Soccer
41 feliratkozó
több mint 5 éve
Szóval ha a két meccsből kijövünk 6 ponttal, akkor gyakorlatilag bajnokok vagyunk.
több mint 5 éve
40 percig egy jó megmozdulása nem volt Vargának és az MTK-nak se nagyon. Aztán jött az a gól és a 2. félidő bántóan simára sikerült. Hogy kétarcú az nem is kifejezés. Mondjuk a fiatalságból azért ez erősen adódik a kétarcúság. De a Kisvárda ellen még sosem nyert az MTK.Minden kozhely nelkul ketarcu csapatunk van. 😀 Ma a taktika es Varga is rendben volt. Azt jatszottuk amit kell, és úgy ahogy kell. A hetvegi produkcio utan elegge meglepett. + Somodi ma is extra voltbravo MTK így kiszopni 😀Ez valami elképesztő gáz volt.
Nyilván a játék képe alapján sima bukó volt, de azért az utolsó percben oda lehetne figyelni.
eaglesmcnabb
Pintér! 30 körül van a pali és totálisan alkalmatlan az élsportra. Varga...szerintem örült a Fradi, hogy kap két épkézláb embert cserébe. Prosser kis.szott gyenge hetek óta és végig játsza a meccset, miközben Kata-t lehozza Boris.
Hiába hozta le az Mtk őket a szintjükre, nem volt rutin amivel megverjék. Egy Fradi ellen ez 5 kapott gól alatt tuti nem marad.
Klaci79
eaglesmcnabb
Amúgy hozzáteszem, hogy a Felcsút ellen pont a két leggólerősebb játékos volt eltiltva, meg is látszott a támadójátékon.
több mint 5 éve
Ami nem tetszik hogy ideny elejen voltak jo szoglet variaciok. Most mar kevesbe otletesek. Prosser is ujra epithetne magat.Minden kozhely nelkul ketarcu csapatunk van. 😀 Ma a taktika es Varga is rendben volt. Azt jatszottuk amit kell, és úgy ahogy kell. A hetvegi produkcio utan elegge meglepett. + Somodi ma is extra voltbravo MTK így kiszopni 😀Ez valami elképesztő gáz volt.
Nyilván a játék képe alapján sima bukó volt, de azért az utolsó percben oda lehetne figyelni.
eaglesmcnabb
Pintér! 30 körül van a pali és totálisan alkalmatlan az élsportra. Varga...szerintem örült a Fradi, hogy kap két épkézláb embert cserébe. Prosser kis.szott gyenge hetek óta és végig játsza a meccset, miközben Kata-t lehozza Boris.
Hiába hozta le az Mtk őket a szintjükre, nem volt rutin amivel megverjék. Egy Fradi ellen ez 5 kapott gól alatt tuti nem marad.
Klaci79
eaglesmcnabb

több mint 5 éve
Minden kozhely nelkul ketarcu csapatunk van. 😀 Ma a taktika es Varga is rendben volt. Azt jatszottuk amit kell, és úgy ahogy kell. A hetvegi produkcio utan elegge meglepett. + Somodi ma is extra voltbravo MTK így kiszopni 😀Ez valami elképesztő gáz volt.
Nyilván a játék képe alapján sima bukó volt, de azért az utolsó percben oda lehetne figyelni.
eaglesmcnabb
Pintér! 30 körül van a pali és totálisan alkalmatlan az élsportra. Varga...szerintem örült a Fradi, hogy kap két épkézláb embert cserébe. Prosser kis.szott gyenge hetek óta és végig játsza a meccset, miközben Kata-t lehozza Boris.
Hiába hozta le az Mtk őket a szintjükre, nem volt rutin amivel megverjék. Egy Fradi ellen ez 5 kapott gól alatt tuti nem marad.
Klaci79
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Ős patkány terjeszt kórt miköztünk...😊ezt a patkány módszert vasas csinálta polóban, nem gondoltam, hogy máshol is ez menne ...És ez miért is jó a kinizsinek? Egyetlen játékost sem sikerült eladni, ez két dologról árulkodik: 1., mégsincs irántuk kereslet, tehát ugyanaz a pofon, mint az eb-szereplés után, 2., itt olyan elszabadult bérek vannak már, hogy egy belga elitklub se tud velük versenyezni...Ha lehet hinni a pletykáknak akkor a belgák egy 30k euro/hó fizetéssel csábították Tökmagot de a szerződés aláírását megelőzően hirtelen módosítottak 20k/hóra és ezért nem ment.
r.baggio
Kenny
csebi
több mint 5 éve
ezt a patkány módszert vasas csinálta polóban, nem gondoltam, hogy máshol is ez menne ...És ez miért is jó a kinizsinek? Egyetlen játékost sem sikerült eladni, ez két dologról árulkodik: 1., mégsincs irántuk kereslet, tehát ugyanaz a pofon, mint az eb-szereplés után, 2., itt olyan elszabadult bérek vannak már, hogy egy belga elitklub se tud velük versenyezni...Ha lehet hinni a pletykáknak akkor a belgák egy 30k euro/hó fizetéssel csábították Tökmagot de a szerződés aláírását megelőzően hirtelen módosítottak 20k/hóra és ezért nem ment.
r.baggio
Kenny
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
És ez miért is jó a kinizsinek? Egyetlen játékost sem sikerült eladni, ez két dologról árulkodik: 1., mégsincs irántuk kereslet, tehát ugyanaz a pofon, mint az eb-szereplés után, 2., itt olyan elszabadult bérek vannak már, hogy egy belga elitklub se tud velük versenyezni...Ha lehet hinni a pletykáknak akkor a belgák egy 30k euro/hó fizetéssel csábították Tökmagot de a szerződés aláírását megelőzően hirtelen módosítottak 20k/hóra és ezért nem ment.
r.baggio
több mint 5 éve
Frimpongot elvitte egy szaúdi csapat!És ez miért is jó a kinizsinek? Egyetlen játékost sem sikerült eladni, ez két dologról árulkodik: 1., mégsincs irántuk kereslet, tehát ugyanaz a pofon, mint az eb-szereplés után, 2., itt olyan elszabadult bérek vannak már, hogy egy belga elitklub se tud velük versenyezni...Az EB-szereplés mellett a mostani BL-szereplést is sikerült enyhén túlértékelni, így hamis reményeket kezdtek táplálni sokak, hogy majd milyen nagybevásárlást tartanak itt a topligák klubjai.
r.baggio
Pedig akik egy kicsit jobban értenek a sportághoz, mint az átlagos foteldrukker (és különösen mondjuk egy nyugati GM), azok látták, hogy az EB-szereplés egy viszonylag idős, szervezetten játszó, de egyénileg azért limitált képességű játékosokból álló csapat egynyári kitörése volt.
Mint ahogy azért ha őszinték akarunk lenni, a Fradi 6 meccs alatt szerzett 1 pontot, miközben a meccsek nagy részében alárendelt szerepet játszott. Villanások meg szép 15 percek voltak, de ezzel azért a Premier League-be már nehezen adnak el valakit.
Kampman

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
És ez miért is jó a kinizsinek? Egyetlen játékost sem sikerült eladni, ez két dologról árulkodik: 1., mégsincs irántuk kereslet, tehát ugyanaz a pofon, mint az eb-szereplés után, 2., itt olyan elszabadult bérek vannak már, hogy egy belga elitklub se tud velük versenyezni...Az EB-szereplés mellett a mostani BL-szereplést is sikerült enyhén túlértékelni, így hamis reményeket kezdtek táplálni sokak, hogy majd milyen nagybevásárlást tartanak itt a topligák klubjai.
r.baggio
Pedig akik egy kicsit jobban értenek a sportághoz, mint az átlagos foteldrukker (és különösen mondjuk egy nyugati GM), azok látták, hogy az EB-szereplés egy viszonylag idős, szervezetten játszó, de egyénileg azért limitált képességű játékosokból álló csapat egynyári kitörése volt.
Mint ahogy azért ha őszinték akarunk lenni, a Fradi 6 meccs alatt szerzett 1 pontot, miközben a meccsek nagy részében alárendelt szerepet játszott. Villanások meg szép 15 percek voltak, de ezzel azért a Premier League-be már nehezen adnak el valakit.
több mint 5 éve
No úgy néz ki jött két játékos is. Ben Davies és Ozan Kabak is.Sejtettem hogy nagy ára lesz a tavalyi bajnoki címnek, de azért ez már bőven túlzás.
Így az utolsó pillanatban szép, hogy mindkét srác összejött, de közben jött kevésbé jó hír is.
Matip out of the season.
van Dijk és Gomez után a 3. alap CB is kihagyja az év hátralévő részét. Ha ezek után bármi összejön idén a BL helyen kívül az ajándék. 😕
alatriste
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
telex.hu/sport/2021/02/02/kerkez-milos-atigazolas-eto-fc-gyor-ac-milan

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
WTF? 😀noizz.hu/szorakozas/bizarr-urologiai-vizsgalatta-alakult-a-mezokovesdi-golorom/ds9q6eh

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Mártonnál ne keress logikát.akkor minek cserélték le?Szerencsétlen gyereket akit az apja miatt idáig elviseltek, most meg érdekből leigazoltak csak azért, hogy majd talán az apja eljön edzőnek?Meglátjuk, a Vidi-Honvéd meccsen toronymagasan Dárdai volt a legjobb fehérvári szerintem, és nem csak a gólja miatt.
Erre pont a fater pont leszerződött. Csóri gyerek. Erre kb nem számítottak. Mehet kölcsönbe majd innen is csóri a
Második ligába. 😉 a magyarba 😉
ozibozi
iktriad
csebi
több mint 5 éve
akkor minek cserélték le?Szerencsétlen gyereket akit az apja miatt idáig elviseltek, most meg érdekből leigazoltak csak azért, hogy majd talán az apja eljön edzőnek?Meglátjuk, a Vidi-Honvéd meccsen toronymagasan Dárdai volt a legjobb fehérvári szerintem, és nem csak a gólja miatt.
Erre pont a fater pont leszerződött. Csóri gyerek. Erre kb nem számítottak. Mehet kölcsönbe majd innen is csóri a
Második ligába. 😉 a magyarba 😉
ozibozi
iktriad
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Szerencsétlen gyereket akit az apja miatt idáig elviseltek, most meg érdekből leigazoltak csak azért, hogy majd talán az apja eljön edzőnek?Meglátjuk, a Vidi-Honvéd meccsen toronymagasan Dárdai volt a legjobb fehérvári szerintem, és nem csak a gólja miatt.
Erre pont a fater pont leszerződött. Csóri gyerek. Erre kb nem számítottak. Mehet kölcsönbe majd innen is csóri a
Második ligába. 😉 a magyarba 😉
ozibozi
több mint 5 éve
Arteta kezdi megpiszkálni a keretet, Mustafi ment a Schalkéba, Maitland-Niles WBAba és Willock a Newcastlebe, mindketten kölcsönbeNem hasznalta egyikuket sem, logikus volt.
Heisman

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
Arteta kezdi megpiszkálni a keretet, Mustafi ment a Schalkéba, Maitland-Niles WBAba és Willock a Newcastlebe, mindketten kölcsönbe
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
No úgy néz ki jött két játékos is. Ben Davies és Ozan Kabak is.Így az utolsó pillanatban szép, hogy mindkét srác összejött, de közben jött kevésbé jó hír is.
Matip out of the season.
van Dijk és Gomez után a 3. alap CB is kihagyja az év hátralévő részét. Ha ezek után bármi összejön idén a BL helyen kívül az ajándék. 😕

Liverpool Fc
több mint 5 éve
És ez miért is jó a kinizsinek? Egyetlen játékost sem sikerült eladni, ez két dologról árulkodik: 1., mégsincs irántuk kereslet, tehát ugyanaz a pofon, mint az eb-szereplés után, 2., itt olyan elszabadult bérek vannak már, hogy egy belga elitklub se tud velük versenyezni...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Legalább Tökmag marad, bár így a nemzetközi meccsek előtt fájdalmas lesz ha eligazol 😀
több mint 5 éve
Szerencsétlen gyereket akit az apja miatt idáig elviseltek, most meg érdekből leigazoltak csak azért, hogy majd talán az apja eljön edzőnek? Erre pont a fater pont leszerződött. Csóri gyerek. Erre kb nem számítottak. Mehet kölcsönbe majd innen is csóri a
Második ligába. 😉 a magyarba 😉
Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Dárdai Palkó azt nyilatkozta hogy ha lehetne választani ő magyar válogatott lenne nem német. Azért elég vicces, hogy eligazolt a Vidibe, onnan Löw mikor hívná be ? 😀figy Löw válogatási elveiben és választásaiban annyit ráció van mostanában, hogy lehet behívja gyorsan Dárdait ezzel gyengítve minket ...
Trollfoci persze adja alá a lovat hogy akinek ez nem tetszik az nyomorék. Van 2 opciód, de csak az egyik választható, nyilván nem mondja hogy német válogatott lenne. Meg ez így elég vicces önmagában. Ott van Willi Orbán. Azt mondjuk végülis 23-as keretbe beférne a német keretbe, ahol egyéni preferencia hogy ő vagy mondjuk Tah kell jobban Löwnek, na ő beszélhetne ilyenkről. De egy unproven NB1-es játékos közel sincs ehhez. De ahogy a Trollfoci mondja, felmentett vagyok tesiből...
Heisman
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Dárdai Palkó azt nyilatkozta hogy ha lehetne választani ő magyar válogatott lenne nem német. Azért elég vicces, hogy eligazolt a Vidibe, onnan Löw mikor hívná be ? 😀Trollfoci persze adja alá a lovat hogy akinek ez nem tetszik az nyomorék. Van 2 opciód, de csak az egyik választható, nyilván nem mondja hogy német válogatott lenne. Meg ez így elég vicces önmagában. Ott van Willi Orbán. Azt mondjuk végülis 23-as keretbe beférne a német keretbe, ahol egyéni preferencia hogy ő vagy mondjuk Tah kell jobban Löwnek, na ő beszélhetne ilyenkről. De egy unproven NB1-es játékos közel sincs ehhez. De ahogy a Trollfoci mondja, felmentett vagyok tesiből...
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
Ozan Kabak is érkezik, egyelőre kölcsönbe, aztán nyáron 18 millió fontért végleg szerződtethetjük.Amit láttam belőle tehetséges.
Ő tényleg olyan jó, mint mondják?
Mikey
Khedira meg ment a Herthaba
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
Ozan Kabak is érkezik, egyelőre kölcsönbe, aztán nyáron 18 millió fontért végleg szerződtethetjük.Ő tényleg olyan jó, mint mondják?
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May