Politika
65 feliratkozó
több mint 3 éve
ez is elég baj.enemajobbikvadhajtásokat néztem, ott a nem-antiszemita és nem-homofób fidesz szavazók akkor buzizsidózást és holokamuzást tolnak ennek apropóján, hogy ahhoz képest a kurucinfó egy moderált közösség lett.Jó, hát kurva nehéz 12 hülyeség után, elhinni, ami történik.www.elemi.hu/rakay-philip-uzenem-zelenszkijnek-es-a-halozatnak-hagyjatok-bekeben-a-hazamat/mivel nincs kedvem melózni (pedig kéne😊 ) beleolvastam fb oldalába is, kemény mennyire máshogy látják a kommentelők
NB2
www.facebook.com/rakay.philip
NB2
Gyurma Pappa
Azért Jóskának nehéz lehet orrbefogva Orbánra szavazni ezzel a fasiszta csőcselékkel együtt, mondván, hogy Orbán legalább egy pragmatikus maffiózó.
Gyakorlatilag a 2006-os jobbik van hatalmon.
Gratulálok hozzá mindenkinek.
Amadeus
inkább a miép, by pistabá
sutianap
több mint 3 éve
Orbán szerint "mi ezeket a kéréseket megfontoltuk, majd elutasítottuk", mert Magyarországon a gáz 85 százaléka, az olajnak pedig több mint 60 százaléka Oroszországból érkezik. „Egy szankció azt jelentené, hogy a magyar gazdaság pillanatok alatt lelassul, majd megáll. Ez elfogadhatatlan” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint van néhány ország, amely hasonlóképpen érvelt.Majdhogynem nyilt beismerese annak, hogy az elmult 100 ev legsikeresebb 10 evenek ez az eredmenye. Hogy egyetlen egy orszagtol fuggunk annyira hogy kalap kabat van ha az adott orszagot szankcionaljak. Szerencsere mi beljebb bujtunk Putler seggebe, erre az egy lapra felteve majdnem mindent. Baratkozhatunk lassan Belarusszal.
Végülis innen már csak egy lépés nyíltan beismerni, hogy az országot teljesen kijátszották az oroszoknak, gyönyörű.
r.baggio
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Na hát itt tartunk.............Micsoda féreg.
24.hu/belfold/2022/03/25/orosz-ukran-haboru-ukran-menekult-tatabanya-osszevertek/?fbclid=IwAR36CYgkmtSw-XkJ3u1z-CnMdNOvDHIB9E7I-xIfuWu1jY250yPTE9risRI
Greengo
Remélem élvezni fogja az előzetet a következő 1-2 évben.
több mint 3 éve
Orbán szerint "mi ezeket a kéréseket megfontoltuk, majd elutasítottuk", mert Magyarországon a gáz 85 százaléka, az olajnak pedig több mint 60 százaléka Oroszországból érkezik. „Egy szankció azt jelentené, hogy a magyar gazdaság pillanatok alatt lelassul, majd megáll. Ez elfogadhatatlan” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint van néhány ország, amely hasonlóképpen érvelt.Nincs szükség egyetlen lépésre sem. Beismerte.
Végülis innen már csak egy lépés nyíltan beismerni, hogy az országot teljesen kijátszották az oroszoknak, gyönyörű.
r.baggio
több mint 3 éve
Jópár mismásolós válasz van, mégis lerí h Navra mekkora intellektuális fölényben van a legtöbb ma pozícióban lévő csinovnyikhoz képest: www.youtube.com/watch?v=Vz6YkdO4tJ0

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Na hát itt tartunk.............24.hu/belfold/2022/03/25/orosz-ukran-haboru-ukran-menekult-tatabanya-osszevertek/?fbclid=IwAR36CYgkmtSw-XkJ3u1z-CnMdNOvDHIB9E7I-xIfuWu1jY250yPTE9risRI

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 3 éve
Orbán szerint "mi ezeket a kéréseket megfontoltuk, majd elutasítottuk", mert Magyarországon a gáz 85 százaléka, az olajnak pedig több mint 60 százaléka Oroszországból érkezik. „Egy szankció azt jelentené, hogy a magyar gazdaság pillanatok alatt lelassul, majd megáll. Ez elfogadhatatlan” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint van néhány ország, amely hasonlóképpen érvelt.Végülis innen már csak egy lépés nyíltan beismerni, hogy az országot teljesen kijátszották az oroszoknak, gyönyörű.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
telex.hu/kulfold/2022/03/25/szabad-europa-rogan-ugyvedje-egymillio-eurot-utalt-at-a-szloven-miniszterelnok-partjahoz-kozel-allo-sajto-megsegitesere

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Politikai hátsó szándék szerintem nem is volt mögötte. Egyszerűen annyi a szabad pénz nyugaton, és annyira megéri (közvetllenül, üzleti szempontból) elvinni keletre fialtatni, hogy ezt teszik, ahelyett, hogy otthon fektetnék be.Ritkán értünk egyet valamiben de ez tűpontos. Ment Kínába, Oroszországba stb. mert majd pénzzel, befektetéssel magunkhoz kötjük őket. Aztán kiderült hogy nem egészen van ez így.Azért, mert a sok pénz csak részben ment fogyasztás élénkítésre / oktatásba / szociális csomagokba, a jelentős részét lenyúlta az elit, az meg elvitte befektetni keletre.Putyin likeolja ezt. Meggyőződésem, hogy ezek a hibrid/autokrata rendszerek azért tudtak felemelkedni, mert a nyugat által nyomott töménytelen pénz ott kötött ki, illetve itt is.Szóval, hogy a megszorításos gazdaságpolitika jobb vagy a laza kezelési mód, hát, finoman szólva sem eldöntött kérdés.Én (éppen 2008 hatására) abszolút a "nyomjuk a pénzt" híve lettem, de hozzáteszem, hogy nem vagyok makroközgazdász, és azért tartok attól, hogy ha kína egyszer azt mondja, hogy nem veszi többé az amerikai állampapírt (neadjisten elkezdené önteni azt a piacra), akkor hirtelen minden más megvilágításba kerülhet.
MC12
Egyébként gazdasági szempontból én a Fidesz lényegében egyetlen érdemének éppen azt tartom, hogy relative szigorú fiskális és monetáris politikát vitt. (Alacsony hiány, eladósodni csak belföldre, stb.) Azaz lényegében megszorítósdit játszott. Igaz, hogy ezt eladta úgy, mintha nem az lett volna, de az egy másik dolog.
peterk2005
Ez a pénznyomda egyértelműen hozzájárult pl. a háborúhoz is.
Gyurma Pappa
peterk2005
MC12
Lehet, hogy ez az ukrán háború majd változtat valamit a dolgokon (tényleg elkezdenek gondolkodni a multik, hogy esetleg hosszú távon nem éri meg), de erős kétségeim vannak.
Hogy mikor fog rájönni a nyugati világ (ismét?) arra, hogy a pénz eszetlen elithez áramlása nem csak a társadalmi feszültségek növekedésén keresztül gyengíti a nyugatot, de közvetlenül a gazdasági versenyben is (ha nincs középosztály, nincs fogyasztás. szűkül a belső piac, el kell menni máshová pénzt keresni), azt nem tudom...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
enemajobbikvadhajtásokat néztem, ott a nem-antiszemita és nem-homofób fidesz szavazók akkor buzizsidózást és holokamuzást tolnak ennek apropóján, hogy ahhoz képest a kurucinfó egy moderált közösség lett.Jó, hát kurva nehéz 12 hülyeség után, elhinni, ami történik.www.elemi.hu/rakay-philip-uzenem-zelenszkijnek-es-a-halozatnak-hagyjatok-bekeben-a-hazamat/mivel nincs kedvem melózni (pedig kéne😊 ) beleolvastam fb oldalába is, kemény mennyire máshogy látják a kommentelők
NB2
www.facebook.com/rakay.philip
NB2
Gyurma Pappa
Azért Jóskának nehéz lehet orrbefogva Orbánra szavazni ezzel a fasiszta csőcselékkel együtt, mondván, hogy Orbán legalább egy pragmatikus maffiózó.
Gyakorlatilag a 2006-os jobbik van hatalmon.
Gratulálok hozzá mindenkinek.
Amadeus
inkább a miép, by pistabá

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
www.elemi.hu/rakay-philip-uzenem-zelenszkijnek-es-a-halozatnak-hagyjatok-bekeben-a-hazamat/m.youtube.com/watch?v=IJNR2EpS0jw
NB2

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Ritkán értünk egyet valamiben de ez tűpontos. Ment Kínába, Oroszországba stb. mert majd pénzzel, befektetéssel magunkhoz kötjük őket. Aztán kiderült hogy nem egészen van ez így.Azért, mert a sok pénz csak részben ment fogyasztás élénkítésre / oktatásba / szociális csomagokba, a jelentős részét lenyúlta az elit, az meg elvitte befektetni keletre.Putyin likeolja ezt. Meggyőződésem, hogy ezek a hibrid/autokrata rendszerek azért tudtak felemelkedni, mert a nyugat által nyomott töménytelen pénz ott kötött ki, illetve itt is.Szóval, hogy a megszorításos gazdaságpolitika jobb vagy a laza kezelési mód, hát, finoman szólva sem eldöntött kérdés.Én (éppen 2008 hatására) abszolút a "nyomjuk a pénzt" híve lettem, de hozzáteszem, hogy nem vagyok makroközgazdász, és azért tartok attól, hogy ha kína egyszer azt mondja, hogy nem veszi többé az amerikai állampapírt (neadjisten elkezdené önteni azt a piacra), akkor hirtelen minden más megvilágításba kerülhet.
MC12
Egyébként gazdasági szempontból én a Fidesz lényegében egyetlen érdemének éppen azt tartom, hogy relative szigorú fiskális és monetáris politikát vitt. (Alacsony hiány, eladósodni csak belföldre, stb.) Azaz lényegében megszorítósdit játszott. Igaz, hogy ezt eladta úgy, mintha nem az lett volna, de az egy másik dolog.
peterk2005
Ez a pénznyomda egyértelműen hozzájárult pl. a háborúhoz is.
Gyurma Pappa
peterk2005
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Azért, mert a sok pénz csak részben ment fogyasztás élénkítésre / oktatásba / szociális csomagokba, a jelentős részét lenyúlta az elit, az meg elvitte befektetni keletre.Putyin likeolja ezt. Meggyőződésem, hogy ezek a hibrid/autokrata rendszerek azért tudtak felemelkedni, mert a nyugat által nyomott töménytelen pénz ott kötött ki, illetve itt is.Szóval, hogy a megszorításos gazdaságpolitika jobb vagy a laza kezelési mód, hát, finoman szólva sem eldöntött kérdés.Én (éppen 2008 hatására) abszolút a "nyomjuk a pénzt" híve lettem, de hozzáteszem, hogy nem vagyok makroközgazdász, és azért tartok attól, hogy ha kína egyszer azt mondja, hogy nem veszi többé az amerikai állampapírt (neadjisten elkezdené önteni azt a piacra), akkor hirtelen minden más megvilágításba kerülhet.
MC12
Egyébként gazdasági szempontból én a Fidesz lényegében egyetlen érdemének éppen azt tartom, hogy relative szigorú fiskális és monetáris politikát vitt. (Alacsony hiány, eladósodni csak belföldre, stb.) Azaz lényegében megszorítósdit játszott. Igaz, hogy ezt eladta úgy, mintha nem az lett volna, de az egy másik dolog.
peterk2005
Ez a pénznyomda egyértelműen hozzájárult pl. a háborúhoz is.
Gyurma Pappa


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Putyin likeolja ezt. Meggyőződésem, hogy ezek a hibrid/autokrata rendszerek azért tudtak felemelkedni, mert a nyugat által nyomott töménytelen pénz ott kötött ki, illetve itt is.Szóval, hogy a megszorításos gazdaságpolitika jobb vagy a laza kezelési mód, hát, finoman szólva sem eldöntött kérdés.Én (éppen 2008 hatására) abszolút a "nyomjuk a pénzt" híve lettem, de hozzáteszem, hogy nem vagyok makroközgazdász, és azért tartok attól, hogy ha kína egyszer azt mondja, hogy nem veszi többé az amerikai állampapírt (neadjisten elkezdené önteni azt a piacra), akkor hirtelen minden más megvilágításba kerülhet.
MC12
Egyébként gazdasági szempontból én a Fidesz lényegében egyetlen érdemének éppen azt tartom, hogy relative szigorú fiskális és monetáris politikát vitt. (Alacsony hiány, eladósodni csak belföldre, stb.) Azaz lényegében megszorítósdit játszott. Igaz, hogy ezt eladta úgy, mintha nem az lett volna, de az egy másik dolog.
peterk2005
Ez a pénznyomda egyértelműen hozzájárult pl. a háborúhoz is.

több mint 3 éve
többek között a manyup államosítás meg az kvázi megszorító csomag ami ott 10-13 között volt (mégha nem is szereti a Fidesz így hívni) . Ha visszanézed, rohadtul nem volt előkészítve az államosítás egy kapkodás volt az egész. Dehát pénz kellett.Most sírjak, vagy nevessek?
Szóval onnan datálható miniszterelnök úr mély elkötelezettsége az államadósság elleni harcban 😊
MC12
nem: inkább a stratégiai nyugalom!



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 3 éve
Az egy nagyon szórakoztató dolog, hogy ők ezt nem akarták csinálni 😊 2010ben a terv az volt Matolcsynál, hogy nyom egy kvázi Amerikát, el akartàk engedni az államadósságot meg az államháztartási hiányt 1-3 évre és ezzel akarták berúgni a gazdaságot, majd a gazdasági növekedésből kigazdálkodni a hiányt.Szóval, hogy a megszorításos gazdaságpolitika jobb vagy a laza kezelési mód, hát, finoman szólva sem eldöntött kérdés.Én (éppen 2008 hatására) abszolút a "nyomjuk a pénzt" híve lettem, de hozzáteszem, hogy nem vagyok makroközgazdász, és azért tartok attól, hogy ha kína egyszer azt mondja, hogy nem veszi többé az amerikai állampapírt (neadjisten elkezdené önteni azt a piacra), akkor hirtelen minden más megvilágításba kerülhet.
MC12
Egyébként gazdasági szempontból én a Fidesz lényegében egyetlen érdemének éppen azt tartom, hogy relative szigorú fiskális és monetáris politikát vitt. (Alacsony hiány, eladósodni csak belföldre, stb.) Azaz lényegében megszorítósdit játszott. Igaz, hogy ezt eladta úgy, mintha nem az lett volna, de az egy másik dolog.
peterk2005
Na ennek tett keresztbe Merkel meg a német megszorító politika Brüsszelben és jelezték Viktornak hogy erről szó sem lehet - az azért nagyon szarul nézett volna ki, hogy a görögöket orbba - szájba szopatjuk a megszorítósdival, de a magyaroknak meg engedjük az eladósodást - , ő meg akkor még nem mert visszaszólni, ennek lett a következménye többek között a manyup államosítás meg az kvázi megszorító csomag ami ott 10-13 között volt (mégha nem is szereti a Fidesz így hívni) . Ha visszanézed, rohadtul nem volt előkészítve az államosítás egy kapkodás volt az egész. Dehát pénz kellett.
Szóval onnan datálható miniszterelnök úr mély elkötelezettsége az államadósság elleni harcban 😊
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Ez az a káros opportunista, elvek nélküli politizálás, ami egy országot, társadalmat a pöcegödörbe tud taszítani, vagy ott tud tartani. Lényegében anarchia, rendnek csúfolva.Ezzel egyet tudok érteni simán.
peterk2005
Azzal nem, hogy ezen lehet változtatni.
több mint 3 éve
Szóval, hogy a megszorításos gazdaságpolitika jobb vagy a laza kezelési mód, hát, finoman szólva sem eldöntött kérdés.Én (éppen 2008 hatására) abszolút a "nyomjuk a pénzt" híve lettem, de hozzáteszem, hogy nem vagyok makroközgazdász, és azért tartok attól, hogy ha kína egyszer azt mondja, hogy nem veszi többé az amerikai állampapírt (neadjisten elkezdené önteni azt a piacra), akkor hirtelen minden más megvilágításba kerülhet.
MC12
Egyébként gazdasági szempontból én a Fidesz lényegében egyetlen érdemének éppen azt tartom, hogy relative szigorú fiskális és monetáris politikát vitt. (Alacsony hiány, eladósodni csak belföldre, stb.) Azaz lényegében megszorítósdit játszott. Igaz, hogy ezt eladta úgy, mintha nem az lett volna, de az egy másik dolog.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
vadhajtásokat néztem, ott a nem-antiszemita és nem-homofób fidesz szavazók akkor buzizsidózást és holokamuzást tolnak ennek apropóján, hogy ahhoz képest a kurucinfó egy moderált közösség lett.Jó, hát kurva nehéz 12 hülyeség után, elhinni, ami történik.www.elemi.hu/rakay-philip-uzenem-zelenszkijnek-es-a-halozatnak-hagyjatok-bekeben-a-hazamat/mivel nincs kedvem melózni (pedig kéne😊 ) beleolvastam fb oldalába is, kemény mennyire máshogy látják a kommentelők
NB2
www.facebook.com/rakay.philip
NB2
Gyurma Pappa
Azért Jóskának nehéz lehet orrbefogva Orbánra szavazni ezzel a fasiszta csőcselékkel együtt, mondván, hogy Orbán legalább egy pragmatikus maffiózó.
Gyakorlatilag a 2006-os jobbik van hatalmon.
Gratulálok hozzá mindenkinek.
több mint 3 éve
Jó, hát kurva nehéz 12 hülyeség után, elhinni, ami történik.www.elemi.hu/rakay-philip-uzenem-zelenszkijnek-es-a-halozatnak-hagyjatok-bekeben-a-hazamat/mivel nincs kedvem melózni (pedig kéne😊 ) beleolvastam fb oldalába is, kemény mennyire máshogy látják a kommentelők
NB2
www.facebook.com/rakay.philip
NB2

több mint 3 éve
www.elemi.hu/rakay-philip-uzenem-zelenszkijnek-es-a-halozatnak-hagyjatok-bekeben-a-hazamat/mivel nincs kedvem melózni (pedig kéne😊 ) beleolvastam fb oldalába is, kemény mennyire máshogy látják a kommentelők
NB2
www.facebook.com/rakay.philip
több mint 3 éve
De én nem reltivizáltam. Csak kényelmes ezt rámondani érvelés helyett. Értelmezni próbáltam, hogy szerintem vajon miért mondta amit mondott, annak milyen hatása lehet itthon ellenzéki és kormányoldali szempontból, tudod, lesz valami OGY választás itt pár nap múlva.Nézd. Az volt a mondandód esszenciája, hogy "minden rendes politikus" a néphangulat alapján politizál. Mégis, vannak országok, ahol nem fér bele, hogy csak az oroszoknak jó Paksot vagy csak a kínaiaknak jó Fudant / vasutat építsenek. És nem fér bele, hogy a fejlesztésre, felzárkóztatásra szánt pénzek felét lenyúlják. És nem fér bele, hogy egy hónapja megy a háború, de egyszer se mondja ki Putyin nevét, mint a konflktus első számú felelőséét, hanem kalapácsozik meg üllőzik.
De az erkölcsi fárosz-effektus helyett nyugodtan leírhattátok volna, hogy Zelenszkíj szerintetek miért mondta amit mondott, miért most mondta, miben van igaza, miben tévedett stb. én tényleg kíváncsi vagyok más érelmezésre is, hátha én látom rosszul. De ehelyett előjönni a zsidók deportolásával....hát, azt is lehet csak sok értelme nincs.
MC12
És ez a mondandódban a relativizálás. Persze, hogy Zselenszkij is az érdekeit képviseli. Persze, hogy időnként mond erősebbeket is, amiket nyomás gyakorlásként szán, és haza is szól. De ott van Kijevben és vezeti az országát, pedig a pragmatikus / alkalmazkodó képbe az passzolt volna, hogy elfogadja a nyugatiak ajánlatát és az első nap lelép a p*csába. Ettől államférfi az egyik, és ettől - hogy egy volt barátját idézzem - simán egy kis g*ci a másik.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Mondjuk nem értem ezt a konjunktúra számláló mozgalmat, mert az alapfelvetés az volt, hogy pont ide jutott el Feri is mielőtt elhajtotta a nép a vérbe. Az évek előtti szorzó teljesen lényegtelen. Én szívesen elfogadom azt az állítást is, hogy Viktor ugyan olyan pazarló, fos, hozzá nem értő kormányzással vezette gödörbe az országot, majd fizetett a következő éveinkkel még egy győzelemért, mint az MSZP tette.
több mint 3 éve
Orbánék vezették be, és a ciklusuk alatt elenyésző, lényegetlen mértékű volt, elsősorban autóhiteleknél használták, mivel pont, hogy ők a támogatott, forint alapú lakáscélú hitelezést tolták.Tudod mit? Legyen, akkor a szociknak két évvel kevesebb konjuktúra jutott. Velem lehet egyezkedni. (Ez egy nehéz kérdés egyébként, csak a GDP önmagában nem is jó mérőszám, egy valag mindent kellene mellé rakni a külső eladósodottság mértékétől, az állampapírok kamatterheinek mértékén át, a kiinduló pontig - finoman szólva más körülmények között vette át a kormányt Medgyessy és Orbán., de ezek meghaladják a fórum kereteit általában)igen az. igen, egy hirtelen kiragadt szám ez. és nem, nem vagyok közgáz szakértő. nyilván a lakosság kitettsége a válságnak az nem csupán Medgyessy-Gyurcsány felelőssége hanem melyik kormány is vezette be a devizahiteleket és támogatta meg keményen?
MC12
ráadásul másmilyen volt a válság kezelés is:egyik oldalon tényleges megszorítások, másik oldalon meg pl manyup államosítása. ennek a következményei jelenleg sztem beláthatatlanok. kb 15 év múlva fog ez kiderülni nagyon sokaknak, hogy ez mit jelentett az ő életükre tekintve.
csebi
Durván a Medgyessy - Gyurcsány támogatta meg 2003-tól, amikortól kivezették a fentebbi támogatási formát és toltak mindenkit a devizahitelek felé. Ehhez nem kell más, mint megnézni a devizahtitelek számát 2000-2003 és 2004-2008 között.
A következő már alapvetően egy gazdaság-filozófiai, gazdaság-politikai kérdés. Európa gazdasági lemaradása az USA-hoz pont arra vezethető vissza, hogy az USA egyáltalán, semmilyen megszorítást nem csinált 2008 után sőt, ehhez elég Ben Bernanke visszaemlékezésit elolvasni, Ők találták ki, hogy nem megszorítással kell egy válságot kezelni, hanem pont ellenkezőleg - nyomtatni kell a pénzt és önteni - önteni - önteni a gazdaságba, mert előttük ott lebegett óriási rémként a '29-es gazdasági világválság, amit Barnanke értelmezése szerint - komoly kutatója a témának - a megszorításokkal együttjáró jegybanki alapkamat-emelés és ennek következményei okozták. Európa és elsősorban a németek, meg pont hogy a megszorításokban hittek, csak amikor már látványos lett ennek a kudarca úgy 2013-ra, akkor kezdett bele Európa is az EKB-val az élen a "pénzügyi lazításba" hogy úgymondjam.
Szóval, hogy a megszorításos gazdaságpolitika jobb vagy a laza kezelési mód, hát, finoman szólva sem eldöntött kérdés.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”