Detroit Lions

35 feliratkozó

több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Backus visszavonulásán kívül kicsit eseménytelenre sikeredett a tegnapi nap. Sokat nézegettem a rosterünket, hát nem állunk fényesen.
Az offense úgyahogy nagyjából rendben van. Az OL kicsit kusza egyelőre (de Linehan-ék megoldják ezt), meg kellene még egy igazi playmaker WR (gondolom nem véletlenül jönnek vizitre a draftolandó elkapók), RB sor rendben, TE poszt megoldva.
Ami nekem igazán kétséges az a defense.
A DT poszt mégcsak hagyján (csere csak Jones van, de ez a kisebbik baj), viszont DE poszton nagyon soványak vagyunk. Van az egyszem Willie Young és Ronnel Lewis aki szinte még nem is játszott a védelemben.
Közben pedig az összes valamirevaló FA passrushert elvitték már. Talán Lawrence Jacksont vissza tudjuk igazolni meg hozunk valakit a draftról, de ez nekem nagyon kevés.
Az LB sor jelenleg így néz ki: Palmer-Tulloch-Levy. Hát ez sem túl szép látvány.
CB-ben van Houston, reméljük Jonte Green az eddigi ütemben fejlődik (és bíznak is benne) és Bentley aki több meccsen volt sérült mint amennyi tackle-t csinált. Ja és Bartell akiben nagyon bízik a csapat a "jó méretei" miatt. Hát ide is kéne még valaki nagyon.
Ha holnap kezdődne az idény akkor a Quin-Spievey/Silva safety párosunk lenne. Jujj.
Ha nem történik valami nagy csoda (egy brutálisan eltaláld draft mondjuk) akkor megint lesznek nehéz napjaink.

Ti mit húznátok elsőre?
Joeckel/Fisher OT vagy Werner/Jordan/valaki DE vagy Milliner CB esteleg szarjuk le a D-t és húzzuk ki a legjobb WR-t?

több mint 11 éve
Blevi 8 298 — Lions & Cowboys fan
Sokat szivtuk az öreg vérét, de hiányozni fog. Kösz mindent Jeff.
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Matthew Stafford ‏@Staff_9

I will miss having JB guarding my blindside this year. Jeff is a pro that all of us aspire to be on and off the field. A great warrior! #76

több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Backus mennyit keresett évente?!
Veszélyes lesz így a falunk.
Pedig az végre biztató volt.topmodell
3,5 millát vinne el a capből.

több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Statement from Detroit Lions tackle Jeff Backus on retirement from NFL
 www.detroitlions.com/news/article-1/Statement-from-Detroit-Lions-tackle-Jeff-Backus-on-retirement-from-NFL/3ac53c86-e956-40ad-971d-5f86bf336bef
Mac nagyon kedvelte, nem lesz boldog.
Szerintem Eric Fisher próbálgathatja a Lions mezt.

több mint 11 éve
PintérÁdi Detroit Lions 1 347 — Detroit fan
Backus mennyit keresett évente?!
Veszélyes lesz így a falunk.
Pedig az végre biztató volt.

One Team
One Detroit
One Pride
több mint 11 éve
PintérÁdi Detroit Lions 1 347 — Detroit fan
Delmast viszik...
Mar csak idő kérdése.

One Team
One Detroit
One Pride
több mint 11 éve
PintérÁdi Detroit Lions 1 347 — Detroit fan
Honnan szüljük a helyet a keretre?!
Félre értés ne essék, örülök nagyon. Csak kicsit értetlen vagyok.
Esetleg Calvin is belement egy ujra strukturalasba?!

One Team
One Detroit
One Pride
több mint 11 éve
oleewear Detroit Lions 225
Pro Football Focus ‏@PFF
Still played well in 2012 RT @DetroitLionsNFL: The Detroit Lions are announcing that Jeff Backus is retiring after 12 seasons in the @nfl.empty taxi
kár...

közben meg Delmas-t is leigazolták...oleewear
"Jól bedőltünk egy álhírnek. Louis Delmas mégsem írt alá a 49ershez."
Idéztem a bowl.hu twitter-ről.Bazzani
bowl twittert nem olvasok, de majd pótlom😊
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Pro Football Focus ‏@PFF
Still played well in 2012 RT @DetroitLionsNFL: The Detroit Lions are announcing that Jeff Backus is retiring after 12 seasons in the @nfl.empty taxi
kár...

közben meg Delmas-t is leigazolták...oleewear
"Jól bedőltünk egy álhírnek. Louis Delmas mégsem írt alá a 49ershez."
Idéztem a bowl.hu twitter-ről.

több mint 11 éve
oleewear Detroit Lions 225
Pro Football Focus ‏@PFF
Still played well in 2012 RT @DetroitLionsNFL: The Detroit Lions are announcing that Jeff Backus is retiring after 12 seasons in the @nfl.empty taxi
kár...

közben meg Delmas-t is leigazolták...
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Pro Football Focus ‏@PFF
Still played well in 2012 RT @DetroitLionsNFL: The Detroit Lions are announcing that Jeff Backus is retiring after 12 seasons in the @nfl.empty taxi
😕
Na akkor jöhet az LT pick 1/5re ha Reiff tényleg RG lesz.

több mint 11 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
Pro Football Focus ‏@PFF
Still played well in 2012 RT @DetroitLionsNFL: The Detroit Lions are announcing that Jeff Backus is retiring after 12 seasons in the @nfl.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Glover Quin's contract with the Lions was for five years, $23.5M for a $4.7M a year average. He got $5.25 M signing bonus

több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Michael Bennett DE és érkezik vizitre.
Na ő már tényleg kezdő kaliber.

több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley

Stafford:I am thrilled to call him a teammate.

több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Houston most:  www.detroitlions.com/media-center/videos/LIVE-press-conference-from-Allen-Park/20e946a0-745e-45eb-80f6-b83295677734oleewear
CB Chris Houston said he didn't talk to another #NFL team. Wanted to remain in Detroit
Imádom ezt a csávót, az egyik legalulértékeltebb CB a ligában.

több mint 11 éve
oleewear Detroit Lions 225
Houston most:  www.detroitlions.com/media-center/videos/LIVE-press-conference-from-Allen-Park/20e946a0-745e-45eb-80f6-b83295677734
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
El is felejtettem:
-Bush 21esben fog játszani
-Don Muhlbach signs one-year deal to remain with Detroit Lions (az egyetlen olyan játékosunk aki ott volt a PB-on)

több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Avril 2 évre irt alá 15 Milláért a Seahawksban. Ez nem egy Márió Williams deal...Blevi
Tavaly nem írta alá a 3év 30millát. Most játszhat egy SB esélyes csapatban de kevesebbért.

több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Kezdek észhez térni a tegnapi nap okozta sokkból. Mióta Lions drukker vagyok talán még soha nem volt ilyen aktív napunk FA-n.
ush remek igazolás ennyiért nem is drága. Houston visszaigazolása pláne ennyiért nagyon jó. ( Detroit came up as a possible suitor for free agent cornerback Cary Williams. He and Houston are essentially the same player – susceptible to the big play.) Quin-től én nem vagyok elájulva remélem nem fizettük túl. Jones olcsó volt, egyelőre csak annyit tudok, hogy nem lesz kezdő DE. (akkor ki lesz az???)
És azt továbbra sem tudjuk, hogy honnan lett ennyi hely a cap alatt.
(Houston, Levy, Bush + Jones carry combined $8.13M cap hit for 2013. Don't have Quin's figure yet.)

több mint 11 éve
oleewear Detroit Lions 225
Avrilt nem igazán értem hogy miért volt ez jó... de legalább több a pénz nekünk másokra😊
több mint 11 éve
Blevi 8 298 — Lions & Cowboys fan
Avril 2 évre irt alá 15 Milláért a Seahawksban. Ez nem egy Márió Williams deal...
több mint 11 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 923 — SuperBowl Champions 2013/2014
Srácok Avril-ról mondanátok pár szót?
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Bush 4év 16milla.
Jones 3év 9,5milla.
Quin 5év ?milla.