NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Baltimore Ravens - New England Patriots
2
2
2:20, ARENA4
Politika
65 feliratkozó
több mint 8 éve
Kihoznak valamit függetlenek ami mar működik, és valljuk be bármelyik eladná az anyját is 200millioért, főleg hogy igy ideologiailag is Orbán ellen van.Ez igaz és nem is gondolnám, hogy amcsik CNN-t akarnának itt csinálni, na de ez mégis ingyen pénz és annak nem is rossz összeg. Kérdés lecsap e valaki rá, aki meg tud hozzátenni. Vidéken jelenleg tényleg csak az internet nincs kormánypárti kézen, úgyhogy bármilyen próbálkozás jó lehet. Kérdés persze melyik pártnak, mert abból túl sok jót nem látok. 😢Ezt elég durva kritikának érzem:200 millió forint a médiában irreálisan kevés.
444.hu/2017/11/09/200-millio-forintot-koltene-fuggetlen-helyi-sajtora-az-amerikai-kulugyminiszterium-magyarorszagon
Próbáltam szemezgetni a kormánypárti sajtóban, de sehol semmi. Mondjuk mivel az egész kézi vezérléssel működik, igazán nem lepett ez meg: nincs még kialakítva a kormány álláspontja. Aztán jön majd a mi Pepiként és jól beolvas az amcsiknak...lehet ebből még hadüzenet is lesz.
Klaci79
Egy random 50-100ezres város helyi közösségi médiájában ennek a duplájába kerül éves szinten az alapműködés. (TV, újság, honlap)
Ha külsős cég csinálja, akkor ugye bármennyi lehet a jó kapcsolatok függvényében, ha saját emberekkel oldják meg, ez 20 emberrel számolva (aminél szinte mindenhol több van), havi 250ezres nettóval (aminél azért majd' mindenki többet keres), csak a bér+járulék 120 millió, és akkor egy kétheti periodikájú helyi lapnál (ez az általános megjelenési sűrűség) nem számoltuk még a nyomdát, terjesztést (az kb. 26x4millió, vagyis még 104 millió), különszámot, a helyi tévé (rádió) eszközbeszerzéseit, fejlesztéseit, cégüzemet.
És ez csak egy Kaposvár, Kőszeg, Békéscsaba, 7.kerület, Kőbánya, 13.kerület, Csepel, Szolnok, Balassagyarmat méretű település helyi médiájának a körülbelüli költsége.
Sobri Jóska
Klaci79
Azt senki le se szarja hogy nem értünk lesz elköltve, a lényeg hogy Orbán ellen.
Ezt a külföldről csoda várást kellene kurvára elfelejteni.
Mindig jövőre!
több mint 8 éve
ht magyarokatMost már inkább vissza se gyertek utánatok küldjük a pénzt csak szavazzatok ránk:A külhoni alatt kiket ért pontosan? Erdélyi, vajdasági..stb vagy a külföldön dolgozó hazánkfiait?
444.hu/2017/11/10/2018-tol-a-kulhoni-magyaroknak-is-jar-a-babakotveny-es-az-anyasagi-tamogatas
Matthew99
gordon
több mint 8 éve
Most már inkább vissza se gyertek utánatok küldjük a pénzt csak szavazzatok ránk:A külhoni alatt kiket ért pontosan? Erdélyi, vajdasági..stb vagy a külföldön dolgozó hazánkfiait?
444.hu/2017/11/10/2018-tol-a-kulhoni-magyaroknak-is-jar-a-babakotveny-es-az-anyasagi-tamogatas
Matthew99
több mint 8 éve
Most már inkább vissza se gyertek utánatok küldjük a pénzt csak szavazzatok ránk:444.hu/2017/11/10/2018-tol-a-kulhoni-magyaroknak-is-jar-a-babakotveny-es-az-anyasagi-tamogatas

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 8 éve
Szerintem majd elviszi pár cég, akiknek a tulajdonosai tulajdonosainak tulajdonosa valamelyik Mészáros. 😉mondjuk azért szerintem ha komolyan gondolják, és ha el akarják kerülni a villanyszerelő kitömését, akkor kb nagyon rövid idő alatt jobban le tudják nyomozni azt a céghálót, ami az oknyomozó riportereknek hónapjaiba teli, szóval HA komolyan gondolják, akkor ilyen veszélyt nem érzek
Sobri Jóska
több mint 8 éve
Szerintem majd elviszi pár cég, akiknek a tulajdonosai tulajdonosainak tulajdonosa valamelyik Mészáros. 😉Ez igaz és nem is gondolnám, hogy amcsik CNN-t akarnának itt csinálni, na de ez mégis ingyen pénz és annak nem is rossz összeg. Kérdés lecsap e valaki rá, aki meg tud hozzátenni. Vidéken jelenleg tényleg csak az internet nincs kormánypárti kézen, úgyhogy bármilyen próbálkozás jó lehet. Kérdés persze melyik pártnak, mert abból túl sok jót nem látok. 😢Ezt elég durva kritikának érzem:200 millió forint a médiában irreálisan kevés.
444.hu/2017/11/09/200-millio-forintot-koltene-fuggetlen-helyi-sajtora-az-amerikai-kulugyminiszterium-magyarorszagon
Próbáltam szemezgetni a kormánypárti sajtóban, de sehol semmi. Mondjuk mivel az egész kézi vezérléssel működik, igazán nem lepett ez meg: nincs még kialakítva a kormány álláspontja. Aztán jön majd a mi Pepiként és jól beolvas az amcsiknak...lehet ebből még hadüzenet is lesz.
Klaci79
Egy random 50-100ezres város helyi közösségi médiájában ennek a duplájába kerül éves szinten az alapműködés. (TV, újság, honlap)
Ha külsős cég csinálja, akkor ugye bármennyi lehet a jó kapcsolatok függvényében, ha saját emberekkel oldják meg, ez 20 emberrel számolva (aminél szinte mindenhol több van), havi 250ezres nettóval (aminél azért majd' mindenki többet keres), csak a bér+járulék 120 millió, és akkor egy kétheti periodikájú helyi lapnál (ez az általános megjelenési sűrűség) nem számoltuk még a nyomdát, terjesztést (az kb. 26x4millió, vagyis még 104 millió), különszámot, a helyi tévé (rádió) eszközbeszerzéseit, fejlesztéseit, cégüzemet.
És ez csak egy Kaposvár, Kőszeg, Békéscsaba, 7.kerület, Kőbánya, 13.kerület, Csepel, Szolnok, Balassagyarmat méretű település helyi médiájának a körülbelüli költsége.
Sobri Jóska
Klaci79
Egyébként az amcsik valamit elfelejtenek piszkosul:
Magyarországon nincs számottevő igény "tény-alapú" sajtóra.
És valójában tegnap volt az 1 éves évfordulója azon tény markáns manifesztálódásának, hogy már náluk sincs.
Viva la Breitbart!
több mint 8 éve
Ez igaz és nem is gondolnám, hogy amcsik CNN-t akarnának itt csinálni, na de ez mégis ingyen pénz és annak nem is rossz összeg. Kérdés lecsap e valaki rá, aki meg tud hozzátenni. Vidéken jelenleg tényleg csak az internet nincs kormánypárti kézen, úgyhogy bármilyen próbálkozás jó lehet. Kérdés persze melyik pártnak, mert abból túl sok jót nem látok. 😢Ezt elég durva kritikának érzem:200 millió forint a médiában irreálisan kevés.
444.hu/2017/11/09/200-millio-forintot-koltene-fuggetlen-helyi-sajtora-az-amerikai-kulugyminiszterium-magyarorszagon
Próbáltam szemezgetni a kormánypárti sajtóban, de sehol semmi. Mondjuk mivel az egész kézi vezérléssel működik, igazán nem lepett ez meg: nincs még kialakítva a kormány álláspontja. Aztán jön majd a mi Pepiként és jól beolvas az amcsiknak...lehet ebből még hadüzenet is lesz.
Klaci79
Egy random 50-100ezres város helyi közösségi médiájában ennek a duplájába kerül éves szinten az alapműködés. (TV, újság, honlap)
Ha külsős cég csinálja, akkor ugye bármennyi lehet a jó kapcsolatok függvényében, ha saját emberekkel oldják meg, ez 20 emberrel számolva (aminél szinte mindenhol több van), havi 250ezres nettóval (aminél azért majd' mindenki többet keres), csak a bér+járulék 120 millió, és akkor egy kétheti periodikájú helyi lapnál (ez az általános megjelenési sűrűség) nem számoltuk még a nyomdát, terjesztést (az kb. 26x4millió, vagyis még 104 millió), különszámot, a helyi tévé (rádió) eszközbeszerzéseit, fejlesztéseit, cégüzemet.
És ez csak egy Kaposvár, Kőszeg, Békéscsaba, 7.kerület, Kőbánya, 13.kerület, Csepel, Szolnok, Balassagyarmat méretű település helyi médiájának a körülbelüli költsége.
Sobri Jóska
több mint 8 éve
Ezt elég durva kritikának érzem:200 millió forint a médiában irreálisan kevés.

VanillaSky
1 625
mandiner.hu/cikk/20171110_mezei_balazs_isten_kegyelmebol_kormanyoz_e_a_kormanyBiz isten, imádatuk tárgyának meglesz az a 2. eljövetel, a bálványimádat a tetőfokára hágott.
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 8 éve
Ezt elég durva kritikának érzem:444.hu/2017/11/09/200-millio-forintot-koltene-fuggetlen-helyi-sajtora-az-amerikai-kulugyminiszterium-magyarorszagon
Próbáltam szemezgetni a kormánypárti sajtóban, de sehol semmi. Mondjuk mivel az egész kézi vezérléssel működik, igazán nem lepett ez meg: nincs még kialakítva a kormány álláspontja. Aztán jön majd a mi Pepiként és jól beolvas az amcsiknak...lehet ebből még hadüzenet is lesz.
több mint 8 éve
Megnéztem azért, nem volt sajna jó, most tényleg ki volt nagyon torzulva, pedig mind a ketten mondtak jókat. Kardos sem volt rossz, bár őt sosem bírtam annyira. De voltak jó érvek mind a két oldalon.Egész héten nem volt időm, de hétvégén csak meghallgatom akkor már ezt:Nem éri meg, ritka gyenge vita. Puzsér úgy üvölt mint a fába szorult féreg, beszélgetőtársa mondataiban a lényeget meg az összefüggéseket azóta se találják.
www.youtube.com/watch?v=Io0F6jGH5fk
Vrij6
Geeri
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 8 éve
95theses.co.uk/?page_id=20Nem napi politika, de ha már Adam Curtis filmje, a HyperNormalisation felbukkant ebben a topicban, akkor ez is idevaló.
A szerző Luther 95 reformációt kirobbantó pontjához hasonlóan fog 95 pontban vitát kezdeményezni a tecnologiáról és annak társadalomformáló, és politika hatalmáról.
Érdekesen várom mik lesznek ezek a pontok, meg hogy mekkora nyilvánosságot kap majd ez a kezdeményezés. Alapvetően az introduction részt ajánlom elolvasni, mert kifejezetten érdekes szemszögből világítja meg a reformációt és azt hogy miben állt az akkori sikere.
Mindig jövőre!
több mint 8 éve
Az a legalja, hogy egyik sem tud/akar különbséget tenni a Katalán függetlenség mint fogalom és a jelenlegi történések között. Az egyik az ideológiát támogatja, a másik a politikát bírálja.De itt azért üvölt, mert kb. egy 2 perces gondolati egységet nem hagyja a partnere végigmondani.Puzsér úgy üvölt mint a fába szorult féreg,Puzsér általában mindig ilyen, ha valamibe belelovalja magát.
Geeri
biztos azt hiszi, hogy minél hangosan mondja, annál inkább igaza lesz. vagy mittomén.
slowmotion
Kaotikus az egész.
Sobri Jóska
mno.hu/cinkosakinema/a-bearazott-nemzettudat-2423656
Puzsér egyébként pár nappal később lehiggadt és nagyon jó cikket írt a témában.
Mindig jövőre!
több mint 8 éve
De itt azért üvölt, mert kb. egy 2 perces gondolati egységet nem hagyja a partnere végigmondani.Puzsér úgy üvölt mint a fába szorult féreg,Puzsér általában mindig ilyen, ha valamibe belelovalja magát.
Geeri
biztos azt hiszi, hogy minél hangosan mondja, annál inkább igaza lesz. vagy mittomén.
slowmotion
Kaotikus az egész.
több mint 8 éve
Puzsér úgy üvölt mint a fába szorult féreg,Puzsér általában mindig ilyen, ha valamibe belelovalja magát.
Geeri
biztos azt hiszi, hogy minél hangosan mondja, annál inkább igaza lesz. vagy mittomén.
több mint 8 éve
Egész héten nem volt időm, de hétvégén csak meghallgatom akkor már ezt:Nem éri meg, ritka gyenge vita. Puzsér úgy üvölt mint a fába szorult féreg, beszélgetőtársa mondataiban a lényeget meg az összefüggéseket azóta se találják.
www.youtube.com/watch?v=Io0F6jGH5fk
Vrij6
Mindig jövőre!
több mint 8 éve
A katalán népszavazásra gondolsz? Annál voltak balhék, bár nem az erőszak miatt maradt távol a szavazástól a jogosultak többsége. Már, ha egy alkotmányosan jogszerűtlen népszavazáson van értelme a válaszói jogosultság fogalmának. A lényeg, hogy kb olyan volt az a népszavazás is, mint a mi népszavazásaink az utóbbi években. Itt a Fidesz szavazók járnak népszavazni, a maradék meg vagy legyint vagy csóválja a fejét. Ott meg a függetlenségpártiak mentek csak el döntően.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Nem úgy volt, hogy nem is engedték a népet szavazni? Úgy azért elég fals eredmény születhetett.
több mint 8 éve
Koszovó azért igencsak más történet volt, mert egyrészt a koszovói lakosság 90%-a albán volt és mind elszakadás párti, a katalánoknál meg a többség a felmérések alapján nem akar elszakadni. Másrészt bár a spanyol rendőrök is csináltak csúnya dolgokat, de azért nem mérhető Milosevics (és a szerb ilyen olyan félkatonai szabadcsapatok) koszovói működéséhez.Abban a tekintetben viszont jó a példa, hogy lényegében bármi megtörténhet, sose tudhatjuk, hogy minek mi lesz a vége.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
"2008. február 17-én, miután a belgrádi kormánnyal, és a koszovói albánokkal hónapokon át folytatott tárgyalások megbuktak, a területet de facto katonai ellenőrzése alatt tartó Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) többségének támogatásával és az EU képviselőivel egyeztetve kikiáltotta függetlenségét Szerbiától."Katalónia kapcsán írtam...
több mint 8 éve
Csinálhatsz vele bármit, nem érdekes. Már megvan nekik visszaküldve, helyesen kitöltve.Ma a postaládámban figyelt a nemzeti konzultációs kérdőív. Kibontottam, elolvastam, legszívesebben lehánynám.Ki se bontottam, lehet mindjárt be is dobom a kazánba.....
Mikey
dande
több mint 8 éve
index.hu/video/2017/10/23/a_forradalom_hosei_az_esernyos_ferfi_es_a_zacskoval_tamado_no/
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
Menj vonattal! 😊Na és erre mit fog lépni Madrid?na azt hiszem kezdhetek aggódni a jövő heti Barcelonaba szóló repülőjegyem miatt...
Kenny
baggio
Viccet félretéve, én sem lennék nyugodt, ha most kellene odamennem.....
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 8 éve
Egész héten nem volt időm, de hétvégén csak meghallgatom akkor már ezt:www.youtube.com/watch?v=Io0F6jGH5fk
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 8 éve
Ma a postaládámban figyelt a nemzeti konzultációs kérdőív. Kibontottam, elolvastam, legszívesebben lehánynám.Hátsó rész jó bármire
Mikey
a miénk jó célt szolgált most van papírgyűjtés