New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 393
peterk2005
Egyetértek, TB nélkül nem lenne ilyen szinten sikeres a csapat, nem csak a tudása miatt, hanem mert diszkont áron játszik. És hiába nem lehet félvállról venni a csoportmeccseket, azért nem sűrűn történik meg az, hogy a többi folyamatosan tökön lövi magát. Plusz a Colts hülyeséget hülyeségre halmoz Manninggel és Luckkal, a Steelersnél az edzői stáb meg nem tud felnőni a potenciáljához/múltjához.

Ettől függetlenül TB után egy jobb QB-val is lehet majd alkotni, mert a felszabaduló összegből lehet más csapatrészt erősíteni. A rendszer meg ugye adott, ahhoz kell megtalálni a megfelelő játékost és edzőt, JMD meg megoldja a játékhívásokat. És azért ne felejtsük el a BB mögött csendben megbúvó Caseriót és a stábot.

És az szintén felvet egy érdekes gondolatot, hogy mennyi beleszólást enged BB JMD-nek a csapatépítésbe.
Mert a pletykák Lamar Jacksont mondják hozzánk és láttuk, hogy JMD milyen fajin kis játékokat rakott össze a futni is tudó Jimmynek és Brissettnek.

Szerk. 2: Elkapott a gépszíj. Egy dual-threat QB-val sokkal több játékopciót lehetne ebből a rendszerből kihozni, ráadásul az is lehet, hogy az FB poszt is megszűnne vagy legalábbis hatékonyabb lenne ha a QB-ra is figyelnie kellene a védelemnek.

Valami fantasztikus TB játéka és szerintem majd csak később megérteni az ő és Manning nagyságát (plusz ehhez jobban bele kellene ásnom magam a játékba (egy Manningről és a játékra tett hatásáról már tervezek beszerezni könyvet)), de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem várom azt, hogy mit tudna BB és JMD csinálni egy futkosós QB-val. Ezért is sajnálom Jimmy elmenetelét (most nézhetek 49ers meccseket).

Szerkesztette: Lúdas Solymi

több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots 4 343 — situational football
Mivel elmaradt a Mock Draft Game, így én is megosztanám a saját draft stratégiámat, mit várok a csapattól

Mire számítok:

Látom értelmét a feltradenek az első körben, de ezt csak nr1 OT illetve Roquan Smith esetleges csúszása okán. Személy szerint irtózok a gondolattól, hogy feltradeljünk egy QB-ért. Leginkább, azért mert ezzel azt jelezné a csapat, hogy Brady-ben már csak max 1-2 év van vagy ennyit terveznek vele (esetleg ő közölte, hogy elég volt neki). Komoly sérülés nélkül én még simán látok benne legalább 3-4 jó évet és nagyon bízok benne, hogy nem akarja abbahagyni.

Valamiért viszont ma az a megérzésem, hogy az egyik első körössel inkább letradelünk és szerzünk még +1 picket a top60-80-ban(szerencsés esetben még egy harmadik napos picket is).

Legnagyobb fejtörést, ahogy Wyatt is írta az LT poszt okozza, mert ha nem need akkor ráérünk 3. egy esetleges letrade során szerzett 4. körben húzni projekt játékost. Viszont ha nincs meg a kezdőnk, akkor egyértelmű, hogy az első két pick valamelyikével LT-t kell húzni. Csak az a probléma, hogy McGlinchey-n kívül nincs nagyon azonnal bevethető OT, bár ügye Scar csodákra képes szóval lehet Miller féle minőségi projektből is rövid időn belül NFL szintű kezdőt tudna faragni. Érdekes lesz nézni, ha az első körben húzunk OT-t, akkor inkább az atletikus és technikában gyengébb vagy a technikailag képzett, de kevésbé atletikus prospectet preferáljuk.

Nekem még a másik nagy kérdőjel Rivers posztja, ha DE-ben akarjuk játszatni, akkor szerintem kelleni fog egy LB, ha OLB-nek akkor meg egy DE. Van pár hozzá hasonló DE/OLB hybrid második körre taksált újonc, kérdés akarunk-e két hasonló típusú játékost is a védelembe, vagy Rivers miatt inkább egy posztos játékosban gondolkodunk.

Összességében most is D# heavy draftok várok (már ami a top pickeket illeti), mert a támadóknál tényleg csak az LT poszt ami kifejezetten need(már ha az). Én nem hiszem, hogy pl Lamar Jacksonért annyira oda lennénk és valószínűleg ki is megy a top15-20-ban, szóval nem fogjuk megtudni mennyire volt magasan a boardunkon. A slot WR-t, RB-t(ennek nem nagyon látom értelmét), vagy OG picket (ha már most fel akarunk készülni Mason távozására) lehet húzni top100-on kívül is.

Nem lepődnék meg ha P/K terén behúznánk valakit az utolsó körök egyikében vagy UDFA ként hoznánk majd riválist a mostaniak nyakára.

Én mit tennénk?

Először is, QB-t nem draftolnék az első két körben, ha Lauletta vagy Falk bent marad a harmadik kör végére (most úgy néz ki 5 QB a top20-ban kimegy, így nagyon kicsi rá az esély), akkor behúznám őket ott, viszont ha kimennek addigra, akkor még várnék egy évet Brady mennyire öregszik, és ennek függvényében jövőre lehet kicsit agresszívabban jövő fr QB-ja után kutatni. Brady gamemanager módban is jobb mint az NFL 80%-a, szóval két egymásutáni MVP kaliberű szezonnal, számomra érthetetlen miért van mindenki úgy oda a korai irányító draftért

1a,
Nagyon nehéz megjósolni kik fognak lecsúszni (több mockban is olvastam/láttam, ahol Derwin James-t húzták hozzánk, trade nélkül, aszem lefosnám a bokámat örömömben, ha ez összejönne). Ha nem tudjuk/akarjuk behúzni Mike McGlinchey elsőre, akkor én leginkább linebackert húznék. Jó eséllyel kihúzhatnánk top3 LB-t Leighton Vander Esch vagy Rashaan Evans személyében. Más posztokon ennyire jó value picket nem nagyon lehetne találni, talán max még CB poszton (Joshua Jackson szerintem esélytelen hogy bent legyen, de őt nem szabadna engedni továbbcsúszni). Plusz a 23-as pick után rengeteg LB needes csapat sorakozik (akár még be is tradelhetnek elénk), így ha komolyan gondolkodunk egy linebacker valamikori draftolásán akkor azt most kell megtenni. Az újonc egy évet tanul, jövőre meg Van Noy-t ki lehet vágni 1,1 DM-el és majdnem 5M spórolásával, szóval nálam nem ellenérv, hogy általában csak 2 LB-vel játszunk

1b,
Ha nem cseréljük el akkor nálam nobrainer a CB húzás itt, leginkább Isaiah Oliver-t vagy Jaire Alexander-t szeretném nálunk látni.

2a,
a front7-be kell a talent, így leginkább egy DE/OLB hybridet Sam Hubbard személyében húznék ide, az elején Rivers-szel játszhatnának felváltva, aztán év végén meglátjuk kinek melyik szerepkör fekszik jobban. Trey Flowersnek is lejár a szerződése év végén, akár az ő pótlására is húzhatnánk itt vagy akár rögtön az első körben, de nekem úgy kifejezetten nem tetszik egyik DE prospect sem. Még itt el tudok képzelni egy SS húzást is (második körös DB pickkel úgy sem tudunk mellélőni), Justin Reid komoly segítség lenne még ebbe a papíron erős sec-be is, de tartok tőle nem lesz bent, esetleg Ronnie Harrison már value pick lehet, hátha ezt a saftey-t meg tudjuk tanítani rendesen szerelni

2b,
ha nem megy ki TE az első körben, akkor vélhetően még elérhető lenne a Hayden Hurst, Mike Gesicki, Dallas Goedert hármasból az egyik, így be is húznám az egyiket, ha mindhárom kimegy, és az első körben nem tettük meg akkor esetleg egy OT projekt játékosra lőném el mondjuk Brian O'Neill-re

3a,
ahogy korábban említettem leghamarabb itt húznék egy QB-t(Kyle Lauletta,Luke Falk), ha nincs bent egyik kiszemelt sem, akkor szinte szabad a vásár, jöhetne egy OG pick, egy WR slotba (szélre nagyon ergya a felhozatal), esetleg SS ha ezt korábban még nem tettük meg, de egy DT pick sem zárnám ki

Jelenlegi állás szerint ez után legközelebb hatodik körben húzunk, ott már semmi értelmét nem látom jósolgatni, több mint 100 pickkel később lehetetlen megmondani kinek hol lehet reálisan az értéke, meg amúgy is általában campbody-kat húzunk ott


Talán most először várom úgy a draftot mint egy kis gyerek a szülinapját... Elcsépelt dolog, hogy a pats draftja mindig kiszámíthatatlan, de most tényleg baromira nem lehet megjósolni mit akarunk, merre indulunk el, van elég minőségi pickünk egy blockbuster húzásra is, de simán benne van, hogy csak simán beváltjuk azokat és ma+holnap 4 minőségi újonccal turbózzuk fel a keretünket, én már nagyon várom

| két hajnali letraddel aszem egy nagyon halk kabbeafaszom-ot tuti elmormognék 😊 |



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Hiányozni fogsz. Na nem annyira, mint Robi :d

több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Á, értem. Az tény, hogy idén elég sok ígéretes, biztató QB van mindkét körben.
Kérdés BB (JMD?) melyik posztot értékeli a fontosabbnak jelenleg. Nem degradálva a Jagset, Billst de egy Bortles-szel, Taylorral ők is messzire jutottak. Jó, tudom, nem rajtuk múlott, de egy átlagos QB-val a Pats tudna hozni egy közepesnél jobb szezont.Solymi
Amígg Belichick és Brady is van, teljesen más a mérce. Értem én, hogy 2008, 11-5, de az egyrészt egy 16-0-s keret volt, most meg van egy olyan védelem, hogy ha nem Brady a QB, akkor a playoffért is igencsak kaparni kellene. Belichickkel is.

Szóval szerintem nem lehet a QB kérdést úgy nézni nektek sem, hogy hozzunk egy elfogadhatót, megoldjuk azzal is. Megoldjátok, ha Brady kiesik pár meccsre, megoldjátok fél idényre, de aztán már nem. Én még Garoppolo-t - aki szvsz kiemelkedően, de messze kiemelkedően a legjobb "utódjelölt" volt - is kicsit feltételesen kezelem, mert amíg nem tolt le 2 évet kezdőként, nem csináltak rá 20-30 gameplan-t a védelmi koordinatorok, addig nem igazán tudni, hogy úgy istenigazából mennyit tud.

Lényeg a lényeg, hogy ha idén van rá esély (a két első körrel van), és valamelyik top prospect csúszna, akkor én amondó vagyok, Belichick lépjen ki a komfort zónából és rántsa be de azonnal, mert az lenne a valódi sansz. Az, hogy majd Brissettekkel is nyerünk inkább wishful thingking.

(Persze nem lehetetlen - nullánál nagyobb rá az esély - hogy megint behúztok hátsó körben egy HOF-ot, de akkor én nem nézek több focit, mert az már nem fair. 😀 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
ha Rosen nagyon sokat csúszna őt nem bánnám, de rajta kivül a felkapott QBk közül senki nem kellene, ha nagyon viszik az írányitókat akkor a 2/11et /de még az 1/31et sem/ sajnálnám Laulettáért, szerintem ő beleillene a mostani játékrendszerünkbe /L. Jackson, J. Allen és M. Rudolph szerintem egyáltalán nem illene ide/ van ideje tanulni Brady mögött amit láttam tőle az számomra baromira meggyőző, lehet kicsit gyengébb a karja mint néhány más QBnak, de a mi játékunkban nem is kell átdobni az egész pályát
na mindegy vasárnapra minden kiderül 😉
több mint 5 éve
manuszka86 New England Patriots 2 042 — Patriots fan
Lamar Jacksont nagyon nem szeretném a QB felhozatalból az tuti,tőle kíméljen meg BB mester plízz 😀
Ha nem tradelünk felfele akkor nekem is Laulettára esne választásom,lenne ideje tanulni TB mögött stb...

több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 393
Azt olvastam, hogy a jövő évi QB class nem csak ennél, hanem az átlagosnál is gyengébbnek ígérkezik.
peterk2005
Á, értem. Az tény, hogy idén elég sok ígéretes, biztató QB van mindkét körben.
Kérdés BB (JMD?) melyik posztot értékeli a fontosabbnak jelenleg.
Nem degradálva a Jagset, Billst de egy Bortles-szel, Taylorral ők is messzire jutottak.
Jó, tudom, nem rajtuk múlott, de egy átlagos QB-val a Pats tudna hozni egy közepesnél jobb szezont.

Ha Garoppolo (akinek a mostani ill. azutáni szezon lehet az értékmérője) után BB-ék megint húznak egy jó QB-t, akkor az durva lenne.

nekem is van egy olyan érzésem, hogy BB megígérte JMD -nek, hogy választhat magának QB-t
a top10 környéke már reális lehet, de én inkább Lauletta-t szeretném a 2. végén
gordon
Követjük az "olasz" vonalat? 😀

több mint 5 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 523 — JAFL Tampa GM
Én pont azon gondolkoztam mikor néztem a sok prospectet, hogy vajon a jövő évi class milyen lehet.Solymi
Azt olvastam, hogy a jövő évi QB class nem csak ennél, hanem az átlagosnál is gyengébbnek ígérkezik. Ez egyrészt semmit nem jelent (főleg ilyen korán), viszont az is igaz, hogy az elmúlt 4-5 évben azért rendre bejöttek ezek a jóslatok. A tavaly classról azt mondták, hogy 2 max 3 első körös lesz és egyik se top prospect, mind developmental játékos, és így is lett. Az idei classról pedig azt mondták, hogy sok kiváló első körös / top prospect lesz várható, de korszakos, kiemelkedő játékos nem lesz. Ez is bejött.

Mondjuk nektek kb. tök mindegy. A top10-en belüli prospectek nektek out of reach amíg Brady van, a "zavarosban" meg mindig lehet halászni.
peterk2005
A 10 határára egy csúszó Rosennel lehet próbálkozni, na de abbahagytam, többször nem írom 😊
Wyatt
nekem is van egy olyan érzésem, hogy BB megígérte JMD -nek, hogy választhat magának QB-t
a top10 környéke már reális lehet, de én inkább Lauletta-t szeretném a 2. végén
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Én pont azon gondolkoztam mikor néztem a sok prospectet, hogy vajon a jövő évi class milyen lehet.Solymi
Azt olvastam, hogy a jövő évi QB class nem csak ennél, hanem az átlagosnál is gyengébbnek ígérkezik. Ez egyrészt semmit nem jelent (főleg ilyen korán), viszont az is igaz, hogy az elmúlt 4-5 évben azért rendre bejöttek ezek a jóslatok. A tavaly classról azt mondták, hogy 2 max 3 első körös lesz és egyik se top prospect, mind developmental játékos, és így is lett. Az idei classról pedig azt mondták, hogy sok kiváló első körös / top prospect lesz várható, de korszakos, kiemelkedő játékos nem lesz. Ez is bejött.

Mondjuk nektek kb. tök mindegy. A top10-en belüli prospectek nektek out of reach amíg Brady van, a "zavarosban" meg mindig lehet halászni.
peterk2005
A 10 határára egy csúszó Rosennel lehet próbálkozni, na de abbahagytam, többször nem írom 😊

több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mindig jobb a következő éves, legalábbis mindig ezt mondják 😀
De azért most csak van itt 5-6 irányító, akit első körre várnak, nem biztos, hogy jövőre is lesz ennyi esély. De abban is lehet valami, hogy akik most húznak, azokkal jövőre nem kell versenyezni. Csak ha jön egy 2013-ashoz hasonló draft, akkor nem is kell, mert szar lesz mind 😀

több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én pont azon gondolkoztam mikor néztem a sok prospectet, hogy vajon a jövő évi class milyen lehet.Solymi
Azt olvastam, hogy a jövő évi QB class nem csak ennél, hanem az átlagosnál is gyengébbnek ígérkezik. Ez egyrészt semmit nem jelent (főleg ilyen korán), viszont az is igaz, hogy az elmúlt 4-5 évben azért rendre bejöttek ezek a jóslatok. A tavaly classról azt mondták, hogy 2 max 3 első körös lesz és egyik se top prospect, mind developmental játékos, és így is lett. Az idei classról pedig azt mondták, hogy sok kiváló első körös / top prospect lesz várható, de korszakos, kiemelkedő játékos nem lesz. Ez is bejött.

Mondjuk nektek kb. tök mindegy. A top10-en belüli prospectek nektek out of reach amíg Brady van, a "zavarosban" meg mindig lehet halászni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 393
Jöjjön :d
Wyatt
Én pont azon gondolkoztam mikor néztem a sok prospectet, hogy vajon a jövő évi class milyen lehet. Ha a mostani QB-k nagy része beválik, akkor jövőre kevesebb csapattal kell versengeni és egy jó trade-del lehetne jövő évi 1-2. körös pickeket szerezni.

Igaz, az is lehet, hogy ez most fog bekövetkezni és valóban feltrade-es vagy sima QB húzás lesz.

Esetleg Mason Rudolph? Nem tűnik rossznak és elérhető közelségben van, egy-két év alatt bőven tudna fejlődni, főleg a Patsnél.

több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Lamartól mentsen meg az isten. Nagyon faék egyszerünek tünik a sràc..
ParadSEC
És Rosen?
ThundersNFL
Jöjjön :d

több mint 5 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 13 779 — !SuPeR6BoWL!
Lamartól mentsen meg az isten. Nagyon faék egyszerünek tünik a sràc..
ParadSEC
És Rosen?

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 5 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 000 — Patriots fan
Lamartól mentsen meg az isten. Nagyon faék egyszerünek tünik a sràc..

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 5 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Ha az öltözőben, az edzéseken és az értekezleteken nem viselkedne úgy, ahogy kell, már rég rajta ülne a lapáton. Mindenki tudja, hogy egy lépésre van attól, hogy eltradeljék valami ótvar helyre, vagy örökre kikerüljön a ligából. Azért a Patsnek játszani, az egy érték, mégha nem is mindig funny dolog. Vasárnap esténként csak jobb érzés, mint mondjuk Clevelandben.

We are all PATRIOTS!
több mint 5 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 523 — JAFL Tampa GM
Ha ez a bejelentés nem lett volna (a hírek szerint Gronk ügynökének nyomására) én pl. simán elképzelhetőnek tartottam volna egy Draft napi trade-et és még most sem tartom teljesen kizártnak...
Egész egyszerűen nem kell a plusz feszültség az öltözőben egy egész szezonon keresztül...
Castleai01
én nem érzem feszültségnek Gronk jelenlétét az öltözőben. Ha marad nálunk biztos, hogy 100% ot próbál majd kiadni magából a pályán, mint eddig is.
Pénz van kb 15 milla mínusz a draft valószínűleg idén is kap egy ösztönzős bónuszt, mint tavaly.
Ettől függetlenül BB van akkora troll, hogy a második körben hoz egy TE-t, Gronkot pedig elcseréli az nfc-be.
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nincs itt szerintem semmi csoda. Gronk már kifelé nézeget, filmes karrier, motorozás, - az id csoda, hogy nevesebb modellekkel kapcsolatban nincsenek hírek 😀 -, és mielőtt lelépne, meg akarja magát fizettetni. És ezen megy az el-vissza, ő (joggal) többet akar, Belichick meg (joggal) azt mondja, hogy ahhoz túl sokat vagy sérült tesóka.

Az öreg valószínűleg megmondta neki, hogy mehet a kötélhúzás, nyaralgatás, de draftig tegyél egy pipát a 2018-as rubriába, mert ha nem teszel akkor a drafton lépnünk kell. Gronk meg jó gyerek, odatette azt a pipát. A pénzről meg még később is beszélgethetnek, ha marad a cap alatt.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Castleai01 New England Patriots 1 528 — Patriots fan
Ha ez a bejelentés nem lett volna (a hírek szerint Gronk ügynökének nyomására) én pl. simán elképzelhetőnek tartottam volna egy Draft napi trade-et és még most sem tartom teljesen kizártnak...
Egész egyszerűen nem kell a plusz feszültség az öltözőben egy egész szezonon keresztül...

"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 393
Azért ne legyen senki meglepve ha már nem nálunk... 😉
Castleai01
Ezt most hogy értve? Úgy gondolod, hogy BB elcserélné?
Szerintem ezt már megbeszélték, azért is jön vissza Gronk.
Ha BB el akarná cserélni, akkor vissza se jött volna.

Másrészt ne démonizáljuk már ennyire az öreget. Tény és való, hogy kőszívű ha kell, de nem g*ci. Az meg, hogy számunkra voltak olyan cseréi amik meglepőek voltak, az csak azért van mert adott pillanatban nem ismertük az előzményeket, az meg mindig volt.

Mint a Trónok harcában, Ned Starknak is megmondták, hogy menjen inkább haza, de ő nekiállt keménykedni. Meg is lett az eredménye.

több mint 5 éve
Castleai01 New England Patriots 1 528 — Patriots fan
Azért ne legyen senki meglepve ha már nem nálunk... 😉

"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
yeah Gronk baby focizni fog 2018-ban 😀
manuszka86

több mint 5 éve
manuszka86 New England Patriots 2 042 — Patriots fan
yeah Gronk baby focizni fog 2018-ban 😀

több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306


No, összeszedtem, kik azok, akiknek én a draft során valamelyik szakaszban örülnék valami miatt (az esetek többségében a pickeknél nem feltétlenül van óriási esély arra, hogy valóban bent is lesznek még az emberek, pont azért került oda egy-kettő, mert ha odáig lecsúsznának, akkor viszont már pöpec lenne), illetve írok egy számomra álomszcenáriót is. Először is, egyelőre így állunk a pickekkel:

DRAFT 2018
1/23
1/31
2/43
2/63
3/95
6/198
6/210
7/219

TÁMADÓSOR

QB: Brady állat, Hoyer jó csere, benne van, hogy egy évvel eltoljuk a húzást, de én nem tenném, ha van esélyünk felépíteni a kis kecskénk mögött egy elit tehetséget. Rosennél csúszást várnak, ha így lenne, remélem, lépünk. Lamar Jacksont nagyon szopkodjuk, de én tőle nagyon fázok, őt nehezen tudom elképzelni, azért egy irányítónál azért nem baj, ha a wonderlic tesztje jobb eredményt hoz, mintha egy négyválasztásos tesztnél mindig a B-t írod be automatikusan, a kérdés olvasása nélkül… Hátsóbb körökben van egy-két arc, aki izgalmas lehet, és nekik tényleg lenne is idejük azért tanulni kicsit Brady mögött.

1. kör (feltrade): Josh Rosen
2/63: Mason Rudolph (itt már beleférhet, ha már érdeklődünk iránta)
3/95: Luke Falk, Kyle Lauletta (őket is nézegettük amúgy)
6/198: Logan Woodside (bár egy helyet még hátrébb mehetnénk 😊 )

FB: Nem kell, mert ott van Develin, aki a liga egyik legjobbja, de azért Jaylen Samuelsben van annyi potenciál, hogy hasznosabb legyen nála, ST-ben meg úgyis kell mindig ember BB-nek.

6/198: Jaylen Samuels

RB: Van Hill és Gillislee, akik csak futni tudnak, van White, aki inkább csak elkapni, van Burkhead, aki mindkettőt és van Bolden, aki egyiket sem (jó, ezt muszáj volt). Nem érzem, hogy feltétlenül RB-t kellene draftolni, mert ahogyan használjuk a futóinkat, a mostani felállás elég költséghatékony, és nem esünk össze, ha valaki kidől. De javítani mindig lehet. Valamelyik Georgia-futó érdekes lehet, Chubb-bal le lehetne váltani az első két embert, Michel viszont kicsit lewisos, burkheades, kamarás vonal lehetne. Kérdés, hogy Burkhead és White mellé kell-e még ilyen típus – ilyen magasan. Guice-t és Ronald Jonest is néztük, de nem kizárt, hogy hozzájuk 1. körös pick lenne szükséges, amit azért talán nem kellene megadni.

2/43: Sony Michel
2/63: Nick Chubb
3/95: Kerryon Johnson
6/198: Justin Jackson
7/219: Boston Scott (UDFA lesz sanszosan, viszont itt simán jöhetne)

WR: Na ez már érdekesebb, Edelman, Hogan, Matthews, ha egészséges lesz, akkor Mitchell, plusz ott van még Patterson is (Britt-tel és Dorsett-tel én jelenleg nem számolok), plusz Slater csak ST-re. Mondanám, hogy jöhetne egy igazi első számú WR, na de pont azt engedtük el, gondolom egyrészt azért, mert nélküle is megy a támadósor, és főleg mert brutális pénzeket kérnek a WR-ek. Rengeteg elkapót nézegettünk, főleg az 1. és a 2. kör határára várt emberek közül, így nem lenne meglepő, ha ott jönne valaki, de igazából nekem nem biztos, hogy bármelyik is hiányozna.

1/31: Courtland Sutton
2/43: D. J. Moore, James Washington
2/63: D. J. Chark (na ő érdekes lehet, itt a potenciál visz el)
3/95: Anthony Miller, Michael Gallup
4. körbe letrade: JORDAN LASLEY (ő kell és pont.), Deontay Burnett
7/219: Richie James (micsoda kis slotfegyver lehetne itt)



TE: Gronkowski most éppen akar játszani, mögöttük viszont Allen, Niklas, Hollister és Tye. Előbbi kettő max blokkolásban jöhet szóba, Hollister max elkapásban, de arra nem használjuk, Tye meg kérdéses, visszatalál-e korábbi ígéretes önmagához. Itt bőven elférne erősítés, akár már Gronk utódja is. Hayden Hurstöt nézegettük, ő blokkolásban is át tudná venni a helyét, de azért már 25 éves lesz a szezonrajton, ami engem zavar. Persze, ha van csapat, amelyiknek belefér… De inkább mondanám Gesickit mondjuk picit lejjebb.

2/43: Hayden Hurst
2/63: Mike Gesicki
3/95: Dallas Goedert, Mark Andrews
4-5. körbe letrade: Ian Thomas

OT: Talán a legnagyobb talány, megkockáztatjuk, hogy Cannon legyen stabilan az LT és Waddle kezdő RT? Az azért húzós lehet. No, mondjuk nem feltétlenül tudunk már az első évben jobb embert hozni, talán egy kis feltrade-del McGlincheyért, de lehet, hogy az első kör végén, második elején bent lévők közül is ki tudunk nevelni jót.

1. feltrade az 1/18 körüli értékre a 3/95-tel: Mike McGlinchey
2/43: Kolton Miller, Connor Williams (egyikük sem kész játékos, viszont óriási potenciál van bennük, nálunk meg Scar az edző)
2/63: Orlando Brown (nagyon, nagyon csúszik, de azért tehetségét eléggé magasztalták, hátha…)

OG: Thuney és Mason a kezdő, Karras, Bowanko és Croston is bevethető, én ezt a posztot nem bántanám. Na jó, WYATT Teller jöhetne azért, inkább mint Will HERNANDEZ.

C: Andrews kezd, Bowanko is ott van, kihagyhatatlannak látszó prospect sincs, haladjunk.



VÉDELEM

DE: Flowersnek kell a segítség, hogy ez Clayborn-e, azt nem tudom biztosra, de elég sokat fizettünk neki ahhoz, hogy a csapat ezt higgye. Wise szerintem ígéretesen mutatkozott be. Javítani azért bőven lehet.

1/23: Harold Landry (inkább 3–4-es lehet, de oldják meg BB-ék, ha belőle nem tud elit játékost csinálni egy edző, vonuljon vissza)
2/43: Sam Hubbard (őt is nézegettük, az a 40-es idő nekem elsőre kicsit ijesztő mondjuk, viszont cseszettül agilis, 4.19-es shuttle-t és 6.88-as 3cone-t tolt, ezeket meg szeretjük), Lorenzo Carter (ő megint inkább 3–4-es lehetne, de oldják meg)
3/95: Josh Sweat (én a 3. kör legelején vittem, de a csapatok állítólag paráznak a térde miatt, úgyhogy csúszás lehet belőle, 2/63-nál is örülnék neki), Rasheem Green
6/198: Kyle Fitts
6/210: Tyquan Lewis

DT: Shelton hozatalával és Brownnal van két futásölő malac, sőt, Valentine-t ideszámolva lehet ez három is. Guy és Butler meg képes lehet nyomást gyakorolni. Viszont! Taven Bryan gyerekek, Taven Bryan. Én csodálatos módon 1/31-re szedtem ki, itt valami szenzáció lenne, ha ott még bent lenne. Ha ő nincs, a hátsó körökben van néhány fényesre csiszolandó gyémántocska.

1/23: Taven Bryan
6/198: P. J. Hall, James Looney
6/210: Sebastian Joseph
7/219: Bilal Nichols

LB: Hightower visszatér, én Riversszel itt számolok, mellettük Van Noy nyugodtan a kezdőbe rakható két LB-s felállásoknál is, most hogy a Flowers, Roberts, Langi hármasnál lehetne jobb is a helyzet. Hát ja, de amíg a 4–6. helyekről van szó, azért nem esem kétségbe. És talán ezúttal mindhárom kezdő egyszerre nem lesz rottyon 😀 Mindezek ellenére: Vander Esch! Valszeg Rashaan Evans lesz mondjuk belőle, hát bánat sem tudja, de azért ilyen felépítéssel ilyen botrányos felmérőt összehozni azért nem kis teljesítmény. Játékra jobb persze, és talán egy két-három év múlva úgy örülnék neki, mint Hightowernek az elmúlt években, de azért a 2. kör előtt így sem örülnék most (sőt, most egyelőre sehogy).

1/23: Leighton Vander Esch
3/95: Jerome Baker (de még 2/63-ra sem lennék szomorú)
4-5. körbe letrade: Malik Jefferson
6/198: Matthew Thomas
6/210: Fred Warner
7/219: Genard Avery

CB: Elment Butler, de jött JMC, felépül Jonathan Jones, ott van még Rowe és Cyrus is kap egy esélyt. Gilmore az első számú. Mivel CB sosem lehet elég, ezért simán jöhet, de ha nem jön, akkor sem esnék kétségbe (max, ha megint Jordan Richards áll fel nickelben).

1/23: Joshua Jackson (viszont vele évekre meglenne oldva a két szélső poszt, figyeltük is)
1/31: Isaiah Oliver
2/43: Jaire Alexander
2/63: Donte Jackson (úgysem lesz bent ő sem, mert van, akit nem zavar majd a mérete)
3/95: Tarvarus McFadden (ha már BPA alapon 4/2-re kirántottam, miért ne)
6/210: Avonte Maddox (viszlát Cyrus, pöttömke mondjuk)
7/219: Jordan Thomas (őt be lehet írni hozzánk, 3.94-es shuttle, 6.28(!)-as 3cone, erre nagyon ugrik BB)

S: DMC és Chung kezd, Harmon tökéletes nickelben, Ebner és King ST-only, könyörgöm, vágjuk ki Richardsot…

1. feltrade az 1/18 körüli értékre a 3/95-tel: Derwin James (nem kell safety, de ő olyan, aki DMC és Chung utódja is lehet, egyszerre :d)
2/43: Justin Reid, FS
3/95: Terrell Edmunds, SS
6/198: Shaquem Griffin (jó, muszáj volt, úgysem visszük, lehet, LB lesz inkább, de azért jó forma a csóka, mindenképpen meg kellett említenem valahol)

PK-játékosokat nem nagyon nézegettem, nem volt rá szükségem, és szerintem nekünk sincs feltétlenül, de ha valaki megtetszik BB-éknek, és spórolunk, hát legyen. Gost sajna már messze nem az a kirobbanthatatlan játékos, amit a szerződése feltételez…



WYATT ÁLOMDRAFTJA
TRADE – RAIDERS

1/10(+4/110 for 1/23+1/31): Josh Rosen, QB
2/43: Connor Williams, LT
2/63: Mike Gesicki, TE
3/95: Josh Sweat, DE
TRADE – TITANS
4/125(+5/162 for 4/110): Malik Jefferson, LB
5/162: Jordan Lasley, WR
6/198: Jaylen Samuels, OW
6/210: P. J. Hall/James Looney, UT
7/219: Avonte Maddox, CB (slot)
UDFA
Boston Scott, RB (CoP)
Richie James, WR (slot)
Jordan Thomas, CB

Ha tényleg csúszik Rosen, és nem kapcsolnak a divízióriválisok, akkor hajrá, könnyen lehet, hogy ez a legnagyobb sanszunk rá, hogy elit QB-propectet húzzunk a következő években, akivel maradhat a dominanciánk. Ennyit nekem alaphangon megér. A 2. kör elejére még lecsúszhat valamelyik pöpec OT-alapanyag, a 2. kör végén pedig még bent lehet egy jóféle tight end. Sweat csúszása miatt a DE-posztot a 3. kör végén is meg lehetne próbálni, Malikkal meglenne a 2-3. LB-posztra az upgrade, és egy sérülés esetén sincs kakukk. Lasley nekem kell, sajnálom, Samuelst JMD elég pöpecül használhatná, jöhetne egy pöpec pass rusher UT is, meg egy slot CB fért még bele. Talán ez a poszt lehetett volna magasabban is, de szerintem a DL és az LB-sor megerősítésével már nem rossz azért a helyzet, söprögetők rendben vannak.

Eléggé offense-heavy draft lenne, de meglenne Brady utódja, Solderé és Gronké is – én mondjuk remélem, hogy utóbbi azért egy 2-3 évig még tolja alaphangon, és így inkább két TE-s felállásokról beszélünk, sem mint direktben az utódjáról – , az elkapósor sem vészes, pláne Lasleyvel és Richievel, a futókhoz végül nem nyúltam (csak egy change-of-pace szerepkörre kifejezetten jónak tűnő, szép nevű UDFA képében), Samuels egy plusz új dimenziót adhatna, a támadófalban az LT-poszton kívül én nem érzek feltétlenül szükséget húzásra.

A pass rusher-részleg így már azért nem nézne ki rosszul, az LB sem (a DT és az S eddig sem rossz), a CB pedig pöcögjön el. De ide tudok amúgy elképzelni váltást, hogy mondjuk TE helyett OT jön a 2. kör végén, és a 2. kör elején meg CB (mondjuk 2/43: Jaire Alexander, CB, 2/63: Orlando Brown, OT).

Szerkesztette: Wyatt

több mint 6 éve
FunHun New England Patriots 1 377
Sorrykavan, valaki vegye le legyen szíves, ha zavaró
Wyatt
Hasznos áttekintő volt. Köszi 😊