. 350 milliárd környéke az egész családi adókedvezmény cakkumpakk mindenkistül. Tegyük fel, hogy a 600 ezer és felette keresők viszik el, mittomén 10 %-át, az 35 milliárd. De vigyék el a 20%-át - ami már irreális de mindegy - az 70 milliárd. A költségvetés mérlegfőösszege 25 ezer milliárd körül van, tehát ez a fentebbi szám a 0,3%-a. Ezért mondom, hogy ezen rugózni szemfényvesztés, aránytévesztés, ha te meg én nekiülnénk a központi költségvetésnek röhögve találnánk 2-3-4-500 milliárdot ha kell a pénz gyermekétkezésre anélkül, hogy az adókedvezményhez hozzá kelljen nyúlni. Arról nem is beszélve, hogy a 600 ezer körül kereső, ezt a pénzt elkölti fogyasztásra - nem 40 ezerrel megy tőzsdézni - tehát a valós súlya még sokkal kissebb.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 617 — zászló zászló szív
A magyar gazdaság, társadalom, általános vagyoni helyzet, bérstruktúra az általad is említett "csepp" alakzat mind mind alátámasztják, hogy az égvilágon semmi nem indokolná ma, holnap, egy év múlva a progadó létét Magyarországon. Már azon kívül, hogy a szokásos "nyugaton így van - tehát jó lesz itt is" - féle belpesti mantra ezt mondja. (nem te)

Nem a progadótól leszünk Hollandia, Svédország vagy Auszria, pont fordítva, MIUTÁN elértük ezen országok szintjét AKKOR kell bevezteni merthogy akkor már van miből elvenni. Addig továbra is politikai szemfényvesztés és az állam pazarló működésének elfedésére szolgáló blöff.
MC12
Az elejével egyetértek, annyit hadd tegyek hozzá, hogy az adók jövedelem kiegyenlítő szerepét nem Marx találta ki, már a francia forradalom idején is ez volt az egyik alapja az adóreform terveknek. Mivel Marx elképzelése a teljes munkás tulajdon volt, így az adók az ő gazdaság filozófiai gondolkodásában kisebb szerepet kaptak. De mellékszál.

A magyar állam alkalmatlan, de ha úgy nézzük akkor semmilyen adót ne fizessünk, hiszen teljesen alkalmatlan. Ezzel a logikával ide lyukadunk ki. Ezzel viszont nem értek egyet.

A másik dolog, hogy az egykulcsos adó pont ugyanakkora blöff. A NER elmúlt 12 évének fő gazdasági tevékenysége a tudatos pénzrontás volt. Ez együtt járt azzal, hogy még az alacsony infláció is 4% felett volt, miközben a világ jelentős része deflációban volt. Ez pedig azzal járt együtt, hogy adóbevételek elinflálásával pont ugyanott volt az állam, mintha progresszíven adóztatott volna, és te is ott voltál, mert a pénzromlás elvitte az egykulcsos előnyét.

Nem a progresszív adó mellett kardoskodom, csak felhívnám rá a figyelmet, hogy ugyanakkora blöff az egy kulcs is, mint a több sáv. A szocik fő baja az volt, hogy a progresszív adó mellé ugyanúgy inflálták a jövedelemek az adóbevételek növelése végett, és ezért volt egyre szegényebb a középosztály.

Ez gazdaság filozófia, nem alkalmas-alkalmatlan tengely. A Fidesz ezen politikai tevékenysége tudatos, mert jobb az optikája. Végeredményben ugyanoda vezet, mint a szocik politikája, mert a pénzromlás miatt a kínálati oldal egyre drágább lesz.

Az adórendszer populista átalakítása már az adómentes minimálbér témánál kezdődött, nem a Fidesz álmodta ezt meg...

több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 295 — Csodabogár
LOL gec, TV2 esti híradó. grafika: MZP, mögötte AK47-esek XDDDDDDD és persze a szokásos utolsó pörölyütések, kiragadott szövegrészletek és aztán MINDEN baloldali fegyvert katonát küldene. remélem már csak 2 nap hátra nekik tényleg.

több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
De az adózás ezt nem akarja és tudja kiegyenlíteni, nem ez a dolga. A progresszív adózás jó dolog, de nem az a dolga, hogy a nagyon gazdagokat megadóztassa, ez egy téves elképzelés. Az a dolga, hogy bizonyos jövedelemszintek az alacsonyabb jövedelműek társadalmi költségeiből kivegyék a részüket. Ezzel akkor nem lesz baja a gazdagabb polgároknak, ha a visszakapott értékek ezzel arányban vannak, pl. alacsonyabb bűnözés, jobb közoktatás stb. Igen, ez a skandináv modell.
Gyurma Pappa
A kulcsmondat, hogy " ha a visszakapott értékek ezzel arányban vannak".

A progadó alapvetően, a fogalom Adam Smith-i értelmében egyáltalán nem a társadalmi felzárkóztatásról szólt, hanem arról, hogy az állam feladataihoz jobban járuljon hozzá az aki többet keres - de jövedelmtranszferről szó sem volt, hadsereg, közművek, állami intézmények fenntartása ilyesmi. Azt, hogy vegyük el akinek több van és adjuk oda annak, akinek kevesebb már a marxisták találták ki némileg később valahol a 19. század második felében. Ezt szoftosították a szocdemek meg egyéb balos mozgalmak a 20. században "társadalmi felzárkóztatás" meg "nagyobb társadalmi hozzájárulás a tehetősebbektől" cimkékkel. És ez Nyugat-Európában működik is. De miért? Szintén Smith-hez kell viszanyúlni, aki a progadós hite mellett még állított pár dolgot, többek között, hogy a tehetősebb emberekek megfizetik a magasabb adót mert bíznak az államban, hogy az arra fordítja amire beszedi. Ez egyébként korrelál a te kulcsmondatoddal.

Namármost, meg lehet-e bízni a mindenkori magyar államban, hogy ha tőlem több pénzt szed be progadó formájában, akkor azt Ő a társadalmi felzárkóztatás nemes eszméjének megavalósítására fogja fordítani? Jobb oktatás fog-e jutni borsodban a cigánygyereknek? Lesz-e elég háziorvos ettől Szabolcsban?

Mondok egy merészet: Nem lehet megbízni a mindenkori magyar államban ezen a téren (sem). A szocik alatt progadó volt és hát látjuk milyen hatékonyan használták fel a szegregátumok felszámolására és az egészségügy modernizálására (nem). A magyar állam a magasabb adókból nagyobb bürokráciát, pazarló beruházásokat és minél több jól fizetett pozíciót szeret csinálni és ez így megy a Habsburgoktól Orbánig, nincs különbség.

A magyar gazdaság, társadalom, általános vagyoni helyzet, bérstruktúra az általad is említett "csepp" alakzat mind mind alátámasztják, hogy az égvilágon semmi nem indokolná ma, holnap, egy év múlva a progadó létét Magyarországon. Már azon kívül, hogy a szokásos "nyugaton így van - tehát jó lesz itt is" - féle belpesti mantra ezt mondja. (nem te)

Nem a progadótól leszünk Hollandia, Svédország vagy Auszria, pont fordítva, MIUTÁN elértük ezen országok szintjét AKKOR kell bevezteni merthogy akkor már van miből elvenni. Addig továbra is politikai szemfényvesztés és az állam pazarló működésének elfedésére szolgáló blöff.

Ha valamiért szimpatikus MzP - nem sok dolog miatt - akkor az pont az, hogy visszatáncolt és a felső 1%-ból jövő budai momentumos hülyegyerekeket vissza tudta táncoltatni ettől a mániától.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 657 — Poloska confirmed
Partizánnak ez a Pumpedgabós szavazz promója ez most leverte az agyam mára 😀 óriási
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
áttanulmányoztam az összes egyéni választókerületet, tippem szerint 52 mandátumot szerez az ellenzék egyéniben. kérdés: ilyen eredmény esetén van esély arra, hogy megnyerjék a választást? gondolok itt arra, ha emellett listán több szavazatot kapnának mint a fidesz, és esetleg a győzteskompenzáció is nekik kedvezne, ha mondjuk Budapesten, Pest megye többségében, és több vidéki megyeszékhelyen fölényesen vernék a fideszt egyéniben, ahol kikapnának ott pedig csak néhány százalékkal maradnának alul.
deyell
Ennek csak matematikai esélyét látom, realitását nem.
több mint 3 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 314 — Eagles fan
 jatek.nerpedia.hu/?utm_source=fb&fbclid=IwAR0TulU3ZptA4VnrnCaiBOb6S_GBcGT0arc5-sCLKKMtQBn37TlLy_uSs38

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 418 — Sworn to the Dark
áttanulmányoztam az összes egyéni választókerületet, tippem szerint 52 mandátumot szerez az ellenzék egyéniben. kérdés: ilyen eredmény esetén van esély arra, hogy megnyerjék a választást? gondolok itt arra, ha emellett listán több szavazatot kapnának mint a fidesz, és esetleg a győzteskompenzáció is nekik kedvezne, ha mondjuk Budapesten, Pest megye többségében, és több vidéki megyeszékhelyen fölényesen vernék a fideszt egyéniben, ahol kikapnának ott pedig csak néhány százalékkal maradnának alul.

built for this shit

több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
De az ő kiakadásukat nem kell komolyan venni 😊 mivel az emberek 99%a soha nem fog másfél milliót keresni, így az ő plusz adóztatásuk méltányos társadalmi ár a kiakadásukhoz képest.

A 600k viszont egyáltalán nem elrugaszkodott a valóságtól, a helyi Aldi boltvezetője éppen e fölött van kicsivel és 7 év alatt küzdötte fel magát úgy, hogy volt a boltban minden pozícióban. A mai napig kasszázik, polcot tölt stb. csak emellé hajlandó volt plussz feladatok elvégzésére (beosztás készítés, készletek kezelése ilyesmi) ezért fizessen többet adót mint a kasszás? Akinél egyébként nem keres még kétszer annyit sem. A felelőssége meg többszörös. Ennek egyszerűen nincs köze a társadalmi igazságozsághoz.
MC12
A 600k nálunk tisztességes megélhetést biztosít, elég arra, hogy saját ingatlanhoz jusson, eltartsa a családot, iskoláztassa a gyereket, vegyen és fenntartson autót, és még nyaralni is elmehet. Nem szorul rá "család támogatásra". Akkor ne is kapjon. Kapja az, aki rászorul, és most nem kap (vagy a 600k-s miatt kevesebbet, mint amennyit kaphatna).

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
erre van igény péntek este ami a parlament előtt megy órák óta?
Ventura
mia? odamennyek?!?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én nem értem ezt a becsípődést nálad azokkal szemben, akik nem hogy milliókat nem tesznek havonta zsebre de keresnek nettó 600 ezer forintot 😊 Az olyan borzasztó nagy összeg szerinted? Mondjuk két-három gyerek, egy magyobb lakás/családi ház mellet. Nettó 600 ezer forint egy tisztességes pénz, ami mondjuk ahhoz elég a fentebbiek mellett, hogy az ember tegyen félre belőle, elmenjen színházba, moziba, ne adja úristen a családdal vacsorázni egy étterembe havonta egyszer. Ad absurdum kétszer. Normális ruhái legyenek meg esetleg hobbija, mittomén.

Nem a nettó 600 ezret keresőn kell a társadalmi igazságosságot gyakorolni DE egyetértek, mondjuk tegyük adómentessé a minimálbért. Csak a kettő között nics összefüggés. Mert nem keresnek annyian nettó 600 ezret, hogy abból finanszírozd az adómenteséget, ez csak megint egy ilyen balos társadalmérnökösdi meg tanárbácsis mentalitás a'la Bokros Lajos. Belétekverem a társadalmi szolidaritást ha meggyűlölitek egymást ezért akkor is 😊

Ha mondjuk a társdalom 70% keresne a példád szerint 600 ezer körül, 25% ennél rosszabbul 5% meg jobban, akkor egyetértenék, valóban, a 70%-ot terheljük meg jobban és abból zárkóztassuk fel a maradékot. De amikor nettó 600 ezret keres mondjuk a dolgozók, hasamra ütök 10%-a, a 80%-a kevesebbet (jóval) és van 10% aki meg többet, akkor számomra rejtély, hogy Te miért azon nyamvadt 10%-on akarod leverni a társdalmi költségét a felzárkóztatásnak. Értem a progresszív adó iránti elkötelezettségedet, és van olyan társdalmi modell ahol valóban van létjogosultsága, de hogy a magyar nem ilyen még az biztos.MC12
1. Azért van becsípődve, mert nem tetszik, hogy a 200 ezret keresők fizetik a 600 ezret keresők támogatását. Meg mondjuk én, aki az átlagnál nem kevéssel több adót fizetek és nem kapok semmilyen támogatást. Nem is kérek, sőt, szívesen finanszírozom is az adómból mások támogatását. De akármennyire is bírlak, nem a tiédet 😊 Te síelni mész belőle, vagy veszel egy szép új órát, mert nálad ez a pénz nem az alap megélhetésre megy. Ezt vedd meg magadnak. 😊 A minimálbéres egyszerű embert viszont, akinek a gyerek étkeztetése is gond, őt szívesen támogatom az adómból.

2. Nincsenek sokan a 600 ezret keresők, de a támogatásoknak a számosságuknál jóval nagyobb arányát viszik el, mint ahányan vannak. A családi adókedvezménnyel kapcsolatban éppen nincsenek konkrét számaim, de minden a jövedelemmel arányosan növekvő támogatásnál ez van. Biztos vagyok benne, hogy a családi adókedvezménynek is sok-sok-sokszorosát viszi el az az 5% aki ki tudja maxolni. Miközben az a 30% aki meg legalul van, vagy semmit, vagy csak egészen keveset kap.

Még a legelső Fidesz kormány idején készült egy utólagos felmérés, hogy az akkori kamattámogatásos hitelkonstukciónál az állami támogatás több, mint 70%-át azok vitték el, akik a kimaxolt 30 miilliós összegre vettek fel hiteleket. Ez kétezer környékén volt, akkoriban a 30 millióért olyan házat lehetett venni, amit ma 120-ért körülbelül. Nincs semmi bajom azokkal az emberekkel, akik ennyiért tudnak maguknak otthont építeni, sőt, azt kívánom, hogy minél többen legyenek, mert akkor épül, szépül az ország. De ezek építsék / vegyék meg saját erőből a házukat, nem szorulnak rá, hogy az átlag ember adójából az ő lakáshoz jutásukat támogassuk.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 854 — Colts Fan

Közben már Hulk is Márki-Zay kottájából játszik, ez felháborító!!
Tony Adams
Ha valaki nem értené:  www.atv.hu/belfold/20220401/az-orban-elleni-szavazasra-buzdit-a-hollywoodi-filmsztar
nagylaza
Ne hagyjuk hogy kulfoldrol beavatkozzanak a valasztasokba!
Vrij6
A baloldal lepaktált a marvellel!
r.baggio
Nekünk Viktor kell, aki egy csettintéssel eltünteti a problémáinkat!!!
több mint 3 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 907 — no es importante
Közben már Hulk is Márki-Zay kottájából játszik, ez felháborító!!
Tony Adams
Ha valaki nem értené:  www.atv.hu/belfold/20220401/az-orban-elleni-szavazasra-buzdit-a-hollywoodi-filmsztar
nagylaza
Ne hagyjuk hogy kulfoldrol beavatkozzanak a valasztasokba!
Vrij6
A baloldal lepaktált a marvellel!

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
Ne bassza már az ég... Schmuck Andor egy memos kamujelölt kampányfőnöke? (Ha jobban belegondolok, akkor nem is lepődtem meg annyira.)
 www.atv.hu/belfold/20220401/meg-nincs-vege-a-kampanynak-schmuck-andor-brutalisan-beleszallt-hajnal-miklosba
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 119 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Közben már Hulk is Márki-Zay kottájából játszik, ez felháborító!!
Tony Adams
Ha valaki nem értené:  www.atv.hu/belfold/20220401/az-orban-elleni-szavazasra-buzdit-a-hollywoodi-filmsztar
nagylaza
Ne hagyjuk hogy kulfoldrol beavatkozzanak a valasztasokba!

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil