Politika
65 feliratkozó
több mint 7 éve
A norvég forrás már be van csatornázva régóta a nyugat-európai (brit, belga, holland, francia, német) piacokba jelentős infrastruktúrával, komoly hányadot képezve forrás oldalon.A döntéshozóknak pedig fel kell majd kötni, hogy a helyes stratégiát megtalálják, viszont az biztos, hogy az infrastruktúra fejlesztéseket és a forrásdiverzifikációt meg kell valósítani minél előbb, nem lehet tökölni túl sokáig.MelehovMI van a norvég készletekkel? Akármerre járok és olvasgatok gazdasági lapokat, mindenki attól várja a "csodát" középtávon. Van ennek valami alapja? (Annak, hogy brutális készlet van a föld alatt azt tudom. De hogy mennyi idő alatt indítható be a kitermelés és hogyan juttatható el az ejrópai elosztró rendszerekbe arról vajmi kevés fogalmam van.)
peterk2005
A kérdés, hogy a norvégok akarják-e növelni a kitermelést (annyira nem), és ha igen, mikor (vagy megőrizni valamennyire a későbbi generációnak).
A lényeg, az orosz forrást soha nem fogja helyettesíteni.
A régiónkra sok hatása nincs is molekula szinten, felszívják a nyugati piacok. Hozzánk max orosz gáz jön jelenleg, minden oldalról.
Közép távon más forrás, Legyelországba érkező LNG bármilyen, jelenleg katari forrásból. Esetleg majd Horvátországba érkező LNG valamilyen forrásból. Plusz román fekete-tengeri gáz majd. Azeri gáz, kérdés, hogy Olaszországból vagy Görögországból?
Viszont majd lehet egyszer norvég-lengyel interkonnektor, az ún. Baltic pipeline, csak nincs hozzá még megfelelő infrastruktúra Pl és SK között, hogy eljusson hozzánk a norvég molekula.
Egyszer majd viszont lesz.
Szerkesztette: Melehov
"You're never a loser until you quit trying."- Mike Ditka
több mint 7 éve
A döntéshozóknak pedig fel kell majd kötni, hogy a helyes stratégiát megtalálják, viszont az biztos, hogy az infrastruktúra fejlesztéseket és a forrásdiverzifikációt meg kell valósítani minél előbb, nem lehet tökölni túl sokáig.MelehovMI van a norvég készletekkel? Akármerre járok és olvasgatok gazdasági lapokat, mindenki attól várja a "csodát" középtávon. Van ennek valami alapja? (Annak, hogy brutális készlet van a föld alatt azt tudom. De hogy mennyi idő alatt indítható be a kitermelés és hogyan juttatható el az ejrópai elosztró rendszerekbe arról vajmi kevés fogalmam van.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Sajnos a Lázáron gúnyolódó cikkeket egy kicsit lejjebb szorította egy újabbA kommentelők csak egyszerű emberek. A média jobban zavar .... véletlenül átkapcsoltam az Echo TV-re, és elkaptam amint élőben(!!) kapcsolták Bécset, a helyszíni tudósító pedig úgy jelentkezett be, hogy "itt állok a terrorcselekmény helyszínén". 😊
444.hu/2018/03/07/megkeseltek-egy-haromfos-csaladot-becsben-az-utcan
Egyébként fantasztikus, ahogy a balos kommentelők a kurucinfós konteósok szintjén tök komolyan fejtegetik, hogy biztosan a magyar kormány tervelte ki.
Bőven beteges az ellenzékünk is.
Kampman
A kommentelőkre visszatérve, megtévesztett, elborult ember minden színű-szagú létezik, az nem Fidesz-privilégium. Számomra inkább az a meglepő, hogy pár éve még egy ilyen Lázárt video alatt 90%-ban Fidesz-hű, elvakult emberek (vagy bértrollok, ha már conteo 😊 ) védték a postot kirakót. Most meg erős többségben vannak a kritikus hangok. Olyanok amilyenek, de kritikusak, és többségben vannak. A hangulat változik.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Nem fogyasztás szempontjából, de az európai nagykereskedelmi földgáz szempontjából ez egy “kemény” gáztél volt.na, jön a húvétijóvan rezsicsökkentés is lesz, nyugodtan alhatok.nyuszikaErzsébet utalvány.
csak még a választások előtt odaérjen, nehogy a bolondok átszavazzanak a zellenzékhez.
mondjuk én rezsicsökkentést vártam, de a számlákon egy újabb narancssárga szövegdoboz valószínűleg kevésbé lenne érthető és átlátható, mint a borítékban a kvázipénz.
slowmotion
egyébként az érdekelne, hogy mennyiben volt erős ez a tél? a tavalyinál biztos nem volt erősebb, akkor simán húsz százalékkal több gáz ment el nekünk pl...
slowmotion
(Energetikai szakemberként mondom, mert az átlag embernek nem biztos, hogy összeáll a kép, viszont a napi médiából sok mindent meglehetett tudni.)
Az egész kezdődött az osztrák baumgarteni balesettel. Gyakorlatilag a szerencsén múlott, hogy a problémákat gyorsan áthidalták és Olaszország és Szlovénia nem lett elvágva az orosz forrástól tartósan. Ez egyidőben történt a brit Forties olajvezeték kiesésével, brutális árnövelő hatás volt kontinens szerte egy pár napra, az olasz PSV spot ár all-time rekord €80/MWh-ra ugrott, regionális piacok ugyanúgy megérezték. Magyarországon a hatást a betárolt volumenek csökkentették.
Múlt héten történelmi árszínvonalat ért el a földgáz kontinens szerte. A legerősebb driver a brit NBP piac volt, nagyon magas spot árszint a forráshiány, illetve infrastruktúrális problémák miatt. Ez átgyűrűzött a többi piacra is, az oroszok is meg voltak szorulva, náluk is rohadt hideg volt. Ekkor a magyar piac a legolcsóbb volt a kontinensen, megint a betár (alap esetben az egyik legdrágább, az hogy a diszkont ár jó dolog-e, az egy más kérdés).
Ezután jött a Gazprom bejelentése, hogy egy bírósági döntés miatt egy évvel korábban beszünteti, 2018-ban, az ukrajnai tranzitot, egy évvel a szerződés kifutása előtt. A piacok számítottak 2019-re, sok más jel is utalt erre, azonban ez kínálati és infrastruktúra oldalon súlyos következményekkel jár majd.
Rendkívüli események zajlottak a kontinensen, attól függetlenül, hogy ez egy enyhe tél volt.
A döntéshozóknak pedig fel kell majd kötni, hogy a helyes stratégiát megtalálják, viszont az biztos, hogy az infrastruktúra fejlesztéseket és a forrásdiverzifikációt meg kell valósítani minél előbb, nem lehet tökölni túl sokáig.
Bocsánat, hogy hosszúra sikeredett.
Szerkesztette: Melehov
"You're never a loser until you quit trying."- Mike Ditka
több mint 7 éve
444.hu/2018/03/06/lazar-janos-elment-becsbe-es-elszornyedt-hogy-ott-milyen-allapotok-vannakSajnos a Lázáron gúnyolódó cikkeket egy kicsit lejjebb szorította egy újabb
Fúúúb@zdmeg.
Vrij6
444.hu/2018/03/07/megkeseltek-egy-haromfos-csaladot-becsben-az-utcan
Egyébként fantasztikus, ahogy a balos kommentelők a kurucinfós konteósok szintjén tök komolyan fejtegetik, hogy biztosan a magyar kormány tervelte ki.
Bőven beteges az ellenzékünk is.
több mint 7 éve
na, jön a húvétijóvan rezsicsökkentés is lesz, nyugodtan alhatok.nyuszikaErzsébet utalvány.
csak még a választások előtt odaérjen, nehogy a bolondok átszavazzanak a zellenzékhez.
mondjuk én rezsicsökkentést vártam, de a számlákon egy újabb narancssárga szövegdoboz valószínűleg kevésbé lenne érthető és átlátható, mint a borítékban a kvázipénz.
slowmotion
egyébként az érdekelne, hogy mennyiben volt erős ez a tél? a tavalyinál biztos nem volt erősebb, akkor simán húsz százalékkal több gáz ment el nekünk pl...
több mint 7 éve
Oké. Ha te mondod biztos így van. Ja nem...Ezek nem szerzett jogok.Bányász járadék, rokkantsági, korkedvezményes nyugdíj ilyesmi. Nem nagy dolog, pár embernek csak az élete múlt rajtaPéldául?Tudhatnád, hogy a Fidesz kormánynak elég sok szerzett jogot sikerült elvennie, ráadásul nem is a határon túl. Badarság volt? Bizonyára, de semmi következménye nem volt némi zajongáson kívül. Kb ennyi lenne határon kívül is....Tudhatnád, hogy még ha jelenleg nem is optimálisan kerül felhasználásra, szerzett jogot elég nagy badarság lenne elvenni, jelen esetben a határon túli magyaroktól..................
Amadeus
Sobri Jóska
apeszos
Sobri Jóska
apeszos
Sobri Jóska
több mint 7 éve
444.hu/2018/03/06/lazar-janos-elment-becsbe-es-elszornyedt-hogy-ott-milyen-allapotok-vannakFúúúb@zdmeg.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
2. Miből gondoljuk, hogy egy politikus vagy akármi aki véres szájjal beszél arról, hogy ezek nem kulturáltak, nem emberek, nem előlények, az holnap nem fogja azt mondani hogy aki nem a fideszre szavaz az nem is magyarmalkavtizenhat évvel el tetszett késni.
nagyjából erről szólt Vityáék 2002-es kampánya, csak legfeljebb nem explicite jelentették ki, de amúgy minden erre utalt (kokárdázás, haza nem lehet ellenzékben, stb)
több mint 7 éve
Ezek nem szerzett jogok.Bányász járadék, rokkantsági, korkedvezményes nyugdíj ilyesmi. Nem nagy dolog, pár embernek csak az élete múlt rajtaPéldául?Tudhatnád, hogy a Fidesz kormánynak elég sok szerzett jogot sikerült elvennie, ráadásul nem is a határon túl. Badarság volt? Bizonyára, de semmi következménye nem volt némi zajongáson kívül. Kb ennyi lenne határon kívül is....Tudhatnád, hogy még ha jelenleg nem is optimálisan kerül felhasználásra, szerzett jogot elég nagy badarság lenne elvenni, jelen esetben a határon túli magyaroktól..................
Amadeus
Sobri Jóska
apeszos
Sobri Jóska
apeszos
több mint 7 éve
Fidesz - ők adták meg az állampolgárságot, ezért nyilván sokak szimpátiáját hosszú időre elnyerték. Érdekes viszont, h Felvidéken pont visszájára sült el, mert ugye Fico bácsi akcióba lendült. Ezért többed magammal a mai napig haragszunk rájuk, ugyanis pont a szlovák választási kampány finishében sikerült velünk kitolniuk. Szlovák nacionalisták kijátszhatták a magyar kártyát és még a választás előtt elfogadhattak egy elég diszkriminatív törvényt.Tito05Nálam ez volt az a pont (én is felvidéki származású vagyok anyai ágon), amkor megbizonyosodtam arról, hogy a magyar ügy a Fidesz számára sem több, mint jól felhasznált politikai marketing. Csak pár hetet kellett volna várni, de arra sem voltak képesek... pedig a szlovák magyar párt(ok) szabályosan könyörögtek, hogy légyszi, várjátok meg a választásokat. De nem. És ki is esett a parlamentből a magyar párt (az egyik, ha a Most-Híd-at is annak tekintjük).
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Na jah, akinek nincs semmije, az annyit is ér.Ez az ő hibájuk, ha lettek volna olyan kíválóak mint pl. jóska, akkor ez nem befolyásolta volna az életüket!!444!!!!Bányász járadék, rokkantsági, korkedvezményes nyugdíj ilyesmi. Nem nagy dolog, pár embernek csak az élete múlt rajtaPéldául?Tudhatnád, hogy a Fidesz kormánynak elég sok szerzett jogot sikerült elvennie, ráadásul nem is a határon túl. Badarság volt? Bizonyára, de semmi következménye nem volt némi zajongáson kívül. Kb ennyi lenne határon kívül is....Tudhatnád, hogy még ha jelenleg nem is optimálisan kerül felhasználásra, szerzett jogot elég nagy badarság lenne elvenni, jelen esetben a határon túli magyaroktól..................
Amadeus
Sobri Jóska
apeszos
Sobri Jóska
apeszos
peach
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
Ez az ő hibájuk, ha lettek volna olyan kíválóak mint pl. jóska, akkor ez nem befolyásolta volna az életüket!!444!!!!Bányász járadék, rokkantsági, korkedvezményes nyugdíj ilyesmi. Nem nagy dolog, pár embernek csak az élete múlt rajtaPéldául?Tudhatnád, hogy a Fidesz kormánynak elég sok szerzett jogot sikerült elvennie, ráadásul nem is a határon túl. Badarság volt? Bizonyára, de semmi következménye nem volt némi zajongáson kívül. Kb ennyi lenne határon kívül is....Tudhatnád, hogy még ha jelenleg nem is optimálisan kerül felhasználásra, szerzett jogot elég nagy badarság lenne elvenni, jelen esetben a határon túli magyaroktól..................
Amadeus
Sobri Jóska
apeszos
Sobri Jóska
apeszos
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Bányász járadék, rokkantsági, korkedvezményes nyugdíj ilyesmi. Nem nagy dolog, pár embernek csak az élete múlt rajtaPéldául?Tudhatnád, hogy a Fidesz kormánynak elég sok szerzett jogot sikerült elvennie, ráadásul nem is a határon túl. Badarság volt? Bizonyára, de semmi következménye nem volt némi zajongáson kívül. Kb ennyi lenne határon kívül is....Tudhatnád, hogy még ha jelenleg nem is optimálisan kerül felhasználásra, szerzett jogot elég nagy badarság lenne elvenni, jelen esetben a határon túli magyaroktól..................
Amadeus
Sobri Jóska
apeszos
Sobri Jóska
több mint 7 éve
Tudom, hogy én vagyok rossz beállítottságú ezzel a migrációs dologgal, de két dolog amit nem értek:1. Miért vagyunk ennyire fekete-fehér hozzáállásúak: vagy betelepül 300 csilliárd menekült és bevándorló ország leszünk vagy nem települ be egy se. Köztes megoldásban miért nem lehet gondolkodni, vitázni, kommunikálni..
2. Miből gondoljuk, hogy egy politikus vagy akármi aki véres szájjal beszél arról, hogy ezek nem kulturáltak, nem emberek, nem előlények, az holnap nem fogja azt mondani hogy aki nem a fideszre szavaz az nem is magyar (pedig igazán nem a széthúzást kellene erősíteni). Innen jönnek majd tovább a dolgok, hogy aki külföldön él az áruló, akinek nincs három gyereke az a nép kihalását akarja, stb. stb.
Miből gondoljuk azt, hogy akiknek a háborús menekültekkel szemben nincs egy hangyafasznyi embersége, az majd pont a saját népét majd úgy dédelgeti mint ahogyan kell...
több mint 7 éve
Például?Tudhatnád, hogy a Fidesz kormánynak elég sok szerzett jogot sikerült elvennie, ráadásul nem is a határon túl. Badarság volt? Bizonyára, de semmi következménye nem volt némi zajongáson kívül. Kb ennyi lenne határon kívül is....Tudhatnád, hogy még ha jelenleg nem is optimálisan kerül felhasználásra, szerzett jogot elég nagy badarság lenne elvenni, jelen esetben a határon túli magyaroktól..................
Amadeus
Sobri Jóska
apeszos
több mint 7 éve
Tudhatnád, hogy a Fidesz kormánynak elég sok szerzett jogot sikerült elvennie, ráadásul nem is a határon túl. Badarság volt? Bizonyára, de semmi következménye nem volt némi zajongáson kívül. Kb ennyi lenne határon kívül is....Tudhatnád, hogy még ha jelenleg nem is optimálisan kerül felhasználásra, szerzett jogot elég nagy badarság lenne elvenni, jelen esetben a határon túli magyaroktól..................
Amadeus
Sobri Jóska
több mint 7 éve
Pár dologra szeretnék reflektálni (felvidéki nem magyar állampolgárként), ami a határon túliak témakörében elhangzott.Egyszer régebben már kifejtettem bővebben, h bizony a mi életünkre is nagy hatással van a magyar politika, még ha nem is úgy, mint az anyaországiakra. Pl egy csomó törvény, ami megkeseríti a szlovák állampolgárok életét válasz reakció volt a magyar lépésekre (kettős állampolgárság, nyelvtörvény stb). Ha csak megnézzük, h a kárpátaljai magyar iskolákat akarnak megszüntetni, Romániában képesek a politikusok olyan kijelentéseket tenni, h a székelyek adott esetben lógni fognak, akkor azért szükség is van a politikai hátszélre (Igen, tudom h utána lemondott a román politikus, de én nem olvastam egy EU-s elítélő nyilatkozatot sem, de lehet csak nekem maradt ki). Ha már EU....én személy szerint nem értek egyet a katalánok függetlenedési szándékaival, de az már gusztustalan volt, ahogy az EU kezelte az egész helyzetet. Ebből is leszűrhető, ha vmi max Magyarországra számíthatunk.
Következő a szavazati jog.... Jelenleg megvonni nem lenne bölcs döntés. Lehet itt vitatkozni, h szabadna-e beleszólniuk vagy sem, de most az egyet jelentene a hátba szúrással ha elvennék. Nekem a magyarságom megéléséhez nincs szükség okmányokra vagy szavazati jogra, de vannak akiknek ezek a szimbólumok fontosak. Pl olyan erdélyieknek akik életük egy részét a Ceaușescu rendszerben kellett, h leéljék, ahol tényleg nehéz volt megélni h magyar, sőt sokszor a mai napig hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Ilyen emberek úgy élhetnék meg a joguk elvesztését, mintha az anyaország elárulta volna őket.
Én a szavazati jog megváltoztatására 2 utat látok. Egyik, amit már leírt vki, h EU-n belül mindenki csak 1 országban szavazhatna, bár akkor ezt EU-s szintre kellene emelni. A másik, amit több ellenzéki párt is támogat, h a határon túliak szavazatait külön számolni, s a parlamentbe az ő szavazataik alapján fixen 2 képviselő mehetne.
Eddig volt az általános rész, most pártokra néhány megjegyzés:
Fidesz - ők adták meg az állampolgárságot, ezért nyilván sokak szimpátiáját hosszú időre elnyerték. Érdekes viszont, h Felvidéken pont visszájára sült el, mert ugye Fico bácsi akcióba lendült. Ezért többed magammal a mai napig haragszunk rájuk, ugyanis pont a szlovák választási kampány finishében sikerült velünk kitolniuk. Szlovák nacionalisták kijátszhatták a magyar kártyát és még a választás előtt elfogadhattak egy elég diszkriminatív törvényt. Lopásaikat mindenhol elítélik, csak hát poszt komcsi országok vagyunk, s még nem volt sztem egy kormány se ezekben az országokban, amelyiknek ne lett volna korrupciós botránya... azt veszem észre, főleg az idős ill középkorúakon, h már belefáradtak ebben a 30 évbe és már fel se veszik... ezért is lehet még mindig hatalmon a Fidesz meg a Smer.... Sorost még muszáj megemlíteni, Szlovákia nagyon bevándorlásellenes, gyakorlatilag még nem beszéltem olyannal, aki támogatná (gondolom a közhangulat Romániában se más). Ezzel is megtartotta (vagy épp elnyerte) sokak szimpátiáját sajnos. Egyébként csak érdekességnek megemlíteném, h drága Fico elvtárs épp ma sorosozott egy jót, mikor azzal vádolta Kiska közt. elnököt, h a beszédét nem Szlovákiában írták. (Beszédében kitért Kiska, h előrehozott választások kellenének, mivel h meggyilkoltak egy újságírót, s hát elég sok száll a Smerhez is vezet).
Jobbik - ők akarnak nyitni a külhoniak felé, pl egyik jobbikos Dunaszerdahelyen még irodát is akart nyitni. Erre az itteni politikusok annyira beijedtek, h minden külföldi pártot kitiltottak az országból... Jobbiknak külhonban többfrontos háborút kell vívnia... Először is a média nyomás, ami a magyar sajtóból kapnak, de ezt megkapják a szlovák sajtóból is (Szlovákiának nem érdeke, h még a Fidesznél is jobb oldalibb kormány legyen, illetve a firkászok itt is szeretnek mindjárt nácizni), sőt még a helyi kisebbségi magyar média is támadja őket.... továbbá a legtöbb kisebbségi párt a Fidesszel ápol jó viszonyt, több okból... támogatások, Fidesz nem vállalhatatlan (még) számukra stb... illetve van még egy tényező, sokszor ugyanolyan a pártok nehezítik meg a mindennapjaikat, mint a Jobbik (volt???)... ha kicserélnék a magyar szót szlovákra egy pár évvel ezelőtti jobbikos beszédben vagy fordítva, és azt elolvasnánk hát ember legyen a talpán aki 100% biztossággal megmeri tippelni h ezt most Vona Gábor mondta-e vagy Ján Slota 😛 és sokan így nehéz szívvel voksolnának még a cukiság kampány ellenére is rájuk
DK - Gyurcsány egyik fő oka, h még mindig olyan népszerű a Fidesz Erdélyben. Kampányban úgy beszél az határon túliakról meg a szavazati jogukról, h arra még Habony Árpád is csettint egyet. Számomra ugyanolyan undorító ez a fajta hergelés, mint a Sorosozás (mivel mindkettő az emberek gyűlöletére játszik, arra h megosszanak minket)
MSZP - Nehéz hova rakni őket, annyira jellegtelenek. Sokszor nem lehet eldönteni, h ezek nekifutásból ilyen hülyék vagy tényleg Fidesz megvette őket kilóra. Az sem segít a megítélésükön h még mindig sokan (vmelyest jogosan) összekötik Gyurcsánnyal a pártot és még a 2004-es népszavazás is élénken él az emberek fejében.
LMP - őket én kedvelem. Kevés párt egyike, aki józanul gondolkodnak, érvelnek. Csak velük az a gond, h még határon belül, vidéken is kevés embert tudnak megszólítani sajnos, nem h határon túl.
Többiek a futottak még kategória, főleg a Magyarországon kívül.
több mint 7 éve
de az is könnyen belátható, hogy a Fideszen kívül, még gesztus szintjén se foglalkozott senki a határon túl élő magyarokkal.Kivéve ugye a Jobbik, de amíg számon kérik Vonán, hogy miért szerepel Sorossal egy képen, addig fölösleges várni tőlük hogy észrevegyék. És nekik elég is ennyi, hogy elkönyveljék a Jobbikot Gyurcsány barátainak.
Sobri Jóska
Konkrétan az Autonómiáért már most többet tett a Jobbik, mint a Fidesz valaha is fog.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 7 éve
...Tudhatnád, hogy még ha jelenleg nem is optimálisan kerül felhasználásra, szerzett jogot elég nagy badarság lenne elvenni, jelen esetben a határon túli magyaroktól.
Amadeus
Kb. olyan lenne, mintha minden kést begyűjtenének, és elvennének, mondván, azzal gyilkolni lehet. Vagy minden pénzt, mondván, azzal korrumpálni lehet.
A Fideszen kívül minden politikai aktornak ugyanúgy módjában áll a határon túli szavazatokért versengeni, de az is könnyen belátható, hogy a Fideszen kívül, még gesztus szintjén se foglalkozott senki a határon túl élő magyarokkal. És ezügyben irreleváns, hogy hatalomtechnikai vagy valós jobbító szándéktól vezérelve. Hiszen ha egy szórakozóhelyen összeszedsz egy csajt, aki lefekszik veled, az a tény, hogy a tróger pasiját akarta eképp megbosszulni, vagy pont a te külsőd testesíti meg számára a férfiideált, és ez motiválta, mind a történések, mind a végeredmény szempontjából teljesen lényegtelen. Persze logikus, utilitárius nézőpontból. Vagy ha 3 éve egy nő rád se nézett.
Kb. ez a helyzet a határontúli magyarokkal.
Azt szeretik, aki törődik velük.
Tök mindegy milyen szándékkal, de törődik.
több mint 7 éve
gyerek után szvsz ritkán fizetnek adót a szülők, lényeglben a gyerekholmik áfáját.Pedig de. Sztem öreg hiba összemosni a 18-at betöltő "diákot" a határon túli szavazóval. Előbbi után a szülei igenis sok adót fizettek be, ezért cserébe lehetett ráhatásuk, hogy a gyerekükben is a nekik tetsző politikai felfogás alakuljon ki ami egy választásnál plusz szavazatot jelent az általuk preferált irányvonalnak. De legrosszabb esetben is a demokráciának és a felelős szavazásnak a lényegét tovább tudták adni. Ugyanez egy másik országból saját magukra tekintettel zéró következménnyel járó szavazónál elképzelhetetlen. valószínűleg szarik is rá, mert akármi is lesz a szavazatának a hozadéka leszarja, hogy abban segít, hogy levágják a szomszéd fejős tehenét azért cserébe, hogy aznap kapjon belőle egy dkg koncot, mert nem érdekli, hogy ebbe pár hét alatt éhen döglik az egész szomszédság.ugye annak idején kiveséztük, hogy a "nem itt fizet adót" nem feltétlenül releváns szűrő, mivel itt is sokan vannak, akik nem fizetnek adót, aztán mégis szavaznak. (lásd például az összes 18. életévét a szavazás napjáig betöltő, de munkaviszonyban még nem álló állampolgárok, és még sokan mások)Szerintem nem azzal van a baj, hogy szavazhatnak, hanem hogy milyen média éri el őket.Ugyanaz ami az itthoni fideszes bázist, ha érdekelné őket a valóság ugyanúgy tudnának informálódni. Amúgy meg sztem se szavazzon az aki nem itt él, nem itt fizet adót, nem az ő magánnyugdíját lopták el stb... egyáltalán semmi felelősséget nem vállal azzal, hogy viktorra teszi a jelét egy másik országból, tipikus más f*aszával verni a csalánt esete...
mustaine
peach
slowmotion
peach
a gyes/gyed csak többszörösen elvesz a kasszából, a családi pótlék nevetséges. elvileg a családi adójóváírást lehetne felhozni, de az meg nem adóbefizetés, hanem adónembefizetés.
arról meg nem is beszélve, hogy a kétkeresős háztartásoknak nulla gyerekkel két szavazati joguk van, egy tizennyolc éven felülivel meg három?
és különben is, még el sem jutottunk az "és még sokan mások"-ig 😊
több mint 7 éve
dawyd728
4 036
Mondjuk Politis szerintem itt nem nem jelent semmit. Nem tudom már hol, de pár pontban összeszedték a híroldal készítésben valamelyest jártas újságírók, h miért volt halott ötlet. Ott tipikusan nagy fába vágták a fejszét történet sikeredett.Pedig szerintem óriási lenne a kereslet egy normális híroldalért,Lószart. Lásd pl Politis...
Igor
Lecsó
több mint 7 éve
Pedig de. Sztem öreg hiba összemosni a 18-at betöltő "diákot" a határon túli szavazóval. Előbbi után a szülei igenis sok adót fizettek be, ezért cserébe lehetett ráhatásuk, hogy a gyerekükben is a nekik tetsző politikai felfogás alakuljon ki ami egy választásnál plusz szavazatot jelent az általuk preferált irányvonalnak. De legrosszabb esetben is a demokráciának és a felelős szavazásnak a lényegét tovább tudták adni. Ugyanez egy másik országból saját magukra tekintettel zéró következménnyel járó szavazónál elképzelhetetlen. valószínűleg szarik is rá, mert akármi is lesz a szavazatának a hozadéka leszarja, hogy abban segít, hogy levágják a szomszéd fejős tehenét azért cserébe, hogy aznap kapjon belőle egy dkg koncot, mert nem érdekli, hogy ebbe pár hét alatt éhen döglik az egész szomszédság.ugye annak idején kiveséztük, hogy a "nem itt fizet adót" nem feltétlenül releváns szűrő, mivel itt is sokan vannak, akik nem fizetnek adót, aztán mégis szavaznak. (lásd például az összes 18. életévét a szavazás napjáig betöltő, de munkaviszonyban még nem álló állampolgárok, és még sokan mások)Szerintem nem azzal van a baj, hogy szavazhatnak, hanem hogy milyen média éri el őket.Ugyanaz ami az itthoni fideszes bázist, ha érdekelné őket a valóság ugyanúgy tudnának informálódni. Amúgy meg sztem se szavazzon az aki nem itt él, nem itt fizet adót, nem az ő magánnyugdíját lopták el stb... egyáltalán semmi felelősséget nem vállal azzal, hogy viktorra teszi a jelét egy másik országból, tipikus más f*aszával verni a csalánt esete...
mustaine
peach
slowmotion
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Ma meséltem az ikreknek gyermeknyelven a szocialista rendszerről ... kérdezték,hogy miért lehettek itt ennyit az oroszok ha ilyen rossz volt?na ez nem jut eszébe Vityának?
a történelem ismétli önmagát csak a politikusok ezt nem ismerik fel....