Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ó, annak nem örülünk. Bár Chandler Jones fontosabb, szal még így is inkább ő, mint Jones, ha már muszáj valakinek. Effektíve belső védőfalember azért lett mostanában plusz, Branch nem tűnik rossznak (persze, ilyen névvel nálunk illik is 😀), Siliga visszatért, ami nagyon fontos, aztán akkor még ott van Chris Jones is, aki a passzhelyzeteknél mindenképpen jó lehet, talán Wilforknak sem kellene így belerokkannia a terhelésbe. Kíváncsi vagyok, hogy a hátralévő meccseken mennyivel tud többet pihenni majd ő meg Ninko, jó lenne, ha a PO-ra is frissek maradnának.

több mint 11 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
Nem minden papsajt:
"Source: Patriots considering IR for first-rounder Dominique Easley" (Boston Herald)

Egyelőre annyit tudni, hogy 9 millió összesen. Elsőre egy kicsit soknak tűnik, meg csak két évre szól; szerintem tele van mindenféle ösztönzőkkel, az alap pénz ennél (jóval) kevesebb lehet.tomi-tomi
Loyko szerint ebből 3,2 millió bónusz.

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Cannon kapott egy két éves szerződést. Egyelőre annyit tudni, hogy 9 millió összesen. Elsőre egy kicsit soknak tűnik, meg csak két évre szól; szerintem tele van mindenféle ösztönzőkkel, az alap pénz ennél (jóval) kevesebb lehet.
Solder új szerződése lehet a háttérben. Valószínűleg lehívják 2015-re az opciót, és egy év múlva könnyebb lesz az ügynökével tárgyalni a folytatásról, ha három OT szerződés már zsebben van. (Btw Welker ügynöke Solder-é is, vele eléggé érdekes a kapcsolat. Gyakorlatilag meghazudtolták egymást Kraft-tal.)

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Kicsit erősnek érzem ezt a Cannon deal-t így elsőre. Remélem felkészül DMC.
több mint 11 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 353 — Patriots fan


Otthoni kis edzés! Jó idő van Bostonban

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 11 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Szerintem nincs itt nyitott kérdés. Még szép 😊.LordTamas
Kb szerintem 3* is, + a baràtnöje 😀ParadSEC
Jó! Hát most láttam egy képet erről a srácról, kezében egy kölyökmacskával, és akiről már tudjuk Spongya Bobot néz esténként. Ez a pali aztán hétvégenként, a hátán két-három amúgy is túlméretes emberrel a hátán hosszú métereket menetel, nem éppen finoman kitessékeli a stadionból a szövegelő védőt.

Ez nem egyszerű! 8-)

We are all PATRIOTS!
több mint 11 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 353 — Patriots fan
 espn.go.com/video/clip?id=12008628Demecs
Kicsit profán vagyok. Nekem csak egy nyitott kérdés maradt a videó után: most akkor az interjú végén ágyba vitte a riportert, vagy sem? 8-) 😉Kollega
Szerintem nincs itt nyitott kérdés. Még szép 😊.LordTamas
Kb szerintem 3* is, + a baràtnöje 😀

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 11 éve
LordTamas New England Patriots 683 — Welker fan for life
 espn.go.com/video/clip?id=12008628Demecs
Kicsit profán vagyok. Nekem csak egy nyitott kérdés maradt a videó után: most akkor az interjú végén ágyba vitte a riportert, vagy sem? 8-) 😉Kollega
Szerintem nincs itt nyitott kérdés. Még szép 😊.
több mint 11 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
 espn.go.com/video/clip?id=12008628Demecs
Kicsit profán vagyok. Nekem csak egy nyitott kérdés maradt a videó után: most akkor az interjú végén ágyba vitte a riportert, vagy sem? 8-) 😉

We are all PATRIOTS!
több mint 11 éve
Demecs New England Patriots 645
 espn.go.com/video/clip?id=12008628

több mint 11 éve
Demecs New England Patriots 645
Gronk titka...

 espn.go.com/video/clip?id=12008782

több mint 11 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 028 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
a helmet to helmet szerintem sem áll meg. nem is ez a baj, hanem hogy önmagában jó ítéletet hoztak, csak rossz gondolatmenet alapján.slowmotion
Elképzelhető, hogy nekem egész életemben genya tanáraim voltak, de ha én rossz gondolatmenet alapján jutottam jó eredményre (hoztam jó ítéletet), akkor iskolától függően egyest kaptam/mehettem UV csekkért a Dékáni Hivatalba.
Annak meg kifejezetten örülök, hogy újabb doktor úr hajlandó kezelni a diagnózisa után az értő olvasásban mutatott gyengeségeimet.tomi-tomi
Szintén zenész....
Gronk hátba fejelésről csak annyit, hogy amikot Floyd TD-t szerzett Browner is simán agyonvághatta volna nem tette... csak taposlt egyet kínjába és jó napot...

A Browner Green hitet H2H ítéletére csak annyit mondtak, hogy worst call of the year....

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 11 éve
Witchdoctor New England Patriots 321 — Patriots fan
 www.patriots.com/media-center/videos/EXCLUSIVE-Locker-room-sound-postgame-in-San-Diego/3bae7be5-756e-45bb-8921-893e54f8af47gordon
Ezer hála és köszönet ezért a videóért... 😊

Gronkról tudtam, hogy magas meg nagydarab, de hogy ennyire eltörpüljön mellette mindenki... Ahogy Kraftal pacsizott... Eszméletlen! 😀

TB meg ahogy megbúbolja Kraft fejét és összekócolja a haját? 😀
Ha ez nem egy család, akkor mi?

több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 225 — The only discipline that lasts, is self discipline
A szürkét az egyik esetben feketének, a másikban fehérnek látod (láttatod). Attól függően a Pats a pöcs melyik oldalán áll.zinedine5
És akkor én meg írjam le, hogy én látom jól semleges szemmel, és te nézed az eseteket Pats szemüvegen keresztül? Ettől jobban igazam lesz szerinted? Vagy neked attól, hogy rólam állítod, hogy negatívan vagyok elfogult? 😊

Egyébként, ha Pats vs. pöcs relációban gondolkodnék, akkor tegnap élőben is szabálytalannak tartottam volna. Csakhogy élőben ippeg, hogy szabályosnak gondoltam (az eredménykövetőben is megnézheted). De most, hogy itt beírtátok a szabályt és mellé más linkelte a videót, az alapján viszont úgy tűnik, hogy mégiscsak szabálytalan volt. Vagy nem. De ha nem, akkor a Pats vs pöcs reláció emlegetésétől még nem fogom máshogy gondolni. Egy szabály értelmezésnek sokkal nagyobb esélye van. 😊peterk2005
Úgy értelmezed ahogy szeretnéd. Attól még amit leírtam igaz. (Mellesleg én egyikre sem írtam semmit.)zinedine5
Értettem igazság professzor. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 291 — no es importante
 www.patriots.com/media-center/videos/EXCLUSIVE-Locker-room-sound-postgame-in-San-Diego/3bae7be5-756e-45bb-8921-893e54f8af47gordon
Hogy néz már ki a Chargers stadion öltözője. Mint egy megye 3 csapaté a 70es évekből 😊 . Nem csoda, hogy mennének LA-be.LordTamas
A vendégöltözők amúgy mindenhol sokkal szerényebbek, a hazai sem egy luxuslakosztály, de mint láthatod, nem teljesen ugyanaz



Ettől függetlenül persze maga a stadion egy szemétdomb, vagy ahogy az alábbi cikk is írja: "calling Qualcomm a dump really is an insult to dumps"
 mmqb.si.com/2013/08/16/qualcomm-stadium/


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
a helmet to helmet szerintem sem áll meg. nem is ez a baj, hanem hogy önmagában jó ítéletet hoztak, csak rossz gondolatmenet alapján.slowmotion
Elképzelhető, hogy nekem egész életemben genya tanáraim voltak, de ha én rossz gondolatmenet alapján jutottam jó eredményre (hoztam jó ítéletet), akkor iskolától függően egyest kaptam/mehettem UV csekkért a Dékáni Hivatalba.
Annak meg kifejezetten örülök, hogy újabb doktor úr hajlandó kezelni a diagnózisa után az értő olvasásban mutatott gyengeségeimet.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 571 — Ajmo Vatreni
A szürkét az egyik esetben feketének, a másikban fehérnek látod (láttatod). Attól függően a Pats a pöcs melyik oldalán áll.zinedine5
És akkor én meg írjam le, hogy én látom jól semleges szemmel, és te nézed az eseteket Pats szemüvegen keresztül? Ettől jobban igazam lesz szerinted? Vagy neked attól, hogy rólam állítod, hogy negatívan vagyok elfogult? 😊

Egyébként, ha Pats vs. pöcs relációban gondolkodnék, akkor tegnap élőben is szabálytalannak tartottam volna. Csakhogy élőben ippeg, hogy szabályosnak gondoltam (az eredménykövetőben is megnézheted). De most, hogy itt beírtátok a szabályt és mellé más linkelte a videót, az alapján viszont úgy tűnik, hogy mégiscsak szabálytalan volt. Vagy nem. De ha nem, akkor a Pats vs pöcs reláció emlegetésétől még nem fogom máshogy gondolni. Egy szabály értelmezésnek sokkal nagyobb esélye van. 😊peterk2005
Úgy értelmezed ahogy szeretnéd. Attól még amit leírtam igaz. (Mellesleg én egyikre sem írtam semmit.)
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
slowmotion
Ó, ma nagyon szerettek, már másodszor adtok feladatot avagy magas labdát. Merthogy szerencsére én is vissza tudom ám nézni.

mert ha valami véletlen folytán dadog a labda Gronkowski kezében, akkor az nem TD, viszont egy ilyen hittől esetleg kiejti.slowmotion
Nem rossz gondolat, kár, hogy már a 4 yardoson megvolt az elkapás a legkisebb dadogás nélkül, szóval ez itt mondjuk most annyira nem játszik. 3 yardtól mutatom, ott már teljesen egyértelmű

háttal az endzone-nak futott (esett) be úgy, hogy a jobb lábával rálépett a vonalra, amikor a labda még nem volt bent. a hit pontosan akkor érkezett, amikor a következő lábát letette. Gronk egy freak, de azért három másodpercre ő sem tud felugrani, ergo annyira régóta még nem volt bent az endzone-ban, hogy nyilvánvalóan late hit legyen.
de mivel én vagyok a vak, ezért itt van ez, amin az látszik, amikor a safety elugrik, a labda épp most jutott be az endzone-ba.slowmotion
Ez szép gondolat lenne, ha erről lenne szó. Viszont az elkapás már réges régen megvan. Ami számít az egyedül a labda, hogy mikor éri el a gólvonal síkját.

Na lássuk akkor, ahogyan valójában történt
Gond nélkül megvan az elkapás a 3 yardoson (nem is négyet mondok), minden kétség nélkül


A 2 yardos vonalon, a CB fekszik, a safety mintegy 5-6 yardra Gronkótól, aki teljesen egyértelműen a pályán van, nem is mozog úgy, hogy feltételezni lehetne, hogy kifelé fog menni onnan, egyértelmű, hogy onnan egy irányba megy, és ebből TD lesz.


Az 1 yardoson belül, már rég megvan az elkapás, biztos a TD


Gyakorlatilag már metszi a gólvonalat, a második láb is már rég lent, a safety még nem ugrott el, de ha ugrana is felesleges lenne már


Már rég TD, innentől ha agyon is üti, akkor is TD, tehát vége a játéknak, még mindig nem ugrott el


Itt ugrik, már egy bő fél yarddal belül a teljes labda, nemhogy egy kis szelete érte volna a vonal szélét


Jaja, ott a keze az oldalán, igaz, hogy fejjel telibe kapta a hátát már bőven azután, hogy vége volt a játéknak.



Gyorsan történt, nem szoktak ilyenekre mindig dobálni zászlót rendben. A másikra be lehetett dobni a zászlót, mert a legfontosabb a játékos védelme. Most az egy dolog, hogy az amcsik végig arról pofáznak, hogy az év legrosszabb bírói ítélete, mert nem ez a lényeg. Ha itt van egy 15 yardos bünti, akkor sincs semmi, TB, aztán szevasz. A másiknál karcosabb már azért, 14–16-nál 21–16 helyett marad ott, masszív előrehaladás, majdnem félpálya, igencsak jó esély, hogy legalább 14–19 legyen a fordítás helyett, ami azért a játék kimenetele szempontjából eléggé nem mindegy. De nem mondom, hogy most belenyúltak, hogy ellenünk ítéljenek, vagy a múlt héten vagy bármikor, amikor ellenünk hozott döntés volt fontos helyzetben. A bíró hiba benne van a játékban, mi is szoktunk jól kijönni belőle, természetes, hogy rosszul is szoktunk. Ezért felesleges vele foglalkozni, hosszú távon nem kell, hogy ezek döntsenek, persze lehetnek sorfordító játékok, amitől az egész szezon megváltozik (Ray Rice 4. és végtelenre megcsinálta az elsőt egy páryardos passz után, majd bajnok lett a Ravens), és ilyen szempontból egy pici hiba is az idénybe kerülhet, de ha elég jó vagy, akkor ezeken azért felül tudsz emelkedni (pláne 16 meccsen), ha nem, akkor meg akkor sem biztos, hogy menne, ha speciel jó ítélet születik. Én csak szimplán azt mondom, hogy Addae részéről ez teljesen gyökér dolog volt. Most nem játékilag, de volt egy teljesen védtelen játékos, aki szerzett egy TD-t. Erre fogom, és bamm, izomból hátba fejelem. De úgy, hogy már bőőőőven a TD (tehát nem a mittomén hanyadik láblerakás az end zone-ban, ami semmit nem számít) ELŐTT látszott, hogy teljesen esélytelen, hogy meg tudja akadályozni benne. Konkrétan még el sem ugrott, már rég TD volt, mire odaért, addigra meg már több mint egy yarddal az egész ember bent volt. Ez nem az a helyzet, hogy hú, éppen, hogy nem tudta megakadályozni a playt. Teljesen reménytelen playnél, jócskán későn, gerincre fejelt. Ezzel pedig maximum a megfélemlítés lehetett a célja, mert ha ki is üti a labdát, akkor is TD, és rohadt rég esélytelen volt, hogy ne az legyen. Szóval ez egy teljesen felesleges, suttyó megmozdulás volt, de szerencsére nem lett belőle sérülés meg semmi egyáltalán. Attól még semmi értelme nem volt, és gond nélkül le fogom írni, hogy gyökérség volt hátulról, sunyin így rámenni. Persze az sem lett volna szebb, ha szemből, de nem látja. Mindegy, sérülés nincs, szóval igazából para sem, és ez a lényeg

Kikockáztam én is. Itt rugaszkodik el. Még az ugrás előtt vagyunk, itt már rég TD van, kérdés nélkül

több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 225 — The only discipline that lasts, is self discipline
Itt Gronk már nem volt defenseless player, mert átvette és birtokolta a labdát. Akár le is fejelhetik, vagy a gerincének mehetnek sisakkal. Dirtynek dirty lenne, de szabályos.peterk2005
Egy nagy túróst! Elkapás után vitte be a labdát az EZ-ba; amint a labda beért, a játék véget ért.tomi-tomi
Igazad van. Akkor ez late hit, ha annak minősítik. Felteszem azért nem fújták be, mert a játékos átesett a társán, ezért nem minősítették szándékosnak.

(Btw ha Browner a nyaki részét ütötte volna meg szegény Green-nek, akkor eltörte volna a gégéjét.)tomi-tomi
Ott a videó. Ha szerinted az nem nyaki rész ahol eltalálta, akkor nem tudom mi. 😊 Egyébként is az ilyen kijelentés értelmetlen. Mintha azt mondanád, hogy ha egy falember térdére ráesik a 150 kilós társa, akkor az tuti szakadás. Közben meg minden héten látjuk, hogy egyik játékos egész évre kiszáll egy ilyen után, a másik játékos meg felkel és 1 snap után folytatja. Aztán lehet, hogy ugyanannak a játékosnak később egy kontakt nélküli kitámasztásnál szakad mindene...peterk2005
A szürkét az egyik esetben feketének, a másikban fehérnek látod (láttatod). Attól függően a Pats a pöcs melyik oldalán áll.zinedine5
És akkor én meg írjam le, hogy én látom jól semleges szemmel, és te nézed az eseteket Pats szemüvegen keresztül? Ettől jobban igazam lesz szerinted? Vagy neked attól, hogy rólam állítod, hogy negatívan vagyok elfogult? 😊

Egyébként, ha Pats vs. pöcs relációban gondolkodnék, akkor tegnap élőben is szabálytalannak tartottam volna. Csakhogy élőben ippeg, hogy szabályosnak gondoltam (az eredménykövetőben is megnézheted). De most, hogy itt beírtátok a szabályt és mellé más linkelte a videót, az alapján viszont úgy tűnik, hogy mégiscsak szabálytalan volt. Vagy nem. De ha nem, akkor a Pats vs pöcs reláció emlegetésétől még nem fogom máshogy gondolni. Egy szabály értelmezésnek sokkal nagyobb esélye van. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
LordTamas New England Patriots 683 — Welker fan for life
 www.patriots.com/media-center/videos/EXCLUSIVE-Locker-room-sound-postgame-in-San-Diego/3bae7be5-756e-45bb-8921-893e54f8af47gordon
Hogy néz már ki a Chargers stadion öltözője. Mint egy megye 3 csapaté a 70es évekből 😊 . Nem csoda, hogy mennének LA-be.
több mint 11 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 573 — Cowboys fan
Akkor nézd meg jobban egy kicsit szerintem a videót az nfl.com-on és különösen nézd meg a másik oldalról. Flowers Addae akkor vesz LENDÜLETET az ugráshoz, hogy belefejeljen Gronk hátába, amikor már messze benn van. Nem akkor ugrik, amikor benn van,csak lendületet vesz. Aljas dolog volt, mondjuk Flowerstől Addaetől nem lehet mást várni...Burkus
onnan néztem meg. sőt, lassítva. kikockázzam, hogy miért nem sisakkal előre, vagy elhiszed? de nem is kell elhinned, csak pörgess a hsz végéhez.
tízből tizenkétszer magkapja a hitet ilyenkor a receiver. nemcsak Gronk, de AJ Green, Dez, Megatron is.

Nem is volt itt fújás. Viszont, hadd kérdezzek akkor már egyet én is.
Itt mégis mi a halál búbánatos célja volt a DB-nek? Mert a TD már megvolt, arra nem volt esélye, hogy bármit módosítson, teljesen feleslegesen ugrott oda, és oké, hogy alig került be az end zone-ba, már 5 mp-cel előtte látni lehetett, hogy beszarik sem tud semmit csinálni. Simán nekirepült a hátának, értelmetlenül. A másiknál az elkapást akarta megakadályozni, most az más kérdés, hogy mennyire szabályosan, de ez szimpla gyökérség voltWyatt
mert ha valami véletlen folytán dadog a labda Gronkowski kezében, akkor az nem TD, viszont egy ilyen hittől esetleg kiejti.
a szabály viszont nem véletlenül definiálja, hogy "aki passzt kísérel meg elkapni", ugyanis olyankor amúgy is inkább a labdára kell figyelnie a receivernek könyv szerint. a másik esetbenmeg Green éppen megfogta a labdát (kb negyedikre), mire letarolták a fejét. simán úgy is le lehetett volna mészárolni Greent, ha mondjuk deréktájra viszi be az ütközést Browner, de ő biztosra akart menni.
negyedik éve tiltják a fejra/nyakra mért ütéseket. negyedik éve.

Én is segítek: A TD elérésének nem feltétele, hogy a lábad bent legyen az EZ-ban. (Btw az elkapás után a jobb lábát a vonalra teszi le, majd lent van a bal lába is, ezután jött a hit.) Az pedig egészen érdekes feltétel, hogy mennyire régóta kell bent álldogálni, hogy ne verjenek telibe.
tomi-tomi
nézd, valószínűleg kimoderálnak, de nem akarlak megsérteni. az értő olvasás az a gyengeséged, vagy csak nem az erős oldalad? figyi ezt itt:
ha még egy lábadat sem volt időd letenni, akkor annyira nem is vagy bent régóta az end zone-ban.slowmotion
háttal az endzone-nak futott (esett) be úgy, hogy a jobb lábával rálépett a vonalra, amikor a labda még nem volt bent. a hit pontosan akkor érkezett, amikor a következő lábát letette. Gronk egy freak, de azért három másodpercre ő sem tud felugrani, ergo annyira régóta még nem volt bent az endzone-ban, hogy nyilvánvalóan late hit legyen.
de mivel én vagyok a vak, ezért itt van ez, amin az látszik, amikor a safety elugrik, a labda épp most jutott be az endzone-ba.

#verylatehit

meg ez, amin az látszik jól láthatóan, hogy a safety még véletlenül sem a vállával előre ugrik, hanem sisakkal akar rombolni (gyengébbek és gyengénlátók kedvéért az a sárga valami Gronk valaga mögött a safety bal karja)

#helmethit

Ha pedig helmet to helmet ítéletet hoznak, akkor legyen is az. A Te érvelésed hasonló az egyszeri apához, aki a gyereket akarja lepofozni, de az elhajol és az asszony kapja. Így is jó! Szvsz úgy nem lehet bíráskodni, hogy valaminek ott történnie kellett, dobjuk be a sárga zászlót, aztán mondunk valamit.tomi-tomi
a helmet to helmet szerintem sem áll meg. nem is ez a baj, hanem hogy önmagában jó ítéletet hoztak, csak rossz gondolatmenet alapján. eleve nem kell sisak ahhoz, hogy ez a mozdulat szabálytalan legyen, mivel alkarral, könyökkel és vállal sem lehet fejre ütést mérni. nem kellett volna helmet to helmettel szórakozni, elég lett volna annyit odaböfögni, hogy hitting the head ot neck area of a defenseless receiver.
több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 29 769 — nabege2@yahoo.com
Megnéztem megint... Ha vicces call, akkor nálam a végén - bár már lefutott volt- bedobott zászló Vereen-nel szemben is az volt. Szinte meg simogatta a védő Vereent és illegal contact bünti, röhej. Tiszta kosárlabda, igaz az is az 50-es évekbeli, nem a mostani😊
több mint 11 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
 www.patriots.com/media-center/videos/EXCLUSIVE-Locker-room-sound-postgame-in-San-Diego/3bae7be5-756e-45bb-8921-893e54f8af47
több mint 11 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 028 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Mindenki nyugodjon le a 3,14csába ha mi csináljuk akkor szemetek vagyunk ha ellenünk akkor mindenhol örömbódogság van...

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 11 éve
Bruschi85 New England Patriots 1 864 — Patriots és Kaposvári KK fan
Fontos győzelem volt, parádés D#-el a Bolts ellen, ezzel továbbra is saját kezünkben a sorsunk és a lehetőség adott az AFC #1 kiemeléséhez.
Vissza kell vágni Finsnek az első hetiért, hazai pályán, és behúzni a csoportot BB vezetésével zsinórban 6. alkalommal.



A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!