Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
A szürkét az egyik esetben feketének, a másikban fehérnek látod (láttatod). Attól függően a Pats a pöcs melyik oldalán áll.zinedine5
Pár hete erre a szerelésre az volt a kommentár, hogy mégse kísérgethetik Gronkot, valahogy csak le kell szerelni.

 zippy.gfycat.com/MemorableIdealAsiaticlesserfreshwaterclam.webm

szerk. Ugyanez a bírói gárda ezt a sisakkal hátba izét (mert szerelés már nem lehetett) teljesen rendben lévőnek találta fél órával korábban.

tomi-tomi
lusta vagyok kikockázni, mert csak, de simán nem sisakkal előre megy (a bal válla előrébb van, mint a sisak), viszont ennyivel az end zone-ban még simán nem fújják le a bírók a late hiteket. számold meg, hogy hány lábát tette le azután, hogy a labda áttörte a gólvonal síkját. (segítek, egyet sem, pont előtte jött a hit). ha még egy lábadat sem volt időd letenni, akkor annyira nem is vagy bent régóta az end zone-ban.slowmotion
Én is segítek: A TD elérésének nem feltétele, hogy a lábad bent legyen az EZ-ban. (Btw az elkapás után a jobb lábát a vonalra teszi le, majd lent van a bal lába is, ezután jött a hit.) Az pedig egészen érdekes feltétel, hogy mennyire régóta kell bent álldogálni, hogy ne verjenek telibe.

Ha pedig helmet to helmet ítéletet hoznak, akkor legyen is az. A Te érvelésed hasonló az egyszeri apához, aki a gyereket akarja lepofozni, de az elhajol és az asszony kapja. Így is jó! Szvsz úgy nem lehet bíráskodni, hogy valaminek ott történnie kellett, dobjuk be a sárga zászlót, aztán mondunk valamit.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Na mondjuk ez speciel Addae volt, Flower (5'9" ) védekezett Gronkón (6'6" )Wyatt
Jogos. 😀 Akkor ő a tahó. 😊
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Na mondjuk ez speciel Addae volt, Flower (5'9" ) védekezett Gronkón (6'6" )

több mint 11 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Burkus
TeneírjálmárbeelémhééWyatt
Hovabelédésmiért? Vagy ez üldözési? 😀

Ahova írtam, ott Te nem is vagy.
több mint 11 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
szerk. Ugyanez a bírói gárda ezt a sisakkal hátba izét (mert szerelés már nem lehetett) teljesen rendben lévőnek találta fél órával korábban.

tomi-tomi
lusta vagyok kikockázni, mert csak, de simán nem sisakkal előre megy (a bal válla előrébb van, mint a sisak), viszont ennyivel az end zone-ban még simán nem fújják le a bírók a late hiteket. számold meg, hogy hány lábát tette le azután, hogy a labda áttörte a gólvonal síkját. (segítek, egyet sem, pont előtte jött a hit). ha még egy lábadat sem volt időd letenni, akkor annyira nem is vagy bent régóta az end zone-ban.slowmotion
Akkor nézd meg jobban egy kicsit szerintem a videót az nfl.com-on és különösen nézd meg a másik oldalról. Flowers Addae akkor vesz LENDÜLETET az ugráshoz, hogy belefejeljen Gronk hátába, amikor már messze benn van. Nem akkor ugrik, amikor benn van,csak lendületet vesz. Aljas dolog volt, mondjuk Flowerstől Addaetől nem lehet mást várni...
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Burkus
Teneírjálmárbeelémhéé

több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
szerk. Ugyanez a bírói gárda ezt a sisakkal hátba izét (mert szerelés már nem lehetett) teljesen rendben lévőnek találta fél órával korábban.

tomi-tomi
lusta vagyok kikockázni, mert csak, de simán nem sisakkal előre megy (a bal válla előrébb van, mint a sisak), viszont ennyivel az end zone-ban még simán nem fújják le a bírók a late hiteket. számold meg, hogy hány lábát tette le azután, hogy a labda áttörte a gólvonal síkját. (segítek, egyet sem, pont előtte jött a hit). ha még egy lábadat sem volt időd letenni, akkor annyira nem is vagy bent régóta az end zone-ban.slowmotion
Nem is volt itt fújás. Viszont, hadd kérdezzek akkor már egyet én is.
Itt mégis mi a halál búbánatos célja volt a DB-nek? Mert a TD már megvolt, arra nem volt esélye, hogy bármit módosítson, teljesen feleslegesen ugrott oda, és oké, hogy alig került be az end zone-ba, már 5 mp-cel előtte látni lehetett, hogy beszarik sem tud semmit csinálni. Simán nekirepült a hátának, értelmetlenül. A másiknál az elkapást akarta megakadályozni, most az más kérdés, hogy mennyire szabályosan, de ez szimpla gyökérség volt

több mint 11 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Itt Gronk már nem volt defenseless player, mert átvette és birtokolta a labdát. Akár le is fejelhetik, vagy a gerincének mehetnek sisakkal. Dirtynek dirty lenne, de szabályos.peterk2005
Egy nagy túróst! Elkapás után vitte be a labdát az EZ-ba; amint a labda beért, a játék véget ért.tomi-tomi
Igazad van. Akkor ez late hit, ha annak minősítik. Felteszem azért nem fújták be, mert a játékos átesett a társán, ezért nem minősítették szándékosnak.

(Btw ha Browner a nyaki részét ütötte volna meg szegény Green-nek, akkor eltörte volna a gégéjét.)tomi-tomi
Ott a videó. Ha szerinted az nem nyaki rész ahol eltalálta, akkor nem tudom mi. 😊 Egyébként is az ilyen kijelentés értelmetlen. Mintha azt mondanád, hogy ha egy falember térdére ráesik a 150 kilós társa, akkor az tuti szakadás. Közben meg minden héten látjuk, hogy egyik játékos egész évre kiszáll egy ilyen után, a másik játékos meg felkel és 1 snap után folytatja. Aztán lehet, hogy ugyanannak a játékosnak később egy kontakt nélküli kitámasztásnál szakad mindene...peterk2005
A szürkét az egyik esetben feketének, a másikban fehérnek látod (láttatod). Attól függően a Pats a pöcs melyik oldalán áll.zinedine5
Olyan szépen mondtad el, amit akartam, hogy ennél szebben nem is lehet. Én is azt akartam mondani, hogy lenne szó Manningről vagy a Kócról, már menne a sopánka....

Én is visszanéztem a videót, a safety vesz egy szép nagy lendületet és ugrik sisakkal előre a védtelen elkapó hátába. A sérülés okozás szándéka egyértelmű. (Amit ha elfogadni nem tudok, de értek.) Ezzel szemben Brownernél a védő szemben van az elkapóval, aki az elkapás után mozog előre, láthatta, hogy mi (ki) jön, igaz iszonyú gyorsan jött. Teljesen szabályos hit volt és szabályos 7 pontot vettek el tőlünk.

A szpíker azt mondta a visszajátszás után, hogy "worst decision of the year", lehet hogy ő többet ért hozzá egy kicsit, mint mi...
több mint 11 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 573 — Cowboys fan
szerk. Ugyanez a bírói gárda ezt a sisakkal hátba izét (mert szerelés már nem lehetett) teljesen rendben lévőnek találta fél órával korábban.

tomi-tomi
lusta vagyok kikockázni, mert csak, de simán nem sisakkal előre megy (a bal válla előrébb van, mint a sisak), viszont ennyivel az end zone-ban még simán nem fújják le a bírók a late hiteket. számold meg, hogy hány lábát tette le azután, hogy a labda áttörte a gólvonal síkját. (segítek, egyet sem, pont előtte jött a hit). ha még egy lábadat sem volt időd letenni, akkor annyira nem is vagy bent régóta az end zone-ban.
több mint 11 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 573 — Cowboys fan
Zárjuk rövidre.
A jövő évi ruleban benne lesz a visszanézése és ez szabályosnak fog minősülni. Ennyi. 😀
Idén meg a szakik szerint is csak egy szar befújás volt. Mert ez egy jó szerelés volt, amit a vissza nem játszás miatt nem tudtak megnézni. Ott pedig ezt hívták. Jövőre ez 6 pont. 😀Demecs
csak akkor fog szabályosnak minősülni, ha kikerül a szabálykönyvből.
mondjuk az elég súlyos, hogy ugyanaz a helyzet, mint a peres eljárásoknál, hogy ha az ügyész nem úgy vádolja meg a vádlottat, hogy az foghatatlan legyen, akkor felment(het)ik, akármilyen sáros is. mert ezen az alapon, ha valaki úgy állítja meg a másikat, hogy mondjuk a vállvédőbe akasztja a kezét (a nyak oldalánál), a bíró viszont mondjuk face maskot hív, akkor vissza lesz hívva a 15 yardos büntetés, mert face maskban nem bűnös (noha horse collar tackle-ben nagyon is)?

egyet kell tudomásul venni: a bírónak nem feladata mérlegelni, hogy mi volt a védő szándéka (le akarta mészárolni-e a receivert vagy csak magasra csúszott a tackle). ha a védő beleáll a tackle-be, és a receiver fejét/nyakát találja el, akkor a bírók általában mindig bedobják a zászlót (az a baj, ha nem). majd azt mondják, hogy mehetett volna mélyebbre is a védő.

részemről a téma zárva, érdekelteknek (lelki és fizikai) jobbulást.
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 571 — Ajmo Vatreni
Itt Gronk már nem volt defenseless player, mert átvette és birtokolta a labdát. Akár le is fejelhetik, vagy a gerincének mehetnek sisakkal. Dirtynek dirty lenne, de szabályos.peterk2005
Egy nagy túróst! Elkapás után vitte be a labdát az EZ-ba; amint a labda beért, a játék véget ért.tomi-tomi
Igazad van. Akkor ez late hit, ha annak minősítik. Felteszem azért nem fújták be, mert a játékos átesett a társán, ezért nem minősítették szándékosnak.

(Btw ha Browner a nyaki részét ütötte volna meg szegény Green-nek, akkor eltörte volna a gégéjét.)tomi-tomi
Ott a videó. Ha szerinted az nem nyaki rész ahol eltalálta, akkor nem tudom mi. 😊 Egyébként is az ilyen kijelentés értelmetlen. Mintha azt mondanád, hogy ha egy falember térdére ráesik a 150 kilós társa, akkor az tuti szakadás. Közben meg minden héten látjuk, hogy egyik játékos egész évre kiszáll egy ilyen után, a másik játékos meg felkel és 1 snap után folytatja. Aztán lehet, hogy ugyanannak a játékosnak később egy kontakt nélküli kitámasztásnál szakad mindene...peterk2005
A szürkét az egyik esetben feketének, a másikban fehérnek látod (láttatod). Attól függően a Pats a pöcs melyik oldalán áll.
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
7 pont. Beszarok. Micsoda védelem.zinedine5
Following up on @AdamSchefter #Patriots Defense Allowed 16.6 points/game vs. Manning, Luck, Rodgers, Stafford, Rivers

#Patriots have now beaten the #2,3,4,5 seeds in the AFC Playoffs (as it stands tonight)
#Patriots can clinch the AFC East with a win next week.
. @Patriots are 2nd team in @NFL history with 12+ consecutive 10-win seasons, joining 49ers (1983-98)
Rob Gronkowski: 10th Rec TD of season, tied for 3rd-most in NFL. Only Julius Thomas (12) has more TD among TE this season
az első TE, akinek négy szezonban két számjegyű TD-ja van, az ötödik idényében (és csak azért ennyiben, mert sokat volt sérült) MVP
Tom Brady enters tonight's game 5-0 career head-to-head vs Philip Rivers 6-0Wyatt
A régi szép idők amikor a középszerű QBk dobáltak szét minket. Erre amit idén csinálunk zseniális.FViktor93
Mi volt bennük szép? 😀

több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Itt Gronk már nem volt defenseless player, mert átvette és birtokolta a labdát. Akár le is fejelhetik, vagy a gerincének mehetnek sisakkal. Dirtynek dirty lenne, de szabályos.peterk2005
Egy nagy túróst! Elkapás után vitte be a labdát az EZ-ba; amint a labda beért, a játék véget ért.tomi-tomi
Igazad van. Akkor ez late hit, ha annak minősítik. Felteszem azért nem fújták be, mert a játékos átesett a társán, ezért nem minősítették szándékosnak.peterk2005
😀 Átesett. 😀
https://static.www.nfl.com/image/upload/v1554321393/league/nvfr7ogywskqrfaiu38m.png
NFL Football Highlights, Clips & Analysis | NFL.com
The destination for all NFL-related videos. Watch game, team & player highlights, Fantasy football videos, NFL event coverage & more

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
FViktor93 New England Patriots 2 173
7 pont. Beszarok. Micsoda védelem.zinedine5
Following up on @AdamSchefter #Patriots Defense Allowed 16.6 points/game vs. Manning, Luck, Rodgers, Stafford, Rivers

#Patriots have now beaten the #2,3,4,5 seeds in the AFC Playoffs (as it stands tonight)
#Patriots can clinch the AFC East with a win next week.
. @Patriots are 2nd team in @NFL history with 12+ consecutive 10-win seasons, joining 49ers (1983-98)
Rob Gronkowski: 10th Rec TD of season, tied for 3rd-most in NFL. Only Julius Thomas (12) has more TD among TE this season
az első TE, akinek négy szezonban két számjegyű TD-ja van, az ötödik idényében (és csak azért ennyiben, mert sokat volt sérült) MVP
Tom Brady enters tonight's game 5-0 career head-to-head vs Philip Rivers 6-0Wyatt
A régi szép idők amikor a középszerű QBk dobáltak szét minket. Erre amit idén csinálunk zseniális.
több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 225 — The only discipline that lasts, is self discipline
Itt Gronk már nem volt defenseless player, mert átvette és birtokolta a labdát. Akár le is fejelhetik, vagy a gerincének mehetnek sisakkal. Dirtynek dirty lenne, de szabályos.peterk2005
Egy nagy túróst! Elkapás után vitte be a labdát az EZ-ba; amint a labda beért, a játék véget ért.tomi-tomi
Igazad van. Akkor ez late hit, ha annak minősítik. Felteszem azért nem fújták be, mert a játékos átesett a társán, ezért nem minősítették szándékosnak.

(Btw ha Browner a nyaki részét ütötte volna meg szegény Green-nek, akkor eltörte volna a gégéjét.)tomi-tomi
Ott a videó. Ha szerinted az nem nyaki rész ahol eltalálta, akkor nem tudom mi. 😊 Egyébként is az ilyen kijelentés értelmetlen. Mintha azt mondanád, hogy ha egy falember térdére ráesik a 150 kilós társa, akkor az tuti szakadás. Közben meg minden héten látjuk, hogy egyik játékos egész évre kiszáll egy ilyen után, a másik játékos meg felkel és 1 snap után folytatja. Aztán lehet, hogy ugyanannak a játékosnak később egy kontakt nélküli kitámasztásnál szakad mindene...

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
7 pont. Beszarok. Micsoda védelem.zinedine5
Following up on @AdamSchefter #Patriots Defense Allowed 16.6 points/game vs. Manning, Luck, Rodgers, Stafford, Rivers

#Patriots have now beaten the #2,3,4,5 seeds in the AFC Playoffs (as it stands tonight)
#Patriots can clinch the AFC East with a win next week.
. @Patriots are 2nd team in @NFL history with 12+ consecutive 10-win seasons, joining 49ers (1983-98)
Rob Gronkowski: 10th Rec TD of season, tied for 3rd-most in NFL. Only Julius Thomas (12) has more TD among TE this season
az első TE, akinek négy szezonban két számjegyű TD-ja van, az ötödik idényében (és csak azért ennyiben, mert sokat volt sérült) MVP
Tom Brady enters tonight's game 5-0 career head-to-head vs Philip Rivers 6-0

több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 571 — Ajmo Vatreni
7 pont. Beszarok. Micsoda védelem.
több mint 11 éve
Sipiz01 New England Patriots 48
Hát azt nem hiszem, viszont pár alkalommal néztem én is, hogy nem az elmúlt években szokásos, „inkább összekuporodok a földre” mozdulatsort látom, ha borul a zseb. Mondjuk valahogy előjöttek a vasárnap esti rémek is, a félidő utolsó játékában érthetetlenül eldobott interceptionök képében, ezeket mondjuk simán kihagynám. De pár ilyen rövidyardos futás kifejezetten feltüzelheti a társakat is 😊Wyatt
Mondjuk amilyen QB hiteket kapott tegnap, nem csodálom, hogy jöttek a homályok, párszor a frász jött rám, akkorát nyekkent egy-egy ütés után, szóval igyekezett szabadulni a labdától, ha lehetett. Hogy a csapat meg fel volt tüzelve, az tuti, én Big Vince-t így vitatkozni bíróval még nem láttam 😀
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Hát azt nem hiszem, viszont pár alkalommal néztem én is, hogy nem az elmúlt években szokásos, „inkább összekuporodok a földre” mozdulatsort látom, ha borul a zseb. Mondjuk valahogy előjöttek a vasárnap esti rémek is, a félidő utolsó játékában érthetetlenül eldobott interceptionök képében, ezeket mondjuk simán kihagynám. De pár ilyen rövidyardos futás kifejezetten feltüzelheti a társakat is 😊

több mint 11 éve
Sipiz01 New England Patriots 48
Srácok, nem tudom, hogy csak nekem tűnik úgy, de Tom mintha az elmúlt évekhez képest bátrabban és ügyesebben mozogna a zsebben, és abból ki (lásd a tegnapi két first down, amit Stafford-nak és Rivers-nek is meg lehetne mutatni 😀 ). Tényleg ennyire ráment volna erre a részére a játéka fejlesztésének?
több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Itt Gronk már nem volt defenseless player, mert átvette és birtokolta a labdát. Akár le is fejelhetik, vagy a gerincének mehetnek sisakkal. Dirtynek dirty lenne, de szabályos.peterk2005
Egy nagy túróst! Elkapás után vitte be a labdát az EZ-ba; amint a labda beért, a játék véget ért.

(Btw ha Browner a nyaki részét ütötte volna meg szegény Green-nek, akkor eltörte volna a gégéjét.)

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 225 — The only discipline that lasts, is self discipline
Váll volt az ! 😉
 gfycat.com/FickleHeartfeltIndiancowgordon
Hááát... Én a meccs közben úgy éreztem, hogy szabályos hit volt, de ez alapján a video alapján meg éppenhogy mégse tűnik annak. Ha az idézett szabályt nézem - "forcibly hitting the defenseless player’s head or neck area with the helmet, facemask, forearm, or shoulder" -, akkor Browner éppen ezt csinálta. Vállal telibekapta Green nyaki részét + sisakjának alsó részét.

szerk. Ugyanez a bírói gárda ezt a sisakkal hátba izét (mert szerelés már nem lehetett) teljesen rendben lévőnek találta fél órával korábban.tomi-tomi
Itt Gronk már nem volt defenseless player, mert átvette és birtokolta a labdát. Akár le is fejelhetik, vagy a gerincének mehetnek sisakkal. Dirtynek dirty lenne, de szabályos.

Amúgy tegnap 3 meccset láttam, és mindegyiknél volt egy olyan érzésem, hogy a meccs elején jópár szabálytalanságot elnéztek a bírók, utána meg eléggé bedurvult mindegyik meccs. Gondolom a játékosok/edzők észrevették, és alkalmazkodtak.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Váll volt az ! 😉
 gfycat.com/FickleHeartfeltIndiancow
több mint 11 éve
Demecs New England Patriots 645
...a Browner-hit szabályos volt...mindenki
szerintem meg simán az elkapás fázisában volt Green, mert hiába bénázott az elkapással, még nem vette birtokba azt, szeme a labdán, tehát védtelen receiver. és mivel a visszajátszásból csak az nem látta, hogy a sisakrácsot találta telibe Browner, aki nem akarta (nem sisakkal, de sisakot), ezért csak az nem gondolja szabálytalannak, aki nem is akarja.
Browner mehetett volna torzóra is, de mivel nagy hitet akart, ezért magasan próbált ütni.
high risk - high reward play, most a risk jött be.slowmotion
Szerintem meg vállra ment és ott is volt az első kontakt, csak az erőhatás miatt ahogy megperdült, úgy bicsaklott arra a feje. Szerencsére nem számított.
A szabálykönyv btw elég egyértelmű: "Forcibly hitting the defenseless player’s head or neck area with the helmet, facemask, forearm, or shoulder". Ezt azért nehéz lett volna rásütni szerintem.

A Pats szurkolók azért csóri WW-nél láttak elég ilyet...Witchdoctor
ööö... bár a zindexet elég necces sportszempontból idézni, azért az ott linkelt video megtekintése után (különös tekintettel 1:14 körültől) is kérnék egy véleményt.
lehet, hogy váll vállal is ütközik, de az első kontakt az a vállvédő vége és az arcvédő között történik, mondhatni a sisakja előbb csapódik hátra, mint ahogy a válla megáll. ha váll vállal ütközik először, akkor a sisak előrebicsaklik legalább minimálisat, mert a fizika az mindenek felett uralkodik.

az meg, hogy Welkeren hányszor csináltak ilyet, az teljességgel irreleváns az ügy szempontjából, attól se nem lesz jobban vagy kevésbé szabályos a megmozdulás, se nem kap free flyer-t a Pats, hogy egy szabadon válaszott ellenfélen büntetlenül végrehajthassa.slowmotion
Na...
Zárjuk rövidre.
A jövő évi ruleban benne lesz a visszanézése és ez szabályosnak fog minősülni. Ennyi. 😀
Idén meg a szakik szerint is csak egy szar befújás volt. Mert ez egy jó szerelés volt, amit a vissza nem játszás miatt nem tudtak megnézni. Ott pedig ezt hívták. Jövőre ez 6 pont. 😀

több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
ööö... bár a zindexet elég necces sportszempontból idézni, azért az ott linkelt video megtekintése után (különös tekintettel 1:14 körültől) is kérnék egy véleményt.
lehet, hogy váll vállal is ütközik, de az első kontakt az a vállvédő vége és az arcvédő között történik, mondhatni a sisakja előbb csapódik hátra, mint ahogy a válla megáll. ha váll vállal ütközik először, akkor a sisak előrebicsaklik legalább minimálisat, mert a fizika az mindenek felett uralkodik.slowmotion
Akár még igazad is lehet, tizedmásodperccel hamarabb éri el a vállvédő csücske a sisakrácsot, mint a teljes válla a Chargers TE vállát/mellkasát.
A hívás viszont helmet to helmet volt.

Abban egyetértünk, hogy az ilyen szereléseknél magasabb a bírói tévedés kockázata. De azért hadd lássuk mi tévedésnek.😊