Soccer

41 feliratkozó

több mint 8 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 529
Ezt a nyomorult lindelöföt a 40 milliójával kölcsön lehetne adni a megye 3ba, hátha ott megtanulna belefejelni a labdába..

több mint 8 éve
kaszo Atlanta Falcons 3 168 — Falcons fan
én is csodálkoztam,de több helyről hallottam ma,szóval lehet igaz.De igazából mindegy. A lényeg,hogy mehetünk meccsre.
Kenny
Nem lehet konfliktus, bosszúállás, semmilyen (verbális sem) erőszak a szkenneresek-nem szkenneresek között.
Ami szintén tudható, hogy pár embernek meg kell tanulni viselkedni...

nem sokáig...
több mint 8 éve
Ettemlevest Chicago Bears 1 134 — Bears fan
ja, erről még az jut eszembe, hogy jó múltkorjában feltámadt bennem a nosztalgia, és toltam egy kis CM-t (szigorúan a 01-02-es verziót 😀). a Linfieldbe sikerült leigazolni Jagielkát, mert éppen csapat nélkül volt - de az első fél szezonbeli pont/meccs teljesítmény ellenére kiszorult a csapatból.
ja, egyébként ott megy el az egész szitu komolysága, hogy talán a 6-8. szezon körül már harmadszor kvalifikáltam a BL-csoportkörbe, ráadásul szinte egymagam annyi koefficiens-pontot szedtem össze az észak-ír labdarúgás számára, hogy a harmadik részvételkor már nem is az első körben kezdtem a kvalit, mint a rendes észak-ír bajnokcsapatok, hanem a harmadikban 😊
slowmotion
Ááá micsoda nosztalgia, amikor még az IFK Göteborggal nyertem BL-t, miközben a bivalyerős svéd bajnokságot nem sikerült behúzni 😀
gabokocka
a kettős terhelés átka? 😊
slowmotion
szep idok.cm97/98 mikor az OM-mel mindent behuztan😊
ZoliMP
én a 02/03al toltam és a Chester Cityből csináltam über táp csapatot 😀
Negritis
muhaha... a Chestertől kitettek huszonvalahány szezon után, mert a negyedik helyen voltam csak. a hálátlan köcsögök, sorozatos évi 20 millió font osztalék mellett...
meg a Hereforddal toltam egy derekasat, de amikor sorozatban tizenhatodszor nyertem meg a Premier Divisiont, és a vezetőség nem gondolta, hogy a 800 millát érő 21 éves gólzsák olaszra meg lehet adni a 25 milliót akár részletekben is (egyébként 800e volt az értéke, de a Lecce cigánykodott egy sort), akkor meguntam. mondjuk eleve addig is csak azért vittem el, mert idegesített, hogy a kezdeti BL-siker után mindig csak elődöntő jött, meg a BL-döntőt 2-0-ról, kiállítással, tizenegyesekkel vesztem el. na a végére megint sikerült megnyerni, aztán megvédeni a címet, aztán megint megvédeni.
és nem is vettem meg hozzá Chiotist 😊
slowmotion
én csak 2016-óta játszom, de ott bajnok lettem legalább a Liverpoollal 😀, +Vidivel 2. szezonban EL csoportkör, X a Sevilla-val, összesen 4 x és 2 vereség
Heisman Trophy
Lassan vege az offnak szerintem 😊
eletem elso manager jateka..itt lehetett hackelni a ratinget. vmi jarasi csapatot atirtam maximumra. Mindent bezsebeltem ,stadion fejlesztes vmi 60000-re ,de kb 10 ezren ha voltak 😀

 www.youtube.com/watch?v=eehPhJKCpO0
ZoliMP
Ha már nosztalgia, akkor az én kedvencem a FIFA Soccer Manager '96. Eredeti, dobozos kiadásban. Szép emlékek 😊

Szerkesztette: Ettemlevest

touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 8 éve
YoungZeeZee 9 507

Szerkesztette: YoungZeeZee
több mint 8 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 669 — "Montoya por favor!"

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 8 éve
NB2 New England Patriots 28 143 — nabege2@yahoo.com
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?
baggio
 fradimob.hu/index.php/friss/aktualis/item/5382-visszat%C3%A9r-a-fradi-t%C3%A1bor

szerintem X, mert mindenki sokat engedett
NB2
csak sikerült lemenni kutyába végleg Kubatovnak. 😊
Amadeus
Lehet választások lesznek nemsokára?
Sobri Jóska
kell az élőerő a választási iroda és a pártszékház elé?
Amadeus
A Fradinak bizonyos felmérések szerint másfél millió szimpatizánsa van. Nyilván ezeknek a nagy része nem tudna 3 játékost mondani a csapatból és meccset is csak évente kettőt néz, de most képzeld magad egy politikus helyébe, aki egy olyan társadalmi szervezetet elnököl, amivel potenciálisan akár 1 millió embert is megszólíthat egy választás előtt. Úgy viszont nehéz, ha ebben a csoportban van egy nagyon éles megosztottság, ami eddig megvolt.
Kampman
Egyértelműen pártpolitikai döntés, origon is fent volt és most az előbb még a Petőfi!!! rádió is bemondta. Nem kell hozzá nagy ész, masszív Kubatov takarodj lesz így is, szóval garantált szerintem a balhé😊
több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 236 — Cowboys fan
ja, erről még az jut eszembe, hogy jó múltkorjában feltámadt bennem a nosztalgia, és toltam egy kis CM-t (szigorúan a 01-02-es verziót 😀). a Linfieldbe sikerült leigazolni Jagielkát, mert éppen csapat nélkül volt - de az első fél szezonbeli pont/meccs teljesítmény ellenére kiszorult a csapatból.
ja, egyébként ott megy el az egész szitu komolysága, hogy talán a 6-8. szezon körül már harmadszor kvalifikáltam a BL-csoportkörbe, ráadásul szinte egymagam annyi koefficiens-pontot szedtem össze az észak-ír labdarúgás számára, hogy a harmadik részvételkor már nem is az első körben kezdtem a kvalit, mint a rendes észak-ír bajnokcsapatok, hanem a harmadikban 😊
slowmotion
Ááá micsoda nosztalgia, amikor még az IFK Göteborggal nyertem BL-t, miközben a bivalyerős svéd bajnokságot nem sikerült behúzni 😀
gabokocka
a kettős terhelés átka? 😊
slowmotion
szep idok.cm97/98 mikor az OM-mel mindent behuztan😊
ZoliMP
én a 02/03al toltam és a Chester Cityből csináltam über táp csapatot 😀
Negritis
Hol lehet elerni regebbi kiadoskat? Talaltam egy oldalt ,de ott azt irtak, hogy a kovetkezo szezont mar nem tolti be..orulnek neki 😊
ZoliMP
enkóron megvan a III, a 2003-2004 és a 2008
több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 236 — Cowboys fan
ja, erről még az jut eszembe, hogy jó múltkorjában feltámadt bennem a nosztalgia, és toltam egy kis CM-t (szigorúan a 01-02-es verziót 😀). a Linfieldbe sikerült leigazolni Jagielkát, mert éppen csapat nélkül volt - de az első fél szezonbeli pont/meccs teljesítmény ellenére kiszorult a csapatból.
ja, egyébként ott megy el az egész szitu komolysága, hogy talán a 6-8. szezon körül már harmadszor kvalifikáltam a BL-csoportkörbe, ráadásul szinte egymagam annyi koefficiens-pontot szedtem össze az észak-ír labdarúgás számára, hogy a harmadik részvételkor már nem is az első körben kezdtem a kvalit, mint a rendes észak-ír bajnokcsapatok, hanem a harmadikban 😊
slowmotion
Ááá micsoda nosztalgia, amikor még az IFK Göteborggal nyertem BL-t, miközben a bivalyerős svéd bajnokságot nem sikerült behúzni 😀
gabokocka
a kettős terhelés átka? 😊
slowmotion
szep idok.cm97/98 mikor az OM-mel mindent behuztan😊
ZoliMP
én a 02/03al toltam és a Chester Cityből csináltam über táp csapatot 😀
Negritis
muhaha... a Chestertől kitettek huszonvalahány szezon után, mert a negyedik helyen voltam csak. a hálátlan köcsögök, sorozatos évi 20 millió font osztalék mellett...
meg a Hereforddal toltam egy derekasat, de amikor sorozatban tizenhatodszor nyertem meg a Premier Divisiont, és a vezetőség nem gondolta, hogy a 800 millát érő 21 éves gólzsák olaszra meg lehet adni a 25 milliót akár részletekben is (egyébként 800e volt az értéke, de a Lecce cigánykodott egy sort), akkor meguntam. mondjuk eleve addig is csak azért vittem el, mert idegesített, hogy a kezdeti BL-siker után mindig csak elődöntő jött, meg a BL-döntőt 2-0-ról, kiállítással, tizenegyesekkel vesztem el. na a végére megint sikerült megnyerni, aztán megvédeni a címet, aztán megint megvédeni.
és nem is vettem meg hozzá Chiotist 😊
több mint 8 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 657
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?
baggio
 fradimob.hu/index.php/friss/aktualis/item/5382-visszat%C3%A9r-a-fradi-t%C3%A1bor

szerintem X, mert mindenki sokat engedett
NB2
csak sikerült lemenni kutyába végleg Kubatovnak. 😊
Amadeus
Lehet választások lesznek nemsokára?
Sobri Jóska
kell az élőerő a választási iroda és a pártszékház elé?
Amadeus
A Fradinak bizonyos felmérések szerint másfél millió szimpatizánsa van. Nyilván ezeknek a nagy része nem tudna 3 játékost mondani a csapatból és meccset is csak évente kettőt néz, de most képzeld magad egy politikus helyébe, aki egy olyan társadalmi szervezetet elnököl, amivel potenciálisan akár 1 millió embert is megszólíthat egy választás előtt. Úgy viszont nehéz, ha ebben a csoportban van egy nagyon éles megosztottság, ami eddig megvolt.

több mint 8 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 499
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?
baggio
 fradimob.hu/index.php/friss/aktualis/item/5382-visszat%C3%A9r-a-fradi-t%C3%A1bor

szerintem X, mert mindenki sokat engedett
NB2
csak sikerült lemenni kutyába végleg Kubatovnak. 😊
Amadeus
Lehet választások lesznek nemsokára?
Sobri Jóska
kell az élőerő a választási iroda és a pártszékház elé?
több mint 8 éve
YoungZeeZee 9 507
ja, erről még az jut eszembe, hogy jó múltkorjában feltámadt bennem a nosztalgia, és toltam egy kis CM-t (szigorúan a 01-02-es verziót 😀). a Linfieldbe sikerült leigazolni Jagielkát, mert éppen csapat nélkül volt - de az első fél szezonbeli pont/meccs teljesítmény ellenére kiszorult a csapatból.
ja, egyébként ott megy el az egész szitu komolysága, hogy talán a 6-8. szezon körül már harmadszor kvalifikáltam a BL-csoportkörbe, ráadásul szinte egymagam annyi koefficiens-pontot szedtem össze az észak-ír labdarúgás számára, hogy a harmadik részvételkor már nem is az első körben kezdtem a kvalit, mint a rendes észak-ír bajnokcsapatok, hanem a harmadikban 😊
slowmotion
Ááá micsoda nosztalgia, amikor még az IFK Göteborggal nyertem BL-t, miközben a bivalyerős svéd bajnokságot nem sikerült behúzni 😀
gabokocka
a kettős terhelés átka? 😊
slowmotion
szep idok.cm97/98 mikor az OM-mel mindent behuztan😊
ZoliMP
én a 02/03al toltam és a Chester Cityből csináltam über táp csapatot 😀
Negritis
Hol lehet elerni regebbi kiadoskat? Talaltam egy oldalt ,de ott azt irtak, hogy a kovetkezo szezont mar nem tolti be..orulnek neki 😊
több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 085 — #NoStress
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?
baggio
 fradimob.hu/index.php/friss/aktualis/item/5382-visszat%C3%A9r-a-fradi-t%C3%A1bor

szerintem X, mert mindenki sokat engedett
NB2
csak sikerült lemenni kutyába végleg Kubatovnak. 😊
Amadeus
Lehet választások lesznek nemsokára?

több mint 8 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 499
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?
baggio
 fradimob.hu/index.php/friss/aktualis/item/5382-visszat%C3%A9r-a-fradi-t%C3%A1bor

szerintem X, mert mindenki sokat engedett
NB2
csak sikerült lemenni kutyába végleg Kubatovnak. 😊
több mint 8 éve
ozibozi New York Giants 20 929
Luhanszk-Herta 2-1
Még talán az év végéig kitart Pali, de ha így folytatja...
NB2
kb ezt mondtam pár napja...
egyébként cca3 győzelem választ el a bundásban egy csapatot, hogy a kiesés ellen, vagy a kupáért harcol...
több mint 8 éve
NB2 New England Patriots 28 143 — nabege2@yahoo.com
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?
baggio
 fradimob.hu/index.php/friss/aktualis/item/5382-visszat%C3%A9r-a-fradi-t%C3%A1bor

szerintem X, mert mindenki sokat engedett
több mint 8 éve
NB2 New England Patriots 28 143 — nabege2@yahoo.com
Luhanszk-Herta 2-1
Még talán az év végéig kitart Pali, de ha így folytatja...
több mint 8 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 501 — Omar's Coming Yo!
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?
baggio
nem szkennelünk,csak szurkoló kártya lesz.kiemelt meccseken ELVILEG mehet majd a pyro.De a napokban minden nyilvános lesz.
Kenny
A pirot az mlsz tiltja nem kubatov, nem?
Vagy vállalja a büntit?
gordon
én is csodálkoztam,de több helyről hallottam ma,szóval lehet igaz.De igazából mindegy. A lényeg,hogy mehetünk meccsre.

több mint 8 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?
baggio
nem szkennelünk,csak szurkoló kártya lesz.kiemelt meccseken ELVILEG mehet majd a pyro.De a napokban minden nyilvános lesz.
Kenny
A pirot az mlsz tiltja nem kubatov, nem?
Vagy vállalja a büntit?
több mint 8 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 501 — Omar's Coming Yo!
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?
baggio
nem szkennelünk,csak szurkoló kártya lesz.kiemelt meccseken ELVILEG mehet majd a pyro.De a napokban minden nyilvános lesz.

több mint 8 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 821 — no es importante
Visszatér a Tábor 😊

Kenny
tudsz valami részletet is? gondolom kubatovék engedtek többet, de hogyan sikerült végül megegyezni?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 501 — Omar's Coming Yo!
Visszatér a Tábor 😊

Szerkesztette: Kenny

több mint 8 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician
ja, erről még az jut eszembe, hogy jó múltkorjában feltámadt bennem a nosztalgia, és toltam egy kis CM-t (szigorúan a 01-02-es verziót 😀). a Linfieldbe sikerült leigazolni Jagielkát, mert éppen csapat nélkül volt - de az első fél szezonbeli pont/meccs teljesítmény ellenére kiszorult a csapatból.
ja, egyébként ott megy el az egész szitu komolysága, hogy talán a 6-8. szezon körül már harmadszor kvalifikáltam a BL-csoportkörbe, ráadásul szinte egymagam annyi koefficiens-pontot szedtem össze az észak-ír labdarúgás számára, hogy a harmadik részvételkor már nem is az első körben kezdtem a kvalit, mint a rendes észak-ír bajnokcsapatok, hanem a harmadikban 😊
slowmotion
Ááá micsoda nosztalgia, amikor még az IFK Göteborggal nyertem BL-t, miközben a bivalyerős svéd bajnokságot nem sikerült behúzni 😀
gabokocka
a kettős terhelés átka? 😊
slowmotion
szep idok.cm97/98 mikor az OM-mel mindent behuztan😊
ZoliMP
én a 02/03al toltam és a Chester Cityből csináltam über táp csapatot 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.