Politika
65 feliratkozó
több mint 8 éve
Olvasva a lentieket, akkor mégiscsak igaza van Mécs Jánosnak, még ha nem is úgy gondolja?Mécs János - Vidékiek
istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek,cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni.
ahogy jönnek a csütörtök tíztől megtartott szemináriumra és már messziről lehet hallani ahogy a gurulós bőröndjük kereke ugrál a járólapok illesztésénél, én már ilyenkor tudom, hogy ez a nap is el van baszva, jönnek a vidékiek, hömpölyögnek be a terembe, hujjongatva, az ember már a saját gondolatát se hallja.
sok idegesítő dolog van a vidékiekben, ha az ember számbaveszi nem is egyszerű a végére érni a sornak. először is, a vidékiek pestnek hívják budapestet. ez olyan, mintha a laptopot csak topnak hívnánk, vagy mondjuk new yorkot yorknak, ami ugye egészen mást jelent, és nem véletlenül lett 1872-ben, vagy fasztudja mikor budapest, mert így hívják, buda és pest. az ember ezen persze gyorsan túllendülne, mint mikor találkozik a barátnője egyik legjobb barátnőjével, akiről kiderül, hogy imádja a musicaleket, meg amúgy ő nem szeret olvasni, inkább megnézi ha van film is belőle, vagy ha valami elsőre jófejnek tűnő emberkéről kiderül, hogy jobboldali, hát van ilyen, az ember még se élhet elefántcsonttoronyban.
talán az egyik legidegesítőbb dolog az, hogy a vidékiek azt hiszik, hogy ha jól kiismerik budapestet, akkor majd "pestinek" tűnnek. hányszor volt, hogy kérdeztem a telefonban, hogy "na és hol vagy?" és a másik meg mondta, hogy jaja itt vagyok a "rottembíler utcában". de az igazi budapesti pont arról ismerkszik meg, hogy nem ismeri budapestet. mi nem ismerjük ezt a várost. én szerintem tizedikes koromban voltam először a kálvinon, az egyetem első évéig azt se tudtam, hogy hol van az astoria, erre meg rottembíler utca, hát a faszom se tudja, hogy hol van. Moszkva tér, óra alatt. Vagy mondjuk margit híd, azt azért ismeri mindenki. na mindegy. egyébként ehhez kapcsolódik, hogy a vidékiek nem csak budapestet ismerik, hanem az egész országot. én egy borongós őszi napon feleltem katinéninél a megyeszékelyekből, de részemről az ország nem budapesthez tartozó részéről elmondtam amit tudni szeretnék, mert tényleg, húsz kilométerre félegyházától, na ezt most faszom se fogja végiggondolni, meg amúgy is csak egy dolog számít, hogy bkv visz oda vagy máv, aztán onnantól kurvamindegy. persze kivétel a balaton, de az nem is vidék tulajdonképpen, hanem budapest üdülő külterülete, mert persze vidékiek laknak ott, de budapestiek használják, tehát mintegy nagykövetségként idegen elemet képez a vidék testében.
itt el is érkeztünk a vidékiek legidegesítőbb tulajdonságához, mégpedig ahhoz, hogy folyton versenyeznek egymással, hogy melyikük otthonnak csúfolt porfészkében laknak többen. na de ennek mi értelme van? meg egyáltalán, ki a faszt érdekel? "Kecskeméten már 140 ezren laknak, de emelkedik, pár éven belül megelőzhetjük Pécset!" Hát de ki nem szarja le, hogy hányan nyomorognak a pusztába felhúzott panellakásban? Mexikóvárosban vagy tízszer annyian laknak mint budapesten, mégis előbbi a világ segglyuka, utóbbi meg budapest. nincs ennek semmi értelme. A másik meg, hogy kinél van nagyobb templom, kinél van magasabb ház, melyik a legrégebbi épület. szörnyű, tényleg, ilyenkor mindig magamat sajnálom a legjobban, ja meg igen, hogy van e mozgólépcső! mozgólépcső! parasztok. aztán ott vannak azok a kurva idegesítő kifejezések. "na ezen nagyot aszaltunk" aszaltunk? tényleg? meg sezlony, ezt máig se tudom, hogy mi a szart jelent, ja meg kecskecsöcs. ja meg "á, ő sokkal magasabb tőlem", tényleg, recseg ropog szerencsétlen nyelv, szerencsére ezeket mindig elég hamar elfelejtem, isten áldjon ezért a tehetségemért, az ilyen faszságok gyorsan távoznak törékeny kis testembőlna mindegy, nem is folytatom, az ember csak felbassza magát ezeken a dolgokon, nincs mit tenni, a gazda bekeríti telkét, masszív tölgyfa ajtót kell venni, kicsit feltekerni a hangerőt, aztán az ember ázik kicsit a kádban és már el is felejtette, hogy mennyi vidéki van ebben az országban
több mint 8 éve
Egy nap az apósomoknél Dalmandon, és a kultursokk teljesen áthat, pedig én eléggé elfogadóan állok az emberekhez. Pedig az északabra van...

több mint 8 éve
Ezek szerint mások a tapasztalataink. Én a Nyírségben nőttem fél és több évig éltem Pesten is, de soha nem tapasztaltam akkora kultúrsokkot, amikor egyik térségből a másikba mentem. (Nyilván komoly különbségek vannak.) Olyan liberálissal viszont már vitatkoztam nem is rég, aki szentül meg volt győződve arról, hogy vidéken nincs kábeltévé és internet, így az ottani emberek csak Fidesz-propagandát látnak.A magyar társadalom tényleg kádárista reflexek szerint működik, ez igaz, de ez az egész országra érvényes.
több mint 8 éve
a Hír tv hiradója szerintem ma messze a legkiegyensúlyozottabb, legjobban szerkesztett. (A háttérműsorok már politikai beállítottságtól függően kedvelhetőek vagy utálhatóak) A híradóval nincs baj szvsz.Lehet, ritkán nézek híreket (soha kb.), háttérműsort viszont szívesen néznék, de sajnos ebben a HírTV sem a legjobb, bár a Puzsér műsoron már egyszer-egyszer tudtam elgondolkodni. Megpróbálok majd aktívabban nézni egy-két hétig híreket és akkor meglátom.
ozibozi

több mint 8 éve
20 évet éltem békés megyèben, maradjunk annyiban, hogy hízelgő a "nyolcvanas évek" a kommentedben. Mikszáth kibaszott országa ez egy updatelt Kádárral és 4 millió csóróval alaphangon. (Mielőtt még barki megtalál a hülyeségèvel: nem tehet róla mind a 4 millió ebben az orszàgban, köszöntem.)Az átlag vidéki szavazó 2/3-a megveszi a lapot politikai szimpátiától függetlenül. Mást nem is tud tenni/venni a regionális jelleg miatt.Országos napilapokat vidéken is lehet venni.
ozibozi
Ez most nem neked szól, de komolyan sokan azt hiszik, hogy a vidék az valami sötét mordor, ami technikailag és kulturálisan megragadt a nyolcvanas évek szintjén.
Kampman
Egyébként meg, figyeld meg: az lesz a vége, mint a Kádárnak, kiszédül a székből. Ebben a rendszerben benne van még 10 év, ha csak nem üt be megint egy külső gazdasági gebasz.
több mint 8 éve
Vidékiként (mondjuk pont onnan ahonnan Gyurma) egyértelműen úgy látom, hogy ezek az újságok amit az emberek elolvasnak. Mondhatnám, ha egyáltalán vesznek újságot (vagy neten megnyitnak), akkor ezeket veszik. Ez a legfontosabb, legjobban felhasználható támadási pont Vityáéknak.Mordor? Igen az. És elemi érdeke a kormánynak hogy ezen a szinten is tartsa. Ami a borzasztó, hogy ehhez pont a vidék adja a bázist.
Mondjuk minden pestinek ajánlanék egy kis vidéki élménytúrát (nem, Biatorbágy nem vidék) mondjuk a Gyurma által emlegetett Szigetvár és környéke, Ormánság pont jó lesz. Mordor onnan, lehet egy világi élhető helynek fog tűnni.

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 8 éve
a Hír tv hiradója szerintem ma messze a legkiegyensúlyozottabb, legjobban szerkesztett. (A háttérműsorok már politikai beállítottságtól függően kedvelhetőek vagy utálhatóak) A híradóval nincs baj szvsz.
több mint 8 éve
Ez most nem neked szól, de komolyan sokan azt hiszik, hogy a vidék az valami sötét mordor, ami technikailag és kulturálisan megragadt a nyolcvanas évek szintjén.Vidékiként mondom, hogy pedig sokszor rosszabb, mint Mordor. A megyei jogú városok még hagyján, de ugorj le egy Szigetvár szintű helyre, hogy már a falvakat ne is emlegessem. Mordornak legalább volt célja, itt csak a túlélésre játszó, sok helyen olyan szinten nem informálódnak másból csak a bulvárból, és olyan szinten nem látják át az összefüggéseket, hogy az már konkért kínszenvedés. De ne legyen mindenki politológus, értem én ezt, de a legegyszerűbb, legzsigeribb és általában legkevésbbé igaz üzeneteken kívül semmi nem jut el az emberekhez. Nem véletlen, nagyon nem véletlen, hogy a Fidesz ezeket a básytákat akarta megszerezni. Mi már kb. 15 éve vicclapnak hívjuk a Dunántúli Naplót, mégis számos ember ebből informálódik a világ dolgairól.
Kampman
Összefoglalva nem az a lényeg, hogy mekkora része vagy milyen része a médiának a Fideszé, vagy hogy hány médiumot birtokol még a balosokhoz köthető érdekkör. A lényeg a minőségen van, hogy mit szereztek meg. A mozgosítás, a saját szavazók mozgatására leginkább alkalmas eszközöket zsebelték be, méghozzá elég arcátlan módon.
A tv-khez visszatérve: nem az a baj, hogy van egy balos meg egy jobbos tévé, hanem hogy nincs igazán független újságírás, nincs igazán mainstream tévében jó, objektív műsor politikai műsor. Bízok benne, hogy előbb-utóbb kialakul majd olyan hírcsatorna, amit szívesen nézek, kicsit bíztam benne, hogy HírTV a szakítás után tolódik ebbe az irányba, de sokkal jobb nem lett, csak most már mindnenki geci.
Minden média formát tekintve, talán még mindig az index a legjobb hírportál, talán a legtárgyilagosabb hírközlés ott van, persze a témaválasztások egy-egy nagyobb interjúnál vagy hosszabb beszámoló sorozatnál már sokkal elfogultabbak. A 444 sokszor vállalhatatlan, az origo ugye a másik irányba az, a hvg.hu szerintem nagyon igénytelen, az mno-n néha van érdekes cikk, de ők ugye vergődnek, hogy mit is kéne írni. (888, pestisracok stb. nem híroldalak)
Nem új dolog, de a magyar médiapiac trágya. Kicsi országra sok felület jut, emiatt túlságosan szétoszlik a reklámbevétel, és az állam (és közeli) pénzek pedig határtalanok, ezzel a piac nagyon nehezen (leginkább sehogy) nem tud versenyezni. Írtam már korábban, ha valakit tényleg érdekelne Magyarország "bekebelezése" a háttérhatalomból, könnyen meg tudna venni egy tv (lenne olyan tévé, amit még meg lehetne venni), újságot (ehhez semmi nem kell), netes portált (ez ugye kézenfekvő), bár rádiót nem ennyire egyszerű. És ha végtelen pénze van, akkor pedig ez könnyedén lehetne ellensúly. De ugye ezt már kifejtettem, hogy erről nincs szó.
Visszatérve a korábbi felvetéshez: igenis, a vidék sötétséggel teli, és őket a FIdesz kiválóan tudja "buborékban" tartani.

több mint 8 éve
Ha anyámból indulok ki, aki még nem is nyugger, hanem vidéki értelmiségi, ő is csak a baon.hu-t nyitja meg a hírportálok közül, híradót mondjuk néz kertévén köztévén egyaránt.Az átlag vidéki szavazó 2/3-a megveszi a lapot politikai szimpátiától függetlenül. Mást nem is tud tenni/venni a regionális jelleg miatt.Országos napilapokat vidéken is lehet venni.
ozibozi
Ez most nem neked szól, de komolyan sokan azt hiszik, hogy a vidék az valami sötét mordor, ami technikailag és kulturálisan megragadt a nyolcvanas évek szintjén.
Kampman

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Végülis kiegyensúlyozottabb a helyzet, mint a kétezres években, mikor mind a két nagy kereskedelmi tévé balos volt, most 1-1 😊Azért az nem teljesen lenne helytálló, hogy most van egy "jobbos".
Kampman
Ha a te analógiádat nézem, akkor most van egy balos (ami volt is), meg egy valami, ami a jobboldalitól messzebb van, mint a balos.
több mint 8 éve
Vehetnének országos napilapot, de pl Szombathelyen a Vas Népe fog menni a regionális jellege miatt | és megszokásból is | ilyen nagy példányszámban. Egy országos ellenzéki lapot meg max eladnak pár 10ezer printben+ az internet.
több mint 8 éve
Az átlag vidéki szavazó 2/3-a megveszi a lapot politikai szimpátiától függetlenül. Mást nem is tud tenni/venni a regionális jelleg miatt.Országos napilapokat vidéken is lehet venni.
ozibozi
Ez most nem neked szól, de komolyan sokan azt hiszik, hogy a vidék az valami sötét mordor, ami technikailag és kulturálisan megragadt a nyolcvanas évek szintjén.
több mint 8 éve
Végülis kiegyensúlyozottabb a helyzet, mint a kétezres években, mikor mind a két nagy kereskedelmi tévé balos volt, most 1-1 😊Mekkora szerencse, hogy a közelmúltban egyetlen kereskedelmi csatorna sem került fideszes kézbe, nem?😊Ismerek egy csomó vidéki nyuggert, van közöttük sokféle (Fideszes, balos, Jobbikos, politikát leszaró), mind a kereskedelmi és/vagy bulvármédiát nézik. Ez egy ilyen hangzatos szólam a mindenkori ellenzék részéről, hogy jaj, a közmédia kormánypárti. Kurvára semmi jelentősége. Mondjuk a kilencvenes évek első felében még valóban volt, akkor tényleg milliók nézték az M1 híradóját, mert nem volt más, de ma már szó sincs erről.Dehogynem, vidéki nyuggerek a Fidesz elsőszámú szavazóbázisa, az ő médiafogyasztási szokásaikat meg tökéletesen lefedi a köztévé és a helyi újság.Akkor kezdjünk barátkozni a gondolattal, hogy mindez most már hivatalosan is Orbán Viktor legjobb barátjának a kezében van:Azért a kormányellenes sajtó is igencsak jelentős. Másrészt, a közmédiát és a megyei napilapokat pl a rosseb se nézi/hallgatja/olvassa, azokkal nem fognak szavazókat szerezni/megtartani.
Nemzeti Sport, Világgazdaság, Heves Megyei Hírlap, Új Dunántúli Napló, 24 óra, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Néplap, Békés Hírlap, Petőfi Népe, Vasárnap Reggel, Manager Magazin, VG.hu, Bama.hu, Beol.hu, Baon.hu, Heol.hu, Kemma.hu, Szoljon.hu, Sonline.hu, Teol.hu, Autómotor, Fanny, Hot!, Lakáskultúra, Bravo, Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap, Duol.hu, Feol.hu, Vaol.hu, Veol.hu, Zaol.hu, Veszprémi 7 nap, Zalaegerszegi 7 nap, Várpalotai Hírek és a Prémium Magazin.
És természetesen az Echo TV.
Szerintem simán elfért volna itt a Népszabadság is.
ozibozi
Kampman
empty taxi
Kampman
dankodavid
több mint 8 éve
A politika --a bulvár lapoknál-- jelentősebb szerepet játszik a megyei lapoknál, amellyek 30-70.000 napi eladott példányszámban jelennek meg. Az átlag vidéki szavazó 2/3-a megveszi a lapot politikai szimpátiától függetlenül. Mást nem is tud tenni/venni a regionális jelleg miatt. Jelenleg 2 kivétellell az összes "1 kézben" van már, a másik kettő megvásárlása/kivéreztetése most folyik.
több mint 8 éve
Mekkora szerencse, hogy a közelmúltban egyetlen kereskedelmi csatorna sem került fideszes kézbe, nem?😊Ismerek egy csomó vidéki nyuggert, van közöttük sokféle (Fideszes, balos, Jobbikos, politikát leszaró), mind a kereskedelmi és/vagy bulvármédiát nézik. Ez egy ilyen hangzatos szólam a mindenkori ellenzék részéről, hogy jaj, a közmédia kormánypárti. Kurvára semmi jelentősége. Mondjuk a kilencvenes évek első felében még valóban volt, akkor tényleg milliók nézték az M1 híradóját, mert nem volt más, de ma már szó sincs erről.Dehogynem, vidéki nyuggerek a Fidesz elsőszámú szavazóbázisa, az ő médiafogyasztási szokásaikat meg tökéletesen lefedi a köztévé és a helyi újság.Akkor kezdjünk barátkozni a gondolattal, hogy mindez most már hivatalosan is Orbán Viktor legjobb barátjának a kezében van:Azért a kormányellenes sajtó is igencsak jelentős. Másrészt, a közmédiát és a megyei napilapokat pl a rosseb se nézi/hallgatja/olvassa, azokkal nem fognak szavazókat szerezni/megtartani.
Nemzeti Sport, Világgazdaság, Heves Megyei Hírlap, Új Dunántúli Napló, 24 óra, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Néplap, Békés Hírlap, Petőfi Népe, Vasárnap Reggel, Manager Magazin, VG.hu, Bama.hu, Beol.hu, Baon.hu, Heol.hu, Kemma.hu, Szoljon.hu, Sonline.hu, Teol.hu, Autómotor, Fanny, Hot!, Lakáskultúra, Bravo, Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap, Duol.hu, Feol.hu, Vaol.hu, Veol.hu, Zaol.hu, Veszprémi 7 nap, Zalaegerszegi 7 nap, Várpalotai Hírek és a Prémium Magazin.
És természetesen az Echo TV.
Szerintem simán elfért volna itt a Népszabadság is.
ozibozi
Kampman
empty taxi
Kampman
Pulvis et umbra sumus.
több mint 8 éve
Ismerek egy csomó vidéki nyuggert, van közöttük sokféle (Fideszes, balos, Jobbikos, politikát leszaró), mind a kereskedelmi és/vagy bulvármédiát nézik. Ez egy ilyen hangzatos szólam a mindenkori ellenzék részéről, hogy jaj, a közmédia kormánypárti. Kurvára semmi jelentősége. Mondjuk a kilencvenes évek első felében még valóban volt, akkor tényleg milliók nézték az M1 híradóját, mert nem volt más, de ma már szó sincs erről.Dehogynem, vidéki nyuggerek a Fidesz elsőszámú szavazóbázisa, az ő médiafogyasztási szokásaikat meg tökéletesen lefedi a köztévé és a helyi újság.Akkor kezdjünk barátkozni a gondolattal, hogy mindez most már hivatalosan is Orbán Viktor legjobb barátjának a kezében van:Azért a kormányellenes sajtó is igencsak jelentős. Másrészt, a közmédiát és a megyei napilapokat pl a rosseb se nézi/hallgatja/olvassa, azokkal nem fognak szavazókat szerezni/megtartani.
Nemzeti Sport, Világgazdaság, Heves Megyei Hírlap, Új Dunántúli Napló, 24 óra, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Néplap, Békés Hírlap, Petőfi Népe, Vasárnap Reggel, Manager Magazin, VG.hu, Bama.hu, Beol.hu, Baon.hu, Heol.hu, Kemma.hu, Szoljon.hu, Sonline.hu, Teol.hu, Autómotor, Fanny, Hot!, Lakáskultúra, Bravo, Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap, Duol.hu, Feol.hu, Vaol.hu, Veol.hu, Zaol.hu, Veszprémi 7 nap, Zalaegerszegi 7 nap, Várpalotai Hírek és a Prémium Magazin.
És természetesen az Echo TV.
Szerintem simán elfért volna itt a Népszabadság is.
ozibozi
Kampman
empty taxi
több mint 8 éve
Akkor kezdjünk barátkozni a gondolattal, hogy mindez most már hivatalosan is Orbán Viktor legjobb barátjának a kezében van:már a Bravo is?! azért remélem, a Szerelem, Szex, Gyengédség rovat még mindig él, az volt régen a legjobb része
Nemzeti Sport, Világgazdaság, Heves Megyei Hírlap, Új Dunántúli Napló, 24 óra, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Néplap, Békés Hírlap, Petőfi Népe, Vasárnap Reggel, Manager Magazin, VG.hu, Bama.hu, Beol.hu, Baon.hu, Heol.hu, Kemma.hu, Szoljon.hu, Sonline.hu, Teol.hu, Autómotor, Fanny, Hot!, Lakáskultúra, Bravo, Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap, Duol.hu, Feol.hu, Vaol.hu, Veol.hu, Zaol.hu, Veszprémi 7 nap, Zalaegerszegi 7 nap, Várpalotai Hírek és a Prémium Magazin.
És természetesen az Echo TV.
Szerintem simán elfért volna itt a Népszabadság is.
ozibozi
több mint 8 éve
Dehogynem, vidéki nyuggerek a Fidesz elsőszámú szavazóbázisa, az ő médiafogyasztási szokásaikat meg tökéletesen lefedi a köztévé és a helyi újság.Akkor kezdjünk barátkozni a gondolattal, hogy mindez most már hivatalosan is Orbán Viktor legjobb barátjának a kezében van:Azért a kormányellenes sajtó is igencsak jelentős. Másrészt, a közmédiát és a megyei napilapokat pl a rosseb se nézi/hallgatja/olvassa, azokkal nem fognak szavazókat szerezni/megtartani.
Nemzeti Sport, Világgazdaság, Heves Megyei Hírlap, Új Dunántúli Napló, 24 óra, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Néplap, Békés Hírlap, Petőfi Népe, Vasárnap Reggel, Manager Magazin, VG.hu, Bama.hu, Beol.hu, Baon.hu, Heol.hu, Kemma.hu, Szoljon.hu, Sonline.hu, Teol.hu, Autómotor, Fanny, Hot!, Lakáskultúra, Bravo, Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap, Duol.hu, Feol.hu, Vaol.hu, Veol.hu, Zaol.hu, Veszprémi 7 nap, Zalaegerszegi 7 nap, Várpalotai Hírek és a Prémium Magazin.
És természetesen az Echo TV.
Szerintem simán elfért volna itt a Népszabadság is.
ozibozi
Kampman
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Akkor kezdjünk barátkozni a gondolattal, hogy mindez most már hivatalosan is Orbán Viktor legjobb barátjának a kezében van:Azért a kormányellenes sajtó is igencsak jelentős. Másrészt, a közmédiát és a megyei napilapokat pl a rosseb se nézi/hallgatja/olvassa, azokkal nem fognak szavazókat szerezni/megtartani.
Nemzeti Sport, Világgazdaság, Heves Megyei Hírlap, Új Dunántúli Napló, 24 óra, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Néplap, Békés Hírlap, Petőfi Népe, Vasárnap Reggel, Manager Magazin, VG.hu, Bama.hu, Beol.hu, Baon.hu, Heol.hu, Kemma.hu, Szoljon.hu, Sonline.hu, Teol.hu, Autómotor, Fanny, Hot!, Lakáskultúra, Bravo, Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap, Duol.hu, Feol.hu, Vaol.hu, Veol.hu, Zaol.hu, Veszprémi 7 nap, Zalaegerszegi 7 nap, Várpalotai Hírek és a Prémium Magazin.
És természetesen az Echo TV.
Szerintem simán elfért volna itt a Népszabadság is.
ozibozi
több mint 8 éve
Az olimpiát akarók fő érve az volt, hogy a pénz nagy részét úgyis olyanokra fordítják, amiket olimpia nélkül is meg kell csinálni, pl. repülőtérre vezető gyorsforgalmi út. Olimpia nélkül azonnal belengetik, hogy most elhalasztják (a következő olimpiáig?). Sajnálatos, de mintha megdőlt volna az egyik fő "mellette" érv.Fogadjunk, hogy meg lesz az a gyorsforgalmi ?
Büntibe került Budapest.
Tetszettek volna nem aláírni ennyien!
Tetszettek volna olyan forradalmat igényelni a vezetőinktől, hogy seperc alatt kiépülne az új államforma: az undemokratikus nepotizmus (nem ez a mostani félmegoldás, a demokratikus nepotizmus), ahol a nagyot álmodó vezető megmondaná, mi jó a népnek, még ha az képtelen is lenne az ekkora zsenialitás felismerésére (mondjuk nem is lenne szükség rá).
Atari
több mint 8 éve
Kábé.Tehát szerinted ha valaki esélyesként megy az olimpiáért, akkor lehet népszavazást tartani, de ha esélytelenként, akkor nem kell, lehet csak simán felhatalmazás nélkül elverni pár 10 milliárdot az esélytelen pályázatra?Ők egy Pjöngcsang és egy Salzburg ellen mentek.Jah.3-4 hónappal a döntés elött? 😉...ha egy népszavazás kiírása nem ítélné eleve kudarcra a pályázatot, aminek feltétele a társadalmi támogatottságVancouverben volt népszavazás 😉
Sobri Jóska
empty taxi
Sobri Jóska
2003 július 2.-án döntött a NOB, a népszavazás 2003. február 24-én volt.
empty taxi
Mi egy Párizs, LA kombó ellen.
Tipikus "majdnem ugyanaz" kategória.
De mint írtam, ha olimpia témában kb. semmi nem történik itthon, akkor is max 5% sanszunk lett volna.
Ezt "aktuálpolitizálták" le nullára.
Sobri Jóska
StormST
Két síkja van ennek az egésznek.
Az egyik, hogy eleve irreálisan kicsi az esélye egy sikeres magyar olimpiai pályázatnak, a másik, ha ezen bizonyos körülmények/történések/emberek csak rontanak, nem pedig javítanak.
Az első logikus végiggondolása után be se kellett volna adni egy olimpiai pályázatot.
De ha már beadtuk, akkor az aktuálpolitikai ellenszarkavarás csak ronthatott rajta.
több mint 8 éve
Akkor kezdjünk barátkozni a gondolattal, hogy mindez most már hivatalosan is Orbán Viktor legjobb barátjának a kezében van:Nemzeti Sport, Világgazdaság, Heves Megyei Hírlap, Új Dunántúli Napló, 24 óra, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Néplap, Békés Hírlap, Petőfi Népe, Vasárnap Reggel, Manager Magazin, VG.hu, Bama.hu, Beol.hu, Baon.hu, Heol.hu, Kemma.hu, Szoljon.hu, Sonline.hu, Teol.hu, Autómotor, Fanny, Hot!, Lakáskultúra, Bravo, Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap, Duol.hu, Feol.hu, Vaol.hu, Veol.hu, Zaol.hu, Veszprémi 7 nap, Zalaegerszegi 7 nap, Várpalotai Hírek és a Prémium Magazin.
És természetesen az Echo TV.
Szerintem simán elfért volna itt a Népszabadság is.
több mint 8 éve
De ha én este elmegyek hozzád, és egy marék kutyaszart baszok a vacsora asztalod közepére, akkor gondolom azért lenne egy-két megjegyzésed mindentől függetlenül, nem? És gondolom, hogy az előző tények ismerete és elfogadása mellett is elvárnád, hogy ne csináljam többet...😂 A buszon neznek hulyenek miattad 😀dd
Lecsó
több mint 8 éve
Nem.Az első 2/3-al tökéletesen egyetértek. A harmadik bekezdésed viszont tipikus Sobri féle belemagyarázás.
Nem a nemtetszés miatt értelmetlen a valóságot nem akceptálni, hanem azért, mert az a valóság.
Sőt, harcolni is lehet ellene (kb. ennek a sikeres kivitelezését hívják fejlődésnek), de ahhoz, hogy valami ellen harcolni tudj, el kell fogadd annak létezését.
Pl.:
Ha a korrupció ellen tenni akarnál valamit, akkor ahhoz el kell fogadnod, hogy a korrupció létezik.
A létezése tényét és a létezése módját, mikéntjét egyaránt el kell fogadnod.
És ha ez megtörtént, akkor ezekhez igazíthatsz stratégiát ami alapján (több kevesebb sikerrel) harcolhatsz ellene.
De,
az nem számít, hogy kvázi kikéred magadnak, hogy hogy merészel egyáltalán létezni a korrupció, mivel az rossz dolog, nem szép dolog, és eleve igazságtalan, hogy létezik.
Gondolom érthető a különbség.
Sobri Jóska
Miért ne lehetne kikérni magadnak egy olyan dolgot, amit amúgy ismersz, elfogadod a létezését, de egy adott szinten nem tetszésedet nyilvánítod ki. Pl az emberek néha antiszociálisan viselkednek. Lopnak, gyilkolnak vagy csak simán gyökerek. Ez tény, te elfogadod, igazából nem harcolsz ellene minden pillanatban, és nem befolyásolja a mindennapjaidat. De ha én este elmegyek hozzád, és egy marék kutyaszart baszok a vacsora asztalod közepére, akkor gondolom azért lenne egy-két megjegyzésed mindentől függetlenül, nem? És gondolom, hogy az előző tények ismerete és elfogadása mellett is elvárnád, hogy ne csináljam többet...
Na kb ez itt a szitu. Az itt vitázók közül senki nem azt kéri ki, hogy hogy létezhet korrupció, hanem megfogalmaz egy elvárást, hogy de jó lenne, ha kevesebb lenne. Erre te jösz a bölcsességeddel, hogy miért nem fogadjátok el, hogy van és kész.
több mint 8 éve
Tehát szerinted ha valaki esélyesként megy az olimpiáért, akkor lehet népszavazást tartani, de ha esélytelenként, akkor nem kell, lehet csak simán felhatalmazás nélkül elverni pár 10 milliárdot az esélytelen pályázatra?Ők egy Pjöngcsang és egy Salzburg ellen mentek.Jah.3-4 hónappal a döntés elött? 😉...ha egy népszavazás kiírása nem ítélné eleve kudarcra a pályázatot, aminek feltétele a társadalmi támogatottságVancouverben volt népszavazás 😉
Sobri Jóska
empty taxi
Sobri Jóska
2003 július 2.-án döntött a NOB, a népszavazás 2003. február 24-én volt.
empty taxi
Mi egy Párizs, LA kombó ellen.
Tipikus "majdnem ugyanaz" kategória.
De mint írtam, ha olimpia témában kb. semmi nem történik itthon, akkor is max 5% sanszunk lett volna.
Ezt "aktuálpolitizálták" le nullára.
Sobri Jóska
Szerkesztette: StormST

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!