Politika
70 feliratkozó
több mint 4 éve
csipkelli
4 010
Márki-Zay fölényesen nyert a budapesti 1-es körzetbenNógrádban Dobrev nyert.
18 801 szavazatot kapott, míg Dobrev csak 5865-öt.
Vrij6
62,4-37,7 a százalék összesen.
több mint 4 éve
A nem teljesen jogszerű és a teljesen jogszerűtlen közt is van különbség. Számomra egy alaptörvényt, még ha teljesen szar is, felülírni egy nem létező törvénnyel (csak mert szerintünk szar) az az utóbbi kategória.De pont hogy nem erősíti, hanem gyengíti a jogállamot, mert még annyi jogalap sincs rá, mint a 2/3-os fidesz geciskedésre. Vagyis nem lehet jogállamot jogszerűtlen eszközökkel helyreállítani. Vagy hogy egy klasszikust idézzek: Az igazsághoz nem tudjuk keresztülhazudni magunkat.Márpedig eddig csak így történt, sosem teljesen jogszerűen. 😊 A mulasztásos alkotmánysértések is jogszerűtlen döntések. És ezeknek a sorát követtük el az utóbbi harminc évben. Minden politikai oldal.
Lecsó
A jog nem matematika, hogy néhány axiómából a teljes rendszer felépíthető, és utána annak minden eleme, szabálya, fogalma a szabályok áthágása nélkül levezethető az axiómákból vagy az axiómákból felépített szabályokból. A jog lyukas. Mindig is az volt, és mindig is az lesz. Milosevic büntető tárgyalása például mi volt? Vagy akár Nürnberg?
A jogrencszer egy olyan csoda, hogy meg lehet alkotni úgy is, hogy írunk egy olyan választási törvényt, amivel csak mi nyerhetünk, aztán megnyerjük kétharmaddal, és jogilag minden flott. Miközben jogállamilag semmi nem az.
(Végre _valamiről_ vitázunk. 😊 Csak így tovább. 😊 )
peterk2005
Értem, hogy semmi nem fekete-fehér, de mivel ez bármire igaz a világon, így eszerint a szabályoknak de facto nincs értelmük, mindent lehet egyrészt-másrészt érvelni. Nem értek a joghoz, de úgy gondolom, hogy ott a hierarchiának még nagyobb szerepe van, mint bárhol máshol. A jog az konszenzuson alapuló morális és erkölcsi megfontolások papírra vetése. A te érvelésed szerint ilyen papírra nem vetett (de akár igaz) morális megfontolások alapján lehetne felülírni a papírra vetett megfontolásokat, a kisebb konszenzus felülírhatja a nagyobbat, stb.
Ellenben szerintem azt kellene csinálni, hogy ha sikerül nyerni, meg kell próbálni jól kormányozni, és a lehető összes eszközzel lekommunikálni az állampolgárokkal, hogy mit is szeretnénk. Aztán ahhoz kérni a felhatalmazást, és ha ez sikerül, akkor az olyan szintű legitimitást ad, amit már tényleg nem lehet megkérdőjelezni.
Nem vetem el annak a lehetőségét, hogy kapával, kaszával is meg lehet dönteni egy hatalmat, csak ha lehet, kerüljük el.
több mint 4 éve
Márki-Zay fölényesen nyert a budapesti 1-es körzetben18 801 szavazatot kapott, míg Dobrev csak 5865-öt.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
ja úgy oké, a megfogalmazás zavart meg.telex.hu: Eddig 70094 szavazatot számoltak meg, ebből érvényes volt 69454, érvénytelen 640. Ez az összes leadott 662016 szavazatnak a 10,59%-a.nem bonyolult a 70k szavazat az összes 10%a
érdekelne hogy jött ki a matek..
deyell
Negritis
built for this shit
több mint 4 éve
telex.hu: Eddig 70094 szavazatot számoltak meg, ebből érvényes volt 69454, érvénytelen 640. Ez az összes leadott 662016 szavazatnak a 10,59%-a.nem bonyolult a 70k szavazat az összes 10%a
érdekelne hogy jött ki a matek..
deyell
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
telex.hu: Eddig 70094 szavazatot számoltak meg, ebből érvényes volt 69454, érvénytelen 640. Ez az összes leadott 662016 szavazatnak a 10,59%-a.érdekelne hogy jött ki a matek..
built for this shit
több mint 4 éve
Összefoglalnám a lényeget eddig:
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
www.dailystar.co.uk/news/latest-news/xr-protester-vows-become-first-25197326Hagyjuk a szexualitast a hanyatlo Nyugat opiumanak.
angliába bezzeg ilyen jelölt van!!!!
Negritis
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Ha ennek az elővásztósdinak nincs tétje, megeshet, hogy ogy választás után úgy dönt a dk, hogy mivel ők vitték el a legtöbb választókerületet, mégse mzpt delegalják minelnöknek? Mivel benne se volt a hatpárti szövetségben a többi párt is helyeselné.Nem lesz semmi ilyesmi, be fog állni mögé szépen mindenki.
samu09
több mint 4 éve
Ha ennek az elővásztósdinak nincs tétje, megeshet, hogy ogy választás után úgy dönt a dk, hogy mivel ők vitték el a legtöbb választókerületet, mégse mzpt delegalják minelnöknek? Mivel benne se volt a hatpárti szövetségben a többi párt is helyeselné.Megtehetik, de az népharagot váltana ki. Ennyire még a DK-nál sem hülyék.
samu09
több mint 4 éve
Ha ennek az elővásztósdinak nincs tétje, megeshet, hogy ogy választás után úgy dönt a dk, hogy mivel ők vitték el a legtöbb választókerületet, mégse mzpt delegalják minelnöknek? Mivel benne se volt a hatpárti szövetségben a többi párt is helyeselné.
több mint 4 éve
Nehéz ügy ez, mert véleményem szerint Pandora szelencéjét nem ez nyitná ki, hanem már ennek az alaptörvénynek a megalkotása, modósítgatása és alkalmazása....Szerintem sem kellene kinyitni Pandora szelencéjét.
peterk2005
Ha már mindenképpen alkotmányt akarnak változtatni, akkor állitsanak fel egy bizottságot, akik ténylegesen elismert szaktekintélyekből állnak, rágják át magukat a Zalaptörvényen, írják szépen össze, hogy ez meg ez szar, ez meg ez felesleges, így és így kellene megváltoztatni. Parlamenti szavazásra bocsátani, és ha a Fidesz nem szavazza meg, akkor már lehet is telerakni a médiát azzal, hogy akkor mégis ki áll a haza fejlődésének útjában?
De precedenst ne teremtsünk, mert az visszaüthet, és ha viaszaüthet, akkor vissza is fog ütni.
Tessék megmutatni, hogy lehet másként is csinálni, nem csak sumákolva. Amíg arra nincs precedens, addig az embereknek amúgy sem lesz hite a politikában.
slowmotion
Természetesen jogilagnem kérdés, hogy nem szabad hozzányulni illegitim módon.
Ugyanakkor,ahogy a Fidesz betonozza be az embereit kilenc évekre az egész egyszerűen a demokrácia kicsúdolása.Jogilag rendben van, de - és ezt még a nagy Sobri Jóska is megírta - azért van választás, hogy aki nyer az azt csináljon amit ő tart jónak. Ahogy a Fidesz is azt csinálta. Csakhogy a Fidesz jelenleg az alaptörvény és a kétharmados törvények segítségével gyakorlatilag túl akar terjeszkedni a hatalmán, mivel egy esetleges kormányváltás esetén akarja megkötni a következő kormány kezét. Márpedig a választáson pl. arra is szavaznak az emberek, hogy Polt Péter húzzon el a f...ba.
Nagyon idealisztikusan azt gondolom, hogy egy kormányváltásnál minden ilyen politikai kinevezettnek meg kellene, hogy szünjön a megbízatása és akkor nem lenne ez a probléma, így viszont egyértelmű, hogy ezzel kezdeni kell valamit.
Egyrészt ez (lenne) a választók többségének akarata is, másrészt meg egy (esetlgesen) bukott kormány, ne maradjon már hatalmon az emberein keresztül.
Persze az is egy megoldás, hogy majd különböző titkosszolgálatok információi alapján zsarolják majd ezeket a kinevezetteket, hogy lemondjanak maguktól, csak nem tudom ez mennyivel lenne jobb így.
több mint 4 éve
www.dailystar.co.uk/news/latest-news/xr-protester-vows-become-first-25197326angliába bezzeg ilyen jelölt van!!!!
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ez egy bedobott gumicsont amivel tematizálják a közbeszédet, ezt is afidesztől tanulták.
A népnek meg tetszenek az ilyen baromságok, ez egy jó hívòszó lesz majd a
2/3-ra oszt’ jónapot!
több mint 4 éve
Szia Helm.Szerintetek lesz STOP MZP plakátkampány?Szevasz Bazz!
Bazzani
Szerinted MZP, akinek már belerongyoltak a családjába...és valszeg lakik egy kicsi mr Hyde - dr Jeckyll bőre alatt, és,amikor elfárad a dr úr, akkor ez a lény elszabadul.....
Szóval szerinted ennél a csávónál van ijesztőbb azok számára, akik megpróbálták eltiporni. Szerintem itt sokkal csúnyább dolgok jönnek...
Mondjuk én nem értek hozzá.
Helmut Zimmer
Elképesztő ami már itt kicsiben is ment ellene a megválasztása óta.
"Érdemes" megnézi a Promenád24 nevű szennyet, hogy milyen mélységekbe süllyedtek. Volt amikor a centikről fotózták a füvet, hogy bozótnak tűnjön de olyan is amikor egy utcán fekvő döglött galamb okán nevezték teljesen elhanyagoltnak a várost.
Én még nem tartom kellően érettnek, hogy miniszterelnök legyen. Túl sok kommunikációs hibát vét, személyi döntésekben is voltak rossz dolgai de aki ilyen szintű ellenszélben (teljesen eladósított város, totális média támadás) is higgadt tudott maradni és pozitív eredményeket produkált annak kijár a tisztelet.
Róla teljes mértékben el tudom képzelni, hogy nem a saját és baráti köre vagyonosodása miatt akar miniszterelnök lenni.
Amúgy én kicsit sem hittem abban, hogy eljut eddig. A barátaim igen, szerintem ők már ott is vannak az eredményvárón.
Abban biztos vagyok, hogy az eddiginél is komolyabb támadás (lehet kiderül, hogy ő Soros és Gyurcsány szerelemgyereke) indul majd ellene a Fidesz médiában de ha valaki állja majd a sarat akkor az Ő.
több mint 4 éve
De pont hogy nem erősíti, hanem gyengíti a jogállamot, mert még annyi jogalap sincs rá, mint a 2/3-os fidesz geciskedésre. Vagyis nem lehet jogállamot jogszerűtlen eszközökkel helyreállítani. Vagy hogy egy klasszikust idézzek: Az igazsághoz nem tudjuk keresztülhazudni magunkat.Márpedig eddig csak így történt, sosem teljesen jogszerűen. 😊 A mulasztásos alkotmánysértések is jogszerűtlen döntések. És ezeknek a sorát követtük el az utóbbi harminc évben. Minden politikai oldal.
Lecsó
A jog nem matematika, hogy néhány axiómából a teljes rendszer felépíthető, és utána annak minden eleme, szabálya, fogalma a szabályok áthágása nélkül levezethető az axiómákból vagy az axiómákból felépített szabályokból. A jog lyukas. Mindig is az volt, és mindig is az lesz. Milosevic büntető tárgyalása például mi volt? Vagy akár Nürnberg?
A jogrencszer egy olyan csoda, hogy meg lehet alkotni úgy is, hogy írunk egy olyan választási törvényt, amivel csak mi nyerhetünk, aztán megnyerjük kétharmaddal, és jogilag minden flott. Miközben jogállamilag semmi nem az.
(Végre _valamiről_ vitázunk. 😊 Csak így tovább. 😊 )
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Igen, Hiszékeny nyert ott simánVas megye:Ez az ugyanaz a körzet, ahol az első fordulóban toronymagasan nyert Hiszékeny Dezső? 😀
Dobrev Klára: 6235 (szavazósátorban: 5667, online: 568)
Márki-Zay Péter: 7227 (szavazósátorban: 5073, online: 2154)
Budapest 7-es választókerület (Angyalföld):
Dobrev Klára: 5830
Márki-Zay Péter: 10739
warr_b
Végre valami izgalmas is történik a magyar politikai posványban
Gyurma Pappa
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Régebben volt egy olyan forgatókönyv,ha a számok cudarul állnak akkor viki hátralép egy pöttyet és
lézerjános lesz az arc, de
azt elvetették mert nem volt időszerű, plusz a jános akkor kicsinálást kérne a
rogán vonalra, akik ráadásul most tejhatalmat
kaptak a
Kisgömböctől, aki nem is igazán érti ezt a hátralépés dolgot.
több mint 4 éve
Vas megye:Ez az ugyanaz a körzet, ahol az első fordulóban toronymagasan nyert Hiszékeny Dezső? 😀
Dobrev Klára: 6235 (szavazósátorban: 5667, online: 568)
Márki-Zay Péter: 7227 (szavazósátorban: 5073, online: 2154)
Budapest 7-es választókerület (Angyalföld):
Dobrev Klára: 5830
Márki-Zay Péter: 10739
warr_b
Végre valami izgalmas is történik a magyar politikai posványban

több mint 4 éve
19,25 % és 59,83 van MZP-nek
több mint 4 éve
Mindkettő tökéletesen illusztrálja, hogy mennyire tele van már a töke a csendes többségnek a balkáni korrupcióval, a mutyizással és a keleti nyitással.Sobri JóskaLassan ki kell tágítani a politikai képzeleted, mert a zuglói Tóth Csaba ügyben és MZP esetében is az általad elképzelhetetlen valósult meg. Rossz hatással volt rád a teraszozás! 😀
Mentségedre szóljon, tényleg mindkét ügy vége meglepő lett!
Szokol
Hogy mzp alatt mennyire lenne más az ügymenet, az persze más kérdés, de nyilvánvaló, hogy "rendszerváltó hangulat van Magyarországon"

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Úgy értettem h ha nem akarod h más érvei meggyozzenek akkor nem is fognak. Igen lényegében azt látom h ebben a témában nem vagy túl nyitott arra h bki más állásponton levő érvei meg győzzön tégedEzt a mondatot nem igazán értem - akarni hogy lehet azt, hogy meggyőzzenek? legfeljebb nyitottnak lehet lenni az érvekre -, de a bővebb reakciót kíváncsian várom. 😊Kerek, konzisztens. Mindössze az a baj vele, hogy egy jogász, és úgy tekint az alkotmányra - és a jogállamra -, mint papírra vetett sorok halmazára. Miközben a jogállami politikai berendezkedésnek számtalan papírra nem vetett szempontja. kritériuma is van. Például könnyedén átlibben azon a tényen, hogy egy kétharmados többség fogja magát, és beleteszi az alkotmányba azt, ami alkotmányellenes lenne. Mivel papíron megtehető, szerinte ez lehetséges. Miközben ez _legalább_ annyira nem jogállami tett, mint a papírra vetett paragrafusokkal manőverezni. Ez az egyoldalú, "szakmabuzi" hozzáállás, ami rendben van, sőt elvárt a munkájában, de csőlátás, ha kilépünk a szigorúan vett szakmája keretei közül. Márpedig kilépünk, mert a jogállam nem (csak) egy jogi fogalom.Ha nem akarod h meg győzzenek akkor nem is fog nyilván 😊 ha lesz egy kis idom akkor lehet h reagálok bővebben.
Engem egy szemernyit nem tudott meggyőzni arról, hogy hiba lenne az alkotmányba beletúrni, ha muszáj. Az utolsó szó erősen hangsúlyos. Csak és kizárólag akkor fogadom el ezt, ha a) máshogy nem lehet és b) a túrkálás erősíti a jogállamot, nem meghackeli.
És igen, igaza van, ha Orbán csinálná ugyanezt, akkor tiltakoznék. Mert vannak esetek, amikor nem az a fontos, hogy mit csinál valaki, hanem az, hogy miért. Egy gyorshajtó ugyan szabályt szeg, ha a vajúdó feleségével rohan a kórházba, de simán megbocsájtom neki. Ha buli után a haverjaival autóversenyezik azt viszont nem. Sőt, az súlyosbító körülmény is. Hogy egy olyan fogalmat említsek, amit a jog is értelmez. 😊
peterk2005
csebi
peterk2005
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Vas megye:Azért Angyalföld fájhat.
Dobrev Klára: 6235 (szavazósátorban: 5667, online: 568)
Márki-Zay Péter: 7227 (szavazósátorban: 5073, online: 2154)
Budapest 7-es választókerület (Angyalföld):
Dobrev Klára: 5830
Márki-Zay Péter: 10739
warr_b
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
De pont hogy nem erősíti, hanem gyengíti a jogállamot, mert még annyi jogalap sincs rá, mint a 2/3-os fidesz geciskedésre. Vagyis nem lehet jogállamot jogszerűtlen eszközökkel helyreállítani. Vagy hogy egy klasszikust idézzek: Az igazsághoz nem tudjuk keresztülhazudni magunkat.Pontosan. Amit még a jog is ismer 😊 (Enyhítő és súlyosbító körülmények.) Olyannyira, hogy akár fel is menthet a bűn következményei alól.Kerek, konzisztens. Mindössze az a baj vele, hogy egy jogász, és úgy tekint az alkotmányra - és a jogállamra -, mint papírra vetett sorok halmazára. Miközben a jogállami politikai berendezkedésnek számtalan papírra nem vetett szempontja. kritériuma is van. Például könnyedén átlibben azon a tényen, hogy egy kétharmados többség fogja magát, és beleteszi az alkotmányba azt, ami alkotmányellenes lenne. Mivel papíron megtehető, szerinte ez lehetséges. Miközben ez _legalább_ annyira nem jogállami tett, mint a papírra vetett paragrafusokkal manőverezni. Ez az egyoldalú, "szakmabuzi" hozzáállás, ami rendben van, sőt elvárt a munkájában, de csőlátás, ha kilépünk a szigorúan vett szakmája keretei közül. Márpedig kilépünk, mert a jogállam nem (csak) egy jogi fogalom.Ezt hívják úgy, hogy a bűn relativizálása. Persze vannak enyhítő körülmények, meg súlyosbítók, de a bűn az bűn. Cuki ez a vajúdó feleség sztori, csak ameddig van más mód arra, hogy az asszony gyorsan odaérjen, vagy ne a kocsiban vajúdjon, addig úgy kell cselekedni. Vagyis addig nem kell bűnözni. Aztán amikor már nincs más, akkor bűnözzünk, de vállaljuk is a következményeit.Lecsó
Engem egy szemernyit nem tudott meggyőzni arról, hogy hiba lenne az alkotmányba beletúrni, ha muszáj. Az utolsó szó erősen hangsúlyos. Csak és kizárólag akkor fogadom el ezt, ha a) máshogy nem lehet és b) a túrkálás erősíti a jogállamot, nem meghackeli.
És igen, igaza van, ha Orbán csinálná ugyanezt, akkor tiltakoznék. Mert vannak esetek, amikor nem az a fontos, hogy mit csinál valaki, hanem az, hogy miért. Egy gyorshajtó ugyan szabályt szeg, ha a vajúdó feleségével rohan a kórházba, de simán megbocsájtom neki. Ha buli után a haverjaival autóversenyezik azt viszont nem. Sőt, az súlyosbító körülmény is. Hogy egy olyan fogalmat említsek, amit a jog is értelmez. 😊
peterk2005
A maradék mondandómra meg ott volt a válasz: leírtam, hogy csak utolsó eszközként, és csak akkor, ha erősíti a jogállamot. Ha úgy tetszik, csak akkor, ha a vajúdó feleségért mindent megtettek.
peterk2005
több mint 4 éve
Pontosan. Amit még a jog is ismer 😊 (Enyhítő és súlyosbító körülmények.) Olyannyira, hogy akár fel is menthet a bűn következményei alól.Kerek, konzisztens. Mindössze az a baj vele, hogy egy jogász, és úgy tekint az alkotmányra - és a jogállamra -, mint papírra vetett sorok halmazára. Miközben a jogállami politikai berendezkedésnek számtalan papírra nem vetett szempontja. kritériuma is van. Például könnyedén átlibben azon a tényen, hogy egy kétharmados többség fogja magát, és beleteszi az alkotmányba azt, ami alkotmányellenes lenne. Mivel papíron megtehető, szerinte ez lehetséges. Miközben ez _legalább_ annyira nem jogállami tett, mint a papírra vetett paragrafusokkal manőverezni. Ez az egyoldalú, "szakmabuzi" hozzáállás, ami rendben van, sőt elvárt a munkájában, de csőlátás, ha kilépünk a szigorúan vett szakmája keretei közül. Márpedig kilépünk, mert a jogállam nem (csak) egy jogi fogalom.Ezt hívják úgy, hogy a bűn relativizálása. Persze vannak enyhítő körülmények, meg súlyosbítók, de a bűn az bűn. Cuki ez a vajúdó feleség sztori, csak ameddig van más mód arra, hogy az asszony gyorsan odaérjen, vagy ne a kocsiban vajúdjon, addig úgy kell cselekedni. Vagyis addig nem kell bűnözni. Aztán amikor már nincs más, akkor bűnözzünk, de vállaljuk is a következményeit.Lecsó
Engem egy szemernyit nem tudott meggyőzni arról, hogy hiba lenne az alkotmányba beletúrni, ha muszáj. Az utolsó szó erősen hangsúlyos. Csak és kizárólag akkor fogadom el ezt, ha a) máshogy nem lehet és b) a túrkálás erősíti a jogállamot, nem meghackeli.
És igen, igaza van, ha Orbán csinálná ugyanezt, akkor tiltakoznék. Mert vannak esetek, amikor nem az a fontos, hogy mit csinál valaki, hanem az, hogy miért. Egy gyorshajtó ugyan szabályt szeg, ha a vajúdó feleségével rohan a kórházba, de simán megbocsájtom neki. Ha buli után a haverjaival autóversenyezik azt viszont nem. Sőt, az súlyosbító körülmény is. Hogy egy olyan fogalmat említsek, amit a jog is értelmez. 😊
peterk2005
A maradék mondandómra meg ott volt a válasz: leírtam, hogy csak utolsó eszközként, és csak akkor, ha erősíti a jogállamot. Ha úgy tetszik, csak akkor, ha a vajúdó feleségért mindent megtettek.
Mondok még egy példát arra, hogy miért gondolom azt, amit: vegyük a mulasztásos alkotmánysértések eseteit. Ezekkel mi a helyzet? Mert ezek fölött úgy siklik el a "jogállam" - a jogállamot védő jogászok sora is -, mint a huzat. Megállapítják ugyan, hogy eegen, ez mulasztásosan alkotmánysértő. Aztán? Aztán ennyi. Semmi következménye nincs az érintettekre nézve. Ez nem sérti a jogállamiságot? Még a törvények betűje szerint is? És van következménye? Aggódott már valaki a jogállamiságért, mert egy mulasztásos alkotmánysértés korrigálására nagy ívben b*szott az aktuális parlamenti többség?
A jogállami jogrendszer sem tökéletes. Az is olyan, mint egy szita. Egy csomó dolog átszivárog rajta, ami ütközik a jogállami normákkal, csak a jog nem tudja jól megfogni, eszköztelen. Az én szememben egy mulasztásos alkotmánysértés, amit nyilván szándékosan nem korrigálnak, az a szita lyukjainak szándékos nagyítása. Azt pedig, ha azért szivárogtatunk át valamit a lyukon, hogy az kívülről betömje a lyukat, az a lyukak csökkentése. És számomra ez a fontos. A szita foltozása.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)