Politika
52 feliratkozó
1 hónapja
Most néztem meg a 3 NVVH jelölt meghallgatását.Nekem Unger Anna a legszimpibb az elhangzottak alapján, racionálisan, logikusan beszél, de úgy vélem ez is csak posztmodern (politikai) kommunikáció.
Úgy gondolom a legtöbb ügylet törvényes volt, hiszen pont ez a maffiaállam lényege, hogy nem sikkasztottak, nem loptak, hanem szépen kialakították a megfelelő jogi környezetet a pénzszivattyúzáshoz. Biztos voltak, akik ezeket a kereteket is túllépték, azokat számon is lehet majd kérni, de ez összegszerűen elenyésző, és nem azokhoz a frontpolitikusokhoz tartozik, akik lesittelését az ország kétharmada várja.
Az NVVH-sztori a konszolidáció szempontjából fontos látszatbuzgárkodás, de alapvetően egy értelmetlen, haszontalan történet. "Tetszettek volna forradalmat csinálni."
1 hónapja
Reálisan nem lesz 12 csapat aki működtetni fogja tudni a stadionját.A jelenlegi "profi" fociban egyetlen klub se működik önfenntartó módon. Mindegyiket valamilyen módon, de az állam tartja működésben. Ha minden állami pénz kivonódik, akkor a jelenlegi felépítés mindenhol megváltozik. Minél nagyobb, tamogatottabb, látogatottabb, eladhatóbb egy klub, annál nagyobb a fennmaradási esélye. És mivel a Fradi a leg...... klub ma Magyarországon, így az ő esélyük a legnagyobb. Jeg ybevetelre, merchökre, szponzorokra, stb. De évek alatt, piaci alapon ugyanúgy lesz 12 csapat az első osztályban, legfeljebb nem az a 12 aki most. Vagyis minden klub talpon fog maradni valamiképp, de a profibajnokság színvonala csökkenni fog, majd nem pármillió euro értékű játékosok lesznek a csapatoknál, és Szaknévsor, Erste vagy Raab-Karcher szerű szponzorok lesznek, nem Szerencsejáték Zrt., MOL, MVM, stb.Ha kimegy a NER, MOL, állam a futballcsapatok, meg a Fradi mögül, miből gondolod hogy csak ti fogtok talpon maradni és ki fogjátok tudni gazdálkodni az edzők, játékosok fizetését, a létesítmények fenntartásáról nem is beszélve?Teljes piaci alapon mehet az egész magyar foci. Meglátom majd a sírást fél év után. Egyedül mi tudunk majd talpon maradni valamilyen szinten, mert a többiek a stadionjaikat nem tudják majd fentartani.Nem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö fradi??
pfefe8
topin
pfefe8
Mert oké, hogy a Fradinak országos szinten is nagy a szurkolóbázisa, csak nem biztos, hogy ez elég lesz.
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
Steelers fan
1 hónapja
Arra gondolok, hogy mi ennél jóval kevesebb pénzből el fogunk működni. A többiek nem . A stadionokat nem fogják tudni fenntartani. Ha jól tudom még mindig áll ez a helyzet: a debrecen nullszaldós vagy minimális pluszos a stadion fenntartásában, de ők is csak azért mert az egyéb bevételekből pótolják a foci miatt kieső részt. Mi teljesen jók vagyunk, sok plusszot termel a stadion a fociból és az egyéb bevételekből. Ráadásul reálisan piaci szponzor(aki számít, nem helyi pénzemberek) az nálunk jelenhet meg .Ha kimegy a NER, MOL, állam a futballcsapatok, meg a Fradi mögül, miből gondolod hogy csak ti fogtok talpon maradni és ki fogjátok tudni gazdálkodni az edzők, játékosok fizetését, a létesítmények fenntartásáról nem is beszélve?Teljes piaci alapon mehet az egész magyar foci. Meglátom majd a sírást fél év után. Egyedül mi tudunk majd talpon maradni valamilyen szinten, mert a többiek a stadionjaikat nem tudják majd fentartani.Nem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö fradi??
pfefe8
topin
pfefe8
Mert oké, hogy a Fradinak országos szinten is nagy a szurkolóbázisa, csak nem biztos, hogy ez elég lesz.
Lúdas Solymi
Steelers fan
1 hónapja
Nem lesz nem állami foci nálunk, persze ettől amit leírtál igaz.A jelenlegi "profi" fociban egyetlen klub se működik önfenntartó módon. Mindegyiket valamilyen módon, de az állam tartja működésben. Ha minden állami pénz kivonódik, akkor a jelenlegi felépítés mindenhol megváltozik. Minél nagyobb, tamogatottabb, látogatottabb, eladhatóbb egy klub, annál nagyobb a fennmaradási esélye. És mivel a Fradi a leg...... klub ma Magyarországon, így az ő esélyük a legnagyobb. Jeg ybevetelre, merchökre, szponzorokra, stb. De évek alatt, piaci alapon ugyanúgy lesz 12 csapat az első osztályban, legfeljebb nem az a 12 aki most. Vagyis minden klub talpon fog maradni valamiképp, de a profibajnokság színvonala csökkenni fog, majd nem pármillió euro értékű játékosok lesznek a csapatoknál, és Szaknévsor, Erste vagy Raab-Karcher szerű szponzorok lesznek, nem Szerencsejáték Zrt., MOL, MVM, stb.Ha kimegy a NER, MOL, állam a futballcsapatok, meg a Fradi mögül, miből gondolod hogy csak ti fogtok talpon maradni és ki fogjátok tudni gazdálkodni az edzők, játékosok fizetését, a létesítmények fenntartásáról nem is beszélve?Teljes piaci alapon mehet az egész magyar foci. Meglátom majd a sírást fél év után. Egyedül mi tudunk majd talpon maradni valamilyen szinten, mert a többiek a stadionjaikat nem tudják majd fentartani.Nem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö fradi??
pfefe8
topin
pfefe8
Mert oké, hogy a Fradinak országos szinten is nagy a szurkolóbázisa, csak nem biztos, hogy ez elég lesz.
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
1 hónapja
A jelenlegi "profi" fociban egyetlen klub se működik önfenntartó módon. Mindegyiket valamilyen módon, de az állam tartja működésben. Ha minden állami pénz kivonódik, akkor a jelenlegi felépítés mindenhol megváltozik. Minél nagyobb, tamogatottabb, látogatottabb, eladhatóbb egy klub, annál nagyobb a fennmaradási esélye. És mivel a Fradi a leg...... klub ma Magyarországon, így az ő esélyük a legnagyobb. Jeg ybevetelre, merchökre, szponzorokra, stb. De évek alatt, piaci alapon ugyanúgy lesz 12 csapat az első osztályban, legfeljebb nem az a 12 aki most. Vagyis minden klub talpon fog maradni valamiképp, de a profibajnokság színvonala csökkenni fog, majd nem pármillió euro értékű játékosok lesznek a csapatoknál, és Szaknévsor, Erste vagy Raab-Karcher szerű szponzorok lesznek, nem Szerencsejáték Zrt., MOL, MVM, stb.Ha kimegy a NER, MOL, állam a futballcsapatok, meg a Fradi mögül, miből gondolod hogy csak ti fogtok talpon maradni és ki fogjátok tudni gazdálkodni az edzők, játékosok fizetését, a létesítmények fenntartásáról nem is beszélve?Teljes piaci alapon mehet az egész magyar foci. Meglátom majd a sírást fél év után. Egyedül mi tudunk majd talpon maradni valamilyen szinten, mert a többiek a stadionjaikat nem tudják majd fentartani.Nem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö fradi??
pfefe8
topin
pfefe8
Mert oké, hogy a Fradinak országos szinten is nagy a szurkolóbázisa, csak nem biztos, hogy ez elég lesz.
Lúdas Solymi
1 hónapja
Ha kimegy a NER, MOL, állam a futballcsapatok, meg a Fradi mögül, miből gondolod hogy csak ti fogtok talpon maradni és ki fogjátok tudni gazdálkodni az edzők, játékosok fizetését, a létesítmények fenntartásáról nem is beszélve?Teljes piaci alapon mehet az egész magyar foci. Meglátom majd a sírást fél év után. Egyedül mi tudunk majd talpon maradni valamilyen szinten, mert a többiek a stadionjaikat nem tudják majd fentartani.Nem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö fradi??
pfefe8
topin
pfefe8
Mert oké, hogy a Fradinak országos szinten is nagy a szurkolóbázisa, csak nem biztos, hogy ez elég lesz.
1 hónapja
A magyar gazdálkodást a dunától keletre még egy ilyen száraz év után nagyjából el is lehet engedni. A világ összes támogatásával sem lehet értelmesen termelni semmit majd. Kivétel az intenzív öntözés, de ez elenyésző. Igazából ha nem lesznek őszi óriási kiadós esők, akkor nem éri meg már most sem bevetni a földet. Marad a zöldítés, parlag vagy valamilyen kamuvetés. Vetsz lucernát, 3 4 évig az maradhat benne. Amit leszedsz róla az jó, valszeg az első max második kaszálás után kuka az egész az év maradék részére, viszont nem kell rámenned a földre(gázolaj, meghibásodás elmaradása a munkák elmaradása miatt,stb), így spórolsz majd. Mindezt úgy írom hogy van földünk igaz nem sok. Például a kaszálón most 1,5 bála per hektár széna lett, volt olyan hogy 15 is volt hektáronként. A szántók ,ugyanez a katasztrófa.Volt erről egy beszélgetésem gödi Fideszesekkel!2 milliárd...Zseniális, hogy ha elvesznek egy projektet egy lölö cégtől, akkor megy a sírás, hogy külföldi cégek nyerik meg a pályázatot és hogy kiviszik a pénzünket külföldre... 😀
24.hu/fn/gazdasag/2026/08/25/ketmilliardert-ujitottak-fel-szalay-bobrovniczky-miniszteri-szobait/
Újabb Lölö cég, újabb visszavonás, még egy per:
www.economx.hu/gazdasag/2026/08/25/meszaros-csoport-gallicoop-palyazati-kizaras-per/
Beki
dugo93
Jaj megint a külföldi kapja a pénzt a magyar helyett.
Mondom, ha 3x kevesebből csinálja meg mi a gond?
Hát, hogy nem magyar cég.
Megkérdeztem, hogy akkor ő a piacon vesz minden zöldséget meg árut?
Azt mondja nem, a Lidlben mert a piac drága.
Ezután meglérdeztem, hogy nem lát esetleg hasonlóságot.
Hosszan gondolkodott, azt mondta igazam van, de neki nincs pénze a Tisza miatt, ha lenne ő is a magyar gazdákat támogatná, mint ahogy a kormánytól is elvárja ahogy a Fidesz tette 16 évig.
Hát mivel Matt-ot kaptam inkább elmentem egy sörért.
Toca
Steelers fan
1 hónapja
Köszi, hogy ezt továbbítottad közénk is. Engem meggyőzött!Volt erről egy beszélgetésem gödi Fideszesekkel!2 milliárd...Zseniális, hogy ha elvesznek egy projektet egy lölö cégtől, akkor megy a sírás, hogy külföldi cégek nyerik meg a pályázatot és hogy kiviszik a pénzünket külföldre... 😀
24.hu/fn/gazdasag/2026/08/25/ketmilliardert-ujitottak-fel-szalay-bobrovniczky-miniszteri-szobait/
Újabb Lölö cég, újabb visszavonás, még egy per:
www.economx.hu/gazdasag/2026/08/25/meszaros-csoport-gallicoop-palyazati-kizaras-per/
Beki
dugo93
Jaj megint a külföldi kapja a pénzt a magyar helyett.
Mondom, ha 3x kevesebből csinálja meg mi a gond?
Hát, hogy nem magyar cég.
Megkérdeztem, hogy akkor ő a piacon vesz minden zöldséget meg árut?
Azt mondja nem, a Lidlben mert a piac drága.
Ezután meglérdeztem, hogy nem lát esetleg hasonlóságot.
Hosszan gondolkodott, azt mondta igazam van, de neki nincs pénze a Tisza miatt, ha lenne ő is a magyar gazdákat támogatná, mint ahogy a kormánytól is elvárja ahogy a Fidesz tette 16 évig.
Hát mivel Matt-ot kaptam inkább elmentem egy sörért.
Toca
HAJRÁ FIDESZÉS ORBÁNVIKKTOR MINISTERLNÖKÚR ÖNELVAGYUK!!!!
1 hónapja
A sport inkább. 4 hónap eltelt és a szarcsúti tao maffia él és virul. Egyedül a Fradit vették elő. 16 év habzsi dőzsi után jöhetnek a szűkebb esztendők a sportban. a tao-t meg kell szüntetni. Ezer fontosabb dolog van az országban ahova ezek a pénzek mehetnének.ÉlsportNem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö
pfefe8fradi??
topinFoci
szaba
zacknorb
Steelers fan
1 hónapja
ÉlsportNem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö
pfefe8fradi??
topinFoci
szaba
1 hónapja
Teljes piaci alapon mehet az egész magyar foci. Meglátom majd a sírást fél év után. Egyedül mi tudunk majd talpon maradni valamilyen szinten, mert a többiek a stadionjaikat nem tudják majd fentartani.Nem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö fradi??
pfefe8
topin
Steelers fan
1 hónapja
FociNem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö
pfefe8fradi??
topin
1 hónapja
Megkapjuk a beosztásunkat mi is. Másod, harmadosztály lesz ebből. Viszont a mol-nak és az összes többi állami(vagy hozzá köthetőNem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö fradi??
pfefe8
topin
) cégnek takarodni kell a magyar sportból. Akkor is Fradista leszek ha nem lesz első osztály, volt már ilyen. Ne divat szar vagyok mint a szurkólók többsége. .
Steelers fan
1 hónapja
Nem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgácsööö fradi??
pfefe8
1 hónapja
Nem számít , el kell lehetetleníteni az összes nerhez akár csak egy kicsit köthető céget is. tönkretenni őket. Ahol fát vágnak ,hull a forgács2 milliárd...Zseniális, hogy ha elvesznek egy projektet egy lölö cégtől, akkor megy a sírás, hogy külföldi cégek nyerik meg a pályázatot és hogy kiviszik a pénzünket külföldre... 😀
24.hu/fn/gazdasag/2026/08/25/ketmilliardert-ujitottak-fel-szalay-bobrovniczky-miniszteri-szobait/
Újabb Lölö cég, újabb visszavonás, még egy per:
www.economx.hu/gazdasag/2026/08/25/meszaros-csoport-gallicoop-palyazati-kizaras-per/
Beki
dugo93
Steelers fan
1 hónapja
24.hu/belfold/2026/08/25/kierkezesi-adatok-orszagos-mentoszolgalat/Nehéz szavakba önteni, hogy ez mekkora kulturális változás ebben az országban.
Negritis, a vajda
1 hónapja
Pedig majdnem áttörted a sötétség falát, azt kellett volna még, hogy "csak április óta vásárol a Lidlben"?Volt erről egy beszélgetésem gödi Fideszesekkel!2 milliárd...Zseniális, hogy ha elvesznek egy projektet egy lölö cégtől, akkor megy a sírás, hogy külföldi cégek nyerik meg a pályázatot és hogy kiviszik a pénzünket külföldre... 😀
24.hu/fn/gazdasag/2026/08/25/ketmilliardert-ujitottak-fel-szalay-bobrovniczky-miniszteri-szobait/
Újabb Lölö cég, újabb visszavonás, még egy per:
www.economx.hu/gazdasag/2026/08/25/meszaros-csoport-gallicoop-palyazati-kizaras-per/
Beki
dugo93
Jaj megint a külföldi kapja a pénzt a magyar helyett.
Mondom, ha 3x kevesebből csinálja meg mi a gond?
Hát, hogy nem magyar cég.
Megkérdeztem, hogy akkor ő a piacon vesz minden zöldséget meg árut?
Azt mondja nem, a Lidlben mert a piac drága.
Ezután meglérdeztem, hogy nem lát esetleg hasonlóságot.
Hosszan gondolkodott, azt mondta igazam van, de neki nincs pénze a Tisza miatt, ha lenne ő is a magyar gazdákat támogatná, mint ahogy a kormánytól is elvárja ahogy a Fidesz tette 16 évig.
Hát mivel Matt-ot kaptam inkább elmentem egy sörért.
Toca
1 hónapja
24.hu/belfold/2026/08/25/kierkezesi-adatok-orszagos-mentoszolgalat/
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Volt erről egy beszélgetésem gödi Fideszesekkel!2 milliárd...Zseniális, hogy ha elvesznek egy projektet egy lölö cégtől, akkor megy a sírás, hogy külföldi cégek nyerik meg a pályázatot és hogy kiviszik a pénzünket külföldre... 😀
24.hu/fn/gazdasag/2026/08/25/ketmilliardert-ujitottak-fel-szalay-bobrovniczky-miniszteri-szobait/
Újabb Lölö cég, újabb visszavonás, még egy per:
www.economx.hu/gazdasag/2026/08/25/meszaros-csoport-gallicoop-palyazati-kizaras-per/
Beki
dugo93
Jaj megint a külföldi kapja a pénzt a magyar helyett.
Mondom, ha 3x kevesebből csinálja meg mi a gond?
Hát, hogy nem magyar cég.
Megkérdeztem, hogy akkor ő a piacon vesz minden zöldséget meg árut?
Azt mondja nem, a Lidlben mert a piac drága.
Ezután meglérdeztem, hogy nem lát esetleg hasonlóságot.
Hosszan gondolkodott, azt mondta igazam van, de neki nincs pénze a Tisza miatt, ha lenne ő is a magyar gazdákat támogatná, mint ahogy a kormánytól is elvárja ahogy a Fidesz tette 16 évig.
Hát mivel Matt-ot kaptam inkább elmentem egy sörért.
1 hónapja
Úgy tudom ősszel fog visszatérni. Bár azt is hallottam, hogy az EP-ben veszi át a főnökséget. Biztos nehéz döntés lesz neki!"Hiába mondják sokan, hogy néha lassítani kéne. Erre most nincs mód.Kis naív nem számol Doktor Császárunk Vitya visszatérésére 😮
Majd talán 7 év és 8 hónap múlva jöhet egy kis pihenés😎
Addig csak előre. Lépésről lépésre. Akár néha egy-egy lépcsőfokot át is lépve.
Szédülni ér.
❤️🤍💚"
So MP igazából hivatalosan is bejelentette hogy ő 2 ciklusra tervez.
zacknorb
Beki
1 hónapja
"Hiába mondják sokan, hogy néha lassítani kéne. Erre most nincs mód.Kis naív nem számol Doktor Császárunk Vitya visszatérésére 😮
Majd talán 7 év és 8 hónap múlva jöhet egy kis pihenés😎
Addig csak előre. Lépésről lépésre. Akár néha egy-egy lépcsőfokot át is lépve.
Szédülni ér.
❤️🤍💚"
So MP igazából hivatalosan is bejelentette hogy ő 2 ciklusra tervez.
zacknorb
1 hónapja
Sehogy, de nem is az a lényeg."Hiába mondják sokan, hogy néha lassítani kéne. Erre most nincs mód.Többre hogy tervezhetne?
Majd talán 7 év és 8 hónap múlva jöhet egy kis pihenés😎
Addig csak előre. Lépésről lépésre. Akár néha egy-egy lépcsőfokot át is lépve.
Szédülni ér.
❤️🤍💚"
So MP igazából hivatalosan is bejelentette hogy ő 2 ciklusra tervez.
zacknorb
Jughead
1 hónapja
"Hiába mondják sokan, hogy néha lassítani kéne. Erre most nincs mód.Többre hogy tervezhetne?
Majd talán 7 év és 8 hónap múlva jöhet egy kis pihenés😎
Addig csak előre. Lépésről lépésre. Akár néha egy-egy lépcsőfokot át is lépve.
Szédülni ér.
❤️🤍💚"
So MP igazából hivatalosan is bejelentette hogy ő 2 ciklusra tervez.
zacknorb
1 hónapja
"Hiába mondják sokan, hogy néha lassítani kéne. Erre most nincs mód. Majd talán 7 év és 8 hónap múlva jöhet egy kis pihenés😎
Addig csak előre. Lépésről lépésre. Akár néha egy-egy lépcsőfokot át is lépve.
Szédülni ér.
❤️🤍💚"
So MP igazából hivatalosan is bejelentette hogy ő 2 ciklusra tervez.