Politika

63 feliratkozó

több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 248 — #neverpunt
Részben olyan dolgokkal vitázol, amelyeket le se írtam.
Másrészt szerintem tévesen kevered az alacsony keresetűek és azok lehetséges reakcióit, akik jellemzően meg se fogják érezni ezt az emelést. Picivel több áfa az utóbbiak számára bolhacsípés, ők jellemzően nem fognak helyettesíthető termékeke után nézni, vagy komolyan változtatni az életvitelükön. Legfeljebb egy cseppet kevesebbet takarítanak majd meg.
Ne érts félre, az ötlettel egyetértenék, de a jelenlegi kivitelezést rossznak tartom mindaddig, amíg az SZJA-csökkentés az átlagjövedelem alatt nem hat kedvezően.atapapa
Amiről nem írtál, ott nem is állt szándékomban vitázni (hisz nem is lehet a semmivel, szavakat adni a másik szájába pedig etikátlan). Ott inkább csak véleményt írtam, a gondolatmenet folytatásaként.

Aki nem fogja megérezni az Áfa emelését, annál nem fog változni semmi természetesen. De költségvetési szinten ez bizony csak aprópénz. A fogyasztási alapú adók emelése minden esetben hibás lépés véleményem szerint (ennél csak az SZJA és a munkával kapcsolatos járulékok emelése nagyobb hiba). Vagyoni alapú adókat kéni bevezetni (bizony-bizony ingatlanadó, SZJA-ból levonható), vagy a már meglévőket emelni. Az egészségügyi járulék emelése nálam rendben lenne, ha nem egy feneketlen kútba öntenénk.gdavid
Az ingatlanadóval az a problémám, hogy a mai magyar viszonyokra nagyon nehezen lehetne alkalmazni. Ennek a fajta adónemnek szerintem ott van létjogosultsága, ahol a saját ingatlan már tényleg kiemelkedő egzisztenciális sikernek tekinthető. De amíg az EU-ban nálunk az egyik legnagyobb a tulajdonolt lakóingatlanok aránya (nálunk 90%, az EU-s átlag 65%) hatalmas hitelekkel, addig szvsz nagyon nehéz lenne hatékonyan bevezetni.

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Én €-ban kapom a fizum, úgy hogy - elnézést mindenkitől, őszintén - ennek a 290-nek nagyon örülök.
több mint 14 éve
gdavid New England Patriots 3 917 — Patriots fan
Részben olyan dolgokkal vitázol, amelyeket le se írtam.
Másrészt szerintem tévesen kevered az alacsony keresetűek és azok lehetséges reakcióit, akik jellemzően meg se fogják érezni ezt az emelést. Picivel több áfa az utóbbiak számára bolhacsípés, ők jellemzően nem fognak helyettesíthető termékeke után nézni, vagy komolyan változtatni az életvitelükön. Legfeljebb egy cseppet kevesebbet takarítanak majd meg.
Ne érts félre, az ötlettel egyetértenék, de a jelenlegi kivitelezést rossznak tartom mindaddig, amíg az SZJA-csökkentés az átlagjövedelem alatt nem hat kedvezően.atapapa
Amiről nem írtál, ott nem is állt szándékomban vitázni (hisz nem is lehet a semmivel, szavakat adni a másik szájába pedig etikátlan). Ott inkább csak véleményt írtam, a gondolatmenet folytatásaként.

Aki nem fogja megérezni az Áfa emelését, annál nem fog változni semmi természetesen. De költségvetési szinten ez bizony csak aprópénz. A fogyasztási alapú adók emelése minden esetben hibás lépés véleményem szerint (ennél csak az SZJA és a munkával kapcsolatos járulékok emelése nagyobb hiba). Vagyoni alapú adókat kéni bevezetni (bizony-bizony ingatlanadó, SZJA-ból levonható), vagy a már meglévőket emelni. Az egészségügyi járulék emelése nálam rendben lenne, ha nem egy feneketlen kútba öntenénk.


Atapapa:
"ha jól tudom, az euróhitelesek aránya a devizahiteleseken belül 10%, vagyis ha a frank végre hajlandó lenne gyengülni, akkor a magas euró nem lenne annyira rossz. De most sajnos párhuzamosan mozognak."

És ennek még örülni is kell, mert a CHF magasabb lenne, ha nem lenne az Euróhoz kötve az árfolyama. Nem néztem még ma, de valaki nem tudja esetleg, hogy a regionális pénzek hogyan mozognak a közös pénzhez képest?

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 248 — #neverpunt
Részben olyan dolgokkal vitázol, amelyeket le se írtam.
Másrészt szerintem tévesen kevered az alacsony keresetűek és azok lehetséges reakcióit, akik jellemzően meg se fogják érezni ezt az emelést. Picivel több áfa az utóbbiak számára bolhacsípés, ők jellemzően nem fognak helyettesíthető termékeke után nézni, vagy komolyan változtatni az életvitelükön. Legfeljebb egy cseppet kevesebbet takarítanak majd meg.
Ne érts félre, az ötlettel egyetértenék, de a jelenlegi kivitelezést rossznak tartom mindaddig, amíg az SZJA-csökkentés az átlagjövedelem alatt nem hat kedvezően.

290 felett az euro?!Amadeus91
Az exportra termelők örülnek, a maradék 9 millió meg a haját tépi. Valaki lassacskán adhatna már egy sallert a bozótharcosnak meg a pereputtyának, hogy "Helló! Rossz az irány, és ráadásul száguldunk is!"gdavid
ha jól tudom, az euróhitelesek aránya a devizahiteleseken belül 10%, vagyis ha a frank végre hajlandó lenne gyengülni, akkor a magas euró nem lenne annyira rossz. De most sajnos párhuzamosan mozognak.

több mint 14 éve
gdavid New England Patriots 3 917 — Patriots fan
290 felett az euro?!Amadeus91
Az exportra termelők örülnek, a maradék 9 millió meg a haját tépi. Valaki lassacskán adhatna már egy sallert a bozótharcosnak meg a pereputtyának, hogy "Helló! Rossz az irány, és ráadásul száguldunk is!"

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 14 éve
gdavid New England Patriots 3 917 — Patriots fan
nem isznak/esznek többet, csak drágábbat. esetleg medencét használnak. több szolgáltatást vesznek igénybe, stb. értem a gondolatmenetedet, de ne tegyünk úgy, mintha a jól keresők az átlagbéren felüli jövedelmüket egyszerűen csak betennék a bankba és ülnének rajta.atapapa
Egy ideig. Mert a fogyasztói társadalom rákfenéje, hogy annyit költünk amennyink van. Ha pedig növekednek az árak, akkor az olcsóbb helyettesítő termék irányába mozdul el mindenki, de a legolcsóbb terméknél nincs lejjebb, így a csóróbb jobban megsz@pja (vagy máshonnan vesz el, vagy lemond az adott termékről, aminek egyéb továbbgyűrűző hatása is van). A fogyasztási alapú adók emelése mindig az alacsonyabb keresetűeket érinti a leghátrányosabban, ez közgazdasági tény, mindegyik tankönyvben le is van írva (bár tudom, hogy a régi szabályok már nem érvényesek egyesek szerint, csak az a helyzet, hogy amíg a többiek nem így gondolják, addig mi leszünk azok akik szembe mennek az autópályán). A medencéje van és egyéb luxus (abban az értelemben, hogy nem feltétlen szükséges a mindennapi élethez) fogyasztásról pedig le lehet mondani, de pl. az áramról nem, mert megromlik a kaja. Abban természetesen igazad van, hogy számszerűleg egy 100e forintos szolgáltatás esetében a 2%-os emelés több, mint egy 10e forintosnál, de a 100e-es esetében szinte biztos, hogy van helyettesítő termék, ami olcsóbb (így nem növekszik a háztartás, vállalkozás költsége), az alacsonyabb összegűnél pedig jó eséllyel nincs (növekszik a költség). De ha logikusan végiggondolod/végiggondolja bárki, akkor nem nehéz rájönni, hogy pont azért lesz/van bevételnövelő hatása az ÁFA emelésnek, mert a mindennapi és szükséges fogyasztást bünteti, hacsak a luxus termékeket/szolgáltatásokat érintené, akkor bizony nem sok plusz pénz jönne be, mert mindenki az olcsóbb felé lépne, vagy a továbbiakban nem venné igénybe.

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 14 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 145
290 felett az euro?!
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 248 — #neverpunt
egyértelmű, de a többet ezzel mégis csak az fizeti, aki többet fogyaszt.atapapa
Ez pontosan így van. De! Alapvető fogyasztása minden embernek van - víz, villany, gáz, és a nagy átlag enni és inni is szokott, arról nem is beszélve, hogy a munkába, iskolába, orvoshoz is el kell valahogy jutni (benzin, tömegközlekedés) -, így pedig mindenkit érint az ÁFA emelése. gdavid
én se gondolom másképpen.
A havi 500e forintot kereső emberek pedig nem esznek, isznak többet, nem feltétlenül kell többet az utazniuk naponta, nem égetik a villanyt tovább, nem laknak messzebb az orvostól, stb.gdavid
nem isznak/esznek többet, csak drágábbat. esetleg medencét használnak. több szolgáltatást vesznek igénybe, stb. értem a gondolatmenetedet, de ne tegyünk úgy, mintha a jól keresők az átlagbéren felüli jövedelmüket egyszerűen csak betennék a bankba és ülnének rajta.

A mindennapi bevásárlások, a havi számlafizetések viszont a "zseniális" SZJA változásokkal és a baromságaik miatti forintgyengüléssel karöltve komoly kihívás elé fogja állítani az átlagkeresőket.gdavid
A legutolsó hozzászólásom végén én is hasonló megállapításra jutottam.

több mint 14 éve
gdavid New England Patriots 3 917 — Patriots fan
egyértelmű, de a többet ezzel mégis csak az fizeti, aki többet fogyaszt.atapapa
Ez pontosan így van. De! Alapvető fogyasztása minden embernek van - víz, villany, gáz, és a nagy átlag enni és inni is szokott, arról nem is beszélve, hogy a munkába, iskolába, orvoshoz is el kell valahogy jutni (benzin, tömegközlekedés) -, így pedig mindenkit érint az ÁFA emelése. A havi 500e forintot kereső emberek pedig nem esznek, isznak többet, nem feltétlenül kell többet az utazniuk naponta, nem égetik a villanyt tovább, nem laknak messzebb az orvostól, stb. Az, hogy az éves tartós használati termékek beszerzésekor többet kell fizetni, még a keveset keresőket sem fogja nagyon érzékenyen érinteni, mert egyrészt ezek egyszeri beruházások, másrészt valószínűleg ezen termékek ára nem fog emelkedni. A mindennapi bevásárlások, a havi számlafizetések viszont a "zseniális" SZJA változásokkal és a baromságaik miatti forintgyengüléssel karöltve komoly kihívás elé fogja állítani az átlagkeresőket. A lakosság nagy része pedig ide tartozik. Arról pedig még nem is írtam, hogy az ÁFA emelése bizony progresszív hatású (emelkedik a benzin, az áram, stb. ára -> nő az ehhez kapcsolódó termékek beszerzési ára (gyakorlatilag minden) -> de a kereskedőnek rá kell még raknia a saját ÁFA emelést, így már 5% feletti áremelkedésnél járunk és csak két lépcsőfok volt. Szép kis infláció lesz ebből a végére. Tehát a nominálisan is csökkenő fizetés mellé még kevesebbet is fog érni az a kevesebb. Így összesen ez már bizony nagyon nagy sz@pás! És akkor a várható hitelezési stopról, és a minden bizonnyal bekövetkező jegybanki alapkamat emelési miatti THM emelkedésről most nem kívánok szólni. Köszönjük Emese ezt a gazdasági-pénzügyi szakértelmet az illetékesektől, de mit is várhatunk egy olyan gazdasági csúcsminisztertől, aki nem szereti a számokat.

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 248 — #neverpunt
Csak érdekes a szelekció, pl. Tibetért sem lehetett pont tüntetni emlékeim szerintsomoskovig
valami tüntetést engedélyeztek, de ha jól rémlik más csatornákon nyírták a rendezvényt, ami finoman szólva nem volt elegáns.
Ezzel csak az a bajom, hogy a magasabb ÁFA-t megfizeti a nyugdíjas, a rendsen és becsületesen adózó is a boltokban, áruházakban, közüzemi számlákban.Boston
egyértelmű, de a többet ezzel mégis csak az fizeti, aki többet fogyaszt.

Én ezt úgy tartottam volna elfogadhatónak, ha párhuzamosan csökken más közteher, akár az SZJA (nem csak gyerekkel, meg bizonyos fizetés felett), de a tiszta egykulcsos adóval párhuzamosan még ezt is behozni... Így nem oké.

több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 248 — #neverpunt
Persze és a melegfelvonulást is engedélyezték, így minden rendben van.
Boston
nalátod, ugyanez az eset, a rendőrség fasz volt, a bíróság helyre tette őket.
Csak kíváncsiságból tegnap mi ellen és hányan tüntettek? Mert nem mind1, hogy 29 II. világháborús partizán tüntet az Osztyapenko szobor újraállítása mellett, vagy mondjuk 50 ezer ember a kormány intézkedései ellen.Boston
tegnap a ZP mellett, tegnapelőtt a szocik jöttek össze Újpesten, egy hete a kormány intézkedései ellen és még sorolni lehetne.
vagyis nem vontak meg semmit. Nyilván egy 15 főre, akárhová bejelentett tüntetést nem lehet azzal az indokkal megtiltatni, hogy a népképviseleti szervek működését veszélyezteti, az ilyen tiltások jellemzően a nagyobb volumenű megmozdulások esetén fordulnak elő.

Leszögezem: a konkrét ügyben a rendőrség által felhozott érvek szerintem nem megfelelőek. De az ilyen elfuserált döntések nem 2010-től jellemzőek, hanem kb, azóta, amióta a gyülekezési törvény létezik.

több mint 14 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Az ÁFA emelést pedig az eltitkolt jövedelmek megdézsmálásának beállítani pedig már nem is vicces, inkább szánalmasan demagóg.Boston
Pedig van igazságtartalma. Ha mindenki rendesen fizetne SZJA-t, akkor (hasra ütök) fele ekkora áfára se lenne szükség.
Csak éppen a másik serpenyőben ott van az amúgy se kicsi feketegazdaság, amire az ilyen áfaemelések nincsenek jótékony hatással.atapapa
Ezzel csak az a bajom, hogy a magasabb ÁFA-t megfizeti a nyugdíjas, a rendsen és becsületesen adózó is a boltokban, áruházakban, közüzemi számlákban. A létminimumon tengődő, minimálbéren élő maszek fogorvos, zöldséges, nőgyógyász, állatorvos, vagy éppen vendéglátós ezt is simán kiköhögi majd, legfeljebb többet lop az államtól, Tőled, tőlem, mindenkitől. A többi szerencsétlen ember pedig majd fizet,a hogy eddig is tette. Hol van itt a társadalmi igazságosság? Ennek nincs igazságtartalma ne haragudj...

Do your job
több mint 14 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 11 465 — Chiefs GM
Értelek, bár gondolom a tüntetések elé állított jogi és egyéb bürokratikus akadályokat pár éve még mindenki felháborítónak tartotta volna.Boston
Ha a rendőrség szórakozik, azt most is felháborítónak tartom, ahogy a parlament körüli kordonról is hasonló volt a véleményem évekkel ezelőtt.
Ha indokolatlanul korlátozzák ezt az alapjogot, akkor a bíróság ennek megfelelően dönt (vagy nem).
Csak arról beszélek, hogy ha a rendszeres tüntetéskavalkádban egy-egy engedélyt nem adnak meg, az még semmit se jelent. atapapa
Csak érdekes a szelekció, pl. Tibetért sem lehetett pont tüntetni emlékeim szerint, amikor ifj. Mao itt volt átbeszélni Vitya fiúval a "miért is szeretjük most már a korábban utált kínaiakat, de persze ettől még következetesek és őszinték maradunk" - témakört.

több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 248 — #neverpunt
Értelek, bár gondolom a tüntetések elé állított jogi és egyéb bürokratikus akadályokat pár éve még mindenki felháborítónak tartotta volna.Boston
Ha a rendőrség szórakozik, azt most is felháborítónak tartom, ahogy a parlament körüli kordonról is hasonló volt a véleményem évekkel ezelőtt.
Ha indokolatlanul korlátozzák ezt az alapjogot, akkor a bíróság ennek megfelelően dönt (vagy nem).
Csak arról beszélek, hogy ha a rendszeres tüntetéskavalkádban egy-egy engedélyt nem adnak meg, az még semmit se jelent.
Az ÁFA emelést pedig az eltitkolt jövedelmek megdézsmálásának beállítani pedig már nem is vicces, inkább szánalmasan demagóg.Boston
Pedig van igazságtartalma. Ha mindenki rendesen fizetne SZJA-t, akkor (hasra ütök) fele ekkora áfára se lenne szükség.
Csak éppen a másik serpenyőben ott van az amúgy se kicsi feketegazdaság, amire az ilyen áfaemelések nincsenek jótékony hatással.

több mint 14 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
A gyülekezéshez való alkotmányos jog nincs megvonva, csak vannak törvényben rögzített korlátai, amit a rendőrség időről időre nem megfelelően alkalmaz. atapapa
Az orbáni újbeszél tökéletes alkalmazása.Dzsokijuing
Ebben az esetben messze nem jogászkodás a korlátozást és a megvonást megkülönböztetni.
Továbbá a rendőrség a rendszerváltás óta évente egy csomó tüntetést nem engedélyez a gyülekezési törvény alapján, melyek közül néhány döntést a bíróság rendre elmeszel.
Csak szólok: tegnap este is volt Budapesten tüntetés.atapapa
Persze és a melegfelvonulást is engedélyezték, így minden rendben van.
Csak kíváncsiságból tegnap mi ellen és hányan tüntettek? Mert nem mind1, hogy 29 II. világháborús partizán tüntet az Osztyapenko szobor újraállítása mellett, vagy mondjuk 50 ezer ember a kormány intézkedései ellen.
De beszélhetünka sztrájk jogról is, amit lassan 3 évvel korábban be kell jelenteni és az elégséges szolgáltatások tárgyában a bíróságok állásfoglalását is szükséges beszerezni.

Do your job
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 248 — #neverpunt
A gyülekezéshez való alkotmányos jog nincs megvonva, csak vannak törvényben rögzített korlátai, amit a rendőrség időről időre nem megfelelően alkalmaz. atapapa
Az orbáni újbeszél tökéletes alkalmazása.Dzsokijuing
Ebben az esetben messze nem jogászkodás a korlátozást és a megvonást megkülönböztetni.
Továbbá a rendőrség a rendszerváltás óta évente egy csomó tüntetést nem engedélyez a gyülekezési törvény alapján, melyek közül néhány döntést a bíróság rendre elmeszel.
Csak szólok: tegnap este is volt Budapesten tüntetés.

több mint 14 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
köztudott volt, hogy meg lesz szüntetve az adójóváírás, csak az nem, hogy ilyen ütemben.
A 2012-es év durva lesz.atapapa
A 27%-os ÁFA kulcs is köztudott volt? No meg a gyülekezéshez való alkotmányos jog megvonása is? Szánalom ami ebben az országban megy évek óta...Boston
Nem volt köztudott, én se örülök neki (bár azt szokták mondani, hogy az áfa pont azt sújtja igazán, aki többet fogyaszt, de van ellenérv itt is).
A gyülekezéshez való alkotmányos jog nincs megvonva, csak vannak törvényben rögzített korlátai, amit a rendőrség időről időre nem megfelelően alkalmaz. Aki múlt héten a Kossuth téren járt, az sok mindent láthatott, csak a gyülekezési jog megvonását nem.atapapa
Értelek, bár gondolom a tüntetések elé állított jogi és egyéb bürokratikus akadályokat pár éve még mindenki felháborítónak tartotta volna. A legutóbbi rendőrségi közlemény szerint a Kossuth téren péládul tilos tüntetni SZOMBATON, mert zavarja a parlament munkáját. Én ezeket nem tudom az allamigazgatás demokratikus eszközei közé sorolni. Az ÁFA emelést pedig az eltitkolt jövedelmek megdézsmálásának beállítani pedig már nem is vicces, inkább szánalmasan demagóg. Mert ugye élelmiszert, üzemanyagot, áramot, vizet 2001-ben az állampolgárok jelentős többsége fogyasztani szokott 😉

Do your job
több mint 14 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 417 — Saturday Night Lights
A gyülekezéshez való alkotmányos jog nincs megvonva, csak vannak törvényben rögzített korlátai, amit a rendőrség időről időre nem megfelelően alkalmaz. atapapa
Az orbáni újbeszél tökéletes alkalmazása.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 248 — #neverpunt
Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Bazzani
köztudott volt, hogy meg lesz szüntetve az adójóváírás, csak az nem, hogy ilyen ütemben.
A 2012-es év durva lesz.atapapa
A 27%-os ÁFA kulcs is köztudott volt? No meg a gyülekezéshez való alkotmányos jog megvonása is? Szánalom ami ebben az országban megy évek óta...Boston
Nem volt köztudott, én se örülök neki (bár azt szokták mondani, hogy az áfa pont azt sújtja igazán, aki többet fogyaszt, de van ellenérv itt is).
A gyülekezéshez való alkotmányos jog nincs megvonva, csak vannak törvényben rögzített korlátai, amit a rendőrség időről időre nem megfelelően alkalmaz. Aki múlt héten a Kossuth téren járt, az sok mindent láthatott, csak a gyülekezési jog megvonását nem.

több mint 14 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Bazzani
köztudott volt, hogy meg lesz szüntetve az adójóváírás, csak az nem, hogy ilyen ütemben.
A 2012-es év durva lesz.atapapa
A 27%-os ÁFA kulcs is köztudott volt? No meg a gyülekezéshez való alkotmányos jog megvonása is? Szánalom ami ebben az országban megy évek óta...

Do your job
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 248 — #neverpunt
Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Bazzani
köztudott volt, hogy meg lesz szüntetve az adójóváírás, csak az nem, hogy ilyen ütemben.
A 2012-es év durva lesz.

több mint 14 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan
400 ft os benzin,gázolaj. A keveset keresők 5-10k t buknak áfaemeléssel. Ha növelik a minimálbért akkor egészségügyi járulék mellett még ezt is a munkáltatók nyelik be ergó kifognak emberek rúgni ,tehát növekszik a munkanélküliség . Még inkább (eddig sem) éri meg majd tisztán vállalkozni/foglalkoztatni bárkit ergo jelentősen a bevétel nem fog nőni mert a munkáltatók nagy része nem hülye fekete munka lesz ami adómentes. Emellett zuhan a ft mindennel szemben. Jah és hát a 27%os áfát minden termék ára megfogja érezni szóval lesz itt miért tüntetni.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Bekaphatják!

Nesztek birkák, kik nem mentetek el szavazni!
Nesztek birkák, ti elvakult narancsosok...

Polgárháborút, de gyorsan.
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 001 — Axel Foley
Hiába robognak egyre gyorsabban a 400 forintos szint felé a hazai üzemanyagárak, az autósok tétlenül kénytelenek szemlélni az eseményeket. A világpiaci folyamatok mellett mostanra a kormány lépései is egyre fájdalmasabban hatnak és az árak drágulásához vezetnek. Matolcsy György tegnapi bejelentése például, miszerint az általános áfa-kulcs 25%-ról 27%-ra fog emelkedni, a benzin és gázolajárban egy lépésben literenként hat forintos áremelkedésnek felel majd meg. Mivel a gázolajnál novembertől a jövedéki adó mértéke is emelkedik, ott így már összességében 22 forintos lehet majd literenként az áremelkedés mértéke.

több mint 14 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan
Ellenzékben adócsökkentést követelünk,kormányon adót emelünk.
Bravó narancsosok.

Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Dögöljenek meg.Bazzani
Nem, mert ettől majd beindul a gazdaság ,mindneki nálunk akar majd befektetni dől az országba a pénz és néhány év múlva a dollár árfolyam 1-1 lesz és olyan fizu lesz akkro hogy annyi dőzsőlni fogsz hogy kis afrikai gyerekeknek fogsz plazma tv-t küldeni hogy Lions drukkereket szerezz 😀Toca
Sajnos ahogy nézem a híreket a Lions lesz a legkisebb bajom jövőre.
13éve vagyok ugyanannál a cégnél,de most jött el először az a pillanat amikor nem vagyok benne biztos,hogy mit hoz a január.
Vigyorogva nyírják ki az embereket anyagilag Viktorék.
Szemetebb banda ez mint a Gyurcsányék,pedig azokat is utáltam de nagyon.Bazzani
Az a baj hogy agyament emberek miatt még 2/3uk is van gyakorlatilag azt csinálnak amit akarnak és ők most épp a nép szétlopását akarják...